Pest Megyi Hírlap, 1980. június (24. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-17 / 140. szám
1980. JÚNIUS 17., KEDD Az NB ll-ből kiesett a Dunakeszi Bajnok: az ÉGSZÖ © Bajnokveréssel zárult az NB II Középcsoportjának idei küzdelem, sorozata. A Vác legyőzte a már korábban biztos elsőnek számító Csepelt, amely Nyíregyháza és Kaposvár csapatával egyetemben az NB I-be jutott. A Bem SE a fővárosban nyert. A Dunakeszin az egy pont nem segített, rosszabb gólkülönbségével 18. lett és kiesett. Csoportonként az utolsó három helyezett jutott erre a sorsra. A 17. helyezettel osztályozót játszanak. (Tavaly a Dunakeszi ezen a révén maradt bent.) Vác—Csepel 2-1 (2-0) Vác, 2000 néző. V: Tompa. V. Híradás: Pájer — Gere (Balogh), Strausz, Fóner, Bajnó- czi, Bodor (Misnyovszki), Bérc, Bednarik, Ács, Papp, Szolnoki. A váciak a meccs előtt virágcsokorral köszöntötték a- NB I-be visszajutott csepeli együttest. Már a 13. percben előnyhöz jutott a Pest megyei gárda. Ekkor Wéber megsértette a partjelzőt, s ezért kiállították. A megfogyatkozott vendégek ellen a 23. percben növelte előnyét a Vác. Az 57. percben szépített a Csepel. Jó iramú mérkőzésen a Vác nagyobb arányban is győzhetett volna, sok helyzetet kihagyott, két kapufát is lőtt a Pest megyei csapat. G: Ács, Strausz (11-esből). Jó: Bednarik (a mezőny legjobbja), Fóner, Strausz, Ács. László Attila Dunakeszi—BKV Előre 0-0 Dunakeszi, 500 néző. V: Győri. DVSE: Lesi — Lörincz, Hanzel L., Győrök, Asztalos, Bodó (Nazáth). Császár, Katona, Dévay (Kárpáti), Pollák, Adi. A 11. percben Pollák, majd a 15. percben Császár lövése téveszt célt. A 38. percben a fővárosi csapatból Nagyot sorozatos szabálytalanságok miatt kiállították. A megfogyatkozott vendégek fogeal- körömmel védekeztek, s időnként veszélyes ellentámadásokat vezettek. Szünet után Bodó és Császár hibázott jó helyzetben, majd Adi a kapu torkából a léc fölé fejelt. A másik oldalon a hajrában Gubán fejesét bravúrral védte Lesi. A Pest megyei csapat nagyon akart, de a Póllövéssel hadilábon állt. Jó: Lőrinc, Lesi, Asztalos. Solyrrosi László Bem SE—Budafok 2-1 (1-0) Budafok, 300 néző. V: Németh L. Bem SE: Lázár — Kenderesi, Olajos, Ágh, Parti, Krómer, Morvái, Zsidó (Dániel), Fekete, Dékány, Grubo- róvics. A 19. percben Grubo- rovics beadását Dékány közelről a hálóba továbbította. A 66. percben Gruborovics növelte a Pest megyeiek előnyét. Nem sokkal a befejezés előtt szépített a Budafok. G: Dékány, Gruborovics. Jó: Morvái, Gruborovics, Ágh. Lázár. Ganz-MÁVAG—KKFSE 1-1 (1-0) Kőbányai út, 500 néző. V: Mester. Kossuth KFSE: Varga M. — Szabó S., Dózsa, Stefanies, Dalnoki, Schaffer, Gellért (Vaizer), Rubold, Varga II. (Gáspár), Csomány, Becsei. Igazságos döntetlen született, a Pest megyeiek a 70. percben egyenlítettek. G: Csomány. Jó: Varga M., Gáspár, Gellért, Becsei. ★ A megyei bajnokságban csak az utolsó forduló tisztázta a végső elsőséget. Az ÉGSZÖV MEDOSZ idegenben kivívott győzelmével megtartotta egypontos előnyét, s aranyérmet szerzett. Gólzáporral diadalmaskodott a D. Kőolaj. ÉGSZÖV MEDOSZ—Sülysáp 2-0 (1-0) Úri, 600 néző. V: Angyal. ÉGSZÖV: Gendur — Pirisi. Stamler. Zalyi, Kovács B. — Marozsán, Vaskor. Gyengési — Király. Horváth. Bédi Sülysáp: Hencz — Sporléder. Zi- ma, Kovács I., Szabó — HoKirály (ÉGSZÖV) cselezni igyekszik, Szabó (SUlysáp) szerelni próbál: kettejük párharca döntetlent hozott. Nem úgy a mérkőzés ... Halmágyi Péter felvétele schek, Rafael, Békési — László, Tóth, Nagy. A lejtős pályán a Sülysáp kezdett a „dombtetőn”, s az ÉGSZÖV játszott a „völgyben”. A lan- kás hátrány ellenére a vendégcsapat szorongatott, sokszor még a középhátvéd Stamler is a sülysápiak térfelén tanyázott. A lacháziak fölényére jellemző, hogy a vezető gólt a 30. percben ugyancsak egy védő szerezte: Király jobb oldali szögletrúgását Pirisi előírásszerűén a kapufa tövéhez, a gólvonalra fejelte, így Hencznek nem volt esélye hárítani, 1-0. A második félidőben sem változott a játék, igaz, az aranyérmet végképp bebiztosító találatot csak hat perccel a befejezés előtt érték el a vendégek. Ekkor Vaskor elcsente a labdát a tétova Szabótól, majd ügyesen Hor- váthoz játszott, ő elsőre a felső lécet találta el, másodszorra viszont úgy pofozta a háló felé a labdát, hogy a visszavetődő Hencz már csak a gólvonalon túlról tudott menteni, 2-0. Az ÉGSZÖV ugyan küszködött a szokatlan játéktérrel, ám győzelme (és bajnoki címe) a sülysápiak lelkes játéka ellenére sem forgott különösebb veszélyben. G: Pirisi, Horváth. Jó: Stamler, Zalai, Vaskor, 111. Kovács I., Ho- schek, Békési. (Hegyi) Iklad—Érd 2-1 (1-0) Iklad, 200 néző. V: Kiss E. Az első félidőben, a 17. percben jutott előnyhöz a szinte egy kapura játszó hazai csapat. Szünet után az Érd volt hasonló fölényben, de sorra kimaradtak a helyzetei, illetve a hazai kapus mindent mentett. A 70. percben növelte elő. nyét az ikladi együttes, s a technikásabb vendégcsapat a hosszabbításban, a 92. percben szépített. G: Rébb P., Boda, ill. Kapa. Jó: Adamek, Boda (a mezőny legjobbja), Rébb J., Huszár, ill. Horváth, Sza- nyi, Kiss. (Tud.: Nagy Lajos.) D. Kőolaj—Budaörs 7-1 (4-0) Százhalombatta, 500 néző. V: Boker. A helyzetek alapján akár két számjegyű győzelmet is arathattak volna a helyiek. G: Králik (3), Sági, Lengyel Gy., Eleki, Pápai, ill. Nagy. A győztes csapatban Králik, Somogyi és Fülöp tűnt ki. (Tud.: Szloboda Miklós.) Kartali MEDOSZ—Göd 3-2 (0-1) Kartal, 150 néző. V: Hídvégi. A mindkét csapat számára tét nélküli mérkőzésen az első félidőben a Göd veszélyeztetett. Szünet után Száraz Árpád mesterhármasával fordítottak a helyiek. G: Száraz Á. (3), ill. Berkó, Takács. Jó: Száraz Á. (a mezőny legjobbja), Ma- gony, Szabó, ill. Horváth. Mudri, Berki. (Tud.: Sinkó István.) Gödöllő—KSC 2-1 (1-0) Kerepestarcsa, 300 néző. V: Kedves. A hazai csapat többet támadott, mégis a Gödöllő rúgta a gólokat. A helyiek be- csületgólját Baran J. szerezte. Jó: a védelem a kapussal az élen, ill. Maiina, Baran G., Tanács. Dömsöd—Ceglédi VSE 2-2 (1-0) Cegléd, 200 néző. V: Szarka. A tét nélküli mérkőzés percei játszadozással teltek. A csapatok helyzetkihasználása kritikán aluli volt. G: Ispán, Polgár, ill. Varga, Darányi. Jó: Szőke, Straub, Zima, ill. Klein, Vágó, Zágó. (Tud.: Vngureán László.) Perbál—V ácszentlászló 5-1 (2-0) Perbál, 200 néző. V: Fekete L. A jobb napot kifogó, felszabadultan játszó Perbál ilyen arányban is megérdemelten nyert. A 15. percben lőtte első gólját, 10 perc múlva a perbáli Szegedi 11-est hárított. Szünet után 5 perc alatt 4-0-ra növelte előnyét a hazai csapat. G: Ollári, Faragó, Tóth K., Albert, Ivanics, ill. Galambos. Jó: Tóth K., Ollári, Kristály, Kovács I., ill. Galambos, Balogh. (Tud.: Bélik Pál.) Szentendrei Petőfi—Szokolya 3-0 (2-0) Szentendre, 200 néző. V: Si. lye. Közepes színvonalú mérkőzés, Laczó mesterhármasával. Jó: Laczó, Kövesdi, Gazdag, ill. Tóth. Aranykalász SE—Pilis 2-2 (1-1) Ráckeve, 400 néző. V: Toldi. A gyengén játszó hazai csapat pontvesztéséhez az indiszponált bírói hármas is hozzájárult. G: Ligeti, Földes, ill. Gajos (2). A hazaiaknál senki sem tűnt ki, ugyanakkor valamennyi pilisi dicséretet érdemel lelkes játékáért. (Tud.: Józsa László.) Területi döntő Tegnap délután Nagykőrösön ünnepélyes keretek között nyitotta meg dr. Husti István, a KISZ Pest megyei bizottságának első titkára az országos úttörő-olimpia labdarúgó területi döntőjét. A viadalon Heves, Nógrád és Pest megye csapata vesz részt A mérkőzések kedd, szerda és csütörtök délelőtt 9—12 óráig kerülnek sorra. Labdarúgó- végeredmény NB II Középcsoport 1. Csepel 38 29 4 5 82-22 62 2. V. Izzó 38 23 10 5 89-50 56 3. SZEOL AK 38 19 10 9 60-40 48 4. Bem SE 36 11 12 9 51-38 46 5. Vác 38 14 14 10 53-43 42. 6. Kecskemét 38 14 .11 13 66-50 39 7. 12. SZ. volán 38 11 16 11 58-58 38 8. KKFSE 38 16 6 1« 56-53 38 9. Bp. Spartacus 38 14 10 11 50-57 38 10. BKV Előre 38 10 17 11 47-50 37 11. Dunaújv. Ep. 38 12 12 14 46-58 36 12. Sz. Dózsa 38 13 9 16 53-50 35 13. Építők 38 11 12 15 44-52 34 14. Ganz-M. 38 12 10 16 48-59 34 15. Budafok* 38 12 14 12 59-55 33 16. BVSC 38 10 13 15 39-40 33 17. Pénzügyőr 38 11 9 18 49-62 31 18. Dunakeszi 38 12 1 19 32-50 31 19. Esztergom 38 8 12 8 37-56 28 20. Jánoshalma 38 5 6 27 29-108 16 *= A,Budafoktól 5 büntetőpont levonva. Megyei bajnokság 1. ÉGSZÖV 34 24 6 4 88-25 54 2. D. Kőolaj 34 20 13 1 78-19 53 3. Kartal 34 20 13 1 67-30 53 4. Érd 34 20 7 7 66-32 47 5. Aranykalász B 19 7 8 83-36 45 6. Dömsöd 34 15 12 7 66-43 42 7. Gödi TK 34 11 12 11 47-50 34 8. Vácszentl. 34 13 8 13 38-48 34 9. Pilis 34 13 7 14 60-53 33 10. Sülysáp 34 9 12 13 38-47 30 11. Iklad 34 11 8 15 40-60 30 12. Ceglédi VSE 34 8 11 15 43-51 27 13. Perbál 34 9 9 16 42-52 27 14. Gödöllő 34 10 7 17 38-69 27 15. Sz. Petőfi 34 7 10 17 34-53 24 16. KSC 34 6 8 20 42-77 20 17. Szokolya 34 5 7 22 30-98 17 18. Budaörs 34 4 7 23 32-89 15 A megyei bajnok ÉGSZÖV OSZtályozót játszik az nb n-be jutásért. Megyei totóeredmények 1. Budafok—Bem SE 2 2. Ganz-M —KKFSE x 3. Dunakeszi—BKV Előre x 4. Sülysáp—ÉGSZÖV 2 5. Iklad—Érd 1 6. K.-tarcsa—Gödöllő 2 7. CVSE—Dömsöd x 8. Perbál—Vácszentlászló 1 Három telitalálat A totó 24. fogadási hetén három pályázó ért el 13 + 1 találatot, egyenként 313 789 Ft nyereménynyel. Tizenhárom találatos szelvény 7 darab akadt, nyeremények egyenként 148 637 Ft. Tizenkettes 175, 11-es 1734, 10-es 11 659 darab akadt. Nyeremények szelvényenként: 5662, 571, ill. 127 forint. Totóeredmények: x, 1, 1, 1, 2, 2, x, 1, 2, 1. 1. 1. A tatai edzőtáborban Hétfő délelőtt a tatai edzőtáborban ünnepélyes keretek között felvonták a zászlókat, 33 nappal a moszkvai nyári olimpiai játékok nyitánya előtt megkezdődött a magyar sportolók utolsó felkészülési szakasza. A hétfő délelőtti ünnepélyes zászlófelvonáson minden sportág képviseltette magát. Az edzőtáborok épületei közötti térségen gyűltek össze a vezetők és a sportolók. Buda István államtitkár, a Magyar Olimpiai Bizottság és az OTSH elnöke tartott ünnepi beszédet. — A Nemzetközi Olimpiai Bizottság lausanne-i határozatával az egyes országokra bízta, hogy nemzetük vagy az olimpiai lobogó alatt-szerepeljenek és hogy a fanfárokat vagy a himnuszokat akarják-e hallani — mondotta Buda István. — Mi, magyarok büszkén akarunk vonulni országunk zászlaja alatt, s szeretnénk a magyar himnuszt hallani. Minél többször. Buda István beszéde után a Himnusz hangjai mellett Ho- racsek Andrea és Kalmár Zsuzsa tornászok a magyar, Kovács István és Tóth István birkózók az olimpiai, Gedővá- ri Imre vívó és Horváth László öttusázó a vörös zászlót felvonta az árbocokra. A vendégek ezután megtekintették a tatai tábor létesítményeit és egyes sportágak edzését is. Hazai siker Tardelli-góllal Torinóban nagy izgalmak előzték meg a két korábbi labdarúgó-világbajnok Olaszország és Anglia összecsapását — nemcsak a 90 perc miatt. Az angol szurkolók szerdai torinói bemutatkozása után újabb csetepaték adódtak a küzdelem megkezdése előtt, de ezek nem vontak maguk után könnygázbombákat. Az olaszok Tardelli góljával 1-0-ra nyertek. A B csoportban Belgium és Olaszország 3—3 pontot gyűjtött. A belgák gólkülönbsége 3-2, az olaszoké pedig 1-0. Anglia és Spanyolország 1—1 ponttal zárja a sort. E csoportban szerdán Nápolyban Spanyolország—Anglia, Rómában pedig Olaszország—Belgium találkozó lesz az Európa-baj- nokságon. Az Állatifehérje Takarmányokat Előállító Vállalat — ATEV — azonnali belépéssel felvesz gépkocsiszerelő szakmunkásokat és legalább „£” kategóriás képesítésű gépkocsivezetőket. Cím: ATEV Tököl. Ráckevei út. 2316. Felveszünk vizsgázott kazánfűtőt és hűtőgép kezelőt. Alföldi Tej Kőröstetétlen, Abonyl u. 2. Százhalombattai telephelyünkre, gyógyszerkiszerelő beosztásba, könnyű, tiszta munkára női dolgozókat felveszünk. s Jelentkezés: Kőbányai Gyógyszerárugyár Százhalombattai telephelye, 2443 Százhalombatta 3. Pf.: 2. (Dunai Kőolajipari Vállalat mellett). Eötvös utcai óvoda (Vác) gyermekszerető nőt alkalmaz dajkának. ___________________ Gy akorlattal rendelkező gyors- és gépírót azonnali belépéssel felveszünk. Építőipari Szövetkezet Nagykőrös, Örkényi u. 13. adásvétel Beköltözhetően eladó 3 szoba komfortos családi ház ingóságokkal. Nagykőrös Teleki u. 6. Érdeklődni Pusztai Imre, Szilágyi u. l. szám alatt szom- baton és vasárnap. Eladó P 10-es oldalkocsis motorkerékpár friss műszakival, Cegléd, Sáska utca 5. szám. Ház eladó Nagykőrös, Zrínyi út 33. Megtekinthető du. 15 órától. Polski Fiat 125-ös szgk, 1500-as, alkatrészként is rendszám nélkül, 12 000,— Ft-ért eladó. Vörös László. Veresegyház, Mikes K. u. 18. Cegléd, Árpád utca 13. szám alatti ház eladó. Érdeklődni lehet Vince Jánosnál, Cegléd, Fürst Sándor utca 11. földszint 1. alatt, vagy telefon: 10—548. 150 ezer Ft. kp-ért 2 szobás családi ház 450 négyszögöl kertészetnek beállított telekkel eladó. Érdeklődni lehet a helyszínen minden nap, Abony, I. Csokonai Mihály utca 9. ______________________ El adó 2 db. másodjára ellő kávás anyakoca és 1 db 1 éves fehér kandisznó. Érdeklődni lehet Cegléd, Csengeri-szél 16. szám. Eladó kettő szoba összkomfort szöv. lakás és UC-fr. 120)-as Zsiguli gépkocsi. Nagykőrös, Ceglédi út 17/c. fsz. 1. Érdeklődni 14 után. 700-as szalagfűrész Diesel-motorral eladó. Nagykőrös, Csillag u. 5. Gödény. ____________ El adók 10X12X5 méteres gerenda, 1 kézikocsi, 1 fűrészgép, 1 rángatós kútfelső komplett. Nagykőrüj Eötvös K. u. 42. Eladó beköltözhető kétszobás melléképületekkel rendelkező ház. Nagykőrös, VII. kér. Maros u. 22. sz. 2 szoba, 2 konyha fürdőszoba, pince, ólak, kert, szőlővel eladó. Nagykőrös, V. kér. Kórház u. 3.________ 2 szoba, 2 konyha, fürdőszoba, pince, ólak, kert, szőlővel eladó. Nagykőrös V. kér. Kórház u. 3. Eladó 2 szobás összkomfortos lakás, kerttel, ' melléképülettel. Nagykőrös, Tavasz 1. sz.________________ _ El adó: Vác-Deákvár, Bauer Mihály utca 23. szám alatti, felújításra váró családi ház, 160 négyszögöl telekkel. Érdeklődni lehet: Eigen József, Vác, Deákvári főút 56., délután három órától. Vác, Haraszti Ernő utca 49. IV. emelet 13. számú lakás, kétszobás összkomfortos eladó. Érdeklődés: az esti órákban.________ Cs emő belterületén 1300 négyzetméteres porták olcsón eladók. Érdeklődni: Cegléd, Bezerédi utca 36., este. Eladó pokróc szövőszék 2000 forint. Érdeklődni lehet: Tápió- szőlős. Zalka Máté utca 56. szám. Kósik Ferencnél.____________ El adó 175-ös sport Zetka motorkerékpár. Érdeklődni lehet: Cegléd, Kozma Sándor utca 11. C. lépcsőház, I. emelet 3. __________ El adó 1 db jól tejelő, 9 hónapos hasas tehén. Érdeklődni lehet: Lugosi Sándornál. Cegléd, Örkényi út 513. szám. 20 kg lúdtoll eladó. Megkeresést „Pelyhes 113 328” jeligére kérem a Hírlapkiadó Váll. kirend. Cegléd, Postafiók 29. 601-es Trabant és 125 cm3 MZ motork ^ék- pár eladó. Érdeklődni: Cegléd, Szép utca 18. szám.______________ Ve lorex 350 cm3, lejárt műszakival eladó. Cegléd, Bacsó Béla utca 29. szám._______ Budapesttől 30 kilométerre, Váctól 10 kilométerre, Patak mellett, zöldövezetben kertészkedésre, zöldségtermesztésre alkalmas telkek, gyümölcstároló építési lehetőséggel, eladók. „Mielőbbi” jeligére hirdetőirodába. Vác, Jó kai u. 9. ____________ 2 és fél szobás OTP- öröklakás eladó. Nagykőrös, Gát utca 4. III. em. 36. Különleges adottságokkal rendelkező, egri, lakótelepi 63 m2-es tanácsi lakásomat elcserélném budapesti egy szoba összkomfortosra. Tel.: 494—332 de. 9—12 óráig._______ El adó állami és szövetkezeti szervek, magántermelők részére, nagyobb mennyiségű használt savanyúságos 100 literes tetővel ellátott Barell, valamint 300—100 literes Transzport hordó. Megtekinthető: Pest megyei Zöldért Konzervüzeme Dabas, Pest megyei Zöldért Gőngyö- legtelepe Vác, Csata dűlő (található a gödöllői / útelágazásnál). Érdeklődni lehet telefonon: Dabas 211. Budapest 223—025 (Göngyölegcsoport). Telexen: Dabas 22—4319, Budapest 22—5654 (Göngyölegcsoport)._____ Tő kés-társat közreműködéssel keresek, 400 férőhelyes sertés- hizlalda, 40 férőhelyes szarvasmarha-istálló betelepítésébe”. ? t épületek készen vannak, Budapest mellett. Belépés azonnal. Tsz-szel is társulok. „Üzletkötés 204 880” jeligére a kispesti hirdetőbe,________________ 10 pár postagalamb (állomány) olcsón eladó. Dunakeszi. Alkotmány u. 12/a. Komán___________________ Ré gi pénzt, ezüst pénzt, dísztárgyakat jó áron vesz megbízható gyűjtő Lábatlan, 2541. I. pf.: 12. Plisszé sálak, pöttyös harisnyanadrágok, női levéltárcák több színben kaphatók. Cegléd, Körösi út 2613., üzlet. Boglárlellén egy háromszemélyes és egy négyszemélyes szoba, fürdőszobával nyaralásra kiadó. Telefon: Vác, 10—807. TÖBB FÉNY - KEVESEBB ENERGIÁVAL, KISEBB KÖLTSÉGGEL A lakás új, korszerű fényforrása a fénycső. Éleftartama hét és félszerese az izzóénak, azonos erősségű világítás ötödannyi költséggel jár. Az új ENTA fénycsőlámpák formájukkal és tompított fényszínükkel beillenek az otthon hangulatába. A lakás minden helyiségében esztétikus, gazdaságos az ENTA fénycsőlámpa. ENTA család - energiatakarékosság a családban! Gyártja a VBKM. Kapható július 1-től, kizárólag a Fogyasztási Szövetkezetek Skóla-Coop Áruházaiban. FÉNYCSŐVEL: 1 ÉV VILLANYSZÁMLÁJA 5 ÉV ALATT.