Pest Megyi Hírlap, 1980. március (24. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-16 / 64. szám

A munka mindenesei Megváltozott a technika jellege Sorsom úgy hozta: érettségi után, egyetemi felvétel előtt, egy évig termelő üzemben kellett dolgoznom. A Magyar Gördülőcsapágy Művek debreceni gyárában sikerült elhelyezkednem — segédmunkás­ként_ Akkor — 1961-ben — ez sikernek számított. A köszörűüzem négy munkása közül ketten érettségizettek voltunk. A másik fiúból orvos lett. Egyik este eszembe jutott: hogyan élhetnek a csapágygyári segédmunkások? segédmunkások. Hat .segédmunkás helyett most eyy van egy műszakban, s az operatívan közreműködik, az egész üzem ^ellátásában. Nem lehet kitéve frodizásnak. Nem „segéd”, hanem... Mindenhez értenie keli egy kicsit. Mi munkásszálláson laktunk a Dobozi utcában, nagyon olcsón, ha jól emlékszem, havi 140 forin­tért. Egyetlen „öreg” volt közöt­tünk, a Nyírségből, a nevére nem emlékszem, s nem is szerettük, mert kis alumínium lábasaiban minden este kotyvasztott magá­nak valamit a munkásszálló hat négyzetméteres konyhájában — és sosem kínált meg bennünket. Mi nem tudtunk főzni. Nikolics Tódor hatodik éve segéd­munkás a diósdi csapágygyárban, a köszörűüzemban. Kezdetben 2500 fo­rint voilt a fizetése, most 3500; 56 éves. Nem merne megesküdni rá. — Iskolai végzettsége? — Nincs. — Nem hiányzik? — Lehet. És Somogy andaricsom születtem, de korán meghalt a ma­ma. — Nehéz sorunk volt. Most Érd­ligeten van egy rendes házam. — Miből? — Miből?! Hát én azelőtt is dol­goztam. Vándoroltam, drótos-bádo­gosként. A bátyámmal közösen vet­tük a telket, akkor még olcsó volt. Úgy vertük a vályogot kézzel, fel­építettük. — Mi a kedvenc étele? — Bableves, pörkölt, nokedli. — Ha nyerne a lottón? Lenne-e helye? — Lenne hát! Még nagyobb házat építenénk. Mert mi régen nagyon el voltunk hanyagodva, nem úgy, mint most. De nekem mégis kijárta mind a nyolc gyerekem a hat osztályt, vagy a nyolcat __ — Volt-e bánitódása a származása miatt? ■— Nem. Engem most Is névről hívnak: Tódor bácsi, legyen szíves segíteni. A mi időnkben — mondha­tom-e így? — megközelíthetetlen fellegvárnak számított az igaz­gatói iroda. Ha valaki be akart oda jutni, az már eredendő bűn­nek számított. Masszí Tibor, az MGM diósdi gyá­rának igazgatója jóformán minden segédmunkást ismer. Amikor az igazgatónak elmondom, hogy valaha csapágygvári segédmun­kás voltam Debrecenben, nem akar hinni a fülének. Aztán elmosolyodik. Valaha „aranykor” volt az iparban, bólogatunk, tömegesen tódultak a gyárkapuhoz az emberek. Kérdés: jó volt-e az a bizonyos „aranykor”? Nem kellett volna már akkor az extenzív növekedés helyett az intenzív növekedésit előnyben ré­szesíteni? Beszélgetni, meditálni le­het Tény: az automatizálás, gépesí­tés. mórt kezdd helyrebillenteni az egyensúlyt a szak- és segédmunká­sok vonatkozásában is. Ráhel Tibor, az MGM diósdi gyá- • ránalk bér- és munkaügyi osztály- i vezetője azt mondja: — Nincs érettségizett segédmunká­sunk. Ha bárki jelentkezett volna, tízszer kiemeltük volna a segédmun­kából, megfelelő posztra. A 68 se­gédmunkás közül 27 végezte el a nyolc általánost; a többi ennél ke­vesebbet, s van, aki analfabéta. Nem lehet tudni, 1961-ben milyen voiit itt a munkaerőhelyzet; öt év után ugyanis az iratok egy részét a levéltárnak adják át, a másik részét pedig selejtezik. megsemmisítik. Csupán 1974-ig nyúlhatunk vissza az időben. Akkor 785-en dolgoztak a gyárban fizikai munkakörben — kö­zülük 68-am. segédmunkásként. Most 741 a fizikai munkások száma, s 44 a régi értelemben vett segédmunká­soké. A néhány adat összevetéséből ki­tűnik. hogy a fizikai munkásokéhoz képest nagyobb arányban apadt a segédmunkások száma. Miért? ^ Mi annak idején, mint kezdő | segédmunkások, négyforintos óra- i bért kaptunk. Hat hónap eltelte | után, derekas munkánk elismeré- S seként, 20 fillérrel javították óra- S bérünket. A diósdi gyárban 1974-ben 10,63 forint volt a segédmunkások órabére. Most 15,69 forint az átlagos órabé­rük. (Legkevesebb az irodai takarító­ké [11,50], legtöbb a gépi anyag- mozgatóké, a targoncásoké [18,30]). öt év alatt 47,6 százalékos bérfejlesz­tést hajtottak végre. Ugyanakkor a gyári átlag csupán 31 százalékkal nőtt. Ebből következően a szakmun­kások és az „elit” segédmunkások, vagyis a targoncások órabére közel- áll egymáshoz. Természetesen; a szakmunkások­nak nagyobb lehetőségük van a ke­reset növelésére; a jó teljesítmény­től, a műszakpótléktál, s a túlóráktól függően. Újabban azonban a segéd­munkások anyagi ösztönzésére is le­hetőség nyílt — élnek is vele —, hi­szen évente 1500—2000 forint pré­miumot kaphatnak. Ahol a segéd­munkások szoros kapcsolatban áll­nak a termeléssel — egy-egy gép­sort szolgálnak ki —, konkrét pré­miumcélokat tűznek ki számukra. 5 Minket úgy vettek fel, hogy $ tudtunkra adták: örülhetünk, | hogy jó, meleg üzembe kerültünk. | Becsüljük meg magunkat, mert | könnyen kívül kerülhetünk a Jj gyárkapun. Ma az a jellemző a felvételre, hogy sokan csak a munkaügyi osztály aj­tajának kilincsét fogják meg — a műhelyig el sem jutnak —, s ezt a kilincset is csak kétszer: amikor be­lépnek alkudni, s amikor bevágják maguk mögött az ajtót, mert nem si­került megegyezni. (Jó néhány an a sújtó szankciókkal járó „Kilépett” bejegyzéssel kopogtatnak.) Nem csá­bítja őket a havi 3500, mert a kör­nyező szövetkezetekben, vagy alkal­mi munkával is megkaphatják ezt, ha ugyan nem többet. A jelentkezőket nemigen rostál­ják. Szükség van rájuk. Tevékeny­ségük legalább olyan fontos, mint a gépen dolgozóké. Előfordult, hogy egy-egy segédmunkás betegség vagy más okok miatt kiesett a termelés­ből. s emiatt gépről kellett „levenni” valamelyik szakmunkást, s beállí­tani anyagmozgatásra. A szakmun­kások nem örülnek ennek, bár meg­értik a „szükség törvényt bont” pa­rancsát. Ha tartós a segédmunkás­hiány, váltják egymást a szakmun­kások a segédmunkási munkakörben — a keresetüket pedig valamilyen módon kiegészítik. Kár nem érheti őket. ^ A hangnem 19 évvel ezelőtt | mindennek volt nevezhető, csak | finomnak nem. A művezetői iro- | dóba nem léphettünk be; a szak- | munkások odakiáltottak, miköz- ben a háromkerekű anyagszállítt kocsival rohangáltunk: hé, te, hoz: \ egy tepsi gyűrűt! (A készülő csap- § ágy egyik alkatrészét nevezik gyűrűnek.) Jehoda János esztergaüzemi műve­zető — aki 1951-ben ipari tanuló­ként kezdett itt — azt mondja, hogj a segédmunkásokat most senki sen becsüli le. Mindenki kellő tisztelet­tel beszél egymással. Ö sem magas lóról utasítgat. hanem igyekszik meg- találni a megfelelő hangot — hiszen minden ember más. 1961-ben Jehoda János gépbeállít« volt — vagyis, valamivel a gépen dol­gozók fölött állt. Az üzemi hierar- chiában — emlékezése szerint — akkor még itt is más volt a segéd­munkások helyzete. Volt belőlük bő­ven, kétszer-háromszor annyi, mint ma; de nagyabb munka is hárult rá­juk, kis kézikocsikkal tologatták a megmunkálandó és megmunkált anyagot. A gyár rekonstrukciója után eleve nincs szükség annyi segédmun­kásra. § A debreceni kisállomás szom- \ szédságában levő — azóta meg- § szüntetett — üzemecske szűk volt, § homályos, olajos betonú. A diós- ^ di műhelyek sem voltak jobbak. § Jártam itt tíz évvel ezelőtt, s jól í emlékszem rá. Most, a rekonstrukció után, tágas, világos, szinte végeláthatatlan csar­nokban jártunk. Új, félig automata gépek sorakoznak, csak „etetni” kell őket. A beton tükörsima, tiszta. Már-már nosztalgia fog el; mintha meghittebb lett volna az egykori kó- ceráj. Nagy nehezen megtaláljuk a targoncást; aki itt is, ott is lehet, hiszen az a dolga, hogy hozzon-vi- gyen. Kiss József targoncás kissé morcos, fáj a feje. Azért mégiscsak bejön az üzemvezetői irodába, és elmond­ja: 1974 óta dolgozik itt. most 33 éves, 12 forinttal kezdett, pillanatnyilag 17 forint az órabére, nyolc általánost végzett. Érdligeten lakik, saját csalá­di házban, két gyermek apja. Régen háromkerekű kocsival hordtak min­dent. néha szinte bokáig érő olajban, nem győzték a fűrészport szórni, úgy folyt a gépékből. Ma sokkal könnyebb a munkája, nincs szükség nagy fizikai erőkifejtésre. — Megbecsülik önt? — kérdezem. — Igen. — Sosem akart szakmunkás lenni? — Nem. Hívtak már iskolára, de építkeztünk... § Akkor, a téli fagyban, mínusz ^ tíz fokba szaladgáltunk ki az ud- ^ varra anyagért a köszörűüzem ^ 25 fokos melegéből. Arra sem volt ^ időnk, hogy magunkra kapjunk % valami meleg holmit. — Megváltozott a munka jellege — mondja Varga Gyula, a diós«!! gyár köszörűüzemének vezetője. — Nem számít a fizikai erő. Azelőtt vízcserét is kellett végezni a segéd­munkásoknak. Minden köszörűgép mellett volt egy tartály, ahol össze­gyűlt a hűtővíz iszapja, ezt gyakran kézzel kellett kiszedni. Aztán volt egy nagyobb, központi tartály, több géphez — akkor le kellett menni az aknába, s rövid nyelű lapáttal kido­bálni az iszapot. A rekonstrukcióval mindez megszűnt; a tisztítórendszer mindenről gondoskodik. — Másrészt — folytatja az üzem­vezető — kezdetben pálcákon ada­golták az anyagot a gépekhez. Ké­sőbb kis kocsikon szállították. A mai módszer — bár ez sem a legkorsze­rűbb — sokkal egyszerűbb: targon­cák szolgálják ki a gépsorokat — s ezzel megszűnt a segédmunkajelleg. Azelőtt nagyon sok múlott azon, ho­gyan szolgálják ki a dolgozót — a Kovácsok Az emlékezés talán megbocsátható. A jóslás nem. Erre tehát nem vállal­kozunk. Ez már — mint Masszi Ti­bor mondta — a jövendő ipartörté­nészek feladata lesz. PALADI JÓZSEF Napfényben- ■sí- ■ y ■ T í s u --------- -»* -I Akande Isola nigériai festő alkotása Indiai festő Magyarországon A szenvedélyes öröm művésze Chintamani Vyas, a mai indiai képzőművészet egyik jelentős alakja, aki nemrégen hazánkban járt Ellátogatott Ráckevére és Dunaha- rasztiba — hogy Amrita Sher-Gil- adatok után kutasson. Ö is sok új­donságot említőit a magyar szárma­zású indiai festőnő életművéről. Gyors alkotókészség Chintamani Vyas 1933-ban szüle­tett az indiai Kimlasban. Korán ár­va lett, mivel 1939-ben forradalmár édesanyját az angolok megölték. Neveltetéséről maga Gandhi gon­doskodott, így lett festő Chintamani Vyas. Azóta megkapta az Indiai Köztársaság elnökének díját, Varsó­ban is kitüntették festői munkássá­gáért. Káprázatosán gyors. Bombay- ben építészmérnöki diplomát szer­zett, de gyermekkorától rajzol, fest Naponta tíz, tizenöt művet készít, ilyen bő és termő a képzelete. Emel­lett a Delhi Modern Múzeum igaz­gatóhelyettese. Közel ezer festmé­nye és rajza található Kanada, In­dia, Jugoszlávia, Belgium, Ausztria, Irán, Irak, Szovjetunió múzeumaiban és gyűjteményeiben. Szinte alig kö­vethető sebességgel dolgozik. Leg­utóbb három hetet tartózkodott ha­zánkban és nyolc képet festett, negy­venkét rajzot fejezett be, mely Buschi Emil gyűjteményében talál­ható. Tizenkét Picasso-fcáp van a birtokában, negyven saját alkotását adta érte cserébe. Amikor tavaly Budapesten járt — a Lunger—Vidor házaspár Vácrátót- ra, Szentendrére, Esztergomba vitte, Chintamani Vyas ekkor járt a Bala­tonnál és szemlélődött Ráckevén, Kiskunlacházán, Dunaharasztin. Ezen friss inspirációit azon sorozatában láthatjuk, mélyet a Lunger-lakáson festett és a Royal Szállóban rajzolt. Képi gondolkodás A festészet: életformája. Képpel álmodik, képben gondolkodik. Egyik tanulmányában ezt az ars poe­ticát meg is fogalmazza: „Az egész kreatív erő a belső vízióból szüle­Hozzászólás cikkünkhöz Amrita Sher-Gil Az ez évi szökőnapi számban meg­jelent írások, cikkek, közlemények, különösebben érzékeltették velem, hogy a lap színvonala azonos az or­szágosan terjesztett napilapok szín­vonalával. Mégis, ami leginkább levélírásra kényszerít. Losonci Miklós írása. So*ia annyira, mint manapság, egyre idő­szerűbbnek látom az Indiával és né­peivel való kapcsolat keresését, ápo­lását, és mindazt, ami a nehezen kibon­takozó indiai-magyar kapcsolatok ápolásán keresztül elvezet az indiai- magyar barátság nem kampányszerű és nem csak felületeken átsikló gya­korlatához. A magyar irodalmi múltat sok mu­lasztás terheli, különösen India népei­vel kapcsolatban. Róluk még ma sem tud többet a nem átlagérdeklődésű olvasó annál, amit a sehol sem kap­ható Körösi Csoma-életrajzok és a még kevesebb érdeklődésre számot- tÉirtó Mahábhárata-fordítások és egyéb regék kiadása révén elérhetett. Amrita Sher-Gil életútja különösen alkalmas arra, hogy kapocsként szol­gáljon köztünk és India között. Ezért úgy gondolom, érdemes azt könyv­alakban is megjelentetni. Talán az Így élt vagy az Arcok és vallomások sorozatban. Amennyiben egyetértenek a fontiek­kel, fölhívom szíves figyelmüket arra, hogy Baktay Ervinnek, a Körösi Cso- ma-kutatónak él egy nagyon jó barát­ja, a körösfalvi Csornák leszármazott­ja. az id. Csorna Gyula tanár, aki — amennyiben bővebben föl akarják dolgozni Amrita Sher-Gil életét — sok érdekes történetet tudna elmon­dani a Körösi Csornákról, Baktay Er­vinről és talán még Amrita Sher-Gil - ről is. Abadi Sándor, Budapest, Ifjúmunkás utca 26. Pap Gyula festménye tik a művész lelkületűnek leg­mélyebb rétegéből”. Alkotómódja Is egyedi. Éjszaka fest, s közben zenét hallgat vagy énekel. Költő, festő egy személyben. Egyik képének alkotá­sa közben született, dallammal is je­lölt verse: Hajaddal eltakarod az arcod, távozik a fény. Hátrasimítod szemed elől —, visszajön a fény. A szerelmi vágy eksztatikus erő­vel tör fel benne, szenvedélyes sod­rással, s ez a hevült érzelem szer­keszti dalba, képbe élményeit, mely­ben rokon az öröm és a nosztalgia; együttesen szárnyalnak dallamban, vonalban. Rajzai, gyors rajzok. Még­sem elsősorban a virtuozitás, az ör- döngös bravúr jellemzi e lapokat, hanem az összpontosítás, a szellemi készenlét állandósága. Ezért a per­cek alatt készült rajz a gondolat hosszú érlelődését sűríti — falusi asszonyokat, lombozat alatt pihenő elefántot, kordét, riksát, madarat — porondra dőlő törött gerincű lovat. A barátság múzeuma Hamarosan újra Magyarország­ra érkezik Chintamani Vyas. Mű­vekkel szeretne hozzájárulni ahhoz a Dunaharasztin megvalósuló India Múzeumhoz, ahol XJmrao Singh, Amrita Sher-Gil, Baktay Ervin és az ő alkotásai erősítik azt a barátsá­got, mely hazánk és India között lé­tezik és erősödik nemcsak e tényle­ges találkozás, hanem népeink bé­két sürgető egyetemes jószándéka révén. LOSONCI MIKLÓS I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents