Pest Megyi Hírlap, 1980. március (24. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-15 / 63. szám
Az öntözés Idei feladatai Kevesebb a beivé* Pest megyében Eléggé ritka hidrológiai helyzet alakult ki az idei tavaszon : a mezőgazdaságban elmaradtak az évről évre ismétlődő belvizek, viszont szokatlanul kevés nedvességtartalommal rendelkeznek a talajok. Ez arra figyelmeztet, hogy rövidesen meg kell kezdeni a mesterséges csapadékellátást, legalábbis a rosszabb vízgazdálkodású talajokon. A gazdaságok időben felkészültek az öntözőberendezések indítására — állapították meg pénteken az Országos Vízügyi Hivatalban az idei tennivalókkal foglalkozó országos tanácskozáson. A váci központú Dunamen- ti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat Győrtől Bajáig gazdája az öntözésnek. Vízkivételi műveinknél befejezték a szivattyúk és egyéb berendezések javítását, s amint azt a gazdaságok igénylik, biztosítják az öntözővizet. Ugyancsak jó állapotban vannak az öntözőcsatornák és vezetékek, télen a termelőszövetkezetek Is felújították a tulajdonukban levő berendezéseket. Pest megyében szinte minden évben sok kárt okoz a belvíz. Idén — bár a Közép- dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság felkészült a védekezésre —, egyetlen egyszer sem kellett elrendelni készültségi állapotot, sőt a szokásosnál lényegesen kevesebb termőföld, legelő, rét került tartósan víz alá. 1980-ban 400 ezer hektár öntözésére nyílik lehetőség. A vízellátásra berendezett terület az elmúlt évhez képest bővül, sőt a szakemberek némi visszalépésre is számítanak. Ezt azonban nem tartják hibának, mert a korábbi években olyan területeket is ön- tözhetőként tartottak nyilván, Jeles napokról \ 1 ajon miért alakult így? Miért, hogy történelmünk jeles dátumai a naptárban majdnem egybeesnek? Miért, hogy alig másfél hónap — másfél évszázad sorsfordulóit egyesíti? Miért, hogy éppen tavasszal, a természet megújulásakor próbálkoztak újjal az emberek? Tudom, a sorsfordulók nem a kikelet! líra okán történtek éppen március tizenötödikén, huszonegyedikén, április negyedikén. Tudom, ismerem, a véletlen és a szükségszerűség filozófiáját. Ismerem a társadalmi formációk változásához, a politikai, gazdasági helyzet átalakulásához szükséges történelmi okok egybeeséséről szóló tanításokat Ám mégis. Mégis, oly jólesik kicsit tudománytalanul tűnődni: tavasz és forradalom. És gyanítom, amikor évekkel ez-, előtt a forradalmi ifjúsági napok megrendezésének ötlete felmerült, a szervezők ekképpen is gondoltak a naptár ily különös játékára. Gondoltak rá, hiszen e két fogalomhoz tudva és tudat alatt is, kimondva és cselekvőén párosul a harmadik: fiatalság. így kerek a világ: tavasz, forradalom, ifjúság. ★ Kék nyakkendőmet köti anyám, idegesen toporgok, rohannék már az iskolába, kokárdát tűzni, Nemzeti dalt szavalni, tízéves kölyök, aki voltam. Mit se tudtam Széchenyi és Kossuth, Kossuth és Görgey vitájáról, a nemzetiségi konfliktusról — a tudás a felnőttkoré. Nyakkendőm már piros, rövídnadrágban fázik a lábam, de szörnyű büszke vagyok, díszőrség lettem a Visegrádi utcai egykori pártház emléktáblájánál. Mit se tudtam'az antant aknamunkájáról, az erőszakos kolho- zosításról, Bőhm árulásáról — a tudás a felnőttkoré. Gimnazista nagykamasz, állok a díszszemle tribünjén, egymás oldalát bökdösve barátommal, KlSZ-juta- lomként kaptuk a meghívót: oda nézz, micsoda tankok, ágyúk. Mit se tudtam ezek kórházat érő áráról, erő- egyensúlyról, mely békét teremtett és őrzött — a tudás a felnőtteké. A tudás — és a tudatosság is. Hogy az ünnepekben meglássam a hétköznapokat formáló erőket, mindennapjainkban az évtizedekkel korábbi forradalmakat. ★ M a ismét szavalja a -Nemzeti dalt egy ceglédi kisdiák. Egy hét múlva kommunista szombaton tiszteleg a Tanácsköztársaság eszméit megvalósító párt XII. kongresszusának egy váci ifjúmunkás. Már az ünnepi díszszemlére készül a szentendrei tisztjelölt. És mellettük százak, ezrek Vámosmikolátó} Farmosig, Tárnoktól Sülysápig — fiatalok jeles napokat ünnepelnek. Vetélkedővel, szavalóversennyel, kirándulással, előadással, parképítéssel, fásítással, zenével. És munkával. A legméltóbb tiszteletadással. Andai György Zárótanácskozás Szentendrén Kisipar az építésben Terveink megvalósításában számítunk az építő kisiparosok tevékeny közreműködésére. A növekvő igények szükségessé teszik részvételüket és megfelelő színvonalú munkájukat, különösen a ' magánerős lakásépítkezésben, a fenntartó- és javító szolgáltatásban — mondotta Ábrahám Kálmán, építésügyi és város- fejlesztési miniszter pénteken Szentendrén, az országos kisiparos építőipari szakmai napok zárótanácskozásán. A miniszter egyebek között emlékeztetett arra, hogy az előtérbe került korszerűsítési és fenntartási feladatok bizonyos átrendeződést követelnek az építőipartól, s fokozott részvételt a hazánkban dolgozó mintegy 34 ezer építő kisiparostól. Most az a fontos, hogy a kisiparban is növekedjék a szakmai színvonal és ehhez meg kell teremteni a feltételeket. Az állami vállalatoknál alkalmazott korszerű építési technológiák a kisiparban is felhasználhatók, a házgyárak is részt vállalhatnak a magánerős építkezések kiszolgálásából, adott esetben az általuk szállított elemek összeszereléséből. A miniszter utalt arra, hogy az illetékes szervek keresik, illetve folyamatosan kidolgozzák az építő kisipar támogatásának különböző módszereit. Egyebek között egyszerűsítik a tervezési munkát, bizonyos előnyben részesítik az úgynevezett irányterveket alkalmazó kisiparosokat, kölcsön adják nekik az állami építőipari egységek kevésbé kihasznált gépeit, stb. A magánerős lakossági építkezéseket az építőanyag-ellátás javításával is segítik. A KIOSZ országos vezetősége szervezte szakmai napok résztvevői előadások és gyakorlati bemutatók keretében korszerű technológiákkal, a termelékenység növelését elősegítő kisgépekkel, a magánlakások építéséhez ajánlott modern építési formákkal ismerkedhettek meg, s tájékozódhattak különböző jogszabályokról, az építőipari árképzés követelményeiről, megvitatták milyen tartalékaik vannak a munkaszervezésben, s hogyan hasznosíthatják az ajánlott terveket a kislakásépítésben. amelyek műszaki berendezése időközben teljesen elavult, ennél fogva a vízellátás gazdaságtalan volt. Az elmúlt év végén módosították a vízdíjakat, ennek nyomán sok gazdaság jelentette be, hogy nyilvántartott területét megszünteti. Vízjogi engedélyüket visszavonták. Összesen mintegy 70 ezer hektárról vonultak vissza a régi, elavult öntöző- berendezésekkel, ez azonban lényeges kiesést nem jelent, mivel ezek a területek valójában csak „papíron” voltak öntözhetőek. A nyilvántartásban szereplő terület öntözési megoldásai korszerűbbé válnak, a tavalyinál nagyobb öntözőteljesítményeket tesz lehetővé. Erre azért is szükség van, mert a növény termésben 10—11 százalékos teljesítményjavulást irányoztak elő a mezőgazdászok. Megállapították, hogy jó úton járnak az öntözéses társulások. A társulások keretében programoztatják a vízellátást, sőt arra is lehetőség van, hogy közösen alakítsák ki a vetésszerkezetet, ami javítja a kihasználást. Rámutattak arra, hogy gyorsítani kell a meglevő halastavak rekonstrukcióját. Ugyanúgy felülvizsgálják majd a tórendszereket, mint ahogy azt az öntözött területeknél tették, vagyis a megyei tanácsok ellenőrzése nyomán megjelölik a nyilvántartásban szereplő, de valójában kellőképpen nem hasznosított halastavakat. Erre azért van szükség, mert csak ott érdemes hozzálátni a fejlesztéshez, ahol valóban törődnek a haltenyésztéssel. A mezőgazdasági üzemek vízellátásának fejlesztésére vízmütársulatok létrehozását kezdeményezték. A környező mezőgazdasági nagyüzemek együttes erővel alakíthatják ki létesítményeiket és gondoskodhatnak a szennyvíz tisztításáról, illetve felhasználásáról is. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK I XXIV. ÉVFOLYAM, 63. SZÁM Ára 1.20 forint 1980. MÁRCIUS 15., SZOMBAT Koszorúzás Pákozdon Pénteken, március 15-e előestéjén az országban több helyen megkezdődött a forradalmi ifjúsági napok eseménysorozata. Pákozdon, az 1848-as emlékműnél 2000 fiatal vett részt a Fejér megyei megnyitón. Az 1848-as forradalomról és a szabadságharc első győztes csatájáról Tóth Tihamér, a Fejér megyei KISZ-bizottság első titkára emlékezett meg, majd katonai díszelgés mellett a megye párt- és állami vezetői, valamint a fegyveres testületek képviselői megkoszorúzták a pákozdi obelisz- ket. A program keretében megkezdődtek a középiskolás diáknapok is Fejér megyében. Székesfehérváron az építők munkásszállójában megnyitották a diák képzőművészek tárlatát, Móron a Perczel Mór Szakmunkásképző Intézetben, pedig szakmatörténeti kiállítást rendeztek. Esztergomban, a rendezvénysorozat első Komárom megyei eseményeként sok száz fiatal részvételével kulturális bemutatót, irodalmi műsort és mozgalmi daléneklő versenyt tartottak. Debrecenben az Orvostudományi Egyetemen megnyitották a forradalmi ifjúsági napokra meghirdetett országos plakátpályázat válogatott anyagának kiállítását. A moszkvai tárgyalások után / Gromiko Afganisztánról Befejezte moszkvai tárgyalásait és elutazott a szovjet fővárosból Sah Mohammed Doszt, az Afganisztáni Egységes Népi Demokratikus Párt Központi Bizottságának tagja, az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság külügyminisztere, aki a szovjet kormány meghívására tett kétnapos látogatást. Mint a látogatásról kiadott közlemény bejelenti, Andrej Gromiko, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere és Sah Muhammed Doszt megbeszélést folytatott a két ország számára kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdésekről. Tárgyalásaik során megvitatták és egyeztették azokat a gyakorlati kérdéseket, amelyek az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság területén ideiglenesen tartózkodó, korlátozott létszáiyú szovjet katonai kontingens jelenlétének feltételeivel függnek össze. A szovjet katonai kontingens afgán felkérésre azért tartózkodik Afganisztánban, hogy az ország népének és kormányának segítséget nyújtson a kívülről jövő agresszió elhárításában. Az Afganisztánnal kapcsolatos kérdések mgoldásáról nyilatkozott Moszkvában Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter. A szovjet külügyminiszter megállapította: „Csak üdvözölni lehet azokat a kísérleteket, amelyek az Afganisztánt érintő kérdések politikai megoldásának útját keresik. Leo- nyid Brezsnyev nemrég nyilvánosan elhangzott állásfoglalásában pontosan kifejtette az ezzel kapcsolatos szovjet álláspontot” — mondotta. „Világosan kell azonban látni, hogy nem lehet sikeres egyetlen olyan kísérlet sem, amely az afgán nép háta mögött akarja megoldani az őt érintő kérdéseket, egyetlen olyan terv sem, amely sérti az afgán állam szuverenitását, vagy számításon kívül hagyja az ország törvényes kormányát, s nem nyújt biztosítékot Afganisztánnak a bel- ügyeibe kívülről történő beavatkozás ellen. Áz ilyen kísérletek, az ilyen tervek minden perspektívát'nélkülöznek”. Gromiko nyilatkozata azon a villásreggelin hangzott el, amelyet Sah Muhammed Doszt tiszteletére adott. Öt év alkotásai Üj konverterei acélmű építését kezdték meg az elmúlt évben a diósgyőri Lenin Kohászati Művekben. Az új acélműben a termelés már az idén megkezdődik, kezdetben hétszázezer, később kilencszázhúszezer tonna acélt gyártanak majd évente. A dunavarsányi Petőfi Tsz-ben folytatták a tehenészeti telep építését. A telepen 45 millió forintos beruházással 640 új férőhelyet létesítettek, így tavaly óta 1280 Holstein-Friz teheúet tarthatnak. Az átlagosan évi 5867 liter tejet adó tehenek fejését az igen korszerű Alfa-Laval készülékkel végzik. Vendégváró tavaszi készülődés Nyaralóházak leányfalun — Kemping a Pilisben Hamarosan megkezdődik az idegenforgalmi szezon, ismét benépesültnek a szállodák, üdülőhelyek. A turizmusban érdekelt vállalatok már készülnek a vendégek fogadására, a nyári szállodákban, éttermekben so-k helyen felújítják a berendezést, festik az épületeiét, hogy megújulva fogadhassák áz első turistákat. A fejlesztésekhez jelentős támogatást nyújt az állam: 529 , millió forint áll rendelkezésre az idegenforgalmi alapból. A Dunakanyarban megnyílik a visegrád1—mogyoróhegyi kiránduléközpont új, 300 személyes kempingje. A Pilisi Állami Parkerdőgazdaság gondoskodik arról, hogy a táborban a szolgáltatások megfeleljenek a háromcsillagos nemzetközi előírásoknak. A visegrád—lepencei fürdőben a szezon közepére két meleg vizű medence is elkészül a már meglevő hidegvi- zes mellé, elsősorban kisgyermekek számára. A Dunakanyarban üdülőknek Leányfalun a Budapest Tourist 26 személyes nyaralóházcsoportot és ugyancsak 26 személy számára fogadót alakított ki. A folyamatos élelmiszerellátás érdekében Szentendréről napi több ezer adag gasztrofol étel jut eí a környékbeli éttermekbe. A Pest megyei Vendéglátóipari Vállalat a tervek szerint utánfutó* büfékocsikat helyez forgalomba. Nemcsak a Dunakanyarban, hanem Pest megye más részein is kellemes táborozóhelyet találhatnak a hazai és a külföldi vendégek. Főként az átutazó turistáknak ajánlható a monori-erdei kemping. A tavaly megkezdett újszerű idegenforgalmi szolgáltatást az idén is megszervezi a Pegazus Tours a Kiskunsági Nemzeti Parkban. A lovastúra útvonalán, Döm- södön és Bugacon két új fogadóépületet emelnek. Fogadóval, száz új sátorhellyel és új élelmiszerüzletekkel gazd agodik az idegen- .forgalmi idény kezdetére a Velencei-tó környéke. Az agárdi kemping korszerűsítésére kétmillió forintot költött a Fejér megyei Tanács, új zu- hányozókat, mosdókat, s minden sátorhelyhez villanyáram- csatlakozókat szereltek fel. Az elavult turistaszállóból hangulatos fogadót alakítottak ki. amelyek Szárcsa névre kereszteltek. A gyorsított fejlesztési program első eredményeként új üzleteket, nyitnak az idény kezdetére Agérdon, kibővítik az ABC-áruházat Gárdonyban, s új bisztrók is várják .majd a vendégeket. Az üdülők szórakoztatásáról is gondoskodnak, kéthetes vízisport- . tanfolyamokat szerveznek, amelyben a vitorlázás, kajakozás, a széllovaglás és a hullám- lovaglás alapjait sajátíthatják el a sportkedvelők. A Balatonnál a forgalom- növekedéssel járó igények kielégítésére újabb ABC-áruhá- zak és önkiszolgáló éttermek épülnek, a többi között Bog- lárlellén, Balatonfenyveseri, az északi oldalon pedig kilenc új bolttal gyarapodik a kereskedelmi hálózat. Gazdag és színvonalas lesz az idén a Balaton-part nyári kulturális és szórakoztató programja. KOZELET Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára táviratban, üdvözölte Luigi Longót, az Olasz Kommunista Párt elnökét 80. születésnapja alkalmából. Alberto Cassimo, a Mozambiki Népi Köztársaság munkaügyi minisztere, aki Trethon Ferenc munkaügyi miniszter meghívására tett hivatalos látogatást Magyarországon, pénteken elutazott Budapestről. I