Pest Megyi Hírlap, 1980. május (24. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-13 / 110. szám

Feladatra, otthonra találtak A mindennapi jó közérzet feitéteiei Fiatal szakemberek a DHV-ban SZÁZHAWMBATTAI KjHxriun A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA — A harminc év kilométer­kő. A hosszú távnak illúziók nélkül nekifeszülő fiatal ér­telmiségi, aki egyéni sorsát a társadalomba beleágyazódva, kívánja megélni, először mér­heti fel: hol tartok? Meg­van-e a jó testi-lelki közérzet­hez szükséges életterem, csalá­di hátországom, s az adott ke­reteket hogyan tágíthatom tovább a természetes önfejlő­dés érdekében? Gyűjtöttem-e szellemi vagyont, vagy csak a jólét tárgyiasult rekvizitu- maiból tudok valamit felmu­tatni? A kérdésekre konkrét helyzetben kell választ ad­nom: Százhalombattán élek, a Dunamenti Hőerőműben dol­gozom. Szabad választásból Tizenhárom, egyetemet vég­zett, fiatal mérnök dolgozik a DHV-ban, az ország egyik legmodernebb, automatizált szabályozórendszerrel felsze­relt hőerőművében, ahol az átlagéletkor 36 év. Hármójuk­kal beszélgetünk a beilleszke­dés általános érvényű és sajá­tos, helyi tapasztalatairól, ar­ról, milyen perspektívákat nyújt számukra a DHV és a város. Hídvégi Gábor, 30 éves üzemmérnök gondolatai indí­tották el a beszélgetést. Kollé­gája, az ugyancsak 30 éves Náder Jenő ügyeletes mérnök folytatja: — A Magyar Villamos Mű­vek tröszti ösztöndíjasaként szereztem meg a diplomát, majd szabad választásból jöt­tem az itteni hőerőműhöz. Mérlegeltem a vonzó körülmé­nyeket — közel a főváros, ha­marabb lehet lakáshoz jutni, kedvezőek a szociális juttatá­sok —, de a döntésben a szak­mai-anyagi lehetőségek ját­szottak főszerepet. Ha az iménti kérdésekre akarok ma­gamnak válaszolni, azt mond­hatom: a helyemen vagyok! Harmincévesen felelősségtel­jes, szép munkát végzek, jól keresek, lakásom, családom van, s adottak a továbbképzés lehetőségei} Bevált elképzelés A DHV vezetőinek elképze­lése: — a technológia és a szociális ellátás színvonala kö­zött ne legyen eltérés — be­vált. A vállalatnál elhelyezke­dő ifjú szakembereket előnyös körülmények fogadják: fél-egy év alatt önálló lakást kaphat­nak, s addig olcsó, jól felsze­relt munkásszálláson élhetnek, gyűjthetik a pénzt a lakásbe­ugróra, berendezésre. A 13 fia­tal mérnök közül 10 már ott­hont szerzett Százhalombattán. Az 1200 dolgozót foglalkozta­tó vállalat 100 személyes ba­latoni üdülővel, vízisport-bá- zissal rendelkezik, vitorlás­szakosztályt, kajak-kenu klu­bot, különféle sportpályákat tartanak fenn. Az üzemi óvo­dában és bölcsődében helyet tudnak biztosítani az aprósá­goknak. Gyakoriak a csere- üdültetések: a DHV-ban dol­gozó fiatal szakemberek eljut­hatnak Csehszlovákiába, a Fe­kete-tenger mellé, Lengyelor­szágba. — Engem is vonzott, hogy Budapest itt van a szomszéd­ban, bejárhatok a műszaki könyvtárakba, könnyen kap­csolatot teremthetek a tudo­mányos kutatóintézetekkel — jegyzi meg Hídvégi Gábor. — A jó közérzet alapja számom­ra az: erőmhöz, tudásomhoz mért feladatokat kapok-e? Nos, a DHV-ban ezen a téren is elégedett vagyok. Kékesi István, a szakszerve­zeti bizottság titkára és Kato­na Lajos, munkaügyi csoport- vezető szótlanul hallgatja a beszélgetést. Tekintetükből arckifejezésükből olvasható ki, örülnek, hogy az ifjú mér­nökök úgy vélik: megtalálták a számításukat. Hiszen kölcsö­nös