Pest Megyi Hírlap, 1980. május (24. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-14 / 111. szám
Mészáros János Termelőszövetkezet Termelési rendszerben — A Mészáros János Tsz 8300 hektáros területe, Kőcser határától Lajosmizséig terjed. A talaj összetétele változatos, akad még a futóho- mokbóí is. A szántóterület átlagos aranykorona értéke 16, ami alig haladja meg a kedvezőtlen termőhelyi kategóriát. A termelőszövetkezetben gyakran okoz gondot a vízhiány és a szárazság. Tavaly például 46 napig nem esett eső, aminek hiánya a növény- termesztésben jelentős kárt okozott — magyarázta Antal Domonkos központi agronó- mus. — Művelhető szántóterületünk 5 ezer hektár, amelyen őszi búzát, őszi árpát és rozsot termesztünk. Foglalkozunk még kukorica, napraforgó és zöldségfélék termesztésével. Zöldborsót, káposztát, uborkát, több mint 200 hektáron pedig paradicsomot termesztünk. Üiabban a naradi- csomtermés jelentős hányadából a lényerő üzemünkben levet készítünk, ezt szállítjuk a konzervgyárnak. — Tagjai-e valamilyen termesztési rendszernek? — Igen, kettőnek is. Egyik a Rákóczifalva gabona- és ipar inö vény-termesztési rendszer, melyben kalászosokkal, kukoricával és napraforgóval veszünk részt. Másik a soroksári paradicsomtermesztési rendszer. E termesztési rendszerek előnye az, hogy biztosítják a vetőmagot, segítenek a gépek beszerzésében, az alkatrészellátásban. Ellátnak szaktanácsokkal és értékesítési biztonságot jelentenek. — Hogyan haladnak a tavaszi munkákkal? — A kalászosokból egyenletes, megfelelő tőszámú növényállományunk van. A fejtrágyázást elvégeztük. A téli időszakban nem fagytak ki a növények, a tavaszi csapadékot kielégítőnek tartjuk. Bízunk abban, hogy kedvező lesz az időjárás és jó termést takaríthatunk majd be. — A zöldborsó és a napraforgó már a földben van, a kukorica vetése most folyik, ugyanígy a paradicsompalánták kiültetése is. A paradicsompalánták kiültetését egy időben 5 géppel végezzük, ami napi 12 hektár beültetését biztosítja. A feladatok elvégzéséhez a megfelelő gépek rendelkezésünkre állnak. — A megkésett tavasz hajrára szorított 'bennünket, ennek ellenére a munkában fennakadás nincs, a növények rendben a földbe kerülnek. K. K. Virágos Nagykőrös Szép, gondozott város Kapcsolódjon be a lakosság is Az idősebb körösi emberek még emlékeznek rá, hogy az ezerkilencszázharmincas években milyen nagy lendületet vett Nagykőrösön a város szépítése és virágossá tétele. Dezső Kázmér, a város akkori polgármestere, hogy az ország lakossága, a szépen fejlődő nagykőrösi gyümölcs- és zöldségtermelést, s annak exportját jobban megismerje, megrendezte a körösi Arany-napokat, melyekre a szélrózsa minden irányából filléres vonatok hozták a látogatóikat. És hogy a vendégek tiszta, virágos Nagykőröst találjanak, Havasy Mihály városi főkertész, a társadalom minden rétegének bekapcsolásával, felvetette a Virágos Nagykőrös gondolatát, melynek nyomán rendezték és fásították az utcákat, a főutak szegélyét virágokkal ültették be, s a város belső és külső részein évről évre szaporodtak a virágos udvarok, s a házak előtti kis virágoskertek, amiért a városunkba sok szeretettel járó nagy író, Móricz Zsigmond is megdicsérte Nagykőröst az égyik pesti újságban. Az elkövetkező háborús évek a városszépülés nagy lendületét megállították, s csak a felszabadulás után lobbant fel újra a városszépítés szikrája, a Virágos Nagvkő- rös vágyálma, amely irányban az elmúlt években már jelentős haladás történt. A városi pártbizottság, a tanács, a Hazafias Népfront és a Vöröskereszt helyi szervezetének bekapcsolásával komoly áldozatokat hozott a parkok és utak