Pest Megyi Hírlap, 1980. április (24. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-20 / 92. szám

w. A PEST MEGYE! HÍRLAP CEGLÉD! JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 92. SZÁM 1980. ÁPRILIS 20., VASÄRNAP Negyedszer is elsők A barkácsfúró szériában készül Eredményes hónapok az ÉVIG gyárában Az évet munkásgyűléssel, a Soron következő feladatok megvitatásával és mint a fel­szólalások hangsúlyából érte­ni lehetett, erős elhatározás­sal kezdte az ÉVIG ceglédi kisgépgyára. Senki előtt nem volt titok, hogy milyen lehe­tőségek állnak a gyáriak előtt, és milyen változásokra kell felkészülniük, hiszen az év több újat is hoz sorra a gyár életében. Az első ne­gyedév eredményeiből, mint a tavaszi zsenge vetésből, már következtetni lehet a jövőre. Az első negyedévi terv tel­jesült. Igaz, talán kicsit ne­hezebben, mint ahogyan azt a gyáriak megszokták, nem volt zökkenőktől mentes az anyagellátás. Az eltelt hóna­pokról és a következőkről Rá- tóti János főmérnökkel be­szélgettünk. Két új gyártmány — A termelésben és mű­szaki vonalon egyaránt jó eredményekről adhatunk szá­mot. Az emelt terv időará­nyos részét 100,5 százalékra sikerült teljesíteni, és ez eset­ben igen sokat jelentenek a százon fölüli tizedek. A ha­gyományos gyártmányoknál, az aszinkron motoroknál és az elektro-hidratíkus fékla- zitók gyártásánál minden rendben ment. Az előző év­hez képest ezen a két terü­leten kellett kiemelten dol­gozni. A negyedév során két új gyártmány készítése is be­indult. Az egyik az F —10 LK barkácsfúrógép. Szériában ké­szül, a kereskedelem már 3 ezret kapott a gyártól, örül­hetnek neki a vevők is, mert elődjénél korszerűbb és száz forinttal olcsóbb, ami szintén sokat jelent. Gyártjuk a HVM—2-es típusú nyomómág­neseket is. Ebből szovjet ex­portra ment 2 ezer darab. A HVM—2 nem önálló gép, ha­nem hidraulika szelepekre szerelhető működtető egység. Tulajdonképpen profilátvétel- lel került a ceglédi gyárba, a gyártó gépeket év elején hozták Budapestről, március­tól pedig termelünk velük. Az, hogy a java export, egy­ben szavatolja a minőséget is. Friss lendülettel Rendeléseket — év elején a kép még nem volt teljes — sorra kapnak. A második ne­gyedévre e téren nincsen gondjuk és bizonyára a har­madikkal sem lesz. A meg­rendelők óvatosak. A gyárt­mányokhoz kellő alapanyag a terveknek megfelelően érke­zik. Főként a kéziszerszám alapanyaga miatt nem fáj a fejük. Az első negyedévben a ceglédi gyárból 20 millió forint értékben szállítottak ki kéziszerszámokat. — Most újabb lendületet vesz a munka — mondta a főmérnök. Ennek két oka is van. Az egyik, hogy töbo technológiai berendezést he­lyezünk üzembe, bővült a kismotorüzem gépparkja, a hidraulikus féklazító gyártó rész gépállománya szintén. Műszaki szakembereink épp ezek üzembe helyezésével fog­lalatoskodnak. Folytatódik a felkészülés a Gettys-licenc alapján készülő komplett mo­torok gyártására, melyekből a második negyedévben készül a 0-széria és a második fél­évben a komplett motorgyár­táshoz látunk. A Gettys tu­lajdonképpen egy automatika végrehajtó része. A számjegy­vezérlésű szerszámgépek mel­lék-hajtóműveinek meghajtó motorja ez. Igényt tart rá a Csepel Művek szerszámgép­gyára és szállítunk a Szer­számgépipari Műveknek is. A Seregnyi fiatal rajtolt Birkózás: Az FTC országos úttörő kötöttfogású versenyt rendezett. Az „A” kategóriá­ban ceglédi fiatalnak nem si­került a legjobbak között vé­geznie, a „B”-ben már igen, hiszen Támadi Tibor, a CVSE versenyzője 38 kg-ban a má­sodik lett. Az .^’’-kategóriá­sok idő előtti búcsúja bizo­nyos fokig érthető, hiszen kö­zülük többen most vettek részt első versenyükön. Elért győzelmeik — kiesésük elle­nére — helytállásra utalnak. Másnap szabadfogásban mér­ték össze erejüket, Dabason. A „B”-kategóriában a CVSE bir­kózói három hélyezést szerez­tek, s most is Támadi bizo­nyult a legjobbnak. Eredmények: 38 kg-ban: 1. Támadi Tibor, 2. Szikra Ta­más, 41 kg-ban: 3. Dobozi Ti­bor. ★ Labdarúgás: A BLASZ út- törőbajnokságban a Ceglédi j VSE biztosan nyert a Dunáké- | szí ellen. CVSE—Dunakeszi 3-0 (1-0). I Góllövők: Szabó (2), Fésűs Tömegsport: A KISZ Ceg­sd városi bizottsága és a portfelügyelőség közös szer- ezésében rendezték a Fel- zabadulási váltó futóversenyt. . korábban megszokott hely- zín most változott, s a részt­evők a Rákóczi és Széchenyi ton kijelölt, mintegy 800 mé- ;res „pályán” mérték össze yorsaságukat. Az iskoláktól ekord nevezés érkezett, a ki- lakftott csoportokban 45 csa- ■ at állt rajthoz, összesen 360 \ észtvevövel. A felnőttek, a közép- és általános iskolások külön versenyeztek s ennek megfelelően történt az értéke­lés is. Eredmények (zárójelben az induló, nyolcfős csapatok szá­ma). Üzemi kategória, női (4): 1. MEZŐGÉP, 2. ÉVIG, 3. PE- NOMAH, 4. Lenin Tsz, férfi (3): 1. PENOMAH, 2. Lenin Tsz, 3. MEZŐGÉP. Az összetett pontversenyben: 1. MEZŐGÉP és PENOMAH 170 ponttal, 3. Lenin Tsz, 4. ÉVIG. Középiskolásoknál. Leány (8): 1. Kossuth Gimnázium „A”, 2. Mezőgazdasági Szak- középiskola, 3. Közgazdasági Szakközépiskola. Az összetett versenyben: 1. Kossuth Gim­názium 160, 2. Közgazdasági Szakközépiskola 120, 3. Egész­ségügyi Szakközépiskola 100 ponttal. Fiú (7): 1. Kossuth Gimnázium „A”, 2. Mezőgazda- sági Szakközépiskola, 3. Kos­suth Gimnázium „B”. Az ösz- szetett versenyben: 1. Kossuth Gimnázium 170, 2. Mezőgazda- sági Szakközépiskola 120, 3. 203. Szakmunkásképző 110 ponttal. Az általános iskolásoknál. Leány (10), 1. Mészáros Lő­rinc iskola „A”, 2. Táncsics Mihály iskola „A”, 3. Földvá­ri Károly iskola „A”. Az ösz- szetett versenyben: 1. Mészá­ros Lőrinc 150, 2. Földvári Károly 110, 3. Táncsics Mihály 100 ponttal. Fiú (11): 1. Mé­száros Lőrinc iskola „A”, 2. Táncsics Mihály iskola „A”, 3. Várkonyi István iskola „A”. Az összetett versenyben: 1. Tán­csics' Mihály iskola 130, 2. Mészáros Lőrinc iskola 120. 3. Földvári Károly iskoiH 100 ponttal. U. Éi. tervek szerint jövőre export­ra is készül majd. Az emlí­tett HVM—2-es típusú nyo­mómágnesek gyártásához egy üzemrészt alakítottunk át. Gé­peket telepítettünk, a gépek mellé pedig emberek a ké­ziszerszámgyártó műhelyből jöttek át, ahol amúgy is ke­vesebb személyre van szük­ség. Tulajdonképpen csak gya­korlottságra kellett szert ten­niük, a többi tudnivaló, ahogy mondják, a kisujjukban volt. Közben egy új tmk-műhelyt is kialakítottunk a gyárban, saját erőből, társadalmi mun­kában. Ezzel a tmk-sok gond­ja egy időre megoldódott. A másik dolog, amiért — mint említettem — a gyárban friss lendületet vesz a munka, az, hogy a vállalati munkaver­senyben megint elsők lettünk. Ez folyamatosan a negyedik ilyen elismerés, ami nem kis dolog. Kitüntetett brigád A kitüntetést természetesen itt sem adják ingyen. Alapo­san megdolgoztak érte a ceg­lédi gyárbeliek. Jól zárták az évet, teljesítették kongresszu­si vállalásaikat. A kitüntetést a május elsejei munka ünne­pe alkalmából kapják meg, a gyári ünnepségen. Nem ti­tok az sem, hogy több éven át mérhető, értékes munká­jáért a Vállalat kiváló bri­gádja círriét kapja még a Kossuth szocialista brigád, a szerszámműhely kollektívája. Oroszlánrészük van most is a műszaki fejlesztések ki­vitelezésében, több gépet gyár­tottak, amelyek a termelés­ben nélkülözhetetlenek. E. K. Környezetvédelem Szennyezettség­vizsgáló Gyorsan működő, könnyen kezelhető eszközzel gazdago­dott a környezetvédelem. A Budapesti Műszaki Egyetem, a Magyar Optikai Művek és a Reanal Finomvegyszergyár összefogásából a felszíni vi­zek szennyezettségét mérő mű­szer született, aminek sorozat- gyártása most kezdődik a MOM-ban. Az AQUAFOT—A elnevezé­sű műszer arra az elvre épül, hogy a szennyezett víz bizo­nyos vegyszerek hatására el- színeződik. Ha a műszerben található edényt megtöltik a vizsgált folyó, kút vagy ép­pen szennycsatorna vizével, és az élő szervezetre káros összetevőt kimutató — kapszu­lába csomagolt — vegyszert hozzáadagolják, a műszer számskálájáról leolvasható, hogy mennyire szennyezett a folyadék. A Reanal Finomvegyszer­gyár 14 féle — károsító anya­gokat kimutató — vegyszert készít. A műszer tájékoztató leírásában pontosan megjele­nik, hogy az egyes felszíni vi­zeknél mély adalékokkal érde­mes elvégezni a vizsgálatot. Az AQUAFOT—A meg­könnyíti, és széles körűvé te­heti a felszíni vizek szennye­zettségének vizsgálatát. Várha­tó ára pedig nem éri el az 5000 forintot sem. Hamarosan elkezdődik a mű­szer azonos elven működő fi­nomabb változatának gyártá­sa is. A MOM fejlesztői ugyan­is olyan elektronikus mérőmű­szert hoztak létre, amivel még pontosabb mennyiségi méré­sek végezhetők. Csütörtökön Áramszünet több utcában A DÉMÁSZ értesíti a ceg­lédieket, hogy karbantartási munkák miatt áramszünet lesz április 24-én, csütörtökön reggel 8 órától, déli 12 óráig a következő utcákban: Vitéz utca, Béke utca, Táncsics ut­ca, Vak Bottyán utca, Bem utca, Toldi utca, Gyep utca, Deák tér, Dohány utca, vala­mint a Fürdőszél leágazó ut­cáiban. üegszépi az évsda udvara ■ .MiÉéM­e* ■> $ ."V Parkosítják, rendezik a néhány héttel ezelőtt átadott ceglédi, Széchenyi úti óvoda udvarát. A Városgazdálkodási Vállalat kertész brigádja cserjéket ültet, gyepesít és homokozót is ki­alakít a kicsik számára. ^ Apáti-Tóth Sándor felvétele Ropogott a puska Söréttel a varjak ellen Dúvadirtás a város központjában A napokban, alighogy meg­virradt, f sűrű puskaropogás ébresztet'te Cegléd városköz­pontjának lakóit. Az Eötvös téren, ahol piaci árusok szok­ták sátraikat felütni, vadá­szok jelentek meg, s lődöztek a magasba. A fura ébresztő nem lepte meg a környék la­kóit, mivel előre értesítették őket: hadművelet készül a fö­löttébb elszaporodott varjak ellen. Az egyébként csöndes te- recske fáinak koronája pom­pás varjúfészkelőhely lett az utóbbi időben. A dúvadirtásra azért vdlt szükség, mert ezek a madarak már több kárt okoznák, mint hasznot. Je­lenlétük kellemetlen a város­belieknek és a mezőgazdaság-' nak égyaránt. A csemői Rá­kóczi Vadásztársaság tagjai társadalmi munkában próbál­ták söréttel irtani a fekete szárnyasokat, több-kevesebb sikerrel. /, A szokatlan vadászatot,1 mint jelezték, a következő al­kalommal a főtéren ismétlik meg. Ott a nagy csapatokban megjelent balkáni gerléket kapják puskavégre, mert a galambcsapatok már-már el­kergetik a tavaszi napfény­ben pádon sütkérezőket, az autóbuszra várókat, sétálókat: Tanácstagi jelölő gyűlések Hétfőn, április 21-én foly­tatódnak a tanácstagi jelölő gyűlések Cegléden. Időpont­juk, helyük a következő lesz: Délután 16 órakor kezdődik A kórház kezdeményezése Érvekkel a dohányzás ellen Látogatási idő alatt: tilos! A nikotinpártiak elleni küz­delem Európában egyidős a dohányzás kezdeti térhódítá­sával. Régmúlt korokban, meg­lehetősen rövid úton és bru­tálisan bántak el az „ördögi praktikákat mívelő” dohányo­sokkal : nemegyszer máglya­halál volt a büntetésük. Mos­tanság, szerencsére, már ész­érvekkel folyik a harc a füs­tölők népes tábora ellen, bár igaz. váltakozó sikerrel. Leg­utóbb ez évben — a dohány­zás elleni világnap is bizonyít­ja — az antinikotinisták ke­rekedtek felül: az egészségügyi világszervezet (WHO), úgy tű­nik, újból csatasorba állítja a nem dohányzókat. Az ügy egyik városunkbeli harcosával, dr. Mózer István­nal, a ceglédi kórház bel­gyógyász ’főorvosával beszél­gettünk a témáról. ★ — Főorvos úr! Bár a do­hányzás ártalmai már csak­nem mindenki előtt ismerete­sek, talán mégsem felesleges újból szót ejteni róluk. — Valóban, már-már köz­helynek tűnik — főként a dohányosok előtt —, hogy miféle veszedelmeket is rejt magában a nikotin élvezete. A cigarettában levő dohány és maga az izzó szivarkapa- pír is egyaránt tartalmaz kar­cinogén — vagyis rákkeltő — anyagokat. A megrögzött do­hányosok, de a füstszűrös ci­garettát szívók betegségei kö­zötti különösen gyakoriak a felsőlégutak; a ^ége; és a tüdő hörgőinek rákos dagana­tai. Mivel a karcinogének egy része a vesén keresztül a vi­zelettel választódik ki, a füs­tös szenvedélynek hódolók kö­zött nem ritka az elviselhe­tetlen fájdalommal járó húgy­hólyagrák sem. A terhes nők dohányzása különösen veszé­lyes: helyrehozhatatlan mag­zati károsodást okozhat. A dohányzásról általában el­mondhatjuk, hogy számos szer­vet károsít, gondoljunk csak az érelmeszesedésre, az idült gége- és hörghurutra, vagy a tüdőtágulásra, amelyeket mind a nikotin élvezete okoz, fenn­tart és fokoz. — Meglehetősen ijesztő a kép ... Hogyan bírálják el az orvosok a dohányos betege­ket? — Ök is tudják, de sta­tisztikai adatok is bizonyítják, hogy az imént felsorolt be­tegségeket mások is megkap­ják ugyan, de a tüdőrák esé­lye a dohányzóknál tízszer nagyobb, mint a nemdohány­zóknál. Komoly erkölcsi-eti­kai dilemma, s főként a be­teg számára kellene, hogy az legyen: elvárhatja-e az a do­hányos személy, hogy időt, pénzt, fáradságot áldozzanak rá — amikor a kezelése idő­tartama alatt sem hajlandó le­mondani a cigarettáról. — Mi a helyzet a ceglédi kórházban? — E pillanatban ott tar­tunk, hogy míg a pályaudvar nagycsarnokában dohányzást tiltó táblák késztetik meggon­dolásra a rágyújtani akarókat, addig nálunk — néhány fő­városi egészségügyi intézmény­től eltérően — vígan füstölhet­nek a betegek és sajnos a példamutatásra hivatott or­vosok is. Annak ellenére, hogy már néhány egészségügyi mi­niszteri rendelet is tiltja a do­hányzást a kórházakban, kli­nikákon — nálunk legalábbis eddig — egyiket sem vették komolyan. — Mit tesznek ellene? — Néhány kijelölt helyre lokalizáljuk ezt az egészség­rontó tevékenységet: úgy a betegek, mint az orvosok és az ápoló személyzet, csak zárt helyiségekben gyújthatnak rá. Természetesen tudjuk, hogy ennek megvalósítása nem megy máról holnapra — bár külföl­dön már erre is akadt pél­da. Mindenesetre május else­jétől a szerdai és vasárnapi látogatások idején mindenkire kötelező érvényű lesz a tila­lom betartása. Szeretnénk, ha a dohányzás elleni kampány a későbbiekben is folytatódna, és más egészségügyi intézmények —1 a nagykőrösi kórház és az összes ceglédi és ceglédi já­rásbeli rendelőintézet — is követnének minket. ★ Nemrégiben kaptuk a hírt, a PENOMAH ceglédi hús­üzemében egyelőre még csak húsz taggal, de már meg is alakult a Dohányzás ellen küz­dők társasága. (vörös) a járási hivatal épületében a 22. körzet lakói számára a ta­nácstagi jelölő gyűlés. Délután 17 órai kezdettel a következő jelölő gyűlésekre ke­rül sor; a 2> körzetnek a Kos­suth Gimnáziumban, a 4. kör­zet lakóinak a mezőgazdasági szakközépiskolában, a 14. kör­zetnek a városi tanács épüle­tében, a 15. körzetnek a Kos­suth Művelődési Központban, a 18-asnak a Dél-Pest megyei Vízgazdálkodási Társulás (volt Gerje-Perje) Pesti úti szék­házában, a 20. körzetbeliek- nek a volt talajjavító vállalat­nál a Pesti úton, a 21. kör­zetnek a Teleki utcai Vas­utas Művelődési Házban, a 33. körzetnek a Kinizsi úti is­kolában, a 34-esnek a Város­gazdálkodási Vállalat központ­jában, a 38-asnak az újváros iskolában, a 37. körzetnek a konzervgyár ceglédi gyáregy­ségében, a 54. körzetnek a Hold utcai szakmunkásképzt intézet épületében, az 57. kör­zetnek az Április 4. Közgaz­dasági Szakközépiskolában, a 60. körzet lakóinak a DÁV Kossuth Ferenc utcai központ­jában és a 62. körzetnek a Vízkutató és Fúró Vállalat Rá­kóczi úti központjában. Április 22-én, kedden dél­után 17 órakor kezdődik a tanácstagi beszámoló a 3-as körzet lakóinak a Teleki utcai Vasutas Művelődési Házban, a 8. körzetnek a központi nap­közi otthonban, a 10-esnek a Kossuth Művelődési Központ­ban, a 11. körzetnek a városi tanács épületében, a 26. kör­zetnek a Vízkutató és Fúró Vállalatnál, a 27. körzetnek a mezőgazdasági szakközépisko­lában, a 30. körzet lakóinak a Béke téri kollégiumban, a 43-asnak az újvárosi iskolá­ban, a 44. körzetnek a Déli úti iskolában, az 59. körzetnek az Április 4. Közgazdasági Szak- középiskolában, a 63. körzet­nek a Kossuth Gimnáziumban, a 64-esnek a DÁV Kossuth Ferenc utcai központjában, a 65. körzetbelieknek a PEMÜ ceglédi cipőgyárában és a 72. körzetnek a Kossuth Tsz I. üzemegységében. /

Next

/
Thumbnails
Contents