Pest Megyi Hírlap, 1980. június (24. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-01 / 127. szám
1980. JÚNIUS 1., VASÄRNAP 2S5» "4fis V sjlmap Szálloda fenn a hegytetőn Amit a vendég nem lát A visegrádi hegy tetején magasodik: a Hotel Silvanus. Kilenc éve — 1971 augusztusában — a hazánkban megrendezett vadászati világkiállításra nyílt meg, s noha nem vagyok vadász, azóta sokszor voltam már ott betérő, s a hét végét ott eltöltő vendég, de éreztem, hogy sok mindent eltitkolnak előlem, hiszen mindig jól éreztem magam. / A brigád A hegy lábánál kanyargó Dunán még vastag páraréteg go- molygott, amikor a titkok nyomában felkerestem a szállodát. Az előcsarnokban puha csönd. A vendégek még alszanak. Csak a szálloda szíve — a porta — van ébren. Hazai vendégek bejelentése, külföldi turisták útlevele, valutabeváltás, felvilágosítás, ébresztés, s ki győzné felsorolni a porta szerteágazó feladatát. Van, aki magyarul beszél, más meg németül, angolul vagy éppen franciául. S ez már jelzi, hogy a szállodaportás: szakember. Képesítéshez kötött foglalkozás. A Hotel Silvanusban öten állnak felváltva a pultnál: Szklenár Tamás, Katzer Aladár, Szoboszlai Imre, Miszlai Ferenc és Ebek József. Ki a jó portás?... Aki, mint vendéglátó házigazda, érkezéstől távozásig gondját viseli, törődik a vendéggel, ök öten — ilyenek! De össze is tartanak, brigádba tömörültek. A Dunakanyar szocialista brigád tagjai. A szálloda még csöndes, de a „gazdi”, Sovány Józsefné gazdaasszony már fülig ül a munkában. Most éppen telexe- zik. Ö a felelős a vendég gyomráért. Nem irigyelésre méltó a munkája. Számon tartani az igényeket, telexen leadni a rendeléseket, ö a legjobbat akarja, némely szállító vállalat pedig édeskeveset törődik ezzel. — A vendég — mondja — reggelire, de az összes étkezéshez is friss árut kíván ... Jogos igény. Csakhogy a Tejipari Vállalat ritkán szállít időben. Gyakran meg mást hoz, mint amit kértek. A szállító- munkások az erősebbek: fizikailag meg hangerőben is. A szobaasszony Lábujjhegyen, nehogy az alvó vendégek nyugalmát zavarjuk, föllopakodunk az első emeletre, ahol Gir Károlyné szobaasszony az úr. A szálloda megnyitásától kezdve itt dolgozik, s birodalma 33 kétágyas szoba és 2 appartament. Pontosan ennyi van a második emeleten is. A harmadikon pedig a személyzet szállása és 9 háromágyas turistaszoba kapott helyet. A szobaasszony és segítői a szobák tisztaságáért, komfortjáért felelősek. Amíg a vendég alszik, összecsomagolják a 1 szennyest, amit Borsodi Imre vagy Ott István gépkocsivezetők visznek a Patyolatba. Visz- sza sem üresen jönnek: árut szállítanak. Itt, az emeleten, a látható munka csak akkor kezdődik, amikor a vendég felkel, elhagyja szobáját, s talán a szállodát is, hogy nagy-nagy séta közben megcsodálja a festői tájat. Akkor itt, az emeleten elkezdődik a nyüzsgés: takarítás, ágyhúzás törülközőcsere. És így megy ez mindennap. Szorgos kezek tevékenykednek, hogy a vendég jól érezze magát. A konyhafőnök Lent, a földszinten, meleg világ és teljes üzem fogad. A konyha már kora reggel óta dolgozik. Készítik a reggelit, előkészítik az ebédet. Zsíros Ferenc konyhafőnök-helyettes, mint karmester irányítja a „konyhai zenekart”. Megvan itt mindenkinek a dolga. Takács Ferenc felszolgáló pohara- I|i kát törölget, Gulyás Lászlóné ‘!s a mosogatógépet kezeli. A szakácsok meg ízlelgetik az ételeket. Még egy csöpp sót... csipetnyi édesnemest... Itt, a konyhában találkoztunk Teizl József műszaki vezetővel. Kezében csavarhúzó, fogó. Sokszor előfordul, hogy valamelyik elektromos gép megáll. Kiégett a biztosíték, zárlat vagy valami érintkezési hiba... ,ő a helyszínen terem, s máris megy tovább a gép. Még szívesen bámészkodnánk, élveznénk az ínycsiklandozó illatokat, de látjuk, itt most nem sok keresnivalónk akad. Mindjárt jönnek a vendégek reggelizni, ök a fontosak, nem mi. Az igazgató A csöppnyi igazgatói irodában Bocsák László igazgatótól újabb titkokat tudunk meg. Azt például, hogy a szállodai adminisztrációs munka (s van ebből éppen elég) lelke Heck mann Magdolna irodavezető, meg azt is, hogy itt is végrehajtották már a „termékszerkezet-módosítást”. Tudom, ez az állítás most furcsán hangzik, ám mégis igaz. Űj sörözőt alakítottak ki automatikus tekepályával, s újabb és újabb programokról gondoskodnak... — A vendéget — mondja Bocsák László igazgató — meg kell fogni. Nívós szolgáltatással, udvarias kiszolgálással. Egyszóval meg kell vele szerettetni ezt a helyet, hogy máskor is idejöjjön. Hogy másoknak is elmondja: jól érezte itt magát. A leghatásosabb propagandát a szállodáért maga a vendég tudja csinálni. Valóban, itt minden a vendé gért van. Ez a titka a Hotel Silvan usnak. Karácsonyi István Elromlott az automata tekepálya eredményjelzője. Teizl József műszaki vezető megjavítja. Koppány György felvétele Aszfaltgyártás távirányítással Kis számítógépes távellenőrzéssel irányított aszfaltgyártást mutattak be a szakembereknek a Debreceni Közúti Építő Vállalat apafai telepén. A debreceni aszfalt telemechanikai rendszer — a Villamos Automatikai Intézet szakembereinek munkája — megoldotta a különféle típusú keverőtelepek vezérlését egy központról. A Debreceni Közúti Építő Vállalatnál egy központról három, egymástól 60— 70 kilométerre fekvő keverőtelepet irányítanak, s a telepeken óránként 100 tonna aszfaltot gyárthatnak. A rendszer központja az irányító terem, a kapcsolatot URH hírközléssel tartják. A számítógéppel vezérelt rendszer az aszfaltrecept A MEZŐGAZDASÁGI NAGYÜZEMEKNEK, A HÁZTÁJI FÖLDEK ÉS KISKERTEK MŰVELŐINEK a másod- és tarlóvetéshez bő fajtaválasztékban kínálunk jó minőségű vetőmagvakat: korai és igen korai érésű kukoricahibrideket, zöldtakarmánynak hibrid szudáni füvet, napraforgót, kölest, napraforgós keveréket, olajretket, muhart, hajdinát, mustárt, vegetativ típusú takarmányborsókat. A zöldmagvak nagy része a nyári időszakban is folyamatosan vethető. Vásároljon retek, csemegekukorica, uborka, sóska, saláta, kelkáposzta, karfiol és karalábé vetőmagot. A vállalat területi központjai, a mintaboltok, az állami és szövetkezeti szaküzletek azonnal teljesítik a megrendeléseket. I ió termést kíván: a VETŐMAG VALLALAT Területi központja Monor, Ady Endre u. 61. előírásainak megfelelően beállítja a gépet, ellenőrzi annak teljesítményét, begyűjti az üzemi laboratórium mérési adatait, s azok értékelése alapján esetenként korrigálja az aszfalt összetételét. Konténerterminál A MÁV Józsefvárosi pályaudvarán bonyolítják le a KGST-or.szágok felől, illetve azok felé irányuló vasúti konténeres teherszállítást. Az elmúlt évben az öt-, illetve húsz- tonnás konténerekből összesen több mint kilencvenezer darabot mozgattak meg. Az idén — az eddigi szállítási adatok szerint — mintegy harmincnegyven százalékkal emelkedik a terminál konténer forgalma. Múlt és jelen Jobban élnek most az emberek A fejlődés léptéke igazán akkor felmérhető, ha a múlt is előttünk áll, alapot szolgáltatva az összehasonlításira, a megtett út elfogulatlan értékelésére. Nap mint nap sok szó esik a falusi életforma minőségi változásairól, de viszonylag kevés hangzik el, a múltat s jelent egyként megélő, idős parasztemberek úgyszólván történelmi tanúvallomásaiból. A hetvenkét éves Micslnai János majdnem egész életét Lengyelfaluban (ma Újlengyel) töltötte. Hajdani nélkülözései, majd a felszabadulás óta megszakítatlan közéleti tevékenysége egy a falu létével. Le is út, fel is út — Bizony a mai fiatal elsősorban arra figyel, ami még nincs, ami nem jó. Nem lát nem is láthat — visszafelé, hogy türelmetlenségét a volt dolgokkal szembesíthetné. Mi mindent tudnék mesélni! — simított végig sűrű ősz haján elgondolkozva János bácsi, ahogy mindenki neveri. — Csakhát, régen volt ez, minek erről beszélni, legyintenek türelmetlenül az emberek. — Hajdanában hogyan éltek itt? Milyen volt a falu? — Az olyan magamfajta földönfutó hol itt, hol ott szegődött el. Én például egy 150 holdas gazdag parasztnak voltam a szabadhajtásos tizedes aratója, de legény koromban elég hosszú ideig Pesten is dolgoztam, kazánkovácsoknál. Ezt a mesterséget szerettem is volna kitanulni, de 1930-ban — csúnya inflációs világ volt akkoriban — a főmérnök úr egy reggel behívatott magához és kedélyesen közölte, „na, János, megérkezett három vagon sétapálca, magának is jut belőle egy!” így aztán le is út, fel is út, mehettem tovább. Hazajöttem a faluba. Volt két lábunk No, de milyen is volt a falu? Hogy a kérdését el ne eresszem; úgy kilencszázan laktunk itt a háború előtt, Körigazgatás nem volt, minden elintéznivalóért vagy Üj- hartyánba, vagy Pilisre kel lett járni. — Hogyan közlekedtek akkoriban? — No, hiszen! Egyszerűen. Gyalogoltunk. — * Pedig gyalog nincs is olyan közel egymáshoz ez két község. — Üj hártyán hat kilométer, Pilis meg tizenkettő. — Orvos volt a faluban? — Csak Üjhartyánban. Onnét jött ki hetente egyszer. — És, ha valami súlyos, sürgős eset adódott, mit csináltak? — Akkor föl a szekérre, ahogy bírtuk, vertük a lovak oldalát, aztán vagy szerencsénk volt, vagy nem. A faház és a pince esete TTavas12' vége Volt, és ahogy A az illett (legalábbis néhány évvel ezelőtt), meleg. Horgászni mentünk vasárnap Tökölne. Aki ismeri a horgászok nehezen csorbítható önbizalmát, már ami a fogást illeti, nem csodálkozik azon, hogy ennivalót, azonkívül, ami a zsákmány elkészítéséhez szükséges, nem vittünk magunkkal. Aztán amikor órák múltán is csak a pecabot rezzenni nem akaró végét bámultuk a Duna-parton, szerencsére eleredt az eső. Szerencsére, hiszen így ráfoghattuk, hogy amiatt kezdünk el gyorsan csomagolni, nem pedig korgó gyomrunk miatt. De még a sikertelen délelőttöt is feledtetni tudta volna egy vendéglő, ahol, amíg arra várunk, hogy kihozzák az ebédet, csendesen emlegethetjük a renitens halakat, akik elkerülték finom csalétkeinket. Elindultunk hát a véget érni sehogy sem akaró tököli utcákon, ám a vendéglő gondolatától visszatért jókedvünk hamar szertefoszlott. A helyiek ugyanis megmosolyogták kérdésünket: vendéglő, Tökölön?! Talán egy kocsmába menjenek be, mondták, de, hogy enni tudnak-e...? Tudtunk. Sőt a csapos szíves felvilágosításának eredményeképpen még az is kiderült, hogv az a fel is mérhetetlenné száradt valami, amit kifizettünk, rántott hús volt zsemlével. Hogy ezt a személyes élményt elmondtam, annak egyetlen oka van: ha netán vendéglátásról, kereskedelemről és Tökölről egyszerre esik szó, nem tudok egészen nyugodt maradni. Egy vigasztal, hogy akik naponta élik meg mindezt, a tököltek — gyanítom, szintén nem azok. Pontosabban fogalmazva nemcsak — gyanítom, hanem 1978. szeptember 25 óta tudom is. Azon a napon vettem részt a tököli tanácsülésen, ahol az egyik napirendi pont a kereskedelmi ellátás volt. Azon a tanácsülésen arról volt szó, hogy a községben a kereskedelmi vállalatok saját beruházásukból 1945 óta semmit nem létesítettek, hogy az egyik legfontosabb feladat lenne egy olyan vendéglő építése, mely a lakosság és a helyi gazdasági egységek étkeztetését megoldaná, hogy új ABC-áruházna, húsboltra lenne szükség, valamint a zöldség- és gyümölcsárusítás színvonalának emelésére. Valamivel több mint másfél év telt el. és lapunkban több bíráló cikk jelent meg azóta. Amikor a közelmúltban azt kérdeztem Szusics Pétertől, a tököli nagyközségi tanács elnökétől, történt-e valami változás az 1978 szeptemberi tanácsülés óta, azt a választ kaptam: ha lehet, még rosszabbul állunk. Semmi jót nem tudok mondani, magyarázta a tanácselnök. A község lélekszáma nőtt, az ellátás nem javult, a változás mindössze csak annyi, hogy a kocsmák még elhanyagoltahb állapotba kerültek, arra pedig szinte reményünk sincs, hogy melegkonyhás étterme legyen Tökölnek. Lassan úgy érezzük, hiába minden igyekezetünk, egyezkedések, tárgyalások, csak ígéreteket kapunk, s ezeket az ígéreteket nem követik tettek. Ennek ígazolás'ára Szusics Péter elmesélte a faház esetét: a tököli parkerdőben egy 100 négyzetméteres alapterületű faházat állított fel a tanács, abban a reményben, hogy a csepeli Duna Termelőszövetkezet ígéretét betartva, kis üzletet és legalább egytálételek főzésére alkalmas éttermet rendez be benne. A faház több mint egy év** áll üresen. T4í nemcsak üres faházuk, hanem üres pincéjük is van a tökölieknefc. A főút mellett tail álható az az 50 méter hosszú és mintegy 8 méter széles pince, mely az építészeti szakvélemény szerint kiválóan alkalmas lenne étterem kialakítására. A tárgyalások eredményei ez esetben is csak beváltatlan ígéretek. Pedig a tanács 20 évre. bérleti díjat nem kérve, adná ki annak a cégnek, amely vállalná egy étterem létrehozását. S bizonyára nem járna rosszul, nemcsak a helyiek, hanem a községen átutazók is látogatói lennének a helyiségnek. Koffán Éva — Iskola? — Az volt. Egy tanteremből állt, meg a tanítóók. lakásából. — Hogyan teltek az ünnepnapok? Mit csinált a lengyelfalusi ifjúság vasárnaponként? Eltek még a régi népi, közösségi szokások? — Nem nagyon. A kocsma ugye, az akkor is volt minden faluban, oda a férfiak elmentek inni, délután meg kiültünk a ház elé pletykálkodni. Mozi? Ugyan már, hogy lett volna? Esküvők? A tehetősebbjének igen, három-négyszáz személyes is. A miénk nagyon szegényes volt, csak a család, egyetlen szomszéd, jóbarát se. — Mekkora ma Üjlengyel? — Jó a duplájára növekedtünk. A mostani népszámlálás szerint 1728 a lakosok száma. Micsinai János 1945-től mindenhol ott volt, ahol cselekedni kellett. Ö volt a földigénylő bizottság elnöke, később tsz-elnök, közben a Hazafias Népfront helyi szervezetének is elnöke volt, 1950 óta pedig egyfolytában tanácstag. Mindig többet — Elégedett-e ma a község? És elégedett-e Micsinai Janos? — Én, személy szerint csak azt mondhatom, ettől rosz- szabb sose legyen! Hogy a többiek mint vélekednek? Jól élnek itt Újlengyelben az emberek. Igaz, sokat dolgoznak, de maguknak csinálják. Építettünk nyolctantermes iskolát, orvosi rendelőt. Van saját orvosunk! Építettünk járdát, portalanított utakat, van tanácsi kirendeltségünk, majdnem minden hivatalos ügyet helyben el tudunk intézni, de ha nem, akkor sincs probléma. Dabas, Pilis, Üjhartyán községekbe buszjáratok közlekednek. Szórakozás? Művelődés? Van egy művelődési házunk, igaz, kicsi. Az egyik részében ugyanis az iskolások tornaóráit tartják. Majdnem mindenhol van tv, kocsi. A fiatalok úgysem szeretnek veszteg maradni, ha kedvük szottyan, kocsiba ülnek vagy buszra szállnak, aztán mennek, akár Pestre is, ott aztán szórakozhatnak. No, persze, sok mindent kell még csinálni. A villanyhálózat egész Újlengyelben elavult, nem bírja a megnövekedett terhelést. A művelődés otthonának bővítésére is nagy szükség lenne. Dehát tulajdonképpen így van ez rendjén, nem? Mindig többet, mindig jobbat akarni. Lányom lánya Micsinai János kérésemre előhozta a vitrinben őrzött kitüntetéseit. A Tanácsa munkáért kitüntető jelvényt, melyet 1975-ben, és a Munka Érdemrend bronz fokozatát, melyet 1976-ban kapott. Most ismét tanácstagnak jelölték, de nemcsak őt, hanem unokáját is. — A lányom lányát! — ahogy tréfásan és büszkén eldicsekedett vele. Micsinai Jánosnak két lánya van. Egyik itt az újlengyeli iskolában tanít, a másik üzletvezető, Ocsán. S. II. K.