Pest Megyi Hírlap, 1980. február (24. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-08 / 32. szám

4 A PEST MEGYEI HtRLAP MELLÉKLETIÉ TV-FIGYELŐ Lengyelek. Az „Egyforma | szó a szánkban” című sorozat keretében a budapesti Len­gyel Kultúr központot mutatta be a tévé kedden este. Saj­nálattal tapasztalhattuk, hogy ebben a negyven percben már kiütköztek e műsortípus fo­gyatékosságai, vagyis a szer­kesztés ebből is egy kicsit, ab­ból is egy kicsit válogatási elvének elaprózódásokkal járó gyöngeségei. Rövidke muzsi­ka; rövidke beszélgetés arról, hogy mi a könnyű, illetőleg mi a nehéz a szóban forgó nyelv tanulásakor; aztán egy kis boltbajárás — mármint körülnézés a szép színes albu­mok meg az ajándékok kö­zött —; s lassan el is telik az adásidő ... Hanem azért ennek a leg­utóbbi jelentkezésnek volt né­hány igen érdekes és emléke­zetes pillanata! Természetesen a lengyelek híres színészének, Daniel Olbrychskinak és Jan- csó Miklósnak a beszélgetésé-, re gondolunk, amely elsősor­ban a filmekről oly jól ismert művész őszinteségével ajándé­kozta meg a nézőt. A sok egyéb megtárgyalt téma közül bizonyára számos előfizetőnek az a kitétel tet­szett a legjobban, hogy Olb- rychski tudatosan nem akart nagy elődjének, a vonat el­pusztította Cybulskinak az örökébe lépni. Sokkal jobban tiszteli ő ezt az immár legen­dás figurát annál, semhogy megpróbálja egy ilyen körül­rajongott személyiséggé fel­növeszteni önmagát. És éppen így, a saját útját járva lehe­tett azzá, aki ma újabb és újabb filmjeivel a nézők mil­lióit készteti mozijegyvásár­lásra — mind odahaza, mind nálunk, mind pedig a világ számos más országában. Ha valamiért, ezért az in­terjúért érdemes volt a len­gyel estet végigfigyelni. Finnek. Néhány napja vi­szont északi nyelvrokonaink­kal, a grammatikai kötelékek­től eltekintve is igen-igen ro­konszenves finnekkel esett ta­lálkozásunk. Halló, Helsinki! Halló, Bu­Rádió LESZERELÉSI VAGY EEGYVERKEZÉSI ÉVTI­ZED? Az ENSZ a leszerelés évti­zedévé nyilvánította a 80-as éveket. Milyen gazdasági és társadalmi velejárói vanaak a fegyverkezésnek, ill. a le- ze- relésnek? Egyebek. között ezekre a kérdésekre keres vá­laszt a műsor. Műsorvezető: Zentai Péter. Adás: csütörtök, február 14.. Kossuth rádió: 17.07. dapest! — ez volt a címe en­nek az ide-oda kapcsolgatósdi- nak, és amilyen ötlettelen ez az elnevezés, éppen olyan si­lányra sikeredett a mögéje terelt látni- és hallanivaló is. Közhely sodort közhelyet, hogy aztán olcsó viccelődések keretében megemlítődjenek az itt is, ott is egyaránt ked­velt italféleségek, no meg a szintén mindkét hazában szí­vesen látott női bájak. Mindez pedig annál is in­kább sajnálatos, mert — s ez még nem ment át eléggé a köztudatba — a finnek mint „a nagy déli testvér”-re, igen­csak felnéznek ránk. A hozzá­értők magyarázata szerint na­gyobb népességünk, a világ­ban elért tudományos és sportsikereink híre miatt for­dul felénk az a megkülönböz­tetett figyelem, s természete­sen azért, mert magátólérte- tődően keresi a maga fajtá­jával való kapcsolatot az oda­fent rokontalanul élő, alig 4,6 milliós nép. Azok a magyarok, akik va­lami úton-módon már meg­járták a nem is ezer, de a jó hatvanezer tó országát, rend­re azzal térnek meg, hogy mennyivel több az ismeret ott mirólunk, mint itt arról az erdős, vizes hazáról. És most leforgatódott ez a csikós-gulyás-paprikás szín­vonalú, úgynevezett szórakoz­tató műsor, amelynek végén ugyan miféle dresszben jelent meg bájos bemondónőnk, mint egy jaj de helyre, csupa hím­zés, csupa csipke kalocsai díszruhában. így maradt vég­képp töretlen a stílusnak alig­ha minősíthető szerkesztői felfogás... Repülők. Változatlanul re­mek viszont a franciák repü­lős sorozata. Aki már elsza­kította rokonszenvének gyö­kereit a tizedik folytatásán is túljutott Gyökerektől — és ilyen nézők a szóbeszéd sze­rint mind többen vannak —, az is feltétlenül visszatelep­szik, hogy a mind nagyobb és mind veszedelmesebb masinák gyilkos röptéit lássa. . SZOMBAT világot? (ism.). 15.45: A „Gyöke­rek” gyökerei.. 16.20: Főzőcske — de okosan. 16.45: Reklám. 16.55: Hétvégén... Az erdész portáján. 17.35: Költőnk és kora. Kalligrá­fia. Vas Istán versei. 18.05: „Ját­szani is engedd . ..” VII. Tétel. Múltunk és jövőnk. 18.40: Rek­lám. 18.50: Egymillió fontos hang­jegy. Benkó-dixieland Band — Kosa Zsuzsanna (ism.). 19.10: Té­vétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Vers — minden­kinek. Balassi Bálint: Hogy Jú­liára talála. Elmondja: Oszter Sándor. 20.05: A Hónap. A tele­vízió szatirikus folyóirata. 20.45: Két pisztolylövés. Tévéjáték. III 2. rész. 21.45: Szilveszterkor lát­tuk: Disco, disco (ism.). 32.20: Tv-híradó 3. 22.30: Mai témák, külföldi tévéjáték-műhelyekből. Bezárva. Magyarul beszélő NSZK tévéfilm. 2. MŰSOR 18.15: Hidas Anjtal: Fflczek úr. Tévéjáték (ism.). 19.30: Rossini­hangverseny. Közvetítés a Zene- akadémiáról. A szünetben: Szov­jet rövidfilm (ism.). 21.20: Tv­KQSSUTH RÁDIÓ 8.10: öt kontinens hét napja. 8.26: Jégen a rádió és a televí­zió. 9.00: Kulturális magazin. 10.08: Zenebona. A Gyermekrá- tíió. farsangi vetélkedője. 11.00: Mi a titka? 12.10: Édes anyanyel­vűnk. 12.15: A zeneirodalom re­mekműveiből. 13.10: Egy korty tenger. Fekete Gyula írása. 13.20: Nadine Renaux, Nadine Sautcreau és Michel Dens francia operettek­ből énekel. 13.40: „Eme'írfeletti”, avagy; mit bír az ember? Beszél­getés és illusztrációk tűrőképessé­günkről. II. rész. 14.00: Színes népi muzsika. 14.40: Pillantás a nagyvilágba. 15.12: Művészlemezek. 16.10: Talpalatnyi föld. Szabó Pál regénye rádióra alkalmazva. III. rész. 17.10: Azt beszélik. Riport- műsor. 17.44: Üj lemezeinkből. 18.15: Hol volt hol nem volt... 18.50: Karinthy Ferenc drámái a rádióban. 20.09: üj felvételeink­ből. 20.46: Bellini-ciklus. Az ide­gen nő. Kétfelvonásos opera. 23.04: Nagy mesterek — világhírű elő­adóművészek. 0.10: Bergman: Az éj. . PETŐFI RÄDIÖ * 7.00: A görög-katolikus egy­ház félórája. 7.30: Romantikus orgonamuzsika. 8 05: Mit hallunk? 8.30: Miska bácsi levelesládája. 9.00: Szívesen hallgattuk. Vasár­napi koktél. 10.33: Jégen a rádió és a televízió. 11.02: örökzöld dallamok. 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. 12.57: A kevl dénárok. Lipták Gábor rádiójátéka. 14.03 Híres előadók albuma. 14.33: Tás­karádió. 15.30: Jelenidőben. 16.00: Régi magyar dalok és táncok. 16.38: Slágerek mindenkinek. 17.40: A vasárnap sportja. Totó. 18.00: Pesti házak titkai. 18.33: Üj le­mezeinkből. 19.23: Szellemi tér­képolvasás. Boldizsár Iván írása. 19.33: Zenés játékokból. 20.20: Verseit elmondja: Illyés Gyula. 20.33: Sokféle... a babonáról! Szórakoztató irodalmi magazin. 21.38: Üjdonságainkból. 22.10: Kel­lemes pihenést! 3. MŰSOR 7.00: A pécsi stúdió szerb-horvát nyelvű műsora. 7.30: A pécsi stú­dió német nyelvű műsora. 8.08: A végzet hatalma. Részletek Ver­di operájából. 9.04: A kamara­zene kedvelőinek. 10.10: Üj Ze­nei Üjság. 11.06: Rádiószínház. 12.08: Hi-fi varieté. 13.05: Kis ma­gyar néprajz. 13.10: Händel: Mes­siás — oratórium. 15.35: Bohém­élet. Részletek Puccini operájá­ból. 16.30: Romantikus mesterek müveiből. 17.41: így láttam Ko­dályt. A mikrofonnál: Lukin László. 18.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Horváth László (klari­nét) hangversenye. Közben: kb. 18.45: A magyar széppróza szá­zadai. 99. rész. Kb. 19.03: A hang­versenyközvetítés folytatása. 19.43: Mozart-művek'. 20.58: A dzsessz történetéből. 58. rész. 21.38: Stú­diónk vendége Vass Agnes pécsi hegedűművésznő. 22.21: „örökzöld és fekete rózsák .. .*• Versek. 22.45: A svájci Olasz Rádió ének­karának és kamarazenekarának Monteverdi-felvételeiből. 23.09: Ze­nei panoráma. Legutóbb már a második világháború légicsatái emlé­keztették az icSsebb nézőket arra, hogy bizony ugyanígy húztak el az égen azok az amerikai kéttörzsűek, míg a fiatalabbak eleven és riasztó történelemkönyvként figyel­hették a látottakat. (Azok­nak, akik netán nem tudnák, újra jelezzük; a tévésorozat valamennyi adásához gazda­gon illusztrált cikkekkel kap­csolódik az Élet és Tudo­mány.) Cegléd. Egy rövidke pilla­natra a remekbe készült ceg­lédi hűtöházat is bemutatta az esti híradó. Már hogyne mutatta volna be, amikor az ipari tervezők legszebb mun­káit fölvonultató budapesti kiállítás egyik ékessége az, hiszen egyszerre tetszetős és célszerű formájával azt jelzi: a gazdasági célokat szolgáló épületekben is megtestesülhet az esztétikum. Vagyis nem­csak a lakóházak, a középü­letek papírra vetésekor bril­lírozhat az építész, hanem ak­kor is, ha valami efféle, egy­szerűbb szolgálatra hivatott falrendszert kell kiötlenie. • Akácz László híradó 2. 21.40: Kert alján. Ma­gyarul L*jszélő angol tévéfílm. POZSONYI TV 14.00: Nemzetközi férfi kézilab­da-torna. 15.10: Fedettpályás atlé­tikai verseny. 19.00: Híradó. 19 30 és 21.45: Olimpiai híradó. 20.05: Gróf Mon^e Christo. 22.00: Szóra­koztató műsor. 22.50: A bíró és a rendőr. Francia film. 2. MŰSOR 19.30: A venezuelai Őserdőkben. Ütifilm. 20.05: Zenés műsor. 21.45: Parasztok. 13. rész. 23.10: CH Bratislava—Asnieres férfi röp­labda-mérkőzés. TELEVÍZIÓ 8.05: Tévétorna (ism.). 8.10: Min­denki iskolája. Földrajz. (ism.) 8.40: Kémia. (ism.). 9.10: Óvodá­sok filmműsora. 9.30: A templo- mc*j lovagok kincse. Magyarul be­szélő lengyel filmsorozat, gyere* kéknek. 3. rész: Bahomet titka, (ism.) 10.05: Reklám. 10.10: A Só­lyom nyomában. Magyarul be­szélő NDK ifjúsági ka’andfilm. 11.55: Hírek. 12.C0: Mozdulj! Sport­nap közvtítése a Balaton jegéről. 13.55: Tengerre. Magyarul be­szélő NDK tévéfilmsorozat. IX/7. rész: Révkalauz: a fedélzeten. 15.00: Pedagógusok fóruma. 15.35: JEAN GABIN-SOROZAT. Szajna- parti szerelem. Magyarul beszélő francia film. 17.10: Aki dudás akar lenni. Fiaitaiok népzenei mű­sora. Kalaka együttes és Ferenc* Éva. 17.30: Műsorainkat ajánljuk! 17.50: Reklám. 17.55: Regőczyék... Riportfilm. 18.30: Reklám. 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztató­ja. 18.40: Tévétorna. 18.45: Esti mese. 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. 20.05: Két pisztolylövés. Tévéjá­ték. mi 3. rész. 21.05: Kapcsol­tam... Társasjáték. 21.45: Szé­kely István: Bologa. Balett. 22.15: Hírek. POZSONYI TV 17.15: A francia négyes. Szlovák film. 19.00: Híradó. 19.45: Zemen őrnagy 30 esete. 21.30: Zenei kró­nika. 22.15: Súlyemelő Duna Ku­pa. 2. MŰSOR 19.30: Mikrokozmosz. 2. rés*. 20.30: Irodalmi műsor. 21.10: Ke­gyelemdöfés», Tv-Játék. 22.25: Ope­raáriák« TELEVÍZIÓ Iskolajatékoh Országszerte iskolákban, mű­velődési házakban számtalan színjátszó szakkör működik. Meséket, tanulságos történe­teket, versösszeállításokat ad­nak elő. Az iskolai színjátszó a képernyőn kör öröm a résztvevőnek, jó szórakozás az előadókat komé- diázni, színészkedni látó osz­tálytársaknak, rokonoknak, az esetek többségében nem jut­nak túl az iskola, a község szűk körén. 1980. február 11—17. HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Mit üzen a rádió? 9.00: Ba­bits Mihály verset 9.09: A hét ze­nemüve. 9.39: Ki kopog? Levenne Péter műsora óvodásoknak. 10.05: Nyitnikek. — Kisiskolások műsora. 10.35: Bánk bán. Részletek Erkel operájából. 11.23: A disznótor. Bogdán István előadása. 11.43: Ragtime. Doctorow regénye rá­dióra alkalmazva. 12.35: Válaszo­lunk hallgatóinknak. 14.39: Az utazás. Thury Zoltán novellája. 14.54: Édes anyanyelvűnk. 15.10: A Szovjetunió népeinek zenéjéből. 15.23: Visszapillantó. Látogatóban Körösi Csorna Sándornál. Irta: Levendel Júlia. 16.05: Händel: Tű­zijáték — szvit. 16.30: Szocialista brigádok akadémiája. 17.09: Balázs Árpád kórusdalaiból. 17.20: Könyv­premier. 18.00: Svéd Sándor ope­rafelvételeiből. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 19.15: Népdalest. 20.11: Csak arra vagyok kíváncsi. 21.09: A Magyar Rádió sanzonpódiuma. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: A Magyar Rádió Karinthy-színpa- da. 23.28: Kamarazene — kürttel. 0.10: Pataki László táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Verbunkosok, kaionadalok. 8.33: Slágermúzeum. 9.30: Véde­lem nélkül. Riport. 10.00: Zene- délelőtt. 12.00: Lakatos Antal né­pi zenekara játszik. 12.33: Kis magyar néprajz. 12.38: Tánczenei koktél. 13.25: Vámbéry nyomán szovjet Közép-Ázsiában. 14.C0: Kettőtől ötig — a rádió kívánság­műsora. 17.00: Nem az én aszta­lom. 17.30: ötödik sebesség. 18.33: Zencközelben. 19.35: Magyar tánc­dalok — külföldi előadók. 20.33: Társalgó. 22.30: Nóták. 23.15: Ope­rettekből, zenés játékokból. 3. MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: Katedra. 10.05: Dvorzsák: F-dúr „Néger” .vonósnégyes. 10.30: Rádiólexikon. 11.05: A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának hangver­senye a Magyar Állami Opera­házban. 12.18: Magyar Múzsa. 13.05: Király László népdalfel­dolgozásaiból. 13.30: A bűvös va­dász. Részletek Weber operájából. 14.27: Zenekari muzsika. 16.00: Kö­zösség, társadalom, történelem. 16.30: Huszonöt perc beat. 16 55: Kórusainknak ajánljuk. 17.37: Katedra. 18.12: Zsebrádiószínház. 18.30: A hét zeneműve. 18.05: Min­denki iskolája. 19.35: Kapcsoljuk az Erkel Színházat. A Magyar Ál­lami Hangversenyzenekar hang­versenye. Közben: kb. 20.20: Egy pálya vonzásában. Kb. 20.40: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 21.25: Láttuk, hallottuk. Kb. 21.50: Operakeáiősök. POZSONYI TV . 19.00 és 21.30: Híradó. 20.10: Fék­távolság. Tv-játék. 22.00: NDK ze­nés műsor. 2. MŰSOR 19.30: Házaspárok. Tv-sorozat. 5. rész. 19.55: A külföld sportja. 21.25: Születés. Szovjet film. 1. rész. KEDD KOSSUTH RÁDIÓ S.27: Nem a* én asztalom... •.57: Népdalok, néptáncok. *.44: Zenés képeskönyv. 10.05: MR á*. M.M» Zenekari muzsika. RÁDIÓF MR 10—14 — KUPAKTA­NÄCS — A keddi adás „kü­lönkiadás” volt, a különkiadás ismérve pedig az, hogy valami rendkívülivel, valami nagyon fontossal, érdekessel foglalko­zik. S valóban: a műsor témá­ja a most nyolcadik osztályos gyerekek pályaválasztása volt, s ez megért nem is egy, de akár több „különkiadást”. Mert tizennégy éves korban pályát választani, ebben a döntő kérdésben határozni na­gyon nehéz. Nehéz azért, mert az ember még csak tizennégy éves, és ez a kor még nem a nagy, jól átgondolt döntések ideje. A világ pedig mégis ezt kívánná — rászorítja a kis embert arra, hogy határozzam Bizonytalanságban hagyja, kérdéseire nem felel vagy csak közhelyeket mond^ Kevés gyerek van olyan szerencsés neiyzetben, hogy a döntést elodaznatja; „meg ta­nulom, aztán maja eivmig, mit is szeuretneis igazan ...” — ezc csak azok a gyerekek tehetik meg, akik gimnáziumba irat- kozuainak be. De a toobseg- nek ez nem megoldás, nekik az általános iskolából kilépve valóban pályát kellene vá­lasztaniuk, szakmát, munkát — olyat, amire készségeik, ér­deklődésük leginkáob alkal­massá teszi őket. Ebben pedig többnyire magukra hagyva áll­nak.-Az iskolában eltöltött nyolc év nemigen derítette ki, milyenek is valójában — az iskola nem ad jó tanácsot, mert nem is tud. Nem ismeri igazán a gyerekeket és nem ismeri igazán a lehetőségeket. Az iskola elviszi a gyerekeket egy-két üzemlátogatásra, ki­oszt egy-két prospektust, hiva­talos pályaválasztási tanács­adót, „jellemzéseket” készít tanulóikról, de mindez nem segítség. A szülők pedig? „Csi­náld azt, amit akarsz” — mondják a gyereknek, vagy pedig: „Ezt fogod csinálni!” Sem a teljes szabadság, sem a gyerek helyett való, terrorisz- tikus döntés nem segítség. Ebben a fél órában gyere­kek beszéltek, vitatkoztak ar­ról, mit szeretnének csinálni eljövendő életűben. Volt, aki határozott, tudta, hogy mit akar. De legtöbbjük szavaiban csak bizonytalanság volt; pró­báltak eligazodni, próbáltak választ kapni, megpróbálták kitalálni á felnőttek helyett, hogy is kellene nekik segíteni. „Talán már ötödik osztálytól foglalkozni kéne a pályává­IG Y E L Ó lasztással..„ ... talán, ha nem számítanának az ötödik­hatodikos jegyek ..„ ... ta­lán egyénileg jobban kéne is­merni az embereket” — vitat­koztak egymással, hogy is vol­na jó, hogy is lehetne elérni azt, hogy tizennégy évesen az élet kapujában ne álljanak ilyen magányosan. Nem gye­rekeknek szolt ez a műsor, egy pillanatig sem. Nekik nem segített az, hogy meghallgat­hatták más gyerekek hozzájuk hasonló tanácstalanságát. In­kább felnőtteknek kellett vol­na meghallgatni, hogy észre­vegyék, mit csináltak ezek a kis emberek tizennégy éven át otthon, az iskolában, az ut­cán. GYÖNGYVIRÁG — PIHE­NŐ. — Szerdán este a harma­dik műsorban egy igazi, hami­sítatlan giccset volt szeren­csém hallhatni a rádióban. Szerencsének mondom, mert átlagos, érdektelen kis rádió­játékot hall az ember eleget, de hát ez természetes, remekművek ritkán szüle.nek, nemcsak a rádió műhelyeiben, de másutt is. Ám ilyet, mint ez a Michel Tournier francia író elbsszééáséból készült, rá­diójáték, ilyet ritkán. S ha az ember igazi ritkasággal talál­kozik, szerencsésnek mondhat­ja magát. Volt ebben minden, amin elmerenghet a hallgató: végeláthatatlan sztrádák ma­gányos hősei, a kamionsofő­rök (kevés beszédű, ám meleg­szívű férfiak ők!), pihenőhely az út mellett, ahol egyiküket az otthont pótló meleg reggeli, másikukat negédes leányzó (Folytatás a 2. oldalon) A mostani bemutató — a KISZ Központi Bizottsága út­törőegyüttesének előadása — nem formájában, hanem mon­danivalójában érdemelte meg az országos nyilvánosságot. Érdekes az előadás születé­siának története. A csoport tagjai játékból, a maguk szó­rakoztatására kis jeleneteket rögtönöztek saját életük meg­történt és elképzelt eseményei­ből.. Adás: szerda, február 13., 1. műsor: 18.15. Televízió KÉT PISZTOLYLÖVÉS Tévéjáték. Ili 1. rész. Mág Ber­talan regényéből a forgatóköny­vet írta: Semsei Jenő és Kertész Ákos. Rendező: Rényi Tamás. Lövés dörren és egy ember zu­han le a Kálvária-dombról. Ki az áldozat, akinek teste összczúzódott a sziklákon? És ki a másik nUl«*- z£11, akinek holttestét a Dura- parton találják meg, pisztolygo­lyóval a fejében? Egv Opel Re­kord gépkocsit láttak a tanúk mindkét színhely közelében. Van-e kapcsolat a két gyilkosság között, s ha van: miféle? — Sok kérdés­re kell megtalálni a válasz Ma­gos őrnagynak és csoportjának, míg a sok szálú, időben is mcsz- szire visszanyúló, rejtélyes ügyet kibogozza. Adás: péntek, február 15., 1. műsor: 20.20. IV. rész: szombat február 16., 1. műsor: 20.45. III. rész: vasárnap, február 17., 1. műsor: 20.05. A rádió állandó műsorszámai KOSSUTH RADIO: 4.25: Rákóczi-induló. 4.30: Hírek. Időjárás-jelen­tés. 5.00: Hirek. Időjárás-jelentés. Lapszemle. 5.20: Tudósítói jelentések. 5.30: Hírek. Időjárás-jelentés, közlekedés. 5.40: Falurádió. 6.00: Jiírek. Lapszemle. Időjárás-jelentés. 6.20: Reklám. 6.30: Hírek. Időjárás­jelentés. Belföldi tudósítások összefoglalója 6.45; Szót kérek! 7.00: Hirek. Tudósítőink jelentik. 7.12: Vidéki tudósítások, közlekedés. 7.19: Körzeti időjárás-jelentés. 7.20: Reklám. 7.30: Reggeli párbeszéd. 7.52: Összefoglaló. 8.00; Hírek. Időjárás-jelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8 20: A mai nap kulturális programjából 10.00: Hívek. Időjárás-jelentés. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika Hz percben. 15.00: Hírek. 17.00: Hírek Időjárás-Jelentés. 18.30: Esti magazin. 21 00: Hirek. 22.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 22.15: Sporthírek 24 00: Hirek. Időjárás-jelentés. 0.25: Himnusz. 0.30: Vlzjelzőszolgálat. PETŐFI R.4DIÖ: 4.30: Hirek. Időjárás-jelentés. 5.00: Hírek Időjárás. Jelentés. 5.30: Hírek. Időjárás-jelentés. 5.55: Torna. 6.00: Hirek. Időjá­rás-Jelentés. 6.30: Hírek. Időjárás-jelentés. 6.35: Reklám. 6.45: ÜJ köny­vek. 6.50: Reklám. 6.55: Torna. 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Hí­rek. Időjárás-jelentés. 7.30: Hirek. Időjárás-jelentés 7 35: (kb.j: Kör­zeti időjárás-jelentés. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.30: Hirek 9.23: Délelőtti torna. 9.30: Hírek. 10.30: Hírek 10.50 (hétfőtől péntekig): Munkahelyi testnevelés. 11.30: Hírek. 12.30: Hirek. 13.30: Hirek. 13.45: Időjárás, és vízállásjelentés. 14.30 Hirek. Körzeti Időjárás-Jelentés. 15.30: Hírek. 15.33: Műsorismertetés. 16.30: Hirek. 18.30: Hírek. 20.30: Hírek. 22.30: Hírek. 24.00: Hirek. Időjárás-jelentés. 0.10: Műsorzárás. Utána: Idegen nyelvű vlzjelzőszolgálat. 3. MŰSOR: 8.00: Hírek 8.05: Műsorismertetés. 11.00: Hírek. 13.00: Hírek. 13.05: Műsorismertetés. 19,00: Hírek, 22.30: Hírek. \

Next

/
Thumbnails
Contents