Pest Megyi Hírlap, 1980. május (24. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-11 / 109. szám
iJm, ap Befejeződött a DlVSZ-konferencia A fasizmus felett aratott győzelem 35. évfordulója alkalmából rendezett kétnapos DlVSZ-konferencia szombaton véget ért. A második nap programjában részt vett és felszólalt Jevgenyij Fjodorov akadémikus, az SZKP KB és a Legfelsőbb Tanács Elnökségének tagja, a Béke-világta- nács elnökségének budapesti ülésén részt vevő szovjet delegáció vezetője is. A nemzetközi kerekasztal- konferencia résztvevői — a több mint 110 ország 270 haladó és demokratikus ifjúsági szervezetét tömörítő világszövetség sok európai szervezetének, a nemzetközi ifjúsági szervezeteknek, a Nemzetközi Partizánszövetségnek, és a Szakszervezeti Világszövetségnek a képviselői — az értekezlet befejezéséül két dokumentumot fogadtak el. Felhívást intéztek a világ haladó és békeszerető erőihez és táviratot küldtek a május közepén összeülő NATO-tanács- kozáshoz. Maróthy László nyilatkozata KISZ—Komszomol-megsllapcdás Május 5—9. között a KISZ Központi Bizottságának küldöttsége — eleget téve a lenini Komszomol meghívásának — hivatalos, baráti látogatáson járt a Szovjetunióban. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára, a küldöttség vezetője hazaérkezését követően nyilatkozatot adott, amelyben, egyebek közt, azt mondotta: — Mostani utazásunk része annak az őszinte, baráti és termékeny kapcsolatrendszernek, amely a magyar és a szovjet ifjúságot, az ifjúkommunistákat immár több mint három évtizede fűzi egymáshoz. E kapcsolatok természetesen nem nélkülözhetik a személyes találkozások gyakorlatát sem, amelyek során újra és újra alkalmunk nyílik arra, hogy egymást kölcsönösen tájékoztassuk az ifjúság körében végzett munka elméleti és gyakorlati kérdéseiről, megismerkedjünk az e téren szerzett tapasztalatokkal. — A Komszomol Központi Bizottságának első titkárával, Borisz Pasztuhovval folytatott megbeszéléseink után aláírtuk a két testvéri ifjúsági szervezet közötti, az 1980— 1985. évekre szóló együttműködési megállapodást, amely hosszabb időrés kijelöli a KISZ és a Komszomol közötti sokoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésének útját. Ez a megállapodás elvileg nem tartalmaz új elemeket, hiszen együttműködésünk elvi alapjai továbbra is változatlanok. Az évek során mindkét részről meggyőződhettünk arról, hogy kapcsolataink ápolásában, fejlesztésében a helyes úton járunk. Csapatmunka a kutatásban Eredményes módszerek a Műszaki Intézetben A tudományos kutatóintézetekben szerte a világon általában osztálytursadalom uralkodik. Persze senki se gondoljon a történelmi kategóriára — itt mindössze arról van szó, hogy egy-egy tudomájiyterület kutatói osztályokba szerveződve dolgoznak. Az osztályokon belül létezhetnek alosztályok vagy csoportok, három-négy-öt osztály pedig a már nevében is igen tekintélyes főosztályt alkotja. Nos, ez a szervezeti forma általában megfelelő az átlagos feladatok megoldásához. Ha annak idején az adott terület sajátosságaihoz igazítva határozták meg az osztályok tevékenységi körét, akkor a különböző kutatási témák is általában betartják ezeket a kereteket, vagyis házon belül megoldhatók. A feladat a döntő De mi van akkor, ha egy újonnan jelentkező probléma, a tudományos élet vagy akár a mindennapi gyakorlat egy ezidáig meg nem oldott kérdése nem hajlandó tiszteletben tartani a kialakult szervezeti rendet? Nos, itt jutnák szerephez a