Pest Megyi Hírlap, 1980. március (24. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-18 / 65. szám
1980. MÁRCIUS 18.. KEDD m Fm Jf, W xJumm íi A megyei élbolyban: hárman 31 ponttal Dunakeszi: a nullszéria fináléja Végre egy jó nap! A Pest megyei NB-II- esek közül — jóllehet, korántsem szemkápráztató teljesítménnyel, de — idegenben győzött a KKFSE és a Vác, de nem kapott ki a Dunakeszi és a tavasszal még veretlen Bem SE sem: a két együttes — egymás elleni találkozóján — megosztozott a pontokon. Kossuth KFSE—Építők SC 1-0 (0-0) Népliget, 300 néző. V.: Bo- dó. KKFSE: Hornydk — Szabó S., Dózsa, Szabó L., Liesz- kovszky, Schaffer (üellért), Fehér, Fischl, Hámori, Molnár (Gáspár), Becsei. Műsoron kívüli légiparádé kezdődött a mérkőzéssel szinte egy időben. Pillanatonként húztak el a repülőgépek és a helikopterek a pálya felett, és ez bizony érdekesebb látványt nyújtott, mint a játéktéren történtek. Még azt sem lehet mondani, hogy a játékosok is az eget kémlelték, mert az alkalmi bemutató végeztével folytatódott a kritikán aluli játék. Ügy tűnt, mintha tilos lett volna kétszer egy csapatbelinek érintenie a labdát, és ez az egy- érintő cseppet sem hasonlított a focira. így aztán nem csodálkozott senki, hogy a mérkőzés egyetlen korszerű akciója eldöntötte a két pont sorsát: a 60. percben a Bp. Honvédből visszatért Hámori értékes közreműködésével Molnár talált a hálóba. Meglepetésre, ennek a helyi szurkolók örültek jobban, bízva, hogy most már ösz- szeszedik magukat kedvenceik. A pályán azonban semmi sem változott, és a találkozó végén csak a szentendreiek lehettek elégedettek — de ők is csupán az eredménnyel. G.: Molnár. Jó: Szabó S., Fischl, Molnár. R. F. Váci Híradás—Jánoshalma. 1-0 (0-0) Jánoshalma, 1000 néző. V.: Szőke. Vác; Pajer — Eise- mann, Halász, Strausz, Baj- nóczi — Répási, Bodor (Friedmann), Bednarik (Sólyom), Gere — Acs, Csima. Az első félidőben a széllel szemben játszó Pest megyeiek — hűen a taktikai elképzeléshez — okosan lassították a játékot A hazaiak legveszélyesebb labdarúgója, Horváth — a számára szokatlan poszton szereplő Gere személyében — külön őrzőt kapott, s a váciak bal oldali középpályásának kifogástalan védőmunkája is szerepet játszott az eredmény alakulásában. Fordulás után kihasználta a szél segítségét a Vác, s a 65. percben remek góllal szerzett vezetést: Acs átadását Csima mintaszerűen vette át, majd a jobbösszekötő helyéről, 18 méterről ritkán látható bombalövést küldött a hosszú , sarokba. 1-0. Közepes iramú és színvonalú találkozón a vendégek tudatosabb játékukkal megérdemelten győztek. A 90 perc során a bíró hat sárga lapot osztott ki, ebből négyet a váciaknak — Bodornak, Eisemannak, Strausz- nak és Bajnóczinak — mutatott fel. G.: Csima. Jó: Strausz (a mezőny legjobbja), Baj- nóczy, Répási, Csima. László Attila Bem SE—Dunakeszi 1-1 (1-0) Dunakeszi, 500 néző. V.: Koroknai. Bem SE: Rédei — Kenderest, Olajos, Morvái, Parti — Ágh, Krómer, Gru- borovics — Fekete (Zsidó), Dékány, Szabó (Diószegi). DVSE: Kenesei — Lőrincz, Hanzel L., Asztalos, Bodó — Császár, Pollák, Kiss L. — Horváth (Kiss K.), Hanzel 1., Nazáth (Tóth). A Bem SE kezdett lendületesebben, s előbb Krómer, majd Ágh révén szerezhetett volna vezetést, ám a helyzetek kimaradtak. Nem így a 35. percben, amikor Fekete elfutását követően Dékány a hálóba talált, 1-0. Szünet után az addig szétesően játszó