Pest Megyi Hírlap, 1980. április (24. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-22 / 93. szám

rrsT MKCrKt 1980. ÁPRILIS 22., KEDD ORSZÁGOS VERS. ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENY Munkásfiatalok a pódiumon Befejeződött a munkásfia­talok V. országos vers- és prózamondó versenye Salgó­tarjánban. A Kossuth Lajos művelődési házban vasárnap megtartott záróünnepségen Bánffy György Jászai-díjas színművész a zsűri elnöke a mintegy félszáz fiatal művé­szi teljesítményét értékelve kiemelte a vers- és prózamon­dók teljes azonosulását a mű — a szerző — gondolatvilágá­val. Palotai Károly, a SZOT al- elnöke átadta a verseny díjait. Aranydiplomát, s vele hét­napos bulgáriai—törökországi üdülést öten nyertek. Ba- zsó Erzsébet, nógrádi, Feny­vesi Ágnes tolnai, Győrfi Jó­zsef komáromi, Katona Zoltán Fejér megyei és Nagy Sándor budapesti versenyző. A Kossuth Lajos Művelődé­si Ház által alapított és a leg- eredményesebb csapatnak járó | vándorserleget a budapestiek érdemelték ki. A Népszava vándorserlegét — a legtöbb vers- és próza­mondó munkásfiatal mozgó­sításáért, a legtöbb előverseny rendezéséért — a Szabolcs- Szatmár megyeieknek ítélte a zsűri. Szentendreiek Hódmezővásárhelyen Hódmezővásárhelyen a Tor­nyai János Múzeumban va­sárnap szentendrei képzőmű­vészek alkotásaiból nyílt ki­állítás. Ámos Imre, Barcsay Jenő, Czóbel Béla, Kántor Andor, Kmetty János, Szántó Piroska és más jeles festők 41 művét a Hódmezővásárhely és Szent­endre közötti kulturális együtt­működés keretében mutatják be. A kiállítást május 18-ig te­kinthetik meg az érdeklődők. VÁCI KÖRZET Letéti könyvtárak A Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa üzemi könyvtárhálózatának egyik legnagyobb területi központ­ja Vácott működik. Lengyel Erzsébet könyvtárvezetőtől megtudtuk a városban és a váci járásban, valamint az erdőkertes! téglagyárban ősz. szesen 46, úgynevezett letéti. Kisfiam. Aki netán nem ol­vasta volna el a Drága kis­fiam! című kanadai—magyar tévéfilm előzetes ismertetését a műsorújságban bizonyára az is tüstént arra tippelt, hogy egy disszidensünk lesz a fősze­replője ennek a históriának. Mert ugyan ki más is röp­ködhetne a két haza között, s ugyan ki más adhatna alkal­mat arra, hogy a tengeren in­neni, meg a tengeren túli or­szág lakóinak magánélete ösz- szehasonlítódjon. így is voít. Egy bizonyos honunkbeli fiatalember zűr­zavaros személye köré fonó­dott a történet, mégpedig úgy, ahogyan az abban a so­kat emlegetett képzeletbeli sémakönyvben meg van írva. Igen így, hisz’ jobbára elő­re ki lehetett számítani, mi­képpen alakul a történet, plá­ne azt, hogy kikkel és miért kell találkoznia ennek az itt is, ott is hányódó fiatalem­bernek. Nyilván nosztalgiáznia kellett az esti Budapesten — hadd lássák a partnerország nézői, mily szép a mi Duna- parti fővárosunk; nyilván el kellett jutnia a kisfiúkori ott­honába — hadd nyíljon al­kalma egy jó adag szenvel­gésre —; és nyilván találkoz­nia kellett régi szerelmével, hogy vele egy még keserve­sebbet emlékezzen. Ami viszont az odaát tör­ténteket illeti, hát azok is a recept szerint követték egy­mást: ragyogó, ám rideg re­pülőterek; tehetős, gépkocsi­monstrumokban száguldozó, ám annál érzéketlenebb em­berek — és így tovább, meg így tovább. Ráadásul sem fényképezés­ben, sem játékban nem csi- szoltatott össze ez a két világ. Noha Makk Károly rendező igencsak ért a színészek irá­nyításához, hát most ebben a játékban mintha jelen sem lett volna. A magyar színé­szek a maguk kedves, joviális módján intim kamarajátékot mutattak be — élükön az anyát alakító Tolnay Klárival —, míg a kanadaiak pontosan úgy alakítottak, mintha vala­mi harsánykodó amerikai filmből kérték volna kölcsön őket. A szomorú mérleg tehát: ér­dektelen, idegen elemekből összeeszkábált sztori, abban pedig nem egymáshoz igazí­tott, hanem épp bántóan fe­leselő jellemek. így aztán aligha rázott meg valakit ez az egyrészt az anyai elfo­gultságra. másrészt meg a fiúi önállótlanságra felépített példázat. Pofon. Miután vasárnap kora délután vetítik először, majd szintén a délutáni órákban ismétlik meg — így hát igen­csak kevés nézője lehet a Pe­dagógusok fórumának. Rá­adásul azok a megnyilatkozá­sok sem tűnnek valami köz- érdekűeknek. amelyeket ezek­be a negyven percekbe beil­leszt a szerkesztő. Ám úgy látszik. legutóbb tnegtáltosodott ez a sorozat, mert az Ugrik a pofon című jelentkezése tisztes visszhan­got keltett. Olyat is, ami csak magánbeszélgetések formájá­ban hangzott fel, de olyat is, ami azóta kinyomtatódott. A hirtelen megpezsdült ér­deklődés oka a föntebb em­lített műsorcímben rejlik: ab­ban a bizonyos pofonugratás­ban. Egyrészt a hüledezők hüle- deztek, mondván; hát még manapság is el-elcsattan egy- egy ilyen, régen odahagyott- nak hitt — a közismeret szerint egyenesen tiltott — testi fe­nyíték? Másrészt viszont azok há- borogtak, akiket az efféle el- csattanások nem leptek meg, hisz’ hallják, tudják: néha bi­zony nem képes más eszkö­zökkel rendet tartani a pe­dagógiai felügyelet. Valóban így van: olykor végképp tehetetlennek érzi magát az a tanító vagy az a tanár, mert hiába a szép, majd a mind szigorúbb szó, csak nem tér jobb belátásra a már kicsi korában, odahaza meg nem fegyelmezett gyermek. S végtére is ez a legfőbb tanulsága e műsornak: min­den állítólagos vagy valósá­gos fáradságuk ellenére a mostaninál többet, s főképp nagyobb szigorral foglalkoz­zanak utódaikkal az anyák és az apák. Akácz László üzemi könyvtárat létesítettek. A többségében társadalmi munkás, és tiszteletdíjas üze­mi könyvtáros 14 ezer 612 dolgozónak kölcsönöz. Fog­lalkoznak a szépirodalmi és az ismeretterjesztő munkák népszerűsítésével is. A hatvanas évek végétől központilag vásárolják a köny­veket. A vállalatok dolgozón­ként 8 forinttal járulnak hozzá a közös könyvállomány gyarapításához. A kiolvasott köteteket az üzemi letétek rendszeresen cserélik. Ezzel a megoldással hatékonyabban tudják felhasználni a könyv- beszerzésre fordítható össze­geket. A könyvtárosokat csak kevés adminisztrációs feladat­tal terhelik. A hálózathoz tartozó könyv­táraknak az elmúlt évben 37 ezer 187 látogatójuk volt. a beiratkozott 5 ezer 642 olva­só összesen 83 ezer 896 kö­tetet kölcsönzött. — Ezek a számok azt Is jelentik — mondta a könyv* tárvezető —, hogy a dolgo­zóknak a 38 százaléka köl­csönzött könyveket. Ahogy számítottuk, egyenként évi 14 kötetet vittek haza ma­gukkal. Üzemenként azonban nagyon nagyok az eltérések. A korszerűen berendezett, kulturált munkahelyi könyv­tárak mellett még sok he­lyen csak egy zsúfolt szek­rény jut erre a célra. Ilyen körülmények között az érdek­lődés is nagyon alacsony. Pedig a városi könyvtárak iránt először a munkahelye­ken kell felkelteni az érdek­lődést jó könyvek segítségé­vel. Az idei szakszervezeti vá­lasztások alkalmával ezek a gondok is bekerülnek majd a titkári beszámolókba, hogy a munkahelyek vezetőitől vá. laszt kérjenek a megoldásuk­ra. K. T. I. KIÁLLÍTÁS CSEPELEN Szabadon szárnyaló képzelet Csepelen, a Rákosi Endre ut­ca 138. alatti iskola előterében látható a tárlat, mely május lO-ie tekinthető meg. vasárnap kivételével, naponta. A csepeli HÉV-végállomástól a 159-es autóbusz negyedik megállójá­nál kell leszállni. Amikor római iskoláról be- szÄlünk, akkor a magyar kép­zőművészet első világháború utáni egyik szakaszát és mű­helyét elemezzük. Lényege­sebb az a tény, hogy Goethe óta általános a csodálat Itá­lia iránt, mely ezer kilométe­reket behálózó és összefüggő műemlékegyüttesével, medi­terrán életérzésével vonzó táj lett és maradt. így keletkezett' Mendelssohn olasz szimfóniá­ja, Csajkovszkij ismert cap- ricciója, így Babits Jónás könyve, a Sixtina, Kosztolányi Marcus Aurélius című költe­ménye a Capitóliumon ural­kodó lovas szobor nyomán. A magyar művészet olasz,' itáliai fejezetében számtalan vers, festmény született — elég ha id. Markó Károly, Barabás Miklós, Csontváry Kosztka Tivadar, Ferenczy Károly, Vaszary János művé­szetére utalok, s hogy egy reprezentációs római iskolást is említsek, Aba Novák Vil­mos képeit idézem. Nincs Vé­ge a sornak, hiszen Ady is Nyárdélutáni Hold-at figyelt Rómában, s végtére is Molnár C. Pál egész munkásságát jel­lemzi az Itália Iránti áhítat. Forrása az itáliai táj Molnár C. Pál tanulmá­nyait a budapesti Képzőművé­szeti Főiskolán kezdte, Svájc­ban és Franciaországban fe­jezte be 1921-ben, 1928 és 1931 között ösztöndíjasként dolgo­zott Itáliában. A Battonyán született festő Olaszországban háromszor kapott aranyérmet, 1939-ben Párizsban Grand Prix-vel tüntették ki. össze­tett stílusa rendkívül egyéni mind a fametszet, mind a fes­tészet műfajában — forrása az itáliai táj, a reneszánsz és battonyai motívumok, Salva­dor Dali munkássága. Forrása úgy, hogy minden megfigyelt elemet saját emberi, festői szükségletére alakított át. Ez a csepeli kiállítás újabb összegezés. Sziporkázó kép­ötletei egyéni szemlélet és ki­dolgozás alapján növekednek művekké. A természet és a történelem háttere sajátos fes­tői díszletként jelenik meg, hogy értelmezze a Tatárjá­rást, Caesar halálát, Pompei romjait. A megoldás a fel­Molnár C. Pál: Emlékezés adatnak és a festői ihletnek megfelelően alakul, többnyire egyedi, soha nem ismételt ár­nyalattal. Szabad jelzést ad képzeletének. A makk ász a Tél jelzett szimbólumaként válik képindító eszmévé, de festői leltárának részévé válik Cellini, a magyar március 15-e, ősz a budai hegyekben, Firenze. Enciklopédista alkat Pazar felvonulás ez, mint­ha az Aida bevonulási jelene­te ismétlődne, ezúttal csak képsorral, a dallamot a szí­nekre bízva. Molnár C. Pál enciklopédis­ta alkat, teret enged magyar és itáliai élményeinek, képi megérzéseiben feldereng az antikvitás számtalan oszlopa, az Angyali üdvözlet — cipru­sok, sziklák, alföldi ökrök. Művészetének ereje révén mű­veivel egyszerre tartózkodik a világ több helyén. A valóságot a belső ólom energiáival erősíti