Pest Megyi Hírlap, 1980. május (24. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-04 / 102. szám
Miuitiimitiimiii!fiiittiiiiiiiittiiimtii!ttiitt«ii MMimitiiittitiiiiittiiiiiiiHiüiiiiiiiiiiiimtimiiKiaiiiiiiHiMiiiimiiiiiiiifiiiiiuiitfiiHiiiMMiiiMiiHiMiiitiiiiiMiiimiiitiiiimmMi Se regszemle a fővárosban Kiváló kollektívák a sxénpomgtás menet élén A szocialista építés 35 éves eredményeivel megalapozott erőt s bizakodást sugárzó, vidámságot árasztó seregszemlével köszöntötte Budapest dolgozó népe május elsejét. A Gorkij fasor torkolatában a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő alakjainak, világot formáló személyiségeinek, Marxnak, Engels- nek és Leninnek domborművű portréja hirdette: hazánkban tanításaik nyomán született meg és épül a szocialista társadalom. A Magyar Népköztársaság címerével ékített márvány burkolatú díszemel- vényen a Felvonulási téren néhány perccel 10 óra előtt foglalták cl helyüket a párt- és a kormány vezetői: Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Aczél György, Benke Valéria, Gáspár Sándor, Korom Mihály, Maróthy László, Méhes Lajos, Németh Károly, Óvári Miklós és Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Brutyó János, a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke, Gyenes András, a Központi Bizottság titkára, továbbá a főváros párt- és tanácsi vezetői, a társadalmi és tömegszervezetek képviselői, a munkásmozgalom veterán harcosai, a kitüntetett szocialista brigádok és termelésben élenjáró munkáskollektívák képviselői. A neves közéleti személyiségeket, valamint a világ négy tájáról a munkásosztály nemzetközi ünnepére hazánkba érkezett külföldi szakszervezeti delegációkat, a munkás- mozgalom veteránjait több száz budapesti úttörő köszöntötte virágcsokrokkal. PontoA díszeméi vény en: Losonczi PA1. Kádár János, Lázár György és Aczél György san 10 órakor harsantak fel az ünnepség kezdetét jelző fanfárok érces hangjai, s a tér közepén megelevenedett, elindult a nemzetköziség gondolatát szimbolizáló zászlósor. A nemzetek tovaúszó lobogói fölött a magasban szellő lengette a határokat nem ismerő együvé tartozás jelképét, a vörös szőttest. A színpompás élőkép után kendőket és a tavasz virágait lengető lányok köszöntötték az ünnepet. Aztán a régi nagy harcokat idéző munkásmozgalmi indulók pattogó hangjára kilenc oszlopban indultak el zászlókat, transzparenseket, májusfákat magasba emelve a budapestiek. A, főváros 14 kerületének dolgozóit, lakosságát képviselők menetének élén a kiváló címmel és oklevéllel kitüntetett gyárak, brigádok képviselői, valamint a városrészek párt-, állami és társadalmi vezetői haladtak. " A budapesti dolgozók ország-világ színe •előtt zajló felvonulását — amelyet a televízió, s a rádió is egyenesKádár János nyilatkozata Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a fővárosi dolgozók május 1-i felvonulásán nyilatkozatot adott: — Nagy élmény a Magyar Népköztársaság fővárosának, Budapest dolgozóinak május 1-i felvonulása, amelyen körülbelül negyedmillió ember vesz részt: nők és férfiak, idősek, fiatalok és gyerekek. Sok külföldi vendégünk is van. összesen 33 országból jöttek el barátaink. A rádió és a televízió jóvoltából — itthon és külföldön —, milliók kísérhetik figyelemmel seregszemlénket. Akt itt” van, az érzi, aki nézi, láthatja, hogy ez a felvonulás lelkes, egységes, jó hangulatú, mondhatnám, családias, — Mi érződik ezen a felvonuláson? Mindenekelőtt az idei tavasz nagy politikai programsorozata.' Pártunk, a Magyar Szocialista Munkáspárt megtartotta XII. kongresszusát, népünk megünnepelte április 4-ét, az új világ születésének 35. évfordulóját, a kiválóan dolgozó vállalatok átvették megérdemelt kitüntetéseiket, s megkezdődtek a képviselő- és tanácstagválasztások előkészületei. — Most május 1-ét ünnepeljük. Értődik: pártunk és népünk egységes, céljaiban bizakodó, tudatában van annak, hogy ha a munkát „megfogjuk”, ha sorainkat szorosabbra zárjuk, altkor eredményesen megoldjuk a szocialista társadalom építésének soron következő feladatait. Meggyőző bizonyítéka ennek ez a felvonulás is, s hiszem, hogy hazánk más városaiban, falvaiban is ugyanilyen hangulatban ünnepelnek. — Május elseje hagyományosan a nemzetközi munkásosztály szolidaritásának napja. Most már talán több is ennél, hiszen a földkerekség egynegyedén a szocializmust építik; május elseje ma már a népek barátságának ünnepe is. Május elsejének természetesen mindig volt, most is van központi harci célja. Ez az idén világszerte: küzdelem az enyhülésért, a békéért, hiszen az élet, a társadalmi haladás, a nemzetek szabadságtörekvéseinek legelemibb feltétele a béke, az, hogy megakadályozzuk __ egy új világháború kirobbanását, hogy tért hódítson az enyhülés folyamata. » — Mi, magyar dolgozók, itt is a békéért, az enyhülésért emeljük fel szavunkat, ugyanúgy, mint barátaink, > küzdőtársaink világszerte. A közelmúltban Párizsban 22 európai kommunista és munkáspárt megbeszélést tartott, amelynek egyetlen témája volt: valamennyi békeszerető erő fogjon össze és küzdjön az enyhülésért, a béke és a biztonság megszilárdításáért Európában, és az egész világon. Mi, magyar kommunisták — egész dolgozó népünk — e tanácskozás szellemében teszünk meg mindent az európai béke és biztonság megszilárdításáért, a világbékcért. E célt szolgálja pártunk a maga mozgalmi munkájával, szocialista államunk a külpolitika eszközeivel Tükröződik ez a felvonuláson látható-hallható jelszavakban is. Én is ezekkel az érzésekkel, gondolatokkal köszöntőm munkásosztályunkat, népünket e nagy napon, május elsején. S köszöníjük innen barátainkat, a szocializmust építő népeket, a haladásért és a békéért küzdő valamennyi embert a világon.-------------------------------------------------------------------ben közvetített, a Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett Magyar Honvédelmi Sportszövetség egységeinek menete követte. Vitorlázók gurították az aszfalton a fehér szárnyú madaraikat, s jöttek az ejtőernyősök, a sárkányrepülők, a békaemberek, jelképezve a szervezet erőt próbáló, sokrétű tevékenységét. Majd a sportolók következtek, együtt meneteltek az előző olimpiák nagy csatákat nyert egyéniségei a moszkvai viadalra készülő élversenyzőkkel, s az utánpótlást is felvonultató 14 fővárosi sportegyesület fiataljaival. Ezután mintegy kétezer leány és fiú vette birtokba á teret, színes zászlócskákkal, hajladozva, szaladva formáztak élőképet' a moszkvai olimpia tiszteletére. Végül a zárókép rajzolódott ki: Éljen a párt!, s az ünnepség az Internacionálé hangjaival ért véget Ta'álkoió a külföldi szakszervezeti vezetőkkel Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Gáspár Sándor, a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára, a Szak- szervezeti Világszövetség elnöke a Felvonulási- téren találkozott azokkal a külföldi szakszervezeti vezetőkkel, akik 33 országból és a Szakszervezeti Világszövetség képviseletében» részt vettek £ budapesti dolgozók május elsejei ünnepségén. Kádár János hangoztatta, hogy munkásosztályunk, népünk szocialista hazaíiságát, internacionalizmusát tükrözi a május 1-i ünnepi seregszemle. Jól kifejezi népünk báketörekvéseit, erejét, szocialista céljainkba vetett hitét. .Demonstrálja testvériségünket a szocializmust építő népekkel, hirdeti, hogy aktív, cselekvő szolidaritást válla-' lünk a szabadságukért, nemzeti függetlenségükért harcolókkal, a haladásért, .a békéért küzdőkkel. Kádár János megköszönte a külföldi -szakszervezeti delegációk részvételét a budapesti május 1-i ünnepségen, és sok sikert kívánt az általuk képviselt országok szakszervezeti mozgalmának, AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXIV. ÉVFOLYAM, 102. SZÁM 1.20 ílll inf 1980- MÁJUS 4., VASARNAP Mozgósító, lelkes felvonulás M Pesi megyeiekei Akotsy Sáfta ireindégsií Dr. Dobj Ferenc köszönti május elsejét. Méretté (balról jobbra): Krajnyák Tibor, Balogh László, Fekete Antal, a Járási pártbizottság első titkára, Győré Pál. a szónok és Kovács Antalné. Verőfényes napsütés, patyolat tiszta utcák, .terek, nyíló virágok és pattogó zene köszöntötte az ébredő Pest megyét május 1. reggelén. Valamennyi településen felvonulással, gyűléssel, vidám majálissal köszöntötték a proletárjául nagy, nemzetközi ünnepét. Pest megye központi ünnepségére ez alkalommal Abony- ban került sor, de valamennyi járás é3 város is egész napos rendezvényre invitálta lakóit, dolgozóit. Az ünnepet megelőző napokban serény munkával, nagy igyekezettel készülődött a település apraja, nagyja, hiszen központi ünnepségre várták vendégül az egész megyét. A nagyközség virágokkal leTmon- uatokat hirdető transzparensekkel gazdagon díszített központjában, a főtéren s szerte a környező utcákban nemzetiszínű. vörös és kék zászlók feszültek a tavaszi szélnek. Közben már ezrek gyülekeztek, hogy vidáman, menetükkel "ontban 9 órakor megkezdődjék a tarka, l'átváni'os "felvonulás. TARKA FORGATAG A Kossuth- téren álló dísz- emeívény mellett a helyi Bihari János Zeneiskola és a József Attila Nevelőotthon diákjainak egyesített fúvósze- nekara játszott alkalomhoz illő indulókat, s munkásmozgalmi dalokat. Az abonyi felvonulás és nagygyűlés elnökségében foglaltak helyet: Balogh László, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára, Krajnyák Tibor, az MSZMP KB munkatársa, dr. Honti János vezérőrnagy, a Pest megyei Rendőrfőkapitányság vezetője, Jámbor Miklós, a' Szakszervezetek megyei Tanácsának vezető titkára, Győré Sándor, az Elnöki Tanács tagja, a Ságvár. Tsz elnöke, Vágvölgyi József, a Pest megyei Tanács általános elnökhelyettese, Kovács AnialAz iskolások szén menete Abonyban megyei Bizottságának titkára, Maczkó József, a KISZ Pest megyei Bizottságának titkára, valamint a ceglédi járás, Abony nagyközség párt-, tanácsi és társadalmi vezetői. A felvonulás a sportolók menetével kezdődött: moto- cross-versenyzők, túra-motorosok gördültek el gépeiken az emelvény előtt. Az út mentén összesereglett ezernyi érdeklődő nagy tapssal köszöntötte a megye településeinek küldötteit, a környékbeli községek dolgozóit. Az ifjúgárdisták fegyelmezett sorai után már a vendéglátó abonyiak következtek, elsőként a legnagyobb helyi üzem a Mechanikai Művek itteni gyáregységének dolgozói. Hozzátartozók, ismerősök integettek a térre érkezőknek, kiknek soraiban ott haladtak a KISZ Központi (Folytatás a 2. oldalon) KÖZÉLET ■tregszemle a fővárosok» Losonczi Pál, az Elnöki ■ Tanács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Apró Antal, az országgyűlés elnöke fogadta Kolesza Sándort, hazánknak az Angolai Népi Köztársaságba akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki a közeljövőben utazik állomáshelyére. Joaquim Fernando Gorjao Duarte, a PKP Központi Bizottsága póttagjának vezetésével, az MSZMP Központi Bizottságának meghívására április 27. és május 1. között látogatást tett hazánkban a Portugál Kommunista Párt pártmunkásküldöttsége. A küldöttség a gazdasági építő- mupka tapasztalatait és a gazdaságirányítás kérdéseit tanulmányozta. I. G. Patel, az Indiai Központi Bank kormányzója elutazott Budapestről, aki a Magyar Nemzeti Bank vezetőivel a két ország bankjai kapcsolatának továbbfejlesztéséről és nemzetközi, pénzügyi kérdésekről tárgyalt. NAPFÉNYES MÁJUS ÜNNEPEN 9