Pest Megyi Hírlap, 1980. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-27 / 22. szám

Összevont taggyűlés Erőgyűjtés a nehezebb évekre Tanácskozlak a szövőgyár kommunistái Kevesebben szólaltak fel a Hazai Fésűsfonó- és Szövő­gyár kerepestarcsai gyára ösz- szevont vezetőségválasztó tag­gyűlésén, mint a korábbi alap­szervezeti eszmecseréken. Ke­vesebben, de akik szót kértek, röviden és tömören a gyár előtt álló, jövőjét döntően be­folyásoló kérdésekről beszél­tek. A pártszervezet és -veze­tőség ötéves tevékenységéről részletes, jól áttekinthető be­számolót hallottak, ez is meg­könnyítette helyzetüket. Egy percre visszatérve az alapszervezetek taggyűléseire: a munka értékelésekor a tag­ság csaknem negyven, a Köz­ponti Bizottság irányelveinek tárgyalásakor majdnem ötven százalékban nyilvánított véle­ményt. A pártvezetőség titká­rától, Fabók Jánostól, akit új­jáválasztottak, azt is megtud­tuk, hogy az üzem tevékeny­ségének valamennyi oldala szóba került az alapszerveze­tek beszámoló és vezetőségvá­lasztó taggyűlésein. A fonás művészete Két téma köré csoportosít­hatók az összevont taggyűlé­sen elhangzott fejtegetések. Akár a gyár létkérdéseinek is nevezhetjük őket. Az egyik a fluktuáció, a másik a gazda­ságosság, a költségek csökken­tése. Művezető, KISZ-titkár, fo­nónő, igazgató, főmérnök, szb- titkár ugyanattól a felelősség­től áthatva fejtette ki vélemé­nyét, hangsúlyozva, elsősorban itt, az üzemben, a maguk ere­jére támaszkodva, kihasználva a szép számmal adódó lehető­ségeket; kell megteremteni a fejlődés következő fokának el­éréséhez nélkülözhetetlen fel­zwtt szervezettségi szintet el­érni. Különösen fájó, hogy 25—30 régi dolgozó is hátat fordított a szakszervezetnek, vélt vagy valódi sérelem miatt. Ez is igazolja, tehetjük hozzá, a főmérnök bánásmód­ra vonatkozó szavainak fon­tosságát. Puskás Bálint, a fonoda és cérnázóüzem vezetője szavai­ból már sejtett az az út, ame­lyen haladva elérhetik a min­denki által kívánt eredmé­nyeket. Üzemük tavaly jó­val kisebb létszámmal ért el nagyobb teljesítményt, 350 tonnával termeltek többet az előző éviinél. S ha kis mér­tékben is, a hulladék many- nyisége is csökkent, aminek jelentőségét akkor értékel­hetjük, ha említjük a vita többi résztvevőjét, ajkik pél­dákkal bizonyították, milyen sok anyag pocsékolódik el a nemtörődömség miatt. A mi­nőségi kifogások sem vala­miféle nyomós okok következ­ményei. Java részük figyelme­sebb munkával elkerülhető, vélte az üzemvezető. A pártonkivüliekkel Tévednénk, ha mindent csupán gazdasági szemmel néznénk. Puskás Bálint is ki­emelte az egyén szerepéi, a termelésben. A személyiség formálásában viszont nagyon nagy feladatai vannak a kis­közösségeknek, a szocialista brigádoknak és a pártcsopor­toknak. Foglalkoztak a taggyűlésen a fiatalokkal, az ifjúsági szer­vezettel is. Tapasztalataikat összefoglalva túl nyugisnak tartják őket. A fiatalok hoz­zászólásai alátámasztották ezt a véleményt. Inkább csak kértek a pártivezetőségtől, hiányoztak a lendületre, fia­talos tettre készségre utaló szavak. Szerencsére felelőssé­güket is érzik, ami Dömsödi László fiatal művezető szavai­ból is kitűnt. — Nekünk kell élen járni a munkafegyelem to­vábbi szilárdításában — han­goztatta —, a pártonikívüliek- kel való kapcsolat ápolásában, s nem kevésbé a tagnevelés­ben —, hiszen egyre több a nyugdíjas korú a pártszer­vezetben. A beszámoló adata szerint 46 esztendő az átlag­életkor. T ermelékenység Kiragadott mozzanatokat idéztünk a szövőgyár párt- szervezetének összevont tag­gyűléséből. Olyanokat, ame­lyek a gondok felemlegetése mellett megszüntetésük mód- j4t is felvillantják. S hogy meg fogják oldani, arra bi­zonyíték a tetteknek az a példatára, ami az eltelt öt esztendő megannyi fáradság­gal elért eredményeiből kike- rekedik. Idézzünk egyetlen adatot: 1975-höz viszonyítva 45 százalékkal emelkedett a kerepestarcsai gyár termelé­kenysége. K. P. Kétéves levelező edzőképző tanfolyamot indít 18—45 év közötti érdeklődőik számára, 27 sportágban, a Testnevelési Főiskola Továbbképző Intéze­te. Jelentkezni március 27-ig lehet, bővebb felvilágosítást a városi-járási testnevelési é_s sporthivatalban kaphatnak a pályázók. Kiválók munkában, szolgálatban Munkásőrök ünnepi egységgyűlése Ünnepélyes évzáró egység­gyűlést tartottak tegnap (szombaton) a járási-városi Kobzi János munkásőregység, az Agrártudományi Egyetem aulájában, amelyen megjelent és az elnökségben foglalt he­lyet Balogh László, a Pest megyei pártbizottság titkára, Pataki József, a munkásőrség Pest megyei parancsnokságá­nak kiképzési szakcsoportve­zetője, Bállá János, a járási, Plutzer Miklós, a városi párt- bizottság első titkára, Bene­dek János, a városi tanács el­nöke, dr. Süpek Zoltán, a já­rási hivatal elnöke. Az ünnepi egységgyűlést Árvái Ferenc parancsnokhe­lyettes nyitotta meg, majd Várnagy Attila, a Kobzi Já­nos munkásőregység parancs­noka értékelte a múlt évi eredményeket. Elért célok — A járási és a városi párt-végrehajtóbizottság meg­tárgyalta az 1979. évi mun­kánkról szóló jelentésünket, mondotta bevezetőben, és ha­tározatot hozott színvonalának emelésére. A testületek elis­merésüket és köszönetüket fe­jezték a munkásőrök fegyel­mezett munkájáért, a kikép­zési és szolgálati feladatok ellátásában mutatott helytál­lásukért. — Egységünk az 1979. évre meghatározott feladatokat a követelményeknek megfele­lően összességében jó ered­ménnyel hajtotta végre. A fentiek alapján jelenthetem, hogy a vállalt kötelezettsé­geinknek eleget tettünk, a ki­képzési év elején meghatáro­zott céljainkat elértük. — Tovább erősítettük a társ fegyveres testületekkel és az ifjúsági szervezetekkel baráti kapcsolatainkat Elismeréssel szólhaturík azokról, akik mun­kájuk, a kiképzési feladatok elvégzése mellett szabad ide­jükben a rendőri szervekkel együtt őrködtek a járás és a város közbiztonságáért. Ezután hazánk közelgő két nag-y eseményéről szólt, a XII. pártkongresszusról és a fel- szabadulás 35. évfordulójáról, kiemelve, a munkásőrök Gö­döllőn és a községekben is a tőlük megszokott helytállással készülnek az eseményekre. Ezt követően Várnagy Atti­la köszöntötte a leszerelő és tartalékállományba vonuló munkásőröket a 20, 15, 10 éve szolgálatot teljesítőket, az elő­képző alegység tagjait és azokat akik a tavalyi szocia­lista munkaversenyben kiváló eredményeket értek el. Az egységgyűlés következő részében elismeréseket és ki­tüntetéseket adtak át. A Kob­zi János munkásőregység hír­adós szakalegységének, a gép­gyári alegységnek és az ikladi Ipari Műszer gyár 1-es szaka­szának a kiváló címet tanúsító oklevelet és vándorzászlót Élenjárók círtj^ Kiváló parancsnoki ci érdemelt ki Sánta István,' a gépgyár műszaki ellenőre, Czira Ottó, a monori mezőgép aszódi üzemének meó-vezető- je, Nagy Ferenc, a gépgyár lakatosa, Temesvári Imre, az árammérőgyár tűzvédelmi elő­adója, Farkas János, a túrái Magyar—Kubai Barátság Ter­melőszövetkezet hegesztője. Kiváló Kiunkásőr lett Szlivka Istvánná, a járási-városi pa­rancsnokság munkatársa, Ke­lemen Vilmos, az aszódi Fer- romechanika fejlesztő mérnö­ke, Gerháth József, a gépgyár diszpécsere, Egyed Miklós, a Pécel—Isaszeg Áfész boltveze­tője, Szekeres Tamás, a gép­gyár esztergályosa, Maszlag Mihály, a vácszentlászlói Zöld­mező Tsz lakatosa, Mogyorósi János, a gépgyár gépkocsive­zetője, Pálffy Vilmos, az Or­szágos Mérésügyi Hivatal mű­szaki átvevője, Herczeg Jenő, az ATE műszaki főelőadója, Szabó József, a Hazai Fésűs­fonó és Szövőgyár kerepes­tarcsai gyárának technikusa. Tóth Zoltán, a PEFÉM veres- egyházi üzemének gondnoka, Günther Zoltán, az IMI autó­szerelője, Bárány Lajos, az IMI szerszámkészítője, Kleidl- mayer József, a Fővárosi II. számú Építőipari Vállalat kő­művese és Varga József, az ikladi Galgavölgye Tsz vízve­zeték-szerelője. Évtizedes szolgálat Számosán kapták meg a Szolgálati érdemérmet, illetve emlékjelvényt. Húszéves szolgálatért Szőke Károly, az árammérőgyár mű­vezetője, Janota József, a Fő­városi Közterület-fenntartó Vállalat csoportvezetője, Fra- nyó János nyugdíjas, Mahó Sándor, a MEZŐGÉP aszódi üzemének géplakatos-csoport­vezetője, Braxátor László, a gépgyár művezetője, Dudás Ferenc, az árammérőgyár gép­beállító ja. Tizenöt éves szol­gálatért huszonhármán, tíz­évesért tizennyolcán vehették át az érdemérmet. A Szolgá­lati emlékjelvényt huszonegy leszerelő és tartalékállomány­ba vonuló munkásőr kapta meg. Felemelő pillanatához érke­zett ezután az egységgyűlés: az előképző alegység huszon­hat tagja tett esküt, majd dr. Bálint Géza, az ATE ad­junktusa adta át jelképesen a fegyvert Malik Lászlónak a gépgyár személyzeti előadójá­nak. Befejezésül Bállá János, a járási és a városi pártbizottság nevében szólt meleg szavakkal a régi és az új munkásőrök­höz, méltatva helytállásukat, a kiképzési évben nyújtott teljesítményükért. Köszöntöt­ték az egységgyűlést a túrái és a gödöllői úttörőmunkásőrök is. Az ünnepélyes egységgyűlés után a túrái ’ Galgavidéke Áfész Muhary Elemér népi együttese szórakoztatta a munkásőröket és a vendége­ket Kör Pál A sokarcú tél Még aki nem szereti a te­let, az is tegye a szívére a kezét: igaz, hogy gyönyörű? No, nem mindig persze, de amikor a frissen esett hó pu­ha dunnaként rátelepedik a buckákra, amikor mesebeli rajzolattal egészíti ki a faágak legkisebb részleteit is, amikor bizsergetően ropog a talpunk alatt, akkor feltétlenül. De ügyelni kell. hiszen a tél szépségei igencsak mulandóak. Mert mi volt a minap is. Dél­előtt még hatalmas pelyhek- ben esett a hó, átható fehér­ségbe burkolózott a Város, de alig telt el egy-két óra, s már vigasztalan eső hullott, elmos­va a fehérséget, szürke ködbe burkolva az előbb még oly varázslatos tájat. S aki ezt a röpke egy-két órát elmulasz­totta, az már csak a legköze­lebbi hasonló hóesésben re­A múltról a mának A bujkától a török irhabundáig tételeket és körülményeket. A vállalat hat gyára közül alighanem Kerepestarcsán a legnagyobb a munkásvándor­lás, hangoztatta Laczonyi László főmérnök, amiért év­ről évre súlyos árat fizet a kollektíva. A fonás művészetét nem lehet egy-két hónap alatt elsajátítani — tette hozzá ma­gyarázatul. A hozzáértésnek pedig most, amikor előtérben áll a minőség, amikor egyre szigorúbb követelmények sze­rint veszik át az árut, felbe­csülhetetlen az értéke. Valódi és vélt Mindenkinek mindent el kell követnie, hogy az újon­nan belépők ne átmeneti ál­lomásnak tekintsék a gyárat, hanem hosszú időre szóló munkahelynek. De legalább ilyen bánásmódot érdemel­nek az évtizedek óta itt dol­gozók, akik a legnehezebb időkben sem foglalkoztak a kilépés gondolatával, s akik­nek elsősorban köszönheti?, hogy a gyár évről évre tel­jesíti tervét, hogy sikeresen hajtották végi-e a másfél száz milliós rekonstrukciót. Közülük kerülnek ki azok, akik egyre sokoldalúbbá ké­pezik magukat, hogy pótol­hassák azokat, akik valami­lyen okból kénytelenek ma­gára hagyni a gépet Figyelemre méltó ellent­mondásra mutatott rá a szas- szervezeti bizotts-ig t' lkára, Stréer Királyné. Elmondta, »vek óta képtelenek a kitű­Már azt hittük, javul az idő, hiszen Vince napján csurgott az eresz,'-de másnapra megér­kezett a havazás. Űjra tél van. Fából készült hólapáttal takarítják a nyugdíjasok a jár­dát. A fiatalokat, a munkaké­pes férfiakat, nőkét, legénye­ket, lányokat, elvitte a hajna­li vonat. Nagyszülők kézen­fogva vezetik pöttömnyi uno­káikat az, óvodába. A munká­ban megrokkant öregre, együtt koptattuk a palatáblát az ele­mi iskolában, ráköszönök, és dicsérem az unoka bundáját. — Törökországba jártak a gyerekek a nyáron. Onnan hozták. Maguknak is vettek — mondja nem titkolt büszke­séggel. Igazi nincstelenség Este a művelődési ház ifjú­sági klubjában gyülekeznek a fiatalok. Rojtos aljú farmer­nadrág, félretaposott sarkú ci­pő. Fölötte háromnegyedes ir­habunda. Kapucnival, sok prémmel. Ez most a divat. Fiúk, lányok ezt viselik. Szo- kolay István, a művelődési ház fűtője dörmög. — Topisak ezek a gyereket, tízezer fo­rintért. Bezzeg a mi időnkben igazi volt a szegénység, valódi a nincstelenség. Balogh Béla gondnok rábólint. Hogy is volt akkor? — fag- I gatom a régieket. Nem szíve­sen beszélnek. Nem emlékez­nek? Elfelejtették volna, hogy jártak, jártunk, öltöztünk öt­ven, hatvan évvel ezelőtt? A kisgyerekek — fiúk és lányok egyaránt — öt-hatéves korukig zobonyban jártak. Egybeszabott szoknya és blúz volt ez a ruhadarab. Ebbe az­tán nem nagyon lehetett a hi­degre menni. Ültek a gyerekek, akár a fecskék, összebújva a kemence padkáján és hallgatták az idő­sek beszélgetését. A pici szo­bába szorult akkoriban az egész család. Ott főztek, mos­tak, szőttek, fontak, trécseltek reggeltől estig. Cipőre már nem jutott a gyerekeknek. Ahol négy-öt fióka élt, ott eset­leg akadt egy pár lábbeli. Akinek sikerült megkapa­rintani, az rövid időre kifut­hatott. A többiek bőgtek, or­dítottak, az élelmesebbek a tiltakozó felnőttek lába között kiszaladtak. Porzott a hó a meztelen talpuk alatt. Pár percnyi futkosás a havon, az­tán jó volt űjra letelepedni a kemence sarkába. Tanyázás a dikón A legények az istállóban húzták meg magukat. A pár ló, meg a tehén adott annyi meleget, hogy az istálló sarká­ban felállított dikón el lehe­tett tanyázni. Kártya, olvasga­tás, nagy-nagy beszélgetések. Az utcára inkább csak este merészkedtek. Nagyon kevés legénynek volt nagykabátja. Lábukat bakancsba dugták, nem csizmába. A csizma ritka kincsnek számított. Jó volt, ha egy pár akadt a családban. A legények váltva húzták fel. Egyik vasárnap az egyik, má­sikon a másik. Mindig az, aki vállalta a vasárnapi templo­mot. A mákosnadrágon — egé­szen olcsó szövet — átfújt a szél, de bizony senki sem is­merte be, hogy fázik. Sárga homok A nagylányok ruházata is szegényes volt. Mindig fejken­dő nélkül jártak, akárhogy hordta a szél a havat, s bár­hogy csikorgóit a talpuk alatt a keményre fagyott hó. Va­sárnaponként vékony selyem­blúzt vettek magukra, s erre húzták a bujkát. A bujka, rö­vid . kiskabáthoz hasonlított, pótolta a kardigánt. Kará­csonykor, újévkor, a templo­mi szertartásokon sem öltöz­tek melegen. Fehér hímzett gyolcskendőt kötöttek a vállukra. Fázniuk persze nem volt szabad. Nagy szégyen lett volna még a gaz­dag lányra is, ha kirázza a hideg. Ha fáztak, hát fáztak, csak ne lássa senki. A lábuk­ra bokszból készült csizmát húztak. Cipője kevés lánynak volt. Amíg a deres hajnalok be nem köszöntöttek, addig mezítláb jártak. Aztán jöhe­tett a csizma. Persze, csak az utcára, ha valahová menni kellett. Otthon, a földes szoba sárga homokján jó volt mezít­láb is. Az anyáknak sem volt jobb a helyzetük. Vastag posztó­ból készített nagykendőt bo­rítottak a vállukra. Ugyan­ilyen anyagból szabták a fej­re való kendőt is. Kékfestőből készült szoknyát viseltek. Ün­nepi ruhájuk nekik is a buj­ka volt. Sárgarézből készült pakfonttal gombolták. Aki két pár csizmát őrzött otthonában, az már gazdagnak számított. Az eligazodáshoz A férfiak sem nagyon diva­toztak. Nadrágjuk posztóból, vagy bársonyból készült. Hét­köznap súlyos, nehéz, bőrből készült bakancsban jártak. Faggyúval, zsírral, néha hám- olaijal kenegették. Félcipőt talán nem is láttak. Vasár­napra bőszárú csizmát húztak. Ebbe tűrték a fekete bársony pantallót. Csizmanadrágot nem hordtak. Az a kasznárok, is­pánok módija volt. A hosszú télikabát sem tartozott a ru­határukba. Helyette sötét posz­tóból szabott, derékig érő far­kaskabátot viseltek, amelynek a nyakát prém díszítette. Ennyi volt, amit le tudtam jegyezni a szinte szégyellősen Kimondott szavakból. Nem sok. de talán segít eligazodni elődeink tegnapjában és fez az eligazodás elvezet a mában levő értékek, eredmények fel­ismeréséig. F. M. S ha már az igyekezetnél tartunk, az idén nem érheti szó a telet, de az iskolákat, a KISZ-eseket, a sportegyesüle­teket s a tömegsport szerve­zőit sem. Alaposan kihasznál­ták a lehetőségeket. Egymást érték a versenyek, a téli sport­napok. A szánkózó, a síző, a korcsolyázó felnőttek, gyere­kek próbára tehették ügyessé­güket, igaz, nem egyenlő fel­tételek között. Azt hallottuk például, hogy az egyik isko­lában ingyenes volt a korcso­lyapálya, másutt meg öt fo­rintot kellett fizetni. Hiába, a szokások különbözőek. De ez­zel együtt is nagyszerű ez a január a téli sportok kedvelői­nek. Nem úgy a közlekedőknek. Mert ez ügyben, akárcsak a korábbi, kevésbé igazi teleken. talányos jelenségek borzolják a gyalogosok és az autósok idegeit. Elcsépelt nőén, hogy a télre felkészülő illetékes hiva­talok, amíg csak be nem kö­szönt a hideg évszak, eskü- döznek, hogy a korábbiakkal ellentétben, most aztán már igazán felkészültek a télre. Holott talán nem is kellene bejelenteni, s az több szem­pontból is üdvös lenne. Mert ugye, aki nem ígér, azt legalábbis emiatt, nem le­het felelősségre vonni. S ta­lán mert akkor kevésbé lenne bosszantó, hogy itt-ott nyomát seri látni a nagy igyekezet­nek. Nem érdemes szóvá ten­ni, sokadszor is süket fülek­re találna, hogy mindenütt a tulajdonosoknak, a kezelőknek kell eltakarítani a havat, a je­get a járdákról, legyen szó magánosokról, vagy közületek- rőL G. Z. *

Next

/
Thumbnails
Contents