Pest Megyi Hírlap, 1980. február (24. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-13 / 36. szám

Védett épületek Vácott hetven műemlékileg védett épület van. Megfelelő karbantartásuk, felújításuk nagy terhet ró fenntartóikra, minthogy az Országos Műem­léki Felügyelőség csak eseten­ként tudja támogatni ezt a tevékenységet. Az utóbbi hónapokban szü­lettek eredmények e téren. A Géza király, téri kolostor épü­leteit levéltárrá alakították, a városi tanács megvásárolta az Eötvös utcai egykori Zsinagó­ga és a Lenin úti Vörösház épületét s megtették az első lépéseket a Liszt Ferenc .sé­tány mentén, a Hegyes-torony felújítására. Utazási bizottság Az őrbottyáni művelődési központ 13 tagú utazási' bi­zottságot hozott létre. _ A tes­tület tagjai a három társköz­ség — Vácrátót, Örbottyán, Csornád — utazást kedvelő lakóinak szervez egy és több­napos kirándulásokat legszebb hazai tájainkra és külföldre. Az érdeklődők ellátogathat­nák az Országházba, a debre­ceni Virágkameválra, a Sze­gedi Szabadtéri Játékokra, Pécsre és Aggtelekre. Negyve­nen mennek a jövő hónapban Moszkvába és Kijevbe, félszá- zan Becsbe, huszonötén Szász- Svájcba, és százan utaznak .a Lipcsei Vásárra — tájékozta­tott Várhelyi Pál a bizottság vezetője. Jól szolgálják az utazások propagandáját a községek főbb csomópontjain elhelyezett hir­detmények is. A DCM vezet Stíiyos bírságok Szomorú sorrendet állított fel a városi tanáés műszaki osztálya a város levegőjét szennyező üzemekről. A sor­ban a DCM az első. Két éve 5 millió 300 ezer, tavaly 6 millió 500 ezer forint lég­szennyezési bírságot szabtak k; a gyárra. Lényegesen ki­sebb mértékben, de szennyezi Vác levegőjét a Szentendrei Beton- és Vasbetonipari Mű­vek .váci telepe, a Pest me­gyei Közúti Építőipari Válla­lat, a HAGY, a Chinoin váci telepe is. A bírságolás mellett a mű­szaki osztály az elmúlt idő­szakban több határozatban kötelezte a vállalatokat a szennyeződést előidéző ok megszüntetésére. Így például a Chinoint eltiltotta a vegy­szerek nyílt téri megsemmisí­tésétől, a Vendéglátóipari Vál­lalatot pedig kötelezte a Fe­hér Galamb kazánjának cse­réjére. Á PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖ NK IADÁSÄ" r í A VÁCI JÁRÁS ÉS VÁC VÁROS RÉSIÉRE XXIV. ÉVFOLYAM, 36. SZÁM 1980. FEBRUÁR 13., SZERDA Göd, Vácráiót íutaiék, szakemberek - közösen Göd nagyközség kommunis­tái előtt Miké Karoly, a párt- bizottság titkára számolt be az elmúlt időszakban végzett munkáról. Mint mondotta, a váci já­rás legnagyobb településének életében fontos szerepet kap­tak az itt levő gazdasági egységek, amelyek mindvégig érezhették a párt segítő, irá­nyító vagy éppen számonké- ro munkáját. Az elmúlt idő­szakban számtalan új léte­sítménnyel gazdagodott a te­rület. Egy új üzem is épült, az Észak Pest megyei Sütő­ipari Vállalat kenyérgyára. A legnagyobb gazdasági egység a területen a göui Dunamenti Termelöszö- veíkezet, amely az egye­süléseket követően, Pest megye egyik legjelentő­sebb mezőgazdasági üze­me lett. Uj, korszerű nyolctantermes iskola épült 1976-ban. Csök­kentek az ovodai gondok, bő­vült az élelmiszer boltok há­lózata, " javult a közvilágítás, a víz- és egészségügyi ellá­tás. Göd-Űjtelepen 90 férő­helyes gyermeknevelő Intézet. létesült, amelyet tovább bő­vítenék. Mike Károly a jövő felada­tairól is beszélt.' Elmondta, hogy a nagyközségben a kö­vetkező tervidőszakban több fontos beruházást kell meg­oldani. Kiemelt feladat a csatornahálózat megépítése. Fontos az utak minőségének javítása, a szolgáltatóház megépítése,' bölcsőde, óvoda létesítése, a vendéglátás és a bolthálózat további bővítése, korszerűsítése. Mindehhez' szükség van a lakosság ösz- szefogására, s igénybe kell venni a bejáró dolgozók se­gítségét is. A község közel 14 ezer lakója közül mintegy 6 ezer bejáró. Többségük a fő­városban, Dunakeszin és Vá­cott dolgozik. Csakhogy Göd amellett,. hogy agglomerációs település, a Dunakanyar egyik kiemelt üdülőterülete is. A területen másfél ezer a hét­végi házak száma, s egy-egy hétvégén 4—5 ezer ember for. dyl meg átlagosan a község­ben. Ez is szükségessé teszi a további fejlesztését. A pártélet kérdéseit elemez­ve a titkár elmondotta, a község ideológiai helyeztére jellemző a hazafiság és a proletár-internacionalizmus erősödése. A párt és a tö­megszervezetek kapcsolata jó Nőtt a pártoktatásban részt vevők száma, amelyhez nagy­ban hozzájárul az is, hogy Gödön két kihelyezett Marxiz­mus—Leninizmus Esti Közép­iskola is -működik. Az utóbbi másfél évben folyamatosan javul a KISZ-munka, rend­szeres és jó a párt- és a KlSZ-toizottság kapcsolata Eredményesen javult a dolgozók bevonása a gaz­dasági döntések előkészí­tésébe, a tájékozottság sokkal eredményesebbé teszi a munkái minden területen. A pártbizottság titkára . is­mét Mike Károly lett. Örbottyán, Vácrátót, Cso­rnád, Szód és Vácduka kom­munistáinak- több mint száz képviselője a vácrátóti műve­lődési házban találkozott, hogy megvitassa a pártbizott­ság elmúlt öt évi munkájá­ról szóló jelentést. Peszeki Sándor titkár beszámolójának központjában a gazdasági építőmunka állt. A termelő- szövetkezet 1975 óta minden esztendőben a termelés 7—8 százalékos növekedését üte­mezte. s ezt meg is valósítot­ta. Igaz, a termelőszövetkeze­ti pártszervezet vezetősége többet foglalkozott az elmúlt időszakban gazdasági felada­tokkal, a termelés irányításá­val. Külön figyelmet fordí­tottak a háztáji és -kisegítő gazdaságok segítésére, s ezt a tevékenységet, két függetle­nített háztáji agronómus be­állításával is ösztönözték. Részletesen szólt a beszámo­ló a két őrbottyáni téglagyár termeléséről. A régi tégla­gyárban egyre csökken a lét­szám, a szükséges 82 helyett tavaly csak 62-en dolgoztak, s ha ehhez még hozzávesszük, hogy ebben a gyárban ala­csonyfokú a gépesítettség, s szinte mindent kézi munká­val kell csinálni, nos, akkor be lehet látni, 'hogy Javulást csalt a gyár fel­újítása és új berendezé­sek beállítása után lehet remélni. Ezzel szemben az új tégla­gyár tavaly már 60 millió kis­méretű téglának megfelelő mennyiségű téglát termeit, je­lentősen túlteljesítette tervét, ám ez is kevésnek bizonyult. Jó volt hallani a községek életszínvonalának, a közellá­tásnak és a szolgáltatásnak taglalását. Hiszen épültek pe­dagógus lakások, óvoda és napközi, -vegyesbolt és étte­rem/ autóparkoló és tornate­rem, hogy csak néhányat ra­gadjunk ki a hosszú felsoro­lásból. A hozzászólók között Lé­vák József, a sződi Virágzó Tsz elnöke már az idei gazda­sági év feladatairól beszélt, s javasolta, hogy az MTA Vác- rátóti Kutatóintézete lehető­ség szerint vonja be a kutató­munkába a szövetkezet szak­embereit. A kutatók és a gyakorlati szakemberek együttműködése bizonyítha­tóan nagy haszonnal jár, amint azt a Gödöllői Agrár- tudománvi Egyetemmel való együttműködésük ás mutat a májliba-tenyésztésben. Acs Mihályné csatlakozásra szólí­totta fel a szocialista brigá­dokat a Sziklai brigád felhí­vásához. Dr. Halász Ede kör­zeti orvos a vezetékes ivóvíz- ellátás megteremtőének rend­kívüli szükségességéről be­szélt, Tamasek Józsefné a nemzetiségi nyelvoktatás szín­vonaláról,„ Császár András a tsz nártvezetőség munkájáról. Sándor István Szód és Váe- duka fejlődéséről tájékoztatta — kiegészítve a beszámolót — a küldötteket. Az őrbottyáui tsz nagyközségi pártbizottság titkárává Ismét. Peszeki Sán­dort választották. f Cs. J.