érdekeltségről van szó: a DHV-nak, ahol egy, az auto- matizáció magas foka miatt, Nők bordó, férfiak kék ruhában Szerencsés jóslat... A művészeti alkotócsoport számára az elismerés, a nép­szerűség leghitelesebb doku­mentuma, ha meghívólevél ér­kezik rangos, erős mezőnyt felvonultató fesztiválra, még­pedig úgy, hogy a rendezők csak hírből hallottak róla. Emögött nyilvánvalóan az rejlik: színvonalas produkció­ban bíznak. Amikor a 49 ta­gú Liszt Ferenc Kamarakórus megkapta a solymári művé­szeti hetekre szóló meghívóit, az együttes valamennyi tagja tudta: mindez a hat nocturne érdeme... nMKMWMKMW'///// Hogy miféle titokzatos do­logról van szó? A válasz egy­szerű: a kamarakórus neve szakmai berkekben és az ér­tő közönség körében egyértel­műen összefonódott legsikere­sebb darabjuk, Mozart Hat nocturne című művének sajá­tos értelmezésű, rendkívül ér­dekes tolmácsolásával. Szombaton Solymáron, jú­nius ’ 28-án pedig Salgótarján­ban látható-hallható majd a megjelenésében is impozáns együttes: a nők bordó jersey- ből varrt maxiszoknyában, kék háziszőttes motívumokkal dí­szített blézerben, fehér blúz­ban lesznek, a férfiak pedig kék jerseyből készült öltönyt viselnek, bordó nyakkendővel. Az elegáns fellépő öltözéket a városi tanácstól kapták aján­dékba, honorálva éveken át tartó, szorgalmas munkáju­kat, A kórus színes fényképek­kel, újságkivágásokkal illuszt­rált albumban pontosan nyo­mon követhető pályafutásuk. 1973-ban a DKV-ban és a DHV-ban dolgozó néhány szakember, s pedagógus a Ba­rátság Művelődési Házban ösz- izegyűlt, hogy kedvtelésből, ze- teszeretetből énekeljen. Strausz Kálmán, a KISZ Központi Kó­rusának jelenlegi karnagya vállalkozott vezetésükre. Nép­dalokkal kezdték, s mivel az akkor még 18 tagú amatőr csoport komoly, kiaknázásra érdemes tehetséget mutatott, a karnagy érdemesnek látta, hogy Mozart, Kodály, Brahms műveket is tanuljanak. A szocialista városok kórus- találkozóján 1976-ban Komlón léptek először szakmai zsűri és nagyközönség elé, s első ne­kirugaszkodásra már aranyko­szorús minősítést’ szereztek. A siker nagyszerű érzés volt, de nem terelte el figyelmüket az igényesebb művészi munkát szolgáló, szüntelen továbbkép­zésről, gyakorlástól. Eljutottak odáig, hogy újabb tagokkal gyarapodott a csoport, de csak olyanokkal, akik megfeleltek a követelményeknek. Azután 1977-ben az auszt­riai Attnang-Pucheimben ven­dégszerepeitek, a vendéglátó munkásváros iránti figyel­mességből német nyelven elő­adott kórusművekkel a tarso­lyukban. A helyi lapok fény­képes tudósítása az album egyik legbecsesebb darabja. A házigazdák később Százhalom­battán viszonozták a látoga­tást, nagy sikert aratott mű­sorral. WW//////////////O» Nélkülük már elképzelhetet­len városi ünnepség, kulturális találkozó Százhalombattán, s miként a solymári meghívóle­vél tanúsítja, ott a helyük a reprezentatív kórustalálkozó­kon is. 1976-ban, a komlói mi­nősítő fesztiválról beszámoló Mecseki Bányász című üzemi lap azt írta róluk: „Nyugodtan elképzelhető, hogy néhány év múlva az élvonalban lesz­nek ... Szerencsés jóslat volL Jelölő gyűlések után Tudatosodó várospolitika beépített villamos megawatt teljesítményre fél szakember jut, a fejlett nyugati or­szágokban az arány 10—15 fő, jelentős mértékben kell ala­poznia az egyetemet végzett, jól képzett fiatalok szaktudá­sára, fegyelmezett, áldozatos munkájára. Nélkülük nem old­hatók meg az egyre feszítet­tebb tervek, egyre nagyobb feladatok. Számítanak rájuk Év végére 75 munkáslakást építünk fel — mondja a szakszervezeti bizottság titká­ra. — A jóléti-szociális alap­ból tovább bővítjük a sporto­lási lehetőségeket, áldozunk a munkásművelődésre, óvodafej­lesztésre is. Szeretnénk, ha a friss diplomások körében még inkább elterjedne: érdemes itt dolgozni, élni! Almásiné Vitai Etelka elem­ző-közgazdász hozzáteszi: — A lényeg, hogy minél több értelmes feladattal bíz­zanak meg bennünket. Én vég­re izgalmas, nagyszabású mun­kát kaptam: a vállalat költség- gazdálkodását kell elemeznem. Eleinte úgy éreztem, nem tu­dom közgazdász képzettsége­met kamatoztatni. Most elége­dett vagyok, úgy érzem, kollé­gáimhoz hasonlóan, az elkép­zelt, megálmodott helyemen vagyok. Április 28-án a város 60 vá­lasztókörzetében befejeződtek a jelölő gyűlések. Megváltozott körülmények között, másfajta hangulatban került sor a köz­érdekű dolgokat megtárgyaló fórumokra: a legutóbbi vá­lasztások óta ugyanis módo­sult a város szerkezete, nagy­léptékű fejlődés következett be. Milyen hangulat jellemez­te a jelölőgyűléseket, hogyan készülnek a június 8-i válasz­tásokra? — kérdeztük Kránitz Józsefet, a városi tanács vég­rehajtó bizottságának titkárát. — A jelölő gyűléseken átla­gosan a körzetben élők 17—20 százaiéira jelent meg. Az arány szélsőségeket takar: a családi házas övezetben nagy volt az aktivitás, érdeklődés, az új la­kótelepen, ahol rövid ideje él­nek az otthonokban, nehezeb­ben lehetett mozgósítani az embereket. Negyven napon ke­resztül egy 200 fős stáb dolgo­zott estéiket, hétvégeiket fel­áldozva azért, hogy jól szerve­zettek, zökkenőmentesek le­gyenek a jelölő gyűlések. Affé­le „kortesmunkát” végeztek, sorra felkeresték a körzetben élő családokat, milyen apró avagy jelentősebb gondjuk van, kit tartanak érdemesnek arra, hogy képviselje érdekei­ket a városi fórumokon. A je­löltek listáját körültekintően állították össze. — A legutóbbi választás óta módosult-e a leendő tanácsta­gok összetétele? — Először is kevesebben vannak, hiszen az Övárosban a korábbi tizenkettővel szem­ben 5 körzet maradt, mivel az itt élők jó része átöltözött az új lakótelepekre. A körzetek összevonását ésszerűen tartjuk. A jelöltek között sok a fiatal, ambiciózus ember, olyanok, akik a bérházakban élők gondjait, körülményeit belül­ről ismerik, a saját bőrükön tapasztalják, tehát megfelelő érdekképviseletet tudnak majd gyakorolni. — Milyen új vonások jelle­mezték a választási előkészü­leteket? — Ami leginkább örvende­tes, hogy tudatosabb politizá­lást, a város gondjai iránt mé­lyebb felelősségérzetet tapasz­talunk. Szembetűnő volt, hogy az emberek képesek egyéni ér­dekeiket a várospolitika szol­gálatába állítani, érdeklődésük nem rekedt meg egy szűk ke­resztmetszetnél, egy adott la­kótömb vagy utca apró-csep­rő ügyeinél. — Mit tudtak mondani a vá­ros vezetői? — Reálisan tájékoztattuk a lakosságot. Szó esett arról, a kelleténél lassabb ütemben halad az új művelődési ház építése, a jogos panaszok elle­nére sem tudnak máról hol­napra előre lépni a vendéglá­tásban, közlekedésben. Főkép­pen az Öváros és a vasútállo­más közötti sűrűbb autóbusz- járatokat igényelték. Felvető­dött, égető szükség lenne egy bő választékot nyújtó áruház­ra, elkelne több nívós szóra­kozóhely, bővíteni kellene a gyermekintézmény-hálózatot. — Mi a soron következő tennivaló? — A tapasztalatok összege­zése, elemzése annak érdeké­ben, hogy a június 8-i válasz­tás valóban közös ügyeink szolgálatában álló, rangos ese­mény, meghatározó élmény legyen polgárainak életében. Játék az óvodának Apró játékokkal, faliszőnyegekkel kedveskednek a DHV szocialista brigádjai az üzemi Forfa-óvoda kicsinyeinek. A felnőttek rendszeresen patronálják a gyermekintézményt; a belső termek díszítésén, hangulatossá tételén társadalmi mun­kában szorgoskodtak. Doboz és grafika László Endre portréja A DOBOZ, a skatulya szavak hallatán többnyire a bezártság, a korlátok közé szorí- tottság fogalmai asszociálódnak bennünk. Ezért okozott meglepetést, hogy Százhalom­battán egy képzőművész dobozokat készít, az általa képviselt műfajt egy szokatlanul hang­zó, újszerű megfogalmazás, a dobozgrafika rangjára emelve. László Endre amatőr grafikusról van szó, aki tisztes foglalkozását tekintve népművelő, ám szabad idejében, akár a többi városlakó, a tömbházbeli lakásba húzódva, a meghatá­rozott életkereteken túlmutató, egyéniségét, ambícióit kifejező művészi tevékenységet ke­resve eljutott e sajátos műfajig. Tulajdonképpen mi a dobozgrafika? — te­hetnénk fel a kérdést. A válasz egyszerű: válasszunk ketté egy üres kockát úgy, hogy egymással párhuzamos síkokat kapjunk, a három falon jelenítsünk meg egy-egy gra­fikai ábrát. Ha akarjuk, legközelebbit, ha úgy kívánjuk, a legtávolabbit látjuk élesen. A dobozok összehajthatok, mozgathatók. Ez­zel a módszerrel egy adott látvány több va­riánsa látható. — Valójában ez is célom volt: kézbe adni a grafikát, így tágabban értelmezhetővé vá­lik a mű, hiszen hozzá kell adnunk a ma­gunk belső világát is. Rajtunk múlik, sűrű­södik-e a szerkezet, vagy lazábbnak, szellő­sebbnek érezzük a vonalak keltette hatást. Befolyásolni tudjuk: a lassúság, avagy a gyorsulás élményét éljük-e át? — Van-e összefüggés a lakótelepi életmód és a választott művészeti tevékenység, a do­bozgrafika között? Hiszen önkéntelenül adó­dik a párhuzam: a kockaházak világa fo­galmazódik meg a mértani kiszámitottságban, szögletességben... — Talán igen, de nem is ez a fontos. Sok­kal inkább lényeges a törekvés, újat terem­teni a grafikában. Ügy tűnik, mindez sikerült!.. SZÓ ESIK az életútról is: az egri tanár­képző főiskola elvégzése után sokfelé meg­fordult, miközben rendszeresen jelentek meg karikatúrái a megyei és az országos lapok­ban. Bizonyos idő után a szárnypróbálgatá­sok már nem elégítették ki, elmélyültebb, tartalmasabb tevékenységet keresve fordult figyelme a dobozgrafika felé, a játékos kép­zelet szülte kezdeményezéstől eljutva a tudatos művészi munkához. — Komolyan veszem az amatőrséget, a jövőben sem akarok professzionista lenni, természetesen örültem annak, hogy bemutat­hattam a dolgaimat a televízióban, s leg­utóbb Debrecenben is kiállíthattam. Nem cé­lom a haszonszerzés, jövedelmet nem aka­rok kisajtolni munkáimból, a magam ked­vére, mások örömére szeretnék dolgozni. A pénznél sokkal fontosabb, hogy egy-egy munkám gondolatokat ébresszen a nézőben, ötletéket adjon másoknak hasonló komoly­játékos művészi tevékenységhez. UTÓBBI mondatai már önkéntelenül árul­kodnak arról, László Endre ízig-vérig nép­művelő, aki nap-nap után azzal foglalkozik, hogy formálja, alakítsa a gyermekek és a felnőttek ízlését, képi kultúráját. A gyakor­latban gyakran találkozik azzal: készen ka­pott sémák szerint gondolkodnak még a vi­lág befogadására nyitott, képlékeny fiatalok is. Meggyőződéssel vallja, idejében kell meg­akadályozni a megmerevedést előidéző fo­lyamatokat, a gyermek egyéniségének föl- térképezése alapján meg kell keresni azo­kat az eszközöket, amelyek segítik az ere­deti megfogalmazások, sajátos látásmódok felszínre hozását. S hogy ez nemcsak föl­lobbanó szándék, igazolja; ízlésformáló, a vizuális kultúra fejlesztését szolgáló mód­szereit szeretné idővel könyv formájában közreadni. Só-bors Halászcsárda hal nélkül körülbelül úgy fest mint egy pompás hegedű, amelyhez nem adtak vonót. Mit sem ér az egész, ha éppen a lé­nyeg hiányzik... Nem önkényesen válasz­tott hasonlatról van szó, a példa az életből, pontosab­ban Dunafüredről való. Az itteni Halászcsárdában ugyanis hosszú ideig hiába keresett halászlét, vagy rántott pontyot a vendég, csak a hazai konyha bárhol föllelhető, uniformizált fo­gásai szerepeltek az étla­pon. A Halért Vállalat a megrendelések ellenére sem szállított nyersanyagot, mondván, szegényes a hal­termés. Mostanában néha már kerül az asztalra hal­étel: az üzletvezető saját kocsiján jár friss pontyért Pestre, a Tolbuchin körúti csarnokba. Korántsem nagy hordere­jű eset, ám jól mutatja, mi­féle gondokkal küszködik Százhalombatta vendéglátá­sa. A városi tanácson ké­szült felmérésből kitűnik, a település lélekszámúval arányosan épült éttermek, presszók a helyi forgalmat győzik, ám hiányoznak még az élményt adó, igényes szórakozás kellékei: az esz- tétikusabb környezet, a kul­turáltabb kiszolgálás. A vendéglátó egységek bútor­zata eléggé kopott, nincs elegendő a közeli főváros­ban már kapható gasztronó­miai ínyencségekből, a köz­pontban levő Százhalom Étterem 300 adagos kony­háján naponta 400—450 adag ételt főznek, így nincs mód­juk időrabló specialitások­kal foglalkozni. Felmentő, s cseppet sem jogtalan magyarázat akad: a fiatal településen még nem alakulhattak ki a színvonalas, bensőséges ven­déglátás hagyományai, s idáig, a városi fejlesztési érdekek között rangsorolva fontosabb volt a lakásépítés, a gyermekintézmény-háló­zat bővítése. A városban működő vendéglátóipari vál­lalatok sem fordítottak ko­moly összegeket a korszerű­sítésre. Pénz híján apró ötletek­kel próbálják megadni ű vendéglátás savát-borsát. A Vadkacsa udvarán sörbárt és tekepályát alakítottak ki, a Dunaparti Falatozóban pacallal, birkapörkölttel, meleg egytálételekkel gaz­dagították a választékot, a Matrica presszóban színes nyári teraszt rendeztek be. S hogy a helyi vendéglátó- iparban dolgozók komolyan veszik a dolgukat, bizonyít­ja a halat saját költségén beszerző üzletvezető esete. Tisztább víz Régi gond, hogy a szenny­víztisztító szűk kapacitása miatt olykor a kelleténél keve­sebb higiénikus, jó ivóvíz ju­tott a városnak. A tanács a tisztítómű rekonstrukciójával, a teljesítőképesség fokozásával segíti a zökkenőmentes vízel­látást. A korábban két sza­kaszban tervezett felújítást koordináció révén egy ütem­be vonták össze, így ez év vé­gére elkészül az összesen 60 millió forint értékű beruházás. Uzembehelyezésével a város déli részén, az üdülőövezetben juthatnak egészségesebb ivó­vízhez a lakók, s javul az el­látás a közintézményekben is. Az oldalt írta: Kahutek Magda és Valkó Béla Fotó: Koppány György

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents