Pest Megyi Hírlap, 1980. május (24. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-07 / 105. szám
A kegyelet megnyilvánulásai világszerte Tito emlékére A temetésre Kádár János ve sets a magyar, LeonyidBrezsnyev a szovjet küldöttséget Leonyid Brezsnyev. az SZKP főtitkára, államfő, kedden részvétlátogatást tett Jugoszlávia moszkvai nagykövetségén Kadar Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa tagjának vezetésével párt- és állami küldöttség vesz részt Joszip Broz Titánok, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége elnökének, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnökének temetésén. Joszip Broz Tito, a JSZSZK elnöke, a JKSZ elnöke elhunytéval kapcsolatban az SZKP Központi Bizottsága és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége olyan döntést hozott, hogy szovjet párt- és állami delegációt küld Belgrádba Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének vezetésével. A küldöttség tagjai lesznek Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere és Nyikolaj Rogyionov, az SZKP KB tagja, a Szovjetunió belgrádi nagykövete. Prágában kedden este bejelentették, hogy Joszip Broz Tito temetésén Gusztáv Húsúknak, a CSKP KB főtitkárának, köztársasági elnöknek vezetésével a csehszlovák párt- és állami küldöttség vesz részt. Tagja a delegációnak Milos Jakes, a CSKP KB elnökségének póttagja, a Központi Bizottság titkára és Bohuslav Chnoupek külügyminiszter. A szocialista országokban, s az egész világon folytatódnak a kegyelet megnyilvánulásai a vasárnap elhunyt Joszip Broz Tito jugoszláv köz- társasági elnök iránt. Részvétlátogatást tett kedden J ugoszlávia moszkvai nagykövetségén Leopyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió--Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, Alekszej Koszigin miniszterelnök, valamint az SZKP és a szovjet állam számos más vezetője. A szovjet vezetők részvétüket fejezték ki Joszip Broz Titónak, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnökének, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége elnökének elhunyta alkalmából. A Német Demokratikus Köztársaság párt- és állami vezetői — élükön Erich Ho- neckerrel, az NSZEP KB főtitkárával, az NDK államtanácsának elnökével, Willi Stoph miniszterelnökkel és Horst Sindermann-nal, a Népi Kamara elnökével, a Politikai Bizottság tagjaival — kedden, Tito elnök halála alkalRodriguez, a Kubai Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, az Államtanács és a kormány elnökhelyettese vezeti. Kedden több magas szintű román párt- és állami küldöttség tett részvétlátogatást Jugoszlávia bukaresti nagy- követségén. Az a delegáció, amelynek tagja volt Elena Ceausescu és több más párt- és állami vezető, Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt főtitkára, államelnök, valamint az RKP KB nevében koszorút helyezett el Tito elnök gyászkerettel szegélyezett portréja előtt. Belgrádba kedden délután megérkeztek az első külföldi küldöttségek Tito, köztársasági elnök csütörtöki temetésére. A magasrangú külföldi vendégeket ünnepélyesen fogadták. mából részvétlátogatást tettek Jugoszlávia berlini nagykövetségén. Berlinben kedden bejelentették, hogy a Tito elnök belgrádi temetésén részt vevő NDK párt- és állami küldöttséget Erich Honecker vezeti. Jugoszlávia moszkvai nagy- követségén kedden több ezer moszkvai fejezte ki részvétét Joszip Broz Tito, a JSZSZK elnöke, a JKSZ elnöke, Jugoszlávia népeinek kiemelkedő vezetője, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom neves személyisége, a béke, az enyhülés és a békés egymás mellett élés harcosa halála alkalmából. Joszip Broz Tito temetésének napján gyászlobogókat helyeznek el Moszkva, Lenin- grád és a köztársaságok fővárosainak középületein. Varsóban a legfelsőbb lengyel párt- és állami vezetést képviselő küldöttség Henryk Jablonskinak, a LEMP KB PB tagjának, az államtanács elnökének vezetésével aláírta a Jugoszlávia varsói nagykövetségén nyitott emlékkönyvet. Részvétét nyilvánította Tito elnök elhunyta alkalmából Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a bolgár államtanács elnöke, valamint Sztanko Todorov, a BKP KB PB tagja, a minisztertanács elnöke. A bolgár vezetők a szófiai jugoszláv nagykövetség részvétnyilvánítási könyvében méltatták Tito elnök érdemeit és együttérzésükről biztosították a jugoszláv kommunistákat, valamint Jugoszlávia népeit. Havannából hétfőn éjjel elutazott a kubai delegáció Joszip Broz Tito temetésére. A küldöttséget Carlos Rafael PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXIV. ÉVFOLYAM, 105. szAm Ara 1.20 forint 1980. MÁJUS 7., SZERDA Jelöltek és választék eszmecseréje Óvári Miklós Egerben, Méhes Lajos Zuglóban Az országgyűlési képviselő- és tanácstagi választások előkészületeinek újabb, fontos szakasza kezdődött tegnap. A jelöltek nagygyűléseken találkoztak választóikkal, a lakossággal, a helyi gyárak, üzemek dolgozóival. Így Budapesten a Telefongyár művelődési termében a 44-es országgyűlési választókerület jelöltje Méhes Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára, míg a 18-as választókerület jelöltje Pethö Tibor, a HNF Országos Tanácsának alelnöke a Vll kerületben, s Egerben, a Gárdonyi Géza Színházban Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, a fővárosi 29-es választókerület képviselőjelöltje találkozott a választókkal. Felelősséggel cselekedni Az egri Gárdonyi Géza Színházban rendezett választási nagygyűlésen Mészáros Albert, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára köszöntötte a résztvevőket, majd Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, a főváros 29-es számú választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje emelkedett szólásra. — Most ismét választások előtt állunk — mondotta a Nagygyűlés Ráckevén A béke és barátscg hónapjának megyei eseményei Dr. Markója Imre látogatása Pest megyében Tegnap dr. Markója Imre igazságügy-miniszter, Cser- venka Ferencné, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Pest megyei Pártbizottság első titkára kíséretében Szentendrére látogatott, ahol dr. Barát Endre, az MSZMP Szentendrei Városi Bizottságának első titkára fogadta a vendégeket. Az első titkár tájékoztatót adott a város gazdasági, politikai, társadalmi és kulturális életéről, majd a vendégek megtekintették az épülő postahivatalt, és felkeresték a tavaly átadott 16 tantermes iskolát. Innen a Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtárba vezetett az útjuk, ahol Rozgonyi Ernőné dr. igazgató ismertette a központ munkáját. Ezután a vendégek megtekintették a Barcsay Jenő állandó kiállítást, a Kovács Margit Múzeumot, valamint a Szabadtéri Néprajzi Múzeumot. Vendégünk a KISZ KB titkára Fiatalok a közéletben Tegnap Pest megyébe látogatott Deák Gábor, az MSZMP Központi Bizottságának tagja a KISZ KB titkára és Pinke György a KISZ KB megyei instruktora. Délelőtt az ifjúsági szervezet központjában dr. Husti István a KISZ Pest megyei Bizottságának első titkára. Komáromi János a megyei pártbizottság osztályvezetője. s a mozgalom vezetői fogadták a vendégeket, majd tájékoztató hangzott el a megye fiataljainak közéleti tevékenységéről. Ezt követően a vendégek a Pestvidéki Gépgyárat keresték fel, majd a KISZ ráckevei járási bizottságát, ahol Jónás Zoltán, a járási pártbizottság, első titkára és Lerner Henrik, az ifjúsági szervezet járási titkára adott tájékoztatást a több, mint háromezer KISZ- tag tevékenységéről. A program a ráckevei Aranykalász Tsz-ben tett látogatással zárult. Az idén is gazdag program fémjelzi közéletünk immár