Pest Megyi Hírlap, 1980. február (24. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-02 / 27. szám

1980. FEBRUAR 3., SZOMBAT 3 Johhtzn, mini ieawtsBy Mi miért nem ügyei ? Kiskapuk vagy fegyelem Értekezletek len tükörkei! Meglehetősen sokat emlege­tett közgazdasági kifejezésnek számít ma Magyarországon az új szabályozók című kifejezés. Jelentőségére névze sokat el­árul az a tény, hogy már meg­jelenése előtt gyakorta foglal­koztak vele a termelés irányí­tói, de szinte mindenki, akinek csak valami köze volt a gaz­dasági élethez. Nos, az új ren­deletek azóta napvilágra ke­rültek és hatásukat illetően a találgatások fázisából a való­ságos következmények perió­dusába érkeztünk. Olyannyira, hogy a szabályozók várható pénzügyi következményei tet- tenérhetők a mezőgazdasági üzemek terveiben is. Erről kértünk tájékoztatást a napokban a Pénzügyminisz­térium Bevételi Főigazgatósá­gának Pest megyei Hivatalától, mint a kérdésben legilletéke­sebb szervtől. Kérdéseinkre Viktor Jánosné osztályvezető- helyettes válaszolt. Alkalmazkodni — Milyen eredménycsökke­néssel számolnak a mezőgaz­dasági termelők Pest megyé­ben az idén? — Mintegy 10—35 százalék­kal lesz kevesebb a nyereség, legalábbis ez derül ki az elő­zetes jelentésekből. Elsősor­ban a kiegészítő tevékenység­ből származó haszon csappan meg, de a klasszikus mező­gazdasági ágazatok sem lesz­nek olyan kifizetődőek, mint korábban. Az energiahordo­zók és az ipari eredetű anya­gok ára ugyanis nagyobb mér­tékben emelkedik, mint amit a szövetkezetek termékeikért, a húsért, zöldségért kapnak a piacon. A nyereség abszolút összege ennék ellenére növekedhet, hiszen 1979-ben az aszály sú­lyos károkat okozott, magas költséggel, viszonylag alacsony hozamokat ért el a növényter­mesztés. Mindez nem jelenti azt, hogy valamiféle pesszi­mizmus jellemezné a gazdál­kodókat A többség képes arra, hogy alkalmazkodjék az új kö­rülményekhez. Megoldás: termékváltás — Ezek szerint akadnak ki­vételek is? — Sajnos igen, de a súlyo­sabb gondokkal küszködő szö­vetkezetektől kapott informá­ciókat hiba lenne végleges helyzetképnek vélni. Inkább a közvetlen, az azonnali reagá­lásokat tükrözik ezek. A szobi léüzem például 70 százalékos nyereségcsökkenést kalkulált, esetükben csak a termékváltás hozhat megoldást. Olyan ter­mékeket kell készíteniük, amelyek nagyobb jövedelem­mel, haszonnal járnak. Hogy konkrétan melyek lehetnek azok, azt természetesen nekik kell eldönteniük. Nincs köny- nyű dolga a hernádi Március 15. Tsz-nek sem. A közismer­ten nagy feldolgozó kapacitás­sal rendelkező szövetkezet húsgyárait az olajtüzelésre alapozta. A termelők jogos igénye, hogy mielőbb megállapítást nyerjenek bizonyos ipari cik­kek termelői árai. Több szö­vetkezet ugyanis emiatt nem kap megrendelést, mert a partnereknek nem tudják megmondani, mennyibe fog kerülni egy-egy eladásra kí­nált árujuk. Ilyen cipőben jár jó néhány termékével a nagy­kovácsi Rozmaring kertészeti Termelőszövetkezet. — Sokan úgy vélik, a gazda­ságok ezúttal is inkább a kis­kapukat keresik majd, ahe­lyett, hogy a gazdálkodás haté­konyabbá tételére törekedné­nek. — Ideig-óráig eredményes­nek tűnhet ez a magatartás, ez a módszer is. A gazdaságok többsége máris takarékosab­ban bánik az energiával, igyekszik jobban kihasználni eszközeit és a fegyelmezettebb munka révén akar jobb ered­ményeket elérni. Gesztorok és tagok — Pest megyében igen nagy a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok által alapított kö­zös vállalatok vagy az egysze­rűbb gazdasági társaságok száma. Milyen helyzetbe ke­rülnek ezek, az eddig általában igen hatékonyan működő cé­gek? — A közös vállalatok pozí­ciói nem romlanak. Azok a társaságok viszont, amelyek­ben a gesztor- és a taggazda­ságok osztoznak a hasznon, érdektelenné válnak tevékeny­ségük folytatásában. Az irá­nyító szövetkezet egy főre jutó nyeresége a szabályozók ered­ményeként jelentősen csökken, és ez hátrányosan befolyásolja a kifizethető tagi jövedelmet. Valkó Béla Ezt hallottam, úgy értettem, mondták, mondják. Mi az igazság? Ezer féle formában adják tudtára az embernek a rémhíreket. Mit rémihíreket? Igán, a fals, a félrehailott in­formációkat. Különössel bosz- szantó ez az elhadlás, ha pél­dául közvetlenül a termelési tanácskozás után vitatják az érintettek, lesz vagy sem há­romszázalékos béremelés? Vi­tatják. mégpedig azok, akik ott voltak a termelési tanács­kozáson. S nekik ismételte el kétszer egymás után — az érthetőség kedvéért — a válla, lat igazgatója: év elején há­rom százalékot adhatnak. S újabb kettőt, ha a terv telje­sítése, a minőség körül semmi sem hibádzik. Az ilyen, s hasonló esetek bolygatják fel egy-egy közös­ség éleiét, hétköznapjait. S nem megy a munka. Tanács­kozás, értekezlet? Amit ott mondanak nem egyformán hallják az emberek? Más a mondat, ami Nagy Péter, s megint más az, ami Kiss Pál füléhez eljut? Kérdés kérdés hátán. Vajon mi az igazság? Ezek a gondolatok indítottak arra, hogy jártamban, kel­temben, úgy mellékesen vá­laszt keressek arra: ki miért nem figyel az értekezleteken? Komolyan mondom, magam is meglepődtem az eredménytől, attól a torz tükörtől, mely- lyel szembe kerültem. Kibucskézott az első sorból A könnyűipari üzem igaz­gatója azonnal elhallgat, ami­kor a tollat, a noteszt elő­veszem. Úgy négyszemközt csak-csak elmondaná a szto­rit. De a notesz miatt félbe­szakad a kedélyesen, de a hangjában még ma is bújkáló bosszamikodással elkezdett tör­ténet Egyezkedünk. Név, hely, időpont megjelölése nélkül, közreadhatom az ecetet. Mert vagy ötvenen eddig is ugratják eme csúfos dolog miatt. S egy egész megye, meg a tele­fonok, az azért egy kicsit sok lenne — bizonygatja. — Még ma is az idegesség fog el, ha rágondolok, mi tör­tént a legutóbbi üzemi meg­beszélésen. Kora reggel gyűl­tünk össze, vezetők, munká­sok. Vendégeink is voltak. Ment js minden rendben. Ért­hetően, lényegretörcen körvo­nalaztam az idei feladatokat. Harminc percben mindössze. Úgy a tizenötödik perc táján, két mondat közötti lélegzet­vétel közbeit horkolás hangja ütötte meg a fülem. Egész közelről. Papír nélkül is tu­dom a mondandóm, hát ke­resni kezdtem, hol bújhat meg az az álomszuszék. Ter­mészeteden az orrom előtt, az első sorban. Ahogy haladtam előre a mondandómban egyre erősebben húzta a lóbőrt. Az én hangom meg egyre erőtel­jesebb lett. Semmi értelme, az én aranyos kis D. J. csoport­vezetőmet ez nem zavarta. Előre pironkodtam, mit szólnak a vendégek. Mert ugye, akinek füle volt, az hallotta,, s ha még a szeme is nyitva volt, látta, mi a hely­zet. De ez még nem volt elég. Már dörgött a hangom, ami­kor D. J. kibucskázott az el­ső sorból. Menteni akarván a menthetőt a vendégek előtt, kacsintgatva javasolták, hív­junk mentőt, orvost. Végül a többi kópé beérte annyival, hogy az orvosi szobába vitték. Száz szónak is egy a vége: D. J. hangját azóta sem lehet hal­lani az üzemben. Megcsende­sedett. Azt a szekatúrát, amit kapott, szerintem nyolcvan- éves korában sem felejti el. De az ugratásból nekem is ki­jutott. Házon kívüliek gyak­ran emlegetik élcelődve, hogy a legjobb előadó mégis csak én lennék széles e határban. Tussal, filctollal rajzolt meg­hívókat hozott a posta. A ke- fekötcik, a szájtápők, az álom- kórosok egyesületének ülésére invitálnak előadónak. Névte­len telefont is kapok, de mos­tanában már csak kettőt na­ponta ... — Értekezletek? Ma már ez a harmadik. Jó is, hogy jött. i Ugyanezt nem kell harmad­ki ellátás Jobbítására Az ötödik ötéves terv ed­dig eltelt négy esztendeje alatt a Pest megyei áfésaek elképzelései kruk megfelelően tudták bővíteni a bolthálóza­tot, különös tekintettel az él elmiszerkeresked elemre és az úgynevezett ABC- program - ra. Az éleifiaiszerbolt-hálózatát 5 ezer 210 négyzetméterrel tervazték növelni ebben a tervciklusban, s eddig már | csaknem 7 ezer négyzetméter­nyi bevásárlóterületet épíiet- I tek meg. A tervidőszak utol- ! só évében — az idén — befe­jezik újabb hét ABC áruház kivitelezését, jelenleg nem várható semmi akadálya az eredeti elgondolások megva­lósításának. Ézzaf jelentősen hozzájárulnak az áfésaek a megye ellátási gondjainak eny­hítéséhez. eredmény megkétszereződött. 1,3 műszakszá­mukat 1,8-ra emelték. 1975-ben 103, ma 150 brigád versenyez a szocialista cím elnyeré­séért. S ebbe benne van a pártbizottság irá­nyító, ellenőrző, mozgósító, lelkesítő munkája is. S közöttük az élen Leblanc Győzőné. Soha nem jutott eszébe mérlegelni, számára jó-e valami. A felső szervek évekkel korábban így érté­kelték a pártbizottság munkáját. „Kollektív vezetés volt, rendszeres munka. A gyár és gyáregységek pártszervezeteinek tevékenysé­gét jól koordinálta. Az üzemi demokrácia tar­talmában, formájában sokat fejlődött.” . A z általános értékelés mögött meghúzódik ■'* a mindennapi szorgalmas munka, a 320 pártftag, a kilenc alapszervezet helytállása. Egy gyárban pillanatonként történik valami, azzal a kommunistáknak foglalkozniok kell, nincs pillanat, hogy behunyt szemmel járhat­nának. Leblanc Győzőné nem kockáztatott. Része­se volt a jónak és rossznak is. Az ellenforra­dalom alatt sem bántotta senki, legfeljebb az fájt, hogy akadtak,' akik elfordultak tőle, ne kelljen neki köszönni. Nem nekem kellett volna írnom Icáról. Olyan valakinek kellett volna tollat fogni, akinek nem furcsa, ha Ica helyett Leblanc Győzőnél ír. Olyan valakinek, aki csak a helytálló, a keménykötésű, céltudatos pártbi­zottsági titkárt ismeri, s nem annak, aki a hosszú évtizedek közös mun­kája alatt megleshette a síró, az elkeseredett, a néha fáradt Icát is. A gyerekét egyedül ne­velő anyát, aki nemcsak ke­nyeret keres édesanyjára és gyermekére, de mások, az egész gyár több ezer dolgozó­ja örömével, bajával is ké­pes törődni. Aki senkinek el nem mond­ta, hogy az ötvenes években egyszer az éhségtől, nem a be­tegségtől esett össze, mert kis fizetése édesanyja, fia és ma­ga számára kevés volt. Azt az Icát, aki hirtelen haragú, oly­kor gyorsan eljár a szája, a szavakat sem válogatja, de az indulat mélyén ember lakik. Azt az Icát, aki kevés tudással kezdte, s volt ereje, hogy munka mellett tanuljon és főis­kolai végzettséggel, felsőfokú politikai kép­zettséggel vonuljon nyugdíjba. Nem nekem kellett volna írnom, mert így Icából nem faraghattam hőst, csak egyszerű, dolgos ember maradt. Érzem azonban, hogy őt a gyárban talán épp ezért szerették, ezért tudotjf közel kerülni a munkásokhoz, mert a munkások nem kedvelik az élő hősöket, dé nagyon tudnak bízni azokban, akik ugyan né­ha tévednek, olykor elvétik, nem minden úgy sikerül nekik, ahogy legjobban akarták — de a végeredmény mégis jó, teljes győzelem —, mert megküzdik a magukét és soha nem a saját érdeküket nézik, hanem azokét, akik megválasztották őket. Icát 1955-től, hol szakszervezeti bizottsági titkárnak, hol pártbizottsági titkárnak jelöl­ték. Hányszor győzött titkos szavazatok so­rán? Tizenegy, plusz tizenöt éven át mindig. Az alapozás pedig négy év volt, mert annak éppen három évtizede, hogy felvették a gyár­ba, betanított munkásnak. T eblanc Győzőné ma olvassa fel a pártbi­■Lí zottság kollektív beszánrtolóját a pártér­tekezletnek : „Kedves Elvtársak! Az MSZMP XI. kong­resszusának ... A beszámolási időszakban, öt év eredményei alapján...” A beszámoló va­lóban sok eredményről ad számot. És a felszólalók között lesz egy, aki felem­legeti az öt év mellett a harminc esztendőt, mert az is a gyár történelméhez, fejlődéséhez tartozik. Sági Ágnes A munkásörök éleslövészetén szór is négy órában végighall­gatnom. Éppen azon töpreng­tem, vajon mit szólna az igaz­gatóm, ha felállnék, s azt in­dítványoznám, menjünk dől. gozni. Nem az íróasztalok mellé, nem. Le a gyárba, ahol munkaerőhiány van. S éppé.) azt taglaljuk különböző szin­teken, hogy az így összesze­dett lemaradást nagyon ne­héz lesz behozni. A sok be­széd helyett inkább a szalag­ba kellene beálln.unk. Lehet, hogy rosszat tett azzal, hogy kihívatott? Azért mondom ki hangosan ezt a kérdést, mert eszembe jutott: egyszer vala­kinek ezt is ki kellene végre mondania. Nem a folyosón, ott az értekezleten! Szokatlan megközelítés, de akárhogy is forgatom sóik igaz­ság van benne! Hallom, maga azzal bosz- szantja a főnökét, hogy min­den értekezleten rajzol. Gyu- fásdobozra, kis fecnikre. Vi- rágminiákat. Állítólag sokszor kikapott ezért Megszégyení­tették mindenki előtt. S (még. sem hagyja abba — fordulok a tervező beosztásban levő A. G.-hez. Igaz ez? — Hiába is tagadnám, min­denki tudja. Ez a mániám. Tpy kevesebbszar gyújtok rá, meg a butaságok miatti dühó. met is könnyebben levezetem. Én figyelek. Sokszor vissza­kérdezték tőlem, hogy tényleg tudom-e. mit mondtak, mik a feladatok. Tudtam felelni. De nem tudom, hogy a kolléga­nőm tudná-e? Ö is elfoglalja magát aiz értekezleten, csak azt nem lehet látná, mivel. Gombot számol. Ne nevessen, komolyan. Minden értekezlet végén jelenti nekem, hogy hány darab, milyen színű, fa­zonú gomb volt a zakókon, kardigánokon. S ahogy maga mondja, néha belezavarodik a számolásba. S bosszúságára kezdheti elölről. Ártatlan, egyáltalán nem feltűnő szóra­kozás. De ő aztán tényleg nem tudja, mikor mit mondtak. Nem lehet itt igazságot ten­ni.]. Húzom én a strigulákat F. G. úgy belejött a tanu­lásba, hogy már nyolcadik éve iskolába jár. Pedig, ahogy ma­ga is bizonygatja, már nincs különösebben szüksége a ta­nulásra. Jól megvannak egy­mással, ő és a gépe. Nem is akar tőle megválni, a tanulási láz nem valamiféle íróasztal miatt tört ki rajta. Nem, a tu­dás hajtja. S ez a tudás a passzió 1 forrása. Hallgassuk csak: — Igíen, húzom a strigulá­kat. Termelési tanácskozáso­kon éppúgy, mintha az üzem-, vagy a művezetőm tart eliga­zítást. Annyira azért nem fáradt a karom műszak végén sem, hogy ezt a kis kaján örö­met megtagadjam önmagám­tól. Mert mi tagadás, kajáeko- dok. Számolom, ki, hányszor mondja azt, láthassuk, tud­hassuk. Szóval az édes anya­nyelvűnk ellen vétők kapnak tőlem egy strigulát. S ha ne­tán ezt egy előadó követi el, hát akkor duplán számítok fel egy hibát. Tudom, furcsa pasz­szió, a környezetem azt állítja, az agyamra ment a sok ta­nulás. Tévedés. Szeretném, ha az emberek a környezetemben rádöbbennének a magyar nyelv ízére, szépségére, s nem korcsosítanák el. Hogy érem el ezt? Ismert a passzióm, vi­gyáznak is arra, hogy a je­lenlétemben hogyan beszélnek. S a magam módján ezt is eredménynek tartom! Itt nincs szükség szintekre ! Lehetne még több sztorit is gyűjteni. Szándékosan a végé­re hagytam annak a hrigjád- vezetőmeik az esetét, aki úgy érezte — mégpedig joggal! —, hogy a szabad idejét rabolták el. Figyeljünk csak oda V. L_ ná szavaira: — A kongresszusi munka- versenyben megtettük vállalá­sainkat. Mégpedig nagyon is konkrétan, a vállalat felada­taihoz kapcsolódva. Az ötven brigád közül akadt tíz, ame­lyik csak úgy általánosságban mondta meg, mi;t akar. Hát műszak után minket is az asztalhoz ültettek miattuk. Hogy minek? Most sem ér­tem. Bentiünket dicsértek, ró­luk elmarasztalóiag szóltak, így aztán, amikor elemezni kezdték,1 hogy annak a másik tíz brigádnak mit kellene váL látni, én már régen nem fi­gyeltem. Számvetést, költség­vetést, mégpedig a családit ké­szítettem el. Mondhatjuk úgy is, krttőakönyveitern. S néha eszembe jutott, mennyi min­dent csinálhatnék ezalatt, ami az öttagú családomnak fontos. Végül én voltam a példa: lám, V. L.-né még most is jegyze­tel. Odafigyel a mások gond­jaira, abból is tanulni akar. Látja, a látszat mennyire csal ?... Emberek és esetek, értekez­letek. A többség a hosszúra nyúlt — vagy netán korai idő­pont miatt — eszmecsere miatt nem figyel oda. Gombot szá­mol, alszik, kettőskönyvel. S ha megkérdezik tőle. mit 1 is hallott? Valamit mond, . de nem mindig azt, ami a való­ságnak, a tényleges helyzetnek megfelel. Van ebben közöm­bösség, fáradtság is. Fáradt­ság — bár ez senkit sem ment. ha a kollektíva sorsáról van szó! —, mert belénk idegző- dött rossz szokás, hogy az ér­tekezlet akikor igazi, ha úgy nyúlik, mint a rétestészta. A közömbösség, s az aprócs­ka ügyekben is bennünket el­fogó értekezési láz hozza ma. gával, hogy a tükör, amibe belenézünk, esetenként torz. Torz képet ad magunkról, mindnyájunkról. Ez lenne a valóság? Aligha hiszem. Nem mindnyájan va­gyunk ilyenek. Ahhoz, hogy a többieket is rászorítsuk a fi­gyelemre, első tépésként az is elég lenne, h a'szőkébbre szab­nánk az értekezéseket. Nem igazgatói, osztályvezetőd, mű­vezetői szinteken tanácskoz­nánk egy-egy életbevágó gaz­dasági kérdésről. Nem kelle­nek szintek ott, ahol a közös cselekvésen, a mindnyájunkra kötelező feladatok végrehajtá­sán a sor! Varga Edit csirke - Heratádréi A hernádi Március 15. Tsz baromfifeldolgozó üzemében évente mintegy tizennégyezer tonna élő baromfit dolgoznak fel. A szárnyasokat társgazdaságoktól, háztáji gazdaságoktól vásárolják és egyharmadát pedig saját baronUitelepeiken nevelik.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents