Pest Megyi Hírlap, 1980. június (24. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-26 / 148. szám
ttrcrrt 1980. JÚNIUS 26., CSÜTÖRTÖK 5 Évszázados fogadók és csárdák Némelyik ma is épségben áll A LÓPIHENÖ HELYEK CSÁRDÁK voltak elsősorban, ezért a régi emberek nem tértek be szíre-szóra minden útjukba akadóba, hiába csalogatták a cégérek, hogy ,,ltt a világ közepe, itt a jó bor, gyere be!” Az utasember mielőbb célhoz ' akart érni, nem a mulatozások kedvéért rá- zatta magát a latyakos, ká- tyús, kövezetlen országutakon. Éhség, szomjúság sem vitte be őket. Dédapáink étkezése fegyelmezett időközben történt, korán keltek útra, nem ettek, ellenben a butellából néhány korty szilvóriummal fölmelegítették magukat, nyolc órakor azonban előkanyarítot- ták a tarisznyát, falatoztak a kocsin, mert ekkor volt a reggelizés ideje. Ám ha elfogyott húsz-harminc kilométer, megálltak az első csárdánál, kifogták a lovakat, az istállóba vezették, zaboltak, itattak, szénát szórtak a saroglyába, csak azután tértek be a nem sok kényelmet nyújtó fapados ivóba, a kecskelábú asztalra rakosgatták a szalonnát, füstölt kolbászt, oldalast, kenyeret, sajtot, hagymát, sót, egyebet. Bort a tisztesség kedvéért a csárdástól parancsoltak. Máskülönben nagy fakulacsok, csutorák lógtak at oldalukon hazai kadarral. Ugyanúgy történt az ebéd is déli tizenkettőkor, meg a vacsora is, napszálltakor. Éjszakára mindig födél alá húzódtak. Nemcsak biztonsági okokból a drága vásári portékák miatt, hanem a lovak miatt. Kímélni kellett a jószágot, nem vették ki az erejét, bármilyen messze vidékre utaztak. A szegényebbje le sem vetkőzött, rákönyökölt az asztalra, úgy szundikált a hajnali továbbindulásig. A módosabb ja szobát váltott, ágyban aludt. Más volt a helyzet, ha a csárda gyorskocsiállomás volt, az istállóban vártak a pihent lovak, váltották őket. Ez alatt a rövid idő alatt az utasok betérhettek az ivóba, megittak egy-egy meszaly bort. A mezei csárdákat a marhahajtók látogatták. Itt legelők voltak bővizű kutakkal, mellettük bogárzott a jószág. Ilyen volt az irsai Három Rózsa és a kocséri Kutyakaparó. AZ ITALMÉRÉS a feudalizmusban nemesi jog volt, a ius educilli, és aZ épületeket is a nemesek építették. A nemesi jogú klarissza apácák tulajdona volt a ceglédi Vadember fogadó, a kecskési Ka- parási csárda és a berceli kocsma. Ez utóbbit 1754-ben építették. Körülötte akkor még nem települt falu, az útonjárók Ceglédi fogadónak ismerték, lévén Bércéi puszta a ceglédi uradalom birtoka. Ismerkedjünk meg hát a ma is épségben álló épülettel! A megyei levéltár őrzi az 1849. november 1-én fölvett áren- dási szerződést, amelyik megállapítja, hogy a csárda kő, tégla és vályog, a teteje nád. Ivója az útra nyílik pléhvel borított vaspántos ajtajával és két vasrácsos ablakával, egy sárkemencével, két keresztlábas asztallal, három-három vastag fenyőpallóból, mellettük fenyőpallópadok. A léccel elrekesztett kármentöből lépcsők vezetnek a pincébe. Konyhája bolthajtásos, fele lécekkel elválasztva, belőle nyílik az árendás desZkaoad- lós szobája, két vasrostélyos ablakkal, a másik végén az éléskamra bejáratával, ennek világosságát egy rácsos ablak adja. A tornácról több ajtó nyílik: a kétajtós, bádogborítású pincelejárat, a padlás- ajtó létrával, és a vendégszoba sárkemencével és rostélyos ablakkal. A csárda udvarán áll ma is a járás egyetlen meglevő. nyolc kőoszlopos zsindelytetős szekérszínje. A negyven lóra való vaspántos ajtajú istállóban három zaboló, etetősaroglya volt a nádtető alatt és nagy kút szolgált az itatáshoz. Ez a csárda kivédett volna egy kisebbfajta ostromot is, körül volt kerítve kőaljú fecskerakásos magas fallal. A falon kívül állt egy fekcskefal-nádtetős istálló és egy gémeskút itatóvályúval. JÁRÁSUNKBAN a csárdák zöme az évezredes via mag- nán, a Budáról a Tiszára vezető nagy úton települt, huszonnyolcból tizenkilenc: az Irsai fogadó (1775 e.j, a Rongyos csárda, a Három Rózsa, a Ceglédi fogadó Bercelen (1754), a Vörös Ökör (1840), a Vadember (1785 e.), a Fehér Ló (1840), a Bedei csárda, a Kettős csárda, a Karai (1793 e.), a Cserepes, és a Karajé- j női. A kákástói elágazásban a Kis Karai, a Harangosi, másként Kiskeresztes (1793 e.), és a Csintói csárda. A Szolnoki úton a Kaparási, másként Kecskés csárda (1798 e.), a Világos, az Abonyi fogadó (1847 e.) és a Kincsem csárda Abony alatt. Két csárda fogadta a jászokat, ha déli pusztáikra hajtották nyájaikat, a Kutyakaparó (1776) és a Kocséri csárda (1776). Nagykőrösről a folyóhoz menő úton állt a Kis Körösi csárda. A Gyilkoscsárda aZ Örkényi úton van, néhány kilométerre a Tiszai út alatt. A Mike- budai csárda (1728) Budára mutatta az utat. Végül s Szegedi országúton a Zöldfa másként Kinézer fogadó (1839), a Gógányi (1708 e.), és a Cifracsárda. Legtöbbnek ma is áll az épülete, de más rendeltetéssel, bort háromban mérnek még, a Kettősben, a Kutyakaparóban és a Cifracsárdában. VIRÁGKORUK a török háborúk megszűnésekor kezdődött és tartott a gőzvasút megjelenéséig. A lendületet a Felvidékről az alföldi nagy pusztákra lehúzódó telepesek adták, ők csináltak kedvet a hasznot kereső nemességnek. Hamar felhúzták a falakat, zsúpot, Zsindelyt rakták rá, az ivóban kármentőt rekesztettek. Iccés, árendás mindig akadt, az útonjárók ételt, italt, enyhelyet találtak, a lovak istállót, kutat. A vármegye robotra rendelte a falvak jobbágyait, útjavításra. Árkot húztak s a teleken, hóolvadásokon, esőzéseken letúrt földet fölhányták a kocsiútra. A csárdákban mindig történt valami érdekes eset, ezeket öreg írások és népmondák őrzik, színesítve művelődés- történeti adalékokkal. Csak a szorgos kutató tudja például, hogy nemes Irsay József 1775- ben kelt végrendeletében az irsai fogadót régi iskolájára, a sárospataki kollégiumra hagyta. Hídvégi Lajos Alaposabb vizsgálat Rákszűrés - másként Észrevették — észre is vehették — a ráckevei járásban élő nők, hogy megritkultak az alkalmi, kampányszerű rákszűrővizsgálatok. Mi történt? Mi a helyzet a nőgyógyászati rákszűréssel ? Aki válaszol : dr. Szabó Raffael, a járási szakorvosi rendelőintézet igazgató főorvosa — A korábbi években rendszeresen jártuk a járás községeit, az üzemeket, s négy orvos — közöttük jómagam is — végezte a rákszűrést. Egy- egy kiszállásos vizsgálaton 40—60 páciens jelent meg, s évente 15—20 ilyen alkalom volt így esztendőnként mintegy 2 ezer nő esett át a vizsgálaton, amelynek körülményei korántsem nevezhetők teljesnek. Arról van szó, hogy két esztendeje megjelent az Országos Szülészeti és Nőgyógyászati Intézet állásfoglalása, amely szorgalmazza, hogy sokoldalúbbá, alaposabbá váljék a rákszűrés. Ez az orvosi munka akkor felel meg a modem követelményeknek, ha összekapcsolható a sjettani és a műszeres optikai vizsgálattal is. Nyilvánvaló: erre nemigen akad lehetőség a falvak rendelőiben, még kevésbé a munkahelyeken. Ez az oka annak. hogy több mint egy esztendeje felhagytunk a mozgó rákszűrő szolgálat fenntartásával. Természetesen a nőgyógyászati rákszűrés nem szűnt meg. Valamenyi nőgyógyászati szakrendelésen — a járásban Szigetszentmiklóson, Dunaha- rasztin és Ráckevén — elvégzik a szakorvosok a rákszűrést minden jelentkezőnél, aki elmúlt 35 éves. így tehát, ha a kampány lényegében meg is szűnt, a vizsgálatok folytatódnak, s folyamatosak. Azt tapasztaltuk, hogy kialakult a spontán jelentkezés, sokan kizárólag azért jönnek a nőgyógyászati rendelésre, hogy a rákszűrést elvégezhessük. Nem csökkent, sőt növekedett a szűrővizsgálatok száma. 1978-ban 5 ezer, tavaly pedig 3500 pácienst vizsgáltunk meg. Az igazsághoz tartozik, hogy külön kérésre most is tartunk munkahelyi rákszűrést. így például megtörtént Dunavar- sányban a termelőszövetkezetnél és Szigetszentmiklóson a Csepel Autógyárban, s rövidesen sor kerül erre Duna- harasztiban a MAHART hajójavító üzeménél. Végezetül a perspektívákról: tovább kívánjuk javítani a rákszűrő vizsgálatok minőségét, s újabb módszerekkel alaposabbá tenni munkánkat. V. G. P. Szentendrén Városnéző buszok Városnéző autóbuszokat indít június 28-tól nyári hétvégeken Szentendrén a Pest megyei Idegenforgalmi Hivatal. A szentendrei HÉV-állomástól induló buszok utasai megtekintik a város nevezetességeit, a Ferenczy Múzeumot, a Szerb Egyháztörténeti Gyűjteményt, ellátogatnak a hazánk népi építészetét bemutató Szabadtéri Néprajzi Múzeumba, sétát tesznek a hangulatos város utcáin, terein. A városnéző buszok szeptember közepéig, a turistaszezon végéig közlekednek. Kétezerrel kevesebb túlóra Teljesítményprémium Csaknem kétezerrel csökken a túlórák száma a Dunakeszi Gyümölcs- és Főzelékkonzervgyárban azzal, hogy — idén első ízben — teljesítményprémiummal ösztönözték a karbantartókat a zöldborsógyártó gépsor műszaki felkészítésére. A tmk-részleget eddig tisztán időbérben számolták el a vállalatnál. Most kísérletképpen 50 ezer forintot tűztek ki prémiumként a 30 szakmunkásnak a zöldborsógyártó gépsor idénykezdetre történő felkészítésére. Tavaly túlóra címén csaknem azonos összeget fizettek ki nekik. Ezúttal azonban pontosan meghatározták a prémiumfeltételeket is. így csökkenti a prémiumot minden felhasznált túlóra. Emellett a karbantartók szavatolják, hogy a gyártás megkezdését követő 14 napon belül semmiféle meghibásodás nem történik. A továbbiakban pedig — egészen az idény befejezéséig — a különböző géphibák csökkentik a prémium összegét. Péceli Vegyesipari Szövetkezet Gyors felismerésből előny Három éve hosszú távú intézkedési tervet készítettek a péceli Vegyesipari Szövetkezetben. A tény önmagában nem sokat mond. Azonnal nyilvánvalóbb lesz a jelentősége, ha hozzátesszük: a szövetkezet az 1977-et megelőző időszakban is jó eredményeket mondhatott magáénak, míg azonban másutt hasonló helyzetben elégedettséget szül a siker, a pé- celiek éppenhogy ebből próbáltak újabb előnyre szert tenni. Idejében változtatni Munkásgárdájuk, a szakmát közvetlenül gyakorlókat, az irodai alkalmazottakat és a vezetőket is beleértve, az évek folyamán igen jól össze- kovácsolódott. A vezetőség jó érzékkel vette észre, hogy nemcsak a mélypontról, hanem innen is lehet még magasabb szintre lépni. — Az ötödik ötéves terv második évében voltunk akkor, s láttuk, hogy az árbevétel évi 15 százalékos emelésénél többre lehetünk képesek, ha egy-két dolgon igazítunk — magyarázza Csermely Gábor, a szövetkezet elnöke. — Elhatároztuk, hogy a tervidőszak hátralevő éveiben 20 százalékkal növeljük a termelést. Így sikerült megvalósítani, hogy az ötéves terv végéig kitűzött évi 50 millió bevételt már tavaly meghaladtuk. Árbevételünk 55 millió 280 forint volt, a nyereségünk pedig 13 millió 662 ezer forint. — Mit tettek, hogy az említett intézkedési tervben foglaltak valóra váljanak? — Egyszerűen szólva, elértük, 'hogy a termelési többlet döntő hányada a termelékenység fokozásából származzon, a munkaerő-tartalékok feltárásával. Létszámunk úgyszólván változatlan maradt, jelentős beruházást nem hajtottunk végre, kivéve a tavaly év végén átadott tekercselőüzemet. / Uj csarnokban — Asztalosüzemünk kilenc emberrel nyolc százalékkal túlteljesítette termelési tervét. Az ott dolgozók a társadalmi munkában is jó eredményeket értek el: a Szemere Pál általános Iskola Forfa-rendszerű szárnyának építésén dolgoztak szabadidejükben, s részt kértek tekercselőüzemünk új csarnokának szereléséből is. Év közben az asztalos- és a kárpitosüzemet összevontuk. A kárpitosok tervüket 4,6 százalékkal túlteljesítették. A lakatosüzem tizennégy fővel kilencszázalékos túlteljesíforintos tésről adhatott számot Az egy dolgozóra jutó anyagmentes termelési érték náluk 308 ezer 660 forint volt. ami a legmagasabb a szövetkezetnél. A fémnyomóüzem az egyik legnépesebb közösségük, nyolcvannégyen 22,6 milliós árbevételt értek el, a nyereségtervet nyolc százalékkal teljesítették tül. Tavaly tovább bővült az üzem exportja. Irodai dolgozók Valamelyest javított a szövetkezet a szolgáltatás helyzetén Is. Cipőjavító részlegük három, fodrász részlegük tizenegy emberrel dolgozott Ritkán esik szó egy-egy üzem vagy intézmény könyvelésében, irodáiban dolgozók munkájáról. — A péceli Vegyesipari Szövetkezet évzáró közgyűlésén az ő tevékenységük értékeléséből az tűnt ki, hogy a könyvelés és a műszaki osztály szintén hasznosan igazodott a megnövekedett feladatok ellátásában a szövetkezet egészéhez. A többletmunkából is alaposan kivették részüket. Ha az elején azt mondtuk:a három éve hozott intézkedési terv változást eredményezett munkájukban, most már meg- ‘ állapíthatjuk: a vegyesipari szövetkezetben idejében kapcsoltak más sebességre. Bába Mihály: pusztai m kocsi lassított, emeletes ház — De szép ez az — mondja Fazekas az agronómusnak, aki egész délelőtt a kísérője volt — Biztosan az orvosé, a kerület leggazdagabb emberéé. Az agronómus mosolygott. — Valóban az orvosé, de nem a leggazdagabb emberé. A leggazdagabb, a milliomos, a puszta szélén lakik. Mármint a volt puszta szélén, mert a pusztát, a hajdani „grófi szérűt”, ahogy mondani szoktuk, a város bekebelezte, a város kinyújtózott a puszta széléig. Fazekas már nemigen figyelt a múlt és a jelen ecsetelésére, de még a presz- szóban, amikor a búcsúfeketét itták akkor is azon töprengett, hogy biztosan csak amolyan mende-monda ez a pusztai milliomosról. És amikor elbúcsúzott az agronómustól, intett a sofőrnek, hogy tesznek egy kört, s meglátogatják a legendából szőtt embert. Alacsony, sovány, • borostás arcú ember állt az udvaron, a vendégek láttán hátra parancsolta a kutyákat. Az új ház hatalmas üvésés verandáján egy öregasszony üldögélt, s amikor a kutyák elhallgattak, odakiálltott emberének: — Gyertek a verandára, csak nem az udvaron fogtok ácsorogni. Elindultak. Fazekas arról dünnyö- gött közben, hogy a téeszben jártak, valamit írni akar róluk és most azért jött ide, mert úgy hallotta, hogy itt a híres milliomos él. Az öreg leültette vendégeit. Az asz- szony szó nélkül bort hozott. — Ez nem noha — tette le a kancsót és a poharakat. — Apjuk, töltsék — Nem igaz a mende-monda? — kérdezte Fazekas, amikor megkóstolták a bort. — Bár ne lenne igaz — legyintett az öreg. — Anyjuk, hozzál mán pogácsát is. Megvárta míg a felesége bemegy a szobába, aztán csendesen azt mondta: — Egy gyermekünk volt. ötvenhatban ő is ott volt a hangoskodók között, aztán a vihar után az egyik tekergővel kiment külföldre. Télen már levelet írt Ausztráliából. Meg küldött száz dollárt, tavaszon ötvenet, aztán még egyszer vagy kétszer. A levelek is elmaradoztak, Tizenöt éve nem tudunk róla. — Tegnapi sütés, kóstolják — csoszogott az asztalhoz az aszony. T eült, de egyetlen szót sem szólt többet. — Kerestettük mi, én magam mentem be a városba, a Vöröskereszthez, vittem a tőle jött leveleket is, de hiába. Tán egy év múlva kaptuk az értesítést, hogy valóban élt Ausztráliában egy ilyen nevű bevándorló, de eltűnt. Hová lett, hogy pusztult el, senki se tudja. Azóta várjuk, várjuk, mert mi mást tehetünk. Itt minden az övé lenne, meg a családjáé, ha volt neki. Gürcöltem én látástól vakulásig, hogy legyen neki mire hazatér. Sokszor még magamtól is megvontam a jó falatokat. Na, de igyunk is. Egy pillanatra rájuk szakadt a csend. Majd koccantak a poharak az asztalon. Fazekas az asztalkendőt bámulta, nem volt ereje, hogy szokásához híven az öregember szemét, ráncait figyelje. — Mi úgy élünk most Is, mint negyven évvel ezelőtt. Egyszerűen, majdnem szegényesen. Pedig megtehetnénk, hogy másként éljünk. De hiszi, nem hiszi, nem visz rá a lelkiismeret. Felépítettem ezt a házat, fürdőszobával, pincével, a nyári konyhát meg mellette egy kis szobát magunknak, vénségünk- re. Mert úgy gondoltuk, ez lesz az övék, mi meg ott húzzuk meg magunkat. Már ígértek érte félmilliót, de nem adom. Minek nekem a pénz? Van nekem, bár ne lenne ennyi. — Mennyi? — Sok. Kiszámíthatja. Amióta a fiam kiszédült az országból, én mindennap, télen, nyáron, esőben, hóban ötven liter tejet viszek be a csarnokba. Az ára ment a bankba. A mai napig egy fillért nem vettem ki belőle. Elég volt az, amit a téesztől kaptam. De a bankba ment a hízott bikák ára, a borjúk ára, meg amikor még jobban bírtam erővel, a hízók ára. Tíz, tizenöt hízót adtam én le egyszerre az államiaknak mindig. — És nem irigyelték? Nem kértek kölcsön maguktól? — Dehogynem. Csakhogy én nem adtam. A fiaméból. Különben, amikor mi nagy szegénységben voltunk, senkitől sem kantunk, a magunk erejéből lett itt minden. Hanem rosszul mondom — nyúlt a kancsóért. hogy teletöltse a poharakat. — Egvszer mégis adtam. Tán öt éve ennek. Meghajt e?v rendes ember, itt a volt pusztán, öt árvája maradt. Az asszony sírva szaladt, hogy segítsek rajta. Mondtam, hogy nincs nekem pénzem. Elment. Egész élszaka nem tudtam aludni. Hátha az én fiam is meghalt hirtelen és árvái maradtak Ausztráliában vagy másutt. Biztosan rajtuk is segítenek. Szóval reggel felkeltem, elmentem az asszonyhoz és mondtam neki. hogy jöjjön ve’em a vámsba. Kivettem' hetvenezer forintot. Tíz-tíz a gyerekeké, húsz meg a magáé. Megadom, ledolgozom. meghálálom, szinogta az asszony. Majd a fiammal elszámol, ha m-*iön.’ Az övé ez, mondtam a szerencsétlennek. — És mi lesz.a .... — ... a vágyónál? Nem visszük a sírba. Rendelkeztünk. Minden az államé. De. ha mégis hazaiönne a fi»m vagy a Ie^ármazottia, akkor az övék. Az asszony bólogat, szemét törölaet- te. Az öregember még két pohár bort is felhajtott egymás után. — Higgye el. boldogabbak lennénk, ha szegényebbek vónánk, ha a fiunk, a menyünk, meg az unokák miatt lassan még a tehénkéket is el kellene adogatni, hogy nekik legyen meg az, ami kell.
