Pest Megyi Hírlap, 1980. május (24. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-08 / 106. szám

ABONYI KRÓNIKA Fejlesztést terveznek Kevesebb a képesítés nélküli nevelő Gyakran esik szó Abonyban a közoktatásról, a különféle ok­tatási intézmények helyzetéről, a bennük levő helyek számá­val összefüggő gondokról. E té­ma is szerepelt a nem régen lezajlott jelölő gyűlések elő­adásaiban, a felszólalók is több helyen említették. Az általá­noshoz hasonlóan a gyermek- gondozási segély és szabadság pozitív eredménye a nagyköz­ségben is tapasztalható: jelen­tősen emelekedett az óvodás és általános iskolás korú gyerme­kek száma. Részben ezért tartotta fontosnak a helyi tanács, megvizsgálni a település közoktatási helyzetét, amire a közelmúltban megtar­tott ülésen került sor. Napjainkban Abonyban ti­zenhat csoporttal négy önálló óvoda működik. Az V. ötéves terv időszaka alatt eddig a Mechanikai Művek önzetlen segítsége nyomán a foglalkoz­tató termek számát néggyel si­került növelni. Még ebben az esztendőben további fejlesztés­re lehet számítani. A jelenle­gi 16 csoportot hattal szaporít­ják, ami azt jelenti, hogy a he­lyek száma 400-ról 550-re fog emelkedni. A demográfiai hul­lámot figyelembe véve azon­ban az igényeket még így sem sikerül teljesen kielégíteni, ezért újabb óvodai fejlesztésre van szükség. Ez mindamellett nélkülözhetetlen, hogy az álta­lános iskolák úgynevezett is­kolai előkészítő foglalkozáso­kat tartanak a kicsinyeknek. Pillanatnyilag változatlanul minden abonyi óvodában túl­zsúfoltság van, ennek ellenére az óvónők korszerű oktató-ne­velő munkát végeznek. Csökkent a képesítés nél­küliek aránya, sőt az idén és jövőre még kedvezőbb lesz a helyzet, mert mindkét évben több helybeli és itt elhelyezkedni kívánó lány szerez képesítést. Az általános iskolák az új oktatási program következetes végrehajtása mellett sokat tö­rődnek a tanulók közéleti, mun­kára és honvédelmi nevelésé­vel. Minden tantestület jó munkahelyi légkörben dolgo­zik és így sokkal könnyebb a megnövekedett követelmé­nyeknek eleget tenni. Sokirá­nyú elfoglaltsága mellett a pe­dagógusok döntő többsége részt vesz a település társadal­mi és kulturális életében. A tankötelezettségi törvényt kivétel nélkül végrehajtották, csökkentek a mulasztások és kevés az olyan gyerek, aki a nyolc osztályt nem végzi el. Többet foglalkoznak a cigány­származású tanulókkal és ezt eredményük is tükrözi. Minde­nütt arra törekednek, hogy mi­nél több végzős diák folytassa tanulmányait. Jelentősen csők* kent az utóbbi években a ké­pesítés nélküli oktatók száma, a nyolcvannyolc abonyi peda­gógus között csak tizennégy­nek nincs képesítése. Egy nagy gondja azonban mindkét álta­lános iskolának van és előre­láthatólag még néhány eszten­deig az is marad. Korszerűtlenek az abonyi általános iskolák, kevés a tanterem, napjainkban pélr dául 14 helyen folyik az oktatás. Alig egy hónappal ezelőtt ké­szült el a Somogyi Imre álta­lános iskola új, hat tantermes épülete a Radák úton, de ez csak valamelyest enyhít a gon­dokon, ugyanis lassan nélkü­lözhetetlenné válik a központi iskolaépület belső korszerűsí­tése és az Abonyi Lajos úti tanteremépület felújítása. A Kölcsey úton levő épület is ugyancsak megérett már a le­bontásra. Hasonló a helyzet a Gyulai iskolában. A kisegítő iskolában