Pest Megyi Hírlap, 1980. március (24. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-15 / 63. szám

1980. MÁRCIUS 15., SZOMBAT FOTOK, EMLEKEZESEK Filmszínészek Száz fotó filmszínészekről, megemlékezés azokról, akik­nek a mozdulatai már csak a mozivásznon élnek, illetve a MAFILM színésztársulata 36 tagjának bemutatkozása — a MAFILM-újdonság „Filmszí- sészek” címmel került a köny­vesboltokba. A több mint száz oldal as kö­tet első -löszében a MAFILM igazgatója, Föld Ottó elmond­ja, hogy a hazai filmgyártás régi problémája oldódott meg az önálló filmszíniásztársulat létrehozásával; A magyar filmgyártás le­gendás alakjai, felejthetetlen egyéniségei is helyet kaptak az összeállításban. Többek között Latabár Kálmánról, Kabos Gyuláról, Karády Katalinról, Jávor Pálról, Görbe Jánosról, Soós Imréről, Latinovits ‘Zol­tánról olvashatnak az érdek­lődők. A kötet második felében a mai lilms'zínészitársulat tagjai vallanak magukról, s pályájuk valamennyi filmsaerepével megismerkedhet az olvasó. A LEHETŐSÉG ADOTT Ne maradjunk iskolán kívül A TUDÁS HATALOM — tartja a régi mondás, s minél többet megszerezni ebből a ha­talomból, ma már senki szá­mára sem elérhetetlen. Éppen ezért, még tényekkel alátá­masztva is nehéz elhinni, hogy vannak olyan gyerekek — az ügy jelentőségét tekintve nem is kevesen —, akik nem jár­nak iskoláiba, akiket hatéves korukban elfelejtettek szüleik beíratni az első osztályba, s erre a mulasztásukra a tár­sadalom sem figyelmezteti őket, vagy csak megkésve. A Pest megyei népi ellen­őrök a közelmúltban e témá­ban folytattak vizsgálatot, s a tapasztalatok lehangolóak. Szomorú dicsőség, és bizonyá­ra szívesen le is mondana ró­la a megye, hogy itt található a legtöbb olyan gyermek aki nemtörődömség, felelőtlenség miatt kimarad az iskolából. Persze ezek a tények nyilván^ valóan következnek abból; hogy a városokban, községek­ben a népességnyilvántartó adatai sincsenek naprakész ál­lapotban, asz. innen származó adatok nem egyeznek a valós helyzettel. Természetesen nem teljesek az óvodáktól, védő­nőktől kapott névsorok sem. Pedig a demográfiai hullám tetőzéseket, s a megye sajátos helyzetéből adódóan — az ál­landó bevándorlás miatt — 1981-ben már több mint 18 és félezer első osztályost várnak az általános iskolába. S nemcsak várják, hogy az apróságok belépjenek a falak közé. hanem — a körülmé­nyekhez képest — sokat tesz­nek azért, mihamarabb be is illeszkedjenek az új közössé­gekbe, szívesen, örömmel jár­janak a tudás megszerzéséért iskolába. Mégis úgy tűnik, csak az iskolának, a társada­lomnak fontos, hogy a jövő nemzedéke is felvértezze ma­ÚJ POLITIKAI KÖNYVEK Magyarok, akik harcoltak az emberibb világért problémát okoz neki, amíg terve sikerül. Hadifogolytábor­ba kerül, majd az antifasisz­ta iskolára jelentkezik, kap­csolatba kerül azokkal az elv­társakkal, akik szervezik a magyar hadifoglyok között a demokratikus hadsereget. Boldog, amikor két front között hangosbeszélőn üzenhet volt baj társainak, hogy kö­vessék példáját. Büszke, hogy a halálra ítélt 2. magyar had­sereg volt közkatonája hasz­nos tagja lehetett a felszabadí­tó szovjet hadseregnek, s Ve­lük érkezett meg hazájába, a felszabaduló Magyarországra. Meglepően színesen, érdek­feszítően sorjázza mondani­valóit, visszaemlékezéseit, olyan gyönyörű képekben gondolkodik, hogy egy író is megirigyelhetné. Herencsár Lajos memoárja valóban új színfolttal gazdagítja a máso­dik világháborús irodalmat. Gáli Sándor gát kellő ismerettel. Mi más­sal magyarázható, mint a szü­lői felelőtlenséggel, nemtörő­dömséggel, hogy Örkényben például 18 gyermeket nem írattak be az első osztályba a most folyó oktatási évre, s a népi ellenőrök álltai vizsgált települések közül Nagykőrö­sön, Tápiószecsőn, Szigetszent- miklóson és Halásztelken is aikadit olyan apróság, aki kí­vül maradt az iskola fálaln. Tény, hogy a rendezetlen körülmények között élő szü­lők gyermekeinek van meg a legnagyobb esélyük arra, hogy ne kezdjék meg általános is­kolai tanulmányaikat. De nem­csak nskik. Az iskoiaelőkészí- tő tanfolyamokat — az óvodá­ba nem járó gyerekek száma­ra szervezik — néhány helyien épp az érdektelenség, az ala­csony látogatottság miatt le­hetetlen sikerrel, céljának megfelelően lebonyolítani. A budai járásban például 105 apróság helyett csak 55 vett részt az előkészítő tanfolya­mon. Tény, hogy sok helyütt nem megfelelőek a foglalkoz­tató termek, a tanfolyamokra a bejárás a távolabbi tanyás­ról vagy településekről 'körül­ményes. S hiba az iskolák igyekezete — a körzetesített előkészítőknél, ahol tehetik megszervezik a gyermekszállí­tást, gyakorlott pedagógusok korszerű eszközök segítségévéi adják toválbb a szükséges is­mereteket a foglalkozásokon —, ha a szülők nem érzik az ügy fontosságát, nem viszik el gyermekeiket a tanfolyamok­ra. A JÖVÖ TANÉV leendő első osztályosait ezekben a napok­ban íratják be az általános is­kolába a szülők. Az iskola- érettségi vizsgálatot szeren­csére mind több helyen túllép­nek a formalitáson, betöltik tényleges hivatásukat: az is­koláskort elért gyermekek a képességeiknek, fejlettségük­nek meg felélő oktatási formá­ban kezdhetik meg tanulmá­nyaikat. S ehhez nem kell más, csupán az, hogy a gyermekeik sorsáért felelős szülők valóban be is írassák gyermekeiket az iskolába. Ne legyenek iskolán kívül rekedt gyerekek! A le­hetőség adott, a lelkiismeretes­ség, a felelősség olykor még hiányzik. Gáspár Mária A forradalmi ifjúsági napok tiszteletére Ma avatják a Parasztlázadást Mint az első oldalon meg­emlékezünk ró­la, ma, már­cius 15-én, a nemzeti ünnep alkalmából kezdődik me- gyeszerte a forradalmi if­júsági napok eseménysoroza­ta. Ennek egyik állomása az a szoboravató ün­nepség, amely­re ugyancsak ma kerül sor Vácott. Ebből az alkalomból kerestük fel a mű alkotóját. A mindig megújuló sza­badságmozgal­makat szeret­te volna meg­örökíteni. Egyetlen figu­rán belül egy egész tömeg megkötöttségét, megalázottsá- gát, kitörni vá­gyó akaratát. Ezért is került bronzszobor alakjának kezébe a kalász, amely az életért, a kenyérért küzdő ember for- radalmiságát szimbolizálja. Gyurcsek Ferenc Munkácsy- díjas szobrászművész gondola­tai ezek, amelyek öt évvel ez­előtt a Parasztlázadás című alkotás készítésekor foglal­koztatták. A ma 38 éves mű­vész 1972-től hosszabb ideig Vácott élt és dolgozott. Az­tán két évvel ezelőtt vissza­költözött Budapestre. De arról a városról, amely több éven át az otthont jelentette szá­mára, nem feledkezett meg. A Parasztlázadás című alko­tását néhány évvel ezelőtt en­nek a városnak készítette, bár a szobor, mielőtt elfoglalta volna helyét, megjárta az NDK-1, a Szovjetuniót, részt vett szabadtéri kiállításon Salgótarjánban és Zánkán, s hosszú ideig a Műcsarnokban is látható volt. A forradalmi ifjúsági na­pok keretében ma délelőtt 11­a hatalmas Halmágyl Péter felvétele kor Vácott, a Damjanich téren ünnepélyes külsőségek között avatják fel Gyurcsek Ferenc alkotását. Avatóbeszédet Föl­deák János író mond, majd a város lakosságának nevében Vissnyi István, az MSZMP vá­rosi bizottságának osztályve­zetője veszi át jelképesen a szobrot. Gyurcsek Ferenc az avató­ünnepség előtti napon mon­dotta alkotásáról: — Dózsa György születésé­nek 500. évfordulója alkalmi­ból készítettem ezt a szobrot, amely egy akkor meghirdetett pályázaton díjat nyert. Bronz­ba 1975-ben öntötték, azzal a céllal, hogy Vác valamely terére kerüljön. Véleményem szerint ez az alkotás nem alkalmas arra, hogy valame­lyik lakótelep toronyházai kö­zött álljon, így esett a vá­lasztás a Damjanich térre, amely a szobornak immár végleges helye lesz. Csitári János SZÍNHÁZI ESTÉK Budapest Nagy véház Nosztalgia, nosztalgia, nosztalgia. Em­lékeimben szeretve tisztelt Nagy Lajos! Csöppet megkésve írom $ műbirálatot, mert napok óta a budapesti kiskávéhá- zakat járom. Nem sok akad belőlük és sok mindenre — alkalmasak azt kivé­ve, amire ezt az intézménytípust kita­lálták. Órákig üldögélés vizek, szimp­lák és hírlapok mellett? Azt hinnék meggabalyodtunk. De a hitel az ma­radt. Legföljebb nem Kárász úrtól, az irodalmi főpincértől szerezzük be — hi­szen gyönyörű testű utódaiktól szégyelli az ember —, hanem valamely paliravehető ismerőstől. A könnyű lá­nyok jövedelmezőbb terepet kerestek, az öregek viszont átvették a hatalmat és kékre, zöldre, sárgára festve ráülnek a délutánokra. Egy szó, mint száz: most önt idézik Nagy Lajos úr! Születésének századik évfordulóját, a kilencvennyolcadikon köszönti a budapesti Radnóti Színpad. Közben erősíti azt a tévedést, amelynek diákként magam is áldozata lettem. Mindössze annyit hallottam önről, tisz­telt szerkesztő úr, hogy létezett egy Nagy Lajos nevű kávéházi írónk. Azt csak jóval később tudtam meg, hogy ön még akkor is írt, amikor kispolgári csökevénynek minősült a kávéház. Be­vallom nagyon későn értesültem A ta­nítvány című regényének létezéséről, és az 1945-ös Pincenaplóról, A lázadó em­ber 1949-es megjelenéséről és halála évében, 1954-ben napvilágot látott A menekülő emberről. Ön nyilván elné­zően mosolyog és a másvilági nagy ká­véházban rendel még egy kapucinert a hír hallatára, hogy irodalmi színházunk sodródik a nosztalgiahullámmal, ezért alkuvásként a tévhittel megőrzi önt ká­Nagy Lajos regényadaptációja a Radnóti Színpadon véházi írónak. Pedig Budapest már ré­gen nem egy nagy kávéház... Budapest Nagykávéház című 1936-ban született regényét most alaposan szín­padra igazították. Nem nagyon rossz . ez kérem, csak valószínűleg ön szé­gyenlősen letagadná, mert a múlt ha­mis benne, s amit a jelennek szánnak, az anakronizmus. Az ember úgy van vele: na jó északkor mi van? Hát van egy kopott kávéház-imitáció, ahová író be nem tenné a törzshelyét; aztán van diavetítés, mert ki hinné el különben, hogy hajdan az urak keménykalapban jártak; van továbbá néhány szédült, ke­véssé öltözött nő, akik kávéházi tánc ürügyén lábukat az égnek emelik és Nagy Lajos mindezt fensőbbséges mo­sollyal végignézi a hervadthangú pia­nínó mellől. Szóval ünnepeljük az ön születésének századik évfordulóját. Tévedés ne essék, nem valami asz- szociációs szándékkal láttatják tehetség­telennek a hírlapírókat és a szerkesztő­ket. Nem, egyszerűen az ön regényéből ilyennek tűntek az