Pest Megyi Hírlap, 1980. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-19 / 15. szám

1980. JANUAR 19., SZOMBAT 7 CSALÁDBAN - HÁZ KÖRÜL Okos ötlet A mostani téli divat egyik ügyes megoldása, hogy a tucatruhák, de még a blúzok alá js egy véko­nyabb, lehetőleg magas nyakú pu­lóvert húzunk fel. Bökkenője ak­kor van, ha yalaki éppenséggel nem olyan vékony termetű, hogy ezt megengedheti magának, hiszen a dundiknak plusz egy réteg még terjedelmesebb külsőt kölcsönöz. Mit lehet tenni, hogy ezt elkerül­jük, s amellett mégis a divatot kö­vethessük? Hégi magas nyakú pu­lóverből könnyen kialakíthatunk Ilyen nyakbetétet, ha kivágjuk az ujjakat, és a rajzon látható módon leszabjuk. Ez esetben persze, hátul gombokkal kell ellátni #a betétet. A rendszeretet és a fegyelem Mikor a szülők hazajöttek a munkából, a lakás a követke­ző képet mutatta: az iskola­táska ledobva a szoba köze­pére; a füzetek, tankönyvek széthagyvá az asztalon, a kö­peny és a levetett ruhák a fotelba dobálva, a hatodikos Jancsi pedig valahol a ház mögötti parkban rúgta a lab­dát. A szülők fejében többször megfordult már, hogy érde­mes-e ilyen csekélységért, mint a rendrakás, újra és új­ra konfliktushelyzetbe kerül­ni a gyerekkel. Hisz ez az egyszem fiúk van, semmiből nem áll utána elrakni a ru­hát, rendbe tenni a holmiját. Jó szoktatás A fegyelmezett iskolai ma­gatartás, a gyerelf kötelesség­tudata, rendszeretete szoro­san összefüggő fogalmak, s mindez a rendszeresség, a he­lyes szoktatás következmé­nye. Azzal kezdődik, hogy a gye­rek idejében lefekszik. Bár­milyen izgalmas film van is a tévében. Általános iskolás ese­Ép testben... (XXI.) Házi tornaszerek tébe'n ez a kortól függően 8 és 9 óra közé esik. így reggel is pihenten ébred, nem mu­lasztja el a tornát, az alapos mosakodást, nyugodtan költi el reggelijét. Idejében indul el az iskolába. Táskájában ott lapulhak az előző este be­készített könyvek, füzetek és a hűtőszekrényből reggel ki­vett tízórai. Az a gyerek, aki az utolsó percben esik be az osztályba, nem reggelizett- vagy csak futtában kapott be valamit, olyan zaklatott lelki- állapotban van, hogy nem tud rendesen figyelni az órán. . Időbeosztás Az lenne jó, ha mindig azo­nos időben ebédelne a gye­rek. De a napi órák száma változik, s egyéb okok miatt is ez megvalósíthatatlan. Azt viszont többnyire meg tudjuk oldani, hogy egyazon időben üljön le a könyvei elé. Ez na­gyon hasznos beidegzés, hisz nem egyszer tapasztaljuk, hogy csemeténk húzza-ha- lasiztja az időt, sehogy sincs kedve hozzákezdeni a tanu­láshoz. Ha beidegződött, hogy például három órakor meg kell kezdenie a feladatokat, akkor ezzel az örökös noszo­gatást és a „bemelegedési” holtidőt elkerüljük. Jó, ha ké­szít a gyerek napirendet, il­letve heti beosztást magának. Az okos időbeosztás szin­tén fegyelemre nevel. Egy ál­talános iskolás legtöbbször „elúszik”, semmire sincs ide­je, küszködik a rátornyosuló feladatokkal. A helyes időbe­osztás eligazítja, mindig tud­ja belőle, hogy mit kell ten­nie, hogy a leckével is elké­szüljön, és elegendő szabad­ideje is maradjon. Mincfen a helyén Ha négykor az órára pillant a gyerek, s azt látja, még egy órája van a tanulásra, akkor jobban igyekszik, jobban oda­figyel, mint ha végé-hossza, nincs idő áll rendelkezésére. Rendtartás a tanszerek, is­kolai holmijai között, ez szin­tén a fegyelmezett életmódra nevelés része. A rendetlen gyereknek sok ideje megy el azzal, hogy hol valamelyik fü­zetét, hol a könyvét keresi. Legyen meg mindennek a he­lye. Akár egy kis rajzot is ké­szíthetünk róla, hogy hol vannak a szekrényben az in­gek, nadrágok, zsebkendők. Az íróasztalban mit hol kell tartani... és ne sajnáljuk a gyereket. Rakja vissza a két­éves is a polcra a játékait va­csora előtt. A megfelelő kor­ban elkezdett fokozatos szok­tatással válik a rend vérévé. Átányi László Érdekesebb és hatásosabb, ha tornagyakorlatainkat szerek­kel kombináljuk. Néhány szer kapható a sportboltokban és viszonylag nem drága, mint például a gumikötél vagy a mediciniroller. Ezek haszná­latát szakkönyvekből, folyó­iratokból — de legegyszerűb­ben testnevelő tanártól, edző­től — könnyen megtanulhat­juk. Valamivel drágább „mű­fajú” eszköz már az expan­der, a forgókorong, és házi használatra szinte alig elkép­zelhető az evezős edzőszék, a szobakerékpár, a súlyzókész­let stb. Ezek már sok ezer fo­rintba kerülő „nehézlovassá­gi” szerek, ötlettel, ügyesség­gel és némi készpénzzel azon­ban pótolhatjuk őket. Itt van például rögtön a súlyzó. Az egykaros súlyzóból célszerű két darabot csinálni. Anyaga gömbvas, amit a leg­közelebbi „rozsdatemetőből”, azaz ócskavastelepről szerez­hetünk be. A kb. 25 mm-es 20—30 cm hosszú gömbvas két végét leesztergályozzuk 20 mm-re és mehetet vágunk rá. Két tetszés szerinti átmérőjű tárcsa kell még és 2 M 20-as csavaranya. A súlyíórúd vé­gére rátesszük a tárcsákat és a csavarokkal rögzítjük. Ugyanígy csinálhatunk kétka- ros súlyzót is, ennek rúdja hosszabb, kb. 1 m-es. Az ún. ferdepad vagy „fek- Venyomópad” elsősorban a * gerincoszlop kímélését szol­gálja, így ugyanis a gerinc­oszlopra kisebb súly neheze­dik, mintha állva súlyzóznánk. Legegyszerűbben úgy jutha­tunk hozzá a ferdepadhoz, ha egy erősebb deszkát 45 fokos szögben a falhoz és a padló­hoz rögzítünk. Az acélcsővá­zat legolcsóbban lehet he­gesztéssel elkészíteni, erre fe- nyődeszka-lapot helyezünk, majd bevonjuk habszivaccsal. A pád 2/3-ad részén zsanérral látjuk el a fedőlapot, ami így megfelelő Szgben felemelhe- tővé válik, és egy támasztó- rúd segítségével rögzíthető. Aki még ennél is precí­zebb készüléket szeretne, az szerezze meg a „Sportolj Ve­lünk” című havilap 1972. áp­rilisi és 1974. májusi számát, melyekben pontos leírásokat talál különböző fekvenyomó- pad készítéséről. Még egy praktikus megoldást ismer­tetünk. Egy acélcsőből készült létrát a falba helyezett „tip­likhez” csavarozunk. Erre ráakasztunk egy deszkát, melynek egyik végére két hajlított pántot rakunk, másik végét a padlóhoz rögzítjük. Ha a deszkára felső végétől kb. 30 cm-re bőrszíjjal rákö­tünk egy faradat, akkor ebbe beleakaszthatjuk a lábunkat és igen hatásos hasizom-erősítő gyakorlatot végezhetünk súly­zó nélkül is. Dr. Takács Ferenc Horgászoknak Léken - körültekintően Mindenekelőtt hol szabad, hol lehet és hol érdemes lé­ken horgászni? Szabad min­den olyan állóvizén, ahol ezt külön rendelet nem tiltja, azaz nincs például olyan kikö­tés, hogy csak márciusban vagy áprilisban szabad meg­kezdeni a horgászatot. Folyó vízien, még ha be is van fagy­va. sose horgásszunk léken, mert a sodrás, az áramlásvi­szonyok miatt egyenetlen a jégvastagság és a jég könnyen beszakadhat! Ott lehet léken horgászni, ahol legalább 8—10 centiméter vastag a jég. En­nél vékonyabb jégre merész­kedni veszélyes, nem éri meg! És hol érdemes? Elsősorban ott. ahol komolyabb csuka, és . süllőállomány van. E vizek közül a Velencei-tóra a leg­érdemesebb menni, főleg, ha van már oda érvényes enge­délyünk . . Mit ne hagyjunk ki a léki felszerelésből ? Mindenekelőtt egy 4—5 méteres elég erős ru­dat. Ez több célt is szolgál­hat: a végére erősített rongy- gval a havat söpörjük el ma­gunk előtt a jégről, hogy lás­suk: alatta valóban vastag jég van-e, vagy lágbuborákos, könnyén beszakadó rész? A rúd arra is jó, hogy ha valaki alatt mégis megnyílna a jég, legyen mivel a többieknek ki­segíteni. Ebből következik egy alapszabály: egyedül sose in­duljunk jégre! Kell még bal­ta vagy lékfúró. A fúró a könnyebb ügy, a baltával vi­gyázzunk: ne pattanjon a ma­gunk vagy a más szemébe a jégszilánk, és lehetőleg körbe vágjuk a jeget, mert a sarkos lék könnyen továbbreped, esetleg éppen alattunk! A kivágott jógkockát szed­jük ki és rakjuk a lék mellé, ha lehet erősítsünk bele nád­szálat, faágat, ronggyal, hogy a másnap arra járó tudja: ott lék van és ne lépjen bele a frissen befagyott, beszakadó lyukba! Hasznos poggyász még a ponyva, nagyobb rongy, ami­re a felszerelést tehetjük, részben azért, hogy ne fagy­jon a jéghez, részben azért, mert ezen egyenletesen oszlik el a hátizsák súlya. V Szatmári Űj családi házat építünk családiház­A építés után legfontosabb feladat a lehető­ségek, az adott­ságok és az igé­nyek figyelembe­vételével egy olyan építési programterve­zet elkészítése, amely tartalmazza az egy­máshoz kapcsolódó feladato­kat és miunkákat, a határidő­ket és a várható költségeket. A programtervezet elkészíté­se előtt készítsük el a csalá­diház építésfolyamat ábráját, amely a mellékelt ábrán ta­lálható. A folyamatábra tartalmazza az egyes tevékenységeket, megmutatja a tevékenység kezdési és befejezési határ­idejét, az egymással párhu­zamosan végezhető feladato­kat. Amennyiben a folyamat- ábrán több párhuzamosan vé­gezhető feladatot jelölünk ki, szükséges megjelölni azokat a tevékenységeket, amelyhez a többi tevékenység határidejé­nek igazodni kell. Az így ki­jelölt tevékenységek meg­oldják az építés minimális át­futási idejét, amennyiben az egyes tevékenységhez rendelt párhuzamosan végezhető fel­adatok nem készülnék el idő­re, úgy a befejezési határidő is csúszik. Folyamatábránkon az 1—2—6—7—8—10 közökkel jelzett nyílfolyamon (vastagon vonalazott) jelöltük ki a mi­nimális átfutási időt. Bonyo­lultabb építés vagy kapcsolat- rendszer esetén más és más nyílfolyam mentén alakulhat ki a minimális átfutási idő. Hű­kor a minimális vagy optimá­lis átfutási időt adó, kritikus tevékenységeket vastag vonal­lal összekötjük,- az egyes tevé­kenységek idejét, összegezzük, ami megoldja az átfutási időt. A családiház-építés átfutási ideje több tényezőtől függ és esetenként más és más lehet. A folyamatábra alapján el­készíthető az építés program- tervezete az alábbiak sze­rint. 1 — Döntés, kezdési időpont 1—2 — szanálás vagy telek­vásárlás-átfutási idő, kezdési és befejezési határidő, költsé­gek megtervezése — 1—3—2 — az új családi ház műszála tervezése, az építés engedélyezési eljárása (ez pár­huzamosan végezhető az 1—2 tevékenységgel) — kezdési és befejezési határidejét megha­tározza az 1—2 tevékenység vagy fordítva — tervezési és az eljárással kapcsolatos költ­ségek. 2—6 a 2—4—6 és 2—5—6 egymással párhuzamosan vé­gezhető feladatok. Itt a 2—6 közötti anyagbeszerzéshez iga­zodik a másik két párhuzamo­san végezhető tevékenység, át­futási határidők meghatározá­sa, OTP-ügyintézés, kivitelező megkeresése, kivitelezési szer­ződések megkötése, anyagbe­szerzés műszaki tervek anyag- jegyzéke alapján, OTP-kifize- tés. 6— 7 az építkezés folyamata — tereprendezés, alapozás, felmenő falak, födémtető, köz- falak, épületgépészeti, szak- és szerelőipari munkák el­végzése. Ez az építés leghosz- szabb szakasza. Erre külön is készíthetünk folyamatábrát. Határidők, kezdési és befeje­zési időpont, illetve költségek kiírása 7— 8 használatbavétel — a szükséges használatbavételi engedély megkérése, majd birtokában az OTP utolsó rész­letének felvétele 8— 10 — berendezés, beköl­tözés 8—9—10 — házadómentes- ség és telekkönyvi bejegyzés 10 — építés, építkezés befe­jezése, befejezési időpont. A következő hetekben, hó­napokban a családiház-gépe- sítés folyamatábrája, illetve programtervezete alapján az egyes tevékenységek végzésé­hez adunk ötleteket, javasla­tokat, azért, hogy megyénk­ben az épülő családi házaik ma­gasabb műszaki színvonalon, szervezetten, gazdaságosan, jobban és szebben valósulja­nak meg. KÖVETKEZIK: KÉSZÍTSÜNK HÓLAPÁTOT Dr. Baksa Elemér HÉTVÉGI KALAUZ Kiállítások Fotó. A váci Madách Imre Munkás és Ifjúsági Művelődé­si Központban december 31-ig még látható Kocsis Iván fotó­művész kiállítása. Vác tabáni városrészében a kiállítóteremnek használt gö­rög templomban meghosszab­bították a miskolci Herman Ottó Múzeum matyó népmű­vészeti kiállítását. Festmények és grafikák. A dunakeszi József Attila Mű­velődési Központban tegnap nyílt meg Pataky Ferenc fes­tőművész kiállítása, melyet a hónap végéig tekinthetnek meg a látogatók. Vasúti tárlat. Érden két he­lyen is láthatók Somogyi Győ­ző festő és grafikus alkotásai. A művelődési központban nemrég megnyílt tárlat után, újabban az érdi pályaudvaron is kiállítottak képei közül.. I Urbán László igazgató szerint a vasúti kiáUítás iránt nagy az érdeklődés. Már az ötödik alkalommal rendeznek Itt ha­sonlót a bejáró dolgozóknak. A vonatra váró és munkából ha­zaérkező emberek külön kité­rő nélkül tekinthetik meg a* alkalmi kiállításokat. Tél a képzőművészetben. A Csepel Autógyár kép- és cím­lapgrafikai kiállítását január 29-ig tartják nyitva. Szentendrei ajánlatunk. A városban élő és alkotó. 80 éves Barcsay Jenő festőművészt a napokban ünnepelték, s ebből az alkalomból részesült magas kitüntetésben. A Duntsa Jenő utcai ház, a Barcsay-gyűjte- mény termeiben együtt látha­tók jelentős alkotásai, a mes­ter életműve, melyre ez alka­lomból hívjuk fel olvasóink figyelmét. Műsorváltozás. A gödöllői városi művelődési központ ve­zetősége közli, hogy a Művész- telep a gyermekekért című ki­állítást a műsorfüzetben hirde­tett időponttól eltérően, egy héttel később rendezik meg. A vásárhelyi helytörténeti gyűj­temény termeit átmenetileg raktári célokra használják. így a Gödöllőre utazók egy ideig nem láthatják a város történe­tét. és természeti környezetét bemutató kiállítást. Műsorok Népdal- és nótaest. A Cse­pel Autógyár Művelődési Köz­pontjában ma este 7 órakor Gál Gabriella, Ambrus Kyri, Béres Ferenc és N. Tóth István ven­dégszerepel. Az érdi városi művelődési központban ma délután fél 6- kor és este fél nyolckor Surá- nyi Katalin. Karda Beáta, Ka­bos László. Sass József és sok más népszerű humorista lép fel. Folklórműsor. A nagykátai járási művelődési központban ma délután három órakor a Tápiómente Szövetkezeti Együttes ad gálaműsort. Dél-Afrika zenéje. Á flabasi járási művelődési központban ma este 6 órakor a Magyar- országon tanuló afrikai diákok zenekara ad érdekes, színes, népzenei műsort a ház közön­ségének. Ezután diszkózene és tánc következik. Pótszilveszter. A váci Ma­dách Imre Munkás és Ifjúsági Művelődési Központban ma délután 4 órakor a diákklub tagjai zenés, tréfás, vidám mű­sort rendeznek a közgazdasági szakközépiskola tanulóinak közreműködésével. I A diákklub nemrégen alakult, s a város egyre gyarapodó if­júsági klubjai között a legfia­talabb. Tagjainak száma egyre emelkedik. összejöveteleiket szombaton és vasárnap este tartják meg. s szívesen fogad­ják azokat is. akik részletes programjaik, további terveik felöl érdeklődnek, s mint kö­zépiskolás vagy szakmunkásta­nulók a klub tagjai szeretné­nek lenni. Koncert Jazzszombat. A váci művelő­dési központban ma este 6 óra­kor a Tomsits együttes kon­certjét hallgathatja meg a kö­zönség. Rockdélután. Vasárnap há­rom órától rockmuzsikával folytatódik a kétnapos köny- nyűzenei program, melynek keretében az S. O. S. és az Ikarusz együttes koncertezik. Fél 6-kor levetítik A dal ugyanaz marad című filmet. Fél 8-kor Lövész Károly tart. rock and roll zenei bemutatók Klubprogramok Filmklub. Az iikladi klub­könyvtár filmklubjában vasár­nap este 7 órakor a Tengeri farkas című film I—II. részét mutatják be. Zenebarátok köre. Ma este 6 órakor Szentendrén, a Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár klubjában Zsoldos Pétert, a Portré négy ülésben című, Muszorgszkijról szóló könyv szerzőjét látják vendé­gül. és mutatják be a közön­ségnek. Házigazda: Mezey Eri­ka és Fenyő Gábor. Repülős est. Az érdi városi művelődési . központban ma délután négy órakor érdekes találkozóra kerül sor Asbóth Hédivel, Asbóth Oszkárnak, a helikopter feltalálójának hú­gával. Ezután rövidfilm- és ej- tőemyősbemutató következik. A rendezvény házigazdája a diákokból alakult helybeli re­pülő- és ejtőemyősklub tagjai, akik nemrég alakították meg csoportjukat, s további hason­ló. érdekes ismeretterjesztő programokat is terveznék. Színjátszók találkozója. A dunakeszi József Attila Műve­lődési Központ miniszínházá­ban vasárnap délelőtt 10 óra­kor amatőr színjátszók és ren­dezők adnak egymásnak talál­kozót, hogy felkészülhessenek az idén sorra kerülő országos színjátszóparlamentre. A mű­velődési központ Radnóti iro­dalmi színpada ebből az alka­lomból bemutatja Dorde Lebo- vic: Az ezeregyedák éjszaka című stúdióműsorát. A uemrépr kialakított, 8 az amatőr színjátszáshoz ideális feltételeket nyújtó miniszín­ház arra is alkalmas, ho<?y a Pest megyei amatőrök egyik módszertani központja legyen, A Pest megyei Művelődési Köz­pont és Könyvtár módszertani szakemberei ezért már második alkalommal szerveznek itt ta­lálkozót. s a jövőben is rendez­nek szakmai tanácskozásokat és bemutatókat. Gyermekeknek Az érdi művelődési központ­ban vasárnap délelőtt kilenc órakor Dégi Zoltánné vezeti a játékdélelőttöt, melynek kere­tében a bábkészítéssel is meg­ismerkedhetnek a gyerekek. Aladdin és a csodalámpa. Va­sárnap délelőtt tíz órakor a gödöllői városi művelődési központban a mesepódium harmadik bérleti előadását tartják meg. A mese pódium olyan rendez­vénysorozat. amelynek kereté­ben a tél folyamán több elő­adást is tartanak. Meglátogat­ja a gverekekeket a tévémesék Mazsolája. Takács Roland bű­vész és sokan mások. Ä közön­ség többnyire óvodáskorúnkból alakult ki. s legalább 150 gve- reknek vagv szülőnek van bér­lete. Az előadásokra alkalman­ként is lehet Jegyet váltani. Vácott vasárnap délelőtt tíz órakor az Astra bábegyüttes lép fel a művelődési központ­ban. A Csepel Autógyár könyvtá­rában szombaton reggel héttől 12 óráig fogadják a közös já­tékban részt vevő gyermeke­ket. Tánc. disco Meglepően kevés diszkós rendezvényről kaptunk hírt ezen a héten. Dabason vasárnap este hét órától kezdődik a táncos ren­dezvény. amelynek diszkás mű­sorvezetője lesz. A Csepel Autógyár művelő­dési központjának ifjúsági klubjában szombat és vasár­nap este rendeznek lemezmű­sort. A domonyi művelődési ház­ban ma este hét órára Timsó diszkó címmel hirdetik az if­júsági estet. Múlt heti barangolásaink közben fedeztük fel a tápió- szentmártoni fiatalok egyik szórakozóhelyét a község ét­teremből. eszpresszóból álló vendéglőjét. Itt minden szom­baton és vasárnap este rendez­nek diszkóműsort, ahol ked­vükre táncolhatnak, szórakoz­hatnak a község fiataljai, s nem ritka közöttük a környe­ző falvakból érkezett vendég sem. összeállította: Kovács T. István családiház-Mtís LAKÁSKARBANTARTÁS BARKÁCSOLÁS

Next

/
Thumbnails
Contents