Pest Megyi Hírlap, 1980. február (24. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-20 / 42. szám
1980. FEBRUAR 20., SZERDA kMAov Az országgyűlés kereskedelmi bizottsága Képviselői eszmecsere Az országgyűlés kereskedelmi bizottsága kedden a Parlamentben kötetlen beszélgetésen találkozott Sághy Vilmos belkereskedelmi és Veress Péter külkereskedelmi miniszterrel. Palkó Sándornak, a bizottság, elnökének vezetésével lezajlott eszmecserén a két miniszter áttekintést adott az ötödik ötéves tervidőszak ágazati tevékenységének tapasztalatairól, amelyeket az országgyűlési képviselők ötvöztek a maguk és választóik véleményével, javaslataival, x A bizottság tagjainak kérdéseire válaszolva Sághy Vilmos kiemelte: a jövőben az elért életszínvonal megtartásának, illetve megerősítésének egyik fontos követelménye az áruellátás minőségi összetevőinek javítása. Éppen ezért az előzetes elképzelések szerint mérsékeltebben növekvő kiskereskedelmi forgalomhoz a folyamatos áruellátásnak, a már meglevő választék biztosításának, illetve némi bővítésének kell kapcsolódnia. Megkülönböztetett figyelmet szentelnek a forgalomba hozott cikkek minőségének Veress Péter a nemzetközi helyzet utóbbi időben bekövetkezett változásainak tükrében mutatott rá gazdasági kapcsolataink, külkereskedelmünk néhány fontosabb kérdésére. KGST-tanácskozás Villamosgépgyártás A nagy teljesítményű villamosgépek gyártásával kapcsolatos együttműködésről tárgyalnak a KGST keretében létrehozott Interelektro szervezet 1. számú munkacsoportjának szakértői Egerben. A kedden megkezdődött tanácskozás fő célja az erőműveknél alkalmazott nagy teljesítményű kétpólusú turbógenerátorok egységes sorozatának kialakítása. Ezúttal két típus — a 63 megawatt és a 125 megawatt teljesítményű tur- bógénerátorok — egységes műszaki jellemzőit határozzák meg. A jövőben valamennyi érintett KGST-tagország ennek alapján gyártja majd az említett teljesítményű generátorokat, illetve azok alkatrészeit. •• Jól felszerelt javítóhálózat Tegnap a budakalászi Lenfonó- és Szövőipari Vállalat kultúrtermében . küldöttköz- - gyűlést tartott a Pest megyei Ipari Szövetkezetek Szövetsége. Új szolgáltatóházak • Az ipari szövetkezetek küldöttei, Borossné dr. Márton Mária előterjesztése alapján jóváhagyták a tagszövetkezetek tavalyi munkáját értékelő és az idei feladatokat felvázoló jelentést. Ugyancsak jóváhagyta a küldöttértekezlet a kormány nőpolitikái határozatának és az ifjúsági törvény végrehajtását, a KI- SZÖV munkabizottságainak tevékenységét összegző értékeléseket. Részletesen foglalkozott a tanácskozás a szolgáltatások helyzetével és fejlesztésük további lehetőségeivel. Steimetz Oszkár osztályvezető kiegészítőjében elmondta, hogy az utóbbi években a lakosság életszínvonalának emelkedésével arányosan egyre nagyobbak a különböző szolgáltatások iránti igények. Különösen így van ez Pest megyében, hiszen itt az országos átlagnál is több volt a fehér folt, azaz a szolgáltatások fejlesztése nem tudott lépést tartani a lakosság számának és igényeinek növekedésével. Az V. ötéves tervben mégis jelentős fejlődést értek el, hiszen a korábbihoz képest több mint 60 százalékkal több ilyen jellegű munkát végeztek az ipari szövetkezetek. A ceglédi Vasipari Szövetkezet, a Dél-Pest megyei Cipész, a Ferromechanika, a budaörsi, a Dunakanyar Vegyesipari Szövetkezet, a Délbudai Járási Szolgáltató Szövetkezet új beruházásokkal is javította szolgáltatásainak színvonalát. A gödöllői, a mo- nori és a kemencei szövetkezet szolgáltatóházzal gyarapodott. Megalakult a lakásszerviz-társulás, melynek 15 szövetkezet a tagja. Ugyancsak szolgáltatóházat nyitott a dobosi, a szentendrei és a Dél- Pest megyei szövetkezet. Jobb felszerelés Jelentősen fejlődött a szövetkezeti gépkocsi javítás, korszerűsödött az elektroakusztikái berendezések és háztartási gépek szervizelése, kibő- ‘ vült a Ferromechanika mosóvegytisztító hálózata, s máris 14 millió forint értékű lakáskarbantartást, javítást végeztek a szövetkezetek. Egyre kevesebb a cipész, szebbek viszont a fodrászatok és kozmetikai részlegek. Az új gebines rendelet nem kívánt hatásaként azonban a kis településeken sorra szűnnek meg az ilyen üzletek. Valószínűleg sor kerül az aszódi mosoda megépítésére. A ceglédi Vasipari SzövetkeKoxalkesBmtsxotfak biztosítása Uj ügyintézési rend Módosították a közalkalmazottak — a pedagógusok, az egészségügyi, a tanácsi és a közművelődési intézmények dolgozóinak —, vagyis a Pest megyei Illetmányhivabal állományába tartozók CSÉB- ügyeinek intézését. Most már nem a területileg illetékes járási, hanem a monori fiókhoz tartoznak. Miért vált ez szükségessé? — kérdeztük meg Hirs Sándornétól, az Állami Biztosító Pest megyei Igazgatóságának főelőadójától. — Elöljáróban hangsúlyozni kívánom, hogy ez semmiféle hátránnyal nem jár. Sőt éppen fordítva, így egyszerűbb, könnyebb, s ezáltal gyorsabb lett. az ügyintézés. Éppen ez volt a célunk. A megyében dolgozó közalkalmazottak munkabérét a Pest megyei Illétmányhivatal számfejti. Mintegy 34 ezer dolgozóról van szó. S közülük 11 ezren kötöttek csoportos élet- és balesetbiztosítást. Ennek havi összegét — köztudottan a munkabérből úgymond automatikusan levonják, ,s átutalják az Állami Biztosítónak. Most már az Illetmény- hivatal nem' mind a kilenc, han'em csak a monori járási ÁB-fiókkal áll kapcsolatban. — Ez azt .is jelenti, hogy most már a CSÉB-ügyeket csak Monoron lehet elintézni? — Szó sincs róla. Mindenféle CSÉB-ügy elintézhető a járási fióknál, az intéző bizottságoknál, illetve levelezéssel a monori fióknál. A károk rendezése, a pénz kifizetése viszont változatlanul a munkahely szerint illetékes járási ÁB-fiók feladata. (Ha tehát az érdekelt pedagógus például a fővárosban lakik, de Budaörsön dolgozik, akkor a budai járási fiókhoz kell kár esetén fordulnia.) . A kárigények rendezésénél nehezíti a munkát, s növeli az átfutási időt, ha az érintett személy nem tünteti 'u pontosan a munkahelyét. Tehát nem elég csak annyi, hogy Pest megyei Illetmény- hivatal, hanem kell az adott intézmény neve és címe is. ‘ — Tájékoztatásért hova fordulhatnak meglevő vagy leendő ügyfeleik? — Bármelyik fiókunkhoz. — S aki szeretne cSÉB-tag lenni? — Választhatnak: .vagy a területi, vagy a monori ÁB- íiókhoz mennek, illetve ímaK. Elegendő ugyanis, ha levélben közlik, hogy belépnének a CSÉB-tagok táborába, s ma erre azonnal reagálunk. Postán elküldjük' a CSÉB-tag- könyvet, s a díjat pedig az llletményhivatal a következő havi fizetésből már le is vonja. A CSÉB megkötéséhez ugyan nem kell orvosi vizsgálat, de az feltétel, hogy a belépni szándékozó 65 év alatti aktív dolgozó legyen. Betegállomány alatt sem köthető meg ez a biztosítás.' Sz. P. zet központi szolgáltató telephelye, a Dunakanyar Vegyesipari Szövetkezet duna- .keszi szolgáltatóháza viszont biztosan elkészül. A Fótra tervezett szolgáltatóház építéséhez egyelőre se terület, se anyagi fedezet nincs. Á ceglédi 2. számú szolgáltatóházat Forfa-elemekből készítik, valószínűleg 1982. végén kezdődik benne a munka. A VI. ötéves terv idején a szövetkezetek legfontosabb célja, hogy meglevő szolgáltató egységeik munkáját, kihasználását javítsák. Üj üzleteket elsősorban az 5—6 hónap alatt felállítható Forfa- elemekből építenek. Jelentősen javítják üzleteik felszereltségét, gépparkját. A jövőben a szolgáltatóházak, üzleték nyitvatartási rendjét mindinkább a lakosság igényeinek megfelelően alakítják ki. lerövidítik a vállalási határidőket, s nagyobb gondot fordítanak a kulturált kiszolgálásra. Szorosabb kapcsolat Szó esett a küldöttközgyűlésen arról, hogy szorosabb kapcsolatot kell teremteni a különböző szolgáltató szektorok (áfészek, ipari szövetkezetek, tsz-ek, állami vállalatok, kisiparosok között). Jó példa erre az első ilyen társulás, a lakásszerviz. A küldöttgyűlésen ötvenhárom Pest megyei ipari szövetkezet százhat választott küldöttje vett részt. Az első és második napirendhez (az 1979. évi gazdasági és mozgalmi eredmények, az idei feladatok, tervek, valamint a szolgáltatások fejlesztésének lehetőségei) kilencen szóltak hozzá. Következő napirendként a KISZÖV szakbizottságainak (megyei szövetkezeti, megyei nő-, ifjúsági, közgazdasági, szolgáltatási és felügyelő bizottság) írásos, a küldöttek részére korábban megküldött beszámolóit vitatták meg.< Cs. A. Ifúrják a fiatalokat Paks szívügye az ifjúságnak Pest megyeiek ax atomerőmű építésén Paks. Száztizenöt kilométerre a fővárostól. Tábla a 6-os út mellett: Paksi Atomerőmű — KISZ-építkezés. A kerítésen belül: épületek nőnek a földből. Hatalmasak, kisebbek, néhány emeletnyiek. Öriásdaruk, vasbeton-elemek, védősisakos emberek, anyagok, gépek. Tempó. — Felgyorsult az építkezés — így Csák Attila, a KISZ Központi Bizottságának szervezője az atomerőmű építésénél. — Most hatvan vállalat dolgozik itt,! tízezer ember, a felük harmincévesnél fiatalabb. Tavaly annyi munkát végeztek egyetlen év alatt — kétmilliárd forint volt a termelési érték —, mint 1973-tól 1979-ig összesen. Folyamatos termelés, direkt -irányítási rendszer, a legfontosabb munkahelyeken nappalos és éjszakás -váltással, másutt tíz nap munka, négy nap pihenő. Nehéz kezdet — Az építkezés 1974-ben kezdődött, s az első ütemben 1760 megawatt lesz a teljesítmény, négy reaktorblokk készül. Most az első reaktorblokk technológiai szerelése folyik, a jövő év végén már energiát ad az országos hálózatnak. — A fiatalok közül kétezeregyszáz a KISZ-taig. Az ifjúsági szervezet vállalta az együttműködést, főként a munkaerő-gazdálkodásban. Ennek egyik formája az 1977 decemberében országos mozgósítással létrejött Lékai János KISZ-cpítőbrigád. Kétszázöt tagja az ország minden részéből jött. Pest megyeiek is persze. Az építőbrigádban eddig húszán dolgoztak, most ’is vannak hatan. Gulyás György, az építőbrigád vezetője: — Az első turnussal nyolcvanan jöttek a fizikai munkások s húsz műszaki. Nem mondhatnám, hogy könnyű volt a kezdet. Meg kellett szokniuk r.z új munkarendet, azt, hogy változnak a munkahelyek, két-három havonta most már. A munkás- szálló egy négyemeletes épület egyik lépcsőházának lakásaiban volt. Ma már két lépcsőház a miénk. Lett klubunk is, társadalmi munkában, egy pincehelyiségből. Van színes tv-nk, rexasztalunk, pingpong, jól felszerelt stúdió, játékok. Minden szobában hangszóró. Műsorok, viták, beszélgetések Darupálya épül A Déí-Pest megyei Tanács Építőipari Vállalat dolgozói Dabason folyamatosan haladnak a 86 lakásos háztömb építési munkálataival. Jelenleg a daru pályáját építik ki, s ez nagyban elősegíti, hogy a betonpánelek minél gyorsabban a helyükre kerüljenek. Halmágyl Péter felvétele Is, és tavaly elkészült a lakótelepen a művelődési központ, ott is találhat elfoglaltságot az ember. Kell is, mert távol a család. Aki megy, aki marad — A brigád? A három év alatt majdnem 400-an voltak tagjai. Az elsők közül harmincán maradtak. A munkáltatójuk a régi, ott a munkakönyvük is, itt egy évre kötnek szerződést. Akadt, aki az 1 év lejártával elment, s mindig volt, aki maradt. Az okok? A család, az egész embert kívánó munka. Nem könnyű télen, szélben-fagyban, hatvan méter magasan éjszaka dolgozni. S ez is hozzátartozik. Magas a fizetés is, az átlagkereset 5 ezer forint körüli, de függ a teljesítménytől, a célprémiumoktól. Vonzó az összeforrott társaság, az, hogy tanulni lehet, sőt kell. Aki búcsúzik tőlünk, nehéz szívvel teszi. — Rangot szereztek a fiatalok. Brigádjaik kiváló ifjúsági munkabrigádok. Ez a legmozgékonyabb társaság. Egy évig mindannyian az egészségügyi épületet készítették, most sokfelé munkálkodnak, Az lenne a jó, ha olyanok jönnének, akik már ügyes szakemberek, s hosszabb időt akarnak itt tölteni. Száz fiatalnak rövidesen lejár a szerződése, s elkél az utánpótlás. Ácsok, festők, villanyszerelők, egyszóval szakmunkások kellenek. Minél többen, annál jobb... A hat Pest megyei fiatal közül nem mindenkivel sikerült szót váltanunk. Például Mo- cher György és Seibert Zsolt festőkkel, valamint Lestyán Lászlóval, aki lakatos. Ketten épp négynapos, pihenőjüket töltötték, egyiküket pedig baleset érte: egy kólásüveg nyitásakor a kupak sértette meg kezét. De a többiekkel igen. Különböző tájakról jöttek, különböző tervekkel, elképzelésekkel, tapasztalatokkal. Mást és mást jelent számukra Paks. Ami mégis figyelemre méltó, az vélekedéseikben a közös... Hogyan tovább? Vonnák István Nagykátáról. Zöld overallján teljes készlet, glett, alapozó és fedőfesték nyomai: — Húszéves leszek májusban, korábban a MÁV-nál dolgoztam, festő a szakmám. Azért jelentkeztem ide, mert úgy gondoltam, jó a kereset. Nőtlen, vagyok. Itt épül Magyarországon az első atomerőmű, érdekelt is. Négyezer körül volt korábban, most 6—7 ezer a fizetés. Igaz, nehezebbek a körülmények, a MÁV- nál műhelyben dolgoztam, itt épületeken. Szeptember óta vagyok itt, megszoktam már. A munkásszállón lakom, öten vagyunk egy szobában. Tanultam is. Uj technológiát, műanyag alapú festékekkel, anyagokkal, ezeket géppel kell felhordani. Kétszáz oldal volt, a vizsga két napig tartott. Sikerült, igazolványt is kaptam róla, ezután másutt is dolgozhatok így. Ha lejár a szerződés? Még nem tudom. De az biztos, hogy a brigád hiányozna, ha elmennék. Megtaláltam a számításomat. — En döntöttem, maradok — fog a szóba Erős M. Gábor betanított ács. Dabasról jöttem, az Agroépnél dolgoztam, asztalosként. Kicsit csalódtam. Azt hittem, itt minden óraműprecizitással működik. Qe előfordul tervmódosítás, bár tudom, nem is csoda, ekkora építkezésen. De az biztos, hogy néhány ácsfogás rámragadt. Nem félek már a tető szélén, pedig először szédítő volt. Nem lehetek elégedetlen, a fizetésem is kétezerrel több, mint otthon volt. Párttag vagyok, a megbízatásom a KlSZ-alap- szervezet támogatása. Azután 26 év van mögöttem, rövidesen megnősülök, s nem árt, ha még egy ideig több a kereset Amikor hazautazom? Modellezőszakkört vezetek az Iskolásoknak. De nemcsak a pénz miatt döntöttem így. Rövidesen lejár a szerződés, mégis kíváncsi vagyok, kivárom, míg beindul az első reaktor... Major Ernő 29 éves, ugyancsak asztalos a szakmája, korábban a kiskunlacházai ÉGSZÖV-nél volt a munkahelye. A szerződést ő is meghosz- , szabbítja: — Az igazság az, hogy itt kevesebbet keresek. Ugyanis az NDK-ban meg Csehszlovákiában dolgoztam korábban. De tetszik itt. Jók a körülmények is, érdekes a munka, sokat lehet fejlődni. ■k Paks több, mint védnökség. Szívügy. Buda Dénes, a Pest megyei KISZ-bizottság ifjúmunkás-felelőse szerint az eddigiek okot adnak a bizalomra, jól dolgoznak a Pest megyei fiatalok. Vasvári G. Pál QosBollöi egyetem Gépészmérnökképzés A magyar mezőgazdaság szocialista átszervezése, • majd az iparszerű termelésre való áttérés, a nagy szakmai tudással rendelkező szocialista típusú mezőgazdasági szakemberek nélkül nem valósulhatott volna meg. Ma a termelés további fokozásának, a mezőgazdasági ágazat' elé kitűzött célok elérésének az egyik igen fontos tényezője a gépesítés. A gépek ésszerű, energiatakarékos felhasználását biztosító szakemberek egyike az okleveles mezőgazdasági gépészmérnök. Hazánkban a Gödöllői Agrártudományi Egyetem képez ki a mezőgazdasági nagyüzemek fészére gépészmérnököket. Évente mintegy százötvenen végeznek a nappali és levelező tagozaton-. Á képzési idő öt, illetve hat év. Ez alatt az idő alatt a hallgatók elsajátítják mindazon tudományokat, amelyek képessé teszik őket arra, hogy a nagyüzemek műszaki vezetőivé váljanak. Mivel a szakemberek okleveles gépészmérnökök, tanulják mindazon tárgyakat, amelyek más műszaki egyetemeken is általánosan előfordulnak. Ilyenek a matematika, fizika, kémia és a műszaki rajzos tárgyak. Az oktatás nagy figyelmet fordít a társadalomtudományi-politikai tárgyakra is. A műszaki alap és alapozó tárgyak ismeretei után a mezőgazdasági tudományok néhány fontos elemét, a növény- és állattenyésztéstant és földműveléstant. Fontos területei a képzésnek a vezetési, szervezési, rendszertervezési, jogi, építészeti ismeretek. A képzés ugyanis figyelembe veszi, hogy a gépészmérnök sok gazdaságban még mindig csak egyetlen felsőfokon képzett szakember, aki nemcsak a gépekkel foglalkozik, hanem embereket irányít, munkát szervez, tárgyal és szerződéseket köt, stb, E sokrétű feladatot csak széles körű ismeretek birtokában tudja ellátni. A szakmai tárgyak közé tartozik a gépjavítás, gépkarbantartási rendszerek, élelmi- szeripari feldolgozás is. A képzést államvizsga zárja, amelyen diplomatervet védenek és három alapvető szaktárgyból vizsgáznak a hallgatók, s bizonyítják, hogy mindazon ismereteket, amelyeket az egyetemen szereztek, alkalmazni és felhasználni képesek.