alkotó számára. A műsorfüzet szerint a színház a magyar sajtó születésének kétszázadik évfor­dulóját is köszönteni akarja a kétszáz­hetvenötödik évfordulóján (az első ha­zai hírlap: Mercurius Hungaricus, meg­jelent 1705-ben 11. Rákóczi Ferenc ki­adásában). De minek is írom ezt; hi­szen a szerkesztő úr nyilván pontosan tudja. Hát XI előadás, néhol zötyög, néhol tobzódásba torkollik. Főleg azt nem le­het kideríteni, hogy az évfordulók ün­neplésén kívül még mit akart el­mondani a nagyérdemű közönségnek, Gosztonyi János rendező. Ezúttal csu­pán kopott bevonatú életképet állított színpadra, nem jut el — s talán nem is igyekszik — az előadás sehonnan, se­hova. Egyszerűen, csak van ..., hangu­lat nélkül, varázslat nélkül és Nagy Lajos olyan idegen benne, mintha egy afrikai törzs liturgikus ünnepébe csöp­pent volna. Ehhez képest felesleges em­líteni a sablonos térelrendezéseket, az unásig koptatott, hitelüket vesztett ka­raktereket, amelyek nélkülözik a leg­csekélyebb egyén ítést is. A színészi át­változásokat nem lehet logikailag nyo­mon követni — egy színész több szere­pet játszik —, mert nem kell nekik az új figurában új színt hozni. Olyan az egész, mint egy szégyenlős orfeummű­sor. Valóságos konfliktus hiányában és az alapszituációk keveredése folytán nem akad egyetlen kitűnőnek mondható szí­nészi alakítás sem. Keres Emil játéká­ban időnként felfedezhettük a szerep­formálás szándékát, ő kelti életre Nagy Lajos szerkesztő urat, kevesebb hittel, mint rutinnal. Az irodalmi főpincért, Kárász urat, Somhegyi György játssza, neki sikerült leginkább valós figurát teremtenie, kár, hogy alakításában ke­vés az erő, így aligha szerethette meg valaki is ezt a klasszikus figurát. Né­hány jelenetben jól oldja meg feladatát MoraVetz Levente és Gordon Zsuzsa. Van még ami változatlan maradt a néha goromba bírálatok ellenére is: Baracsi Ferenc méltatlan beszédtechni­kája. Az alig érthető szövegmondása túlhajtottan harsány szerepjátszással párosul. A hölgyek viszont szépek, szí­nészi játékra csupán pillanatok tört ré­szében kapnak lehetőséget. Tisztelt Nagy Lajos, szerkesztő úr. Enyhe nosztalgiával állapíthatjuk meg, hogy lám már a kávéház sem a régi. Viszont úgy tudom rövidesen két kötete is megjelenik új kiadásban, s így méltó keretek között találkozhat a közönség­gel A Hungária kávéházból tisztelteti. Krlszt György ponta százszor és ezerszer to­rolták meg az életet. Mégis voltak ilyen emberek: a kom­munisták. A könyvet lehetetlen ismer­tetni, el kell olvasni, hogy az emberek — akik nem él­tek át ilyen szörnyűségeket — lássák: milyen mélyre tudott süllyedni az emberiség egy része, s milyen elszántsággal tudott küzdeni a másik része az emberi lelkiismeret tiszta­ságáért. A kötet bevezetőjeként Friss István mutatja be a szerzőt, aki villanyszerelő munkásként ismerkedett meg a kommunis­ta eszmékkel, s aki nagyon fiatalon bekapcsolódott a munkásmozgalomba. Friss István egyszer meg­kérdezte tőle: „Hogyan ma­radhattál életben hat éven át a náci haláltáborokban, ahol az emberek néhány hónap alatt elpusztultak, Auschwitz­ban, ahol több millió embert égettek el?" Válasza egyszerű és meggyőző volt: „Az, hogy életben maradtam — mondta — vagy 5 százalékban egyé­ni rátermettségemnek kö­szönhető, 5 százalékban a sze­rencsének és 90 százalékban az elvtársi szolidaritásnak." Erről az elvtársi szolidari­tásról szól könyve, amelyet a kiadó most jelentetett meg harmadszor. Két front között Herencsár Lajos, nem hiva­tásos író, nyugállományú ez­redes, volt partizán, könyve mégis felér egy irodalmi mű­vel. Nagyon érdekfeszítően, szép nyelvezettel, nagy-nagy szeretettel írja élményeit, amely a felvidéki egykori pa­rasztgyerek nehéz életéről, szenvedéseiről szól, arról, hogy miként ismerkedett meg falujában, Peregen a kommu­nistákkal, hogyan lett dacos, lázadó fiatal, miként fordult I szembe cselédtartóival. Na­gyon fiatalon észrevette, hogy a szlovák nagygazda éppen- úgy kizsákmányolta cselédeit, mint a magyar, hogy nem nemzetiségi ellentétek van­nak, hanem gazdagok és sze­gények szembenállása. Amikor igazán hasznára vál­na szüleinek, környezetének, akkor SAS-behívóval katoná­nak viszik, kikerül a keleti frontra, ahol szörnyű harcok után megfogalmazódik ben­ne az az egyszerű igazság: nem a népek vannak egy­más ellen, hanem az osztá­lyok. Ezért bajtársaival együtt elhatározza, hogy átmegy a túlsó oldalra. De mi lesz, ha közben lelövik, hiszen nem tudhatják szándékát, hogyan fogadják, elhiszik-e neki, hogy , a felszabadítókkal érez együtt? S mindez sok emberi, lelki A mai fiatal nemzedék szá­mára már történelem a máso­dik világháború, amelynek óriási az irodalma. Sokan sok­féle formában feldolgozták már. Népünk legjobbjai e korszakban is felismerték, hogy hol a helyük. Többen a felszabadítókkal együtt vál­lalták a küzdelmet, másokat az eszme hevített, meggyőző­désük szerint cselekedtek, és a halál árnyékában is küz­döttek az emberibb világért. Az emberi helytállásról szól­nak az alább ismertetett köny­vek, amelyek a Kossuth Könyvkiadó gondozásában a napokban jelentek meg. Honfoglalás Illés Béla regényének ez a nyolcadik kiadása. A népsze­rű trilógia újbóli megjelente­tése tetszetős, szép kiadás­ban szükségletet elégít ki, hi­szen sokan érdeklődnek a felszabadítás körülményei iránt. Miként harcoltak a szovjet katonák, hogyan küz­döttek oldalukon azok a ma­gyarok, akik felismerték he­lyüket a világban. Erre leg­hitelesebben Illés Béla tud válaszolni, aki a felszabadító szovjet hadsereg őrnagyaként tért haza Magyarországra. Az 1952—54-ben született törté­nelmi regénye, a Honfoglalás a riport elevenségével tudó­sít az 1943. telétől, a voronye­zsi fronttól, 1945-ig, az első magyar kormány megalakulá­sáig zajló eseményekről. Elet a halál földjén Betlen Oszkár visszaemléke­zése a halál földjére, Ausch­witzba kalauzolja él az olva­sót, arra a helyre, ahol a német fasiszták halálgyárat állítottak fel, s az emberek millióit pusztították el a gáz­kamrákban. Meg lehet-e ma­radni ott, ahol az emberélet nem számított semmit, lehe- | tett-e ott valamiféle szerveze­tet összehozni, ahol a halál- knszás aratott, s ahol a nácik a legkegyetlenebb eszközöket eszelték ki az ember megölé­sére. Ki lehetett-e bírni az iszonyatot, amit átéltek az idehurcoltak? Akadtak-e olya­nok, akik bátorították a csüg- gedőket, és ha kellett, száz­szor is szembenéztek a ve­széllyel, hogy mások életét megmentsék? Voltak ilyen emberek! Ne­kik állít maradandó emléket e könyvben Betlen Oszkár, aki maga is lakója volt ennek a pokoltelepnek, s aki részt vett, sőt egyik vezetője volt az auschwitzi halál tábor ellenál­lóinak, az illegálisan szervez­kedő pártszervezetnek, amely bátorította az embereket ott, »hol élni is bűn volt, ahol na-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents