Pest Megyi Hírlap, 1980. március (24. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-25 / 71. szám
MEGKEZDŐDÖTT A XII. PÁRTKONGRESSZUS AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXIV. ÉVFOLYAM, 71. SZÄM Ára 1.20 forint I960. MÁRCIUS 25., KLUB A PÁRT ÉS A EGYSÉGE TÁRSADALMUNK FEJLŐDÉSÉNEK ZÁLOGA Kádár János előterjesztette a Hétfőn délelőtt 10 órakor az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában megkezdte munkáját a Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusa. A. tanácskozás termét — az alkalomhoz illő ünnepélyességgel — virágok, feliratok ékesítették. Az MSZMP politikáját immár negyedszázada kifejező mondat — „Tovább a lenini úton!’’ — foglalta el a homlokzat fő helyét, alatta a Vlagyimir Iljics Lenin domborművű portréját övezte közös mezőben a nemzetközi munkásmozgalmat jelképező vörös drapéria, s' nemzeti színeink piros-fehér- zöld trikolórja. A körbefutó karzaton feliratok sorjáztak: „Éljen pártunk és népünk megbonthatatlan egysége!”, „Köszöntjük Az indítványnak megfelelően kárát, Hajdú-Bihar megye kiil- a kongresszus az elnökség tag- döttét; Brutyó Jánost, a Közjóvá választotta: ponti Ellenőrző Bizottság elAczél Györgyöt, a Miniszter- nőkét, Nógrád megye küldöt- tanács elnökhelyettesét, Bara-. tét; Cservenka Ferencnét, a nya megye küldöttét; Apró Pest megyei pártbizottság első Antalt, az országgyűlés elnö- titkárát, Pest megye küldöttét; két, Csongrád megye küldőt- Dobozy Imre írót, a Magyar tét; Benke Valériát, a Társa- írók Szövetségének elnökét, dalmi Szemle szerkesztő bi- Szabolcs-Szatmár megye kül- zottságának elnökét, Vas me- döttét; Dudás Ivánt, a Fémgye küldöttét; Biszku Béla munkás Vállalat szerszámké- nyugdíjast, Szabolcs-Szatmár szítőjét, Budapest küldöttét; megye küldöttét; Borbély San- Dusnoki József nét, a kelebiai dort, a Központi Bizottság tit- Rákóczi Csillaga TermelőszöKözponti Bizottság beszámolóját megye küldöttét; Havasi Ferencet, a Központi Bizottság titkárát, Veszprém megye küldöttét; Huszár Istvánt, a Minisztertanács elnökhelyettesét, Heves megye küldöttét; Kádár Jánost, a Központi Bizottság első titkárát, Budapest .küldöt- tét; Kéri Lászlómét, a Remix Rádiótechnikai Vállalat szombathelyi gyárának igazgatóját, Vas megye küldöttét; dr. Korom Mihályt, a Központi Bizottság titkárát, Békés megye küldöttét; Kovács Zoltánt, az Ózdi Kohászati Üzemek olvasztárét, Borsod-Abaúj-Zemplén megye küldöttét; Lázár Györgyöt, a Minisztertanács elnökét, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 'küldöttét; Losonczi Pált, az Elnöki Tanács elnökét, Somogy megye küldöttét: dr. Maróthy Lászlót, a KISZ Központi Bizottságának első titkárát, Győr-Sopron megye küldöttét; Méhes Lajost, a budapesti pártbizottság első titkárát, Budapest küldöttét; Nemes Dezsőt, a Népszabadság főszerkesztőjét, Szolnok . megye küldöttét; Németh Károlyt, a Központi Bizottság titkárát, Budapest küldöttét; Óvári Miklóst, a Központi Bizottság titkárát, Fejér megye küldötvetkezet brigádvezetőjét, Bács- Kiskun megye küldöttét; Erdei Lászlónét, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnökét, Szabolcs-Szatmár megye küldöttét; Fock Jenő nyugdíjast, Komárom megye küldöttét; Gáspár Sándort, a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkárát, Pest megye küldöttét; Gyenes Andrást, a Központi Bizottság titkárát, a külügyminisztérium küldöttét; Győri Imrét, a Központi Bizottság titkárát, Bács-Kiskun hazánk felszabadulásának 35. évfordulóját!”, „Éljen a kommunizmus és a béke!”. Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára lépett a mikrofonhoz; megnyitotta a Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusát. Bejelentette, hogy a budapesti, a megyei és a megyei jogú pártértekezletek 767 küldöttet választottak meg. Megállapította, hogy a párt szervezeti szabályzatának értelmében az MSZMP XU. kongresszusa határozatképes, majd bejelentette: a kongresszus küldöttcsoportjai megvitatták az elnökségre tett javaslatot, s azt elfogadásra ajánlják. Kádár János és Andrei Kirilenko A Pest merryei küldötteik egy csoportja tét; Pothornik József nyugdíjast, Nógrád megye küldöttét; Púja Frigyes külügyminisztert, a Külügyminisztérium küldöttét; Sarlós Istvánt, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkárát, Tolna megye küldöttét; Stock János vezérőrnagyot, hadseregparancsnokot, a néphadsereg 1 küldöttét; dr. Szabó Gábor akadémikust, a Debreceni Orvostudományi Egyetem orvostudománybiológiai intézetének vezetőjét, Hajdú-Bihar megye küldöttét; Szalai Gyulát, a Fejér megyei Állami Építőipari Vállalat kőműves brigádvezetőjét, Fejér megye küldöttét; Szűcs István- nét, a Magyar Úttörők Szövetségének főtitkárát, Csongrád megye küldöttét; Szűcs József- nét, az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium tanárát, • Heves megye küldöttét és Zagyi Já- .nost, Karcag város pártbizottságának első titkárát, Szolnok megye küldöttét. Tanácskozik a konxresszus lÄllSISiii A kongresszus elnökségébe tiszteletbeli tagnak beválasztották a testvérpártok küldöttségeinek vezetőit. A tanácskozás vendégei: a kormány tagjai, az államtitkárok, több országos főhatóság vezetője, a tömegszervezétek és mozgalmak vezetői, a Magyar Népköztársaságnak a szocialista országokban akkreditált nagykövetei. Az MSZMP Központi Bizottsága meghívta a munkásmozgalom több veterán harcosát is: Skolnik Józsefet, László Aladárt, Jura- nics Antalné Döme Piroskát, Erdei Mihályt, Rostás Istvánt, Nezvál Ferencet, Major Tamást, Marosán Györgyöt, Horváth Jánost és dr. Práth Károlyt. A kongresszusra meghívott pártonkívüli személyiségek, tudósok és művészek között van dr. Bognár József akadémikus, Nagy Dániel, az Elnöki Tanács nyugalmazott helyettes elnöke. Nánási László, a SZÖVOSZ felügyelő bizottságának elnöke, dr. Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Illyés Gyula író és Keresztury Dezső akadémikus. Az elnökség tagjai nagy taps közepette foglalták el helyüket. (Folytatás a 2. oldalon)