Pest Megyi Hírlap, 1980. április (24. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-17 / 89. szám

Újabb jelentős állomásához érkezett az országgyű­lési képviselők és a tanácstagok választásának előké­szítése. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa szerdán, a Parlament Vadásztermében megtárgyalta az idősze­rű mozgalmi feladatokat és választási felhívást fogadott el. A tanácskozáson részt vettek és az elnökségben fog­laltak helyet: Kádár János, a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Gás­pár Sándor, a Szakszervezetek Országos Tanácsának fő­titkára, Korom Mihály, a Központi Bizottság titkára, az MSZMP Politikai Bizottság tagjai, valamint Apró Antal, az országgyűlés elnöke. a mások tapasztalataiból. Ez nemcsak a termelésben köz­vetlen résztvevőkre vonatko­zik, hanem az intézmények­ben, az irányító szervekben dolgozókra is kiterjeszthető. — A szocializmust építő né­pek társadalma a munka tár­sadalma. Szocialista szellemű erkölcsi törvényeinknek meg­felelően — javaink gyarapítá­sának, életkörülményeink ja­vításának, a haza gazdagítá­sának egyetlen forrása van: ez a munka. Éves és közép­távú terveink megvalósíthatók, s teljesítésük révén az ország fejlődése töretlen lesz. Ál­lampolgáraink biztonságban, nyugodt, alkotó légkörben él­hetnek és dolgozhatnak. Köz­tudott, hogy a közösség ér­dekeinek érvényesülése az egyén érdekeit is szolgálja. Törekedjünk arra, hogy az emberek az egyéni érdekeknek csak olyan érvényesülését fo­gadják el, amely nem sérti, hanem erősíti a közösségi ér­dekeket. — Hallatlanul nagy erő van a nemzeti egységben, s ez nemcsak az értékek létreho­zásában, hanem az emberi kapcsolatok alakulásában is jelentős szerepet játszik. A társadalom osztályainak és rétegeinek, a különböző ge­nerációknak jobb eia az egy­máshoz fűződő kapcsolata, mint történelmünk során bár­mikor. Ezt kell a következő hetekben a választási munká­ban felhasználnunk arra, hogy növekedjék az emberek ér­deklődése a haza és az egész nép sorsa iránt. Befejezésül Sarlós István kifejezte meggyőződését, hogy a választás olyan politikai ak­ció, amelyben népünk hitet tesz szocialista törekvéseink mellett. A vitában felszólalt Papp Gyula, Szeged város. Tanácsá­nak elnöke, Havas Miklós, a HNF Komárom megyei Bi­zottságának titkára, Bartha Tibor református püspök, Gu­lyás Pál, a Népszabadság munkatársa. nemzeti egységet módszeréből, s abból a na­gyon fontos elvből követke­zik, hogy a párt csak a töme­gekkel együtt tud és akar ha­ladni népünk történelmi út­ján. A kongresszus nagyon fon­tos eseménye»— hangsúlyozta a Központi Bizottság első tit­kára —, hogy megerősítette és továbbfejlesztette politikai irányvonalunkat, a párt munkastílusát és munkamód­szerét, tükrözte a párt egysé­gét, a párt és a tömegek össze- forrottságát. Sikeréhez az irányelvek tapasztalatokban gazdag vitája is hozzájárult, amelyben hozzávetőleg egy- millióan — párttagok és pár- tonkívüliek — vettek részt. Ebben aktív szerepet játszott a Hazafias Népfront is; irá­nyító testületéi, aktivistái ér­demi segítséget nyújtottak a határozatok kidolgozásához. A népfront sokat segített abban is, hogy pártunk XII. kong­resszusának és hazánk felsza­(Folytatás a 3. oldalon) PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK I XXIV. ÉVFOLYAM, 89. SZÁM j%ra 1.20 forint 1980. ÁPRILIS 17., CSÜTÖRTÖK Vetik a silókukoricát Felgyorsult a munka a földeken Beköszöntött a régen várt tavaszi időjárás, felmelegedett a levegő, langyos lett a talaj. Nem véletlen, hogy az elmúlt napokban benépesültek ä há­zikertek, hétvégi telkek. A legfontosabb azonban az, hogy a nagyüzemekben is hoz­záláthattak végre az aktuális munkákhoz. Az ország egész területén, így Pest megye kö­zös gazdaságaiban is élénk tempóban dolgoznak, hogy pó­tolják azt a körülbelül kéthe­tes lemaradást. Most a legnagyobb tavaszi kampányfeladat, a kukoricave­tés áll az érdeklődés közép­pontjában. A régi gazdahagyo­mány szerint a tengerit az esz­tendő századik napján kell el­vetni. Ez a nap idén április 9. volt, akkor azonban még olyan nedves és hideg volt a talaj, hogy nem indulhattak el a ve­tőgépek. A gyors felmelegedés ezen a héten már kedvező kö­rülményeket teremtett a mun­kához. — Mi történik most a határ­ban? — kérdeztük a megyei tanács mezőgazdasági osztá­lyán Tunyogi András szakfel­ügyelőtől. A melegebb éghajlatú térsé­gekben, a ceglédi és a nagyká- tai járásban már vetik a ta­karmánynak szánt silókukori­cát. A szemes kukorica vetése megyeszerte a jövő hét elején indul. Idén ebből a fontos nö­vényből összesen 55 ezer hek­táron termesztenek a nagyüze­mekben. A becslések alapján a gépek kapacitásának maxi­mális kihasználásával, nyúj­tott, illetve hétvégi műszakok szervezésével 5—7 nap alatt földbe kerül a mag. örvendetes, hogy mindenütt a klimatikus és taiajadottsá- goknak megfelelő, közép te­nyészidejű, korszerű, bőhoza­mú fajtákat választottak. A gép- és vetőmagellátásra sem volt panasz: a különféle kuko­ricatermesztési rendszerek gesztorgazdaságai időben meg­küldték az üzemekbe a szük­séges anyagokat. Pest megye közös gazdaságai idén tíz nagy termelési rendszerben termesz­tik a szemes kukoricát. Figye­lemre méltó, hogy a rendszerek a jobb minőségű munka érde­kében versenyt indítottak. Az egyenletesen, megfelelő sűrű­séggel vetett táblák után mi­nőségi prémiumot kapnak a traktorvezetők és a vetőgépke­zelők. A jelen időszak másik fon­tos tennivalója a cukorrépa ve­tése lassan befejezéshez köze­ledik: eddig az előirányzott 2300 hektárnyi terület 70 szá­zalékán került földbe a mag. Több gazdaságban vetik a nap­raforgót is, amelyet idén ösz- szesen 15 ezer hektáron ter­mesztenek Pest megyében. A megyében összesen 6 ezer hektáron elvetették már a konzervgyári feldolgozásra szánt zöldborsót, a munkát mindenütt időben sikerült el­végezni. Dolgoznak már a bur­gonyaültető gépek is: ez a nö­vény a megye gazdaságaiban idén összesen 6 ezer hektár fe­lületet foglal el. Sokfelé hoz­záláttak a pillangósok telepí­téséhez is. K. M. Egységes receptára, jó komponensek Lesz elég takarmány Idén korlátlanul kielégít­hetjük a mezőgazdasági nagy­üzemek és a háztáji állattar­tók igényeit a különféle ke­veréktakarmányokból — hal­lottuk Karsai Istvántól, a Pest megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat kereske­delmi igazgatóhelyettesétől. A tápkeveréshez szükséges valamennyi alapanyagból nagy készletet halmoztak fel, importból elegendő szóját, hallisztet szereztek be, így a keverőüzemek folyamatosan dolgozhatnak. Most már bizo­nyos, hogy a tavalyi gyöngébb termés ellenére is kitartanak arátásig a készletek. A múlt esztendőben már 12 százalékkal több takarmány­félét gyártottak, mint 1978- ban. A megyei GMV telepein 134 és fél ezer tonna, a koope­rációs mezőgazdasági üzemek keverőiben 101 ezer tonna ké­szült, társmegyei importból pedig 58 és fél ezer tonna származott. Lehet-e mindezt tovább fokozni? Lehet és kell. A növekvő nagyüzemi és ház­táji állomány biztonságos el­látása ugyanis az év elején készült fölmérés szerint idén több mint 300 ezer tonna tá­pot kíván. A kisállattartók szükséglete ezen belül mintegy 120 ezer tonna lesz. — Bővítenünk kellett a gyártókapacitást — tájékoz­tatott az igazgatóhelyettes. — Nagykátán óránként 5 tonna teljesítményű, két műszakban üzemelő keverőberendezés kezdett dolgozni, a budapesti, A Szovjetunióból érkezik A háztartások örömére A magyar külkereskedelem az idén is a legjelentősebb megállapodásokat a Szovjet­unióval kötötte, ahova főként gépeket szállít. Importunk dön­tő hányada pedig anyag jelle­Ma kezdődnek a jelölő gyűlések A megyei elnökség áttekintette az előkészületeket Megtartotta első ülését a megyei választási elnökség és áttekintette a megyében ed­dig lefolyt választási előké­születeket. Megállapította, hogy a választási rendelkezé­seknek megfelelően megkezd­ték munkájukat az országgyű­lési választókerületi bizottsá­gok, valamint a városi, nagy­községi és községi választási elnökségek. Fontos alkotmány- jogi feladatok hárulnak rájuk a választások előkészítésében, törvényességének biztosításá­ban. Örömmel üdvözölte a me­gyei választási elnökség, hogy munkájukban, a korábbi cik­lusban eredményes munkát végzett aktivisták mellett szá­mos új társadalmi munkás is feladatot kapott. Kiemelkedő politikai aktu­soknak tartja a megyei vá­lasztási elnökség a választási előkészületek soron levő fel­adatai között a megyében a mai napon megkezdődő jelö­lő gyűléseket. Kívánatos, hogy e rendezvényeket a Hazafias Népfront választási felhívásá­nak szellemében és a nép- frontszervek cselekvő közrer működésével, az állampolgá­rok széles körű részvételével tartsák meg. Biztosítsanak le­hetőséget az arra legráter­mettebb személyek jelölésére. Váljanak a lakosság és a tár­sadalmi, állami szervek közötti párbeszéd eszközévé, a köl­csönös tájékoztatás és tájé­kozódás forrásává az előző választási ciklus eredményei­nek reális értékelésében, a XII. kongresszus határozatai­ból fakadó helyi tennivalók meghatározásában és a meg­valósításukra történő mozgó­sításban. gű és félkésztermék, de nagy mennyiségű szovjet gépi be­rendezést is vásárolunk. Az idén egyebek között hét és fél millió tonna kőolaj, 800 ezer tonna koksz, 7,5 milliárd ki­lowattóra villamos energia, 2,2 millió tonna vasérc, 1,1 millió köbméter ipari fa, 850 ezer köbméter fenyőfűrészáru, 3,5 milliárd köbméter földgáz ér­kezik a Szovjetunióból. A bol­tokba pedig megjelenik 20 ezer szovjet gyártrpányú hordoz­ható tv-készülek, 65 ezer por­szívó, 100 ezer kerékpár, 28 ezer hűtőszekrény, 3,7 millió rubel értékben tranzisztoros rádió, s az idén megkezdődik — egyelőre szerényebb téte­lekben — a szovjet automata mosógépek importja. Lada személygépkocsiból 45 ezer ér­kezik. A magyar exportlista is gazdag, sokféle termelőeszköz, autóbuszok, fogyasztási cikkek, gyógyszerek kiviteléről in­tézkedik, az olimpiára pedig korszerű híradástechnikai be­rendezéseket szállítunk, köz­tük több mint 6 millió rubel értékben eredményhirdető táb­lákat. Soroksári úti telepünkön pe­dig január elején a korábbi kettő helyett három műszakot vezettünk be. Emellett növel­jük a társmegyei behozatalt isi Szemes takarmányokból már nem túl kedvező a kínálat. Kukorica- és búzadara még korlátlan mennyiségben vásá­rolható, de árpából és zabból már fogyóban vannak a kész­letek. Újdonságnak számít, hogy a háztáji tápok válasz­tékának bővítése, a gazdasá­gosabb takarmányozás érde­kében január elsejétől minde­nütt az országban, így Fest megye 485 elárusító­helyén is, korszerű ba­romfinevelő és sertéshiz­laló koncentrátumok kap­hatók. E félkész, minden szükséges fehérjét tartalmazó anyag­hoz a kisállattartók otthon keverhetik a ledarált szemes takarmányt, s ilyen módon házilag olcsóbb etetnivalót készíthetnek. A takarmányfelhasználás persze kétoldalú dolog: fe­gyelmezett, takarékos bánás­módot kíván a termelőktől, hogy leszorítsák a költsége­ket, ám joggal elvárható, hogy jó minőségű tápokhoz jussa­nak. Annál is inkább, mert idén emelkedett a keverék­takarmányok ára. Hogy mit tesznek ezért a megyei GMV- nél? Megtudtuk, hogy a Pest megyei Állattenyésztési és Ta­karmányozási Felügyelőség szakemberei sűrűn járják a nagyüzemi keverőtelepeket. A késztermékekből havonta 30 mintát vesznek, gyártásközi ellenőrzéseket végeznek, beltartalmi vizs­gálatokat folytatnak, s ha szükséges, szigorúan fel­lépnek a minőségromlás ellen. A tapasztalatok vegyesek. A gödöllői tangazdaság, a Her­ceghalmi Állami Gazdaság és a ceglédi tangazdaság részle­gében, valamint a megyei GMV monori üzemegységében jó minőséget állapítottak meg, de találhatók a megyében bel­tartalmi értékeiben gyönge tápokat készítő telepek is. Fontos tennivaló most, hogy egységes receptúra alapján, jó minőségű alapkomponen­sekből gyártsanak keverék­takarmányokat az üzemek, s a termelés zökkenőmentes le­gyen. KÖZELET Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Ap­ró Antal, az országgyűlés el­nöke búcsúlátogatáson fogadta Tálát Béniért, a Török Köz­társaság rendkívüli és megha­talmazott nagykövetét, aki végleg elutazott Magyarország­ról. • • Ülést tartott a Hazafias Népfront Országos Tanácsa Választási felhívást adtak ki Kádár János felsxólaSf a tanácskozáson a fejlett szocializmus építése az önként és közösen vállalt nemzeti program rangjára emelkedett hazánkban. Meg­győződésem — mondotta —, hogy az országos tanács tag­jai, a fővárosi, a megyei, a vá­rosi és a községi népfrontbi­zottságok, valamint a mozgal­munkban tevékenykedő akti­visták százezrei a pártkong­resszus határozataiban megfo­galmazott társadalmi célokat magukénak tekintik, teljes erő­vel dolgoznak elérésükért. us mellett tesz hitet békés egymás mellett élés je­gyében az enyhülés, a szoli­daritás, a kölcsönös segítség és a tárgyalások politikáját képviseljük. Ennek megfele­lően elutasítjuk és leleplezzük azokat az erőket, amelyek megfélemlítéssel, blokáddal, bojkottal, embargóval akar­ják saját javukra megváltoz­tatni az erőviszonyokat. — A fejlődés mai szakaszá­ban nagyon fontos, hogy az emberek megértsék: társa­dalmi életünk minden vonat- ' hozásában a jól szervezett és eredményes gazdasági munka a haladás döntő feltétele. Most az idei terv előírásainak meg­felelő teljesítése a központi ' feladat. A személyre szóló kötelezettségek teljesítése mel­lett — vagy azon túl — le- ! gyen célja minden dolgozónak ’ a társakkal, a brigáddal, az egy üzemen belüliekkel való közös erőfeszítés. Segítsék , egymást, tanuljanak a jóktól, ; Kádár János: L : Erősítsük tovább a i [ Az ülésen felszólalt Kádár . János, az MSZMP Központi ; Bizottságának első titkára is. L Elöljáróban arról szólt, hogy- közvéleményünk, s a nem­■ zetközi visszhang egyaránt t elvi, reális és nyílt tanácsko­■ zásnak minősítette társadal­• műnk vezető erejének, a Ma- ’ gyár Szocialista Munkáspárt­nak XU. kongresszusát. El­vinek, mert eszméinkhez, po­- litikánkhoz és céljainkhoz ra­- gaszkodva vizsgálta helyzetün­- két, és a további tennivaló- c kát. Reálisnak, mert eredmé­• nyékről és gondokról egy­• aránt szólt, közeli és távolab­■ bi szocialista céljainkat szem s előtt tartva, s nem vágyaink- ' tói vezéreltetve határozott. A í fejlődés ütemének, a céljaink- " hoz vezető utaknak és mó- " dóknak a felkutatásánál a ' valóságos helyzetből kiindul- a va foglalt állást. S végül jog­gal tekinthették nyíltnak a !< kongresszust azért, mert or- " szág-világ előtt zajlott. Ez a 7 nyíltság pártunk politikájá- ■l ból, munkastílusából, munka­it Kállai Gyula, a HNF Orszá­gos Tanácsának elnöke meg­nyitó beszédében méltatta bel­politikai életünk két nagy eseményének, a párt XII. kongresszusának és felszaba­dulásunk 35. évfordulójának jelentőségét. Hangsúlyozta, hogy dolgozó népünk — a párt vezetésével és iránymutatása alapján — maga választotta az elmúlt 35 év fejlődésének út­ját. A szövetségi politika, a nemzeti egységfront, a nép­frontpolitika eredménye, hogy Sarlós István: Népünk a szocializmii Ezután Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a HNF Országos Tanácsának főtitkára ismertet­te a választások előkészítésé­nek politikai és mozgalmi fel­adatait, s előterjesztette a Ha­zafias Népfront Országos Ta­nácsa választási felhívásának tervezetét. — A párt XII. kongresz- szusának minden mozzanatáról azonnal tájékozódhatott az egész lakosság — hangsúlyoz­ta bevezetőben. — Milliók sze­mélyes élménye, hogy teljes . őszinteséggel esett szó minden tervünkről, sikerünkről, ne­hézségünkről és arról is, hogy a párt milyen magatartást vár el az egyes párttagoktól, s az ő segítségük, példamutató, jó munkájuk nyomán állampol­gárainktól. A kongresszus meggyőzhetett mindenkit arról, hogy töretlenül és követ­kezetesen folytatjuk eddigi po­litikánkat, szolgáljuk népünk érdekeit. Optimista volt a kongresszus, mert népünk al­kotó erejében, politikai egysé­gében és a szocializmus vonz­erejében bízva vállalta a ma szükséges, s a megszokottnál fegyelmezettebb munkát igény­lő feladatok kidolgozását. Erre az optimizmusra szüksége van mindannyiunknak, akik tuda­tosan részt veszünk a jövő formálásában, alakításában. A Hazafias Népfront kész hoz­zájárulni a kongresszusi ha­tározatokban megfogalmazott alapvető társadalmi célok el­éréséhez, közreműködik abban, hogy az egész lakosság szívvel- lélekkel részt vegyen szocia­lista elveink gyakorlati meg­valósításában. — Az állampolgárok alap­vető jogának gyakorlására, ar­ra, hogy szavazataikkal eldönt­sék. kik legyenek képviselőik a tanácsokban és az országgyű­lésben, június 8-án kerül sor. A közbeeső időben kell lebo­nyolítani azokat a jelölő- és választási gyűléseket, amelye­ken eszmecserét folytathatunk több millió állampolgárral, ha­zánk mai helyzetéről, és jövő­jéről, az egyes emberek örö­meiről és gondjairól. Az a célunk, hogy a politikánkat megértő és elfogadó emberek — most épp úgy, mint a múlt­ban is — szavazatukkal támo­gassák a népfront választási programját vállaló jelölteket. A választási felhívás arra szó­lít fel mindenkit, hogy jú­nius 8-án szavazataikkal a szocializmus céljaira is mond­jon igent. — Politikánkról az első sza­kaszban mintegy 60 000 ta­nácstagi és 352 képviselői kör­zet jelölő gyűlésein kell szólni. Ezt követően az ugyancsak szép számú választási gyűlé­sen a jelöltek és a jelölők egyaránt politikai céljaink je­lentőségéről, s az ezek eléré­sével megvalósuló jövőről fog­nak szólni. Ez kiváló alkalom lesz arra is, hogy újabb je­lentős eredményt érjünk e] mozgalmi munkánkban. — A kongresszus nyomán jó a hangulat ahhoz, hogy a legfontosabb kérdésekről foly­tassuk a nyilvános párbeszé­det a lakossággal. Most ií alkalmat találunk arra, hog> gyűléseinken megerősítsük: c

Next

/
Thumbnails
Contents