Pest Megyi Hírlap, 1980. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-30 / 24. szám
MONOB°VIDfn Pf 5 T XXII. ÉVFOLYAM, 24. SZÁM HÍRLAP különkiadása 1980. JANUAR 30., SZERDA Gyömrői helyzetkép A vásárlók igényei szerint Már a tavaszra készülnek Gyomron, az elmúlt évben négy kereskedelmi egységbe látogattunk el, hogy képet kapjunk a lakosság őszi—téli •ruhanemű ellátásáról. Az akkori körutat most megismételtük, arra a kérdésünkre keresve a választ, hogy az új esztendő első szállítmányaiból mi kerül a polcokra, illetve, hogy a boltok választéka mennyiben változik a tavalyihoz képest? Fehér hetek A Pest megyei Ruházati Kiskereskedelemi Vállaiat 0603-as számú boltjában a január 31-ig tartó Fehér hetek akció keretében 25—30-féle ágyneműt kínálnak: paplanos és dunyhás garnitúrát, szóló ágyneműt, függönyt, lepedőket Hamarosan szép paplanok érkeznek. Már az új szállítmányból kapható sok kötöttáru, például gyermek harisnyanadrág, zokni... A vállalat 604-es számú, szintén Táncsics Mihály úti egységében Matyó Jánosné üzletvezető elmondta, hogy eppen a napokban érkezik új áru. Várnak férfi és női melegholmit, gyermek és női mamuszt, férfi bundacipót, férfi, női csizmát. Februárban már a tavaszi szezonális cikkek megérkezésére is lehet számítani, fél- és száras cipők minden méretben kaphatók lesznek. — Komoly gondunk — mondja Matyó Jánosné —, hogy- hosszú ideje hiánycikk 31-től 38-as méretig cipő és gumiáru. Különösen sok gondunk van az új jótállás miatt a vevők nehezen értik meg, hogy nem cserélhetünk visz- sza minden cipőt. A helyzetet bonyolítja, hogy a reklamált Corsó-cipőket Budapestre, a ceglédi és a sárvár: ktsz-ek által gyártottakat pedig vissza természetesen Ceglédre és Sárvárra kell küldenünk javításra, mert itt Gyomron nincs aki a garanciális javítást elvállalná. Bővülő választék A Helios Gyömrői Ruhaipari Szövetkezet főkönyvelője, Gál Béla a következő tájékoztatást adta: — A leértékelt árukat kínáló boltunkban tavaly megszüntetett kötöttáru helyett főleg lakás-textíliákat árusítunk. Bővíteni kívánjuk az új évben a férfi felsőruházati konfekció kínálatát — az igényeknek megfelelően, minden méretben. Ezenkívül a saját, tehát a szövetkezet által készített osztályos áruink, az új termékstruktúra-váltásnak megfelelően, nálunk is kaphatók. Üj modellekre lehat A jobb időt várják Áprilisra kész a gazdabolt Az alapozás már elkészült, a panelek is felállításra várnak, hogy április 4-én kulcsra készen átadásra kerülhessen az előzetes tervek szerint Monoron az Áfész piactéri gazdaboltja. A 460 négyzetméter alapterületű üzlabház hat helyiségből áll, amelyben a tágas üzlettér 160 négyzetmétert foglal el. Elkülönített raktárt alakítanak ki a hathatós növényvédelmet szolgáló mérgeknek és nagy alapterületű helyiséget kap a műtrágya- raktár is. Persze a bolt adottságánál fogva feltétlenül szükséges tisztálkodási lehetőség biztosításáról sem feledkezett meg a szövetkezet tervező mérnöke, hideg-madeg vizes külön helyiség szolgálja e célt. A szennyvíz sem csordogál, bűzösodik az épület körül, közvetlenül a csatornahálózatba kerül. A házilagos brigád csupán a jobb időt várja, hogy a munka élénikebhé váljon. számítani idén: műbőrből, gyapjúból, kártolt szövetből, varrt szafari, zakó és felöltő lesz a kínálat. A függönyök és a szőnyegek választékát is tovább gazdagítjuk. Egyébként már raktáron van a következő évszak szezoncikkeinek egy része is: női és férfi fürdőruhák. Nagyobb bevétel Törekszünk az árváltozás rugalmas követésére, így figyelemre méltó árcsökkentésre lehet számítani a boltban — hívta fel figyelmünket a főkönyvelő, s elmondta még, hogy a rugalmas árkalkulációt elmúlt évi eredményeik is lehetővé teszik. Kétmilliós éves árbevételi tervét a szövetkezet 3 millió 200 ezer forintra teljesítette. Az idén 3 millió forint árbevételt várnak. Ferroelektrika Szövetkezet Motoros szelepek - exportra Eredményesen kezdődött az esztendő Az egyesült Ferroelektrika Szövetkezet dolgozó kollektívája tervszerűen végzi a januárra előirányzott munkáját. Igaz, még nincs kész a múlt évi eredményektől készült mérleg, azonban már annyi bizonyos, hogy termelési feladataikat 141 millió forintra, árbevételi terv'ükét 139,5 millióra teljesítették. Ez egyben azt is jeleníti, hogy a szövetkezet az V. ötéves terv végére előirányzott termelés- feljutását már több mint 3 millióval íúí is teljesítette. Bővült a hazai piacra gyártott motoros szelepek és a szocialista exportra is gyártott haj- sütő vasiak, hajszárítók volumene is. Kiváló áruk Mint Császi Sándor, az egyesült szövetkezet vezetője elmondta, 45 ezer hajszárítót és mintegy 160 ezer hajsütő vasat küldtek a baráti országok megrendelőinek. Motoros szelepekből a nagy hazai felvevőpiac — és a svéd importból származó hasonló gyártmányok minőségét elérő vecsési konstrukciók — igényei szerint a hároméves program feladatait túlteljesítették, s mintegy 2 ezer 350 vezérelhető motoros szelepet gyártottak a Asztalitenisz, modellezés A nap kulturális programja Próbál a néptánccsoport Gyomron, 16 árától: ifjúsági klubfoglalkozás, 18-tól: a népi támccsoport próbája Mendén, 15-től: a. dolgozók iskolája. Monoron, 16-tól: az irodalmi színpad foglalkozása (a gimnáziumban), 17-től: az asztalitenisz klub összejövete- I kör foglalkozása (az általános le (a Munkásőr úti iskolában) I iskolában). és a cigányklub foglalkozása (a művelődési házban), a moziban, 16, 18 és 20-tól: Avasálarcos férfi. Pilisen, 18-tól: ifjúsági klub- foglalkozás. Úriban: a modellező srakRendörségi krónika A helypénzt dézsmálta Jókora forgalmat bonyolít le a gyömrői piac. Főként nyáron kínálják sokan áruikat, a kertekben megtermelt friss zöldséget, gyümölcsöt. Árusítani tudvalévőén csak hely- pénz ellenében lehet, ez a pénz azonban nem mindig jutott el rendeltetési helyére. A dologban a .32 esztendős Segít a tanács Egyedül a régi bérházban Beszédes nyilvántartások M. G. idős korára magára maradt. Egyedül a régi bérház zajos lakásai között apró szobájában. Amíg bírta magát, fehémeművarrónőként kereste a kenyerét, bejárónős- ködött, ám annyi jövedelme sosem volt, hogy öreg napjaira félretehetett volna akár egy csekély összeget is. Nyugdíjra nem jogosult. Családja, eltartója nincs, segítséget nem kárt, nem is kapott soha senkitől. A lassan múló napok egyre súlyosabbá váltak: ki hozza fel az emeletre a szeneskamrát, s egyáltalán honnan, miből vegyen szenet? Hogyan vigye le a hamut, hogyan, miből vásároljon? Egy nao úgy érezte, képtelen tovább cipelni a nyomasztó magányt éá elesettséget. A temetőbe ballagott k.i, kabátját a kút mellé tette, s a 'mélybe ereszkedett. A sors kiszámíthatatlan grimasza: a víz csupán a derekáig ért. Négy óra hosszáig állt M. G. a jeges hidegben némán, míg valaki észrevette a ruhacsomót, belenézett a kútba — s értesítette a mentőket. M. G.-t azóta a kórházból is hazaengedték, vissza, a zajos, kopott bérház, kopott szobájába. nagyközségi tanács szociális főelőadója vaskos nyilvántartást lapozgat. M. G. neve az utolsó a bejegyzések közül, aki rendszeres segélyre jogosult. — Szerencsére nem minden eset ilyen tragikus, többnyire egy szomszéd; egy ismerős bejelentése alapján jut tudomásunkra, hogy valahol, valakinek a „hivatal” segítsége jelenti az utolsó kapaszkodót. Hetvenhárom a rendszeres szociális segélyben részesülők száma. Sok, bizony sok. Az összeg, amit havonta utalni tudunk részükre, a legkisebb özvegyi nyugdíjnak felel meg: havi 1 ezer 360 forint. Akad, aki kevesebbet kap, mert valamelyik hozzátartozója esetleg kiegészíti az általunk utalt összeget. Egy tény: akik szociális segélyhez jutnak, azoknak égetően szüksége is van rá, mert sem saját jövedelme, sem tartásra kötelezhető vagy képes hozzátartozója nincs. Sok a „nehéz ügy”, s a számuk évről évre nő. 1976-ban 54, 1977-ben 57, tavaly már 63 elesett, magányos idős ember szorult a közösség támogatására. A szociális főelőadó tavaly 267 hozzá forduló sorsát Fehér Károlyné, a monori I igyekezett valami módon emberibbé tenni: segéllyel, étkeztetéssel, gondnok vagy ápoló kijelölésével. Azoknak az elhunytaknak a száma is nőtt, akiket a köz kellett hogy el- temettessen, tavaly már minden eddigit felülmúlt: hét köztemeíést rendezett a tanács. — Igyekszünk segíteni ahol, amiben csak lehet. Akadnak, akik vissza is élnének ezzel, „elirigylik” a közösség által pénzzel támogatottak jövedelmét, amely pedig amúgy is meglehetősen csekély. Alapos környezettanulmány, kérde- zősködés és informálódás előz meg minden ügyet, amely hozzánk kerül — mondja Fehér Károlyné. — Minden évben újra és újra felülvizsgálom azokat az eseteket is, amelyek már szerepelnek a nyilvántartásban, de egy sem akad, amely érvénytelenné vált volna *• Újabbak és újabbak csatlakoznak, sok a teljesen magára hagyott idős ember, s tenni értük — házi betegápolással, öregek napközi otthonával, rendszeres vagy alkalmi segélyekkel — naponta megújuló feladat. K. Zs. Sz. Istvánná a ludas. A tanács édesanyját bízta meg a helypénz beszedésével, s ebben ó is segédkezett. Később azonban már egyedül intézte a dolgokat, maga végezte az elszámolásokat és vette fel a pénzt. A tanácsnál is gyakori vendég volt, ám senkinek nem tűnt fel, hogy beteg édesanyja helyett intézi az ügyeket. Először tavaly nyáron esett kísértésbe és néhány száz forinttal kevesebbet postázott a kelleténél. Ezután már minden héten megdézsmálta az összeget, a bevételből szüksé- letei szerint költekezett. „Csak a fizetésemet akartam kiegészíteni” — mondta, bár 4 ezer forint feletti a havi jövedelme. Ügy gondolta, hogy év végén majd szépen visszarakja az elsikkasztott pénzt. Arra számított, hogy munkahelyén nagyobb összegű jutalmat kap decemberben. Nem tudni, hogy megkapta-e a jutalmat, vagy nem, mert a tanács ellenőrei nem várták meg a decembert. A múlt év novemberében elszámoltatták és csaknem 13 ezer forintnyi hiányra bukkantak. A tanácsi határozat szerint Sz. Istvánná 1980. június 30-ig köteles a pénzt a tanács számlájára befizetni. Még részletfizetési kedvezményt is kapott, az összeget 2 ezer 450 forintonként kell törlesztenie. K. L. Faházak az úttörőtáborba Tavaly — a járási összefogás nyomán — tovább bővült és korszerűsödött a káptalanfüredi járási úttörőtábor: megépült ugyanis az ebédlő és a konyhahelyiség. Ebben az esztendőben a gyömrői nagyközségi tanács 231 $zer forintot szán a tábor további korszerűsítésére, amelyből a legrégebbi faháza kát cserélik ki újakra. fővárosi távfűtőművek részére. Ebben az évben — importkiváltási céllal — már háromezer készül ezekből a praktikus fűtésvezérlési berendezésből, ami energ iataka- rékossági szempontból is jelentős előnyökkel kecsegtet. — Az életbe léptetett közgazdasági szabályozók és termelői árak kedvezőtlenül érintettek bennünket, de számoltunk ezzel. Termékeink közül a hajszárító kivételével valamennyinek csökkent az ára. Annyi bizonyos, hogy nemcsak a nyereség lesz kevesebb az idén, hanem a bér- gazdálkodás is szigorúbb feltételekhez van kötve. Gyakorlatilag azonban az elvégzendő munkák nagyobb feladatot jelentenek közösségünk számára. Éppen ezért is kell a differenciált fejlesztés és bérezés lehetőségével még tudatosabban élni. Az őszi vásáron a müncheni EV RAS céggel aláírt szerződés alapján új bajszárítótípust kezdünk ei gyártani. A nyugatnémet partnertől várjuk a szerződés szerinti célszerszámokat, s minden valószínűség szerint a II. félévben már a kísérleti széria után a tőkés export is megindulhat — mondta Császi Sándor. Ebben az évben a kistermelőknek , is praktikus fóliahegesztő berendezésekből megindul a sorozatgyártás. A Ferroetektrikában mintegy 20 ezer gyártásával számolnak. Mintegy a vásárlók megnyugtatására is érdemes megemlíteni, hogy több Ferroelektri- toa-gyártmány minőségét kiváló áruk fórumával ismerték el Jó minőségű munkájuk eredménye az is, hogy a motoros szelepek szervizmunkáját saját emberük végzi, s egy ember korrigálni tudja a felmerült reklamációkat. Az idén szeretnék szelepjeikkel is megpályázni a 'kiváló áru elismerő címet Kevesebb túlórával — örülünk neki, hogy rnag- iódi egységünk termékeinél is egyre kevesebb a minőségi kifogás. Az egység dolgozóit dicséri, hogy 35 milliós, elmúlt évi tervüket teljesíteni tudták. Elsosoroan a felvonótornyok, más szóval liftvázak kooperációs gyártásában, az öntödei és gaivanizálási tevékenységben tettek sokat a közös asztalra. Mind az öntödei, mind a galvanizálói kapacitást igyekszünk saját gyártmányaink érdekében lekötni. Az. öntőknél készítünk például több olyan nyers alkatrészt, amelynek kereskedelmi áruból való előállítása egyébként jelentős anyagpazarlást jelentene a forgácsolásnál. A szövetkezetben egyébként 1979-ben is csökkent a túlórák száma. Tavalyi áron számolva, az idei 4—5 százalékos termelés- bővülést 6—7 százalékos létszámcsökkentéssel kell elérnünk, A csökkenés elsősorban a kisegítő, illetve bedolgozói lét- ’ számot érinti, de minden bizonnyal az alkalmazotti állományban Is erősödik majd. Saját hatáskörben januárban már három improduktív dolgozónkat fizikai állományba helyeztük, s hasonló átcsoportosításra ezután is sor kerül. Így például a lakatosok közül több dolgozónkat az átcsoportosítás előkészítésére műszerésznek képzőnk át, mi vei szövetkezetünk feladatai is ezt igénylik. Nincsenek sokan... Nincs itt nagy létszámú változtatásokról, illetve átcsoportosításokról szó, hiszen a szövetkezet létszáma sem sok — tájékoztatott a szövetkezet elnöke. A Ferroelektriloánál tehát felismerték a szigorúbb termelési, gazdálkodási lehetőségek által diktált ütemet, a munkájukat is így koordinálják. S ehhez a szövetkezet vezetése a dolgozó kollektíva támogatáséra is számíthat. Szolgálati lakások A Gyömrői Kisegítő Iskola és Nevelőotthon részére az idén újabb két pedagógus szolgálati lakás kerül megépítésre Az állami hozzájárulás a két otthonhoz egymillió 240 ezer forint. Utasok bosszúságai Autóbusszal a fővárosba... A Volán Monorról induló 6.15-ös reggeli gyorsjárata a sorompónál már majdnem megtelt. Fagyos, hideg, zúzma- rás ablakok fogadtak, a műbőr üléshuzaton átsütött a dermesztő hideg. A fűtőtest nem duruzsolt, mint máskor, igaz akkor mínusz 3 fok volt, ezen a reggelen pedig tizenhatot mutatott a hőmérő. A Studencz-tanyánál idős néni száll *■ fel, fázósan topogott, Üllőn és Vecsésen pedig iskolás gyerekek dideregitek. Szabad ég alatt Mindenki, mintha összebeszélt volna, zajongott. Leheletünk páraként csapódott az ablaküvegnek, de a zúzmara nem akart elolvadni. Egy diáklány kesztyűs kezével az ablakra rajzolta: „Miért nincs meleg?” Lábaimat, magam alá húzva, gubbasztottam az ülésen, a fogam azonban még a Nagyvárad téren is vacogott, amikor dermedt tagokkal lekászálódtam a buszról. Némi vigaszt ugyanakkor sajnálatot is éreztem, amikor megláttam a vezetőülésben a takarókkal bebugyolált, piros orrú sofőrt, aki széttárt karral jelezte: ez van. nem lehet mást tenni. De valóban így van-e? Hazatértemkor felhívtam a Volán monori szervizgarázsáh és a csoportvezetőtől kértem felvilágosítást a tapasztaltakról. Megtudtam: a Rába—Mann motorral működő csuklós sárga autóbuszokat Sirokkó rendszerű, olajkeringésű fű főtest melegíti. Nagyon jól, ha a hideg mínusz 5—10 fok körül mozog. Amikor azonban hidegebbre fordul, az olaj megdermed, hiszen az autóbuszok szabad ég alatt „garazsíroznak”. Ha meleg garázsból indulnának ki, más volna a helyzet, alapjáraton azonban hosszabb időn át „előmelegíteni” nem lehet a kocsikat, mert kevés az olajozás, mint a régi Ikarusokon. Ha megdermed a gázolaj, akkor a szivattyúrendszer nem tudja az üzemanyagot szakítani. Előmelegítés •Nincs más megoldás, mint még több petróleummal keverni a gázolajat. Ezt teszik a szerviz^arázs szakemberei, hogy a műszakilag jól felkészített kocsikban „besegítsenek” a Sirokkónak. Az előírás azonban — tájékoztatott a csoportvezető —, a tízperces előmelegítés. Ez feltétlenül szükséges. Az a sofőr, aki feladatát lelkiismeretesen végzi, és idejét jól osztja be, elősegítheti a fűtés jó hatásfokát. A dermesztő, hidegben azonban gyakoribbak az előre nem észlelhető és bekövetkező műszaki hibák, amelyek akadályozzák a szervezettséget. Ez kedvezőtlenül hat a közlekedésben részt vevő gépjárművek produktív futóidejére s a dolgozók munkakörülményeire is. Hideg váróterem Ezt nem is cáfoljuk, így igaz, tudjuk, ismerjük azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a közlekedési dolgozók tesznek. Nem tudunk'azonban egyetérteni azzal, hogy hideg, fűtet- len váróterem várja az utasokat a Nagyvárad téren. Egy olajkályha vagy elektromos radiátor megtenné a magáét, nem jégverem fogadná az amúgy is fűtötten kocsikban utazókat. Hörömpö Jenő