fel, így láttatja a vihart Battonya körzetében, halált a kolostor­ban, mely szinte Verdi Mise­rere kórusa, annak műfordí­tása, képi átköltése. Oly meg­győzően írja csepeli kiállítá­sának katalógusában festői hitvallását: Mindenki álmodik. De kér­dezted-e valaha is, mi az ösz- szefüggés sohasem látott táj, sohasem látott házak, sohasem létezett lakói és saját magad között? Időtlenségbe emelt múlandó Ezek a tárgyak, motívumok, a kép középterében sétáló emberek mind léteznek Mol­nár C. Pál festészete jóvoltá­ból, aki éppen a megnevezé­sek méltó erejével emeli át az időtlenségbe azt, ami múlan­dó — minden esemény, min­den történés emberi arculatát a képzőművészet közegében, a kénzőművészet hatékony esz­közeivel. Így vált a Molnár C. Pál életmű újabb festésze­tünk egyik jelentős fejezeté­vé. Losonci Miklós Miiem lék védelem Mezőkövesden megkezdték az úgynevezett hadas település ré­gi műemléki együttesének helyreállítását. Ez a települési forma onnan kapta a nevét, hogy egy-egy falurészen az egymással rokonságban levő családok, az úgynevezett „ha­dak” építették fel házaikat. Most eredeti formájukban újít­ják fel a több mint százéves lakóházakat, a hozzájuk tarto­zó gazdasági épületeket. Az idén három, a következő évek­ben pedig további nyolc lakó­házat hoznak rendbe. Monodrámák Az első országos monodrá- maszemlét Gyöngyösön rende­zik meg április 22-től 28-ig. A szemlére a Kulturális Minisz­térium, a Magyar Színházmű­vészeti Szövetség és a helyi szervek rendezésében kerül sor. A hatnapos szemlén a szakma képviselői és a nagy- közönség előtt hét fővárosi és vidéki színház művészei nyolc művet mutatnak be. A bemuiátokon kívül kö­zönség- és művésztalálkozókat, irodalmi estéket is rendeznek, a szemle utolsó napján pedig szakmai vitát tartanak a mo­nodráma helyzetéről, színház- művészeti és közművelődési szerepéről. TV-FIGYELŐ SZÍNHÁZI ESTÉK Rozsdáié VISSZAMERÉS lehetőségét kínálja az angyalföldi Rozsda- temető. A múlthoz viszonyít­juk emlékeinket és történel­mi tapasztalatunkat. Tizenkét éve a Thália Színház mutat­ta be színpadon elsőként Fe­jes Endre regényének adaptá­cióját, s ezzel megteremtette a hábetlerizmus fogalmát: azt az életformát mutatva fel, amelyet szükségképpen meg­élt az idősebb és az ifjabb Hábetler János. Hogy e név­ből fogalom lett, az a kitűnő irodalmi anyag mellett Kazi­mir Károly rendezésének, va­lamint Szabó Gyula és Mada­ras József nagyszerű alakí­tásának köszönhető. A regény 1962-es megjele­nése idején a József Attila- verssorok képi, drámai meg­valósítását éreztük: „Hol lehet altiszt, azt kutatja, / holott a sírt, hol nyugszik atyja, / kel­lene megbotoznia.” A mindig szolga és mindig kiszolgálta­tott Hábetler János a prózai műben sorstörvényt testesített meg, s Jani fia görnyedt volt ettől a múlttól, legföljebb dú- vadként öklelt. AZ ÜJ SZÍNPADI feldol­gozás közelebb lépett a regény­hez. hűségesebb az eredetileg megírt szöveghez. Mégis meg­változott a belső szerkezet, s a József Attila Színház pro­. Fejes En< meto a József i dukciója épp ettől válik éle­sebbé, társadalonitörténelmi- leg igazzá, most az új világ építésének három és feledik évtizedén túl is. Hábetler bá­csi egyszerre múlt és jelen; az élő anakronizmus. Pék Mária — a felesége — viszont ha­talmassá nő, főszereplővé lép elő, mert a tudatunk alatt lé­tező apokaliptikus féltést sze­mélyesíti meg. Nem félelmet; féltést. Nem a magunk kis családjának féltését, hanem a nagyobb közösségét, amely­nek tudattal vagyunk részei. És Janival szemben lettünk türelmetlenek.­Csakhogy Janinak ma több a morális mentsége, mint másfél évtizede volt. Merthogy léteznek ma is Hábetler Janik — ki vitatná? —, ezért közös a felelősség. Tettünk-e eleget értük? Nem érzik-e magukat néha megcsalatva? Néha nem kizárólagos mentség-e számuk­ra az esztelen ökölcsapás? És íme itt a drámán belül egy újabb átrendeződés: Zentay, a fél arisztokrata, fél kispolgár most kemény karaktert, jelen­tős hangsúlyt kap, mert tanu­lással győzi a változásokat. Nekem ismét sikerül kiemel­kedni — mondja. Jani halá­los ököl csapása előtt. Pedig ez a figura fróilag sem kellő mértékben igaz, az teszi ha­3re regénye Attila Színházban missá, hogy az értelmiség drá­mán belüli egyetlen potenciá­lis megszemélyesítője és ezzel egyfajta társadalmi ítéletet erősít, akarva-akaratlanul. A SZEREPOSZTÁS és a szí­nészi képességek — mondjuk ki — a rendező szándéka el­lenére változtatnak a darab mondanivalóján is. A regény­nek és mindkét színpadi fel­dolgozásnak Hábetler Jani az alapfigurája. De Berényi Gá­bor rendező hatalmasat téve­dett, amikor Geréb Attilára bízta ezt a szerepet. Ebben a megoldásban Jani századran- gúan cselleng: ez a fiatal szí­nész — legalább is jelenleg — képtelen az egységes karakter megteremtésére, s bizonnyal megbuktatná a darabot, ha nem volnának mellette fajsú­lyos színészek. Ráadásul a rendező egyben dramaturg is. Berényi lemon­dott a kritikus szemmel for­máló társról: egyedül vette lelkére a produkció létrehozá­sát, s az eredmény bizony nem dicsérhető. Az előadás mégis izgalmas, mert fél tucat jó színész kitűnő teljesítményt nyújt, de szó sincs egységes stílusról, összefogott, koncep­ciózus színészvezetési eredmé­nyekről. Csinády István élőben for­gó díszlete — a túl direkt rozsdaszínektől eltekintve — szellemes, de felére lehetett volna csökkenteni az üresjá­ratokat. Szemes Mari játékáról szól­va eddig csak a televízióban láttunk tőle ilyen nagyszerű, kifogástalan teljesítményt. Túl­nő az előadáson, fogalmi erő­vel teremti meg Pék Mária jellemét. A jövőt méhében hordó kis Katót Peremartoni Krisztina formálja meg: alakítása le­nyűgöző. Fülöp Zsigmond ki­tűnik Zentay megformálásá­val, szubjektív egyénisége, minden pillanatban hihető jel­zésrendszere elsöpri dramatur­giai ellenfelét. Janit. Horváth Sándor formálja meg az idő­sebb Hábetlert. Ebben a ren­dezői karneválban érthetően nem leli a figura strukturális helyét. Nem felejthető színészi teljesítményt nyújt viszont Harkányi Endre Reich bácsi szerepében, keresve sem talál­hatunk hibát játékában. További szereposztási téve­dések áldozata lett a Hábetler- lányokat megjelenítő Dancs- házy Hajnal és Borbás Gabi, s úgyszintén nem tetszett Szabó Éva sem. Voith Ági szép te­hetsége ugyancsak nem tud kibontakozni rendezői segítség híján. Az előadás egyik kel­lemes meglepetése Solti Ber­talan, ez a kiváló színész ké­pes volt legyőzni a sematikus figurát, játékát éppen az di­cséri, hogy nem akart a pro­dukció fölé kerekedni: tuda­tosan kereste a produkció egyensúlyát. Kriszt György

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents