Pest Megyi Hírlap, 1980. április (24. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-10 / 83. szám
1980. ÁPRILIS 10., CSÜTÖRTÖK %Mdap Saját erőből Megyénkben a családiházépítés a legelterjedtebb otthonteremtő forma, mert csak a legalapvetőbb közművek (víz, villany) kellenek az induláshoz. Az épületek nagy része saját, kétkezi munkával készül, az építkezők csak a legszükségesebb szakipari munkákat végeztetik iparossal. Hogyan segíti a családiházépítőket az OTP, milyenek a pénzügyi- és hitelfeltételek, különös tekintettel az építőanyag-árváltozásokra ? A családiház-építők 1976- ban 90—100 ezer forint kölcsönt kaphattak hosszú lejáratra (30 év), 3,5 százalékos kamat mellett. 1980-ban a hitel felső határa 150—160 ezer forint, a lejárati idő és a kamat nem változott. A nagy- családosoknak nyújtott kölcsön 200 ezer forint, a lejárati idő 30 év és ami igen kedvező: a kamat csak 2 százalék. Ugyanezt a kölcsönt kapják az állami vállalatok fizikai munkásai is, de a nekik nyújtott összeget 3,5 százalékos kamat terheli. Pest megyében a munkások élnek a kedvezőbb hitelfeltételekkel. Ezt bizonyítja, hogy 1979-ben az összes családiház. építők 70 százaléka munkás volt. Lakásépítésüket kamatmentes hitellel támogatják a munkáltatók. Míg 1976-ban vállalati támogatással 1121, addig 1979-ben már 1640 családi ház épült fel. A családiház-építők érdeke, hogy korszerűen, gazdaságosan, esztétikusán építkezzenek. Ehhez ad segítséget a megjelent családi ház típustervgyűjtemény. Ezek a tervek segítik az építőket, hogy igényeiknek és lehetőségeiknek a legjobban megfelelő változatot válasszák ki. Így az építkezés olcsóbb, az engedélyeket előbb megkapják és az OTP maximális kölcsönt ad.> Megyénkben is találunk már csoportosan készült családi házakat. Mik az előnyei ennek az építkezési formának? Például az, hogy kisebb telket igényel, magasabb fokú közművesítést biztosít és nincs szükség a később feleslegessé váló közműpótló berendezések építésére. Kedvezőbbek az OTP-feltételek. A kölcsön felső határa 270—320 ezer forint, a lejárati idő 30 év, 3 százalékos kamat mellett. Az úgynevezett saját erőnek az építési költségek 30—40 százalékának kell lennie, szemben a hagyományos 50 százalékkal. B. S. Együtt — huszonötén Kiválóak lesznek ötödször is ? — A gyár hátán, mi vagyunk a púp. Bennünket csak szuKseges rossznak teKnuenetv.. rzs lúgosoknak. Bezzeg, ha valami zur van! Akkor ronannak a karoantartókert, a javítókért ... — a jcilakadás egy ügyes kezű villanyszerelő szája ool hangzott el. Amint megemlítem most Szaou Antalnak, utDan a mu- neiyük tele, széles mosolyra húzódik a szája. — Ah, nálunk ilyen nincs. Elképzeli, hogy ezek az óriási oerenaezesek üzembiztosán működhetnének az üzemienn- tartas emberei nélkül? Es az eves nagyjavítások? Meg a megelőző, tervszerű karbantartás? Magasra emelt léc A műhely, ahová kalauzol — ez a Dunai Kőolajipari Vállalat villamosmotor torgo- gépjavító üzemrésze — két ra- la telt már meg kitüntetéseikkel. Borakoznak itt zászlók, érmék, plakettek es oklevelek szép számmal. Többször elnyerték az élüzem címet, a szocialista munka műhelye elismerést, de sok KISZ- és sportmegmozdulásuk járt jó eredménnyel. Es láthatók természetesen a vállalat legjobb szocialista brigádjának adományozott kitüntetéseik is. Sorozatoan négyszer lettek kiválók az utóbbi években. — Már megkérdezték tőlünk nem egyszer, helyes-e, hogy az egész műhely egy brigád? Mert, hogy így nincs versengés — lép mellénk a Jedlik Ányos nevét viselő szocialista brigád egyik idős tagja, Tóth Géza. — Mi mindig azt feleljük, nem az számít, mennyien vagyunk, hanem, hogy mit csinálunk. Mert az elismerésekért meg kellett ám dolgoznunk, magasra emelt lécet kell évről évre átugor- nunk. Tóth Géza egyébként a mfl- helybizottság titkára is, s ez csöppet sem könnyíti meg a dolgát. Nevetve-komolyan állapítja meg: esetenként harcolnunk kell a jogainkért. Megnyugtatnak sebtében, a harcot ne vegyem szó szerint, de az bizonyos, hosszú utat jártak be 1969, a brigád megalakulása óta. A 25 fős brigádban ma már 21-en szakmunkások, közülük nem egy, két-három szakma fogásainak birtokosa is. A tagok többsége fiatal, ők nevelték. A műhelyben felszabadult ipari tanulók ugyanis rendre itt maradnak, nem vágyódnak máshová. Farsangi bálra — Igaz, ez gondot is jelent — szólal meg a brigádvezető. — Ugyanis a srácokat behívKÍSÉRLETEZNI JÓ, DE Ml BIZTOSAT AJÁNLUNK! Áprilisban üj JARMÜALKATRÉSZ- SZAKÜZLETET NYITUNK ÉRDEN, A DIÖSDI U. 54—56. SZÁM ALATT. Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat ják a seregbe, majd megnősülnek, aztán pedig szaporodik a család. Így bizony kissé visszahúzódnak a közösségi élettől. Ezt megértjük, s úgy szervezzük a programokat — legyen az sportverseny, vagy kirándulás az úttörőinkkel —, hogy mindig jónéhányan együtt legyünk. Nemrégiben például a patronált általános iskolai osztályunktól kaptunk meghívást: a farsangi báljukra. — Miután órabérben dolgoztunk, úgy véltük, ez nem eléggé ösztönző — mondja Tóth Géza. — Javasoltuk: dolgozzanak ki normaidőket a javítási műveletekre és fokozatosan vezessék be a teljesítménybérezést. A kísérletet jószívvel fogadták a főnökök is, így szép lassan elkezdtük finomítani, csökkenteni a normaidőket. 1978-ban felajánlotta a brigádunk, hogy a tervezettnél 10 százalékkal kevesebb időt használunk fel a javításokra. Sikerült is a vállalást teljesítenünk. Itt kapcsolódik a beszélgetésbe Czekk László, aki 17 éve DKV-s, alapító tagja a brigádnak. Művezetőként is elfogadja a brigádvezető irányítását, ha brigádmunkáról van szó. Megtakarítás: 7878 óra — Az olajfeldolgozóban mintegy négyezer darab villamos gép van. Ezek javítása és karbantartása a mi dolgunk. A vállalat néhány éve vásárolt egy számítógépet, tavaly óta a javítási ciklusidőket, a műveleti időket is ezzel dolgozzák ki. Nos, az 1979-es évi gazdasági vállalásaink között egyik legfontosabbként ismét azt vettük, hogy csökkentsük a javításra előprogramozott óramennyiséget. Igaz, valamennyien becsülettel dolgoztunk. nem lazsáltunk munkaidő alatt, mégis magunk lepődtünk meg legjobban az értékeléskor. Azon, hogy 1878 munkaórát sikerült megtakarítanunk. Szabó Antal egy precíz kimutatást is előkerít, tavalyi munkájukról. Ügy véli, nép- gazdasági haszon van abban, hogy a brigád, korábban már állásra késztetett, import gépeket átalakított, felújított, s ezeket egyes üzemrészek in- tenzifikálásakor használatba állíthatták, összegezve: 1 millió 187 ezer forintot hoztak a különféle megtakarítások. Még egy, ami említésre méltó: tavaly 'július elsejével vezették be hivatalosan a műhelyben a teljesítménybérezést, és az év végét 117,5 százalékos teljesítménnyel zárták. — Ha az 1979-es esztendő nehéz volt számunkra, az idei méginkább az lesz — állapítja meg Tóth Géza. — Mert vannak ám gondjaink is, nemcsak eredményeink. Elsősorban az okoz nehézséget, hogy a társosztályoknál nincs teljesítményelszámolás. Mi kötve vagyunk az anyagellátókhoz, a forgácsolókhoz, de még az sem rajtunk múlik, hogy a késztermék mikor jut tovább a műhelyből. Ha hiszi, ha nem. évek óta könyörgünk egy saját esztergagépért, mert van brigádtagunk, aki tud esztergálni is. De hiába. Ezek bizony erősen hátráltató és kedvünket szegő dolgok. Nem erőn felül! A művezető int, ne vegyem túl komolyan a pillanatnyi borús hangulatot. A brigád ugyanis éppen arról hjres, DÍSZFÁK es DÍSZCSERJÉK VÁSÁROLHATÓK AZ IPOLYVIDÉKI ERDŐ- ES FAFELDOLGOZÓ GAZDASÁG (Balassagyarmat, Bajcsy-Zsilinszky u. 10.) DEJTARI CSEMETEKERTJÉBEN. hogy minden soron kívüli feladatra kapható. Kint a városban is, bármiféle üzemzavar van az iskolában, vagy az uszodában, mindjárt a Jedli- keseket hívják. Tavaly több mint kétezer órát dolgoztak társadalmi munkában, s felsorolni is hosszas lenne, mi mindenre vállalkoztak. — Az idei versenyprogramunkat nagy gonddal állítottuk össze, vigyázunk, hogy ne vállaljunk erőnket meghaladó feladatokat. — mondja Szabó Antal. — Az a taktikánk, hogy év közben teszünk pótfelajánlásokat. Tudjuk, hogy már nem lesz könnyű, de elhatároztunk újabb két százalékos normaidő-megtakarítást. Vannak a brigádban többet, és vannak kevesebbet vállalók. Jelzi ezt, hogy tizennégyen huszonhat társadalmi megbízatást végeznek, de ott vannak a focibajnokságon csakúgy, mint az asztaliteniszrangadókon és lövészversenyeken. Huszonötük közül tizenegyen párttagok, tizen pedig az ifjúsági szövetségben dolgoznak, s évről évre akadnak, akik iskolapadba ülnek. Most is többen járnak technikusi minősítőre és az ML Esti Egyetemre, de a különféle szemináriumokról szinte egyikük sem hiányzik. Csak halkan vallják meg titkos álmukat: szeretnék végre kiérdemelni az ágazat kiváló brigádja címet is. Dodó Györgyi Jól halad az építés A Petőfi-híd 1979. májusában elkezdett rekonstrukciója a terveknek megfelelően halad. Az építők most a híd déli pályáján dolgoznak. A képen: a hegesztők a dilatációs szerkezetet szerelik. GOMBÓ PÁL; C^óiitörtöbi bobtól HOGYAN SZOKJUNK LE AZ AUTÖRÖL? Folyik a pedagógiai harc a dohányzás ellen. A legkomolyabb tudósok nemzetközileg összeigazították óráikat és az egyszerű dolgozók ijesztgetésére adták fejüket. Ha néni tudnám, hogy egyes emberek Európában még a dohányzás bejövetele előtt is meghaltak, azt kéne hinnem, hogy minden temetőt annak a szerencsétlen Nicot-nak ötlete töltött meg, aki megindította a tubákolás-szivar-pipa-cigaretta folyamatot. A kevésbé komoly tudósok nagy újságírói segédlettel tanácsokat osztogatnak, mint jó apák, akiknek oktatására a gyermek buzgón bólogat, miközben azon töri a fejét, hogyan járhat túl az eszén. E tanácsok rendszerint a következő címmel (és mindig ezzel a tartalommal) jelennek meg: „Hogyan szokjunk le a dohányzásról?” Tényleg: hogyan? Főként egyből. Egy nagy slukk elhatározás és nincs többé dohányártalom, mert nem szívunk, hanem emelt fővel nézünk bele a vakuba, készül a fénykép a riporthoz, amelynek címe: „Egy erős akaratú ember!”. De lehet fokozatosan is. Egy hétig napi 20, aztán 19, bárki elképzelheti, hogy alig másfél év és nem verünk több koporsószeget a szánkba. Lehet végül orvosi, illetve kvázi orvosi segédlettel. Fogunk egy doktort, aki felír nekünk elundorító szereket. Ha nincs kéznél, csak pszichológus, akkor szuggerál minket, tudat alatt úgy érezzük,- hogy a dohányszál, már bocsánat, görényszőr. Ha az orvosokról még a dohányzás előtt leszoktunk, sajájt ismereteinkre támaszkodunk. Elszívunk egy nap 50 cigarettát, hátha csömört kapunk. Általában inkább nikotinmérgezést. Nebraskában és Kolumbiában a jobb egyetemeken a szódavízre esküsznek. Az ugyanis csökkenti a savtartalmat, amitől elmegy a szívnivágyunk. De mindenképp: amíg a szódavizet isszuk, nincs ajkunk között még pipa sem. Itt vannak azután a legkevésbé komoly emberek, például a léhább újságírók, köztük énmagam, akik máris azon elmélkednek, mi lesz akkor, ha már senki sem dohányzik, csak megveszi (a hazai!) cigarettát, nehogy meginogjon a nemzetgazdasági egyensúly. Nos, kérem, mindjárt fel is teszek egy új (új-ság- írók vagyunk!) kérdést: — Hogyan szokunk le az áutóról? Mert kérem, a gépkocsi ártalmai súlyosabbak, mint a dohányzásé! Aki nem hinné, annak megemlítem azt a nyilvánvaló fényt (evidenciát), hogy lehet valaki akár tüdőrákos is, nem abba pusztul bele, ha frontálisan ütközik egy TIR jelzésű monstrummal, miközben előzni kívánna egy Trabantot, amelynek vezetője jusztse hagyja magát. Melyek a gépkocsi ártalmai? a) Egészségügyiek. Benzingőz, szénmonoxid, lábtörés, kéztörés, frásztörés. Nyitvahagyott ablak: reuma. Kerékcsere: lumbágó. Szerviz: idegösszeomlás. Ésatöbbi. b) Passzív egészségügyiek: míg a passzív dohányos kevesebbet szív, mint az aktív, a passzívan elütött járókelő’ jobban meghal, mint aki aktívan elütötte... Ámde az aktív számára: c) Büntetőjogiak. Helyszíni szemle, tárgyalás, bevonulás három nap élelemmel* egy váltás fehérneművel, napi félóra séta friss levegőn, körbe-körbe. d) Pénzügyiek. Tulajdonjog: plusz húsz százalék. Szerviz: plusz sok százalék. Benzin: egyre több százalék. Parkolás: napi adó. Tilos parkolás, rendőrautó a közelben: 500. Trafi- pax: 1000. Évi adó, biztosítás, mosás, olajcsere, lezárt útvonal. Ésatöbbi. e) Közvetettek: Nincs séta, nincs egészséges féllábon álldogálás a buszban. Kirándulás egyszer hetenként, lehetőleg tíz méterre a kocsitól, hogy el ne lopják. Ez a marha, meg kell őrülni. Megint egy marha, felmegy a vérnyomásom. Drágám, ma nincs szerelem, a szerelőt várom. Ésatöbbi. Le kell tehát szokni róla. De hogyan? Íme, néhány hasznos jótanács: Nagy elhatározással. Az autót kiállítjuk a ház elé, benzin nélkül. Ha elmegyünk előtte, gúnyosan ráfintorgunk. Az adót fizetjük, a Cascót fizetjük, a gumit lelopják, úgy kell neki, a cudarnak. Fokozatosan. Nem használjuk a munká- _ ba menésre-jövésre. Ott a metró. Hét végén csökkentjük a túrát: Zakopane, Mátra- .háza, Balatonaliga, Szabadsághegy. Aztán ott felejtjük, jövő héten érte megyünk. © Pótszerekkel. Ilyenkor előzetes önvizsgálat szükséges. Belenézünk a lelkivilágunkba és megleljük az autóbirtoklás titkos okát. Státusszimbólum? Pótszer: aranygyűrűk az ujjakra. Legfeljebb velünk egyneműek szólítanak meg. Sebességvágy? Kansas City, repülőn, oda-vissza. Áruszállítás? Szomszéd kézikocsival. Családi látogatás? Hát kell az neked?! Na ugye. Alattomosan. Beviszed a szervizbe kup- lungtárcsacserére. Biztos lehetsz benne, hogy elrontják közben a sebváltót. Visszaviszed, kifolyik az olaj, beég a motor. Veszel újat, beszerelik, a futómű csavarjai meglazulnak. Így kedvező esetben eléred, hogy balesetet szenvedsz és eladod, mielőtt még többet fizetnél rá a kúrára. © Társadalmi segítséggel. Kilépsz az autóklubból és belépsz a horgászokhoz. Folyvást azt fogod hallani: okos ember nem vezet, okos ember lógat. Többet ér ma egy kukac, mint holnap egy defekt. A pontyot meg lehet sütni, a letört visszapillantó tükröt nem. Igaz, ponty nem akad horogra, de ez csak erősíti az iránta való vágyódás momentumát. Ha mindezek után még mindig nem tudnál ellenállni az autótulajdon iránti ártalmas szenvedélyének, segítségedre siet az állam. És felemeli. Hogy mit? Erről már nem írok, ez a hírrovatra tartozik.
