Pest Megyi Hírlap, 1980. február (24. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-16 / 39. szám
nagykSsT A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 39. SZÄM 1980. FEBRUAR 16., SZOMBAT A figyelem középpontjában Vita az oktatásról és a nevelésről A világ eseményeit gondosan számon tartó nagykőrösiek ezen a héten is sokat beszélgettek külországok gondjáról, bajáról vagy éppen eredményeiről. A figyelem középpontjában mégis egy itthoni esemény, nevezetesen a városi pártértekezlet áll. Ez érthető is. hiszen ez a tanácskozás adott útravalót az új pártbizottságnak. Ezen a megbeszélésen fogalmazódott meg véglegesen a város kommunistáinak s valamennyi lakosának a véleménye az elmúlt öt év «ikeréiről és kudarcairól. Technikai haladás Mitagadás ez utóbbiak is akadtak a város történetében. Ám, hogy majdan minél kevesebb sikertelenségről kelljen számot adni. a város lakossága igyekezett jövőjét is meghatározni. Ezt foglalták írásba a pártértekezlet dokumentumai, elsősorban a kongresszusi irányelvekhez kapcsolódó állásfoglalás. Erről a jövőről szóltak azok is, akik a küldöttek elé állva mondták el véleményüket. Nos, a pártértekezlet eseményei iránt érdeklődő nagykőrösiek elégedetten állapíthatták meg azóta, hogy ezen a fórumon a város életének valamennyi alapvető kérdéséről szó esett. Akadt azonban egy témakör, melyet csaknem valamennyi hozzászóló érintett. Még azok is, akik valóiában egészen másról, példának okáért az iparfejlesztésről, ,a nőpolitikái határodat végrehajtásáról, a városfejlesztésről vagy a közbiztonságról beszéltek. Ez a téma az oktatás-nevelés helyzete volt Mi indokolta vajon, hogy az oktatás-nevelés ügye eny- nyiie központi kérdésévé váljék a nagykőrösi városi pártértekezletnek ? Tulaj donkép- pen elegendő okként elfogadhatnánk a kongresszusi irányelvek egyetlen mondatát: ..Az oktatás jelentősége a tudományos. technikai haladás felgyorsulásával mindinkább növekszik, és ez társadalmi, gazdasági előrehaladásunknak is egyik legfontosabb tényezője.” A család és az iskola A hozzászólókat azonban helyi jelenségek is sarkallták ' gondolataik kimondására. Egyrészt szükségét érezték annak. hogy elismeréssel szóljanak az oktatás tárgyi és személyi feltételeinek megjavítását szolgáló erőfeszítésekről. Másrészt el kellett mondják, hogy milyen változtatásokra lesz szükség a jövőben. Pontosabban, mely gondok azok. melyekkel a város közössége eddig képtelen volt megbirkózni. Egyébként kapóra jött a nagykőrösi hozzászólóknak a szocialista brigádok országos mozgalma, mely ugyancsak a gyermekintézmények megsegítését szolgálja. Igaz, a nagv- kőrösieket legjobban a böl- csődeépítésnéi szorítja a cipő, de hát a nevelés már a bölcsődében kezdődik Végül • is nemcsak erről az intézményről esett szó a vita- ban, hanem az iskolaépítésről, a szakmunkásképző intézet építéséről is. E munkálatoknál sem utasítja vissza a város a segítséget. Nem azért, mert erre általában szükség lehet, hanem abból a tényből kiindulva, hogy városunkban ez idő szerint a legtöbb gond az oktatás és nevelés tárgyi körülményeivel van. Diákok százai tanulnak szükségtantermekben. Akad osztályterem, melyet csak két másikon keresztül lehet megközelíteni. Kell hát az új iskola, ez vitathatatlan. A jobb körülmények megköny- nyítik majd a pedagógus, a diák és a szülő dolgát. Viszont nem oldják meg valamennyi gondunkat. «Melyek ezek? Az iparban dolgozó hozzászólók a pályaválasztás bizonytalanságaiban véltek megoldatlan nehézségeket találni. Mások a család és az iskola viszonyában fedeztek fel tisztázatlan elemeket. Többen az iskolák közötti különbségek okait kutatták. E kérdések közül a lestöbb nagykő- rösit minden bizonnyal a család és az iskola kapcsolata érinti. Nem jobbak Vizsgáljuk hát meg, mit mondtak erről a küldöttek. Elsősorban azt, hogy a családok nem háríthatják át a gyermeknevelést teljes egészében az iskolára. Kétségtelen, hogy a nagykőrösi életforma, a munka utáni szorgoskodás a háromezer kiskertben nem sok időt hagy a gyermeloievelősre. Kapóra jön hát az iskolák minden erőfeszítése. Ám, mondották a hozzászólók, a gyermekek életfelfogását, jellemét akkor is alakítjuk, amikor nem neveljük őket. A szolnoki rádió műsora Február 18-tól 24-ig Hétfő. 17.00: Hírek. Két dal énekel. 13.26—18.30: Hírösszeegy előadó: A Smokey együttes játszóik. 17.10: A pártérte- kezletről jelentjük. 17.30: A jásszentandrási és a jászalsó- szsntgyörgyi népdalkor énekel. 17.40: Fejlődő járások: Jászság. 17.50: Sanzonok — Michel Sordou énekel. 13.00: Alföldi krónika. Slágeinkoktél. 18.26— 18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. Kedd, 17.00: Hírek. Klasszikus kering ők. 17.15: Nők negyedórája. Táncmelódiák női előadókkal. 17.40: A béremről mondom. 17.50: Vadász István népszerű operaáiriákat énekel. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Rock percek a Skorpió együttes felvételeiből. 13.26—18.30: Hírösszefoglaló, Lap- és műsor- előzetes. Szerda. 17.00: Hírek. Pár perc dzsessz. A Dave Brubeck együttes játszik. 17.15: Kiesd a bors, de — valutát hoz. Tiszai népdalok. 17.30: Zenés autóstop. Közlekedési magazinműsor. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Amanda Lear foglaló, Lap_ és műsorelőzetes. Csütörtök, 17.00: Hírek. 17.05: Zárójelentés zárszámadáskor. 18.00: Alföldi krómka. 18.15: Beart'parádé. 18.28—18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelői ZGt^S. Péntek, 17.00: Hímek. 17.05: Vidul a határ. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Délutáni mini- koktél. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. Lap és műsorelőzetes. Szombat, 9.00: Rádióvikend. 10.00: A nap hírei. Program- ajánlat. Sport. Hírösszefoglaló. 10.30: Műsorzárás. Vasárnap, 9.00: Lapszemle. 9.05: Dél-amerikai ritmusok. Sergio Mendez együttese .játszik. 9.15: A hírnök. Bakos Ferenc hangjáíáka. 9.50: Köny- nyűzene szimfonikus feldolgozásban. A Superember című film zenéjéből játszanak a londoni szimfonikusok. 10.00: Dél. előtti műsorzárás. 18.00: Sport és muzsika. 18.30: Műsorzárás. Az adások mindennap a 322 méteres középhullámon hangzanak el. Nevelő tényezővé válik hát örökös időzavarunk, s pusztán az a tény is, hogy az iskolára számítunk alapvetően. Méghozzá nem éppen kedvező hatású tényezővé. S ne csak az időzavarra gondoljunk, hanem a Nagykőrösön feltűnően sok szétesett családra, az iszákos családfőkre, s a gyors ütemű városiasodás körülményeihez még csak most igazodó felnőttekre. A mai nagykőrösi gyerekek, monuották a hozzászólók, nem joobak, s nem rosszabbak a régieknél. A vitában nincs helye a „bezzeg az én időmben” kezdetű mondatoknak. Arról van szó, hogy a mai gyerekek mások, mint a hajdaniak voltak. Különböznek, mert jobb körülmények között élnek, mert lényegesen többet tudnak a világról, mert nem kell megalázkodniuk. A családokban apáról fiúra átörökített, s valamikor jól beváltnak tetsző nevelési módszerek poz- dorjává törnek, amikor a mai valósággal találkoznak. Az eddiginél többet tenni Akad hát dolgunk a városban az oktatás és nevelés körül. S valamennyien nagyon örülhetünk annak, hogy e tennivalók elvégzését éppen a pártértekezleten sürgették oly sokan. Ebből ugyanis az következik, hogy a városi párt- .b.izotteág, .1 valamennyi nagykőrösi kommunista kötelességévé vált minden eddiginél többet tenni a jövő nemzedékéért, Ne felejtsük! Az ezredforduló munkásai, mérnökei és pedagógusai most iskolások ... Farkas Péter Fejlődő takarékszövetkezet A változás nem hozott előnyt Az OTP és a takarékszövetkezet neve már a kisgyermekek előtt sem ismeretlen, hiszen a családban sokat hallanak róla. Ma már az életünk elképzelhetetlen lenne szolgáltatásaik nélkül. Megismertük, megkedveltük tevékenységüket. Segítségükkel vágyaink egyre inkább elérhetővé válnak. Önállóan tevékenykednek A Kocsér és Vidéke Takarékszövetkezet tavaly novemberben új névvel, s új központtal folytatta megszokott munkáját. Mi indokolta a változást? — kérdeztük Tanai Istvánt, most már az új, Nagykőrös—Kocsér Takarék- szövetkezet ügyvezető elnökét. — Már 3 évvel ezelőtt, a részközgyűléseken vetődött fel, hogy a takarékszövetkezet központja Nagykőrösre kerüljön és változzék meg a név is. Ugyanakkor megbízták az igazgatóságot, hogy a Pénzügyminisztériumnál járjon el a lehetőségeket illetően. Az elképzelésnek nem volt akadálya. Tavaly év végén a működési engedélyt megkaptuk. A változás nem hozott sem előnyt; sem pedig hátrányt a nagykőrösi és a kocséri kirendeltségeknek, hiszen a többihez hasonlóan, továbbra is önállóan tevékenykednek. — A gazdálkodást természetesen a központ fogja ösz- sze, s a változással ennek körülményei és lehetőségei javultak. Városunkban a központ és a kirendeltség ugyanabban az épületben van. A döntést indokolta még az is, hogy a nagykőrösi kirendeltség betétállománya az utóbbi időkben rohamosan emelkedett, megelőzve Kocsér és a többi kirendeltségek betét- állományát. A lakosok száma és a betétállomány összege Is szükségessé tette ezt az intézkedést. Kötött a keret — Hány kirendeltség tartozik az irányításuk alá? — Hat, nevezetesen a nagykőrösi, a kocséri, a jászkara- jenői, az abonyi, a törteli és a nyársapáti. — Gazdálkodásuk hogyan alakult az elmúlt évben? Szép könyveket készítenek A szép könyvek kedvelői közül sokan nem tudják, hogy Nagykőrösön is akadnak mesterei az olvasnivalók felöltöztetésének. A Budapesti Könyvkötő Szövetkezet nagykőrösi üzemében az utóbbi hetekben több könyv bekötésével is foglalkoztak. — Sajnos a tervet nem sikerült teljesíteni. Miben látjuk a tervezett eredmény elmaradását? Az árszínvonal emelkedésében, a gépkocsifedezeti betétek feltételeinek változásában. Növekedés helyett csökkent a betétállomány. ‘Közben az elmúlt évben 3 helyen. Kőcseren, Törteién és Nyársapáton új irodaépületet emeltünk, illetve felújítottuk a régit. Ezek a kiadások viszont nyereségünket befolyásolták. — Örömmel mondhatjuk, hogy Abony kivételével már mindenütt kulturált körülmények között várják dolgozóink az ügyfeleket. A jövőben új székház építését kezdjük meg Abonyban is. Végeredményben takarékszövetkezetünk az elmúlt esztendőt mégis néhány százezer forintos nyereséggel zárta. Az idén januárban a betétek elhelyezésénél lényeges javulás állt be, így az évet mindenképpen bizakodóan kezdhetjük. — Milyen kölcsönökkel segítik a lakosságot? — Termelési, építési, áru- vásárlási, személyi, kisipari •és kiskereskedői kölcsönt adunk. Ezek közül a legkeresettebb a személyi kölcsön, melyet csak meghatározott keretig adhatunk. A többi hitelnél is kötött a keret, de lehetőségünk van átcsoportosításra, attól függően, hogy melyikre van nagyobb igény. Az átcsoportosítás természetesen településenként is váltó zhat. Tej pénzt fizetnek — Most igen sokan várakoznak a kirendeltségen. Milyen ügyben járnak itt? — Tejpénzt fizetünk, a ilyenkor mindig sokan vannak. Még nem minden ki- rendeltségünkön foglalkozunk ezzel, de szeretnénk, ha valamennyi termelőszövetkezet igénybe venné ezt a szolgáltatásunkat. K. K. A Népfront tevékenységéről Társadaimi munka a városért Tegnap délután a város lakosságát rendkívül érdeklő Ülést tartott a Hazafias Népfront városi bizottsága. A sok hasznos tapasztalattal szolgáló tanácskozáson Tarnavölgyi Sándor, a városi tanács vb tervcsoportjának vezetője tájékoztatta a bizottság tagjait a városfejlesztést segítő társadalmi munkák tavalyi eredményéről. A HNF városi bizottsága elégedetten vette tudomásul, hogy a munkák érték* meghaladta a 15 mjllló forintot. Ugyanakkor, az adatok részletes elemzése alapján • HNF városi bizottsága javasolta, hogy a jövőben a társadalmi munkát végzők egy-egy nagyobb feladat megoldására összpontosítsák erejüket. A továbbiakban a HNF városi bizottsága idei munkatervét határozta meg. SPORT — SPORT — SPORT — SPORT — SPORT Birkózó IBV városunkban Ebben az évben Magyaror- j tetétlen SE ifi—Nk. Kinizsi szág a házigazdája a nemzet- (ifi ÓIK, 14.30: Karatetétien SE közi ifjúsági barátság verseny- i —Nk. Kinizsi MNK-mérkőzés. Köiívélyesi Zoltánná és Kovács Sándomé a cérnái űzőgéppel műszakonként mintegy ezer könyvet állít össze. Kovács Jázsefné, az aranyozó gépen a sorkatonáit szakismeretét gyarapító kézikönyv kötéstábláját feliratozza. Varga Irén felvételei nek. A szocialista országok fiatal sportolóinak nagy jelentőségű vetélkedőjét augusztus 21. és.27. között városunkban, a Toldi-sportcsarnokban rendezik. A Magyar Birkózó Szövetség vezetői már jártak a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskolában, s megindult a szervezés. A terv szerint Buda István államtitkár, az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnöke nyitja meg a nagyszabású viadalt, s a KISZ Központi Művészegyüttese is szerepel Nagykőrösön ez idő alatt. Járási tömegsporíversenyen A „Ki a legerősebb, ki a legügyesebb?”, a fiatalok egyik tömegspörtviadalára Cegléden került sor. A járás állami gazdasági, termelőszövetkezeti, erdőgazdasági és áfészes fiataljai vetélkedtek, csaknem 200-an, 18 üzem képviseletében a 9 1 számból álló versenyen. Az összetett pontversenyben a Nagykőrösi Mészáros János Tsz (Bukta Mihály, Zatykó Géza, Szabó Károly, Csikány Károly, Török Tibor, Matuska I,ászióné, Drabant Edit, Bukta Mihályné) csapata a második helyen végzett. Szombati sportműsor Kosárlabda. Kecskemét: a városi úttörő- és mini bajnokság téli, 5. fordulója. Vasárnapi műsor Birkózás Jászbt-é.ny: területi kötöttfogású egyéni bajnokság. Budapest: országos úttörő B-kor- csoportos kötöttfogású verseny. Kézilabda Toldi-sportcsarnok, 13 óra 30 perc: Nagykőrösi Toldi DSK— Ceglédi VSE, 14.10: Ceglédi Egészségügyi DSK—Kecskeméti Egészségügyi DSK, 14.50: Ceglédi VSE—Nk. Gimnázium, 15.40: Lajosmizsei KSE— Ceglédi Egészségügyi DSK, 16.30: Nk. Toldi DSK—Hernádi Tsz SK, női Toldi terem- kupa-mérkőzés. Labdarúgás Kóröstetétlen, IS óra: KaraSakk Érd: É. VSE—Nk. TRAKIS, megyei I. osztályú csapatbajnoki mérkőzés. Sportlövészet Szentendre: az ifjúsági és serdülő Dunakanyar Kupaviadal 1. fordulója. Természetjárás Dobogókő és környéke: me- i gyei diáktúra. Torna Toldi-sportcsarnok, 10.30: megyei középiskolás női C- kategóriás egyéni bajnokság és a C-kategóriós csapatbajnokság 3. fordulója. S. Z. Moziműsor Mentsd meg Zapatát. Színes, szinkronizált NDK ifjúsági film. Előadás kezdete: 4 óra. Asszony, férj nélkül. Színes, szinkronizált amerikai film. (14 éven aluliaknak nem ajánlott!) Előadás kezdete: 6 és 8 óra. Áramszünet A DÉMASZ Nagykőrösi Üzemigazgatósága értesíti a lakosságot, hogy február 18- tól 22_ig, naponta reggel 7 órától délután 4 óráig a Kö. risfa utcában, a Kárpát utcában a 9. számtól a 3. számig, a Jázmin utcában a Lengyel utcától a Kárpát utcáig áramszünetet tart. Ugyancsak áramszünet lesz február 19-től 22-ig a Tabán, a Pásztor, a Mészáros János és a Földvári utcákban, valamint február 25-én az Erkel Ferenc utcában. Ezúton mondok köszönetét mindazoknak. akik lérjem, Pálfalvi János temetésén megjelentek, részvétet nyilvánítottak, özv. Pálfalvi Jánnsné.