Pest Megyi Hírlap, 1980. május (24. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-16 / 113. szám

2 A PEST MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE TV-FIG VELŐ (Folytatás az t. oldalról) és egyedülálló vállalkozás so­ros röltűnéséről, míg mások bosszankodva legyintenek az egészre, mondván: ily röpke felkészülési idő után nem is lehet érdemlegesen dirigálni. Hol hát az igazság? Nyil­ván a legméltányosabo megje­lenési formáját csak ezután, a negyedik, az ötödik, a hatodik jelentkezéskor alakítja ki ez a sorozat, amely forma — re­méljük — nem engedi meg a -mostani elnyúlást; a mostani nagy (nem a hangszerhaszná­latra értettj csinnadrattát; s amely forma sokkal inkább a teljesítmény megmutatkozását segíti, mintsem azokat a kö­rülményeket mutatja, mi­képpen is születik a teljesít­mény. Egyszóval a néző tö­mörítést, egyszerűsítést, s ez­zel együtt tartalmi elmélyülést vár. Akár Karajannal, akár Karajan nélkül... SZÓ, SZÓ, SZÓ. Ami pedig a most tovaíutott hét egyéb mű­sorait illeti, hát azok legin­kább a híres hamleti mondás — a Szó, szó, szó... — je­gyében készültek. Mindjárt hétfőn a karmesterverseny után egy terjedelmes beszél­getés keretében mondta el Ne- meskürty^ István, miért vál­lalkozott arra, hogy középko­ri történelmünk egynémely kérdésében (Mohács stb.) vé­tót emeljen. Másnap, kedden Nicolas Schöffer — azaz Schöffer Miklós — ismertet­te a maga világhíres fénytor­nyait. Szerdán pedig előbb Bálint Tibor, a Kolozsvárott élő romániai magyar író (a Zokogó majom című könyv kitűnő szerzője) beszélt arról, hogy mit, miért és hogyan fo­galmaz, s tüstént utána né­hány képviselőnk elemezte több-kevesebb ideje végzett közéleti munkáját. Szívre a kéz: mindegyik megnyilatkozás érdekes volt, tanulságos volt, de így — képletesen mondva — egy­más kergetésekor bizony vesz­tettek érveik és gondolataik erejéből. Nemcsak a jóból — a szóból is megárt a sok! Pláne akkor, ha amúgy sem igen került valami jaj de vé­gigfigyelni való mozgóképsor kedves dobozunk első oldalára. (Kivéve — már akiknek — a focimeccseket.) Akácz László Rádió CSAK ARRA VAGYOK KÍVÁNCSI... Moldova György kérdései. Népesedéspolitikáról. — Éj­szakai műszakról. — Sportról, és tömegsportról. — Ráfizeté­ses gyárakról. Szerkesztő: Bán László és Er­dei Grünwald Mihály. Adás: május 19., hétfő Kos­suth : 20.15. KOSSUTH RÁDIÓ S.27: Eszmék faggatása. 8.57: Nó­tacsokor. 9.04: Jakab, vagy nem Jakab? Gyermekversek zenével. 10.05: ME 10—14. — Különkiadás. 10.35: Zenekari muzsika. 11.40: Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha. Miguel de Cervantes Saavedra regénye folytatásokban. 12.35: Törvény könyv.12.50: A rá- uio Dalszínháza. Í4.32: A KisZ művészegyüttesének egyetemi énekkara énekel. 14.40: Testamen­tum. Tudor Arghezi román költő versei, születésének 109. évforduló­ja alkalmából. 15.10: Grieg: F-tíúr vonósnégyes. 15.23: Nyitnikék. IC.05: Zengjen a muzsika: 17.07: Fiatalok stúdiója. 17.32: Peter Pan. Resztetek Cahn-Fain filmzenéjéből. 17.45: A szánó csaiáu. íy. 15: be­mutatjuk új felvételünket. 19.55: Modern széncsata. 29.25: Színes népi muzsika. 21.35: Kincses Ve­ronika operettdalokat énekel. 22.20: Indokína fél évszázada. 22.30: Schumann: Spanyol szerel­mi dalok. 22.50: Meditáció. 23.00: Zenekari muzsika. 0.10: Torony­zene. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Negyed óra 3/4 ütemben. 8.2J: Tíz perc külpolitika. 8.33: Társalgó. 10.33: Zenedéiéiötit. 12.25: Látószög. 12.33: Melódiakoktél. 13.28: Éneklő ifjúság. 14.00: Ket­tőtől hatig..! 14.00: Operasláge­rck. 14.35: Tánczenei koktél. 15.20: Könyvről könyvért 15.30: örök­zöld dallamok. 16.33: Csúcsforga­lom. 18.00: Tip-top parádé. 18.33: Beszélni nehéz. 18.45: Népzene­kedvelőknek. 13.15: Marasztalná­lak, májusom. Aprily Lajos ver­sei. 19.20: Véleményem szerint. Ne­mes György írása. 19.30: Csak fia­taloknak! 23.33: Mindenki könyv­tára. 21.07: A tegnap slágereiből. 21.53: Magyari Imre népi zeneka­ra játszik. 22.30: Könnyűzene Je- reb Ervin szerzeményeiből. 23.15: A dzsessz a 70-es években. 3. MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: Shiff And­rás zongorázik. 10.30: Magyar elő­adók country-í elvételei. 12.05: Rossini operáiból. 13.07: Barokk zene. 14.00: Ho Shi Minh irodalmi hagyatékából, (születésének £0. évfordulójára). 14.30: Romantikus kórusmuzsika. 15.00: A véges vég­telen. Az iGkolarádió matematika­szakköre. 15.30: Legszebb stúdió- felvételeinkből. 16.17: Mi a véle­ményed? 16.37: Szimfonikus zene. 18.29: A Vigadó története. 19.05: Nem tudom a leckét! 19.35: Kap­csoljuk a peoti Vigadó hangver­senytermét. Ruggiero Ricci hege­dűestje. Közben: kb. 20.35: Elő­ször magyarul. Kb. 20.55: A he­gedűest közvetítésének folytatása. Kb. 21.40: Operakettösök. 22.04: Magyar zeneszerzők. TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna (ism.). 8.05: Is­kolatévé. Földrajz (ált. isk. 7. oszt.) 9.05: Az már nem igaz . . .! Magyar irodalom (ált. isk. 2. oszt.) 9.20: Óvodások filmműsora. Kis- íilmüsszcáliítás. 9.40: Sakkmüsor gyerekeknek. 11.15: Magyar iro­dalom (középisk. I—II. oszt.), 12.05: Földrajz (ált. isk. 5. oszt.). 14.15: Iskolatévé. Magyar irodalom (ism.). 14.55: Földrajz (ism.). 15.20: Föld­rajz. (ism.) 16.J.U: «ire»*. 16.15: Góiyavári esték. 16.59: Csak gye­rekeknek! 17.15: A Horizont szer­kesztőség műsora. 17.35: Mindenki iskolája. Fizika. 18.05: Reklám. 18.10: Matematika. 18.40: Kirgizia ősi emlékei. Szovjat kisíilm. 18.55: Reklám. 19.05: Tévéiorna. 19.10: Esti mese. 19.39: Tv-híradó. 20.00: Anna Karenina. Magyarul beszélő angol tévéfilm-sorozat. X/J. rész. 20.55: Csiliagvárosi ta­nulmányút. III/l. rész: Utazás. 21.29: Moszkva, az olimpia váro­sa. Vetélkedőműsor. 22.25: Tv-hír­adó 3. 2. MŰSOR 29.00: „Gyere te lepke, szállj kezemre .. .” Vitai Ildikó műsora. 29.45: A virágok élete. Lengyel kisülm. 29.55: Tv-híradó 2. 21.15: Reklám. 21.29: A sorompóőr halála. Magyarul beszélő NSZK bűnügyi tévéiilm. 22.15: Hajnal (andante). A televízió KISZ-stúdiójának film­je. POZSONYI TV 18.40: Autósok, motorosok. 19.30 és 22.65: Híradó. 20.09: A tárgya­lást elnapolják. Román film. 22.35: Operaáriák. 2. MŰSOR 20.00: Ifjúsági tv-klub. 22.30: Északi altatódalok. KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Szocialista brigádok akadé­miája. C.5S: Beszélni nehéz. 9.08: A stockholmi rádió énekkara énekel. 9.46: Kis magyar néprajz. 10.05: A mi világunk. 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.59: Zenekari muzsika. 11.30: Lili. Részletek Hervé operettjéből. 12.35: Házunk tája. 12.50: Operaslágerck. 13.20: Örökzöld dzsesszmelódiák. 14.18: Egy hegyaljai nótafa: Sivák Bar­nabás. 14.35: A magyar fúvósötös felvételeiből. 15.10: MR 10—14. — Különkiadás. 16.10: Kritikusok fóruma 16.20: Magyar előadómű­vészek. 17.07: Modern széncsata. II. rész; 17.32: Orosz Júlia és Rad- nai György operafclvételeiből. 19.15: Csonki Imre: Rapszódia cigány népi dallamokra. 19.35: Kapcsol­juk a Zeneakadémia nagytermét. A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának Gold- mark-hangversenye. Közben: kb. 20.15: Nékem nem térkép e táj. Kb. 29.35: A hangversenyközvetí­tés folytatása. 21.30: Háttérbeszél­getés. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Nicolai Gedda dalestje a Ze­neakadémia nagytermében. 23.28: Mozart: Fuvola—hárfaverseny K. 299. 0.10: Ihász Gábor táncdalaiból. PETŐFI RÄDIÖ 8.20: Indokína fél évszázada. 8.33: Idősebbek hullámhosszán. 10.00: Zenedélelőtt. 11.30: A Sza­bó család. 12.00: Lakatos Mihály népi zenekara játszik, Juzbasa László nyakat énekel. 12.33: Tánc­zenei koktél. 13.20: Rangon alul? Tóth Benedek íráca. 13.30: Színes szőttes. 14.03: Kettőtől négyig... 16.G0: Mindenki iskolája. 16.40: Ma­ria Lanza énekel. 17.03: Nyolc rá­dió nyolc dala. 17.30: ötödik sebes­ség. 18.33: Barangolás régi hangle­mezek között 18.58: Kerekes János operettjeiből. 19.25: Fackével a to- ií#nyUíizaK tövéoen. Tallózás a világsajtóban Afrikáról. 19.45: A beait kedvelőinek. 23.33: Válás (s)z. 21.25: Volt egyszer egy dal. . . 22.10: Kellíemes pihenést! 3. MŰSOR 9.00: iskolarádió. 9.30: XIX. szá­zadi operákból. 10.30: A nagyka­nizsai cizsesszhétvége felvételeiből. 11.05: Wolfgang Stockmeier orgo­nahangversenye a nürnbergi nem­zetközi orgonahéten. 12.24: A szov­jet rádió és televízió szimfonikus enekara játszik. 13.42: Glenn Gould aját Wagner-átirataiból zongorázik. l4.«0: Bonémelet. Részletek jruc- cini operájából. 15.15: Bach-művek. 16.59: Ci; földrész zenéje. 17.09: Is- kolaráüió. 17.30: Magnósok, figye­lem. 18.15: Oleg Kagan hegedül, Szvjatoszlav Richter zongorázik. 19.05: Iskolarádió. 19.35: Hazave­zérlő csillagok. A Magyar Rádió és az újvidéki rádió irodalmi est­je Szemesen, a aoíIi József Szín­házteremben. 20.35: A dzsessz tör- léneieooi. 63. rész. 21.15: Nikola Nikolov és Anna Tomova-Sintow operaáriákat énekel. 21.52: Hang­lemezújdonság. TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna (ism.). 8.05: Is­kolatévé. Orosz nyelv (ált. isk. 5. oszt.). 9.05: Környezetismeret (ált. isk. 1. oszt.). 9.35: Tévé-ovi. 10.05: Magyar nyelv (ált. isk. 3. OGzt.). 10.23: Stop! Közlekedj okosan! 10.30: Delta, (ism.) 10.50: Anna Ka­renina. Magyarul beszélő angol tévéfilm-sorozat. X/3. rész (ism.). 11.45: Lehet egy kérdéssel több? 14.19: Iskolatévé. Orosz nyelv (ism). 14.30: Környezetismeret (ism.). 14.55: Magyar nyelv (ism.). 15.10: Stop! (ism.) 15 20: Ko­rok művészete. A reneszánsz Magyarországon. 15.55: Kamera. A film szintaxisa. II. 16.35: HírcK. 16.40: ixyugat-norvégiai uta­zás. Osztrák útifilm. II. rész. 17.15: Kuckó. 17.45: Reklám. 17.50: Nyug­díjasok műsora. 18 20: Ki figyel oda? Riportmüisor II. 18.45: Stafé­ta. 18.55: A Közönségszolgálat tá- jekoZLUioja. U.üü: Retfiam. 19.10: Tévétorna. 19.15: Ejti mese. 13.30: Tv-híradó. 29.00: Hat év történe­lem. Szovjet—amerikai dokunien- tumfilm-sorozat. XX/13. rész: Át­kelés a Dnyeperen. 20.45: Csillag­városi tanulmányút. III/2. rész: Munkahely. 21.15: Telcsport. Kb. 22.45: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 20.00: Mély folyam. A pécsi kör­zeti stúdió műsora. 23.30: Régi ze­neszerszámok. Angol filmsorozat. VI/2. rész: Fuvolák és sípok. 20.55: Tv-híradó 2. 21.15: Periszkóp. 21.45: Szolgálati út. Magyarul beszélő lengyel film. POZSONYI TV 16.C0: Kerékpáros békeverseny. 19.30 és 22.05: Híradó. 19.50: Az olimpiai játékok történetéből. 20.30: Nemzetközi olimpiai sportlottó- sorsolás. 21.45: Az olimpiai létesít­mények. 22.35: Portréfilm. 2. MŰSOR 18.30: Szórakoztató műsor. 20.00: Jclena Obrazcova hangversenye. 21.45: Veszélyes nyomozás. 6. rész. KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Fúvószene az NDK rádió műsorából. 8.45: Dóry József, Fe­kete Mária, Varga András és Já- kó Vera énekel. 9.44: Zenevár. 10.05: Dominó. 10.35: Kamaramu­zsika — gitárral. 11.41: Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha. Mfguel de Cervantes Saavedra re­génye folytatásokban. 12.35: Egy- képviselő feljegyzéseiből. Riport. 12.49: Zenemúzeum. 14.30: Sza­badpolc. 15.10: A Szovjetunió né­peinek zenéjéből. 15.25: Hej kis­madár, kismadár. 16.05: Kalász Márton: Az imádkozó sáska. Könyvszemle. 16.15: Berlioz: Ha­rold Itáliában — szimfónia. 17.07: Körmikrofon. 17.32: Zenei műsor. 18.09: Bock: Hegedűs a háztetőn. — Ka én gazdag lennék. 19.15: Gondolat. 23.00: Lcmezmúzeum. 20.35: Találkozásom a népzenével. A mikrofonnál: Sütő András. 21.20: Melis György operettdalokat éne­kel. 21.40: A Dunánál. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: A dzsessz világa. 23.30: A budapesti kamara- együttes játszik. 0.10: Machaut- balladák. PETŐFI RÁDIÓ 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Napközben. 10.33: Zenedélelőtt. 12.33: Nemzetiségek zenéjéből. 12.55: Kapcsolás a győri körzeti stúdióban. 13.25: Gyermekek köny­vespolca. 13.30: Zongoramuzsika gyermekeknek. 14.00: Bácsi kérem, hol lehet itt focizni? 15.10: Két arckép a sport világából. 16.00: Népdalok. 16.35: Idősebbek hullám­hosszán. 17.39: Zenei tükör. 18.00: Disputa. 18.33: Hétvégi panoráma. 19.55: Slágerlista. 20.33: Szocioló­giai figyelő. 21.93: Kabarécsütör­tök. 22.03: Nóták. 22.25: A rádió Dalszínháza. 23.15: A popzene hí­res szerzőpárja: Eddie Holland és Lamont Dozier dalai. 3. MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: Századunk zenéjéből. 10.35: Énekszóval, muzsi­kával. 11.05: Szavak barlangja. Vladimir llolan versei. 11.23: Ope­rafinálék. 12.21: A ludwigsburgi fesztiválzenekar Mozart-hangverse- nye a ludwigsburgi ünnepi játéko­kon. 14.02: Dzsesszf elvételeinkből. 14.35: Az Amadeus vonósnégyes lemezeiből. 16.00: Zenei lexikon. 16.20: Muzsikus leszek. 16.50: Pop­A PEST MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE 3 CSÜTÖRTÖK zene sztereóban. 17.42: Uj opera­lemezeinkből. 19.05: Disputa. 19.35: Az operaközvetítés folytatása. Közben: 20.38: Irodai omtudósaink fóruma. 21.08: Az operaközvetítés folytatása. 22.19: Benkő Dániel két Bakxrak-feldolgozást játszik lanton. TELEVÍZIÓ 9.00: Tévétorna (ism.). 9.05: Élővilág (ált. isk. 7. oszt.). 9.30: A kéz öt ujja. Belga filmsorozat gyerekeknek. 19.05: Magyar iro­dalom (ált. isk. 8. oszt.). 10.40: Csak gyerekeknek. 11.20: Orosz nyelv (ált. isk. 6. oszt.). 14.15: Élő­világ (ism.). 14.35: Orosz nyelv (ism.). 14.55: Napköziseknek — KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Hogy a Föld sebeit be­gyógyítsuk. 8.37: Lehel György vezényii a Magyar Rádió és Tele­vízió szimfonikus zenekarát. 9.33: Valamikor réges-régen. 10.05: Hét- színvirág. 10.35: Az utolsó körben. Aprily Lajos versei. 10.40: Mozart: B-iiur duó. 11.00: Énekesjátéktól a tündérbohózatig. A Színházi ma­gazin különkiadása. 12.35: Hét­végi panoráma. 13.57: Amatőr ze­nei együttesek felvételeiből. 14.13: Zenekari muzsika. 14.44: Magya­rán szóáva ... 15.10: Brahms: öt ének. 15.23: Dominó. 16.05: Húszas stúdió. 17.10: Takács Béla nótá­kat énekel, Oláh Ernő gordonká- zik. 17.35: Láttuk, hallottuk. 18.G0: Szecsődy Irén operaáriákat éne­kel. 19.15: Idegen vér. Mihail So- lohov születésének 75. évfordulójá­ra. 29.00: A víg özvegy. Részletek Lehár operettjéből. 20.33: Az Álla­mi Népi Együttes felvételeiből. 21.30: Alfred Brendel és Julius Katchen romantikus műveket zon­gorázik. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: A romantikus zongora­muzsika folytatása. 23.10: Az in­dián királynő. Részletek Purcell operájából. 0.19: A Stúdió 11 fel­vételeiből. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Indulók, táncok fúvószene­karra. 8.20: Tíz perc külpolitika. KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: Lányok, asszonyok. 8.55: Tipegő. 9.30: Helyettem írták. 10.05: Örökzöld dallamok. 11.03: Yehudi Menuhin hegedül és vezényel. 12.29: Zenei anyanyelvűnk. 12.20: Magyarán szólva... 12.45: A Ma­gyar Rádió és Televízió énekkara Bárdos Lajos kórusműveiből éne­kel. 12.57: Mindenki szórakozik. 13.57: Egy kis figyelmet kérek! Darvasi István jegyzete. 14.10: Ré­gi, híres énekesek műsorából. 14.30: Apró falvaink jelene, jö­vője. 15.05: Üj Zenei Újság. 16.00: 168 óra. 17.30: Brahms: IV. szim­fónia. 18.40: Világszínház. 19.59: A Belügyminisztérium Duna Mű­vészegyüttesének népi zenekara játszik. 29.57: Donizetti: Szerelmi bájital. Kétfelvonásos vígopera. 23.02: Rameau-művek. 0.10: Meló­diakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: A nemzetközi munkásmoz­galom dalaiból. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Planquette és Sullivan operettjeiből. 9.25: Vála­szolunk hallgatóinknak. 9.40: Hét­vége. 11.40: Fiataloknak! 12.33: Jó- ebédhez szól a nóta. 13.30: Éneklő ifjúság. 14.00: Harminc perc rock. 14.35: Orvosok a mikrofon előtt. 14.40: Meddig él egy fa? Örkény István novellái rádióra alkalmaz­va. 15.03: Oscar Strauss operettjei­ből. 15.23: íme — ember. Középis­kolások vetélkedője Kaffka Mar­git születésének 100. évfordulójá alkalmából. 16.33: Pophullám. 17.30: Közkívánatra! 19.00: Körkap­csolás. 20.00: A nagykanizsai szakköröknek. Pál utcai fiúk. Ma­gyar-amerikai film. 16.30: Hírek. 16.35: Elefántok között Afrikában. Angol ismeretterjesztő rövidfilm (ism.). 17.30: Porcelán a Zwinger- ben. NDK ismeretterjesztő rövid- film. 17.55: Tévébörze. 18.05: Tele­sport. 18.30: Pásztorok, nyájak nyomában. A Mafilm népszerű, tudományos és oktatófilm stúdió filmje. 19.G0: Reklám. 19.10: Té­vétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Csillagvárosi ta­nulmányút. III/3. rész: Kozmikus érettségi. 29.30: Galgóczi Erzsé­bet: Kinek a törvénye? 22.00: Kol­dusének. 22.29: Tv-híradó 2. 22.40: Tv-Tükör. 2. MŰSOR 17.20: A CSEHSZLOVÁK TELE­VÍZIÓ ESTJE: Bevezető. 17.25: C.33: Slágermúzeum. 9,21: Har­minc perc alatt a Föld körül. lü.Cö: Zenedélelőtt. 11.45: Tánczenei kok­tél. 12.33: Édes anyanyelvűnk. 12.38: Népi muzsika. 13.15: Nőkről — nőknek. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: Mindenki iskolája. 17.30: otouik seoesseg. 18.33: Németh Marika, Koroniiy György és Bende Zsolt opercttdalokat énekel. 19.10: Pop-mühely. 20.00: Régi nóta, hí­res náia. 29.33: Embermesék. 21.32: Magnósok, figyelem! 22.17: Porter zenes jatekaioói. 23.15: A miskol­ci dzsessznapok közreműködőinek felvételeiből. 3. MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: Bemutat­juk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új lemezét. 10.26: Bellini operáiból. 11.05: Szimfonikus zene. 13,07: Bartók kamarazenéjéből. 14.13: Kalász Márton: Az imádko­zó sáska. Könyvszemle. 14.32: A Pikk Dáma. Részletek Csajkovszkij operájából. 15.33: Fellegi Ádám zongorahangversenye a Zeneakadé­mia nagytermében. 16.55: Faeké­vel a toronyházak tövében. Tal­lózás a világsajtóban, Afrikáról. 17.15: Tip-top parádé. 17.45: Új lemezeinkből. 19.05: Iskolarádió. 19.35: Energiatakarékosság, az áramtermelő szemszögéből. Riport. 29.00: Kapcsoljuk a prágai Sme- tana-termet. Kb. 21.40: Tenoráriák. 22.01: Szőllősy András müveiből. TELEVÍZIÓ 8.05: Tévétorna, (ism.) 8.10: Is­kolatévé. Fizika (ált. isk. 6. oszt.). 9.05: Környezetismeret (ált. isk. dzsesszhétvége felvételeiből. 20.33: Közvetítés az FTC—Békéscsaba, és a Videoton—Zalaegerszeg bajno­ki labdarúgó-mérkőzésekről. 20.50: Kártyások. Gogol egyfclvonásosa. rádióra alkalmazva. 21.40: Szirmai Albert operettjeiből. 22.30: Gabo- ra József népi zenekara játszik. 23.10: Slágermúzeum. 3. MŰSOR 7.30: A miskolci stúdió szlovák nyelvű műsora. 8.07: Fiataloknak — korCárs zenéről. 8.37: A Ma­gyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye, a Zeneakadémia nagytermében. 10.04: Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új lemezét. 11.05: Slágerlista. 11.40: Égtájak. 12.30: Barokk szerzők mű­vei. 14.00: A betolakodó. Kurucz Gyula rádiójátéka. 14.36: Felicia Weathers operaáriákat énekel. 15.00: Huszonöt perc beat. 15.25: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Gold- mark-ciklus a zeneszerző születé­sének 150. évfordulója alkalmából. Közben: kb. 16.15: Kritikusok fó­ruma. Kb. 16.25: Vall... Aprily Lajos versei. Kb. 16.35: A hang­versenyközvetítés folytatása. 17.10: A munkadal. 17.33: Kettős portré. József Aittiláról — Keresztury De­zső. 18.18: Alekszandr Ognyivcev operafelvételeiből. 19.05: Hangfel­vételek felsőfokon. 20.35: Művész- lemezek. 21.34: Révész László ve­zényli a Magyar Rádió és Tele­vízió énekkarát. 22.04: Kesza és Moritó. Akutagave Rjunoszuke ja­pán író elbeszélésének rádióválto­zata. 22.37: Napjaink zenéje. Hangverseny, mai magyar szer­zők müveiből a Zeneakadémia kistermében. Csehszlovák körkép. Dokumentum- film. 18.25: Négy évszak a Magás- Tátrában. Dokumeniumfilm. 18.55: Táncminiatűrök. Folklórműsor. 19.30: Tv-híradó. 23.00: Bevezető. 29.05: Egy tér portréja. Dokumen­tum! ilm. 20.30: Hogyan húzzuk ki a bálna zápfogát. Csehszlovák té­véfilm. 21.55: Halló, itt a Csehszlo­vák Televízió zenekara és táncka­ra. Tánczenei műsor. POZSONYI TV 16.00: Kerékpáros békeverseny. 18.30: Tv-fórum. 19.30 és 22.30: Hír­adó. 20.30: Dvorzsák: Ruszalka. Tv-opera. 2. MŰSOR 20.30: Versenyműsor. 21.05: Arany­eső. Színmű. 22.25: Népszerű meló­diák. 6. oszt.). 9.30: Kuckó (ism.). 11.05: Matematika (ált. isk. 7. oszt.). 14.30: Iskolatcvé. Környezetisme­ret (ism.). 14.45: Fizika (ism.). 15.10: Matematika (ism.). 15.40: Vi­lágnézet. 16.25: Hírek. 16.30: Az év­százados tajga. Szovjet rövidülni. 16.55: Játék a betűkkel. 17.20: Tizen Túliak Társasága. 18.00: Reklám. 18.05: Literben mért gondoskodás. RipoiCfilm a tejről. 18.35: Reklám. 18.40: öt perc meteorológia. 18.45: Mindenki közlekedik... 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Delta. 20.20: Családi kör. 21.10: Puccini: Manón Lescaut. Opera négy felvonásban. 23.30: Tv-hír- adó 3. 2. MŰSOR 18.55: Fizika (ált. isk. 7. oszt.). 19.30: Tv-híradó. 20.00: Az első örömök. Magyarul beszélő szovjet film III/l. rész. 21.00: öt perc me­teorológia. (ism.) 21.05: Tv-híradó 2. 21.25: Pulzus. Könnyű, zenei panoráma. 22.05: Szépek az utak. Kosáry Domokos történész pro­fesszor. POZSONYI TV 16.00: Kerékpáros békeverseny. 19.30 és 22.90: Híradó. 20.00: Josef BaLsamo. Francia film. 21.15: Fú­vószene. 22.45: Revűműsor. 23.35: Kirándulás. Angol film. 2. MŰSOR 20.00: Hang verseny műsor. 21.20: Effi Briest. Tv-film. TELEVÍZIÓ 8.05: Tévétorna (ism.). 8.10: Is­kolatévé. Kamera. 8.40: Tízen Tú­liak Társasága (ism.). 9.20: Nyug­díjasok műsora (ism.). 9.50: Pul­zus. Könnyű, zenei panoráma (ism.). 10.15: Hat év történelem. Szovjet—amerikai dokumentum- film-sorozat. XX/10. rész: Páncé­losok a kurszki mezőn (ism.). 11.00: Mindenki közlekedik. 11.15: Játék a betűkkel (ism.). 14.35: Ewa Demarczyk a párizsi Olympia színpadán. Francia zenés film. 15.29: Nagy tévében kis mozi. összeállítás a Pannónia Filmstú­dió kisíilmjeiből. 15.45: Hírek. 15.50: Megmentett örökségünk. Hímzések. 16.29: Reklám. 16.30: Főzőcske — de okosan. 16.55: A világ asztalán. 17.20: M. Solohov: Nagycsaládú ember. Tévéjáték (ism.). 17.40: A hétköznapok ana­tómiája. X1I1/3. rész: A csoport. 18.10: Tájak, városok, emberek. 18.49: Reklám. 18.50: Egymillió fontos hangjegy. 19.05: Tévétor­na. 19.10: Esti mese. 19.30: Tv­híradó. 20.00: Vers — mindenki­nek. Robert Burns: Falusi rande­vú. 29.05: Van egy fantasztikus ötlete? Bednai Nándor és Kállai István műsora. Kb. 21.20: A ház­mester. Magyarul beszélő francia film. 22.45: Nézd, az őrült mit csinál. Locomotív GT-show. 23.20: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 17.30: Gólyavári esték. 18.05: Pe­ter Henisch: Apám kicsi alakja. Tévéfilm (ism.). 19.30: Tv-híradó. 20.00: Látatlanban. Magyarul be­szélő angol tévéfilm. 20.55: Tv- híradó 2. 21.15: Vendégek Buda­pest hangversenytermeiben. 21.50: Luigi Pirandello kétt egyfel­Televízió VAN EGY FANTASZTIKUS ÖTLETE? Bednai Nándor és Kállai István műsora, irta: Abody Béla, Ágos­ton György, Bognár Tibor, G. Dénes György, Gyárfás Endre, Hansági Béla, Kállai István, Lit- ványi Károly, Peterdi Fal, Selme- czi Tibor, Szemerédi Sándor, Soós András, Szuhay Balázs, Tardos Péter. Adás: május 24., szombat, 1« műsor: 20.05. Televízió A SOROMPÓÖR HALÁLA NSZK bűnügyi tévéfilm. Irta: i.uiu:d Vock. Rendező: Pe­ter Schulze-Rchr. Kornberg sorompóőr meggyil­kolásának többféle indoka lehe­tett, így több gyanúsítoíitja is van. Háza nem illett a környezetbe, ő sem az emberek közé. Indulatos, természete, ellenszenves maga­tartása szinte kihívta maga ellen a sorsot. Adás: május 20., kedd, 2. mű­sor: 21.20. Rádió VÁLASZOLUNK HALLGATÓINKNAK! Miért nem lehet a bíróság döntését végrehajtani? — Nem fizetett gyerektartást; leültet­ték. — Dolgozni akar a taní­tónő. — Segített az Orion Gyár. Szerkesztő: Kósa Judit, f Adás: május 19., hétfő, Kos­suth: 12.35. Televízió „GYERE, TE LEPKE, SZÁLLJ KEZEMRE...” Ildikó műsora. A .gitáros lány” XX. századi magyar költők megzenésített ver­seit énekli, s közben Gombos Ka­talinnal^ Sinkovits Imrével, Ke­resztury Dezsővel beszélget közös munkájukról, fellépéseikről és ver­sekről. Közreműködik még lánya, Rita, Varga Tibor színművész és Kecs­keméti Gábor fuvolaművész. Rendező: Radó Gyula. Adás: május 20., kedd, 2. műso«l 20.01.

Next

/
Thumbnails
Contents