Dunakeszi is próbálkozott — sokáig eredmény nélkül. És jött a 82. perc, s vele a vasutasok első tavaszi gólja (!): egy 18 méteres szabadrúgást Pollák küldött a bal sarokba, 1-1. G.: Dékány, Pollák. Jó: a Bem SE csapatából senkit sem lehet . kiemelni (!), ill. Asztalos, Pollák. Solymosi László ★ A megyei bajnoki forduló szenzációit az J kiad és a Dömsöd szállította: a két együttes három pontot vett el a bajnokesélyes riválisaktól. Az EGSZÖV ikladi vereségével a Kőolaj került a táblázat élére, de az első három sorrendijét csak a gólkülönbség dönti elő Dömsöd—Érd 1-1 (1-01 Érd, 1000 néző. V.: Szarka. Dömsöd: Szőke — Murár — Polgár, Jaksa, Oláh, Hegedűs — Straub, Kontha, Szili — Árky, Tóbisz. Érd: Fellegi — Kiss, Horváth, Zimány — Gál (Szebeni), Várnai, Balogh — Pauli, Mészáros, Kapa, Herényi. Hét lakat alatt őrizte kapuját a Dömsöd, ráadásul trükkös csatárkettőse állandó főfájást okozott a sziklafalhoz korántsem hasonlítható hazai hátvédsornak. Tóbisz mindjárt az első negyedórában többször is megforgatta Zimányt, s bár bemutatkozó akciója végén szinte feladta a labdát Felleginek, második kísérletével már 11-est harcolt ki. A jogosan megítélt büntetőt Straub elegánsan értékesítette (13. perc: 1-0). Az érdiek csak szünet után ébredeztek, de Kapa kapáslövését és Mészáros kicentizett fejesét is artisitiamozdulattal hárította Szőke. Ügy tűnt, kihúzza 1-0-lal a türelmesen bekkelő Dömsöd, ám egy levágódó Horváth-lövést követően a szemfüles (és a legutóbbi fordulóban három gólt lőtt) Kapa ezúttal is bezörgetett (77. perc: 1-1). Közvetlenül a lefújás előtt meccslabdája akadt az Érdnek, Pauli közeli bombáját azonban Szőke kiütötte, s ezzel megmentette csapatának a nagyon is rhegszolgált pontot. G.: Straub (11-esből), ill. Kapa. Jó: Szőke, Murár, Straub, Árky, Tóbisz. ill. Kiss, Várnai, (Hegyi) Dunai Kőolaj—Sülysáp 4-2 (1-0) Sülysáp, 110O néző. V.: Balia. D. Kőolaj: Pásztor —Nagy János, Horváth, Eleki, Cseh, Lengyel T., Ferenczi, Schróth (Fülöp), Lengyel Gy., Pákái, Szekulidesz. Edző: Gyenes Tamás. Sülysáp: Hencz — Kovács, Zima, Turcsik (Hoschek), Berenyi, Lányi, Tóth, Rafael, Motolai, Békési, Merczel (Sporléder). Edző:. Kády Ferenc. A veindegvezetés után nagy erővel támadott a hazai gárda, de Pásztor mindent védett. Szünet után a már 2-0- ás vendégelőnyt nyolc perc alatt kiegyenlítette a Sülysáp, s bár több helyzete volt, mégis a battaiak rúgták az újabb gólokat. A 70. percben Nagy (D. Kőolaj) és Békési (Sülysáp) összecsapott, mindkettőt elhamarkodottan kiállította a bíró. G.: Ferenczi, Pákái, Szekulidesz, Fülöp, ill. Berényi, Békési. Jó: Pásztor. Horváth, Ferenczi, Pákái, ill. Tóth, Motolai, Sporléder. Iklad—EGSZÖV MEDOSZ 2-0 (0-0) Iklad, 400 néző. V.: Kiss. Hatalmas iramban kezdtek a csapatok. Mindkét oldalon számos helyzet adódott, ezeket azonban a csatárok elpuskázták. A második félidőben az iikladiak Ecker J. vezérletével egyre ötletesebben kombináltak, s az 56. percben megszerezték a vezetést: Vanó távoli lövését a lacházi kapus csak kiütni tudta, s az érkező Angyal betalált, 1-0. Négy perccel később Ecker József négy remek csellel jutott túl a vendégvédőkön, és 12 méterről elegáns gólt lőtt, 2-0. A kapkodó vendégekkel szemben az ikladi együttes — nem kis meglepetésre — nagyobb arányban is győzhetett volna. G.: Ángyai. Ecker J. Jó: a teljes ikladi csapat, ill. a vendégektől senki sem dicsérhető. (Tud.: Nagy Lajos) Kartal—Budaörs 3-0 (1-0) Kartal, 500 néző. V.: Ivády. Sportszerű mérkőzésen, kitűnő játékvezetés mellett 45 percig kiegyenlített volt a küzdelem, a kiesőjelölt Budaörs meglepően jó benyomást keltett. Szünet utón erősített a Kartal, s egy Jakus—Kovács összjátékból született góllal, majd egy hatalmas Ur- bán-találattal bebiztosította győzelmét. G.: Száraz Z., Kovács, IJrbán. Jó: Magony,Ur- bán, Deme, ill. Furák, Tóth P., Kármán. (Tud.: Sinkó István) Perbál—Pilis 2-1 (0-0) Perbál, 300 néző. V.: B. Tóth. Jó iramú, sportszerű mérkőzésen kiegyenlített első félidő után a vendlégek jutottak előnyhöz. Végül is, nagy küzdelemben a lelkesebben játszó Perbál nyert. G.: Tóth K., Ollári, ill. Gajdos. Jó: Tóth K., Faragó, Kovács III,, ill. Gajdos, Tóth T. (Tud.: Bélije Pál) V ácszentlászló—Szokolya 2-1 (2-0) VácszentíJászló, 200 néző. V.: Varga dr. Parázs hangulatú mérkőzésen végig a helyiek támadtok, de sok helyzetet kihagytak, így szoros eredmény született. G.: Pető Z., Galambos, ill, Fekete. Jó: Hegedűs, Kóti, Malm, ill. Farkas, Seres, Turza. (Tud.: Sára Vendel) Ceglédi VSE—Gödöllő 3- 0 (1-0) Cegléd, 300 néző. V.: Halász. A kapu előterét megszállta a gödöllői védelem, s így nehezen született meg a hazai vezetés. Szünet után a feljavult Vasutas 10 perc alatt lőtt újabb két góllal végleg bebiztosította győzelmét. G.: Varga, Németh, Darányi. Jó: Kassai, Klein, Németh, ill. Horváth, Szabadi. (Tud.: Kiss Péter) Aranykalász SE—KSC 4- 0 (2-0) Ráckeve, 800 néző. V.: Lázár. A technikásabb hazaiak ebben az arányban is megérdemelten nyertek a Kerepes- tarcsa ellen. G.: Drahos (3), Kovács. Jó: Varga, Drahos, Sinkó, Tóth B., ill. Novák. (Tud.: Józsa László) Göd—Szentendrei Petőfi 2-1 (2-0) Szentendne-Izbégen Szúnyog és Takács góljával elhúzott a vendégcsapat, a helyiek büntetőből szépítettek. Megyei totóeredmények 1. Jánoshalma—Vác 2. Dunakeszi—Bem SE 3. Bp. Építők—KKFSE 4. Szentendre—Göd 5. Perbál—Pilis 6. Iklad—EGSZÖV 7. Sülysáp—D. Kőolaj 8. Érd—Dömsöd 2 x 2 2 1 1 2 x Ma este Zágrábban, a Vjesnik ellen A VVK-döntéért játszik a Cegléd Sztárok az ellenfélnél: Sztipancsics és Jurcsics Az elmúlt hét közepéig az volt a kérdés: Vjesnik vagy Cegléd? Azóta viszont akadt egy újabb találgatós: lesz meccs, vagy nem lesz meccs? Annak ellenére, hogy az asztalitenisz VVK-elődöntő tulajdonképpen már megkezdődött... Az első „akciót” a ju- goszlávok indították: az utolsó napokban levelet küldtek a Ceglédi Vasutashoz azzal, hogy a Vásár Városok Kupá- ja-találkozót szeretnék áprilisra halasztani. A VSE viszont március 18-ra készült, s — érthetően — játszani akar. Nem egy hónap múlva — most! A többi — Zágrábban elválik... Ki a jobb? A Vasutas éljátékosát, Németh Györgyöt az újabb (váratlan) fejlemény sem zökkentette ki nyugalmából. Az elutazás előtti utolsó délutánon ugyanis a közkedvelt pingpon- gos fölöttébb békésen játszadozott. Igaz, nem a softütőt — a bűvös kockát forgatta. — Kirakod? — kérdeztem. — Még szép! — hangzott a válasz. — Ebben a „sportban” igazán menő vagyok: két perc negyvenöt másodperc az egyéni csúcsom... Tűnődtem, honnan ez a nyugalom. Ja, persze: Németh a közelmúltban ezüstérmet nyert az országos bajnokságon (páros partnerével, Kocsis II-vel még Gergelyé két is legyőzték), ráadásul a Vjesnik legjobbját, Az első állomás a WK-előáöntő felé vezető úton: a CVSE—Donald Keuseux mérkőzés. A képen az 