Pest Megyi Hírlap, 1980. március (24. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-19 / 66. szám

ŐRI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXII. ÉVFOLYAM, 66. SZÄM 1980. MÁRCIUS 19., SZERDA Nemcsak a szív, az ész ügye is Környezetvédelmi őrséget alakítanak Dr. Vecserek Lajos nem egé­szen egy esztendeje titkára a Hazafias Népfront monori nagyközségi bizottságnak. Ve­le beszélgettünk a bizottság, az elnökség előtt álló tennivalók­ról, feladatokról. Közeleg a tanácsválasztás, ebben nyilván segíthetnek, közreműködnek az aktívák. Honismereti kör — Valóban, az most a leg­közelebbi és egyik legfonto­sabb teendőnk, hogy a tanács­választások zökkenőmentesen lebonyolódhassanak, de nem ! csupán ez a dolgunk, s nem | is olyan tevékenységet aka- I runk kifejteni, mely szakaszos, I s egy-egy tanácscikilussal kéz- 1 dődik, illetve zárul. Az utóbbi | időben sikerült új terveinkből is megvalósítani jónéhányat, s áll még előttünk megoldandó feladata, például a környezet- védelmi őrség megszervezése, segítség a honismereti kör lét­rehozásában. — Hallhatnánk ezekről rész­letesebben? — Amikor tavaly átvettem az elnöki teendőket, nem volt a legszerencsésebb időszak: ve­zetők híján csupán a nőbizott­ság élt és dolgozott, a nép- frontbizottsáigi tagok, aktivitá­sa sok kívánnivalót hagyott maga után, az ülésekre 30 szá­zalékuk sem járt el. Szerencse, hogy az elnökségi tagokra le­het építeni, számítani, az ak­kor adódott feladatokat velük oldottuk meg, elismerést is kaptunk érte, s megtervezhet­tünk egy-két távolabbi tenni­valót is, amelyek közül nem egy mára már megoldást is nyert. — Elsőként a kertbarátok körének megszervezését emlí­teném, melyet a járási műve­lődési házzal közösen hoztunk létre, s amely olyan jól indult, hogy érdemes támogatni. Ba­logh Sándor mesyei agroké­miai és növényvédő szakfel­ügyelő irányítja a 15 fős cso­portot. A tagok egyelőre a kertészkedéssel kapcsolatos té­mákkal foglalkoznak, év végé­re azonban kisál lattenyésztők­kel, barkácsolókkal is bővül majd körük. Nagytakarítás előtt — Felvettük a kapcsolatot a Monorvidéki Afész-szel, ígérték, hogyha megnyílik az új gazdabolt, kikölcsönözhető kisgépekkel segítik a kertbará­tokat. A Vetőmagtermelő és Értékesítő Vállalat, monori központja már most megad minden szükséges segítséget. Sikerrel indult a Nők Lapja klub és a kondicionáló torna, mindkettő rendkívül népszerű lett rövid idő alatt. Éppen a napokban tájékozódtunk ar­ról: hogyan lehetne segíteni a honismereti kör megalakulá­sát, munkáját, s az eddig itt* ott felhalmozott régi értékek biztonságos elhelyezését? A kör feladata lenne a község krónikájának írása is, melyet bizony a hatvanas évek végé­től senki sem tartott szívügyé­nek. — A környezetvédelem. vi­szont sokaknak szívügye, még­is kevés előrelépés tapasztal­ható •. • — Szeretnénk hamarosan környezetvédelmi őrséget szer­vezni, számítunk ebben az üzemekre, vállalatokra, szocia­lista brigádokra. Első lépés­ként március 22-én, az iskolá­sok segítségével „nagytakarí­tást” rendezünk, feltérképezve azokat az illegális szemétle­rakó helyeket, amelyek eltávo­lítása sürgős feladat Csatla­koztak a monori-erdeiek is. az ott működő népfrontbiaott- sági tagok ugyancsak huszon­kettedikére tervezik a telepü­lés közös nagytakarítását. Legyen példa — Lesz-e vajon fásítási ak­ció? — Az idén nem; de ez nem azt jeleníti, hogy ne szorgal­maznánk továbbra Is az utcák fásítását. Hogy példával is szolgáljunk: a monori Ady Endre utcát mielőbb szeret­nénk minta-utcává alakítani, parkosítani, fásítani, hogy ez a forgalmas, központi utca olyan legyen, amilyennek Monor minden utcáját szívesen látná kivétel nélkül mindenki... K. Zs. A nap kulturális programja Próbál az irodalmi színpad Gyömrőn, 17 órakor: isme­retterjesztő előadás, A film és a tévé kapcsolata (a 4. számú általános iskolában), 18-tól: a népi tánecsoport próbája. Maglódon, 17-től: a XX. szá­zad irodalma. Mendén: honismereti kiállí­tás, 11-től: a kézimunka szak­kör foglalkozása (az általános iskolában). Monoron, 16-tól: az irodalmi színpad foglalkozása (a gim­náziumban), 17-től: az asztali­teniszklub edzése (a Munkás­őr úti iskolában) és a cigány ifjúsági klub összejövetele (a művelődési házban), a mozi­ban, 16-tól: Csínom Palkó, 18- tól: Pokoli torony, I—II. Monori-erdőn, 18-tól: isme­retterjesztő előadás, A pálya- választás (az általános iskolá­ban). Pilisen, 18-tól: ifjúsági klub­foglalkozás és ki'smotorvezetói tanfolyam. Úriban, 14-től: a modellező szakkör foglalkozása (az álta­lános iskolában). Nagykőrösi fiaskó Péteriben Biztos hazai siker a rangadón Az összevont járási bajnokság eredményei Gyönyörű, napsütéses, tava­szi időben került sor a mono- ri-ceglédi összevont járási lab­darúgó-bajnokság második fordulójára. A legnagyobb meglepetés Péteriben született, a bajnokság egyik várományo­sa, a nagykőrösi gárda mind­két pontot elvesztette. Drámai körülmények között csak egy büntetőből szerezte meg a győ­zelmet az üllői tizenegy a lel­kes mendeiek ellen. A rang­adón biztos hazai győzelem született, a monoriak ezúttal gyengébben játszottak a szo­kottnál. Biztosan nyert az abo- nyi, az albertirsai és a gyom- rőt csapat, csak egy gól esett Törteién, s ez a hazaiak győ­zelmét jelentette. Nyáregyhá­zán a hazaiak legyőzték Maglódot. VECSÉS—MONOR 3-0 (2-0) Vecsés, 600 néző. Vezette: Ágoston (jól). Kemény összecsapásokkal tarkított mérkőzésen a ha­zaiak tetszetősebben futballoz­tak a monoriaknál. Az első gól után már egy pillanatig sem forgott veszélyben a biztos ve- csési győzelem. Sajnálatos ese­ménye volt a találkozónak, hogy Szegedi (Monor) és Kiss A. (Vecsés) súlyos sérülést szenvedett. Végeredményben a vecsési győzelem megérde­meltnek mondható. Góllövő: Kári, Nagymarosi, Burányi (11-osbői). Jó: Czinkos (a mezőny leg­jobbja), Kári, Kiss A., illetve Koblencz. PÉTERI—NAGYKÖRÖS 2-1 (1-0) Péteri. 150 néző. Vezette: Sárosi (jól). Egyáltalán nem látszott meg a tabellabeli különbség a két csapat között. Meglepetésre a hazaiak irányították a játékot, szemre is tetszetősen futbal­loztak. A nagykőrösiek csak az utolsó negyedórában kerül­tek' fölénybe, de ekkor már semmi sem sikerült nekik. A hazai győzelem valós. A Pé­teriek góljait Lukács és Tóth P. szerezte. Rajtuk kívül Mra- vi;: F. és Füstös M. játszott jól. ABONY—GOMBA 4-0 (2-0) Pánd, 100 néző. Vezette: Papp M. (közepesen). A kávai pálya mély talaja miatt rendezték Pándon a ta­lálkozót. Színt, változatosságot a 90 perc alatt csupán az abo- nyiak egy-egy ötletes támadá­sa és néhány szikrázó össze­csapás jelentett. A gombai csapat játékán kiütközött az edzésmunka és a tudatosság. hiánya. ÜLLŐ—MENDE 1-0 (1-0) Üllő, 300 néző. Vezette: Szu- da (jól). Két tizenegyest is rúghattak az üllőiek, de csak az egyiket tudták értékesíteni, Halmi ré­vén. Közepes iramú és színvona­lú volt a játék, a lelkes men­deiek majdnem meglepetést okoztak. GYÖMRÖ—CEGLÉDBERCEL 6-1 (3-0) Gyömrő,( .,.10 néző. Vezette: Hegyes István (kiválóan). A hazaiak javuló játékkal, helyenként ötletes támadások­kal már az első 45 percben el­döntötték a mérkőzés sorsát. Szünet után is végig Gyöm- rő támadott, a berceliek be­csületgólja nagy kapushiba után született meg. Góllövő: Szécsényi (4), Bíró, Gudra G. (11-esből), illetve Prudovics. A gyömrőiek legjobbjai a góllövők voltak, míg Bércéiből Peszeki 1. játszott jól. NYÁREGYHÁZA—MAGLÖD 2-1 Nyáregyháza, 200 néző. Ve­zette: P. Szabó (közepesen). Mindhárom gól erősen po­tyaízű volt, ez egyben „kritika Bűvös dominót készítenek Logikai játékok Ecserről Március végéig 40 ezer bűvös dominót készítenek a Po­litechnikai Ipari Szövetkezet écseri részlegében. A bűvös kockához hasonló elven működő logikai játéknak már is nagy keletje van a piacon. A képen: Kovács Jánosné és Orbán Jánosné csomagolja a fejtörő játékot. Barcza Zsolt felvétele NEFAG Új műhely A Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság mono­ri erdészeti üzeme jelentős be­ruházás megvalósítására vál­lalkozik ebben az esztendőben. A csévharaszti telepen — há­zilagos kivitelezéssel — új ja­vítóműhelyt hoznak tető alá, amelyben helyet kapnak a szociális létesítmények, öltö­zők, mosdók, fürdők, és az ebédlő is. A 2 millió forintba kerülő létesítményt az év vé­géig szeretnék átadni rendel­tetésének. Országgyűlési képviselő fogadónapja Dr. Varga János, a 11. szá­mú választókerület országgyű­lési képviselője március 21-én, pénteken Pilisen tart fogadó­napot. Választói 14 és 16 óra között a nagyközségi pártbizottság épületében kereshetik fel gondjaikkal, panaszaikkal, ja­vaslataikkal. Exportra is termelnek Ódon falak között - modern gépek Aktivak a közéletben is A maglód! vasútállomástól csak néhány percre, de mégis eldugott helyen található az 1723-ban épített egykori Kó- czán-kastély, amelynek ódon falai között ma pezsgő, eleven élet folyik, gépek zúgnak, fém alkatrészek csörögnek a tágas, magas mennyezetű he­lyiségekben, A Marx Károly utca 51. szám alatt telepedett meg az ELEKTHERM — Elektrome­chanikai éstGépgyártó Szövet­kezet — maglódi üzemegysege még 1974-ben. A gazdasági egység korábban a Maglód és Vidéke Afész keretén belül működött, ma az ELEKT­HERM már csak az épületet bérli a jogutód Alsó-Tápió- menti Áfésztól Kapacitás, minőség A hatalmas, erős, néha 6.5 tonnás fémmegmunkáló gé­pek között dolgozó és finom kéziszerszámok, kis satupa­dok mellett ülve reszelgető. csiszolgató asszonyok látványa mintha ellentmondana egy­másnak. A felelős vezetővel együtt 26 helybeli dolgozik az évszá­zados. de masszív falak kö­zött. Huszonegy nő és három Is a mérkőzésre. A hazai győ­zelem megérdemelt. TÖRTÉL—KARATETÉTLEN 1-0 Törtei, 200 néző. Vezette: Lusták (jól). A 84. percben Szabó góljá­val nyerték a helyiek. ALBERTTRSA—DÄNSZENT- MIKLÓS 5-1 Albertirsa, 300 néző. Vezet­te: Hörömpö János (jól). A technikásabb hazaiak biz­tosan győztek a lelkes szom­szédcsapat ellen. A BAJNOKSÁG ÁLLASA: 1. Vecsés 2. Albertirsa 3. Üllő % 4. Abony 5. Gyömrő 6. Monor 7. Nagykőrös 8. Törtei 9. Maglód 10. Nyáregyh. 11. Karatetétien 12. Mende 13. Péteri 14. Dánszt.mikl. 15. C.-bércéi 16. Gomba • 17 12 4 1 45-11 28 17 11 4 2 41-14 26 17 10 4 3 41-17 24 17 11 1 5 48-22 23 17 9 4 4 43-14 22 17 10 2 5 37-27 22 17 9 3 5 47-24 21 17 9 2 7 29-26 20 17 8 1 8 31-24 17 17 6 3 8 25-41 15 17 5 5 8 22-29 13 17 5 1 11 19-46 11 17 5—12 24-29 10 17 4—13 28-59 ,8 17 3 — 14 21-53 6 17 3—14 24-73 6 IFJÚSÁGI EREDMÉNYEK: Vecsés—Monor 0-0, Péteri— Nagykőrös 0-8, Gomba— Abony 1-8, Üllő—Mende 4-0, Gyömrő—Ceglédbercel 4-0, Nyáregyháza—Maglód 2-1, Törtei—Karatetétien 7-2, Al­bertirsa—Dánszentmiklós 2-2. A VASÁRNAPI. FORDULÖ PÁROSÍTÁSA: Maglód— Abony, Mende—Törtei, Monor, —Üllő, Gomba—Gyömrő, Nagy­kőrös—Albertirsa (!), Cegíéd- bercel—Vecsés, Karatetétien— Péteri, Dánszentmiklós—Nyár­egyháza. Gér József férfi: a beáillító lakatos, a fű­tő és a nyugdíjas villanysze­relő. A nők szakmai Desoro- lásuk szerint betanított mű­szerészek, s mindenkineK meg' van legalább a 8 általános is­kolai végzettsége. A folyama­tos, jó minőségű .munka tár­gyi feltételei közül kétségtele­nül hiányzik néhány, de a je­lenlegi termékszerkezethez gépparkjuk kapacitása, minő­sége jó, bizonyítja ezt az a tény, hogy az itt gyártott al­katrészek eljutnak külföldre is. — Mit gyártanak? — kér­deztük Tabányi János részleg- vezetőtől. — Például OFOTÉRT-cik- keket, sötétkamralámpát. elő­hívótankot, diamagazint, gu­mihengert. E termékekből évente 5—6 ezres szériákat ál­lítottunk elő. Az idén azon­ban csökkentjük a tételese mennyiségét, ugyanis az OFO- TÉRT kisebb megrendelései­hez kell igazodnunk. A MÁV részére fülkebiztosító dobozo­kat és például az úgynevezett szappanforgácsolókat gyárt­juk, amelyek majdnem min­den vasúti kocsi mosdójában föl vannak szerelve. Ebbe a szerkezetbe száraz szappanda- rabot kell helyezni — mutat­ja Tabányi János, és előttünk szétvesz egy készüléket —, amit. "az alsó körforgós kés elforgácso.1, ha azt megforgat­juk, így a kézbe hulló resze­lékkel mosdani lehet, ha van víz is a mosdóban. T eliesítés — A Ganz-MÁVAG és a győri Rába Vagon- és Géü- gyár részére az exDortvona- tokba szerelhető lámpatestek alkatrészeit, olykor komplett világítótesteket szállítunk, amelyeket teljes egészében itt helyben készítünk el. Ezek­ből jut a Szovjetunió és Cseh­szlovákia saját gyártmányú vasúti szerelvényeire is. — Szövetkezetünk vezetőséf ge az 1980-as gazdasági év­ben fejlesztésre is gondolt, egy magasabb technikai szín­vonalú termék előállításával; ami eleve feltételezi a meg­felelő elektronikai eszközök, gépek, szerszámok beszerzé­sét. Szükség is lesz a fejlesz­tésre, mert 1979-ben a 4 mil­lió 100 ezer forintos termelé­si tervünket csupán 2,5 millió­ra tudtuk teljesíteni. — Ma még sajnos előfordul, hogy zavarok mutatkoznak a folyamatos munkaellátásunk­ban. Ez az egyik oka, hogy részlegünkben nem alakult még szocialista brigád. Ennek ellenére lehetőségeinkhez mérten dolgozóink aktívan részt vesznek Maglód közéle­tében, s társadalmi munkával segítik a községfej lesztést. Szegedi Ferencné például a helyi tanács és a vb, Varga Mártonné, a HNF és a mű­velődési házban tevékenyke­dő Röpülj pávakör tagja. Sas Györgyné is jár a pávakör­be. Többet tenni Jómagam a községi pártbi­zottság ailapszervezeti titkára vagyok. A szövetkezet főváro­si központjában két kolléga­nőnk: Gubcsó Jánosné és Mi- kus lstvánné vezetőségi tag, illetve nőbizottsági tag, és a HVDSZ-en belül szakszerve­zeti bizia.lmink idehaza Békés Lászlóné. Erős, sokat bíró kol­lektíva a miénk, jobb munka- szervezéssel többre is képesek leszünk. A. L. A. Várják az érdeklődőket A monori járási művelődé­si ház terveiben szerepel — az érdeklődés felmérése után — egy ebtenyésztő kör létre­hozása. A volt TÜZÉP-telep udvarán kapna helyet a „ku­tyaiskola” s az ott levő épü­letben a gazdik jöhetnének össze rendszeres tapasztalat- cserére, illetve az őket ér­deklő témákkal kapcsolatos szakelőadások meghallgatásá­ra. Hogy megalakulhasson a kör — 'Várják az érdeklődő jelentkezőket. Gond atlanságból Avartűz az erdőben Vizsgálják A NEFAG erdészetének nyáregyházi területén mintegy nyolc hektáron keletkezett tűz vasárnap, az eddigi megállapí­tások szerint gondatlanságból, ismeretlen okozó által. A becslések szerint a kár mintegy 38 ezer forint, leégett 0,3 hektárnyi erdei fenyő, egy hektárnyi szürke nyár és fehér fűz, s hat hektárnyi rét, sás, avar vált a tűz martalékává. A bejelentésre elsőként a dabasi és a ceglédi tűzoltók az okokat vonultak ki, s a NEFAG 20 fős önvédelmi csoportjával váll­vetve akadályozták meg a tűz továbbterjedését. Az erdőtűz keletkezésének ügyében a vizsgálat még tart. » • ......... ) .i i—HWW— Ezúton mondunk köszönetét azoknak a rokonoknak, munka­társaknak. ismerősöknek, akik édesanyánk, özv. Dodog Sándorné szül. Mészáros Ilona temetésén részt vettek, részvétükkel bána­tunkat enyhítették. A gyászoló család. ____________________ I

Next

/
Thumbnails
Contents