szépítésére, virágosí- tására, és városfejlesztési versenyeket rendeztek. A tevékeny tanácstagok eredményes társadalmi munkára buzdították a lakosságot, a szép cél érdekében. Mindezeknek már mutatkozik az eredménye. Haladunk a Virágos Nagykőrös felé. Nemcsak a város központi részein látszik ez. A külsőbb részeken, a Tormásban, a Temetőoldalon s a fáskerti részeken, és a város egyéb részein az udvarokban, a házak előtt egyre több virágoskert született és születik, és az idei tavasztól is sokat várhatunk, mert a társadalmi szervek erőteljesen buzdítják a lakosságot a mozgalom céljainak meg val ós í tás ára. A napokban, a kertbarátok klubjában Csikai Pál elnök tartott a városszépítésről és virágosításról tanulságos előadást. Kifejtette, hogy a virágkedvelők töob mint kétezerféle virágban gyönyörködhetnek. Ismertette a népszerű virágf ajtókat, s arra kérte a tagokat és a lakosságot, hogy saját maguk és a járókelők örömére, házuk elé a lehetőség szerint ültessenek kevés gondozást igénylő százszorszépet, szalviát, petúniát, verbénát, vagy egyéb virágokat. A szépen terjedő Virágos Nagykőrös mozgalomról ugyancsak a kertbarátok klubjában, az Arany János Művelődési Központban, május 26- án, hétfőn este 7 órakor Hau Károly, a tanács termelés- és ellátásfelügyeleti osztályának vezetője tart előadást. K. L. NAGYKŐRÖSI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 111. SZÁM 1980. MÁJUS 14., SZERDA Kocsmák helyett falatozók Megújuló, bővülő bolthálózat Érlelődik a szolgáltatóhoz terve Közmegelégedésre Nem szűnik meg az üzlet Az ÉRDÉRT 26-os számú boltja a lakosság közmegelégedésére működik a fürdő mellett. Jelentős forgalmat bonyolít le. Az áruféléi iránti kereslet jelzi, hogy nemcsak a helybeliek keresik fel nagy számban, hanem vidékről is sok vásárló érkezik, A lakosság körében az a hír terjedt el, hogy megszűnik az üzlet. A városi tanács illetékesei ezzel kapcsolatban elmondották, hogy — az ÉRDÉRT Vállalattal közösen — megoldást találnak a bolt további fenntartására, s így nem kell bezárásától tartaniuk a vásárlóknak. Az elmúlt évek során a családok emelkedő jövedelme a kereskedelmet mind nagyobb feladatok elé állította, hogy — ha nem is az igények diktálta színvonalon, de ahhoz közelítve — alakítsa ki városi hálózatát. Az utóbbi hét esztendőben ezen a téren figyelemre méltó fejlődés ment végbe. Ennek köszönhető, hogy az alapvető cikkekből megfelelő a lakosság ellátása. Élelmiszerboltok létesültek a konzervgyárnál, a Ceglédi úti lakótelepen, a tormási bisztró mellett, a Kecskeméti úton. Legutóbb május elseje alkalmából a Halfájában a vendéglő 'mellett nyitottak vegyesboltot, amely az Áfész kezelésében működik majd, s nemcsak a bánomi rész lakóit látja el, hanem a parkerdőbe kirándulókat és a környékbeli hobbikertek tulajdonosait is. Alighogy elkészült a Kossuth Lajos úti lakótelep 480 lakása, nyomban felmerült a jogos igény: élelmiszer- boltra is szükség van. A Ceglédi Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat igyekszik rugalmas megoldást találni. Tárgyalásokba bocsátkozott a házakat építő Bács megyei Állami Építőipari Vállalattal, hogy a helyszínen lévő, fából emelt felvonulási épületeit egyelőre ne telepítse máshová, átmeneti időre engedje át a vállalatnak. így addig is tudnának hol árusítani, amíg saját áruházuk elkészül. Az említett ceglédi vállalat és a Nagykőrös és Vidéke Áfész egyaránt jelentős fejlesztést hajtott végre. A meglévő boltok belső rendbehozása, épületeinek tatarozása, a hűtőpultok és -vitrinek, nagyobb mennyisége lehetővé tette, a hűtőlánc kiépítésével, a mai igényeknek jobban megfelelő választék kialakítását. A nagykőrösi Arany János Múzeum igyekszik az ország különböző tájainak művészi alkotásait városunk közönségének bemutatni. Most Erdős Péter hódmezővásárhelyi festőművész értékes képkiállítását hozta el, mely a múzeumban nyílt meg. A szép számú közönséget, melynek soraiban megjelent Bodrogi István, a városi pártbizottság osztályvezetője és Holler Lászlóné hódmezővásárhelyi tanácselnök, dr. Növik László múzeumigazgató j köszöntötte. Szenti Tibor néprajzkutató mondott tartalmas megnyitó beszédet, ismertetve Erdős Péter festőművész nagy figyelmet érdemlő művészetét. Képei érdekes bepillantást nyújtanak a hódmezővásárhelyi tanyavilág régi paraszti életébe. Szinte beszélnek a barázdás, öreg parasztarcok. A tanyák megszűnésével párhuzamosan megjelenik a fejlődés, az új tsz-majorokkal. Portréi és csendéletei, művészi élményt nyújtanak a látogatóknak. A kiállítás megnyitóján Szenti Tibor kutató megismertette a közönségigei a Tanya címen nemrégiben megjelent néprajzi tárgyú könyvét is. A vendéglátóipar is igyekezett felzárkózni. Lépésről lépésre sikerült megszüntetni a kocsmákat. Helyükön bisztrók, falatozók nyíltak, mint például a Dózsa nevét viselő, a Kecskeméti úti külső szakaszán. A Szellőház kricsmi is a múlté. Helyén hamarosan a Mészáros János Termelőszövetkezet nyitja meg a központból áttelepülő borozóját, ahol harapnivalót is kaphatnak a vendégek. A Kalamáris és a Kis bogrács söröző megnyerte a vendégek tetszését. Az előbbi jelentős szerepet vállal a köz- és gyermekétkeztetésből. A Kispipa éppen felújítás alatt áll. Az sem lesz a korhelyek fészke többé, igényesebben folytatja pályafutását. A Cifra Csárda vén épületének tetőszerkezetét megre- parálták, tatarozták ahol kellett. Kár, hogy a szállodai helyzet nem változhatott, s nincs rá remény a jövőben sem — a hiányzó anyagi források miatt. Általában az Áfész és a Pest megyei Vendéglátóipari Vállalat ceglédi igazgatósága minden tőle telhetőt elkövet a joggal elvárható körülmények megteremtéséért. Helyet adnak sikeres rendezvényeknek is. Korábban a Kőrisfa, jelenleg, a Hangulat presszó és a Kalamáris az irodalmi műsorok, zenés estek helye. Mind népszerűbb szórakozási alkalmak ezek a lakosság körében. A városi tanács termelés- és ellátásfelügyeleti osztálya — nemegyszer a KÖJÁL szakembereivel közösen — ellenőrzéseket tart az egységekben. Tapasztalataikat egyeztetve végzik az osztályba sorolást, Ahol a színvonal nem éri el az előírásoknak megfelelő mértéket, ott megszabják a tennivalókat, s ha nem teljesítik az üzemeltetők, akkor alacsonyabb kategóriába sorolják a vendéglőt, bisztrót, presszót. A zöldség- és gyümölcsellátás a Zöldért és az Áfész vállán nyugszik. Az utóbbi üzletei számára közvetlenül is vásárolhat a kistermelőktől. Főként a primőrök megjelenésének időszakában ki is használják ezt a lehetőséget. Általában a nagyobb élelmiszerboltok szomszédságában zöldségféléket is lehet kapni. A ruházati kereskedelem alapjában véve betölti feladatkörét, ám jó lenne, ha további szakosodás mehetne végbe. Ezekben a boltokban is szemmel kísérik az ellátást, különös tekintettel az olcsó árukra, a gyermek- és bébiruhákra. Hellyel-közzel jogos a vásárlók észrevétele: hiányoznak a divatos holmik, nem megfelelő a cipők választéka. Ám az igazság kedvéért hozzá kell tenni, hogy ebben nem mindig a keréskedők a hibásak. A jövőben további szaküzletek letelepítése volna célszerű. Szívesen látnának a helybeliek egy fotó- és optikai cikkeket árusító Ofotért- boltot vagy egy óra-ékszer üzletet. Az illetékesek tárgyalásokat folytatnak a kisiparosokkal és a szolgáltató üzemekkel. A tervek szerint a következő években közös erőből szolgáltatóházat építenek, amelyben helyet kaphatna egy sereg műhely, szervizszolgálat. Nemcsak a városközpont képét tenné barátságosabbá az új boltok mutatós portálja, hanem a lakosság vágya is teljesülne. T. T. Áramszünet a Tormásban A DÉMÁSZ értesíti a fogyasztókat, hogy május 19-én és 20-án reggel hét órától délután négy óráig áramszünetet tart az Űj világ utcában, május 21-én a Béke útján a Hóvirág utcától a Rózsa utcáig, valamint a Rózsa, a Gyöngyvirág utcában, az Ifjúság úton és az Űj Világ utcában. Az áramszünet ideje alatt a vezetékeket feszültség alatt állónak kell tekinteni. SPORT —SPORT —SPORT —SPORT —SPORT Két kosárlabda-győzelem Nyertek a tekézők is A bajnoki rendszer átszervezése miatt ezúttal másfél évig tartó megyei kosárlabdabajnokság nyitó fordulójában kettős mérkőzésen, hazai pályán: a gimnáziumi labdajátékteremben léptek pályára a körösiek. Felnóit férfiak: Nk. Pedagógus—Kossuth KFSE (Szentendre) 70-47 (36-20). Nk.: Ábrahám (6), Danóczi (8), Juhász (12), Józan (14), Mocsai (14); csere: Marosfi (12), Be- cser, Kőházi (4). Közepes színvonalú játékban az első félidőben a palánkról lepattanó labdákból gyors indításokkal és jó, egyéni betörésekkel megérdemelten szereztek vezetést. Szünet után főleg a fiatalok játszottak. Biztos volt a győzelem. Felnőtt nők: Nk. Pedagógus —Monori Gimnázium 61-24 (28-8). Nk.: Dombi (5), Bar- tha (14), Sós (14), Farkas (8), Szabó (14); csere: Korsós (6), Szakái, Balogh. Másfél évi szünetelés után új, megfiatalított csapattal léptek bajnoki mérkőzésen játéktérre, ellenfelüknél sokkal jobbak voltak, és e különbséggel is megérdemelten, biztosan nyertek. Tekében is két győzelem A megyei tekecsapat-baj- nokság harmadik fordulójában a temetőhegyi pályán 2, idegenben 1 körösi vonatkozású mérkőzésre került sor. Volánbusz (Nk.) A—Gödöllői SC B 6-2 (2108-2005). Megérdemelt győzelem. Egyéni pontszerzők: Bálint (379), Tóth S. (375), Tóth F. (346), Balogh (340). Nk. Mészáros Tsz SK A— Ceglédi Űttröszt KÖZGÉP ifi 5-3 (2265-2180). Izgalmas találkozón a jobb hajrá döntött. Pontszerző: Lóczi (388), Pet- rovics (385) és Rátóti (375). Asztalitenisz Hétközben kettős megyei csapatbajnoki asztalitenisz- I mérkőzést vívtak Abonyban a férfiak. Nk. Kinizsi II—Abonyi Tsz SK 11-9. Jó mérkőzésen remekül küzdve született a győzelem. Perlaki 4, Ruzsányi 3, S. Tóth 2 egyéni, Perlaki—S. Tóth 2 páros játékkal nyert. Nk. Kinizsi ifi—Abonyi Tsz SK ifi 8-2. Biztos győzelem. Nyertesek: Irán (3), Szakács (3), Szatmári (1), és Iván— Szakács (1). A győzelem örömét rontotta, hogy a körösiek gépjárművének mind a 4 gumiját kiszúrták, s csak éjfél után értek haza. A MAI SPORTMŰSOR A HnfíÍrj* Cegléd: a XVI. nyári úttörő-olimpia kisterületi döntője, egyéni számokkal. Kézilabda Cegléd: C. Mezőgazdasági DSK—Nk. Kinizsi, összevont járási férfi bajnoki mérkőzés. Kocsér: K. isk.—Nk. Petőfi isk., ált. iskolás Áfész Kupa- mérkőzés. Labdarúgás Kocsér: K. isk.—Nk. Petőfi isk., ált. iskolás Áfész Kupa- mérkőzés. Teke Temetőhegyi pálya, 17 óra: Volánbusz (ilk.) B—Ceglédi Űttröszt KÖZGÉP ifi, megyei csapatbajnoki mérkőzés. Cegléd: öregfiúk járási egyéni bajnokság. S. Z. Moziműsor A kétéltű ember. Színes, szinkronizált kalandfilm. Előadás kezdete: 4 óra. Bizalom, Színes magyar film. (Í4 éven aluliaknak nem ajánlott!) Előadás kezdete: 6 és 8 óra. MOST ÉRDEMES VÁSÁROLNI a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Válialat nagykőrösi konfekcióboltiában, a Szabadság tér 10. szám alatt. Férfiöltönyök, kabátok, női átmeneti és ballonkabátok árából május 24 i'S 30 %-os árengedményt adunk. Képekről, könyvről Művészet és néprajz Kiállítás a múzeumban