Pest Megyi Hírlap, 1980. május (24. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-04 / 102. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE 2 • TV-FIGYHLŐ (Folytatás az 1. oldalról) ünnepek. a televízió bemon­dói szinte mentegetőztek az ünnepek alatt. Többször el­hangzott: Ha úgy döntenének, hogy a készülékek előtt töltik az- ünnepet... Nos, a felvonu­lások, a majálisok és főleg: a csodálatos idő, bizonyára nagy konkurrenciát jelentett, de nyugodtan kimondhatjuk: a Szabadság tériek állták a pró­bát. Közhely ugyan, de igaz: hogy a két nap alatt minden korosztály, mirfden ízlés talált a műsorban valamit, amiről joggal vélhette: ez nekem szól. Volt itt krimi (Mág Bertalan nyomán), volt vagányromanti­ka (Az alvilág királya), nosz­talgikus kalandfilm (Tarzan fia) volt sport, könnyű- és ko­molyzene, vetélkedő és doku­mentumműsor. Talán az else­jei főműsor külön is említést érdemel. A felvonulók kérései nyomán összeállított adás — valóban műsor volt. Kicsiben adta mindazt, amit a két nap alatt nagyban pnodukált a tv: rétegműsorszámokból összeál­lított, mégis egységbe rende­ződött; össznépi és mégis gon­dosan szerkesztett; minden igénynek szolgálni kívánó programot. A Hofi—Koós rajz­film, a fergeteges Gálvölgyi- paródia, minden bizonnyal újabb Önök körtékben is elő­bukkan majd. Szellemes és öt­letes megoldás volt, a komoly­zenét kérők kívánságát a kar­mesterverseny kapcsolásával teljesítették. Kellemes két és fél órát töltöttünk a képernyő előtt. Akácz László Televízió ANNA KARENINA Ancol tévéfilmsorozat. X/l. rész: Rendező: Bastil Coleman. Adás: kedd, május 6„ 1. műsor: ».00. Televízió TALÁLD KI, KI JÖN VACSORÁRA Amerikai film (1967). Rendező: Stanley Kramer. Joanna felvilágosult, haladó el­veket valló, boldog családi lég­körben nőtt. fel. A szülők mégis megrémülnek. amikor egyetlen leányuk rövid nyaralásából néger vőlegénnyel tér haza ... Adás: szombat, május 10., I. műsor: 21.35. • HÉTFŐ TELEVÍZIÓ 19.45: Tévétorna. 19.50: Esti me­se. 20.00: Hírek. 20.05: A Magyar KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Nem az én asztalom. 8.57: Népdalok, néptáncok. 10.05: MR 10 —14. 10.35: Zenekari muzsika. 11.40: . . . hogy hosszú életű légy e föl­dön. Csák Gyula elbeszélésének rádióváltozata. II. rész. 12.35: Tör­vénykönyv. 12.50: A Rádió Dal­színháza. 14.07: Kovács Apollónia és Szálai László nótákat énekel. Burka Sándor klarinétozik. 14.42: AAképek a cseh irodalomból.' 15.10: Verdi-baritonáriák. 15.28: Nyiinikék. 16.05: Megtartó varázs­lat. Könyvszemle. 16.15: Amatőr zenei együttesek felvételeiből. 16.25: Szabó Ferenc kamarazené­iéből. 17.07: Ingázók. Epizódok Be­ké György: Éjszakai biciklisták című regényéből. 1. rész. 17.45: A Szabó család. 19.15: Mindenki ze­neiskolája. 20.09: Árfórum. 20.39: Ivó. Zidek operaáriákat énekel. 21.08: Tudomány és gyakorlat. 21.38: Bemutatjuk új Goldmark - felvételeinket. 22.20: Indokína fél évszázada. 22.30: Németh Alice éne­kel, Hevesi Judit hegedül, Fábián Márta cimbalmon játszik. 22.50: Meditáció — az értelmiség „két­arcúságáról’*. 23.00: Hándel-művek. 0.10: Dzsesszf el vételekből. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: A Kolinda együttes műso­rából. 8.20: Tíz perc külpolitika. Televízió Ül. nemzetközi karmes­terversenye. 21.35: Az idő sodrá­ban. Beszélgetés Komját Irénnel. POZSONYI TV 19.30 és 22.10: Híradó. 20.15: Pir- kadás. Tv-játék. 1. rész. 21.30: A 8.33: Társalgó. 10.33: Zenedélelőtt. 12.33: Melódiakoktél. 13.30: Éneklő ifjúság. 14.00: Kettőtől hatig... 18.00: Tip-top parádé. 18.33: Beszél, ni nehéz. 18.45: Kozák Gábor Jó­zsef népi zenekara játszik. Sándor Judit népdalokat énekel. 19.20: Rend-(szer) a lelke mindennek. II. Riport. 19.30: Csak fiataloknak! 20.33: „Nedves hajjal futkároznak meztélábos záporok.** A planéták állásáról és a Hónapokról szőlő ré­gi és új írások. 21.18: Kemény Egon daljátékaiból. 22.00: Zeneközeiben a hallgató. 23.15: Nóták. 3. MŰSOR 9.00: lskolarádió. 9.30: Magyar ze­neszerzők. 9.59: Titus. Részletek Mozart operájából. 11.05: Újdonsá­gainkból. 11.40: Beelhoven-múvek. 13.07: Zenekari muzsika. Közben: 14.00—14.12: Idill minden időben. Sumonyi Zoltán versei. 15.00: A vé­ges végtelen. 15.30: Kórusainknak ajánljuk. 15.46: Az Amadeus vo­nósnégyes felvételeiből. 16.25: Mi a véleményed? 16 45: Borisz Godu­nov. Részietek Muszorgszkij ope­rájából. 17.42: A munkadal. 18.03: Zuzana Ruzicková Bach-műveket csembalózik. 19.05: Nem tudom a leckét! 19.35: „Az én cseh utam.’* összeállítás a cseh—magyar kultu­rális és irodalmi kapcsolatok tör­ténetéből. I. rész. 20.13: Legszebb stúöiófelvételeinkből. 21.05: Kama­ramuzsika. 21.44: Pergolesi: Az úr­hatnám szolgáló. Egyfelvonásos opera. TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna. 8.05: Iskolatévé: szabadság útja. Dokumentummű­sor. 22.45: ünnepi- muzsika. 2. MŰSOR 20.30: Csehszlovákia—Fr«mciaor- szág női kosárlabda-mérkőzés. 21.30: ...és akkor nemet mond­tam. Szovjet film. Magyar irodalom. 8. 9.05: Törté­nelem. 8. 10.05: Környezetismeret. 4. 10.20: Óvodások filmmüsora. Kis- film-összeállítás. 11.05: Osztályfő­nöki óra. (3—4. oszt.). 14.10: Kör­nyezetismeret (ism.). 14.30: Osz­tályfőnöki óra (isim.). 15.00: Ma­gyar irodalom (ism.). 15.25: Törté­nelem (ism.). 16.10: Hírek. 16.15: Gólyavári esték. 4. rész:.A közép­kor fényes százada (ism.). 16.50: Kertünk — udvarunk. Riportmfl- sor. 17.10: Sakk-matt. 17.30: Min­denki iskolája. Fizika. A transz­formátor. 18.00: Reklám. 18.05: Iro­dalom. Emberséget az embernek, magyarságot a magyarnak. 18.40: Jelképe az életnek. A Horizont Szerkesztőség műsora. 19.05: Rek­lám. 19.10: Tévétoma. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Anna Karenina. Angol tévéfilmsorozat. 1. rész. 20.50: A Magyar Televízió III. nemzetközi karmesterversenye. 