hagyományos tavaszi akciósorozatát, a béke és barátság hónapját Pest megyében. Május 12-én délután a megye ipari és mezőgazdasági üzemeinek, intézményeinek képviselői a ráckevei művelődési házban gyűlnek össze. A nagygyűlés szónoka dr. Szent- istványi Gyuláné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára lesz. A megye több más városában is sor kerül a béke, az enyhülés, a leszerelés, az európai biztonság mellett demonstráló gyűlésekre, vitafórumokra. Az akciósorozat megszervezésében mindenütt közreműködnek a KISZ-szervezetek és a szocialista brigádok. A Pest megyei Moziüzemi Vállalat kezdeményezéseként májusban több településen politikai kisfilmeket vetítenek. A községek művelődési házaiban pedig kiállításokat nyitnak. A béke és barátság eseményeit összekötik az aktuális választási nagygyűlésekkel is. Kapcsolataink elvtársiak Szekér Gyula ünnepi besxéde Az internacionalizmus, a két nép barátsága jegyében rendezett kedden nagygyűlést — Csehszlovákia felszabadulásának 35. évfordulója alkalmából — a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa a Taurus Gumiipari Vállalat kultúrtermében. Az elnökségben foglalt helyet Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Szekér Gyula, a Minisztertanács elnök- helyettese, Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára, Romany Pál mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, Tre- thon Ferenc munkaügyi miniszter, Roska István külügyminiszter-helyettes, Václav Moravec, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete, továbbá a főváros és a VIII. kerület párt- és állami szerveinek, valamint dolgozóinak képviselői. Szekér Gyula mondott ünnepi beszédet. Szólt arról, hogy Csehszlovákia harmincöt évvel ezelőtti felszabadulása — hasonlóan hazánkéhoz és a fasizmus által leigázott más népekéhez — fordulópontot jelentett az ország történelmében. A május 9-ének hajnalán Prágába érkező szovjet harckocsizók a csak- , nem hat évig tartó fasiszta elnyomás alatt sínylődő nép felszabadítását fejezték be. Majd méltatta a szomszédos ország elmúlt három évtizedben elért sikereit. Hangsúlyozta továbbá: Közös elveink, azonos társadalmi és politikai céljaink szemléletesen jutnak kifejezésre gazdasági kapcsolataink fejlődésében, amelyeket ma már évi egymilliárd rubelt meghaladó külkereskedelmi forgalom és a szocialista integráció irányába ható, tartós együttműködési formák egész sora jellemez. Sokoldalú együttműködésünk alapja pártjaink szoros elvtársi és internacionalista kapcsolata. További fontos összekötő kapocs az, hogy országaink aktív szerepet játszanak a szocialista közösség külpolitikájában és az, hogy közösen törekednek a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsán belüli együttműködés hatékonyságának javítására. A nagy tapssal fogadott beszéd után Václav Moravec emelkedett szólásra. Méltatta 1945. május 9. jelentőségét, majd a felszabadulás utáni időszak eredményeinek ösz- szegzése után á szocialista közösség országainak megbonthatatlan barátságáról és sokoldalú együttműködéséről szólva kiemelte a KGST-n belüli szocialista gazdaság» integráció komplex programja megvalósításának fontosságát. többi között. — Június 8-án országunk népe az urnákhoz járul. Dönt személyekről és dönt arról a politikáról is, amelynek a lényegét a következő három rövid mondatban is meg lehet fogalmazni: népünk békéjének, biztonságának védelme; a nép érdekeit szolgáló alkotó munka; társadalmunk szocialista ( vonásainak erősítése. Ehhez a programhoz kérjük a választó polgárok támogatását június 8-án és a választásokat követően is. — Társadalmi rendszerünk szocialista vonásainak erősítése nemcsak a politikai és a gazdasági területen támaszt fokozottabb követelményeket, hanem a tudati szférában is. Ezért a társadalmi élet minden területén az eddiginél nagyobb figyelmet kell fordítanunk a szocialista politikai és erkölcsi normák fokozottabb érvényesítésére. Népünk egyetértéssel fogadta a XII. párt- kongresszus ide vonatkozó megállapításait is. — Társadalmunk közösségi társadalom, az egyének csak a közösséggel együtt boldogulhatnak. Ezért fokozott figyelmet kell fordítani a szocialista együttélés, az emberi kapcsolatok elemi normáira, egymás megbecsülésére, a segítőkészségre, a kölcsönös tiszteletre és figyelmességre, azok az emberek kapjanak megbecsülést társadalmunkban, akik mernek önállóan, felelősséggel gondolkodni és cselekedni, akiknél a közélet és a magánélet harmonikusan egységbe olvad, akik szocialista módon végzik munkájukat, szocialista módon viszonyulnak társaikhoz, s így élnek családjukban is. — Társadalmunk szocialista vonásainak erősítését nem az életszínvonal emelése helyett állítjuk előtérbe, hanem azért, mert meggyőződésünk, hogy az egészséges légkör elemi em- beri igény, s egyben olyan fontos termelési tényező is, amely közelebb visz közös nagy társadalmi és nemzeti programunk, a fejlett szocialista társadalom megvalósításához — hangsúlyozta Övári Miklós. Zálogunk a dolgozók bizalma Budapesten a Telefongyár művelődési termében tartott nagygyűlésnek Méhes Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Budapesti Párt- bizottság első titkára, a főváros 44-es országgyűlési választókerületének képviselő- jelöltje, valamint Pethö Tibor, a HNF Országos Tanácsának alelnöke, a VII. kerületi 18-aa választókerület jelöltje volt a vendége. Méhes Lajos szólt a jelenlevőkhöz, a zuglói vállalatok, intézmények dolgozóihoz, a párt- és tömegszervezeti aktivistákhoz. Mint mondotta: az eddigiekhez hasonlóan a jövőben is a párt helyes politikája, jó munkastílusa, a dolgozó tömegeknek a párt iránti bizalma lesz szocialista építőmun- kánk sikereinek forrása. — Terveink elkészítésekor mérlegelni kell igényeinket és lehetőségeinket — folytatta Méhes Lajos. — Ezt tesszük most a VI. ötéves terv elkészítésekor is. Rangsorolni kell feladatainkat, mindenekelőtt a lakosság érdekében. így alakulnak ki városfejlesztési politikánk meghatározó vonásai. Ezek között első helyen áll a tömeges lakásépítéssel együttjáró harmonikus városfejlesztés. Az a célunk, hogy a lakosság alapigényeit kielégíteni hivatott létesítmények — például a gyermekintézmények — a lakásokkal együtt épüljenek fel. Városfejlesztésünk másik vonása a közmű, a közlekedés fejlesztése. A VI. ötéves tervidőszakában megvalósul az Árpád-híd szélesítése, korszerűsítése, s vele egyidejűleg kiépül az északi—déli fnetró újabb szaka- * sza. Az egészségügyi ellátás fejlesztésében elsősorban a meglevő intézményhálózat korszerűsítése, bővítése és felújítása szerepel terveinkben. Fokozottabban gondoskodni kell az idős korúak ellátásáról. Ezt követően Pethö Tibor szólt a nagygyűlés résztvevőihez. Érkeznek a delegátusok a BVT-tanácskozásra Folyamatosan érkeznek Budapestre, a Béke-világtanács május 8—12. között fővárosunkban sorra kerülő elnökségi ülésére a külföldi delegátusok. Már Budapesten tartózkodnak az angol, az ausztrál, a belga, a ciprusi, a csehszlovák, a dél-afrikai, az egyiptomi, a finn, a francia, a görög, a guayanai, a koreai, a lengyel, az NDK-beli, a portugál és a szíriai békemozgalom, valamint a PFSZ küldöttei. KÖZÉLET Huszár István, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke kedden fogadta a Holland Szakszervezeti Mozgalom Szövetségének (FNV) Wim Kok elnök vezetésével hazánkban tartózkodó küldöttségét. A szívélyes légkörű találkozón Huszár István a népgazdasági tervezésről és elosztási viszonyokról, valamint a kormányzati és szakszervezeti szervek e területeken kialakult együttműködéséről tájékoztatta a holland vendégeket.