Pest Megyi Hírlap, 1980. május (24. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-16 / 113. szám

Csak a pop? Sikertelenség esetén a népművelők sokszor le­mondóan legyintenek, s a főváros közelségével indo­kolják egy színházi előadás, vagy más rendezvény üres széksorait. De talán az is előfordulhat, hogy a ren­dezvény igénytelensége, színvonaltalansága miatt maradt el a várt siker? Hallom a kérdést követő tiltakozásokat, látom a megállapításomat elítélő le­gyintéseket. Pedig most fo­gadni mernék, hogy szom­baton Bagón, vasárnap pe­dig Calgahévízen lesz du­gig a művelődési házak nagyterme. Egy tűt nem lehet majd leejteni és szük­ség lesz a rendezők minden eménységére, határozott­ságára, hogy a bejutni aka­rókat, akik már egymás nyakába ülve sem férnek a terembe, kívül tudják tar­tani. Az sem segít, hogy a rendezők mindent megtet­tek a termek befogadóké­pességének a növeléséért. Valamennyi széket, ülőal­kalmatosságot eltávolítot­tak. A nézők között ciga- retiapapírnyi rés sem lesz. Egymáshoz'simulnak a tes­tek. Miért a várhatóan nagy érdeklődés? A magyar pop- és rock­zene két rangos együttesét szerezték meg az intézmé­nyek vezetői egy-egy kon­certre. Szombaton este 20 órától Bagón a Korái-, va­sárnap ugyanebben az idő­ben Calgahévízen az Edda együttes muzsikál. A hang­versenyeket ráadásul még disco is követi. Nem tudom, van-e az or­szágnak olyan csücske, ré­sze, ahol két egymást kö­vető napon néhány négyzet­kilométernyi területen ilyen igényes, ínyenceknek való csemegét kínálnak a fiata­loknak, ha nem is olcsón, hiszen a belépőjegyek ára 40 forint. Magas a zeneka­rok gázsija, nagy a rezsi. De megéri, hiszen megtérül a befektetés. A gondot számomra az jelenti; nem lehetnénk ilyen nagyvonalúak, egé­szen a felsőfokig igénye­sek más művészeti ágakat képviselő együttesek, szólis­ták szerződtetésével is? Miért csak a rock- és popmuzsikában ragaszko­dunk az osztályon felüli­hez, s miért az, hogy szín­házban jöhet az Egy csók és más semmi, meg a Ma- rica gi-ófnő öt szereplővel. Meg kellene próbálni más művészeteket kedve­lők igényeit is hasonló nagyvonalúsággal, a leg­jobbak szerződtetésével ki­elégíteni. Lehet, hogy eb­ben az esetben a főváros sem lenne annyira vonzó, amennyire tévesen hisszük, elmaradna az üres szék­sorokat igazoló lemondó kézlegyintés is. F. M. Vérségi KiSZ-esek Társadalmi munka A vérségi községi KISZ- szervezet tagjai az utóbbi évek egyik legjelentősebb társadal­mi munkáját végezték a köz­ségben az elmúlt hetekben. A kartali Petőfi Termelőszövet­kezet építőbrigádja által fel­újított művelődési ház továb­bi csinosításán fáradoztak, csiszolták, lakkozták a nagy-' terem parkettjét. A napi mun­ka után a hétvégeken teljesí­tett vállalás értéke meghalad­ta a húszezer forintot. Szor­galmuk, helytállásuk el s mé­réséként a helyi tanács ót ezer forint pénzjutalomban részesí­tette a szervezetet, a legtöb­bet dolgozó tagok pedig okle­velet és könyvjutalmat kap­tak. GQDQLL03 Kz/cMa A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁRGSI KÜLÖNKIADÁSA VII. ÉVFOLYAM, 113. SZÁM 1980. MÁJUS 16., PÉNTEK Úttörőgórdislák Túrán Védnökség, táborozás, nevelés Hat évvel ezelőtt, a járás­ban elsőként, 22 fővel úttörő munkásőr, szakasz alakult Tú­rán. A szakasz patronálására a felnőtt munkásőrség helyi egysége vállalkozott. A gyer- mskközösség közvetlen pa­rancsnoka Gregus János mun­kásőr lett. Vele beszélget­tünk a gárda történetéről és a gárdisták munkájáról. Munkásőr szakasz — Mi volt a cél a munkás­őr szakasz létrehozásával? — Természetesen a tanuló- ifjúság honvédelmi nevelésé­hez szerettünk volna konkret segítséget nyújtana. A sza­kasz tagjai rendszeres, he­tenkénti kiképzésen vesznek részt azóta is. Itt szereznek lövészeti, harcászati, terepta­ni és rádiózási ismereteket. A szakasz csak másfél évig dol­gozott egyedül, hamarosan megalakult a közlekedési jár­őr raj, majd szakasz is. Ami­kor megjelent az úttörőgárda létrehozását szorgalmazó or­szágos úttörőelnökségi felhí­vás, nálunk már több mint 50 pajtás tevékenykedett a két szakaszban. Ekkor ala­kítottuk meg a gárdista szá­zadot. — Milyen főbb eredmények születtek a gárda működésé­nek 6 éve alatt? — Ezt bizony nehéz volna teljes csokorba kötve felso­rolni. Csak néhány, saját kez­deményezésünk nyomán vég­zett munkánkról szeretnék szólni. Az első években a védnökségvállalás volt egyik legkiemelkedőbb munkánk. Munkásőr és közlekedési jár­őr rajaink védnökséget vál­laltak egy-egy játszótér, hősi emlékmű, közpark fölött. — Munkánk nagyban hoz­zájárult a társadalmi tulaj­don védelméhez és fejleszté­séhez. A Hon véd-erdei 48-as hősi sírokat minden télen megrongálták. A védnökség azóta is garantálja a falutól távoleső hősi ereklye védel­mét. — Nagyon érdekes volt a veszélytérkép-akció is. Raja­ink felderítették azokat a ve­szélyes útszakaszokat, ame­lyek komoly nehézségeket je­lentettek a közlekedésben. A mellékutak ikisebb kátyúit, gödreit saját erőből hoztuk rendbe, a főbb útvonalak hiányosságait jelentettük a nagyközségi tanácsnál. Csak­nem minden esetben intéz­kedtek. Az iskolák között pél­dául ekkor festették fel a zebrákat az úttestre. — A legérdekesebb az egyik raj jelzése volt. Észre­vették, hogy a Tabán és El­nök úti kanyarban időnként buknak a teljesen szabályo­san közlekedő motorkerékpá­rosok. Sikerült felderíteni, hogy a vontatókról lehulló műtrágya Okozza a közút sí­kosságát. Azóta a műtrágya szállítása idején ügyeletesek távolftják el a komoly bal­eseti veszélyt jelentő szeny- nyező anyagot. Módszertani tábor — Néhány szót kérnénk a gárdisták módszertani táboro­zásáról. — Három alkalommal tá­boroztunk együtt, az úttörő­csapat felszerelésének igény- bevételével. Az első 3, a má­sodik 5, a harmadik pedig már 8 napos volt. Eleinte tel­jesen önálló módszertani tá­boraink voltak, legutóbb a G alga-expedícióval párhuza­mosan szerveztük táborozá­sunkat. Md adjuk a tábori szolgálatellátó csoportokat. Az expedíció kerékpárosainak mozgását közlekedési járőre­ink biztosítják, a tábori őrsé­get pedig munkásőreink lát­ják el. Mi szervezzük a tábor honvédelmi és közlekedésbiz­tonsági programjait is, a K rés z - veié! kedőket, az éjsza­kai rókavadászatokat, a járőr- versenyeket, tábori lóverse­nyeket. ■— Vörösksresztes alegység is működik a gárdában? — Igen, 2 évvel ezelőtt csatlakozott hozzánk a har­madik szakasz, az egészség- őrök lelkes harminc pajtása. Űk az őrsökben igyekeznek pajtásaikat rászoktatni az egészséges életmódra, megta­nítják őket a főbb elsősegély- nyújtási ismeretekre. — A gárda parancsnoka a gárdanapi ünnepségeken be­szélt arról, hogy több támo­gatója van munkájuknak. — Igen. Nagyon sok segít­séget kapunk a munkásőrség mellett a járási és a megyei közlekedésbiztonsági tanács­tól. Dr. Honti János vezérőr­nagy, megyei rendőr főkapi­tány és Bolcsik Mihály rend­őr főhadnagy, a járási KBT titkára személyes jó barátja a mi kis rendőreinknek. Nem­csak a kiképzésben, hanem Tűz és közöny Segítség a bajban Mén kedden délelőtt tör­tént Kér epe star csán a. Ho­mok dűlőnek nevezett ré­szen: hatalmas füst- és ko­romfelhőt terelt a szél a magasba. A Szilasmenti Termelőszövetkezet nem Fiataloknak, felnőtteknek Irodalmi vetélkedők A verségi művelődési ház klubkönyvtára az elmúlt hó­napokban . több irodalmi ve­télkedőt szervezett. A fel­nőtteknek Czakó Gábor Isko­lavár című kisregényéből és négy novellából kellett felké­szülniük a csoportos versen­gésre, amelynek győztese a Valter Menyhért néből, Kal­már Jánosnéból és Varga Mi- hálynéból álló csoport lett. ,A diákok vetélkedőjét József Attila születésének hetvenötö­dik évfordulójához és a ma­gyar nyelv hetéhez kapcsol­ták; ennek megfelelően a köl­tő életéhez és életművéhez kapcsolódó kérdéseket, felada­tokat nyelvi fejtörők, játékok fűszerezték. Az első helyezést a nyolcadikos fiúk szerezték meg: Dóri László, Horváth Gábor és Scsuka Oszkár. A vetélkedők első helyezést el­ért csoportjának tagjai érté­kes könyvjutalomban része­sültek. messze dolgozó tagjai felfi­gyeltek a különös esetre, s látva, hogy a fele sem tré­fa, másodpercek alatt gép­kocsira pakolták tűzoltóké­szülékeiket, s a tmk-üzem Bláthy Ottó szocialista bri­gádjának tagjai a tűzeset­hez siettek. Egy ház állt lángokban, s az önkéntes segítők azon­nal munkához láttak, ami gyorsan sikerre vezetett Mire a hivatásos tűzoltók megérkeztek, már csak utó­kezelésre volt szükség. A derekasan helytállt önkéntesek visszatérve bősz- szúsan beszélték, hogy a szomszédok ablakukban kö - nvökölve nézték a tüzet sőt. amikor vedret kértek tőlük, megtagadták, azzal hogy azt ugyan ne ken­jék össze! Az önkéntesek dicséretet érdemelnek, de vajon mi jár a közömbösségért? Cs. J. felszerelésünk beszerzésében, nyári táborozásunk színeseb­bé 'tételében is rendszeresen segítenek. Sok a támogató — Állandó támogatója mun­kánknak az MHSZ túrái lö­vészklubja, a termelőszövet­kezet és az áfész is. Szinte nem tudunk tőlük olyant kérni, amit ne teljesítenének szívesen. A termelőszövetke­zet táborozásunkat például ingyenes szállítással és ter­ményekkel,, az áfész helyi in­téző bizottsága pedig 5 ezer forinttal segíti. A fentiek mellett sok támogatást ka­punk az iskolától és az úttö­rőcsapattól is. A pedagógus KISZ-alapszervezet és a 8 fős pedagógus közlekedési ön­kéntes rendőri csoport részt vesz a század mindennapi munkáján,ált irányításában és szervezésében. — Még néhány szót a ter­vekről! — Szeretnénk századunkat egy tűzoltó szakasszal kiegé­szíteni. Ügy érezzük, hogy a nagyközségi önkéntes tűzoltó­ság utánpótlása szempontjá­ból ez nagyon fontos volna.’ Szeretnénk munkánkat még rendszeresebbé és szervezet­tebbé tenni. Folyamatos fel­adatunknak tekintjük az út­törők hazafias, honvédelmi, internacionalista nevelését. Takács Pál Gázvezeték a lakótelepnek A Közép-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat dolgozói Gödöllőn a Kossuth Lajos utcában fektetik a föld- gázvezetékeket. Ezen a hálózaton a Munkácsy úti lakótelep gázellátását biztosítják majd. Csiba József felvétel« Szakmaközi bizottság lépi ülnökök jelölése Diákklub Pantomim Ördögi kísértetek címmel. M. Kecskés András pantomim­művész előadásában gyönyör­ködhetnek holnap, szombaton este 8 órától a gödöllői váro­si-járási Petőfi művelődési ház diákklubjának tagjai. Bírósági ülnököket jelöltek a’ szakszervezetek városi szak­maközi bizottsága legutóbbi kibővített ülésén, amelyen részt vett dr. Szőnyegi La­jos, a városi tanács vb-titká- ra. Epres János, a bizottság titkára rövid előadásban is­mertette az ülnökök szerepét a szocialista igazságszolgálta­tásban, majd Pintér Zoltán tanácsi főelőadó javaslatot tett az ülnökök személyére. A Pest megyei Bírósághoz Bernáth Józsefnét és Kulin Józsefet, a Gödöllői Járásbí­róságról Győri Jakab Endré­mét, Nagy Mártont, Mukk La­jost és Pál Istvánt jelölték. Az alapos indoklás után a ja­vaslatokat egyhangúlag elfo­gadta a hallgatóság. Cs. J. Tízéves a tagozat Megalakulásának 10. évfor­dulóját ünnepli a gödöllői Im­re utcai általános iskola ének­zene tagozata. Holnap, május 17-én, szombaton, díszhang­versenyt rendeznek ebből az alkalomból az Agrártudomá­nyi Egyetem aulájában este hat órától. Közreműködik a gödöllői városi és egyetemi vh- gyeskar, a végzett tanlók ka­marakórusa, az ének-zenei ta­gozat kisdoboskórusa, az út­törő kamarakórus, az úttörő nagykórus, valamint hangsze­res szólisták. Vezényel: Üj- váry Gézáné és Űjváry Géza. Székefy-eRtlékünnepség Székely Bertalan születésé­nek 145. évfordulójára emlé­kezne,: Szadán, május 18-án, vasárnap. A hagyományos ün­nepséget a községi közműve­lődési bizottság szervezi. Dél­után két órakor megkoszorúz­zák a festőművész sírját a re­formátus temetőben, itt a ve­resegyházi ifjúsági kórus ad műsort. Fél háromkor kezdő­dik az általános iskolások z ______ ké pzőművészeti vetélkedője a községi művelődési házban, majd fél ötkor megnyitják a Székely Bertalan kiállítóhe- tlyen a váci képzőművészek tárlatát. Este fél hattól a Székely Bertalan Művelődési Ház népi csoportjai szórakoz­tatják a szabadtéri színpad közösségét, vendégként fellép a taktaszadai népi együttes is. Végül este bál zárja az ünnepi programot. Gödöllőn, az Agrártudomá­nyi Egyetem sporttelepén ren­dezte meg a Magyar Honvé­delmi Szövetség járási-városi vezetősége hagyományos ösz- szetett honvédelmi bajnoksá­gát, amelyen mintegy 150 ver­senyző vett részt a járásunk területén működő MHSZ-fklu- bok képviseletében. A férfiak három korcso­portban indulhattak, míg a nőik egy kategóriában verse­nyezhettek. Az ünnepélyes megnyitó a felsorakozott csa­patok vezetőinek jelentésével kezdődött, majd mintegy 4 órán át tartott a verseny, amelyen részt vettek az álta­lános honvédelmi oktatás tan­folyamainak legjobb ered­nie lyt felmutató résztvevőiből alakult 6—6 fős csapatok is. A versenyzőknek 400 mé­teres akadálypályán kellett áthaladniuk a lehető legjobb időeredménnyel. Az akadá­lyok a bakugrással kezdődtek, majd a palánkon való áthala­dás és a billenő gerenda után vizsgázniuk kellett abból is, hogy hogyan tudnak pontosan lőni. Ezután 20 kilogrammos lőszeres ládát kellett tovább­szállítani, majd kézigránáttal célbadobás következett, vé­gül a rögzített gerenda és a hármasakadály leküzdése után a csoportnak a sebesültszallí- tást kellett megszerveznie. A sorkötelesek elméleti tesztkér­Felnőtt férfi kategória: 1. Sánta Miklós (Vácszentlászló), 2. Szulágyi István (Galgahé­víz), 3. Petrik István (Isa­szeg). Nők: 1. Hanqodi Erzsébet (Dány), 2. Szí', ó Zsuzsa (Vác­szentlászló), 3. Pangó Tünde (Kartal). A sorkötelesek honvédelmi csapatversenyének járási baj­noka Kartal lett, Veresegyház és Isaszeg előtt. T. P. Utánpótlás Két, az atlétika utánpótlá­sa szempontjából fontos ver­senyt rendeztek Kartalon; előbb a fiúk, majd a lányok gyűltek össze a környékbeli is­kolákból, hogy korcsoporton­ként kis-, négy- és öttusában mérjék össze erejüket, ügyes­ségüket. Az első korcsoportban az aszódi 2-es számú általános iskola leány és fiúcsapata ju­tott tovább, négytusában a helybeliek bizonyultak a leg­jobbnak, míg öttusában a kar­tali lányok, illetve az aszód: 2-cs számú általános iskola fiai diadalmaskodtak. Képün­kön Szajlai Erika, a vérségiek egyik kitűnősége ér elsőként a célba a 60 méteres síkfutás­ban. Bene Mihály (elvétele Honvédelmi verseny / Túljutva a nehéz akadálypályán déseket is kaptak, a tanfo­lyam során szerzett ismere­teik ellenőrzésére. A verseny eredménj'ei: Egyéni ifjúsági, fiúk: 1. Ke- rényi Mihály (Veresegyház), 2. Gádor István (Dány), He­gedűs Tamás (Hazai Fésűsfo­nó és Szövőgyár kistarcsai gyára). Egyéni junior, fiúk: 1. Ki­rály Zoltán (Vácszentlászló), 2. Veres József (Túra), 3. Gó­lya István (Galgahévíz).

Next

/
Thumbnails
Contents