Pest Megyi Hírlap, 1980. május (24. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-05 / 103. szám
Elfolyt Eagy Béla Életének 84. évében elhunyt Abonyban Nagy Béla, a munkásmozgalom régi harcosa, a Szocialista Hazáért Érdemrend tulajdonosa, a József Attila Termelőszövetkezet nyugdíjasa. A munkásmozgalomban 1922. óta vett részt, a pártnak 1938. óta volt tagja. Temetése május 7-én, szerdán délután 15 órakor lesz, az abonyi Szol- •oki úti temetőben. Hangversenypódiumon Tavaszi hangversenysorozat kezdődik a ceglédi Erkel Ferenc Állami Zeneiskolában. A második félévi növendék- hangversenyek sorát a zeneiskolai tanárok szereplése teszi még változatosabbá. Május 7-én, szerdán délután 18 órakor kezdődik Lévay Mi- hályné, zongoratanárnő tanítványainak előadása. A május 10-én, szombaton délután 17 órakor kezdődő hangverseny közönsége zenepedagógusok: Béres Károlyné, Hacheleva Ludmilla, Tihanyi Attiláné és Tóth Hajnal Anikó előadását hallgathatja meg. A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 103. SZÁM 1980. MÁJUS 5., HÉTFŐ Javítottak munkakörülményeiken Kiváló lett a Mezőgép gyáregysége A Mezőgép ceglédi gyáregysége az elmúlt esztendőben jelentősen túlszárnyalta a korábbi években elért eredményeit. Termelési érték tervüket a bázishoz viszonyítva 147,4 százalékra teljesítették, árbevételük pedig huszonöt százalékkal — huszonnyolc millió forinttal — haladta meg az 1978-as összeget. A fehér hajú tanárnő, Szép szenvedése az oktatás A tanítás — hit. Hit az emberségben, a jövőben, amibe a nagy sorsfordulók idején megkapaszkodni ' lehet. Diószeghy Sarolta tanárnő élete itt, Albertirsán ezt példázza. S azt is, hogy az ember nem élhet csak magának, elengedhetetlen, hogy a világ otthonos legyen számára. Harmincöt éven át matematikát, kémiát tanított. Most nyugdíjba készül. Kinn a rétszélen, a szülői házban lakik. Minden mozdulatában • gyöngédség és tartózkodás vibrál. Kávét tölt. Süteménnyel, cigarettával kínál. A kérdéseim elől kitérni igyekszik, de a tekintete határozott. A harmincöt évbe belefér a helyén maradó, hivatását vállaló, falusi értelmiségi sorsa. Beszélgetünk. — Néha összecsapnak bennünk visszatájó emlékeink, s jövőt vágyó terveink — mondja. — Magánéletünk gondjai, és a közösségért vállalt erőf eszítéseink... Én jó tanár szerettem volna lenni. A nagyapám katolikus kántortanító volt. Az apám községi jegyző. Pályakezdésem nehéz évekre esett. 1945-ben Sík Valentina — Sík Endre és Sík Sándor testvére —alkalmazott a polgári iskolában. 1948-ban az általános iskolába kerültem. Délelőtt — Tudja azt, hogy a mai gyerekek is nagyon szeretik önt? — Tudom. Gyakran találkozom a szülőkkel, ismernek — némelyiket tanítottam is — s elmondják nekem, néha csak íg/ hívnak „tudod anyu, a fehér hajú tanár néni ..Virágot hoznak, és az a legszebb benne, hogy alkalom és indok nélkül. Ők már a mi mai értelmű, hitű gyerekeink. Boldog vagyok, hogy tárt kapuk vannak előttük. Ezek a gyerekek a jövőt már valóban emberivé varázsolhatják, ha becsületesen végzik mindazt, ami a dolguk — mondja búcsúzóul Diószeghy Sarolta. Major János A gyáregység a különböző kazánokon és kazánköpenyeken kívül elsősorban húsipari gépek és alkatrészek előállításával foglalkozik. Utóbbiakból tavaly — négy szocialista és két tőkés országbeli megrendelő számára — összesen negyvennégy millió forint értékben gyártottak és szállítottak; ez a szám az 1978. évi exporttevékenységüknek a háromszorosát jelentette. Az exporton felül a ceglédiek célfeladatként kezelik a kiemelt kormány- programok beruházásait is. A most épülő bajai, gyulai, szekszárdi és szombat- helyi húskombinátok részére városunkban tavaly 13,6 millió forint értékben készültek el a vágóhídi és más berendezések— természetesen mindig a megadott határidőre. Termelési tevékenységüket az ütemesség, a gazdaságosabb és az exportfeladatok maradéktalan végrehajtása jellemezte. Az eddigiek alapján ez a jövőben sem lesz másként. Az eredmény, a nyereség és a hatékonyabb munkavégzés érdekében tett intézkedéseik közül feltétlenül megemlíten- dők a gyáregységben végrehajtott ésszerű takarékossági akciók. Szervezési, műszaki és egyéb intézkedéseik, valamint az újítások révén tavaly több mint másfél millió forintot sikerült megtakarítaniuk. GyárKis vöröskeresztesek Jói szervezett vetélkedő Az életben hasznát veszik Az általános iskolák ceglédi járásbeli ifjúsági vöröskeresztes csoportjai vetélkedő építésének ismeretét várta a versenyzőktől, a másik csecsemőgondozással volt kapkeretében adtak számot a na- j csolatos, az újszülött várásá- pokban mindarról, amit az j tói, a kelengye beszerzésétől gyerekeket, este a felnőtteket tanítottam. Kezdettől fogva bíztam, bízom a gyerekekben. Igényesek, okosak. — Váci Mihály Gyalog a porban című írásában írja: „Ahun van — ott a sarokban, az az öreg szekrény. Tetszik látni, itt van az ajtó belső, gyalult deszkáján, ceruzával beírva a legelső tanító neve. A tanító úr következik. Van még utánuk egy kis hely, itt lenn, az ajtó alján. írja be oda a tanító úr is a nevét. Talán tessék ... Ügy ni. letérdelni. Méltó hely az ottan.” — Kedves és szép idézet a mi munkánkról, köszönöm. A hivatásomhoz hűséges maradtam, szenvedélyem volt az oktatás. elmúlt hónapokban megtanultak, gyakoroltak. Az eredeti a j terv szerint ez a törtei! kiserdőben zajlott volna, de a zord idő a tervüket szegte, s így a törteli általános iskola szíves vendéglátását élvezték a gyerekek. Mivel a hely kicsinek bizonyult, két csoportnak a művelődési otthon adott helyet. Szépen előkészített környezet várta az érkezőket, és barátságos fogadtatásban volt részük, ami rögvest csillapította a lámpalázat. Az elméleti és a gyakorlati kérdésekre sorra szépen választ adtak a járásból idese- reglett kis versenyzők. Sok olyan téma került elő, amely- lyel a mindennapi életben találkozhatnak, és saiátmaguk- nak kell olykor dön'-"v, hogy mitévők legyenek. Az egyik kérdésc^port a Vöröskereszt ' történetének, szervezeti felMunka nélkül Kereste, de találta Utoljára állítólag a vásáros- nainényi MÉH-telepen dolgozott Jóni Árpád, húszeszten- dós, foglalkozás nélküli tiva- dari lakos. Helyesebben, ott kapott utoljára fizetést, január elején. Azután útnak • indult, gondolta, a megélhetésnek könnyebb módját keresi. Első útja haza vezetett, családjához, ahol apja hat kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodott. ö szívesen beállt volna hetediknek a sorba, de sem kora, sem a körülmények nem engedték. Így is szűkösen élt a család. Ekkor Mátészalkán a nővérénél töltött pár napot, majd a maga módján országjárásra adta a fejét — ez az országjárás hivatalosan ten- gést-lengést, közveszélyes munkakerülést, csavargást jelent... Mindezt, mint később vallotta, munkakeresés ürügyén tette. Utoljára a ceglédi vasútállomáson kötött ki, ahol a rendőrjárőr igazoltatta. Ügyét körültekintően megvizsgálva, közveszélyes munkakerülésért harmincnapi elzárással büntették. kezdve szakszerű táplálásáig, gondozásáig. A többi között tudniuk kellett, hogy hogyan lehet a csecsemők számára főzött élelmiszerek tápértékét legjobban megőrizni, milyen tünetekkel jár egy-egy vitamin hiánya, mi a teendő, ha beteg a csöppség, hogyan kell fürdetni, öltöztetni a csecsemőt, és meddig tart a csecsemőkor. Az elsősegélynyújtási versenyen különböző eseteket, köztük háztartási baleset okozta sérüléseket kellett ellátniuk ügyesen, gyakorlottan. Természetesen szóban is teljes értékű feleletet kellett adniuk a szükséges pontszerzéshez. A verseny jól sikerült, tudtak a gyerekek: ez volt a véleménye dr. Hollósi Ildikó főorvosnőnek, a városi-járási egészségügyi osztály vezetőjének, aki az eseményeket mint a zsűri elnöke figyelemmel kísérte. Csecsemőápolásból 1. lett az abonyi Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola csapata, 2. a nyársapáti, 3. a törteit általános iskolásoké. Elsősegélynyújtásban 1. a törteli, 2. az abonyi Gyulai, 3. a ceg- lédberceli iskolások ifjúsági vöröskeresztes csapata lett. A legjobbak értékes könyvjutalmat vehettek át Horváth Jó- zsefnétől, a Vöröskereszt ceg- | lédi járási szervezetének tit- I kárától. A versenynek helyet 1 adó iskola igazgatója, Fajka Jánosné, Godó Pál úttörővezető, valamint az ifjúsági vöröskeresztes tanárelnök elismerésben részesült a szíves vendéglátásért, gyors és jó helyzetfelismeréséit, megoldásért, szervezésért. Takács Imrcné tóeszközeik költségeit és átfutási idejét csökkenti majd az a szerszámműhely, amelyet saját erőből, a karbantartók közreműködésével hoztak létre. Fenntartási költségeik terhére, nagyrészt ugyancsak saját dolgozóik alakították ki azt a korszerű lakatosműhelyt is, amelyet most februárban adtak át rendeltetésének. A termelés zavartalanságáért, folyamatosságáért végzett társadalmi munkaórák száma is megnövekedett. A kongresszusi munkaverseny során szorosabbá és élőbbé vált a szocialista brigádok és a gyáregység társadalmi és gazdasági vezetőinek kapcsolata. A május elsejéről való megemlékezéssel égybekötött ünnepségen többek közt jelen volt Gyigor József, az MSZMP városi bizottságának első titkára és Kovács Károly, a városi tanács elnöke is. A megtisztelő címmel járó oklevelet dr. Sándorfi László, a Mezőgép Vállalat igazgatója adta át Juhász Rudolfnak, a ceglédi gyáregység vezetőjének. Az immáron kiváló gyáregység kiváló brigádja lett a Komplex szocialista téemkás kollektíva, amelynek huszonkét tagja tavaly mindvégig élenjárt a kongresszusi és felszabadulási munkaversenyben. Az elmúlt évben végzett tevékenysége alapján hét szocialista brigád érdemelte ki az arany-, egy pedig az ezüstkoszorús fokozatot, egy 1979-ben alakult kollektíva munkáját pedig oklevéllel ismerték el. Az ünnepség végeztével adták át a kiváló dolgozó kitüntetéseket is: összesen heten kapták meg a címmel járó jelvényt és oklevelet. V. I. Földben van a kukoi ica fele Kiültetik a paradicsom palántáit Az idén a későn érkező jó idő némi késedelmet okozott a mezőgazdasági munkákban. Nem kivétel ez alól az abonyi határ sem, ahol ugyancsak igyekeznek, hogy jól szervezett és kifogástalan minőségi munkával mihamarabb végrehajtsák az időszerű feladatokat. A József Attila Tsz központjában Pásztor Pál elnöktől kaptunk tájékoztatást. A tsz-elnök szavai szerint a telet jól viselte a gabona, nem fagyott ki. A hűvös tavaszi időjárásnak is volt haszna, bokrosabb a búza, s jelenlegi állapotában kedvező képet mutat. A szövetkezet 800 hektáron közös célokra termeszt kukoricát. Ennek már több mint a fele a földben van. A nagy teljesítményű gép éjjel-nappal térül-fordul a földeken. Ha ilyen tempóban haladhat, akkor négy-öt nap elegendő a munka befejezéséhez. Ezzel egy időben a háztáji terület 200 hektárján is folyik a kukoricavetés. A talajmunkákat mindenhol elvégezték, most megy a vegyszeres gyomirtás is Az idén 360 hektáron foglalkoznak napraforgóval. Ez bevált növénye a gazdaságnak, minden évben szép termést hoz. A népgazdaság ösztönzi e fontos olajnövény termelését. A vetésen már túlvannak. A fólia alatt nevelt paradicsompalánták elkészültek. Eljött az ideje a kiültetésnek. Nem tanácsos sokáig várakozni ezzel, mert félő, hogy nagyon megnyurgulnak. A hatvanhektárnyi szántóföldi paradicsomtáblán hozzáfognák az ültetéshez, hiszen május közepéig szeretnék befejezni ezt a teendőt. A lucerna első kaszálása most kevesebb takarmányt ad, mint egy éve, ám a gazdák tudják, hogy majd a második kaszálás kárpótolja őket. A határ jelenlegi képét és a munkák menetét tekintve nincs különösebb okuk az aggodalomra. Elegendő ember és gép áll rendelkezésükre, így joggal bízhatnak a jó eredményben, hiszen mindig a bő termés a szántó-vető ember remén/e. Alapos előkészítés Adókból: városfejlesztés Csekket az információs iroda ad A múlt év eredményes zárása után újabb fontos és felelősségteljes feladat hárul a városi tanács vb pénzügyi, terv- és munkaügyi osztályának adócsoportjára. Június 15-ig meg kell állapítani 14 ezer adófizető idei adóját. Az adókivetést jelentős előkészítő munka előzte meg. Az adó alapjául szolgáló körülményekben bekövetkezett változásokról új adóbevallások érkeztek. Februárban például megtörtént az ebek összeírása, ezt követte márciusban az eboltás. A két esemény alkalmával készült lista összevetése után az összeírt, de be nem oltott ebek felkutatása a városi állatorvosok feladata. Az oltáson megjelent, de az összeírásból kimaradt ebek után az adócsőt jrt feladata az ebadó •kivetése. Az adókivi nemben tö: s kilenc ik. Az adó egyes adónemek között vannak nagyobb tételszárhúak, ilyen a házadó — mintegy 8000 tétel — az efiadó vagy 6 ezer tétel és a város mezőgazdasági jellegéből fakadóan a háztáji és kisegítő gazdaságok jövedelemDaru utaztatja a rönkfát a Fűrész-, Lemez- és Hordóipari Vállalat ceglédi gyártelepén. Fajtája, minősége válogatja, miből mi készül: bordódonga, széktámla, szőlőkaró vagy szánkótalp. Apáti-Tóth Sándor felvétele adója úgy 5200 tétellel. Nem kisebb jelentőségű a többi adóféleség sem: az általános jövedelemadó különböző formái, a vízi járműadó, a boradó és a mezőőri járulék. Az összes adónem tételes megállapítása után kerül sor a községfejlesztési hozzájárulás kiszámítására. Ez a jövedelemadó és a házadé függvénye. összességében tehát 14 ezer adófizető közel 37 ezer adótételének megállapításán dolgozik az adócsoport. E munka eredménye az 1980. évi adóív, amely ez évben várhatóan június második felétől folyamatosan jut el az adófizetőkhöz. Az éves adót évente két egyenlő részben, március 15. és szeptember 15. határidőre kell befizetni. A' március 15-i határidőre még nem áll rendelkezésre az 1980. évi adóív. Ezért március 15-ig az előző évi adóíven széreplő ősz- szeg felét kellett volna befizetni. Aki ezt elmulasztotta, és erre vonatkozóan kedvezményben nem részesült, az esedékes adó összegének egy százalékát is köteles megfizetni adópótlékként. Aki június 30-ig az egész évi adóját rendezi, a II. félévi adó összegéből 3 százalékos kedvezményben (kamattérítésben! részesül. Az adócsoport javasolja, hogy a tavalyi adóív alapján az első fél évi adótartozást feltétlenül, esetleg a második fél évi tartozást is rendezzék a fél év végéig az érdekeltek. Ehhez a városi tanács információs irodája ad postai befizetési csekket. Az adó alapjául szolgáló körülményekben beállott változásokat írásban kell megtenni, amennyiben ez még nem történt volna meg. Ez folyamatosan feldolgozásra kerül az adó megállapításakor. Az adócsoport kérése, hogy a lakosság az esedékes adók befizetésével, illetve írásos bejelentésével járuljon hozzá az idei adókivetés nehéz, nagy körültekintést igénylő és felelősségteljes munkájának eredményességéhez. Ilyen ügyekben személyesen ne fáradjon be az adócsoporthoz. Természetesen a különféle igazolások kiadása ügyében továbbra is az ügyfelek rendelkezésére áll a csoport. Csepcsényi Endre a városi tanács vb pénzügyi terv- és munkaügyi osztálya vezetője Idős vasutasok taggyűlése Taggyűlést tart a Vasutasok Szakszervezete ceglédi nyugdíjas csoportja május 13-án, kedden délután 14 órai kezdettel a Teleki utcai vasutasszékházban. A taggyűlésen résztvevők dr. Prohászka József egészségügyi előadását is meghallgathat ák. tel évi a fél é' 'Jt befizete f bcn s: >y#--s:isl be az szetesei sok ki< J ra is a; ' re áll a ri kedden , Fűrész-, Lemez- és Hordóipari dettel ; í. Fajtája, minősége válogatja, mi- székház nga, széktámla, szőlőkaró vagy resztve' lánkótalp. zsef eg Apáti-Tóth Sándor felvétele meghal: