Pest Megyi Hírlap, 1980. március (24. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-30 / 76. szám
* Hasznos ötlelek gyűjteménye Nem kell újra feltalálni Köznapi dolgok TAVASZI FÁRADTSÁG ERKÖLCSI ÖSZTÖNZÉS NYÁRI IDŐSZÁMÍTÁS Lévay Jenő rajzai A tudomány és technika története számos olyan esetet jegyzett fel, mikor jelentős, korszakalkotó felfedezésék és találmányok létrehozásán, a fejlődésből szükségszerűen következő feladatok megoldásán egyidejűleg, egymástól függetlenül — sőt esetenként egymásról nem is tudva — több lángelme is fáradozott. Gondoljunk csak az euklideszi geometriát felváltó új, abszolút geometria felépítésében Bolyai János, Gauss és Lobacsevszkij párhuzamosan végzett munkájára. De említhetünk olyan találmányokat is, mint a telefon, melyet német nyelvterületen manapság is. Philipp Ress alkotásaként tartanak nyilván, olyannyira egyidőben készült el az angol Bell és német kollégája első készüléke. Folytathatnánk a sport, a rádiózás és Marconi, valamint Popov nevével — a példáknak szinte se szeri, se száma. Párhuzamos kutatás A hőskor eme párhuzamosságai több okból is törvényszerűek voltak: a társadalomnak szüksége volt az új ismeretekre, így mindenhol - többen foglalkoztak a megoldás kutatásával, ugyanakkor az információs rendszer, a tudósok és feltalálók közötti kommunikáció lehetőségei igencsak szegényesek voltak. így fordulhatott elő, hogy oly sokan látszólag feleslegesen fáradoztak egy-egy probléma megoldásán, s nem is sejtették, -hogy néhány száz kilométerrel távolabb éiő kollégájuk ugyanezzel foglalkozik, s már előbbre is tart. Természetesen napjainkban is vannak olyan kutatási témák, melyekkel a világ minden táján, s esetenként még egy országon belül is tudatosan több helyen, egymással párhuzamosan foglalkoznak. Az esetek többségében azonban az efféle párhuzamosság nem tudatos elhatározás, hanem a megfelelő informáltság hiányának következménye, s így bizony az anyagi és szellemi javakkal történő pocsékolást jelenti. Különösen igaz ez a műszaki gyakorlat hétköznapjai során, amikor is egy-egy készülék, gép, gyártási eljárás kialakításán jónéhány munkaórát dolgoznak a konstruktőrök, a technológusok, miközben a szomszéd gyárban már eredményesen alkalmaznak valami hasonlót, évek óta. De hát. ki tud róla? Rövid leírások Nos, a megismerés egyik módja a már megvalósított újdonságok — szabadalmak, találmányok, újítások —, minél szélesebb körű propagálása. Az Országos Találmányi Hivatal évről évre több száz és ezer újszerű műszaki megoldásra ad szabadalmi védettséget, a vállalatoknál sok-sok ezer újítási javaslat születik. Ezek megismerését, minden szakember számára hozzáférhető tételét szolgálja az OTH, af Magyar Kereskedelmi Kamara Szellemi Termék Szakbizottsága és a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó közös munkája nyomán napvilágot látott Hasznosítható hazai műszaki-szellemi alkotások című gyűjtemény. A Találmányi Hivatal munkatársai a Kamara segítségével összegyűjtötték, rendezték azokat a találmányokat, melyeket már valaha eredményesen bevezettek, megfelelő eredményeket hoztak, s másutt történő hasznosításuk hasonló eredményekkel kecsegtetne. Az ágazati minisztériumok és főhatóságok — így egyebek "között a Nehézipari Minisztérium, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium — anyagi hozzájárulásával a közgazdasági kiadó már két ilyen kötetet jelentetett meg, az elsőt az 1978-ban, a másodikat 1979-ben. Nézzük, mit tartalmaznak az egy- egy, már sikerrel alkalmazott megTurgenyev Állandóan visszatérő hőse (függőleges 12.). Már első novelláiban síkra- száll a jobbágyfelszabadítás mellett. A tennivágyó, de akaratgyenge főhős jellemzi az „östalaj”, „Az előeste” és (függőleges 16.) című műveit. Egyik népszerű szerelmi regénye a (vízszintes 1.). Legnagyobb műve az (függőleges 14.). Főhőse a józan, tárgyilagos, forradalmár Bazarov. Turgenyev 36 éves korától külföldön élt, 1863-ban (vízszintes 69.), majd Párizsban telepedett le. rT 1~~ T~ 5“ r“ r r W 11 TT 13 14 w~ ló ú W7 7$ 20 2i ír V # 23~ 9 • Hl 25 t 26 # • 27 28 29" ® 2T 3F 9 ír Ü4 37" 9 36 C 37 56 W 9 4Ö □ 41 Í2 43 44~ 9 4 5 48~ 47 9 ® 43 9 40 5Ú 5T 52 * 5J 9 54 55 56~ 1 57 9 W 1 60 . 67j 9 62 63 • 64 n r 66 9 w 9 68 l m I © KI VÍZSZINTES 1. Beküldendő. 12. Annak a tulajdona. 13. Helyreállít. 15. Női név 11. Olasz nagyváros. 19. Szigetország. 20. Borőkanálinka, névelővel. 21 Hírt küldött. 2D. Edény. 2». Becézett női név. 25. Vissza: mackó. 21. Szakmunkástanuló — régen. 28. Belga és kubai autó betűiele. 30. Rágcsálót hajszol. 33. Igekötő. 34. Kerti szerszám. 36. A Magvar Kommunista Ifjúsági Szövetség tagla. 37. Zuhany. 38. Ibsen-dráma címe. 40. Piaci árusok. 41. Becézett női név. 42. Hatvan nerce. 44. Szeszes itail. 45. Rostnövénv. 46. Aludttejből kiváló folyadék. 48. Emelőgép. 49. EEE. 51. Kipillant. 54. Tessedik Sámuel. 55. Maláta fele. 57. Termelőszövet kezetek Országos Tanácsa. 58. Esszé! felfog. 59. Végtag. 60. Férfinév. 62. Virág 64. Ismertető jegye. 65. Gördülékenyen. 67. Bégetés. 68. Sportingek. 69. Beküldendő. FÜGGŐLEGES 2. Illetve. 3. Hurkafaita. 4. Restiben van. 5. Zörej. 6. Inni ad. 7. A Kaszpl-tengerbe ömlő nagy folyó (+’). 8. Ballon fele. 9. LZ. 10. Annak ellenére. 11. Óvodák. 12. Beküldendő 14. Beküldendő. 16. Beküldendő 18. Több pápa neve volt. 20. A világtalan. 22. Régi "római felsőruha 24. Jómagam szintén. 26, Hátvéd, idegen szóval. 27. Zamatok. 29. Elemei. 31. Szaggatott hangon rikoltozik (kürt). 32. Téli sporteszköz. 33. Ostoba. 35. Műszerész. 31. Vallomást tevő személy. 39. Szájszél. 41. Veteményes. 43. A Világifjűsági Találkozó. 45. Nagy német filozófus. 47. Történelmi Időszak. 48. Megfagyott csapadék. 50. Ten. ger Kuba alatt. 52. Később. 53. Evőeszközöd. 54. Januárban. 56. Peru fővárosa. 59. Végtagja. 61. Fürdőedény. 63. ZEA. 64. Vissza: a tuniszi uralkodó elme. 66. Tiltószó. 68. Magyar Néphadsereg. Megfejtést határidő: 1 hét. AZ 1980. MÁRCIUS 16-ÄN MEGJELENT KERESZTREJTVÉNY MEGFEJTÉSE: Vedd föl azt s örök tábládra / Magyar történet múzsája / Vésd föl ezt a nagy napot / Vésőd soká nyugodott. KÖNYV JUTALMAT NYERTEK: Csontos Györgyné (Szob, Sport út 20. 2628) — Kanlcsár Jánosné (Százhalombatta. Arany J. u. 1.. 1/6. 2440.) — Barna Sándomé (Főt. Eötvös u. 2/a. 2151.), Laurlts Károly (Budapest. Béke tér 1. 1212) — Boros Lászlóné (Ráckeve, Hunyadi J. u. 1. 2300) — Mezei Ferencné (Üllő. Petőfi u. 10.) 2225) — Mahler Edéué (Dunakeszi. Víz-köz 3. 2123.) — Szabó János (Zsám- bok. Nagydiófa u. 29. 2116) — Simó Pál (Domonv. Tavasz u. 4. 2182), — Somogyi István (Dunaharaszti. Eocskay út 50. 2330), G Y E RM EK R EJTVÉN!' Pajtások! Oj soroztunk címe: „Utazas e Föld körül." Alábbi rejtvényünkben a Föld legjelentősebb hegycsúcsai közül szerepel néhány. VÍZSZINTES 1. Fekete István regénye a gólyáról. 3. „De. . . sötét hajam őszbe vegyül már" (Petőfi-versidézet). 6. Növény. 3. Egyik csoportból a másikba sorol. 9. A Magas- Tátra 2632 m magas hegycsúcsa. 10. Az egyik Heves megyei község lakója. 11. Fél adag sajt! 13. Rab beiül, keverve. 14. Pára! 16.' A vadllbához hasonló, nálunk csak átvonuló, úszólábú madár. 20. A manó egynemű betűi. 21. Rakpart németül. 22. Állati szálláshely. 23. A Pamir 7134 m magas csúcsa a Szovjetunióban. Í4. Harcra termett. FÜGGŐLEGES 1. Hálát érző. 2. Ivadék. 3. Nem kell neki bemutatkoznom. 4. A Savoya-Alpok 4307 m magas csúcsa. 5. örökzöld cserje. magyar neve: hanga, de leánynév 13. 6. Labdarúgás gyereknyelven. 7. Balatoni üdülőhely. 12. A lába alól. 14. Az erjedő trust hordóján alkalmazott, átfúrt dugó. 15. A zenetörténet egyik nagy német alakja (Johann Sebastian). 17. Ilyen telefon is van. 18. Egyforma betűk. 19. Jól ki van fenve. Pajtások! A megfejtett hegycsúcsok nevelt írjátok le egy levelezőlapra, és április 4-ig küldjétek be a szerkesztőséghez. A helyes megfejtők részt vesznek a márciusi jutalomsorsolásban. < % Ä H 6 é> rq 10 J M 12 V) 1H 15 £ <? ie la 21 52 25 2H ' .. ’ Oldást közreadó leírások? A tájékozódáshoz elengedhetetlen adatok — a nyilvántartási számok, a tulajdonos vállalat pontos neve, címe, a felvilágosítást nyújtó szakemberek telefonszáma — után a rövid műszaki leírás következik, a kísérletek eredményeivel és tapasztalataival. Azt, hogy a találmány kiállta a gyakorlat próbáját, a hazai hasznosítás helyének és időpontjának közreadása bizonyítja, s ugyancsak megtalálható az esetleges külföldi értékesítésre vonatkozó lehetőség. Fontos információ még a bevezetés várható eredménye is. külüiiíéle értékek A sok száz leírás között egyaránt találhatók már ránézésre is igen komoly, a laikus számára szinte ijesztő szakmai zsargonban megfogalmazott tudományos értékű újdonságok, s mellettük a tulajdonképpen pofon egyszerű, s mégis eddig ki nem talált kis készülékek, szerszámok, mun- kafögások.' Nézzünk néhány kiragadott példát! A Központi Fizikai Kutató Intézetben készült digitális, diszkrét Fourier-transzformáció elvégzésére alkalmas, s nyilván igencsak bonyolult készülék leírása mellett megtaláljuk a Győr megyei ÁÉV látszólag szimpla ötletét: a sokszor kiszakadó cementeszsákok helyett az ömlesztett tárolásra alkalmas, gördíthető törpesilót konstruáltak. Hogy ennek alkalmazása az építkezéseknél nemcsak törpemegtakarítást jelent majd, az nyilvánvaló. A kötet lapozása közben két szempontból mindenképpen jogos hiányérzetünk támadt. Az egyik ok: sajnálatos módon egyetlen KGM-vál- lalat sem szerepel azok listáján, akik másutt is eredményesen alkalmazható műszaki újdonsággal jelentkeznek. A másik: szűkebb pátriánkból is mindössze a Dunai Kőolajipari Vállalat és a budaörsi Texelektro Szövetkezet 2-2 szabadalmával találkoztunk. Mit mondhatunk erre? Reméljük, hogy a közeljövőben napvilágot látó harmadik kötet már ebből a szempontból is gazdagabb lesz. Ez azonban nem a szerkesztést és összeállítást végzőkön múlik. WEYER BÉLA A rádió és televízió műsorából VASÁRNAP KOSSUTH RÁDIÖ Rikóczi-induló. Hírek. IdőjárAs-jelieivtés. Kellemes vasárnapot! Múzeumi híradó. Baráti körben. Hírek. Időjárás-jelentés. Útközben. öt kontinens hét napja. A Nyitr.ikék postája. KIsyóbüvölő. Népdalok. Földalatti. Hírek. Időjárás-jelentés. Útközben. Bummbele Cirkusz. Zongoraverseny. Hírek. Édes anyanyelvűnk. Réssietek Puccini operájából. Tiszta szívvel. Zenés játékokból. Gondolatjel. Hírek. Időjárás-jelentés. Útközben. Tokiói levél. Népdalkörök országszerte. Odüsszeia. Hírek. Időjárás-jelentés. Útközben. Évgyűrűk. Művészlemezek. Ho4 volt. hol nem Tolt... Hírek. Időjárás-jelentés. Útközben. A fekete város. Nóták. ViláKirodalmi Dekameron. Dzsesszfelvételek. Gluck: Orfeusz. Hírek. Időjárás-jelentés. Sporthírek. Totó. Sporthírek. Totó. Hírek. Időjárás-jelentés. Olasz dalok. Himnusz. PETŐFI RÄDIÖ 7.00: A római katolikus earyház félórája. 7.30: Simon Preston orsónál. 8.00: Hírek. Időjárás-Jelentés. 8.05: Mit hallunk? 8.30: Vasárnapi koktél. 11.00: Szivárvány. 12.00: Jő ebédhez szól a nóta. 12.56: Három füttyszó. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.05: Híres előadók asbuma. 14.30: Hírek. 14.33: Táskarádió. 15.30: Jelenidőben. 16.00: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 16.33: Útközben. 17.00: S'é"erek mindenkinek. 18.00: Mihail Alekszandrovics. 18.30: Hírek. 18.33: A vasárnap sportja. Totó, 19.00: Szalmaszál. 19.45: Pon-műhely. 20.30: Hírek. 20.33: Sporthírek. Totó. 20.38: Magyar táj. magyar ecsettel. 20.58: cigánydalok. 2t.30: Elfelejtett dallamok. 23.33: Kiss Imre műsora. 23.00: Hírek. Időjárás-Jelentés. 23.10: Ooerettrészletek. 24.04: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.10: Műsor-áras. 3. MŰSOR 7.00: Szcrb-horvát és német nyelvű műsor. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.08: Operaáriák. 9.01: Kamarazene. 10.10: Üj zenei újság. 11.00: Hírek. Időjárás-Jelentés. 11.06: Kis magvar néprajz. 11.11: Hi-fi varieté. 12.10: Ttikörvilágok. 13.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 13.05: Szimfonikus zene. 14.21: Bach-művek. 15.45: Édes anyanyelvűnk. 15.59: Zempléni Kornél zongorázik. 16.24: Operarészletek. 17.29: A háborúnak vége. 17.59: Az iflúságj rádió műsora. 18.20: Lux Erika zongoraestje. 19.58: Századunk zenéiéből. 20.58: Rádiószlnház. 22.12: Brahms: B-dúr szextett. 22.50: Nem érteni, mit mondasz. 23.30: Hírek. Időjárás-jelentés. 23.33: Műsorvá ”As. televízió 8.05: Tévétoma. 8.10: Mindenki iskolája. 9.15: Óvodások filmműsora. 9.35: A Tenkes kapitánya. 9.55: A Cimbora különkiadása. 10.45: Csak gyerekeknek! 11.05: Hírek. 11.10: Zenés múzeumi délelőtt. 6.00 6.05 7.20 7.23 8.00 9 05 8.10 8.26 9.02 9.27 9.50 10.00 10.05 10.08 11.04 12.00 12.10 12.15 13.01 13.11 14.05 15.00 15.05 15.13 15.23 17.43 17.00 17.05 17.10 17.20 18.15 18.30 18.40 18.45 19.25 19.55 20.35 20.56 22.00 22.10 22.10 24.00 0.10 0.25 11.45: Mulassunk együtt! 14.00: Pedagógusok fóruma. 14.40: Tengerre (ism.). 15.50: Tücsökzene. 16.25: Gruntoveci emberek. 17.15: Sok van. mi csodálatos . .. 18.45: Tévétorna. 18.59: Esti mese. 19.09: A Hét. 20.00: Hírek. 20.05: Charlie angyalai. 20.55: Kapcsoltam ... 21.25: Telesport. 22.25: Hírek« HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ 4.25: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.25: Régi híres énekesek műsorából. 9.00: ... bánat és derű közt. 9.10: A hét zeneműve. 9.40: Ki kopog? 10.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 10.05: Kisiskolások műsora. 10.35: Dvorzsák: VII. szimfónia. 11.19: Bioritmus. 11.39: Jókai Mór élete és kora. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 12.50: Zenei érdekességek. 14.34: Gelléri Andor Endre két novellája, 14.54: Édes anyanyelvűnk. 15.00: Hírek. 15.10: Haydn: G-dúr trió. 15.28: Visszapillantó. 1G.OO: Ütközben. 16.05: Daloló, muzsikáló tájak. 16.20: Poéma. 18.33: Az olvasás gyönyörűsége. 17.00: Hírek. Útközben. 17.10: Nn*ák. 17.37: Kapusi Rózsa műsora. 18.02: Ooeraáriák. 18.15: Hol volt. hol nem volt. •. 18.30: Esti magazin. 19.15: Éljünk a pirossal. 20.24: Színes népi muzsika. 21.00: Fehéren-feketén. 22.00: Hírek. Időjárás-jelentéi. 22.15: Sporthírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Hallgassuk együtt! 23.10: Magvar szerzők műveiből. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.10: Táncdalok. 0.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.25: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.05: Strauss-művek. 8.30: Hírek. 8.33: Népdalok. 9.09: Slágermúzeum. 9.50: Zsák a hátunkon. 10.00: Zenedélelőtt. 11.55: Pillanatkép. 12.00: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 12.30: Hírek. 12.33: Kis magyar néprajz. 12.38: Tánczenei koktél. 13.25: Magyar táj. magyar ecsettel. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig... A rádió kívánság- műsora. 17.00: Jelenidőben. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Hírek. 18.33: Zeneközeiben. 19.30: Töltsön egy órát ke Ivenceivel. 20.30: Hírek. 20.33: A fogyasztási szokások Magyarországon. 21.03: Táncdalok. 21.45: Nóták. 22.30: Könnyűzene. 23.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 23.15: Ooerettrészletek. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 9.00: I«kolar~dió. 9.30: Operettfelvételek. 10.06: Gondolatjel. 11.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 11.05: Francia madrigálok. 11.20: Zenekari hangverseny. 13.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 13 07: Szabadpolc. 13.37: Hangverseny. 14.55: Purcell-művek. 15.35: Láttuk, hallottuk. 16.00: Arcok, művek, korok. 16.30: Huszonöt perc beat. 16.55: Versenymű hegedűre. Csajkovszkijt II. szimfónia: 18.09: Zs^hrádfósrinház. 18.30: A hét zeneműve. 19.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 19.05: Mindenki iskolája. 19.35: Április. 19.40: A dalirodalom remekei. 21.48: Évszázadok mesterművei. 22,30: Hírek. Időjárás-jelentés. 22.33: Műsorzárás.