Pest Megyi Hírlap, 1980. március (24. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-12 / 60. szám

1980. MÁRCIUS 12., SZERDA Gálaműsorra készülnek Moszkvában a Kreml kongresszusi termében április 2-án hazánk felszabadításának 35. évfordulója alkalmából ünnepi műsort rendeznek. Képünk a próbán készült. Ne legyen fehér folt FEJLŐDIK A SZÖVETKEZETI KÖNYVTERJESZTÉS Az ország lakosságának csaknem 40 százalékáról, mintegy 4 millió, vidéken élő ember könyvellátásáról gon­doskodik a szövetkezetek 162 könyvüzlete és mintegy 5000 bizományosa. A szövetkezeti könyvforgalom részesedése a a teljes értékesítésből évről évre nő, míg 1975-ben az ösz- szes eladott kötet 13,2 száza­léka, addig tavaly már 14,1 százaléka az áfész-üzletekben, illetve a szövetkezeti könyv­bizományosok közreműködé­sével talált gazdára. Jelentős a forgalom emelkedése is: míg az állami terjesztés ta­valy 7—8 százalékkal növelte az értékesítést, addig o szö­vetkezeti hálózat 13 százalék­A művészetpolitika időszerű kérdései JEGYZETEK EGY TANÁCSKOZÁSRÓL Művészetpolitikánk időszerű kérdései. Tulajdonképpen ez­zel a címmel rendezték meg néhány nappal ezelőtt Szent­endrén, a városi tanács nagy­termében a megyében élő és alkotó művészek részvételével azt a fórumot, amelyet a Ha­zafias Népfront Pest megyei Szervezete kezdeményezett. A rövidítés azonban kétszer is indokait: sem a bevezető elő­adást tartó Hermann István tanszékvezető egyetemi tanár, sem a hozzászólók nem a szű­kén értelmezett művészetpoli­tikai kérdésekről szóltak, ha­nem az elmúlt évtizedek ma­gyar valóságáról, s arról, ho­gyan tükrözte, tükrözheti ezit a művészet. Művek, évtizedek Nagyon egyszerű lenne a meghatározás — kezdte elő­adását Hermann István —, ha azt mondanánk: a szocialista művészet az, amelynek már a felszabadulás előtt komoly előzményei voltak, például József Attila, Derkovits élet­műve. A mai művészetet azonban nem az teszi szocia­listává, hogy az alkotók az elődöket utánozzák. Ez legfel­jebb epigonizmushoz vezet. Minden korszak, ezen belül is minden művész a maga sajá­tos problémáival küzd; éppen ezért a ma alkotójának a kor legfontosabb társadalmi kér­déseihez, ellentmondásaihoz, nehézségeihez kell kapcsolód­nia. A művészet értékét kér­dőjelezi meg az, h'a éppen leg­fontosabb problémáinkról nem beszél. De melyek ezek a kérdések, s hogyan jelentkezhetnek a mai magyar művészetben? Az átalakuló társadalomról a hatvanas években olyan je­lentős művek születtek, mint Sántha Ferenc, Szakonyi Ká­roly, Örkény István prózája, Kondor Béla kiteljesedő grafi­kusi és festői életműve, Pet- rovics Emil és Szokolay Sán­dor zenéje. A hetvenes évek­ben ezzel szemben, kivéve a lírai alkotásokat, mintha visz- szaesést figyelhetnénk meg a magyar művészetben — mond­ta az előadó —, s ezt nem magyarázhatjuk meg a társa­dalmi változásokkal, hiszen köztudomású, hogy a művé­szet és a társadalom fejlődése nem minden esetben van szinkronban egymással. Gaz­dasági megtorpanásunkkal nem magyarázhatjuk a művé­szetét. Mégis, ma is, az elmúlt év­tizedben is születtek kiemel­kedő alkotások, fejlődött a művészet és a közönség kap­csolata (ennek egyik legszebb példájaként éppen Szentend­rét, az itteni múzeumok mun­káját említette Hermann Ist­ván). Az irodalmi alkotások­nál pedig az a szembetűnő, hogy egyre inkább a történel­mi témák kerülnek a közép­pontba (Szabó Magda vagy Hernádi Gyula drámái). Ez pedig nem a ma problémái iránti érdektelenséget jelenti, hanem éonen azt, hogy egyre inkább előtérbe kerülnek a nemzet történelmi tudatának kérdései, hogy az itt és most élő embert is el’^ntmondá- saivai: reményei''”11 és kétsé­geivel kell ábrázó1 r' A jelen­hez pedig szerves0" hozzá tar­tozik a múlt is. A Magyarok, vagy az Angi Vera című film mellett például Wajda Már- ványembere jelzi, hogy a kö­zelmúlt, az utóbbi 40—50 év történelme iránti érdeklődés a többi európai szocialista or­szágban is megélénkült. Perspektívák változása Miért éppen így fejlődik irodalmunk, művészetünk, mi­ért éppen úgy kívánja meg­mutatni a társadalmi pers­pektívákat, hogy a perspektí­vák érvénytelenné válásáról beszél t Hermann István a fel­szabadulás utáni magyar iro­dalom korszakolásával világí­totta meg ezt a kérdést. Az 1945—48. közötti, illetve az 1956 utáni nagy társadalmi, gazdasági fellendülés abszolút tiszta perspektívát nyitott. Az első időszakot a dogmatdzmus évei követték, a másodikat pedig egy olyan szakasz, amelyben előrehaladásunkat nagyban megszabták, akadá­lyozták a nemzetközi gazdasá­gi, politikai nehézségek. Ha­zánk külkereskedelemre ori­entált ország, így a külföldi piaci változások erőteljesen hatnak belső viszonyainkra, megszabják lehetőségeinket Éppen ezért hozzá kell szoknunk a bizonytalansági té­nyezőkhöz, terveinket a ha — akkor perspektíva szellemé­ben kell megfogalmaznunk. Ebben az összefüggésben ve­tődnek fel a művészi ábrázo­lás kérdései is. A magyar kul­túrpolitika elvileg semmilyen értékes alkotást sem tilt, úgy véli, létező igényt elégítenek ki a szórakoztató művek is, de a támogatás a jövőben egyre inkább azokra az alko­tásokra irányul, amelyek a ha — akkorra, a problematikus perspektívára tudnak előké­szíteni. Ahhoz persze, hogy ilyen munkák jöjjenek létre, a magunk és a társadalom hely­zetének sokkal alaposabb át­gondolására, nagyobb, társa­dalmi értelemben vett tuda­tosságra van szükség. A vitában felszólalók is el­sősorban a tudatosság kérdé­séhez kapcsolódtak. Farkas Ádám szobrászművész például arról az útkeresésről beszélt, amely a hetvenes évek kép­zőművészetét jellemzi. Az utóbbi években az ábrázolás igénye helyett az alakításban való részvétel igénye került előtérbe. Az emberi környezet komplex alakításában igen nagyok a lehetőségek: Szent­endre például viszonylag ke­rek építészetí-társművészeti együttes, de még itt is sok a tennivaló. Hát még a rende­zetlen kis településeken! Igények és körülmények Egy másik felszólalás éppen a kis települések arculatát ele­mezve szólt a lakosság vizuá­lis kultúrájának elmaradott­ságáról, a művészek tenniva­lóiról. És itt, a feladatok meg­fogalmazásánál kell újból a művészetpolitika határain túl is tekintenünk. Egyrészt arról van szó ugyanis, hogy az igé­nyek csak önmaguk reális megismerésével — tehát a tör­ténelmi tudat jó irányban tör­ténő alakulásával — változ­nak, másrészt arról, hogy a fejlődésben elengedhetetlen a kézművességben, majd a kor­szerű nagyipari termelésben megismert kultúra bensővé válása, az egyéniséget kitelje­sítő hatása. P. Szabó Ernő Jcol tetézte forgalmát — mon­dották egyebek között a zene­művészek klubjában, a szö­vetkezeti könyvterjesztés ta­valyi eredményeiről és fel­adatairól tartott sajtótájékoz­tatón. Fontos feladatnak tartják, hogy a könyvek a jövőben el­jussanak azokra az apró tele­pülésekre is, ahol az ellátás még nem megoldott. Ezért szorgalmazzák, hogy a kultú­ra legfőbb hordozóit minél több iparcikküzletben, s más szakáruházban, boltban is kí­nálják. Ugyancsak kiemelt feladata a szövetkezeti könyv­terjesztésnek, hogy minél több termelőszövetkezetbe, vidéki ipari üzembe is eljuttassa a könyveket a munkahelyi könyvterjesztők segítségével. Nemzetiségi fesztivál Gálaműsor; táncház Elkészült Békésben a tizen­nyolcadik országos nemzetisé­gi fesztivál programja. A ha­gyományosan augusztus 20-án, alkotmányunk napján tartott rendezvénynek, a hazai néme­tek, szlovákok, románok és délszlávok népművészeti ta­lálkozójának színhelye ugyanis az idén Békés hajdani megye- székhelye, Gyula lesz. Az idei fesztiválon minden nemzetiség két-két művészeti együttessel vesz részt, amelye­ket a nemzetiségi szövetségek jelölnek ki. A találkozó műso­rában, egyebek között, szere­pel több Gyula környéki fel­lépés, a városban alkotmány­napi menettánc és gálaműsor, valamint nemzetiségi táncház. A tizennyolcadik fesztivál a korábbiakhoz hasonlóan nem­zetiségeink népművészetének látványos seregszemléjét ígéri. ZENEI PANORAMA Út a muzsika világába Gyarapodik a Szentendrei Képtár Hét szentendrei művész — Balogh László, Csík István, Deim Pál, Hajdú László, Lu- koviczky Endre, Klimó Károly és Káka Ferenc — 26 alkotá­sával gazdagodott a Szentend­rei Képtár. Valamennyit a Kulturális Minisztérium és a Magyar Népköztársaság Mű­vészeti Alapja ajándékozta az intézménynek. A belőlük ren­dezett tárlat — a Ferenczy Múzeum korábbi vásárlásai­nak anyagával kiegészítve — a képtár állandó kiállításának mintegy folytatásaként került a közönség elé, s március vé­géig tekinthető meg. RADIOFIGYELO CSAK EGYETLEN FÖL­DÜNK VAN címmel emberi­társadalmi környezetünk prob­lémáiról beszélgetett Aradi Nóra művészettörténész, Kéri Elemér és Hermann István filozófus. A mintegy félórás műsor alapját az a megállapítás ad­ta, mely szerint a környezet- védelem fogalmába nemcsak a külsőként adott, természeti környezet megóvása tartozik, hanem idetartozik a sajátosan emberi környezet, a társada­lom értékeinek megvédése, s az ezen belül kialakult embe­ri viszonylatok, kapcsolatrend­szerek fejlesztése is. Ennek nyomán a résztvevők főként két téma köré cso­portosították gondolataikat. Az egyik igen érdekes problémát, melyre Aradi Nóra hívta fel a figyelmet, az jelenti, hogy a régebbi korokból fennma­radt tárgyi emlékek vallomá­sa szerint a korábbi társadal­mak embere még képes volt olyan környezetet teremteni magának, amely harmoniku­san egyesítette a hasznossági és az esztétikai funkciókat. Ugyanakkor a mai modern, civilizált társadalmakban a sok más ellentmondás mellett az az egyik legjellemzőbb, hogy az említett harmónia fölbomlott, s a célszerűség és az esztétikum funkciói elesen elválnak egymástól. Ezt a je­lenséget jól példázza a nagy arányú lakótelepépítés, amely ugyan eléggé hatékonyan csök­kenti a lakáshiányt, ám ép­pen ez a tömeges építkezési mód teszi lehetetlenné az esz­tétikai szempontok komolyabb figyelembevételét. Márpedig a .tgjobb esetben is az történik majd, hogy megszűnnek a la­kásgondok, de megmaradnak a lakótelepek. HALLÓ, ITT VAGYOK címmel jelentkezett Szilágyi János új műsora, amelyben ismét új beszélgetési formá­val gazdagította a rádióriport műfaját. A műsor azon a szerkesztői ötleten alapult, hogy a rádió­ban és a rádióújságban köz­zétett telefonszámon bárki, bármilyen céllal fölhívhatta Szilágyit, majd e beszélgeté­seket szalagra rögzítve, s bizonyos szempontok szerint szelektálva valóban egy elég­gé sajátos hangulatú és karak­terű összeállításra nyílt lehe­tőség. Ennek a formának, úgy vélem, két igen lényeges eré­nye volt. Egyrészt a hagyo­mányos riportokhoz képest sokkal nyitottabb volt, ami azt jelentette, hogy ezúttal a riportalany kereste föl a ri­portert, s nem fordítva, ami persze azzal járt, hogy a be­szélgetések témája és hangne­me rendkívüli változatosságot mutatott. Itt csak emlékezte­tőül hadd említsem meg, volt, aki magánéletének válságáról beszélt, volt aki ígéretet tett, hogy leszokik a dohányzásról, s volt aki egy új színdarab trágár nyelvezetét kifogásol­ta. A műsor másik erényeként érdemes megjegyezni, hogy ezek a beszélgetések többnyi­re nem maradtak egyoldalúak, minthogy Szilágyi tőle telhe­tőén igyekezett éppolyan ma­gánemberként társalogni, mint partnere a vonal túlsó felén. Ez azonban sajnos két ok miatt sem sikerülhetett töké­letesen. Egyrészt, s ez talán Szilágyi személyiségéből fa­kad, ő sokkal kevésbé volt hajlandó válaszolni a szemé­lyes vagy magánjellegű kérdé­sekre, mint beszélgetőtársai, ami kétségtelenül jelzi a ri­porteri státus sajátos jelle­gét. Másrészt épp e sajátos hely­zetnél fogva a riporternek na­gyon nehéz elkerülnie azt a buktatót, hogy személyes, jó­indulatú tanácsai ne kiokta­tásként hassanak. Mindemellett, úgy érzem, szerencsés és termékeny kez­deményezéssel van dolgunk. Péter László Megyénk jövendő zenei éle­tének megalapozása, az új, ifjú hallgatóság felnevelése, fogékonnyá tétele a muzsika iránt — a Pest megyei állami zeneiskolák feladata. A hiva­tásos zenészek képzésénél tár­sadalmilag sokkal fontosabb minden, valamennyire is ér­deklődő gyerek részére kaput nyitni a zene világába, hogy szebb, tartalmasabb legyen az élete. Munkájuk csak évek múlva mutat eredményt a koncertek és operalátogatók számának növekedésével, a zenei műveltség terjedésével. Ennek alapozása a zenei ál­talános iskolákban és az álla­mi zeneiskolákban folyik. Kihelyezett tagozatok láncolata A Dunakeszi körzeti állami zeneiskola a megye rnegnata- rozott részének hangszeres ok­tatását latja el; kihelyezett ta­gozataival Fát, Aszód, Vachar- tyan, Göd-felső, területén is le­hetőséget nyit a zenetanulás­ra. Központi helyük — a gyár­telepi magasházak mögötti fel­vonulási épület — első pil­lantásra meghökkentő, az ideiglenesség látszatát kelti. — Valójaoan, megalakulá­sunk, 1967 óta ez a legszín­vonalasabb helyiségünk. Vol­tunk — sőt ma is oktatunk a fóti kultúrházban —, igen szűkös körülmények kozott, azután az egyre romosodó Du­nakeszi művelődési házban, majd a vasutas művelődési központ termeiben, a 3-as szá­mú iskola pincéjéDen, később a szakmunkásképző kollégiu­mának keskeny vasalószobá­jában, sőt, két hónapig az is­kola udvarán a szabad ég alatt tartottuk az órákat. Vé­gül a dunakeszi tanács meg­vásárolta és átalakította a ré­szünkre ezt a barakképületet, amelyben végre minden hang­szerszak külön teremhez ju­tott. Fennállásunk óta először! — mondja beszélgető partne­rem, Takács Lajos, a körzeti zeneiskola igazgatója. Viszontagságaink ellenére növendékeink száma egyre nőtt. Ma már a hozzánk tar­tozó területeken összesen hétszáz tanulónk van. — Milyen feladatok hárul­tak önökre a tanításon kívül? — Megszerveztük és előse­gítettük a gödöllői, azután u dabasi zeneiskola működését, majd önállósulását és további kihelyezett tagozatok létrejöt­tét. — Mi okoz nehézséget az oktatásban? — A teremhiány. Ezzel küz­dünk Foton, ahol három tanár osztozkodik egy helyiségen, valamint Kisalagon és már itt Dunakeszin is kinőttük a há­zat. Váchartyánban pedig, ahol ilyen gondunk nincs, tanár­hiány akadályozza a fejlesz­tést. — Honnan jönnek a növen­dékek? — A 3-as számú iskola minden évben indít egy zenei osztályt. Ezeknek a gyerekek­nek módot kell adni már má­sodik osztálytól valamilyen hangszer tanulására. Sajnos, ez nem mindig sikerül. A je­lentkezők várakozási listára kerülnek, mert sok esetben foglalt minden hely. Így már ez idő alatt sok gyerek elvész a zenetanulás számára. A 2-es és 1-es iskolák messze van­nak, ezért a helyszínen oktat­juk a gyerekeket. A új, mind­össze egyéves 4-es számú ál­talános iskolából tíz-tizenöt növendékünk van, — Milyen hangszereken ta­nulhatnak a gyerekek? — Cimbalom és hárfa ki­vételével minden hangszeren. Természetesen ma is a leg­kedveltebb a zongora és a gi­tár, de fúvósaink és ütőhang­szereseink is szép számmal vannak. Gondot okoz a hang­szerek beszerzése, éppen most kérünk rendkívüli támogatást a Kulturális Minisztériumtól. Ugyanis nemcsak a mester­hangszerek, hanem a tanulói instrumentumok is drágák. — A gondok és nehézségek ellenére milyen eredményeket ért el az iskola? — Immár hosszú évek óta kitűnő a kapcsolatunk a 3-as számú iskolával. A város po­litikai, kulturális eseményein növendékeink, fúvós- és vo­nószenekaraink rendszeresen szerepelnek és évente két kö­zös hangversennyel is bizo­nyítunk. Jól szerepeltünk 1976-ban a ceglédi kamaraze­ne-fesztiválon. Indultunk a ze­neiskolák részére kiírt orszá­gos és megyei rendezvényeken, és megelőzve sok jobb körül­mények között dolgozó iskolát, tanítványaink döntőbe jutot­tak. — Tehetségesek a gyerekekT — Igen. Az átlagos színvo­nal is igen jó, ezt bizonyítja, hogy továbbtanulni szándéko­zó tanítványainkat — több mint harmincat — egy kivé­telével mind felvették a meg­pályázott ‘szakra. Most is van egy hetedikes zongoristánk, aki két évvel ezelőtt orszá­gos versenyt nyert, az elmúlt nyáron pedig harmadik lett a zeneiskolások nemzetközi ver­senyében, amelyet Csehszlo­vákiában rendeztek meg. — Gond vagy öröm a ki­ugró tehetség? — Mindkettő. Igazi örömöt szerez az, akiben a zene sze- retetén és az ügyes technikán kívül előadóművészi oroszlán- körmöket is felfedezünk. Ugyanakkor nagyobb a mi fe­lelősségünk is és ezeknek a gyerekeknek a fejlődéséhez kevés a heti maximálisan rá­juk fordítható hivatalos óra­szám. Tanári koncertsorozat — Dunakeszi lakosságának mit nyújt még a zeneiskola? — Továbbfejlesztjük a ta­nári koncertjeinket. Ebben a tanévben először, három hang­versenyből álló sorozatot tar­tottunk. Törzsközönségünk örömmel üdvözölte ezt a kez­deményezést. Decemberben a reneszánsz és barokk zene, januárban a bécsi klasszikusok, most márciusban a romantikusok muzsikája hangzott fel a 4-es számú általános iskola aulá­jában, amely szép otthont nyújtott a koncerteknek. A romantikus est Schubert feszes ütemű négykezes Indu­lójával kezdődött Lakos Lász- lóné és Tóth Ferencné elő­adásában, majd ugyancsak az osztrák szerzőtől a g-moll he­gedű-zongora szonatina har­madik és negyedik tétele hang­zott fel. A befejező rész hang­szeres párbeszédeinek meleg­sége, érzelmi tisztasága jól tükröződött Szakszón András- né és Grosz Katalin játéká­ban. A német romantikát Mendelssohn Duettje, a kor orosz zenéjét Dargomizsszkij orosz népdalfeldolgozása kép­viselte. trombitaátiratban (Pus­ka Tibor és Tóth Ferenc). Ge­diehe Koncertetűdjében is fontos szerepet kapott a trom­bita a zongora mellett, előb­bitől állóképességet, utóbbi­tól technikai felkészültséget igényelve. (Tóth Ferenc és Tóth Ferencné). Lalo Spanyol szimfóniájának negyedik téte­lében Erdélyi Sándor nyújtott hegedűszólamának hangulatos, látványos formálásával szép perceket. Az est legszebb perceit Var­sányi László zongoraművész szerezte játékával, aki a fóti tagozat tanára. Chopin b-moll scherzójában a fojtott kezdet utáni dallamvariációk, a zak- latosság és vrituozitás plasz­tikus visszaadását élvezhettük. A cisz-moll mazurka szomo­rúsága, majd a Variations brillantes változatossága után a műsorának és az estnek nagyszerű befejező számaként Liszt VI. Magyar Rapszódiája következett. Feszes szerkeszté­sével, technikai és érzelmi felkészültségével megragadó volt, bizonyítva, Varsányi László professzor a tanárok között. A felhangzó zeneszámok előtt Papp Károlyné zongora-' tanárnő beszélt a szerzőkről, a korról és a művekről, meg­könnyítve a muzsika útját a hallgatókhoz. Hajós Anna

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents