Pest Megyi Hírlap, 1980. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-03 / 1. szám
4 1980. JANUAR 3., CSÜTÖRTÖK Meghalt Taroké Sirató Károly y Tamkó Sirató Károly, József Attila-djas író, költő, életének 75. évében, súlyos betegség következtében, január 1-én elhunyt. Temetéséről később intézkednek. Tamkó Sirató Károly költő, műfordító 1905-ben született Újvidéken. A vidéki fiatalember Pesten ügyvéd lehetett volna, de az utolsó vizsga elől Párizsba ment 1930-ban, ahogy i mondta, szabadabb levegőt szívni. Az idegenben eltöltött évek során megtanulta, hogy miképpen szeresse igazán — a nemzetközi haladás áramlataihoz kapcsolva — hazáját Visszatérése után — amikor a fasizmus fenyegette Európát évekig inkább nem publijával és vonalvers-eivel. Az expresszionista és szürrealista líra egyik első magyarországi képviselője volt. Huzamosabb hallgatás után, 1962-től újra részt vett az irodalmi életben, elsősorban modern francia, orosz és szerb költők verseinek és francia prózai műveknek fordításával. Verseiben, regényeiben és vallomásaiban, mint a legmodernebb technika — az atomkor — eJbűvöltje mutatkozik be. kált, mintsem elfogadja azt Kedves közönségére lelt a gyer- amit nem akart, nem tudott mekek körében és iróniát nem elfogadni. A papírember című nélkülöző gyermekversei, me~ első kötete annak idején feltű- séi népszerűek a legifjabbak nést keltett merész, új hang- körében. Évbúcsúztató hangverseny Már harmadik alkalommal telik meg szilveszterkor a váci zeneiskola hangversenyterme, hogy az óéveit búcsúztatók a papírtrombiták harsány hangján kívül, komolyzenei élményben is részesüljenek. Lehotka Gábor ongonamű- vész és a Vác városi KISZ- kórus, Bogányi Tibor vezényletével igen tartalmas, szép hangversenyt adott. A műsor első részében Le- hötka Gábor négy orgonaművei mutatott be, a tizenkilencedik és huszadik százaid zenéjéből. Mendelssohn (1809— 1847) német zeneszerző, karmester, zongora- és orgonamű- vész B-dúr szonátájával kezdett, majd Franck, César (1822 ■—1890) belga származású, Népművészet és nevelés GONDOLATOK EGY TÁRLATNÉZÉS UTÁN Érdekes — vagy éppen nagyon. is törvényszerű — módon századunkban egyre több ponton találkozik egymással a modem művészet és a nép művészete. Mert igaz, hogy a népköltészetet, népdalokat, a díszítőművészet értékeit már a romantika felfedezte, s az is igaz, hogy a nép élete'— »uint téma — jelentős helyet kapott például a XIX. század második felének magyar festészetében is, mégis, a lényeges dolgok találkozása csak századunkban következett be. Gondoljunk az afrikai törzsi művészetet felfedező Picassá- ra, a népzenekutató Bartókra és Kodályra, vagy éppen a nép életét, művészetét nemcsak — és nem elsősorban — képednek témájával, hanem azok szerkezetével, gazdag egyszerűségével idéző Nagy Istvánra. A hímzéstől a festményig Keresve is kevés olyan alkotót találnánk a mai képzó- és iparművészetben, aki valamilyen módon ne került volna a népművészet hatása alá. Akár úgy, hogy csak a bokályok, szőttesek, faragott bútorok formavilágától kap új inspirációkat, akár úgy, hogy a népművészet lényegét, a forma és funkció tökéletes egységét megvalósító tárgyakat alkotó ember világképét igyekszik megérteni. Irányzatok és mesterek változnak hát, a névtelen alkotók példája azonban egyre széleisfcörűlbb hatást gyakorol. Kitűnően illusztrálta ezt a néhány évvel ezelőtt Népművészet — kortárs művészet címmel rendezett bemutató: a mai magyar művészet jelentős mesterei — csak példaként: Bálint Endre és Schéner Mihály, Tóth Menyhért és Samu Géza — műveinek bemutatásával, egy ex- prasszív-szürrealisztikus és egy konstruktivisztikus vonal megrajzolásával szemléltette a csatlakozó pontokat. A népművészetnek azonban nemcsak a modem festészet, szobrászat, iparművészet és építésze, vonatkozásában van egyre -agyobb jelentősége, hanem a művészeti nevelésben is. Legalábbis így kellene ennek lennie. Kétségtelen, hogy az iskolai rajzoktatásban, a művelődési házak szakköreiben találkoznak a gyerekek a népi díszítőművészettel — de általában jócskán elmaradunk még saját lehetős egeinktől. Pedig Fülep Lajos már hatvannyolc (!) évvel ezelőtt megfogalmazta, hogy a népművészet minden művészet kezdete. Érveléséből csak rövid részleteket idézek: A nép művészete ornamentális és tektonikus, naiv, ősi és gazdag, egészséges, soha nem tévedő ösztönnek terméke, fölötte áll a napi áramlatoknak és divatoknak, örökértékűen biztos. És megvannak benne csírái, elemei minden nagy művészetnek. mint ahogy a gyerekben megvannak a kész ember tulajdonságainak csírái. Ha a gyermek ért megismeri, játszva fogja elsajátítani azokat az elemeket, amelyekkel később bonyolultabb művészi alkotások előtt biztosan megállhat. Látáskultúra, szemlélet Hogyan jut most az eszembe mindez, miért idézem Fülep Lajost? Azért, mert a közelmúltban a népművészettel való sáfárkodás jó és rossz példájával egyaránt találkoztam. Az utóbbival az egyik galgavölgyi kisközség- bal, ahol, legalábbis az idősebb és a középkorú asszonyok még hordják a népviseleteit, a főkötőt és a hímzett pruszlikot —, de az iskolában rendezett kiállításon már gombolyaggal játszó kiskutyát, kovácsoltvas lámpákat mutattak be a népi művészkedők, talán helyrehozhatatlanul elrontva a fiatalok, gyerekek ízlését, értékítéletét. Ebben a községben ne akadna senki, aki a régi használati eszközök, viseleti darabok szépségéről meggyőzné a szülőket és az iskodásokatr Pedig a feladat éppen az ilyen — a népművészetet még élő valóságként őrző — településeken lenne legkönnyebben végrehajtható. A másik élményt — a szívderítőt — azóta őrzöm, amióta a nagytarcsai hímzőasz- szornyokkal találkoztam, majd a falumúzeumot is Iáittam. Köd- monös, sotkszoknyás asszony volt a vezetőm, minden mozdulatán látszott, hogy nem a látogatók kedvéért öltözik így, hanem azért, mert ezt szokta meg, ezt találja természetesnek. Félreértés ne essék: anakronisztikus dolog lenne azt kívánni egy folyamatosan fejlődő iparú, átalakuló társadalmi országban, hogy a emberek térjenek vissza ehhez a viselethez, amely már évtizedekkel ezelőtt sem volt tömegméretekben jellemző. A folyamat megfordíthatatlan, ,-i7. erőlködés céltalan lenne. De éppen ezt felismerve használhatja fel a művészetpedagógia a még meglevőt, a nem végképp elveszettet, nemcsak a gyermekeik vizuális kultúrája, hanem gondolkodásmódja, világszemlélete formálására, hiszen ezek a dolgok egymás nélkül nem léteznek Hunyady Judit textiljei A szívderítő dolog az — és ezt fölösleges lenne különösebben részletezni —, hogy Nagy tárcsán a gyerekek ismerik is a díszítőművészetet, a régi használati tárgyak szépségét. Hogy egyénileg milyen gyakran járnak a nagytarcsai hímzéskultúrát, a régi paraszti lakásbelsőt, mezőgazda- sági eszközöket bemutató falumúzeumba. azt nehezen lehetne megállapítani. Az viszont bizonyos, hogy csoportosan, a nevelők vezetésével gyakran megfordulnak itt. Mostanában bizonyára a múzeum időszaki kiállításoknak helyet adó szobájába is bekukkantanak, megnézik azt az ízléssel rendezett kamaratárlatot. amelyen Hunyady Judit textiltervező munkáit muMlska-kancsó figura tátják be. Ha most valaki a népművészét és a gyerekek említése után. olyan fiatal művészre gondol, aki sok szállal kötődik mindkettőhöz, nem csalódik. Hunyady Judit, aki 1054-ben született, s korábban Bajnán, Dunaújvárosban, Budapesten, a Műszaki Egyetem „E” galériájában ék a Nemzeti Galériában mutatkozott be, szűrrátétes, népi ihletésű faliképekkel kezdte pályáját, s ma olyan tárgyakat készít, amelyek o gyermekekhez szól. nak — s amelyeket azok használhatnak. Az első csoportba, a pályakezdést jelző művek közé tartozó, indázó virágmotívumok- kal díszített mimikák természetesen még nem beszélnek kiforrott egyéniségről, inkább csak a tájékozódást jelzik. A minták helyenként öncélúvá válnak, nem egyszer túlzsúfoltak, zavaró a sok árnyalat, ráadásul ezeket valóban, csak faliképként nézhetjük, de használni nem lehet. A falra helyezett alkotás akkor kap funkciót, amikor egy-egy motívumot megőrizve újságtartóvá válik, vagy amikor már csak tömörségével emlékeztet a népművészeti indíttatásra, s a gyemlékszemet vonzó állatfigurát, tárgyat formáz, s alkalmas lesz például ceruza, fésű, radír vagy éppen zokni tárolására. Ilyen kedves figura a kutya, az elefánt, a macska, a béka, vagy éppen a Miska-kancsót idéző emberfigura. "N ' Azt hiszem, ezeknek a tiszta sziiwilágú, néhány nagy formából álló használható játékoknak a legkisebbek, az alig néhány évesek is örülnének, vagy örülnek is, ha az óvodából elhozzák őket a kiállításra. Jól illeszkedik ez a tárlat ahhoz a koncepcióhoz, amely szerint a nagytarcsai falumúzeum vezetői hosszú évek óta folytatják munkájukat Önzetlenül, lelkesedésből. Nem tudom, megfogalmazták-e, amikor a múzeum anyagát összegyűjtötték, vagy amikor a mostani kamaratárlatot rendezték, hogy kiért miért teszik önként vállalt múzeumszervező, pedagógiai dolgaikat. Én azt hiszem, hogy a következő évtizedekre, nemzedékekre is gondolnak. P. Szabó Ernő francia mester Hasi óra le-ja következett. A pásztorjáték szerzőjét, a Ste Clotilda orgonistáját, a párizsi Conservatoire professzorát a francia Bacnké-nt is szokták emlegetni. Farkas Ferenc (1905) a mai magyar zeneszerzés egyik nagy öregje. Művei közül a Régi magyar táncok szólaltak meg Lehotka előadásában. Wi- dor (1844—1937) francia zeneszerzőt, orgonaiműviászt és tanárt, aki Franck utóda lett, a XX. század legnagyobb orgonistájaként tartja számon a zenetörténet. Tanítványai között olyan nagyságot is találunk, mint Albert Schweitzer. Toccata című művével zárta előadásának első felét a hangverseny orgonistája. A Vác városi KlSZ-kórus Thompson XX. századi amerikai zeneszerző világszerte népszerű Allelujával jeleskedett, majd Debussynek a Három kórusdala következett. Kodály Békességóhajtás című vegyes- kara 1953-ban íródott, a benne rejlő hatalmas békavágy gyönyörű hangjai ma is szívhez szólóak. Rossini olasz nagy mester ugyan valamikor az 1800-as évek közepén írta Üjévi köszöntő című művét, a KISZ-kórus előadásában most a jelenlevők az 1980-as évet üdvözölték vele. Pikéthy Tibor zeneszerző és orgonaművész a pár évvel ezelőtt bekövetkezett haláláig Vácott élt- Az 6 emlékének tisztelgett Lehotka Gábor, amikor Karácsonyi fantázia című darabját eljátszotta. A szilveszteri hangverseny utolsó aroganadarabjakónt J. S. Bach: Esz-dúr Preludium és fuga című lenyűgöző kompozíciója hangzott el. Pintér Emőke Restaurálás Szentendrén Kódexek nmen m A jövőben fokozottabban szolgálják a tudományt és a közművelődést az egyházi gyűj temények. Az Országos Széchényi Könyvtár laboratóriumában restaurálják az egyházak gyűjteményeiben levő egyedi példányokat — mintegy 100 középkori kódexet már restauráltak — a legjelentősebb történeti értékű iratokról — a kódexekről, a Mohács előtti oklevelekről, az egyházi anyakönyvekről pedig mikrofilmet készítenek. Az Akadémiai Könyvtár az egyházi könyvtárak kéziratait veszi filmre. Az esztergomi Keresztény Múzeum számára Budapesten restaurátorműhelyt létesítettek, s hasonlót rendeznek be az Iparművészeti Múzeumban a szerb egyház műtárgyainak restaurálására. A lehetőségekhez mérten javítják a gyűjtemények tárolási feltételeit, s számos eredmény született már e vonatkozásban is. Megfelelő raktárba került például a Magyar Piarista Levéltár és Kézirattár állománya, állami támogatás révén, a Magyarországi Református Egyház Központi Levéltárát raktárral, kutatószobával bővítették, a hajdúdorogi katolikus püspöki levéltár pedig új helyiségbe költözött. A kalocsai szeminárium könyvtára mintegy 14 ezer kötetet tartalmazó gyűjteményét a városi tanács és a járási könyvtár segítségével helyezték el. Folyamatban van az esztergomi főszékesegyházi kincstár felújítása és átrendezése, valamint a szentendrei szerb egvházmüvészeti múzeum restaurálása, átépítése. Központi nyilvántartás segíti a kutatók tájékoztatását. Az egyházi gyűjtemények jegyzékét, a könyvek, kéziratok, műtárgyak leírását a Nemzeti Könyvtár, az Országos Levéltár, az országos múzeumok, az egyházak gyűjteményi központjai bocsátják majd a kutatók rendelkezésére. Az utóbbi időben több helyütt nyitottak a közérdeklődésre számottartó egyházi kincsekből kiállítást. Az Iparművészeti Múzeumban a magyar- országi egyházak legszebb értékeit tárták a közönség elé. HETI FILMJEGYZET Konvoj Jelenet a Konvoj című amerikai filmből. Balról a főszereplő: Kris Krisiofferson Ügy létszák, a western, a vadnyugati film mítosza oly erős, a műfaj alakjai oly el- pusztíthiaitatlanok, hogy még egy modern, mai át hangszerelést is kibírnak, sőt, valószínűleg egyenesen ki is követelnek. Persze, talán pontosabb lenne úgy fogalmazni, hogy nem a műfaj, mint olyan, követeli ki önnön transzponálását, hanem'azok, akik a műfaj profi alkotói, ráéreznek egy újabb lehetőségre, s ők teszik át a mába a múlt századi cowboy, illetve annak idealizált mása, a magányos hős figuráját. A William L. Norton forgatókönyvéből Sam Peckinpah rendező által forgatott amerikai film, a Konvoj, tipikus terméke ennek az áttranszpo- nálásnak. Gyakorlatilag mindent megtart a vadnyugati ka- landfilm kötelező kellékeiből, a cselek mé n y bo n yo l ítást ól a dramaturgiai építkezésig, a figurák jellegzetes kiválogatásától a főhős mellé odaügyeskedett csinos lányig, akivel persze megtörténik a szintén kötelező románc. A különbség mindössze annyi, hogy a Konvoj hőse a musztáng nyergéből átkerült egy hatalmas kamion nyergesvontatójának sofőrülésébe, s nem egy, hanem sok száz lóerő fölött uralkodik. Nem a vad, úttalan pré- rin száguldozik az itt is magányos hős (aki egyébként a Gumikacsa becenévre hallgat), hanem kiépített utakon vagy soksávos sztrádákon. Nem a klasszikus, lengőajtós ivóban enyhíti éhét-szomját és napi betevő verekedési igényét, hanem a benzinkutak mellett épült hipermodern bisztrókban. Szívszerelme nem a gazdag ültetvényes mézszőke, tej- fehér bőrű szépséges lánya lesz, hanem egy lengén öltözött, barna hajú, kreol bőrű fotóslány, aki persze maga is egy Jaguáron furikázik. S a magányos hős nem a sanda, gonosz indulatú vidéki seriffel csap össze, hanem a Mocsok Lyle-nek becézett közlekedési rendőrrel, aki ugyan éppúgy a mellén viseld az ismert seriffcsillagot, mint a klasszikus westernek hasonló figurái, de már rendőrségi riadóautóval száguldozik, s egész kis hadsereg mozdul meg a szavára, sorozatlövő fegyverekkel, URH adó-vevőkkel, páncélautókkal. Minden maradt tehát a régiben, csak éppen a kellékek változtak. A néző szerencséjére Peckinpah kifogástalanul érti ezt a megmodemizált western műfajt, s olyan feszültséget tud teremteni a ka- mionos cowboyokkal is, mint annak idején a klasszikus western rendezők a lovasokkal. Jól megcsinált kalandfilm ez, melyben minden a helyén van. A tempó, a ritmus, a vágás, a fokozások, a kellőéin adagolt képi humor, a szövegpoénok -és más ötletek igen szórakoztató filmmé állnak össze. S mivel a fő figurákat jó színészek játsszák (Kris Kristoffer- son a Gumikacsát, Ali Mac- Graw a fotós lányt, Ernest Borgnine Mocsok Lyle-t), és a magyar szinkron is jól sikerült, elmondhatjuk, hogy a Konvoj pontosan azt . nyújtja, amit ígér: másfél óra kikapcsolódást. Égigérő fű Olyan ritkán készül nálunk gyerekfilm, hogy eleve örömmel üdvözölhetjük Palásthy György (Janikovszky Éva könyvéből készített) új filmjét. Messzire vezetne annak firtatása, miért mostohagyermek nálunk a gyermekfilm. Annyit azonban itt és most is meg kell jegyezni, hogy azzal a nagyvonalú közömbösséggel, mellyel filmgyártásunk a gyermekfilmekkel szemben (lehet, hogy csak a látszat szerint) viseltetik, igen szerencsétlen módon éppen azoknak a fiatal nemzedékeknek a jogos filmigényeit hagyjuk kielégítetlenül, akikből a későbbi felnőttebb nézők válnak majd. Azt hiszem, egyfajta fényűzés ezt figyelmen kívül hagyni. Nos, ami az új gyerekfilm, az Égigérő fű konkrét értékeit illeti, ott már kissé lelohad a körülbelül öt-hat éve hiába várt, s most végre megérkezett gyermekfilm fölött érzett örömünk. Palásthy György filmje ugyanis erősen felemás érzéseket kelt. Remekül indul — a kis főhős, Misu ábrándozása különböző hőstetteiről, s az ötlet, hogy ezeket a képzelt kalandokat a lépcsőház színes üvegablakainak egy-egy színtónusában lássuk megelevenedni, pompás nyolc-tíz percet eredményez.,. Itt valóban a gyermeki fantázia szerint „működik” a film. De aztán, ahogy megjelennek, s egyre fontosabb teret kapnak a felnőttek, úgy fordul át lassan a film valami felnötteskedő „gyerekizálásba”. Az alapötlet is ellaposodik (az tudniillik, bogy az ötvenkét évi parkőr: szolgálat után nyugdíjba vonuló Poldi bácsinak a Paripa utca 4. alatti öreg bérház udvarára amolyan miniparkol kell varázsolni), s egy csomó tisztázatlan, sőt erőltetett részlet telepszik rá. Ez részint elnyújtja a filmet, részint lelassítja a tempóját. Miután pedig a felnőttek, Misu és kií társnője, Piroska segítségével, illetve szervezésében lebonyolítják a füvesítést, meg még egy csomó egyéb ügyet is olyan „udvarbál” kerekedik £ film végére, ami kiáltóan fel- nőttes megoldás. (Arról mái nem is beszélek, hogy a legtöbb figura enyhén szólva is vérszegény karakter, s többüknek jut olyan „mély” szöveg, mint Poldi bácsinak, aki a filmben elhangzó igen kevés mondata legnagyobb részében a „Mindenütt jó, de legjobb otthon”, s a „Csak az a szép zöld fű fog hiányozni’ mondókák ismételgetésére van kárhoztatva.) így hát, hogy a közhelyeknél maradjunk, az egyik szemünk nevet, a másik meg sír az Égigérő fű nézése közben. Az nagyon örvendetes, hogy készült egy gyermekfilm, de az még örvendetesebb lett volna, ha az Égigérő fű — melyben egyébként semmiféle fű nem ér semeddig se — jobb film. Jobb, mint gyermekfilm, s jobb, mint film, a dolog kivitelezését, mesterségbeli meg- oldottságát illetően. Takács István