—B. H. 1 A táncosból lett vadász Két község tánccsoportja... Sport A váci Sztáron Sándor Gim­názium fiú tornászai nagy si­kert értek el. Szombaton a Lőwy Sándor Szakiközépisko­la tornatermében került meg­rendezésre a középiskolás me­gyebajnokság „C” kategória II. fordulója. A sztáronos fiúk az első fordulót Nagykőrösön megnyerték és célul tűzték ki a második megnyerését is. ■ Ez sikerült. A váci közönség biztatása mellett igen szép gyakorlatokat mutattak be és megérdemelten szerezték meg a résztvevő öt csapat közül az első helyet. Különösen Tóth Ferenc és Galbács Péter szép gyakorla­ta’ láttán csattant fel a taps, de a többiek is sportszerűen, tudásukhoz híven szerepeltek. A csapat tagjai: Tóth Fe­renc kapitány, Galbács Péter, Kovács Balázs, Szász Pál, Ja­kab , György, Koncz József. Sdző: Sági László. A bajnokság harmadik for­dulóját és az egyéni bajnok­ságot 1980. február 23-án Nagykőrösön rendezik, ahol a tornászfiúk szeretnék kivívni ” területi döntőn való részvé- 1 telt és megismételni a tavalyi igen sikeres egyéni szereplést. Vác a hazai lapokban A Magyar Hírlap színes riportot közölt Révészek télen címmel, a Vác és a Pokol­sziget között, jeges folyam­mal viaskodó kompkezelőkről, a 12 órás szolgálatot teliesítő kishajóvezetőkről. — A Mun­ka közölte Végh Károly igaz­gató levelét, amelyben egy korábbi, bíráló hangú cikkre válaszol, s közli a szerkesztő­ség megjegyzését, s tanácsát, hogyan lehet további sikere­ket elérni a Madách Imre Művelődési Központban. — A Hétfői Hírek beszámolt arról hogy központi műhely érte­sült Vácott, amely ellátja a hozzá tartozó 38 általános is­kolát a gyakorlati oktatáshoz szükséges faJ, fém- s más anyagokkal. — A Ma-gyai Nemzet is megemlékezett ar­ról, hogy nívódíjat kapott -■ váci, Musica Humana torna razenekar, amely szívese vállal szereplést üzemekbe: kórházakban, szociális otthon ban. P. Pv. Kozma Béla jelenlegi fog­lalkozása vadász. Az Ipolyvi- dék.e Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság bernecebaráti kerü­letében dolgozik. Néhány év­vel ezelőtt azonban még hiva­tásos táncosként ismerte nevét az ország színházlátogató kö­zönsége. Hosszú ideig tagja volt az Állami Népi Együttes­nek, szerepelt az Operett Szín­házban. S közben a társulattal bejárta fél Európát. Támogatással Amikor szakított a tánccal, vadász lett. Úgy gondolta, ez a foglalkozás, amely a gyer­mekkori álmok egyike volt, kielégíti az igényeit. Csakhogy nem egészen így történt... Kemence és Bernecebaráti községek lakói, mint kiderült, szeretik a népi táncot. 1978- oan a két község akkori KISZ- oizottsági titkára, György László, hosszas rábeszélés után meggyőzte a korábban hivatá­sos táncosként dolgozó erdészt, hogy alakítson a községben egy néptánccsoportot. Ekkor jött létre a ma Börzsönyi Mgtsz tánccsoport néven is­iiért társulat. — Csaknem 17 évig dolgoz­tam a művészpályán — mon- iatta Kozma Béla. — Amikor elvállaltam, hogy a két község listaijaiból néptánccsoportot hozok létre, tudtam, nehéz fel­adatra vállalkozom. Hiszen ihhoz, hogy valaki igazán ma­gas művészi szintet érhessen el, már gyermekkorban meg kell tanulnia néhány alapvető dolgot... Ennek ellenére a siker ön­magáért beszél. Ma már mint­egy 25 állandó tagja van a tár­sulatnak, akik aráfiylag rövid idő alatt sikereket értek el. , — A községi tanács és a tér- i melőszövetkezet jelentős tá-1 mogatást nyújtott ahhoz, hogy igazán jól végezzük a mun­kánkat. Hetente két alkalom­mal rendelkezésünkre áll a bernecebaráti új vegyes hasz­nosítású tornaterem, ahol a próbáinkat megtarthatjuk. A "gazdaság megfelelő felszerelést adott, s megoldja a szállítást is ha valahol fellépünk ..., Balett az iskolában A községben időközben még két, csoport alakult. A feinött táncosok mellett létrejött a gyermek- és a cigánycsoport is. A gyermekekkel a vadász felesége, Kozma Béláné foglal­kozik, aki korábban ugyancsak hivatásos táncosként dolgozott. — Az elmúlt év őszén ala­kult meg a balettcsoport az ál­talános iskolában. ,Ma már 12 gyerek vesz részt a foglalko­zásokon — mondotta Kozma Béláné.1 — A gyerekek egyéb­ként igen tehetségesek, néhá- nyan a nagyobbak közül már át is kerültek a felnőtt tánc­csoportba. Utánpótlásban tehát nincs gond. A Bartók táncegyüttes, valamint a Fáklya nemzetiségi táncegyüttes egykori tagja a tánc alapvető mozzanatait ok­tatja, míg a férje igazi népi Boriiért Gyula asztalos a gyógyszertári szekrényeket, s polcakart álltja a helyükre • az egészségház gyógyszertári szárnyában. Barcza Zsolt felvételei A XII. kongresszus tiszteletére március végén adják át Nagymaroson az égészségházat. Szabálysértések Péozbisíeíés, elzárás AtVáei Járási-Városi Rend­őrkapitányság földszinti folyo­sójának utolsó szobáiban ta­láljuk a szabálysértési ügyek előadóit. Ide kerülnek a köz­lekedési rend ellen vétők, a garázdák, a notórius munka­kerülők. Sajnos, á mind sú­lyosabb bírságok sem tarta­nak vissza sok erjibert attól, hogy megsértse a szocialista együttélés, a közrend, a KRESZ szabályait. Hetenként újabb határozatok sora emel­kedik jogerőre. ♦ A garázda diszkás A 25 éves Hekker Zoltán Vácott a Bartók Béla utcai táncosokat nevel a fiatalokból. — Sokféle járási rendezvé­nyen rá3zt vettünk már a fel­nőtt táncosokkal — mondotta Kozma Béla. — Talán nem hangzik nagyképűségnek, de mindenütt az volt a benyomá­sunk. hogy a »közönségnek tetszik az, amit mi csinálunk. Munkásfiatalok Pedig nem könnyű. Hiszen azok a fiatalok, akik vállalták az együttessel a próbákat és fellépéseket, valamennyien munkásfiatalok', s a napi mun­kájuk után vesznek részt a közösségi munkában. — Időnként látszik a gyere­kek arcán, hogy fáradtak, de panaszkodni sohasem panasz­kodtak. Szívesen csinálják, s ez a legfontosabb. A Börzsönyi Tsz néptánccso­portja nem hagyományőrző együttes. Néptánceíemeket al­kalmaznak ugyan, mégis a színpadi jellegű műsorok ösz- szeállítására törekednek. Eb­ből adódott legutóbb a Veres­egyházon megtartott megyei minősítő versenyen is a félre­értéi. Sokan hivatásos együt­tesnek vélték az amatőr tánco­sokat, s így a helyezések el­döntésekor a nehéi helyzetbe került zsűri, szinte csak meg­köszönte a szereplésüket. A tánccsoport tagjai nem kese­redtek el, a jövőben még ma­gasabb szintű műsorok össze­állítására törekednek. Remél­jük, sikerrel. Csiíári János sörbár diszkóvezetője. E .mun­kája közben lerészegedett és ilyen állapotban meglátta a helyiségben P. Károly váci la­kost, akivel régebbi nézetelté­rése volt. Bántalmazta .régi haragosát, majd amikor P. Károly hazaindult, utána m?nt és a főtéren ismét véresre verte. Rendőrjárőr vetett vé­get a verekedésnek. Rekker ügyének tárgyalásakor arra hivatkozott, hogy a sók ital hatására nem volt ura aka­ratinak, nem emlékszik mit mondott, mit tett? Verekedés miatt 3000 forint pénzbírság­gal sújtották. Bántotta a parkőrt A 36 éves Szojka Mik'Jóst verekedés és közlekedési sza­bálysértés együttes vétsége miatt vonták felelősségre. Sze­mélygépkocsijával a Behajta­ni tilos! tábla ellenére befor­dult az egyik mellékutcába. A parkőr figyelmeztette és nem tetszését fejezte ki a közleke­dési szábály megszegése miatt. Szojka kiszállt a gépkocsiból és úgy megütötte a parkőrt, hogy a földre zuhant. A jog­erős pénzbüntetés: 2500 forint. Elütötte a motorost Nagy Sándor 49 éves fóti lakos személygépkocsit veze­tett Főt területén. A ' Szabó Dezső utca és a Móricz Zsig- mond utca kereszteződésénél nem vette figyelembe az el­sőbbségadás kötelező jelzésű táblát és , beleszaladt a védett útvonalon közlekedő Szandai János érdőkertesi lakosba, aki leesett a motorkerékpárról. A személyi sérülésen kívül 10 ezer forint anyagi kár is ke­letkezett. Nagy Sándort 2000 forintra büntették. Nem nyu­godott a határozatba, felleb­bezett. Most jött meg a Pest megVei Rendőrfőkapitányság döntése: az első fokon hozott büntetést jóváhagyták, s így az jogerős lett. P. — Engedély nélkül. 1974-ben még csak 52 ezer, tavaly már 211 ezer forintnyi " bírságot szabtak ki az engedély nélkül. illetve az engedélyezett terv­től eltérően épített épületek tu­lajdonosaira Vácott, a városi tanács műszaki osztálya kez­deményezésére. Tornászok sikere

Next

/
Thumbnails
Contents