5-0-ás síkért megelőző zászló- és jelvény cselét látjuk, balról a ceglédiek: a szemüveges Péter, az erősen takart Kudelich és a hozzánk legközelebb álló Németh. Halmágyi Péter felvétele Sztipancsicsot is „kiütötte” már... — Az igaz, hogy a legutóbbi VVK-sorozaton megvertem a jó öreg Antont — magyarázta elgondolkodva —, csakhogy ma már nem ő az elsőszámú sztár: szerintem Jurcsics még nála is jobb! Képzelhetjük, mire képes a Vjesnik, ha a világbajnok — csupán a második embernek számít... Megállás nélkül De könnyen lehet, hogy a harmadik csapattag is „félelmetes” lesz: Sztipancsics és Jurcsics mellett ugyanis SkoDaume „szlalomozik" A britek az olimpia mellett Négy brit állampolgárból három — vagyis a lakosság 75 százaléka — azon a véleményen van, hogy Nagy-Bri- tannia csapata vegyen részt a moszkvai nyári olimpiai játékokon. Ez derül ki a brit országos közvélemény-kutató intézet felméréséből, amelyet az Observer című lap vasárnapi száma ismertet. A megkérdezettek hetvenhat százaléka szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság helyesen döntött akkor, amikor az amerikai követelés ellenére kitartott a moszkvai olimpia megtartása mellett. A megkérdezetteknek mindösz- sze huszonhárom százaléka táVáci középiskolás bravúr Továbbjutott a Sztáron A visszavágó remekül sikerült! Egy héttel korábban, Vácott 2-2-es döntetlent játszott egymással a Sztáron Sándor Gimnázium és a bajai 609. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet labdarúgó-együttese. Azaz, a második mérkőzést megelőzően a bajaiak voltak a favoritok ... ■ Ám az idegenbeli összecsapáson a Pest megyeiek kellemetlen meglepetést okoztak az esélyeseknek: Váci Sztáron Sándor Gimnázium—Bajai 6C9. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet 2-0 (1-0) A váciak az alábbi összeállításban szerepeltek: Kismartoni — Szegner, Mátyás, Bé- nyi, Szalai — Markovics, Bella. Janik, Rácz — Varga, Szabó. Janik szerezte a váciak vezető gólját, büntetőből. A második félidőben alaposan rákapcsolt a hazai együttes, ám a Pest megyeiek fegyelmezetten, hiba nélkül védekeztek. Sőt, egy ellenakciót követően eldőlt a mérkőzés (és a továbbjutás) sorsa: Szabó futott el, és precíz átadását Varga értékesítette, 2-0. A kitűnő teljesítményt nyújtó váci csapatból mindenki dicséretet érdemel, de külön is kitűnt Kismartoni, Bényi, Mátyás és Janik. A Sztáron-gimnazisták győzelmükkel az országos közép- iskolás bajnokság legjobb 16 együttese közé jutottak. Legközelebbi ellenfelük (március 27-én otthon, egy héttel később idegenben) a nyíregyházi Vasvári Gimnázium csapata lesz. Csak így tovább! Hét telitalálat A totó 11. játékhetén hét 13 + 1 taílálatos szelvény akadt, nyereményük egyenként. 171 ezer 111 forint. A tizenhármasokra 74 ezer 861, a tizenkettesekre 1326. a tizenegyesekre 157, a tízesekre 41 forintot fizetnek. Totóeredmények: 1, 1, 2, X, 1, 1, 1, 2, 1, 1, 2. 2, X, X. mogatta az olimpiai játékok bojkottjára vonatkozó amerikai javaslatot. Ennél kedvezőtlenebb a Carter-kormányzat enyhülésellenes politikája által befolyásolt amerikai közvélemény álláspontja. Az Amerikai Olimpiai Bizottság közvéleménykutatása szerint az amerikaiak 54 százaléka a bojkott mellett foglal állást abban az esetben, ha a Szovjetunió nem vonja ki csapatait Afganisztánból. Carter amerikai elnök korábban bejelentette ugyan, hogy „visszavonhatatlannak” tartja a moszkvai olimpia bojkottját, de az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának álláspontja távolról sem egyértelmű. A bizottság szombaton határozatot szövegezett meg az amerikai sportolók részvételével kapcsolatban, de a határozat tartalmát nem hozta nyilvánosságra, s minden jel arra mutat, hogy a végleges döntést az utolsó pillanatig, a május 24-i nevezési határidőig elhalasztja. A Neues Deutschland hétfői számában élesen bírálja Willi Dauménak, a Német Szövetségi Köztársaság Olimpiai Bizottsága elnökének hét végi nyilatkozatát, amelyben a nyugatnémet sportvezető közölte: ha a bonni kormány arra az álláspontra helyezkedik, hogy az NSZK sportolói ne vegyenek részt a moszkvai olimpián, akkor az NSZK Olimpiai Bizottsága is a részvétel ellen foglal állást. Az NDK vezető lapja emlékeztet arra, hogy Daume nemrég még egyértelműen elítélte Carter amerikai elnök bojkottmanővereit, majd megállapítja: a Nyugatnémet Olimpiai Bizottság elnöke most olyan szlalomozásba kezdett, ami az olimpiai szabályok megsértését jelenti... rics, vagy a zengzetes nevű Haramija játszik majd a ju- goszlávoknál... Szerencsére, Karsai Ferenc, a ceglédiek játékosedzője egy csöppet sem retteg: — Mi már az elődöntőbe jutással megtettük a magunkét — fogalmaz szerényen. — A többi csak ráadás lehet! Tavaly szoros mérkőzésen ugyan, de 5-3-ra kikaptunk a Vjes- niktől, s a ma esti találkozón is a házigazdák az esélyesek. Ami biztató: augusztus óta megállás nélkül edzünk és játszunk, s a rengeteg gyakorlásnak1 ezen az összecsapáson is „ki kell jönnie.” Ám a Vjesnik ellen még egy esetleges csúcsteljesítmény sem jelent garanciát a továbbjutásra... Kudelich tippje Na persze, tippelni nehéz. Már csak azért is, mert a mérkőzés alakulása nem csupán Bániakin, Németben és Péteren, hanem a sokszoros válogatott jugoszlávokon is múlik majd. Kudelich Géza, a ceglédiek tartalék játékosa mindezek ellenére feltűnően magabiztos. — Fogadjunk, hogy 5-3 lesz az eredmény! — mondja Né- methnek. A másik latolgat: — Tartsam? Ne tartsam? Elképzelhető, hogy Zágrábban is győzünk? Mire Kudelich hamiskásan:. — Bocsás meg, arról nem volt szó, hogy ki nyer ... Hegyi Iván labdarúgó* táblázatok 1. Csepel 2. Vasas Izzó 3. SZEOL AK 4. Bem SE 5. Kecskemét 6. KKFSE 7. Bp. Spartacus 8. Vác 9. Dunaújv. Ép. 10. BKV Előre 11. Bp. Építők 12. Budafok 13. Szegedi D. 14. Ganz-M. NB II Középcsoport 25 20 3 2 49-11 43 25 16 6 3 61-29 38 25 13 8 4 41-21 34 25 10 8 7 33-23 28 25 9 9 7 47-32 27 25 12 3 10 35-32 27 25 10 7 8 36-36 27 25 8 10 7 31-25 26 7 11 8 33-36 26 7 31-32 25 9 33-34 24 7 10 8 33-37 24 4 12 34-35 22 6 11 29-36 22 15. 22. sz. Volán 25 5 12 8 34-43 22 16. Pénzügyőr 25 7 5 13 34-42 19 17. Esztergom 25 5 9 11 26-40 19 18. BVSC 25 6 6 13 27-33 18 19. Dunakeszi 25 7 3 15 23-41 17 20. Jánoshalma 25 4 4 17 23-75 12 Megyei bajnokság 1. D. Kőolaj 20 11 9 — 51-14 31 2. ÉGSZÖV 20 13 5 2 45-16 31 3. Kartal 20 12 7 1 42-17 31 4. Érd 20 13 4 3 41-18 30 5. Aranykalász 20 11 6 3 55-20 28 6. Dömsöd 20 8 9 3 39-23 25 7. Gödi TK 20 8 8 4 26-2*2 24 8. Pilis 20 8 4 8 39-34 20 9. Sülysáp 20 6 7 7 25-26 19 10. Vácszentl. 20 8 3 9 24-32 19 11. Ceglédi VSE 20 6 6 8 26-22 18 12. Gödöllő 20 6 4 10 20-38 16 13. Iklad 20 6 4 10 25-38 16 14. Perbál 20 4 5 11 23-36 13 15. Sz. Petőfi 20 4 5 11 19-33 13 16. KSC 20 3 4 13 22-53 10 17. Szokolya 20 2 5 13 16-62 9 18. Budaörs 20 2 3 15 24-58 7