22.20: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR 20.00: Fiatalok estje. Kb. 21.00: Tv-híradó, 2. POZSONYI TV 18.25: Emlékezés a prágai felke­lésre. 18.40: Autósok, motorosok. 19.30 és 22.00: Híradó. 20.00: Az ügyészé a sző. NDK-film. 21.15: A szabadság útja, Dokumentummű­sor. 22.30: Hangversenyműsor. 2. MŰSOR 20.00: Ifjúsági tv-klub. 22.30: Csehszlovákia—Brazília női kosár­labda-mérkőzés. KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Szocialista brigádok akadé­miája. 8.56: Beszélni nehéz .. 9.08: Cherubini: E-dúr vonósné­gyes. 9.40: Kis magyar néprajz. 9.45: Nemzetközi mesefesztivál. 10.05: Kagylózene. 10.35: Válaszo­lunk hallgatóinknak. 10.50: A Cseh­szlovák Rádió napja. 11.20: Mihály András—Raics István: 1871 — kantáta. 1L30: Henry Dunán utó­dai 1980-ban. 11.40: Cseh fúvósmu­zsika. 12.35: Házunk tája. 12.50: Operaslágerek. 13.20: örökzöld dzsesszmelódiák. 14.15: A Csehszlo­vák rádió napja. 15.10: Kis cim­balom mellett. 15.26: MR 10—14. 16.10: A muzsika hangja. Részle­tek Rodgers filmzenéjéből. 16.16: Hangverseny* a Mindenki zeneis­kolája hallgatóinak. 17.46: Fogyasz­tók fóruma Szolnok megyében. lfi.15: Giuditta. Részletek Lehár operettjéből. 19.40: Az MRT Szim­fonikus Zenekarának hangverse­nye. Közben: kb. 20.20—kb. 20.40: A gyorsuló idő nyomában . .. 21.30: Verbunkosok, csárdások. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: petri Mik­lós opéraáriákat énekel. 22.45: A telefonnál: F. F. Coppola. 23.00: A kamarazene kedvelőinek. 0.10: A londoni Pro Cantione Antiqua énekegvüttes és a hamburgi fú­vósegyüttes motettafelvételeiből. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Heves megyei népdalok. 8.20: Indokína fél évszázada. 8.3S: Idősebbek hullámhosszán. 9.28: A miskolci körzeti stúdió műsora. 10.00: Zenedélelőtt. 11.30: A Szabó család. 12.Ö0: Nyári László népi ze­nekara játszik. Máthé Jolán nótá­kat énekel. 12.33: Tánczenei kok­tél. 13.20: Baksis. Jegyzet. 13.30: Színes szőttes. 14.00: Kettőtől né­gyig. 16.00: Mindenki iskolája. 16.40: A Csehszlovák Rádió napja. 17.30: ötödik sebesség. 18.33: Kör- kapcsolás. 19.25: Renaissance Kí­nában? 19.45: A beat kedvelőinek. 20.33: Vasas—Volán bajnoki labda­rúgó-mérkőzés. 20.36: 139—660. 22.33: Verbunkos muzsika. 23.15: Gyöngy Pál szerzeményeiből. 3. MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: XX. szá­zadi operákból. 10.12: Schiff And­rás zongorázik, Rolla János hege­dül, Banda Ede gordonkázik. 11.05: Zenekari muzsika. 13.07: Schubert-művek. 14.54: Altáriák. 15.09: Évszázadok mesterművei. 15.55: Magnóról — magnóra! 16.40: Versek. 16.47: öt földrész zenéje. 17.00: Iskolarádió. 17.30: Theo Adam operafelvételeiből. 18.06: A Csehszlovák Rádió napja. 19.05: Iskolarádió. 19.35; Harmincöt év múltán. Dokumentumsorozat. V. rész. 20.15: „Az én cseh utam.** összeállítás a cseh—magyar kul­turális és irodalmi kapcsolatok tör­ténetéből. II. rész. 20.53: A dzsessz történetéből. 21.33: Beethoven ka­marazenéjéből. TELEVÍZIÓ • 8^00: Tévétorna. 8.05: Iskolatévé. Orosz nyelv. 5. 9.05: Környezetis­meret. 1. 9.35: Tévé-ovi. 10.05: Ma­gyar nvelv. 3. 10.20: Stop! Közle­kedj okosan! 10.30: Delta. Tudo­mányos híradó (ism.). 10.55: Anna Karenina. Angol tévéfilmsorozat. 1« rész (ism.). 1U.45: Lehet egy kér­déssel több? (ism.). 14.05: Környe­zetismeret (ism.). 14.30: Orosz nyelv (ism.). 14.55: Magyar nyelv (ism.). 15.10: Stop! (ism.). 15.20: Korok művészete. A középkor mű­vészete. U. 15.50: Kamera. A film szintaxisa. I. 16 25: Hírek. 16.30: Vöröskereszt, 1980. Mindenütt, mindenkiért. 17.00: Madame Curie. Angol tévéfilfsorozat. 5. rész (ism.). 17.55: Ki figyel oda? I. Riport- műsor. 18.20: A békét nem elég kívánni .. . Dokumentumfilm. 18.50: Staféta. Tíz perc ifjúság. 19.00í A közönségszolgálat tájékoztatója. 19.05: Reklám. 19.15: Tévétorna. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Hat év történelem. Szovjet —amerikai dokumentumfilm-soro. zat. ll. rész: Ütközet a felhők fe­lett. 20.45: A Magyar Televízió Hl. nemzetközi karmesterversenye. 22.15: Tv-híradó, 3. ' 2. MŰSOR 19.05: Nas Ekran. — A ml kép­ernyőnk. 19.30: Tv-hfiadó. 20.00: Frázis-bázis. 20.40: Falvédők. Lem- K.vet rajzfilm. 20.50: Tv-hlradó. 2. 21.10: Jó estét, barcikaiak .. . Ri- portmüsor. 22.00: A felderítő. Port. réfiLm Maria Fortuszról. POZSONYI TV 10.25: ZTS Kosice—Snarta Praha labdarúgó-mérkőzés. 19.30 és 22.00: Híradó. 20.05: Az olimpiai játékok történetéből. 21.35: Cj barátsás. dokumentumfilm. 22.30: A komikus és vilása. 2. MŰSOR 19.00: Hangversenyműsor. 20.40: Don Quijote újabb kalandjai. Spanyol film. KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Háború után. Szovjet köl­tők versei a győzelem napja alkal­mából. 8.40: Nótacsokor. 9.23: Iro­dalmi évfordulónaptár. 10.05: Do­minó. 10.38: Pergolesi: Az úrhat­nám szolgáló. Opera. 11.24: A szecskavágótól a szénőről malo­mig. Riport. 11.39: .........hogy hosz­sz ú életű légy e földön.” Csák Gyula elbeszélésének rádióváltoza­ta. III. rész. 12.35: A művelődés­politikai rovat műsora. 12.50: Ze­nemúzeum. 13.42: Mezei patika. Hegyi Füstös István népdaljátéka. 14.18: Szólítják, hattyú! Népek költészete Nagy László fordításá­ban. 14.48: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. 15.10: Sass Sylvia qperettfelvételeiből. 15.28: Kagylózene. 16.05: Életünk legszebb napja. 16.35: Mihály And­rás: Zongoraverseny. 17.07; Olvas­tam valahol Nagy Péter cárról. 17.27: Schumann kamarazenéjé­ből. 19.15: Gondolat. 20.00: Nép­dalest. 20.50: A béke első 35 éve. 21.20: Fjodor Saljapin operafelvé­teleiből. 22.20: Tíz perc külpoliti­ka. 22.30: Lemezmúzeuan. 23.06: Mágvar előadóművészek Haydn- f elvételeiből. 0.10: Nagy Tibor táncdalaiból. :1 PEST MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE 3 csütörtök. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Miller Lajos operettdalokat énekel. 8.20: Tí^ perc külpolitika. 8.33: Napközben. 10.33: Zenedéi­déit. 12.33-: A népművészet meste­reinek felvételeiből. 12.54: Kap­csolás a pécsi körzeti stúdióba. 13.24: Gyermekek könyvespolca. 13.29: Gyermekmuzsika. 14.00: Szórakoztató antikvárium. 16.00: A Dunai Vasmű üzemi tűzoltósá­gának fúvószenekara játszik. 16.35: Idősebbek hullámhosszán. 17.20: Zenei tükör. 18.00: Disputa. 18.33: Hétvégi panoráma. 19.55: Sláger­lista. 20.33: Nincs képem hozzá . . .! 22.00: Külföldről érkezett... 22.20: A teguap slágereiből. 23.15: Ro­bert Stodz operettjeiből. 3. MŰSOR 9.00: Lskolarádió. 9.30: Kórusok, hangszerszólók. 10.30: Szabadpolc. 11.05: Századunk kamarazenéjéből. 11.53: Világhírű karmesterek fel­vételeiből. 13.49: Üj operai »me­zeinkből. 16.00: Zenei lexikon. 16.20: Muzsikus leszek. 16.50: Pop­zene sztereóban. 18.00: Holnap közvetítjük... 18.34: Bach: Jesu, meine Freude — motetta. 19.05: Fiataloknak — kortárs zenéről. 19.35: A Magyar Állami Hangver­senyzenekar hangversenye. Köz­ben: kb. 20.30—kb. 20 50: Modern írók portréi. Kb. 21.40: Szving-big- band felvételekből. 22.05: Wagner- operakórusok. TELEVÍZIÓ 8.C0: Tévétorna. 8.05: Iskolatévé. Történelem. 7. 9.05: Hogyan taní­tóit televízióval? Környezetisme­ret. 2. oszt. 10.00: A kéz öt ujja. Belga filmsorozat gyerekeknek. 18. rész (ism.). 11.05: Rajz (1—4. oszt.). 11.20: Orosz nyelte. 6. 12.05: Osztályfőnöki óra. (7—8. oszt.). 14.20: Történelem (ism.). 14.55: Rajz (ism.). 15.10: Orosz nyelv (isin.). 15.35: Hogyan tanítok tele­vízióval? ism.). 16.30: Hírek. 16.35: Perpetuum mobile. A jel. 17.20: If­júsági napló. Hírek az ifjúsági mozgalom életéről. 17.45: Tévébör­ze. 17.55: Telesport. 18.20: A Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepe. 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Nemzetközi stúdió. A nemzetközi kibontakozás lehetőségei. 2i.(M): Jogi esetek. 21.40: Reklámújság. 21.50: A Magyar Te­levízió III. nemzetközi karmester- versenye. 22.20: Tv-moziak. Rövid- film-összeállítás. 22.30: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR 19.00: Fizika. 7. 19.30: Tv-híradó. 20.00: így jöttem. 'Magyar film. 21.35: Tv-híradó, 2. 21.55: Nazdar. Dokumentumfilm (ism.). POZSONYI TV 19.30 és 22.00: Híradó. 20.00: Ha­zám. Tv-sorozat. 21.10: Prága. Do- kumentumfiim. 21.35: Manzardla- lcás. Cseh film. 22 30: A remény­ség szele. Szovjet film. 2. MŰSOR 18.25: Olimpiai vetélkedőműsor. 20.00: Üvegcserepek. Cseh film. 21.55: Veszélyes nyomozás. 4. rész. KOSSUTH RÁDIÓ 8.37: Bruckner: IV. (Romantikus) szimfónia. 9.42: Nemzetközi mese- fesztivál. 10.05: Visszapillantó. 10.35: Várnai Zseni versei. 10.40: Larisza Avgyejeva operaáriákat énekel. 1L09: A Budapesti Koncertfúvós­zenekar játszik. 11.20: A különös vendég. Rádiójáték Ei.iimanuid Kazakivevics elbeszélése nyo­mán. 1.2.35: Hétvégi panoráma. 13.57: Kritikusok fóruma. 14.07: Kóruspódium. 14.17: A KISZ Központi Művészegyüttes népi ze­nekara játszik. 14.44: Magyarán szólva... 15.10: Bemutatjuk új felvételeinket. 15.26: Dominó. 16.05: A Csehszlovák Szocialista Köztár­saság nemzeti ünnepén. 17.10: Réti József Mozart-hangversenyáriákat énekel. 17.35: Láttuk, hatottuk. 18.00: Ferencsik János Kodály- kórusműveket vezényel. 19.15: A Rádiószínház bemutatója. 20.15: Vi­lághírű zongoraművészek. 20.46: Népdalok. 21.10: Látogatás a bmói Janácek Operaházbam. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Rádió- színház. 23.15: Brahms: 1. szimfó­nia. 0.10: A Földényi-kórus ope­rettfelvételeiből. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Az izraelita felekezet ne­gyedórája. 8.20: Tíz perc külpoli­tika. 8.33: Slágermúzeum. 9.21: HaTminc perc alatt a Föld körül. 10.00: Zenedélelőtt. 11.45: Táncze­nei koktél. 12.33: Édes anyanyel­• r-r™— - ■ - ■ vünk. 12.38: Népi muzsika. 13.15: Nőkről — nőknek. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: A szépséget csak a szívemmel érinthetem meg. 17.30: Ötödik sebesség. 18.33: Barango­lás régi hanglemezek között. 19.10: Magnóról magnóra. 20.09: Régi nó­ta, híres nóta. 20.33: Bovaryné. Flaubert regénye rádióra alkal­mazva. I. rész. 21.26: Offenbach operettdalaiból. 22.00: Most érke­zett... 22.30: Fátyol József klari- nétőzik. 23.15: A dzsessz a 70-es években. 3. MŰSOR 9.09: Lskolarádió. 9.30: A nagy- kanizsai dzsesszhétvége felvételei­ből. 10.03: „Színe és fonákja.” A Magyar Rádió és a Korona Pó­dium műsora. 11.05: Romantikus muzsika. 12.03: Henryk Szeryng és Helmut Walcha Bach-felVeteleibőJ. 13.07: Bohémélet. Részletek Pucci*- ni operájából. 14.10: Megtartó va­rázslat. Könyvszemle. 14.20: Bar­tók kamaramüvei — magyar elő­adóművészek tolmácsolásában. 15.07: Beeíhoven-művek. 16.40: Re­naissance Kínában? 17.00: Tip-top parádé. 17.30: Sztravinszkij: A lé­haság útja. Háromfelvcnásos óné­ra. Kb. 19.05: Iskolarád'ó. Kb. 19.35: Az operaközvetítés folytatása. 20.50: A progresszív beat híres elő­adói. 21.30: A kamarizene kedve­lőinek. TELEVÍZIÓ 8.05: Tévétorna. 8.10: Iskolatévé. Fizika. 6. 8.40: Fizikai kísérletek. 7. Felületi feszültség. 9.05: Környe­zetismeret. 2. 14.25: Iskolatévé: Fi­zika. 6. (ism.). 14.55: Környezetis­meret (ism.). 15.15: Fizika. 7. (ism.). 15.40: Világnézet. 16.25: Hí­rek. 16.30: Ha dalod röppen az ég­nek. A győzelem napja. 17,00: J * ték a betűkkel. 17.25: Mindenki közlekedik. 17.40: Reklám. 17.45: Dél-alföldi krónika. 1815: Reklám. 18.25: öt perc meteorológia. 18.3 lf Pavlovszk. A Horizont Szerkesz­tőség műsora. 19.00: Á győzelem naoja. Ünnepi beszédet mond: Vlagyimir Jakovlevics Pavlov, a Szovjetunió rendkívüli és megha­talmazott budapesti nagykövete. 19.19: Tévétorna. 19 15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Delta. 20.20: A Magyar Televízió III. nemzetkö­zi karmesterversenye. 21.30: A vi­lág Iclkiismerete. Tudósítás a Bé. ke-világtanács budapesti nagygyű­léséről. 22.30: Tv-híradó. 3. 22.40: Reklám. 2. MŰSOR 19.05: öt perc meteorológia (ism.). 19.10: Mindenki közlekedik (ism.). 19.20: Tv-híradó. 20.00: Maigret fel­ügyelő. Francia bűnügyi filmsoro­zat: Kockázatos akció. 21.15: Tv- híradó, 2. 21.35: Reklám. 21.40: Vi­lágszínpad. Tallózás a nemzetközi színházi élet eseményeiben. POZSONYI TV 16.50: Prága felszabadítása. Cseh film. 19.30: Híradó. 20.20: Smeta­na: Libuse. Operaközvetítés. 22.35: Dal a fáról és a rózsáról. Cseh film. 2. MŰSOR 19.30: Moszkva beszél. Dokumen­tumfilm. 20.00: Súlyos szeptembe­ri napok. Szovjet film. 21.30: Ke­rékpáros békeverseny. 21.40: Iro­dalmi műsor. KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: Lányok, asszonyok. 8.55: 4X4. — Játék. 10.05: Világhírű elő­adóművészek kamaTazene-felvéte- leiből. 11.00: örömök kertjében. Zoltán Péter sorozata. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva... 12.45: Wilhelm Furt­wängler vezényel a Berlini Filhar­monikus Zenekar élén. 14.00: Cso­portkép. Riport. 14.10: Régi híres énekesek műsorából. 14.30: A ter­mőképesség felső határa. 15.65: Üj zenei újság. 16.00: 168 óra. 17.30: Magyar előadóművészek. 18.40: A Rádiószínház bemutatója. Szágul­dás. Ondrcj Sliacky és Eugen Gindl hangjátéka. 19.29: A Bel­ügyminisztérium Duna Művész­együttesének népi zenekara játszik. 20.11: Verdi: Traviata. Háromfel- vonásos opera. 22.15: A hegedű vir. tuőzai című sorozat melléklete. 23.20: Zenekari muzsika. 0.10: Me­lódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Dalok a munkáról. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Dzsesszfel- vételekből. S.Oö: Fúvószen« tánc- ritmusban. 9 30: Hogy tetszik len­ni? 10.33: Válaszolunk hallgatóink­nak. 10.48: Oscar Strauss operett­jeiből. 11.43: Fiataloknak! 12.33: Jó ebédhez szól a nóta. 13.30: Ének! 5 ifjúság. 14.00: Harminc perc rock. 14.35: Orvosi tanácsok. 14.40: Ku­tyaharapást szőrivel. 15.45: Szépek szépe — I. Heltai Jenő rímes far­sangi játéka rádióra alkalmazva. 16.33: Pophullám. 17.30: Rácz Gyu­la-évforduló. 18.00: Nedbal: Len­gyel vér részletek. 18.33: Kör­kapcsolás. 19.25: Közkívánatra! 20.38: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. 21.35: Kovács Apollónia és Szalay László nótákat énekel, Burka Sándor klarinétozik. 22.10: Gilbert és Messager operettjeiből. 23.10: Slágermúzeum. 3. MŰSOR 7.30: SÜovák nyelvű műsor. 8.08: Fordulók a líra történetében. 8.38: Szimfonikus zene. 10.00: Szombat esti diszkó. 11 05: Művészlemezek. 12.10: Macbeth. Részletek Verdi operájából. 13.07: Kettős portré. József Attiláról — Király István. 13.52: Reneszánsz kórusmuzsika. 14.14: Üj Bach-lemezeinkből. 15.09: Huszonöt perc beat. 15.25: Délutá­ni hangverseny. Zempléni Mária énekel. Közben: kb. 15.55—kb. 16.05: Várnai Zseni versei. 16.50: A Viga­dó története. 17.31: Slágerlista. 18.06: Mai skót költők versei. 18.26: Renata Tebaldi operaáriákat éne­kel. 19.05: Hangfelvételek felsőfo­kon. 20.11. Dzsesszfelvételekből. 21.07: Zene korabeli hangszerekkel. 22.07: Napjaink zenéje. TELEVÍZIÓ 8.05: Tévétorna. 8.10: Iskolatévé. Kamera. A film szintaxisa (ism.). 8.40: Európa nemzeti parkjai. Svédország. 9:15: Picasso, a szob­rász. Angol rövidfilm (ism.). 9.40: Perpetuum mobile. A jel (ism.). 10.25: Hat év történelem. Szovjet- amerikai dokumcnlumfilm-sorozat. 8. rész: Győzelem a Volgánál (ism.). 11.10: Játék a betűkkel (ism.). 11.35: Egy kis előkelőség. Angol filmvígjáték (ism.). (14 éven felülieknek!) 14.40: Csak gyerekek­nek! Kisfilm-össze'állítás. 15.30: Reklám. 15.35: Főzőcske — de oko­san! 15.-55: Hej. halászok, halá­szok... (ism.). 16.00: Hírek. 16.05: Térhatás. Riportfilm. 16.25: Irodal­mi barangolás a Duna-kanyarban. 16.55: Hétköznapok anatómiája. X/l. rész: Én. 17.25: Karcsi kaland­jai. Tévéjáték. 18 35: Reklám. 18.45: Egymillió fontos hangjegy. A V’Moto Rock együttes közreműkö­désével. 19.05: Tévétoma. 19.10: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Vers — mindenkinek. Bertolt Brecht: Ballada az asszonyról. 20.05: A Magyar Televízió in. nem. zetközi karmesterversenye. 21.35: Találd ki. ki jön vacsorára. Ame­rikai film. 23.20: Tv-híradó, 3. Televízió KARCSI KALANDJAI Tévéjáték. írta és rendezte: Mamcserov Frigyes. Berlinben játszódik a közismert gyermekregény, abban az átmeneti időszakban, amikor a hatalom lényegében már a fasiszták kezé­ben van, de még élnek a baloldali szervezetek, s tagjaik sem kerül­tek még koncentrációs táborokba. A kommunista párt felszámolása azonban már folyamatban van; mindennaposak a házkutatások és a letartóztatások. Brunner Karcsi édesanyját is el akarják hurcol­ni... ' Adás: szombat, május 10., 1»' műsor: 17.25.-------;------- ---l .. i Rá dió TUDOMÁNY ÉS GYAKORLAT Egészségünk szolgálatában. A pontos, modern diagnózis­hoz ma már gépek,, műszerek, vegyszerek, mérési módszerek sokasága szükséges. Akik pe­dig ezekkel dolgoznak. ..az egészségügy hátországát” képe­zik. és ritkán mutatkoznak be a betegeknek. Róluk, a tudo­mányt a gyakorlatban alkal­mazókról villant fel néhány életképet a műsor, amelyben az egészségügyi szervezés új­donságaként megismerhetjük a szolnoki jó példát, a sürgős betegellátás szervezési bravúr­ját is. Adás: kedd. május 6.. Kos­suth rádió: 21.08. Televízió ÚSSZATOK, HALACSKÁK! Tévéfilm. Rendező: Nemere László. A lírai történet főszereplője egy nyolcvanéves öregember, aki tíz esztendeje szociális otthonban él. Egy reggel megszökik, és útnak indul, hogy unokáival — akik na­gyon szerették — találkozzék. Út­közben döbben rá. hogy egy évti­zed alatt nagyot változott a világ, s minél ismerősebb a táj, annál idegenebbül érzi magát... Adás: vasárnap, május 1L« A* műsor: 20.05.

Next

/
Thumbnails
Contents