Pest Megyi Hírlap, 1980. február (24. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-16 / 39. szám

Primőrtermelők klubja Érlelődik a falumúzeum terve Sokszínű közművelődés Albertirsán Az albertirsai Móra Ferenc művelődési ház 1980-as költ­ségvetése — az ésszerű taka­rékossági intézkedések követ­keztében — tíz százalékkal lett kevesebb. A felhasználha­tó keretösszeg mérséklése el­sősorban a rendezvények szá­mának és a klubvezetők tisz­teletdíjának csökkenését ered­ményezik. Ez é“iől megszűnik a jó ideje vegetáló, gyér látoga'tott- ságú kismamaiklub. Felszámo­lása érthető, hiszen a működ­tetésére fordítható összeg jó­formán a meghívók kinyom­tatására, postázására se volt elegendő. így az idén négy öntevékeny művészeti csoport, négy tanfolyam, három fel­nőtt- és négy iskolai szakkör, valamint összesen kilenc klub indul, illetve folytatja műkö­dését a művelődési házban — az eddigieknél gazdagabb, tar­talmasabb programokkal. Újdonság a március vé­gén, április elején bein­duló agrárklub, ahol a termelőszövetkezetek me­zőgazdasági szakemberei és középvezetői találkoz­hatnak majd rendszere­sen. Az érdeklődés máris felül- ihúlja a várakozásokat, s Pánczél Ferenc, a művelődési ház igazgatója elmondotta, hogy amennyiben arra igény lesz: a klubot az agrárágaza­tok felosztása szerint több szekcióra bontják. Magasabb tartalmi színvo­nallal folytatja munkáját a cigányklub, . csakúgy mint a helytörténeti szakkör. U többi egyik fontos feladata lesz a száz éve alakult, s az 1949- es év végéig működött A>- bertirsai Iparos Ifjúság Ön­képző' Egylete tevékenységé­nek kutatása. (Az -egyletnek annak idején meghatározó szerepe volt a község kulturá­lis fejlődésében.) A helytörté­net búvárai az összegyűjtött írásos dokumentumokból és korabeli fényképekből a nyár eleji hónapokban,, , kiállítást rendeznek, továbbá a hatvan egykori önképzőköri tag ba­ráti összejövetelét is megszer­vezik. Távolabbi cél: a még fel­kutatásra váró községbeli régi népművészeti és hasz­nálati tárgyakból egy ál­landó kiállítás — falumú­zeum létrehozása. A helytörténészek munkájá­hoz szorosan kapcsolódik a művelődési ház fotó- és film­klubjának tevékenysége, amely egyben a klubok céltudatos és tervszerű integrálódását, ösz- szefonódását is jelzi. A fotó­sok az egykori irsai építésze­ti emlékeket /örökítik majd meg egy-egy helytörténeti sé­ta keretében, a filmesek vi­szont ennél sóikkal merészeb­bet terveznek. Jövőbeni cél­juk egy Dél-Pest megyei terü­leti stúdió létrehozása, amely összefogná a környékbeli já­rások, városok amatőrfilme­seit. A közvetlen cél: archív filmtekercsek és friss felvéte­lek összevágásával egy húsz­perces kisfilm elkészítése: Al- bertirsa múltjának és jelené­nek megörökítése. Amennyiben a művelődési ház az áfésszel megegyezésre jut, közös fenntartásukkal mű­ködne a primőrtermelők, a fó­liások klubja. A kistermelők meghívott agrárszakemberek előadásait hallgathatják, s ezenfelül is: minden lehető se­gítséget megkapva, előnyös feltételek mellett gazdálkod­hatnak majd. Tartalmasnak ígérkezik az idén a TIT-program: összesen hatvan, a tava­lyinál jóval színesebb, ér­dekesebb ismeretterjesztő előadás hangzik el. A mozikedvelők a filmklub keretében jelenleg A hangos­film ötven éve, legközelebb pedig A vígjátékok történet'' című sorozatot tekinthetik meg. A klub két ankétot is rendez az idén: legelőbb a Bi­zalom című filmet. vitathatják meg a vetítés után. Ez évben négy színházi előadást nézhet­nek meg helyben a nagyköz- ségbeliek, többek közt a Nem élhetek muzsikaszó nélkül cí­mű Móricz-darabot játsszák el a szolnoki Szigligeti Színház művészei. A kisebbeknek ugyancsak négy rendezvényt tartanak: az Állami Bábszín­ház, a Népszínház művészeit, illetve az Artistaképző Iskola növendékeit hívják meg Al- bertirsára. A művelődési ház és a nagy­községi tanács által szervezett fúvószenekar legelőször idén május elsején hallat magáról: zenés ébresztőt adnak, s a ma­jálison is fellépnek majd. V. L A kisgrafika mesterei A ceglédi Kossuth Művelő­dési Központban február 19- én, 18 órai kezdettel Fery An­tal grafikusművész tart elő­adást a kisgrafika baráti kör tagjai és az érdeklődő művé­szetbarátok számára. Előadá­sának címe: A kisgrafika mes­terei. Válasz cikkünkre Ki rendezi a karajnapokat? Nem a húsiparon múlik A Ceglédi Hírlap február 1-i számában Téli kar aj napok? címmel megjelent írás azt ki­fogásolta, hogy a városbeli húsboltokban időnként csak drága húsféléket lehet kapni, holott ez az áruösszetétel nem felel meg a vevők igényeinek. A napokban az egyik ille­tékestől választ hozott a pos­ta. A levélben ez állt; Hogy vannak karajnapok, arról nem vitatkozom. Bizo­nyárai igen, de nein a húsipar rendezi azokat. A húsipari vállalat kizárólag félsertéseket szállít fejjel, lábbal, vagy anélkül, a kereskedelmi part­nerek mindenkori igénye sze­rint. Vagyis a sertés minden része: a comb, a lapocka, az oldalas, a dagadó, a tarja, a csülök és természetesen a ka­raj is az üzletbe érkezéskor hiánytalanul megvan. Nincs egyik részből sem több, sem kevesebb, mint ahányból je­lenlegi biológiai ismereteink szerint az állat felépül. A problémát ilyenformán nem a kereskedelem és az ipar rossz együttműködése okozza. A karaj napok valódi okainak feltárását viszont egyedül nem vehetem ma­gamra. Mindenesetre a karaj - napok rendezőjének a húsipart megjelölni nélkülözi az objek­tivitást és a tárgyilagosságot. Úgy gondolom, méltánylandó, hogy csak saját tetteinkért vállaljuk a felelősséget és a bíráló megjegyzést. A felvetett probléma enyhí­tésére az elmondottak ellené­re is lenne lehetőség némi közös áldozatvállalással, de ehhez a húsipar kevés... Kiszely István, a PENOMAH ceglédi gyárának igazgatója Jó hírüket öregbítik Gyakran kapnak meghívást Rádiófelvételre készülő dalosok Szakmunkásoknak Előadások a kutatóintézetben A mezőgazdasági könyvhónap keretében — február hónap folyamán — a Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató- intézet tizennégy betanított szakmunkása Általános és rész­letes gyümölcstermesztés cím­mel négy előadásból álló soro zatot hallgathat végig. Az ismereteket gyarapító előadásokat a kutatóintéset szakemberei tartják. Á r PEST NEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Hin JADAS eS-CEGL XXIV. ÉVFOLYAM, 39. SZÁM 1980. FEBRUÁR 16., SZOMBAT A vendéglátók tennivalói Kisvendéglőt, éttermet nyitnak Bővül az olcsó ételek választéka Mint lapunkban korábban már jeleztük: üzletvezetői ér­tekezletet tartott nemrégiben a Pest megyei Vendéglátóipari Vállalat ceglédi területi igaz­gatósága. Az értekezleten Ka­ri János igazgató ismertette az 1979-es eredftiényeiket, s a vállalat dolgozói előtt álló idei feladatokat. Árbevételi tervüket 1,4 szá­zalékkal: közel hárommillió fo­rinttal teljesítették túl, s ez nagyrészt az ételforgalom két­százalékos növekedésének kö­szönhető, amely 'az áremelke­dések ellenére is meghaladta a tavalyi bázisszintet. Közét­keztetési feladataikat viszont 1979-ben, legalábbis az első félévben, nem tudták megol­dani: a ceglédi Kossuth étte­rem és a Vigadó konyhájának rekonstrukciója miatt, így elő­irányzatukat az első hat hó­napban csak 88 százalékra tel­jesíthették. A második félév­ben aztán — változatlan ára­kon számolva — elérték a bá­zisforgalmat: a gyáli Bercsényi vendéglőben is bevezették a közétkeztetést. A belkereske­delmi irányelveknek és a vál­lalati üzletpolitikai célkitűzé­seknek megfelelően a lakosság étkeztetésére a jövőben is nagy gondot fordítanak: így többek közt vasadi kis­vendéglő jüií. is napközben a helybeliek ebédeltetését, estén­ként pedig a kulturált szóra­kozást biztosítja majd. Továb­bi erőfeszítéseket tesznek az olcsó ételfélék kínálatának bővítésére is: az eddiginél több büféárut szándékoznak forga­lomba hozni. örvendetesen növekedett — a szeszesital-forgalom rovásá­ra — az üdítőital-kereslet és -kínálat. Míg alkoholos italok­ból tavalyi tervüktől 1,2 száza­lékkal elmaradtak, addig a szeszmentes forgalmuk 5,4 szá­zalékkal haladta meg az 1979- es értéket. A vártnál kedve­Buckák helyén autóparkoló A ceglédberceli Vasutas Vegyeskar ismét heti két al­kalommal tart próbát, s ez azt jelenti, hogy fellépésre készülnek. Erről kérdeztük Hidasi Istvánt, a községbeli dalosok vezetőségének titká­rát. — Fellépések sorozata vár ránk. Február. 17-én kezdjük a sort. Ekkor Cegléden lé- r>ünk közönség elé a pártszék­házban, bemutatva legújabb összeállításunkat és a tavalyi NDK-beli turné legsikeresebb számait. Nagy örömmel te­szünk eleget ennek a megtisz­telő felkérésnek. Az amatőr művészeti együttesek gondja a szereplési lehetőség hiánya. Mi nem panaszkodhatunk, gyakran kapunk meghívást. — Az énekkar sok tagja még aktív dolgozó. Hogyan Kérik ki őket a munkahelyük­ről? — Ebben az illetékes járá­si szervek segítenek. Ök is aláírják a kikérőket, és ez megkönnyíti a munkahelyi vezetők hozzájárulását. — Az előbb fel lépéssorozat­ról beszélt. — Igen. A következő be­mutatkozásunk február 23-án a rádióban lesz. Oda azokat a dalokat visszük, amelyek már beértek annyira, hogy kibír­ják a mikrofon kritikáját is. Nem ez az első rádiófelvéte­lünk. Jól tudjuk, hogy milyen kemény munka vár ránk. Fe­gyelem, tökéletes összpontosí­tás és tiszta éneklés szükséges .ahhoz, hogy a felvett dalok adásba kerüljenek. — Április 27-én Dabason veszünk részt egy találkozóit. Izgatottan készülünk erre, hi­szen olyan énekkarokkal lé­pünk fel együtt, akiket csak hírből ismerünk. Júniusban régi barátainkkal, a dunakeszi dalosokkal töltünk két napot. Ugyancsak a nyáron lesz a minősítő verseny, amelyen szeretnénk elődeink jó hírét öregbíteni. S. E. feil <* $ ára t í Tereprendezés folyik Cegléden, a Kossuth Ferenc utcai új lakón«.; vedben. A nemrég átadott házak földszintjén garázssor van, előtte út és autóparkoló készül, szilárd burkolattal. ' Apáti-Tóth Sándor felvétel« zőbb eredményt az árukínálat bővítésével, s a kötelező üdí­tőital-választék előírásával ér­ték el. Hozzájárultak a forga­lomnövekedéshez a tavaly be­állított Cornelius italautoma­ták is; ezekből az idén további egyet-egyet állítanak be a mo- nori 364-es gyorsbüfébe, illet­ve a Hangulat eszpresszóba. Az elmúlt év novemberében adták át rendeltetésének a másodosztályú Csini eszpresz- szót Gyálon, s a januárban megkezdett rekonstrukciót be­fejezve idén, február elején nyitotta meg újból a vállalat a nagykőrösi Vénusz-presz- szót. A város központjában levő, közkedvelt törzshelyüket nevé­hez illően megszépítve bocsá­tották a helybeliek és az át­utazók rendelkezésére a terü­leti igazgatóság karbantartó brigádjai. A vállalat ez évi fejlesztési és fenntartási ter­vei között szerepel még a mo- nori gyorsbüfé és a monori- erdei Autóscsárda, valamint a vecsési Halásztanya teljes re­konstrukciója, utóbbi bővítése, s a Gyömrőn levő nyolc üzle­tükbe a vezetékes víz bekötése. A fenntartási munkák gyorsí­tása és egyszerűsítése érdeké­ben tervezik egy mikrobusz — mozgó raktár — beállítását is, amelyet a gyakran használt anyagokkal töltenek fel. A vállalatnak az idei év el­ső felében megnyíló egységei közül megemlítendő még a gyáli kisvendéglő, a kocséri eszpresszó és a Modoron, il­letve Pilisen átadandó egy- egy hangulatos étterem — sö­röző —, és a már említett va­sadi kisvendéglő. Távolabbi beruházási terveik közt ott van az eddig csak a nyári hónapoké­ban üzemelt ceglédi piaci bü­féhelyiségnek egy, az eddiginél kulturáltabb építményben tör­ténő elhelyezése. Az új helyen palacsintát, grillcsirkét, ham­burgert, fagylaltot, s üdítő italokat fogyaszthatnak majd a betérők egész évben. Új és régi egységeikben gon­dot fordítanak az eddiginél is kulturáltabb, gyorsabb és ud­variasabb kiszolgálásra. A vendégekkel való bá­násmód javítására a válla­lat meghirdette a Mun­kádhoz add a neved! moz­galmat az üzletvezetők, a felszolgálók és az eladók körében. (Ez év májusától a dolgozók munkaruhájukon, kis táblács­kákon viselik majd a nevü­ket.) A forgalom kiesése — és a vendégbosszúság elkerülése — érdekében a vállalat Intézke­dési tervében szerepel a leltá­rozások tartamának a lehető legrövidebb időre yaló csök- ’ kerítése is. I (vörös) Abonyi programok Irodalom és szakismeret A mezőgazdasági könyvhó­nap keretében Abonyban feb­ruár 18-án. 18 órakor előadá­sokat tartanak a művelődési ház klubtermében. Dr. Debre- czeni László főorvos a vegy­szeres fertőzések esetén al­kalmazható elsősegélynyújtá- si formákat ismerteti, majd Király Béla tanár tájékoztatja az érdeklődőket Időszerű ten­nivalók a kiskertben cím­mel. A könyvtár ajánló bib­liográfiát készített a témával kapcsolatos, kölcsönözhető művekről, és a meghívó mel­lékleteként elküldte az ér­deklődőknek. Az előadásokhoz kapcsolódva a könyvesbolt a jelenleg kapható szakirodalmat árusítja. ★ Abonyban, a művelődési ház irodalmi szakköre hétfőn es­te hat órakor, tartja követke­ző foglalkozását, melyet Mó­ra Ferenc emlékének szentel­nek. Az est szereplői a Gyulai Gaál Miklós általános iskola volt növendékei lesznek, akik Skultéty Józsefné tanárnő ve­zetésével lépnek fel. Az iro­dalmi műsor színhelye a Pe- tő/i-szöba. A szolnoki rádió műsora Február 18-tól 24-ig Hétfő, 17.00: Hírek. Két dal egy előadó: A Smokey együt­tes játszik. 17.10: A pártérte­kezletről jelentjük. 17.30: A jászszentandrási és a jászalsó- szentgyörgyi népdalkör énekel. 17.40: Fejlődő járások: Jász­ság. 17.50: Sanzonok — Michel Soirdou énekel. 18.00: Alföldi krónika. Slágerkoktél, 18.26— 13.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. Kedd, 17.00: Hírek. Klasszi­kus kéringők. 17.15: Nőik ne­gyedórája. Tár.emefl ódiák női előadókkal. 17.40: A béremről mondom. 17.50: Vadász István népszerű operaáriáikat énekel. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Rock percek a Skorpió együt­tes felvételeiből. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, lap. és műsor.1 előzetes. Szerda, 17.00: Hírek. Pár perc dzsessz, A Dave Brubeck együttes játszik. 17.15: Kicsi a bors, de — valutát hoz. Ti­szai népdalok. 17.30: Zenés autóstop. Közlekedési maga­zinműsor. 18.00: Alföldi kró­nika. 18.15: Amanda Lear énekel. 18.26—18.30: Hírössze­foglaló. Lap. és műsorelőzetes. Csütörtök, 17.00: Hírek. 17.05: Zárójelentés zárszámadáskor. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Beatparádé. 18.26—18.30: Hír­összefoglaló, lap- és műsorelő­zetes. Péntek. 17.00: Hírek. 17.05: Vidul a határ. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Délutáni mini­koktél. 18.26—18.30: Hírössze­foglaló. Lap- és műsorelőzetes. Szombat, 9.00: Rádióvíkend. 10.00: A nap hírei. Program- ajánlat. Sport. Hírösszefoglaló. 10.30: Műsorzárás. Vasárnap, 9.00: Lapszemle. 9.05: Déi-amerikai ritmusok. Sergio Mendez együttese ját­szik. 9.15: A hírnök. Bakos Fe­renc hangjátéka. 9.50: Köny- nyűzene szimfonikus feldolgo­zásban. A Superember című film zenéjéből játszanak a lon­doni szimfonikusok. 10.00: Dél_ előtti műsorzárás. 18.00: Sport és muzsika. 18.30: Műsorzárás. Az adások mindennap a 222 méteres középhullámon hang­zanak el. T

Next

/
Thumbnails
Contents