Pest Megyi Hírlap, 1980. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-25 / 20. szám

P E S T ‘ME G' t-'ÉH H f R L : a P KÜLÖN KJ'* tó t XXII. ÉVFOLYAM, 20. SZÁM 1980. JANUÁR 25., PÉNTEK összefogással gyarapítható javak Őszinte, megalapozott válaszok Monor nagyközségben száz- négy a tanácstagi választóke­rületek száma. A tanácstagok közül 86 tartotta meg a ta­valyi esztendő végért beszá­molóját, 1 ezer 30 választó- polgár részvételével. Nőtt azok száma, akik kíváncsiak voltak rá. hogyan is képviselte érde­keiket választott képviselőjük a köz fórumain, s a tanácsta­gi beszámolók aktívabbak is voltak az előző évekéinél. Egyetlen összehasonlító adat is bizonyítja: lS78-ban 7,2, 1979-ben 98 volt a közérdekű bejelentések száma. Kiss Györggyel, a nagyköz­ségi közös tanács vb-titkárá- val beszélgettünk a bejelenté­sek témáiról, megoszlásáról. Témakörökre bontva egysze­rűbb az áttekintése a sokféle bejelentésnek, melyekre a na­pokban szövegeződik az őszin­te és alapos válasz, s melyek­nek tartalma testületi, majd hivatali ülés napirendjeként is Szerepel. Utak, járdák — Az első helyen most is az út- és járdaprogram áll. 1918- ban 14, tavaly már 25 bejelen­tő foglalkozott ezzel hozzászó­lásában. Meg kell mondanom: alapos joggal, hiszen a nagy­község területén 114 ezer 500 folyóméter járdaszakasz van, ebből a megépített rész mind­össze 18 ezer 840 méter. Rend­kívül kevés, ám sajnos nem sok jóval biztat az idei év sem, 1980-ban sem teszik le­hetővé pénzügyeink, hogy uta­kat, járdákat építhessünk. Költségvetésünk rendkívül szoros, átcsőportosítani sem lehet, hiszen hogyan vegyünk el a fontosból egy másik, ha­sonlóan fontos számára? A fejlesztési alapunk összege 27,8 millió forint. Ennyi és nem több — a legégetőbb gondok orvoslására futja. Komoly vita volt a végrehajtó bizottsági ülésen is a járdákkal kapcso­latban, de végül is csak arra az eredményre juthattunk: nem ígérhetünk felelőtlenül a nincsből. Egyetlen megoldás kínálkozik: a tanácstagok szervizésével, a lakók össze­fogásával épülhetnek járdák ott, ahol szükség van rá. — E javaslat szinte évről évre elhangzik. Akadt-e már egyetlen példa rá, hogy a ta­nácstagok járdaépítést szer­veztek? — Nerh. Talán egy, még ré­gebben a Széchenyi utca egy szakaszán. Pedig alkalom len­ne ez arra is, hogy egy ta­nácstag kézzelfogható munkát végezzen, s körzetének lakói példát mutathassanak a közös­ségi érettségből... — Húsz panasz, bejelentés hangzott el a tanácstagi be­számolókon az árkokkal, a belvízelvezetéssel kapcsolato­san. Különösen a Kistó kör­nyékén, a Liliom utca felső részén sok a gond... Az öv­csatornák kitisztítása, alapos rendbehozása azonban nem csupán fillérekbe kerülne — több millióra rúgna. Nagyon rossz állapotban vannak. S most ismét csak azt tudom mondani:, egy ideig erre sincs pénzünk. A Pozsonyi út kör­nyékén, ahol a lakótelep épül. részleges belvízelvezetésre ke­rül sor, ám másutt erre sincs mód. Abban azonban, hogy az utcákon felgyűlő csapadék el­vezetésre kerüljön, segítőié­nek —. nem is keveset — a porták előtti kitisztított ár­kok, átereszek. Műszaki cso­portunk is rendelkezésre áll, ha valamelyik területen nincs árok: kimennek, bejelölik a. helyét, s ismét a társadalmi összefogás segíthet: az érintett utcák lakói — hiszen érdekük — kiáshatják a csapadékot elvezető árkot, ki-ki a saját háza előtt. Autóbuszok, megállók — Az autóbuszjáratokról, a hiányzó, hiányolt megállókról is szó esett, a legtöbben a he­lyi autóbuszjárat vonalának meghosszabbítását kérték, ki- terjesztését a Katona József utca felé. Indokolt a kérés, mint az is például, hogy le­gyen megálló az SZTK-rende- lő előtt, vagy Péteribcú még egy, az eddigi egyetlen mellé. Amint lehet, leülünk a Volán vezetőivel, s megbeszéljük, hogyan is valósíthatók meg a kérések. A kereskedelemmel kapcso­latban tízen interpelláltak, s egyetlenegyszer sem az áru­hiány miatt — a kereskedők magatartása, a kereskedelmi morál volt inkább a téma. — Konkrét példák hangzot­tak el, hol, miért kifogásolha­tó egy-egy kereskedő viselke­dése, udvariatlansága. Az Ady utcai húsboltra, az élelmiszer­üzletre, a Ságvári utcai bol­tokra panaszkodtak ... Tu.d­juk, égető a kereskedelmi szakmában a szakemberhiány, de úgy érezzük, sok panaszt mégis orvosolni lehetne. Az- idén negyedévenként terve­zünk kojnplex kereskedelmi ellenőrzéseket, reméljük, hogy a jogos felelősségrevonás segít., majd. A látszat csal — Évek óta visszatérő gond. a közvilágítási lámpahelyek bővítése. A DÉMÁSZ-tól már. tavaly megrendeltük a lakos-ií ság által leginkább hiányoltf helyek bekötését, az árajánlat* meg is érkezett, s most már talán nem lesz akadálya a munka mielőbbi megkezdésé­nek. A tanács idei fejlesztési ter­ve rendkívül kötött, így is sok minden valósul meg, s csak látszatra ígérkezik „nyugod- tabb” évnek az idei a tavalyi­nál, hiszen a tervben anyagi fedezet híján nem szereplő feladatok közül is bizonyára nem agy megvalósul mégis. Példák bizonyítják, hogy me­net közben az összefogás mennyi újat teremthet: a ter­vezés időszakában szó sem -volt például a 120 és a 75 sze­mélyes óvodákról, az előbbit mégis átadhatják már fgbruár 15-én, s a másik átadása sem várat magára sokáig. Túljutva a „majd a tanács” szemléle­ten, érettebb közösségi érzés­sel és összefogással bővíthetők csupán a szűkre szabott anya- g|i lehetőségek, gyarapíthatók a köz számára teremtett, te­remtendő javak. Koblencz Zsuzsa Monor A Ferroelektrlfea Szövetkezet vecsési központi telepén az év első negyedében 22 ezer darab hajszárítókészüléket gyár­tanak, melynek egy részét Bulgáriába szállítják. Felvételün­kön, a Béke szocialista brigád munka közben. Ifj. Fekete József felvétele Menő el változások il| nyolc tantermes iskola A menüéi községi tanács végrehajtó bizottsága is meg­tárgyalta az idei költségveté­si. fejlesztési terveket. A tes­tület alapos mérlegelés után döntött a rendelkezésre álló panzieszközök felhasználásáról. A legnagyobb feladat az új nyolc tanst|!nmes iskola meg­építése lesz. Már hosszú éveik óta gondot okoz Mendén az általános iskolai tanterem­hiány, ezért válik szükséges­sé az új oktatási intézmény tető alá hozása. A kötelező pénzügyi tartalék - kétmillió kétszázezer forint a tanács rendelkezésére áll, a felsőbb szervek, a Pest : Lakai alatt » lem akart feleslegesen költeni... Tizenhárom és féT kiló kétforintos A dolog úgy kezdődött, hogy az apa elküldte kisebbik fiát egy üveg borért és cigarettá­ért. Az ifjú K. Tibor azonban csak a cigarettát vette meg a monori vasútállomás melletti 'gyorsbüfében. Nem akart fe­leslegesen pénzt kiadni, gon­dolta valahogy megszerzi azt az üveg bort, -amelyik az egyik vendég kabátzsebéből kandikált ki. Ha lehet szép szóval, ha nem, akikor1 más­ként. Terve megvalósításéhoz meg­találta a társakat is, akik szinf tén a kocsmában iszogattak. Együtt volt hát a társaság, á 17 éves K. Árpád, a 16,éves Tibor, a 16 éves K. Sándor és S. Árpád, akit már csak né­hány na,p választott el á 18. születésnapjától. Sz. Sándor és G. Ferenc békésen iszogattak, beszélgettek, nem sejtették, hogy mi készül ellenük. Ele­inte talán nem is vették ko­molyan a fiúk szemtelenkedé­sét, ám később megváltozott a helyzet. A suhanook italt kér­tek, bele akartak inni a poha­rukba, ingerelték a két férfit. Mivel semmit sent kaptak, fel­dühödtek, s mint mondták: „a dolognak még folytatása lesz”. Be is váltották ígéretüket. A zárórakor kissé ingatagon tá­vozó vendégeket egy elhagya­tott helyen alaposan elnáspán­golták. Sz. Sándort leütötték, megrugdaiták és elvették 960 forintját. G. Ferencet is bán­talmazták, pénzt ugyan nem találtak nála, (de az üveg bori tói megszabadították. Ezután a társaság betért a Vigadó Étterembe egy jó pa­calpörköltre, amit némi .vörös­borral is meglocsoltak. A számlát a- lopott pénzből fizet­ték ki. Egyedül' a kicsi nem tartott velük, ő ugyanis vitte haza a papa borát. A tettesek már másnap, a közölt személyleírás alapján megkerültek. Az eredményes szembesítés után beismerték bűnüket . ★ M. László 33 éves kőműves sokáig üldögélt január 17-én Monoron, a Kossuth Lajos ut­cai falatozóban. Nem a han­gulat, vagy az ital marasztal­ta, hanem a látnivalók. Fő­ként a kétforintossal működő. játékasztal érdekelte, miniéi jobban meg akarta figyelni. A terepszemle n-em öncélú volt, hanem a betörés előké­szítését szolgálta. Záróra után néhány felessel megaiősítve visszatért a falatozóba. Az ud­vari világítást tönkretette, majd előkerült a ikőműveska- lapács, amellyel felfeszítette a rácsot, betömte az ablakot. A rácsot létrának használva ju­tott be a helyiségbe, ahol fel­törte a játékasztal pénzgyűjtő kazettáját. A pénzt magához vette és távozott, még arra is gondja volt, hogy a hóban ma­radt lábnyomait megöntözze cseresznyepálinkával, nehogy a kutyák szimatot kapjanak. Hiába volf a nagy elővigyá­zatosság, mert végül is a láb­nyoma árulta el. A helyszínen talált nyomokról készített gipszminta segítségével ugyanis sikerült azonosítaná a . cipőt. A betörést követő reggelen már a rendőrségen találta ma­gát. Eleinte tagadott, ám ami­kor az otthoni ruhásszékrény aljáról előkerült a pénz, már nem volt érdemes tovább hall­gatni. Mint kiderült, 3 ezer forintot tulajdonított el, s a kétforintos érmék súlya össze­sen 13 és fél kilót nyomott. K. L. megyei Tanács 11,2 mil­lió forinttal járul hozzá a költségekhez. Az Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat már hozzáfo­gott a földmunkákhoz a sport­pálya melletti területen, s ígénete szerint szeptember 1- ig felépítik az iskolát Az új intézmény DURINYP-elemek- ből készül, ezáltal tudják rö­vidíteni az építési határidőt. Tervezik még Mendén egy napközi otthon kialakítását, amelyre 150 ezer forint áll a rendelkezésükre. A 2. számú óvodában 80 ezer forint jut a felszerelések, bútorok vásár­lására. Felújításira kerül a községi tanács épülete, s szebbé, han­gulatosabbá teszik a házasság- kötő termet is. Pusztaszentis Ivánon fel­újítják a bekötő utat, sör kerül ezenkívül. két nagy forgalmú híd felújítására. Tovább gyarapodik a be­tonjárda-hálózat, erre a célra 80 ezór forint áll a tanács ren­delkezésére. Ezenkívül támo­gatják a járási úttörőtábort, az MHSZ-klubot és a helyi sportkört is. G. J. GazdaboSt, fedett csarnok Jó ütemben épül a monon piactéren a gazdabolt. Tervezőivel a nagyközségi tanács egy fedett csarnokot, is .tervezett az épület folytatása­ként, hogy kulturáltabbá vál­toztathassa a népszerű bevá­sárlóhelyet. A terveket még tayaly megrendelték, s az idei költségvetésben biztosítottak pirók a csarnok megépítésé­ww A monari járási Bata Fe­renc munkásőregység holnap délelőtt 10 órákor tartja ün­nepélyes egységgyűl éaét Mo­noron, az állami gazdaság Ady Endre úti • kultúrtermében. * Melléküzem Fonal helyett bőr A monari Kossuth Termelő- szövetkezet Gombai úti tele­pén — a volt orsózóüzem he­lyén — néhány nappal ezelőtt megkezdődött a bőrgyártás. A lányok, asszonyok a bu­dapesti Táncsics Mihály Bőr gyárban sajátították el a alapvető tudnivalókat. A ve lúrüzer» dolgozói a nyers-bői­ből többszJti megmunkála után kisiziahható, sokféle cél re hasznosítható velúraliapanya- got készítenek. Kulturális program Gyomron, 16 órától: ifjúsá. gi klubfoglalkozás, 18-tól: kondicionáló torna és a magnósklub összejövetele. Mendén, 15-től: a dolgozóik iskoláját Monoron, 14-től: Ismeretter­jesztő előadás, Mit ér az egészség? (a PEVDI-nél), 15. től: a Magyar Rádió irodalmi rajtvónyműsora a Könyvről — könyvért a Monorvidéki ÁFÉSZ főtéri könyvesboltjá­ból jelentkezik, 16-tól: szabás- varrás tanfolyam (a Kossuth Tsz-ben), az irodalmi színpad foglalkozása (a gimnázium, ban), 17-től: a cigányklub foglalkozása, az asztalitenisz- klub összejövetele (a Munkás­őr útii iskolában), a moziban, 16-tól: Ostrom, 18-tól és 20- tól: Bizalom. Pilisen, 18-tól: a magnós- és ifjúsági klub foglalkozá­sa. Határidő után Kisiparosok tavalyi mérlege Késői adóbevallások A KI ŐSZ gyömrői csoport­jához tartozó, kisiparosok szá­mára az 1979. évi adóbevallá­si kötelezettség teljesítésének határideje 1980. január 15-tel lejárt, ami azt jelenti, hogy akkorra kellett a helyi cso- portszákházban átadni a be­vallásokat, írásban. Aki azt elmulasztotta, természetesen pótolhatja a későbbiekben, de passzív magatartását az 1980. évi adószázalék megállapítá­sánál az illetékes bizottság fi-' syelem.be veszi. Az adóbevallásokról, az el­múlt gazdasági év eredmé­nyeiről és gondjairól a feb­ruár lS-án összeülő bizottsá­gok a KIOSZ gyömrői szék- házában részletes értékelést tartanak. Az adóügyekről a január 21-án megtartott bi­zottsági ülés felmérései alap­ján döntenek. — A monori József Attila Gimnázium és Szakközépisko­lában holnap délután tartják meg a negyedikesek hagyo­mányos szalagavató ünnepsé­gét. Ágynemű-garnitúrák, lepedők, párnahuzatok nagy választékával várja kedves vásárlóit A PEST MEGYEI RUHÁZATI KISKERESKEDELMI VÁLLALAT MONORI MÉTERÁRU-SZAKÜZLETE Kossuth Lajos u. 79. NÉHÁNY CIKK AZ ÁRUVÁLASZTÉKBÓL: Színes ágynemű-garnitúra, 9 j/2 szeles Színes ágynemű-garnitúra, 4 szeles Tükröspaplanhuzat Lepedő, 140x200 cm-es Mintás nagypápnahuza* Krepp kispárnahuzat 453,— Ft 606,— Ft 230,— Ft 139,— Ft 93,50 Ft 29,30 Ft lé minőséggel külföldre is

Next

/
Thumbnails
Contents