teamek. Az összetett feladat megoldására létrehozott, több, egymástól szervezetileg független terület képviselőiből álló kutatócsoport egyik alapvető jellemzője az ideiglenesség. Pár hónap, esetleg néhány év. Az együttműködés idejét mindig a feladat diktálja. Aki befejezte a reá háruló munkát, kiszáll a csapatból, s ha menet közben újabb kérdések vetődnek fel, akkor ennek a szakterületnek képviselői is bekapcsolódnak a kutatásba. Gödöllőn, a MÉM Műszaki Intézetében a hetvenes évek eleje óta foglalkoznak a kukorica energiatakarékos betakarításának, tárolásának és fel- használásának gépesítésével. A cél kezdettől világos volt: olyan technológiát kialakítani, amely a szántóföldtől a silón keresztül az etetőig minél kevesebb energiát igényel — s ugyanakkor értékesebb takarmányhoz juttatja az állatokat. Ökonómia gyakorlatlan A feladat több főosztály kutatóinak együttműködését kívánta meg — így jött létre a team, melynek vezetője dr. Csermely Jenő osztályvezető lett. A szántóföldi gépesítési főosztályról Majkuth Jenő tudományos fő munkatárs, az állattartás gépesítése főosztályról pedig dr. Tóth László főosztályvezető-helyettes témafelelősként vettek részt az együttműködésben — munkatársaikkal együtt. S hogy a cél a mielőbbi gazdaságos felhasználás volt, azt jól illusztrálja az ökonómia tudományának jelenléte Lehoczky Miklós üzemgazdasági főosztályvezető személyében. Milyen is ez a csapatmunka? Mindenki külön-külön dolgozik, s csak a végén összegzik tapasztalataikat, vagy egyszerre, egymás mellett tevékenykednek? Ez is, az is megtalálható. A betakarítás gépesítésével foglalkozó kutatók és a gazdaságos silózás módszereit kereső kollégáik szinte ugyanabban az időben végzik kísérleteiket, méréseiket, hiszen amíg a szántóföldről a tárolóba jut a termény, jószerivel egy óra sem telik el. Nem kincstári rendben A szerteágazó feladatok ösz- szehangolása, a szakmai és operatív irányítás a team-vezető feladata. A kutatási tematikát minden esetben — hiszen nemcsak ez az egy team működik Gödöllőn — részletes szakmai tanácskozás alapján állapítják meg. Rögzítik benne az elvégzendő feladatokat, a vizsgálatok helyét, idejét, a határidőket. Azokkal a partnergazdaságokkal, ahol majd a kísérletek folynak, pontos forgatókönyvet kell egyeztetni, össze kell hangolni a belső együttműködést is. Ennek során ugyan el kell térni az irányítás kincstári vonalától —ez azonban jól összeválogatott csapatnál nem okozhat gondot. Nem is okozott, s így egymás után jelenhettek meg a team eredményes munkájáról tanúskodó kiadványok. Először a csöveskukorica-zúzalék készítéséről és felhasználásáról, majd a nedves szemeskukorica zúzalékról, végül pedig a teljes kukoricanövény-zúzalék nagyüzemi technológiájáról. Ezek az eljárások nemzetközi összehasonlításban is a legkorszerűbb betakarítási-itárolási- felhasználási módszerek közé tartoznak. Az Agárdi Mezőgazdasági Kombinát, a Komáromi Állami Gazdaság, a tamási, a dalmandi, a mezőfalvai nagyüzemek ma már a gyakorlatban is eredményesen hasznosítják mindezt. A nemzetközi élvonalban A team azonban nem oszlott fel, további feladatok várnak megoldásra. Az eddig kidolgozott eljárások a szarvasmarha- telepeken történő felhasználásra készültek, most a sertés következik. A megváltozott célnak megfelelően változik a team összetétele is: Weyer Béla Jelölo gyűlések ufárc Felelős politikai munka Beszélgetés Papp Józseffel\ az MSZMP Vác várni bizottságénak első titkárává) Gyorsuló idő. Közgazdászok, műszaki emberek, politikusok és filozófusok használják évek óta ezt a fogalmat, mely leginkább jellemzi a XX. század élettempóját. Éppenhogy megszületett, már el is avul nem egy műszaki vívmány, felgyorsult a társadalmi változások folyamata. Talán szokatlannak tűnik e kezdet egy választási készülődésről íródott cikkben. Ám az ország- gyűlési képviselő és tanácstagi jelölő gyűlések százain és ezrein olyan hangulat alakult ki, mely igazolta: a honi választópolgárok többsége reálisan értékeli a gondokat, ismeri a fejlődés alapját képező eredményeket. És túl a jelölések, a választások személyes jellegén, a gyűlések résztvevői többnyire arra keresték a választ: hogyan alkalmazkodhat nagyobb sikerrel népgazdaságunk, társadalmunk e valóban gyorsuló idő felvetette gondokhoz, új követelményekhez. A Dunakanyar régi városának, Vácnak elmúlt heteit és hónapjait is a közélet pezsgése, a politizáló légkör jellemezte. Most az ország- gyűlési képviselő és tanácstagi jelölő gyűlések után Papp Józseffel, az MSZMP Vác városi bizottságának első titkárával beszélgettünk a választási előkészületek eddigi tapasztalatairól. Őszinte légkörben — Hogyan vették ki a részüket a mozgósításból a pártszervek, a kommunisták, a városi tömegszervezetek képviselői? — Elsősorban az volt a feladata párttagjainknak — kezdte Papp József —, hogy saját üzemükben, munkahelyükön ismertessék a választások menetét, az előkészületek jelentőségét. Azt kértük a kommunistáktól: ösztönözzék a dolgozókat arra, hogy a Jelöltek személyének meghatározásán kívül mondjanak véleményt a városi, a munkahelyi élet kérdéseiben, s felvessék a gondokat is. A Hazafias Népfront városi bizottsága is mozgósította aktivistáit. A bizottság állást foglalt a tanácstagok személyében, Választási gyűlések Mint lapunk első oldalán közöltük, május végéig a megyében 29 választási gyűlést rendeznek. Május 16-án: Pilisen, a művelődési házban, 15 órakor, előadó dr. Varga János, a Monori Állami Gazdaság főállatorvosa (11. vk.); Gyomron, a művelődési házban, 15 órakor; előadó Bata János, a gyömrői Ruhaipari Szövetkezet elnöke (12. vk.); Vecsésen, a Ferihegy Tsz központjában 15 ólakor, előadó Dobos Fe- rencné, a termelőszövetkezet agronómusa (13. vk.); Pomá- zon, a Hazai Fésűsfonó gyárának kultúrtermében. 14.30 órakor, e’őadó S. Hegedűs László, a HNF Országos Tanácsának titkára (24. vk.). Május 19 én: Veresegyházon, a művelődési házban, 18 órakor, előadó dr. Cselőtei László, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem rektora (2. vk.); Gö- döllőn, a Ganz Műszer Művek Árammérőgyárában, 15.30 órakor, előadó Cservenka Ferenc- né, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Pest megyei pártbizottság első titkára (4. vk.); Nagykátán, a művelődési központban 17 órakor, előadó dr. Vámos Marietta tóalmási körzeti orvos <5. vk.); Nyársapáton, a művelődési házban, 16 órakor, Turcsek Ferenc, az albertirsai Dimitrov Tsz agronómusa (8. vk); Kiskunlacházán, az ÉG- SZÖV éttermében, 15.30 órakor, előadó dr. Novák Béla, a Csepel Autógyár vezérigazgatója (16. vk.); Tárnokon, az ifjúsági házban, 17 órakor, előadó Kovács László, a DKV százhalombattai szakmunkása (20. vk.); Nagymaroson, a művelődési házban, 18 órakor, előadó dr. Barát Endre, az MSZMP Szentendre városi bizottságának első titkára (29. vk.). Május 20-án: Pátyon, a Zsámbéki medence Tsz központjában, 15.30 órakor, előadó Bánáti Gézáné, a biator- bágyi általános iskola tanára (21. vk.). Május 21-én: Vácszent- lászlón, a művelődési házban, 18 órakor, előadó Pálinkás Istvánná, a túrái Magyar— Kubai Barátság Tsz szakmunkása (3. vk.); Gyálon, a művelődési házban, 16 órakor, előadó Uitz Mártonná, a Telefongyár bugyi községi üzemének műszerésze (14. vk.); Zsámbékon, a PEMÜ kultúrtermében, 17 órakor, előadó Petter Gyula, a PEMÜ pilis— vörösvári gyáregységének művezetője (23. vk.) ; Váchartyán- ban, a művelődési házban, 16 órakor, előadó Divald Bélá- né, az MTA vácrátóti kutató- intézetének laboránsa (27. vk.). Május 22-én: Százhalombattán, a Dunai Hőerőmű Vállalatnál, 14.30 órakor, (flőadó Kovács László, a DKV szakmunkása (20. vk.); Solymáron, a művelődési házban, 14.30 órakor, előadó Tausz János nyugdíjas, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának tagja (22. vk.); Budakalá- szon, a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat művelődési házában, 14.30 órakor, előadó Képér Antal, a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének főtitkára (25. vk.); Vácott, a művelődést központban, 14 órakor, előadók Pádár Sándor, a Híradástechnikai Anyagok Gyára főmérnöke, illetve Koltai Imre, a CEMÜ váci gyárának igazgatója (28. vk.). Május 23-án: Cegléden, a művelődési házban, 17 órakor, előadó Kárpáti Ferenc altábornagy, honvédelmi miniszter- helyettes (7. vk.); Érden, a művelődési központban, 15 órakor, előadó Antal Imre, a Mezőgép érdi gyárának igazgatója (19. vk.); Foton, a művelődési házban, 15 órakor, előadó dr. Mondok Pál, a megyei tanács elnöke (26. vk.). Május 26-án: Pécelen, a művelődési házban, 18 órakor, előadó Kovács Istvánná, a Hazai Fésűsfonó kerepestar- csai gyárának csoportvezetője (1. vk.); Tápiógyörgyén, a faluházban, 17 órakor, előadó Matula Pál, a Kohászati Gyárépítő Vállalat tápiószelei gyárának művezetője (6. vk.); Jászkarajenön, a művelődési házban, 18 órakor, előadó Győré Sándor, az Elnöki Tanács tagja, az abonyi Ságvári Tsz elnöke, (9. vk.); Nagykőrösön, a konzervgyár nagytermében, 14 órakor, előadó Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára (10. vk.); Taksonyban, a művelődési házban, 18 órakor, előadó Tarjányi Béláné, a dunaharaszti általános iskola tanára (17. vk.). Május 28-án: Dabason, a művelődési házban, 16 órakor, előadó dr. Fodor István, a hernádi Március 15. Tsz fő- állattenyésztője (15. vk.). gondokat is: a Lajostelepen, a Cserje utcában lakók a szennyvízvezeték, mások a Deákvári lakótelep felé a gázvezeték kiépítését kérték. — Sorolhatnám még tovább is a javaslatokat. Ám ennél fontosabbnak tartom: számos felszólaló felajánlotta, hogy lakóhelyének közössége, üzemének, munkahelyének dolgozói összefogással, társadalmi munkával is segítenék a hasonló feladatok megoldását. A mostani időszakban nagy a jelentősége ennek, hiszen a jelenlegi népgazdasági helyzetben mindenütt, takarékoskodni, a fejlesztéseknél rangsorolni kell. Az önzetlen segítőkészségnek, társadalmi munkának tehát többszörösen nagy az értéke. — Az országos párbeszéd is segít ebben, hiszen a helyi tennivalók, a lehetőségek, a társadalmi összefogás feltárásával könnyebb egyeztetni az egyéni, a csoport-, a városi és a népgazdasági érdekeket. Arról nem is beszélve, hogy egy-egy ilyen tartalmas jelölő gyűlés hosszabb időre adhat muníciót a majdan megválasztott tanácstagoknak, A siker titka — Miben látja a fő okát, hogy az országgyűlési és tanácstagi jelölő gyűlések tapasztalatait összegezvén Vácot megyeszerte a legjobbak közé sorolják? — Az egyik ilyen tényező egy adottság. Vácott sok üzem, intézmény működik, melyben hosszú évtizedek óta együtt, s egymás mellett dolgoznak az emberek. Évtizedek óta igyekszenek megküzdeni a fejlődés felvetetté problémákkal. Elég, ha a DCM, a Forte, vagy a HAGY elmúlt éveire utalok. Az itt dolgozóknak nem közömbös a további haladás mikéntje. — A másik dolog az, hogy a város kommunistái eredményes területi agitációs munkát fejtettek ki az előkészítés időszakában. Felkeresték a választópolgárokat, állandó kapcsolatot tartottak a városi tanács megbízottjával, a Hazafias Népfront képviselőjével. A jelölő gyűlések idején gondoskodtak a helyiségek dekorálásáról, az ünnepélyes külsőségek megteremtéséről. Röviden: ott voltak a munka minden területén, mert megértették, hogy ebben az időszakban a választások előkészítése felelős pártmegbízatás, fontos politikai munka — mondta befejezésül Papp József. Virág Ferenc Vizsgáinak a fc' alak \ Textilipari Minőségellenőrző Intézetben ma már elsősorban ipari termelést segítő munkát végeznek. Az anyagvizsgálatok, valamint a gyakorlati viselési próbák eredményeit a minőségszabályozási rendszer szervezésénél és az új gyártmányok kialakításánál használják fel a textil- és a textilruházati iparban. Az intézet minősítése garancia a termék fizikai, kémiai teherbírására. I segítséget nyújtott a jelölő | | gyűlések levezető elnökeinek és előadóinak a felkészítésében. — Jóleső érzés volt, hogy a kommunistákon kívül, a tömegszervezetek aktivistái, a dolgozók többsége megértette a választásokat megelőző országos párbeszéd lényegét. Mindez választ jelent azoknak is, akik a demokráciát pusztán a megválasztandók személyének eldöntésében látják. Ügy gondolom, hogy a szocialista demokrácia fontos tartalmi eleme a kollektív akarat érvényesítése összhangban a társadalmi érdekekkel. Ebben a mechanizmusban jelentenek nagyon fontos összekötő kapcsot az országgyűlési képviselők, a tanácstagok. Felvetették a gondokat — A jelölő gyűlések a legtöbb helyen tartalmasak voltak. Am előfordult az is egy- egy gyűlésen, hogy kevés volt a résztvevők száma, formálisak voltak a hozzászólások. Mi jellemezte Vácott a jelölő gyűlések hangulatát? — Azzal kezdem, hogy a gyérebb részvétel, a formális hozzászólások — véleményem szerint — mindenütt kizárólag az előkészítés hiányosságaiból fakadhattak — folytatta az első titkár. — A városi párt- bizottság Vácott megfelelőnek ítélte meg a jelölő gyűlések légkörét, s tartalmasnak a hozzászólásokat. Nézzük először a számadatokat. Április 18-án tartottuk az országgyűlési képviselő, majd ezt követően 18—28 között hetven tanácstagi körzetünkben a jelölő gyűléseket. Az utóbbiakon csaknem 4 és fél ezren vettek részt, s több, mint 300- an szóltak hozzá. Volt olyan tanácstagi jelölő gyűlésünk — például a 11-es és a 13-as választókörzetben —, ahol a résztvevők száma meghaladta a 900-at. — Sok gond vetődött fel a jölölő gyűléseken, melyek orvoslására évek kellenek. A vélemények azonban ékesen bizonyították: az emberek ismerik a feladatokat. Többen szóltak például arról, hogy a Földvári téren, Deákváron és a régi városközpontban kevés a játszótér. Sokan foglalkoztak az ellátás gondjaival. Nem egy felszólaló érdeklődött a Földvári téri ABC áruház átadási időpontjáról. Mások a Radnóti úti új üzlet nyitvatartási idejének módosítását javasolták, valamint a Kossuth utcai húsbolt zárvatar- tását kifogásolták. A helybeliek felvetettek közművesítést