Pest Megyi Hírlap, 1980. április (24. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-11 / 84. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 84. SZÁM 1980. ÁPRILIS 11., PÉNTEK Zöldellő vetések A rügyek jó termést ígérnek Határszemle az Arany János Tsz-ben Az ünnepek után az Arany János Termelőszövetkezet területén Holló Ferenc főmezőgazdász és helyettese, Erdei György határszemlét tartott. Erre az útra kísértük el a gazdaság két szakemberét. Nyáron öntözés Már a határban jártunk, amikor a hetek óta borongós égen rövid időre kisütött a nap, és teljes pompában tárultak elénk a mindenfelé szépen bokrosodó őszi gabonavetések. Örömmel láttuk, hogy kevés helyen tett kárt bennük a vadvíz és a téli hideg. Egyébként a tsz jelentős gondot fordít a vadvizek le- csapolására. Miután kigyönyörködtük magunkat, tovább mentünk a gyümölcsösök és szőlők felé. Ezek termesztése igen fontos ágazata a tsz- nek. A közös gazdaság ludasi és nyársapátszéli meggy-, cseresznye-, alma- és szilvaültetvényei a kora tavaszi tisztogatás és metszés után, már A konzervgyár termeltetési főosztálya a mezőgazdasági üzemekkel kötött szerződések révén, ha az időjárás nem szól közbe már megoldotta a vállalat idei nyersanyagellátását. E szerződések szerint a konzervgyárnak csaknem 8 ezer hektárnyi területen termelnek zöldséget, előreláthatólag több mint 110 ezer tonnát. A főosztály gondoskodott a gyümölcsellátásról is. A számítáA napokban rendkívüli ülést tartott a városi tanács végrehajtó bizottsága. Ebből az alkalomból Pintérné dr. Torma Mária előterjesztése alapján a testület megvitatta a tanácstagi választásokkal kapcsolatos tennivalókat. A városi tanács végrehajtó bizottsága meghatározta városunk tanácsi választókerületeit és a szavazókörök területi beosztását. Városunkban, mint eddig is, 70 tanácsi választókerület lesz. E kerületek területi elrendezése azonban némiképp különbözik a korábbiaktól. E változtatásokra azért volt szükség, mert az elmúlt 7 esztendő során a lakosság területi megoszlása megváltozott. A külterületeken a népesség száma csökkent, ezzel egyidőben a lakótelepeken ugrásszerűen megnövekedett. Minthogy a tanácsi választókerületek határainak megállapítása a lakosság számától függ, a külterületi körzetekben összevonáI kétszer megkapták a lemosó * permetezést. A duzzadó termőrügyek jó termést ígérnek. Csak a körtefákon mutatkozik kissé kevesebb termőrügy. A gyümölcsterületet 53 hektár nemes meggy telepítéssel múlt ősszel és az idei tavaszon is gyarapították. Nagyrészben a Ceglédi Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutatóintézettől kaptak facsemetéket. A tsz korszerűen rendezkedett be a gyümölcstermelésre. Az értékesítést és tárolást hűtőház köny- nyíti, s a gyümölcsöket jelentős részben nyári szárazság esetén öntözik is. Piacra is A tsz szőlőtelepei is gondosan megmetszve, és megmunkálva várják a rügyfaka- dást. A nyársapáti telepen csak 15 hektár leányka szőlőt nem metszettek meg. Mint az országban több helyen, köztük a nyársapáti Haladás Tsz-ben is, megpróbálkoznak a már több szőlőtelepen besok szerint mintegy 20 ezer tonna befőttnek- és dzsemnek- való érkezik az idén a gyárba. A szerződések alapján a környék nagyüzemei az elmúlt hetekben már hozzáfogtak a zöldségmagvak elvetéséhez. Zöldborsót csaknem ezer hektáron, petrezselyemzöldjét 130 hektáron, sárgarépát 155, vöröshagymát pedig 235 hektáron termelnek majd. sokat kellett eszközölni. A lakótelepeken viszont meg kellett osztani a választókerületeket. A városi tanács végrehajtó bizottsága a választókerületek terülefi beosztásáról és a szavazókörök helyéről hirdetményben értesíti a város lakosságát. Az említett rendkívüli ülésen a végrehajtó bizottság megerősítette tisztségében a Hazafias Népfront városi elnöksége által kijelölt városi választási elnökséget. Ennek megfelelően a városi választási elnökség tagja Rózsás László, az Arany János Gimnázium igazgatója, dr. Anka Tibor, a városi tanács osztályvezetője, Tarjányi Aladár, a Szakszervezetek szakmaközi bizottságának titkára, Cseri Sándorné, a~ MSZMP városi bizottságának munkatársa és Rossi Ervin, az Irodagéptechnika Vállalat csoportvezetője és alapszervezeti párttitkára. vezetett és bevált metszés nélküli szőlőtermesztéssel. A módszert a Hosszúhegyi Állami Gazdaság egyik szakembere kísérletezte ki, és azóta szabadalmaztatta is. A 15 hektár szőlőt, magas támbe- rendezéssel az említett szakember helyszíni útmutatása mellett alakították ki. A szőlő virágzása után újra eljön a szabadalom gazdája, s a tőkéken különleges vegyszeres eljárást alkalmaztat. A tőkék ezután csak satnya vesszőket hajtanak, melyek elpusztulnak, s jövőre nem kell metszeni. A tapasztalatok szerint ez az eljárás a korábbinál sokkal nagyobb termést eredményez. A zöldségfélékből a paradicsom lesz a tsz idei főterménye, melyből a Kocséri és Törteli út mellett 140 hektárt ültetnek, részben kézi, részben gépi szedésre. A tsz két kertészeti telepén, Nagy Ferenc telepvezető irányítása mellett fűtött és fűtetlen fóliaházakban, 8 millió szál paradicsom és 3 millió szál paradicsompaprika-palántát nevelnek. Az utóbbiból az idén 33 hektárt ültetnek. A paradicsompalánta közt lesz korai étkezési fajta is. Először egyszer-kétszer a gépi szedésre, termelt kon- zervf aj iákat is megszedik, s a kiskereskedelemben értékesítik. A palántaneveléssel foglalkozó tagok: Besenyei Káli mán, Sági Istvánná, Tóth Balázs, Kakulya Dénesné és Szikom László javítják a rossz ládákat is, melyek majd a szedéshez kellenek. Vetik a napraforgót Találkoztunk Sz. Tóth András kertészeti ágazatvezetővel is, aki elmondotta, hogy a tsz bokrosi nagy üvegházban termelnek korai paprikát is, melynek palántáit már ültetik. Az Arany János Termelő- szövetkezet tavaszi munkái sorában a szépen fejlődő szarvasmarha-állományuk ellátására, hozzáfogtak a siló- kukorica vetéséhez is. A héten megkezdik az’ 505 hektár napraforgó vetését, és mivel a múlt évben is elég jól bevált a sárgarépa termelése, az idén 106 hektárnyit vetnek belőle. Kopa László A rigók terjesztik Fakín A Mátra déli oldalán a tölgyerdő fáit elborította a fagyöngy. A jellegzetes erdei parazitának ezúttal a sárga fajtája, népiesen a fakín jelent meg nagy számban. Az élősködő növény magját az erdei rigók terjesztik. Elterjedését az idősebb tölgyerdőkben szinte lehetetlen megakadályozni. Ülésezett a vb Új választókerületek Nagyobb ösztönzés Ami egyáltaián nem mellékes A Gödöllőn megrendezett országos agrártanácskozáson dr. Villányi Miklós pénzügyminiszter-helyettes, majd néhány héttel később egy újságírókkal folytatott beszélgetésen Lakatos Tibor mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes foglalkozott meglehetős részletességgel a mezőgazdaságnak azzal a területével, amit a köznyelv „melléküzemág” címszó alatt könyvelt el. Amelynek korántsem „mellékes” voltát azonban az is jelzi, hogy Pest megyében a téeszek árbevételeinek 70, Komárom megyében 50 százalékát adják a különféle, kiegészítőnek mondható munkálatok. Ott jutott pénz Termelési érték, nyereség dolgában országosan is tekintélyes, néhol éppenséggel döntő szerepe van az ipari, feldolgozásbeli, építési, szállítási, kereskedelmi tevékenységnek. Ahol idejében észrevették a kínálkozó lehetőségeket, ott jutott pénz az alacsony termőképességű talajok megjavítására, gépek beszerzésére, s általában: a kiegészítő üzemágak nyújtotta pénzeket áramoltatták át az úgynevezett alaptevékenység bővítését célzó beruházásokba. Példaként elsősorban a fővárosi és Pest megyei téeszek kínálkoznak. A csepeli Duna Termelőszövetkezetben például olyan minőségű, exportra szállított zöldségszárítmányokat készítenek, amelyekkel egyetlen konzervgyárunk sem tudna konkurrálni. Az ócsai Vörös Október Tsz — amelynek termelési értéke a legmagasabb valamennyi téesz közül —, vagy a dunavarsányi Petőfi Tsz egyaránt az említett utat választotta —, teljes sikerrel. Jó ideje figyelemmel kísértem a szóban forgó munkálkodás megannyi kanyarulatát, bukfencét, döccenőjét, s a mindezzel együtt járó, többszörös állami szabályozást, jogszabályt. Az Üj Tükör egyik számában olvasható riport arról a dömsödi téesz-alkalmazott- ról, akit fölöttesei juttattak méltó helyére, a börtönbe, ahol a nevelőtiszt így búcsúzott a cikk szerzőjétől: „... hozzák be folyton az ilyen melléküzemágiakat... de még mennyi lehet odakint”. Mérleghiányos tsz Vannak tehát ma is a melléküzemek háza táján sikkasztok, helyzetükkel visszaélők — hol nincsenek?! —, s vannak ma is általánosításra hajlamosak, aminek számos példájával találkoztam az elmúlt években. Boldogult rendőri riporter koromban az egyik megyei főkapitányságon kérdezgettek: hát teheti ezt egy téesz-elnök? (Ma országosan megbecsült és sikert sikerre — immár nem a melléküzemekben — halmozó vezető az illető.) Fölrémlik egy Markó utcai beszélgetés, amit ügyészi engedély birtokában folytattam egy Kecskemét melletti téesz elítélt elnökével: „De hát itt mindenki jól járt: a szövetkezet, a megrendelő, a piac, mi hát akkor a vétkem?” — kérdezgette az elnök, s mi tagadás, jócskán akadt lyuk a jogszabályokban akkortájt. A keszthelyi téesz-mintaboltot létrehívó társulás Igazgatóját és főkönyvelőjét úgy ítélték el, hogy a bíróság kénytelen volt megállapítani: „...a rendeletben előírtak nem felelnek meg a gyakorlati élet követelményeinek, a fejlődés túlhaladta ...” A jog — olykor lassacskán — követte az életet. Már az 1971-es szabályozás megbízható keretet adott e tennivalóknak lenyesvén a vadhajtásokat, sokmindent egyértelműbbé téve. Legfőképpen talán azt, hogy amit korábban ebbe a „melléksávba” utaltak, annak jó részét az élelmiszer- gazdaság körébe sorolták. Hiszen nevezhető-e „mellékesnek” a traktorok javítása, az istállók fölépítése, a fuvarozás, a termékek földolgozása és közvetlen értékesítésük?! Néhány hajdanvolt magyar- országi uradalom éppúgy megvalósította saját kebelében ezt a „vertikumot”, mint nem egy szocialista ország és sok nyugat-európai szövetkezet. Azt is állíthatom, hogy aki a téeszek kiegészítő tevékenységét kiiktathatónak vélte, az voltaképpen önmaga javát sem szolgálta. Nem pusztán azért, mert például ily módon jóval több lett volna — s lenne ma is! — a mérleghiányos téesz, vagyis növekednének a költségvetés terhei, hanem azért is, mert éppenséggel az általános fejlődéshez volt forrás az így kapott nyereség. Hogy ez mekkora? A téeszek árbevétele tavaly 191 milliárd forintra rúgott, s ebSzentendrén húsz klub többszáz sportlövőjével (élvonalbeliek és válogatott kerettagok is ott voltak) évadnyitó országos viadalt rendeztek. Az MHSZ Nk. Konzervgyári LK képviselői jól szerepeltek. Eredményeik. Légpuska, 40 lövés. Serdülők: Aranyos Beáta 327 (MHSZ ezüstkoszorús színt), Somodi Zsolt 313 (MHSZ ezüstkoszorús). Ifjúsági: Papp Zsuzsanna 309 kör. Légpisztoly. Ifjúságiak: Kovács Gábor 325, Farkas Zoltán 315 (mindkettő: MHSZ bronzkoszorús). Junior: Dióssy György 60/522 (MHSZ ezüstkoszorús). ★ Az MHSZ tormási lőterén fagypont körüli hideg időben, de lelkes fiatalokkal került sor a városi kispuskás FIN Kupa lövészversenyre, tíz csapattal. A legjobbak a következők voltak: 1. Mészáros MGTSZ (Bocskai László, Szabó Balázs, Nagy Albert, Nyikos Dénes) 40/311; 2. Volán 1-es 40/214; 3. Konzervgyári Mészáros alapszervezet 40/196. ★ A sportotthoni pincelőtér volt a színhelye a városi úttörő légfegyveres Mészáros Kupa 2. és egyben befejező fordulójának. A nap legjobbjai. Légpuskás fiúk: Herpai (Kossuth isk.) 20/160, lányok: Borsos (Kossuth) 20/133. Légpisz- tolyos fiúk: Kovács G. (Petőfi) 20/175 (igen jó eredmény), lányok: Réghy (Arany) 20/150. Csapatban: Petőfi Isk. 160/1125. Az összetett végeredmény szerint a legjobbak: Légpuskás fiúk (17 induló): 1. Pozsár László (A) 40/325; 2. Herpai (K) 314; 3. Somodi (P) 305 körrel. bői nem kevesebb, mint 74 milliárd forint származott a kiegészítő ágazatokból! Az érintett tárcák Egy bökkenő azonban a mostani ösztönzőkben is akad. Elismerőleg nyugtázhatjuk, hogy nem pusztán szóbeli ez az ösztönzés a kiegészítő bevételek fokozására. Nem, mert a kedvezőtlen adottságú gazdaságok esetében 30 helyett 70 százaléka maradhat visz- sza a termelési adónak, s más, kézzelfogható segítség is ígérkezik. De éppen ott, ahol a legfontosabb lenne — például Szabolcsban, Vasban, Somogybán —, s ahol a legtöbb erre szoruló téesz működik, ott a legérzékelhetőbb a ma általános pénzhiány. A mezőgazdaság arculata az alaptevékenységen belül is sokszínű, változatos. Nem készletre — szükségletre termelnek a kiegészítő üzemágak is, legyen szó óvodák építéséről, könnyűipari munkálkodásról. Persze elképzelhetetlen bármiféle fejlődés az érintett tárcák állásfoglalása nélkül, amelyektől egyebek közt azt várják a gazdaságok vezetői, hogy vágjanak ösvényt a jogszabálydzsungelben. K. N. Színházi előadás A Kecskeméti Katona József Színházban délután 3 órakor Kapuk Thébában. Ifjúsági „A—B—C” összevont bérlet Légpuskás lányok (4): l.Papp Zsuzsanna (P) 40/288; 2. Borsos (K) 262; 3. Reggel (A) 178 kör. Légpisztolyos fiúk (9): 1. Kovács Gábor (F) 40/357; 2. Kovács D. (P) 313; 3. Bujdosó (A) 261 kör. Légpisztolyos lányok (4): 1. Réthy Andrea (A) 40/299; 2. Aranyos (P) 284; 3. Sasi (K) 223 kör. Csapatversenyben: 1. Petőfi isk. (Somodi, Kosa, Pantó, Tóth, Jánoskovics, Papp, Kovács G., Kovács D., Aranyos) 320 2352; 2. Arany 320/1988; 3. Kossuth 320/1835; 4. Rákóczi 180/879. A legjobbak szép díjakat kaptak jutalmul. Mai sportműsor Kézilabda Gimnáziumi pálya, 15 óra: Nk. Gimnázium—Ceglédi Gimnázium; Toldi-pálya, 15: Nk. Toldi DSK—Halásztelki Szakmunkásképző, megyei diák leány bajnoki mérkőzés. Labdarúgás Ifjúsági sporttelep, 14.30: Nk. Toldi—Halásztelki Szakmunkásképző; Cegléd: C. Szakmunkásképző—Nk. 224-es Szakmunkásképző, megyei diák bajnoki mérkőzés. Sakk TRAKIS Ifjúsági Klub, 18 óra: Nk. TRAKIS SC minősítő egyéni versenye, 14. játéknap. Moziműsor Hugó, a víziló. Színes, magyar-amerikai rajzfilm. Előadás kezdete: 4 óra. A farmer felesége: Színes amerikai film. (14 éven aluliaknak nem ajánlott!) Előadás kezdete: 6 és 8 óra. SPORT —SPORT —SPORT —SPORT —SPORT Lelkes fiatalok, hideg időben Lövészek három versenyen MOST ÉRDEMES VÁSÁROLNI a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat nagykőrösi cipőszakboltjában, Széchenyi tér 5. MEGÉRKEZTEK A LEGÚJABB TAVASZI MODELLEK: Pánt nélküli női szandál Alföldi férfipapucs Drapp szinű vikend férficipő Lánykaszandál, 31-34-es méretű Fiúszandál, 35-38-as méretű 35-38-as méretű 217 Ft 483 Ft 537 Ft 106 Ft 132 Ft 149 Ft Szerződés a gazdaságokkal