Pest Megyi Hírlap, 1980. június (24. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-28 / 150. szám
1980. JÚNIUS 28., SZOMBAT "kMAup CSALÁDBAN - HÁZ KÖRÜL A dolgozó nő és a szolgáltatások A háziasszonyok gondjai... Megoldásra váró gondjaink sorában előkelő helyet foglalnak el a nők termelő munkája és családanyai, háziasz- szonyi hivatásuk összeegyeztetésének problémái. A szolgáltatások helyenként alacsony színvonala még mindig aránytalanul sok terhet ró a nőkre, megnehezíti számukra a második műszakot. Csaknem egy műszak Egy nemrég készült életmódvizsgálat feltárta, hogy egy háziasszony heti bevásárlásai során összesen 50—60 kilónyi élelmiszert cipel haza családjának. Az ország néhány megyéjében végzett felmérés tanúsága szerint vannak vidékek, ahol — a szolgáltatások fejletlensége, a mélyhűtött és készételek szerény választéka, illetve a felsoroltakkal szembeni előítéletek miatt — még mindig heti 40—45 órát fordítanak a dolgozó nők házimunkára! Ez naponta csaknem egy teljes műszak, a második. A kereskedelem, a szolgáltatóipar gondjai közvetlenül nehezítik a háziasszony, a családanya életét is. Ezért is fogadjuk örömmel a hazai hűtőipar tárolókapacitásának bővítéséről érkező híreket. A hűtőházi raktározási lehetőség • 5 év alatt 50 százalékkal nőtt, a gyorsfagyasztott áruk gyártókapacitása mintegy 20 ezer tonnával bővült. A békéscsabai és a dunakeszi konzervgyár új tésztaüzemet kapott ebben a tervidőszakban, az eredmény: 16 ezer tonnával több, jó minőségű száraz- tészta. A készételválaszték bővítését szolgálta a Budapesti Konzervgyár húsüzemében végrehajtott rekonstrukció, ezzel évente 2100 tonna húskonzerv gyártását oldották meg. Vagy az idő vagy a pénz Ha ennyi minden történt nem egészen öt esztendő alatt, miért nem vagyunk mégsem elégedettek? Tovább kellene lépni vásárlási, tárolási, főzési, étkezési szokásainkban; mert mi tagadás, ezek nem éppen korszerűek. A Magyar Nők Országos Tanácsának egyik munkacsoportja nemrég széles körű vizsgálatot végzett a fogyasztói szokások alakulásáról. A vizsgálat azt kutatta, milyen módszerekkel takarékoskodnak a háztartási munka során az idővel, az energiával és a pénzzel? A tapasztalatok szerint a városi értelmiségi családok gyakrabban veszik igénybe a háztartási munkákat könnyítő szolgáltatásokat, használnak félkész- és készételeket; s ezzel időt nyernek; a vidékiek inkább a pénzükkel takarékoskodnak. Olyan módszereket, amelyekkel egyszerre takarékoskodhatnának idővel, energiával és pénzzel, a családok nem ismernek. A megvizsgált vidékeken minden család mindennap legalább egyszer — de inkább többször — vásárol élelmiszert. Kénytelen, hiszen amíg a kisvárosokban, községekben különböző napokon, különböző időpontokban kapják a boltok a zöldséget, a húsárut, a mireliteket, a tejet- tej terméket és a pékárut, addig mindenért külön kell elmenni. Ahová pedig hetente egyszer-kétszer érkezik friss áru, ott a nagyobb bevásárlások a szállítás napjára torlódnak. A lakótelepeken más a gond: a lakásokban nincs megfelelő tárolóhely a nagyobb bevásárlásokhoz. A legtöbb lakás éléskamra nélkül épült, s az sem ritka, hogy a 120 literesnél nagyobb hűtő- szekrény elhelyezése is gondot okoz. Nem előre — visszaléptünk Néhány esztendeje még nagy reményeket fűztünk az élelmiszerkereskedelmi vállalatok házhozszállítási akciójához. Nos, a kezdeti fellendülést azóta mindenütt lefékezte a kiszámíthatatlan áruellátás, a nem megfelelő propaganda és a munkaerőgondok. Megállapíthatjuk, hogy a második műszak tekintélyes részét a főzés tölti ki. Több családban főznek naponta — vagy legalább kétnaponként —, mint ahányban hétköznap rendszeresen otthon ebédelnek, tehát szervezett étkeztetésben részt vevő családok nagy részében is rendszeresen főznek otthon. Sajnos, nemcsak az ízlés, a tárolási szokások is konzervatívak. A hűtőszekrények mélyhűtőjében — ha egyáltalán használják — a megkérdezettek legtöbbje mirelitet és legfeljebb egy hétre beszerzett húst tárol. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy noha 1979-ben már a háztartások 80 százaléka volt ellátva hűtőszekrénnyel, ezek túlnyomó többsége régebbi típusú, úgynevezett egycsillagos készülék volt, melyIforgászoknak Vége a pontytilalomnak A pontytilalom lejárta ellenére túl sok pontysikerről nincs hírünk. Nézzük sorra az egyes vizeket: úrbottyán: Az ismert és jóhírű pontyos vízen jószerével csak méreten aluli pontyokat fogtak az elmúlt hét végén, úgy látszik, a késői ívás után még nem tért vissza a halak étvigya. örbottyáni hír az is, hogy újra lehet napijegyet kapni a tavon — de a napijegykiadási időpontokat szigorúan betartják a helyi szabályok szerint, tehát például aki 6 óra után (ennél előbb nincs napijegykiadás) nem váltja meg jegyét, és mondjuk negyed nyolc tájban próbálkozik, annak várnia kell kilenc óráig. Délegyháza: Nemhogy a ponty nem harap, de furcsa módon még a keszegfélék sem igen akadnak horogra, pedig ilyenkor, június végén a szép bodorkák és dévérek tekintélyes mennyiségben szoktak a szákokba kerülni. Ráckevei Duna-ág: A harcsa még mindig nem indult el, a kedvező, zivataros napok ellenére, hébe-hóba fognak egyet-egyet, az sem túl nagy. Ponty akad már és ami érdekes, például Tassnál, a négyes vízen, nemcsak a telepített, méret körüli halacskák esznek, hanem a komoly, öreg Dupa-ági pontyok is. (Emellett jó hír, hogy a tavalyi telepítésből is mind több ponty méretes már, és a sok 29 centiméteres is az lesz a szezon végére, valószínűleg még az idén.) A Duna-ág alsó vizein ezenkívül kapitális dévéreket is fognak, a 70—80 dekás, sőt a kilós sem ritka, de akad néha másfél kilós rekordpéldány is! A Duna-ág felső, Budapest körüli részein is megy a keszeg, és érdekes módon most itt indult meg az ezüstkárász, nagy, méretes ponty nagyságú példányok is akadnak. A ponty errefelé kevesebb, de néha egy-egy komolyabb példányt a Francia-öböl környékén azért fognak. Sz. J. I. ben nem Is lehet hosszabb ideig ételt tárolni. Családi munkamegosztást Nem lenne teljes a második műszakról festett kép, ha nem szólnánk az ipari szolgáltatásokról. Sajnos, a lehe- tőségei: és az igények ma még nincsenek összhangban. Részint előítéletek miatt — az én uram bele nem feküdne olyan ágyneműbe, amit a Patyolat mosott! —, másrészt viszont, az alacsonyabb jövedelmű családok számára e szolgáltatások még az ártámogatások mellett is drágák, és fióküzleteik is távol vannak A leginkább fejlődő szolgáltatások egyike a textil- tisztítás. Az V. ötéves tervben folytatódik a hálózat bővítése. illetve korszerűsítése a szalonrendszerrel, az ágyneműcserével és a mozgószolgálattal. 1979 tavaszán 1200 felvevőhely működött az országban; az utóbbi években megnyitott 130 szalon közül 100- at vidéken hoztak létre. E szolgáltatás igénybevételét nagy szóródás jellemzi, mert míg a fővárosi lakosok fejenként 5,6 kilogramm mosást és 2 tétel vegytisztítást vesznek igénybe, addig az országos átlag 1,87 kg textilmosás és 1 tétel vegytisztítás. E nehéz házimunkát inkább minél több korszerű, időt és energiát felszabadító, automata mosógép gyártásával lehetne megkönnyíteni, mert ma az ilyen gépek aránya a háztartásokban mindössze 5 százalék. Az otthonok falain kívülről jövő segítség természetesen önmagában nem lehet elég. A nők'munkába állásának általánossá válása óta szükség van a családon belüli szemléletváltozásra a munkamegosztásban. Nyíri Éva Aktuális jölanácsok Hűtőszekrények használata A hűtőszekrényt rendszeresen gondozni kell. Kimosni, fertőtleníteni, szellőztetni. Csak akkor kapcsoljuk be újra az áramot, ha a szekrény belseje már száraz és szagtalan. Erősen illatos (szagos) anyagok a hűtőbe nem kerülhetnek, mert az élelmiszerek ezt átveszik, és meg is tartják. Ha azonban mégis ilyen élelmi anyagokat akarunk hűteni, akkor légmentesen lezárva helyezzük el. az esetleg átnedvesedett csomagolású tehéntúrót, felvágottat, stb. tiszta, száraz papírba tegyük át. Melegen semmiféle étel nem kerülhet a hűtőszekrénybe, mert egyrészt gyorsabban romlik meg, másrészt a berendezést a felszálló pára is károsítja, ami csökkenti a hűtés hatékonyságát. Alapelv az, hogy az erősebb hűtést igénylő élelmiszereket, ételeket tegyük a hűtőtest közelébe. Sohase tegyünk a hűtőszekrénybe mosat- lan gyümölcsöt, zöldségféléket, hanem szárazon — mosás után —, lehetőleg külön-külön műanyag tasakba. A hűtőszekrényben levő huzalos polcokon úgy tároljuk az anyagokat, hogy közöttük maradjon rés a hűtolevegő áramoltatására. Tartsunk rendet a hűtőszekrényben! Ne tegyük a nyers húst a főtt vagy sült hús mellé, a halat más ételekhez stb. Húshoz, halhoz ne tegyünk tejterméket, ételeket. Tejszínes készételeket 1 napnál tovább ne tartsunk hűtőben (gomba stb.). Ha készételeket tárolunk, akkor egy-két napnál tovább ne maradjanak a hűtőszekrényben, legfeljebb a mélyhűtőben. Mindent csomagoljunk be, és semmiféle étel ne kerüljön lefedetlenül a hűtőszekrénybe, mert az ételek, élelmiszerek egymás szagát átveszik és meg is tartják. Vannak élelmiszerek, ételek, melyeknek árt a hűtőszekrényben való tárolás, élvezeti értéküket a lehűtés során fokozatosan elvesztik. Így például ne tegyük be a vajas tésztákat, pogácsát, kemény sajtot stb. Ha állott vagy idegen szag van a hűtőszekrényben, és nincs szagtalanítónk, akkor megteszi az egyszerű friss kávéalj Is: helyezzük el az üres és kikapcsolt hűtőtérbe egy kis tálkán, és másnap a hűtőtér szagtalanná válik. R. J. Természetes folyamat, de.. Nyári kellemetlenségek Sok nőt elkeserít nyáron az erős izzadás, a kellemetlen testszag. Valóban kellemetlen panasz. De mint minden esetben, itt is a baj kiváltó okát kell megkeresnünk. A test felszínén több mint kétmillió verejtékmirigy található. A legtöbb a hónaljban, a tenyérben, a talpon helyezkedik el. A hónaljban található verejtékmirigyek váladéka olyan anyagokat tartalmaz, amelynek sajátos szaga van. A verejtékezés melegben természetes folyamat. De fokozza az izzadást az idegesség, a megfeszített munka, a gyors járás, a nehéz teher ci- pelése. összefügghet a verejtékmirigyek túlzott működése többféle megbetegedéssel. Ilyenkor orvoshoz kell fordulnunk. A személyi higiéniával függ össze, hogy küzdjünk a testszag, az izzadságszag ellen. Legfontosabb a rendszeres tisztálkodás, a friss ruhanemű. Ezután következhetnek a különböző dezodoráló, izzadást gátló szerek. De mivel alkoholt tartalmaznak,’olykor felcsíphetik, gyulladásba hozhatják a bőrt. Ilyenkor folyamodjunk az úgynevezett száraz dezodorokhoz. Gátolják az izzadást a stift alakú, kenő- csös dezodorok vagy az egyszerű hintöporozás is jó szolgálatot tehet. A láb izzadására is sokan panaszkodnak. Ennek oka olykor vesebetegség vagy egyéb szervi baj lehet. De okozhat lábizzadást a nem megfelelő lábbeli vagy a lábápolás hiánya. Gátolja a lélegzéstől a láb bőrét a levegőt át nem eresztő harisnya, a kreop talpú cipő, a műanyag zokni. Nyáron járjon minél többet mezítláb, de legalább harisnya nélkül. Jót tesz a homokban, fűben való mezítlábas séta is. Segít a konyhasós lábfürdö, vagy a lábsó. Ugyancsak hasznos a hintőporos lábkezelés is. Egyszerű, de elegáns Mindenkinek jól áll ez a csinos, szinte reggeltől estig viselhető ruha. Bőségét az apró berakások adják. HÉTVÉGI KALAUZ E hét végén különösen gazdag és változatos programok közül válogathatnak a szórakozni, pihenni, kikapcsolódni vágyók. Ma lesz a megyei kulturális élet kiemelkedő eseményének, a Szentendrei nyárnak a megnyitója. -A Nagybörzsönyi napokat ugyancsak e hét végén rendezik meg. Akik sem Szentendrére, sem Nagybörzsönybe nem látogatnak el szombaton vagy vasárnap, a megye múzeumainak, kiállítótermeinek, művelődési házainak változatos programjaiból válogathatnak. De bizonyára jól érzik majd azok is magukat — természetesen ebbe az időjárásnak is van beleszólása —, akik valamelyik szervezett túrán vagy kiránduláson vesznek részt. Szentendrei nyár A Szentendrei nyár megnyitójáról, valamint a vasarnap délelőtt megnyíló várostörténeti kiállításról részletes ismertetés olvasható i'apunk 5. oldalán. E két jelentős esemény mellett azonban még egyéb érdekességeknek is tanúi lehetnek a kisvárosba látogatók. Bizonyára sokakat vonz majd a Duna menti pihenőparkban megrendezendő nagyszabású lván-napi búcsú. A mulatság ma délután két órakor kezdődik, s este 10 óráig tart. A képzőművészet barátai valószínűleg örömmel fogadják a Vajda Lajos Képzőművészeti Stúdió holnap délelőtt megnyíló tárlatát. A csoportkiállításnak a stúdió pinceműhelye ad otthont. A szentendrei Teátrumban pedig Marin Drzic Dundo Maroje című komédiáját viszik színre. Az előadások mindkét napon este fél 9-kor kezdődnek. Nagybörzsönyi napok A nagy múltú Nagybörzsönyi napok rendezvénysorozatának ünnepélyes megnyitója ma este 6 órakor lesz a község szabadtéri színpadán. (Rossz idő esetén a művelődési házban.) A műsorban a helyi nemzetiségi együttesek, valamint a pilisvörösvári együttes lép fel. A napot a nagyszabású nemzetiségi bál zárja, melyen reggelig lehet ropni a táncot. A vasárnapi események közül a vízimalom ünnepélyes megnyitása és üzembe helyezése emelkedik ki. Ezt követően ifjúsági sportrendezvények lesznek a futballpá- lyán, délután 2 órakor pedig szórakoztató műsor kezdődik a szabadtéri színpadon. A fiatalok kultúrműsorára délután 5 órakor kerül sor. Ekkor lép fel a Csepeli utcaszínház és a 100 Fok Celsius együttes is. Mindezt utcabál követi. _______________________Kiállítások A Pest megyei tárlatot Szentendrén, a Képtárban láthatják az érdeklődők. A gyömrői művészek alkotásaiból rendezett kiállítás a község művelődési házában tekinthető meg. A VI. országos motívumfila- téliai kiállítás Szentendrén, a megyei művelődési központban látható. Hímzések Pest megyében címmel tekinthető meg kiállítás Szentendrén, a Népművészetek Házában. Szecsöiek - Györgyén A tápiószecsői népi együttes ma este a tápiógyörgyei művelődési házban ad műsort Délután 4 órai kezdettel Népművészetek a Tápió völgyében címmel Offela Sándornak, a tápiószecsői művelődési ház igazgatójának ismeretterjesztő előadását hallgathatják meg az érdeklődők, a györgyei művelődési ház klubjában. A tápiószecsői hagyományőrző népi együttes az este 6 órakor kezdődő lakodalmas felvonuláson mutatkozik be, majd 7 órai kezdettel a Viszik a menyasszony ágyát című, kétrészes műsora kerül színre, a helyi művelődési házban. Este 9-kor kezdődik a táncház, ahol a népszerű Csárdás zenekar muzsikájára éjfélig lehet ropni a táncot. A tápiószecsői népi együttes öntevékeny munkájában már több mint százan vesznek részt. Az együttes nemcsak a járásban és a megyében, hanem az ország egyéb helyein, sőt, külföldön is nevet szerzett magának. A csoportnak legfőbb célja Tápióvöigye néprajzi hagyományainak őrzése, ápolása. Helytörténész találkozó A pomázi helytörténeti klub ma egésznapos klubnapot rendez. A programban szerepel egyebek között a szentendrei ■szabadtéri néprajzi múzeum és a római kőtár megtekintése is. Este 7 órakor pedig szerb- klubest kezdődik a pomázi művelődési házban. A Szabin nők - Csepelen Szigetszentmiklóson, a Csepel Autógyár művelődési központjában ma este 7 órakor kezdődik a szolnoki Szigligeti Színház művészeinek előadásában a Szabin nők elrablása című, háromfelvonásos zenés bohózat. Belépőjegyek 25, illetve 30 forintos áron a művelődési központban válhatok. Blaskovich Múzeum A tápiószelei Blaskovich- múzeumban a Nemesi kúria a XIX. században — Blaskovich-gyűjtemény című kiállítás várja az érdeklődőket. A múzeum kiállítása egyedülálló Magyarországon. Ennek oka maga az épület, a XIX. század klasszicista nemesi kúriájának mintájára épült nemesi udvarház, valamint természetesen a kiállítás: a Blaskovich testvérek volt magángyűjteményének bemutatása. A kiállításon a múlt századi magyar társadalom egyik igen fontos rétegének — a kis- és középbirtokos nemességnek — hétköznapi környezete látható. a gazdag Blaskovich-gyűjtemény legszebb tárgyait korhű környezetben tekinthetik meg a látogatók. Planetárium A TIT budapesti planetáriumában ma, valamint holnap délután 4, illetve 6 órai kezdettel Lesz-e világvége'! címmel hallhatnak előadást az érdeklődők. Csaba György és Taracsák Gábor ismeretterjesztő előadásáról a következőket olvashatjuk a Planetárium műsorfüzetében: A természet milliárd évekig olyan feltételeket teremtett a Földön, amelyek lehetővé tették az élet kialakulását és fennmaradását. Vajon a jövőben várható-e olyan földi vagy kozmikus katasztrófa, mely aa élővilág pusztulásával járna? Tárák Kerékpáros túrát indít a Pilisi Petőfi SK természetjáró szakosztálya. A túra résztvevői vasárnap délelőtt 8 órakor találkoznak a szentendrei HÉV-állomáson, ahonnan Ar- zenovits Sándor vezetésével karikáznak tovább. Gyalogtúra indul ma reggel a Börzsönybe. A vállalkozók (a táv ugyanis 20 kilométer, és ennyi gyalogláshoz már igazi vállalkozó kedv igényel- tetik) reggel fél 8-kor találkoznak a Nyugati pályaudvar pénztárcsarnokában, ahonnan Szobig _ vonattal jutnak el. A túra útvonala egyébként Szob —N agybörzsöny—H osszúvölgy —Kisirtás puszta—Nagyirtás puszta—Sashegy—Kopaszhegy —Márianosztra. A gyaloglók útjuk során rövid pihenőt tartanak Nagybörzsönyben, ahol megtekinthetik a XIII. század elején épült Szent István templomot, valamint a híres Bányász-templomot is. Kincsem-park Ismét jelentős Pest megyei vonatkozású esemény színhelye lesz vasárnap délután a Kincsem-park: két órakor kezdődik a nagy érdeklődésre számottartó futam a Gödi-díjért. * összeállította: Koffán Éva