az V. öt­éves terv ideje alatt sokat ja­vultak a feltételek. Az épület bővítésével és felújításával az oktató-nevelő munkához sike­rült megfelelő környezetet te­remteni. Itt egyes taneszközö­ket kell pótolni. Tavaly januártól önálló ok­tatási intézmény lett Abony­ban az általános iskolák köz­ponti napközi otthona, amely a gimnázium épületében ka­pott helyet. Ha most, június­ban az utolsó negyedik osztály is elbúcsúzik a középiskolától, az épület minden helyiségét a napközis gyerekek veszik bir­tokukba. Gy. F. Lakásépítő Szövetkezet igazgatósági ülés Pénteken, május 9-én dél­után 14 órai kezdettel Ceglé­den, a Damjanich utca 5. szám alatti központban összevont, ünnepélyes igazgatósági ülést és felügyelő bizottsági tanács­kozást tart a Fürst Sándor Lakásépítő és Fenntartó Szö­vetkezet. Az ünnepségen az eddig végzett munka értéke­lése kerül napirendre. Klubprogramok Előadások. munkahelyeken A ceglédi Kossuth Művelő­dési Központ ebben a hónap­ban is több üzemben, gyár­ban, termelőszövetkezetben tart kihelyezett ismeretterjesz­tő' előadást, egy-egy műszak végén. A Kossuth Tsz-ben Jó­zsef Attila életéről, munkás­ságáról hallhatnak majd elő­adást, a PENOMAH kultúr­termében a csecsemők és kis­gyermekek gondozásáról esik szó. CEGLÉDI K/cíiiav A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 106. SZÁM 1980. MÁJUS 8., CSÜTÖRTÖK Megkezdik a bőr feldolgozását Hárman kiváló dolgozó kitüntetési kaptak A Nívó Ruházati Szövet­kezet ceglédi központja- ta­valy 127 százalékra teljesítet­te a tervet, melyhez jelenfő­sen hozzájárult a nagykőrösi üzem kollektívájának áldoza­tos munkája is. A napokban a nagykőrösi üzemben Kato­na Sándor vezetővel beszél­gettünk. Ma a szakmunkásképzőben A békehónap eseményei Vgros- és járásszerte megemlékeznek Indul a traktor a határba Cegléden és járásszerte már ezen a héten elkezdődnek a Hazafias Népfront-bizottságok szervezésében a májusi béke­hónap eseményei. Szinte min­den településen, minden mun­kahelyen megemlékeznek a jelentőségéről megkoszorúz­zák a szovjet hősi emlékmű­veket a győzelem napja alkal­mából. Ma, május 8-án délután 15 órai kezdettel a ceglédi 203. Bem József Ipari Szakmun­kásképző Intézetben tartanak megnyitó ünnepséget, amely­nek szónoka Czinege Imre megyei igazgató lesz. Beszé­dét és az azt követő diák iro­dalmi színpadi műsort több száz fiatal hallgatja meg, ott lesznek a város középiskolái­nak • és általános iskoláinak küldöttei is. Pénteken, május 9-én dél­után 14 órakor békehónapi munkásgyűlést tartanak a Fű­rész-, Lemez- és Hordóipari Vállalat ceglédi gyárában, amelyen Ba nézik Tivadar, a Megsokasodott a. a az abo— nyi termelőszö­vetkezetekben is, a jobb idő beáll­tával. A határban egyre több ember és gép szorgos­kodik, igyekezet­tel pótolják az elmaradást, vagy rugalmasan al­kalmazkodva, a lehetőségekhez, mindent megtesz­nek, hogy a terv teljesüljön. Nem könnyű a dolguk, mert a talajt az eső alaposan fel­áztatta, a hideg yedig a növények erősödését hát­ráltatta. A ké­pen: a József At­tila Tsz traktoro­sa, Vesztróczi László, a határba indul. Gyurákl Ferenc felvétele Szegedi vendégek előadása Kedves vendégei voltak az abonyi Bihari János Zeneis­kolának. A szegedi Tömör­kény István Gimnázium és a Művészeti Szakközépiskola ta­nárainak és diákjainak cso­portja látogatott Abonyba. A két intézmény már régóta jó kapcsolatban van. Az elmúlt évek során Abonyból Szeged­re került- tehetséges fiatalok révén a két iskola rendszere­sen szervez ilyen találkozó­kat. A mostani alkalmából a Hazafias Népfront helybeli zenebarát köre műsort szer­vezett. A közönség a szegedi vendégeket hallhatta a műve­lődési ház nagytermében be­mutatásra került előadáson. Mozart Bastien és Bastienne című daljátékával ismerked­hettek a zenekedvelők. A három szereplőt, Bátort Évát, Komlósi Ildikót és Szi­lágyi Bélát, valamint az őket kísérő növendékzenekart a mintegy 200 fős nézősereg hosszan tartó tapssal jutal­mazta. Az operabemutató eiőtt nyílt meg a zenebaráti kör helyiségében a szegedi intézet képzőművész növendékeinek kiállítása. Ezen a diákok a Mozarí-daljáték bemutatójá­ra tervezett plakátjaikat és hanglemezborító-terveiket tet­ték közszemlére. A kiállítás, mint ahogy Heiling György művész-tanár megnyitó beszé­dében hangsúlyozta, a hang versennyel együtt méltón jel­képezte a két iskola gyümöl­csöző kapcsolatait. Cs. B. Hazafias Népfront városi bi­zottságának titkára mond be­szédet. Ugyancsak ezen a napon, délután 16 órakor kezdődik a városi, központi ünnepség a Szabadság téren. Szónoka Vin­céé János, a városi tanács el­nökhelyettese lesz. Az ünnep­ségen a kegyelet koszorúit he­lyezik el a párt-, az állami, a társadalmi és a gazdasági szervek képviselői a szovjet hősi emlékművek talapzatán. Az előrejelzéseik szerint a májusi békehónap idején Ceg­léden negyven helyen tarta­nak munkahelyi megemléke­zést. A Szabadság Filmszín­ház ez alkalomból műsorára tűzte május 29-től június 1-ig a Hazatérés című — a viet­nami. háborúval kapcsolatos — amerikai társadalmi film­drámát. A Hazafias Népfront városi bizottsága a magyar—szovjet barátság jegyében május 31- re báketúrát szervez Miskolc­— Ügy látjuk, elég szűkö­sen vannak. — Sajnos, a munkakörül­ményeink nem megfelelőek — mondta a vezető. — A Jó­kai utcai üzemrészünkben, ahol beszélgetünk, több mint 20 éve nem volt komolyabb fejlesztés, időközben csak a vizet és a gázt vezettettük be. Nincs fürdőhelyiségünk és ebédlőnk. A dolgozók rend­kívül zsúfolt körülmények között végzik munkájukat. Régen kinőttük már helyisé­geinket, bővíteni, fejleszteni kellene, vagy egy új üzemet felépíteni, amire egyelőre nincs anyagi fedezetünk. Pe­dig a nyugodt munkavégzés elengedhetetlen feltétele a jó munkakörülmény. — A munkahelyi légkör sem mellékes. — Ügy hiszem, üzemünk­ben — beleértve a kettes kon- fekciórászleget, a méretes sza­bóságot és a mellette levő di­vatáru üzletet is — jó a dol­gozóink egymáshoz való vi­szonya, melyre egyébként ügyelünk is. Az eredményes munkavégzés alapvető felté­tele, véleményünk szerint az, hogy a dolgozók szívesen jöj­jenek munkába, és kedvvel végezzék el feladataikat. — Milyen gépeken dolgoz­nak az üzemben?' — Van félautomata gomb­lyukkötő, gombozógép, gőzva­saló és gyorsfordulatú Miner­va varrógép, ezeken tevé­kenykednek a részlegek dol­gozói. Egyébként a gépeink minőségileg megfelelők. — Jelenleg milyen munkát ( végeznek? — Mindkét konfekciórész- legünkben rövid és hosszú Megőrzik és feltárják Méterszám gyűlnek az iratok Természetesen ez az általá­nosítás nem fedné a valósá­got, mert bár például a ter­melőszövetkezetekre nagy mértékben igaz, a tanácsok ügyiratkezelésére nem jel­lemző a hanyagság. A pénz­ügyi szervek, az OTP, a Ma­gyar Nemzeti Bank és az Ál­lami Biztosító házatáján -end van. Az iratözönre jellemző, hogy például a ceglédi városi tanácsnál évente 18—20 fo­lyóméter iratanyag képződik. (Levéltáros nyelven a po'co- kon egymás ' mellé sorakozta­tott iratkötegeket mérik így.) Ez azonban elenyésző meny- nyiség a Nagykőrösi Konzerv­gyár évi 200 méternyi „ter­méséhez” viszonyítva. A kórházak és az SZTK is hatalmas anyagmennyiség elő­állítói és őrzői. Mindez felve­ti a szükség szerinti selejtezés lehetőségét. Erre azonban csak a levéltár előzetes ellen­őrzése nyomán kerülhet sor. Megadott szakmai szempon­tok alapján figyelik a későb­bi évtizedek, évszázadok szá­mára történeti forrásértéket jelentő anyagot. Nagy fele­lősség és felkészültség kell minden ilyen döntéshez. Ez veti fel annak az igényét, hogy a levéltár szoros és rend­szeres kapcsolatot tartson va­lamennyi hatáskörébe tartozó intézménnyel, üzemmel. Hatósági jogkörük, igaz. nincs, ám ahol súlyos mu­lasztást tapasztalnak, feljelen­tést tehetnek az ügyészségen. Erre a nagykőrösi gyakorlat­ban még nem volt példa. Érdekesség A levéltár a közművelődés­ben is fontos szerepet tölt be. Sajátos lehetőségeik, eszkö­zeik vannak, amelyeket igye­keznek mind jobban kihasz- nálrti. A hagyományos isme­retterjesztő formákat alkal­mazzák. A rendelkezésre álló anyagot felhasználva — a TIT városi szervezete kereté­ben — rendszeresen tartanak ismeretterjesztő előadásokat, főleg történelmi témakörök­ben. Kiállításokat rendeznek, amelyeken eredeti dokumen­tumokat vagy azokról készült másolatokat (fotókópiákat) mu­tatnak be a közönségnek. Nemrég a Nagykőrös utóbbi 35 évében végbement fejlő­dését reprezentáló kiállításhoz adtak jelentős adatokat. A Pest megyei Levéltár nagykőrösi fiókjának gyűjtőkö­re kiterjed a megye vala­mennyi szövetkezetének irat­anyagára, beleértve nemcsak a mezőgazdasági, hanem az ipari és a lakásszövetkezete­ket is. Csupán érdekességként említjük, hogy például Ceg­lédről — a felszabadulást kö­vető évektől kezdődően — összesen 58 mezőgazdaaagi termelőszövetkezet iratany i0át tartják számon. V X. T. Pénteken Vidám műsoros est Műsoros est lesz pénteken, május 9-én a ceglédi Kossuth Művelődési Központban. A műsorban fellép Máté Péter, ifjú Latabár Kálmán, a Gú­nya együttes és sokan mások. Jegyelővétel her információt a művelődési központ igazgató­sága ad az érdeklődőknek. műbőrkabátot készítünk fér­fiaknak, nőknek és lánykák­nak. Vannak bedolgozóink is, akik szoknya-mellényt, ott­honkát, kismamaruhát, vala­mint a műbőrkabátok bélését készítik el. Az anyagot kisza- bottan, minden kellékkel együtt kapják meg közpon­tunktól. — Üzemünkben is félkész termékekből dolgozunk. ^Köz­pontunkból érkezett, előzőleg már kiszabott anyagokat ösz- szeállítjuk, gomblyukazzuk és gombozzuk. A minőségi el­lenőrzés után, ha az előírá­soknak megfelelnek, küldj ük az ország különböző helyeire. — Űj feladatok elé is né­zünk, mivel a kettes részle­günkben májustól valódi irha- és hasított bőr kabátokat kí­vánunk gyártani. A terme­lést folyamatossá szeretnénk tenni. Bízunk abban, hogy az anyagszállításban nem lesz fennakadás, és a szegedi Szőr­me Ktsz eleget tesz kötele­zettségének. — Kiemelkedő társadalmi munkát végeznek. — Üzemünkben 2 szocia­lista brigád működik. Az Áp­rilis 4. szocialista kollektíva hosszú évek óta patronálja a Pest megyei Csecsemőotthon kis lakóit. Minden évben két szabad szombati bérüket fel­ajánlják az otthon javára. Az óvodáknak is többször meg­varrták, amit kellett. Az Arany János szocialista kö­zösség az általános iskolai kollégiumot istápolja. Társa­dalmi munkáért kapott bérü­ket a diákotthon számlájára íratták. A diákok rendezvé­nyeire minden alkalommal meghívják a szocialista kö­zösség tagjait, akik a meghí­vást elfogadják. — A két brigád szövetke­zeti viszonylatban is megáll­ja a helyét, s a 6 közösség vetélkedőjéből ők ketten ke­rültek ki győztesen. — Egyébként valamennyi dolgozónk bekapcsolódott a városi társadalmi munkaak­cióba, s bérüket felajánlották a gyermekintézmények fej­lesztésére — mondotta Kato­na Sándor. A mérlegzáró közgyűlésen, az üzem dolgozói közül hár­man kiváló dolgozó kitünte­tésben részesültek. K. K. Látogatóban Ma délután a ceglédi, piac- téri gyermekkönyvtárban ve­télkedőt tartanak a Várkony: István Általános Iskola hete­dik osztályos őrsei. A vetél­kedő címe: Látogatóban Win- netounál. És akkor jött a kerékpáros Frédi és Béni, a két kőkor­szaki szaki nem közlekedett szabályosabban csuda jármű­vével, mint ahogyan a ceglé­di Csengett dűlőben lakó, öt- venhét esztendős Nagy István, a CÉV dolgozója porzott el járművével egy február végi délutánon az Alszegi úton. A Vadász utcába akart beka­nyarodni nagy ívben. Az irányváltoztatást úgy hajtotta végre, hogy közben hirtelen fékezésre késztetett egy rako­mánnyal teli tehergépkocsit. A rakomány eldűlt és meg­rongálta a szállító járművet. Mint később kiderült, Nagy István hat deciliter bort fo­gyasztott, mielőtt kerékpárjá­ra ült. Az ittas vezetésért és az át­haladási elsőbbség szabályai­nak durva megsértéséért 1500 forint pénzbírság megfizeté­sér« kötelezték. Amikor Nagykőrösön jelöl­ték ki a Pest megyei Levél­tár egyik fiókjának helyét, voltaképpen egy tudományos intézménnyel gyarapodott a város. Az ott dolgozók alap­vető feladata, hogy megőri i- zék a történettudomány szá­mára fontos, forrásértékű iratokat és azokat feltárják a kutatás céljaira. Hozzáférhetően Fontos, hogy ezek a doku­mentumok ne kallódjanak c:, és minél jobb állapotban jus­sanak el utolsó állomáshe­lyükre. Ezt a célt szolgálják a levéltárosok rendszeres kiszál­lásai. Nagykörösön, Cegléden, a ceglédi és a nagykátai já­rásban — összesen mintjgy 250 helyen — rendszeresen, megjelennek a gazdálkodó egy­ségeknél, a különféle intéz­ményeknél, testületeknél és egyesületeknél, és gyakorlati tanácsokkal szolgálnak az ott folyó ügyiratkezeléshez. Vannak még helyek — dr. Böőr László levéltárvezető ta­pasztalatai szerint —, ahol nem teremtettek kellő rendet az ezzel foglalkozók, pedig nemcsak levéltári érdek, ha­nem az övéké is, hogy a kü­lönféle levelek, szerződések, periratok megfelelően össze­gyűjtve és hozzáférhetően kap­janak helyet. A felsorolt „irattermelők” történeti for­rásértékű dokumentumait a levéltár megőrzi. Ez azért is megnyugtató, mert nem min­denütt ismerték még fel a náluk levő anyag jelentőségét. Csak akkor van becsülete a papír­nak, amikor éppen szükség van rá. Még a saját maguk­nak fontos gazdasági, jogi jellegű iratokat sem tartják kellő becsben.

Next

/
Thumbnails
Contents