Pest Megyi Hírlap, 1980. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-17 / 13. szám
4 1980. JANUÄR 17., CSÜTÖRTÖK Sánta» LETKÉSI GONDOK, LEHETŐSÉGEK SZENTENDRÉN HETI FiLMJEGYZET A mindennapok és a művelődés A kisközségek útjai, utcái I napközben a csönd utcái: reggel öt-hat óra körül elporoznak a városok felé az ingázó-' kát szállító autóbuszok, nyolc órára elcsitul az iskolába igyekvő gyerekek zsivajgása, azután többnyire csak ritkán hangzik fel egy-egy szó, a boltba, orvosi rendelőbe igyekvők szájából. Meghatározó a munka Napközben helyett persze nyugodtan mondhatnánk délutánt is — akkorra az ingázók nagy része már hazaér ugyan, ne a sötét beálltáig kertjével, szőlőjével foglalatoskodik, állatait gondozza, azután pedig a vacsora következik, s néhány óra, amit a családok legnagyobb része a televízió előtt tölt el. L etkésen jártam nemrégiben, Szobtól északra, az Ipoly mentén. Erre az 1200 lakosú településre éppen úgy illik a fenti kép, mint a megye sok tucat hasonló községére. S a letkési emberek művelődési szokásaiban, lehetőségeiben mintha a többiekét is megfigyelhetnénk: a lóréviekét, akik nem ingáznak ugyan, de a 'termelőszövetkezetből hazatérve a háztáji gazdaságban foglalatoskodnak, a kisorosziakét, akiknek nagy része Szentendrén, Budakalászon, a fővárosban dolgozik — és sorolhatnám tovább a községeket. A munka, a bejárás, az ellátási gondok határozzák meg elsősorban, hogy jut-e idő és energia a tévénézés, újságolvasás mellett a könyvre, a mozira, művelődési házra — * nagy ritkán esetleg színházra, hangversenyre is. Ezekről a kérdésekről gyakran faggatjuk a helyi tanácsok elnökeit, titkárait — s kevés olyan hely van a megyében, ahol ne sorolhatnák büszkén az elmúlt években elért eredményeket, s még inkább a terveket. L etkésen például a legfiatalabbak, az iskolások jól felszerelt, modern épületben tanulhatnak, nem kellett bevezetni a kétműszakos tanítást sem. Jelenleg a napközibe jelentkezőket is fel tudják venni. Az óvoda azonban már gondokat okoz, új foglalkoztatóhelyiség, nagyobb konyha kellene. Szükség lenne öregek napközi otthonára, azután meg kellene oldani az ivóvízellátást, mert a község kútjai fertőzöttek, új orvosi rendelőre ts szükség lenne. Szakorvosi ellátásért legközelebb Szobra kell menni — de szintén ide, I vagy éppen Vácra, Pestre vezet az út, ha valaki komolyabb háztartási gépet, bútort, f ruhát akar vásárolni. Sőt — ahogyan Kis Emil tanácselnök mondja — néha még szögért is buszra kell ülni. Hogy mi köze mindennek a művelődéshez? — azt hiszem, ezt a költői kérdést senki nem tenné fel. Hiába ismerik fel az emberek a szakmai és az általános műveltség gyarapításának fontosságát, ha energiájuk nagy részét életkörülményeik megteremtésére, javítására kell fordítaniuk. Igen, javítására is — és itt már nemcsak egyéni, hanem közösségi törekvésekre gondolok. A letkésiek sem vonják ki magukat a társadalmi munkából, s most a vízellátás, az orvosi rendelő, óvoda, öregek napközije kérdésének megoldásához a tanács azoknak az üzemeknek a segítségét akartja kérni, ahol a község lakói dolgoznak: az Ipolyvölgye Tsz-ét, szobi, zebegényi, nagymarosi, váci, fővárosi gazdasági egységekét. Hullánihegyek és -völgyek Megint csak nem letkési sajátosság, hogy az elmúlt években hullámhegyek és hullámvölgyek váltották egymást a falu művelődési életében. Attól függően, hogy felkészült, aktív népművelő kezdte meg a munkát, hogy megalakult egy hagyományőrző együttes — vagy éppen egy képzettség (és lelkesedés) nélküli alkalmazott kezébe került a község művelődési életének irányítása és személyi ellentétek vagy valódi okok miatt felbomlott egy addig jól működő közösség. Letkésen például négy-öt évvel ezelőtt, s még korábban, élénk munka folyt a klubkönyvtárban. Az utóbbi években viszont gyakran, szinte évenként változtak a szakképzetlen népművelők, visszaesett a könyvtár forgalma. Azt nem mondhatjuk, hogy semmi nem történt ebben az időszakban, mert éppen két évvel ezelőtt alakult meg (s azóta a község határain túl is bemutatkozott) a pávakor, a klubkönyvtárban bábelőadásokat rendeztek a gyerekeknek; működött, s ma is működik a vezetők közművelődési tanácsa. Mégis, több eredmény is születhetett volna. Ifjúsági klubot például, bár a fiatalok igényelnék, megfelelő vezető és hely hiányában nem sikerült létrehoznia. Nem folyt olyan, a valódi szükségletekre figyelő munka, amely a felnőtt lakosságot bekapcsolhatta volna a közművelődés vérkeringésébe. A helyi értelmiség A gyerekek az iskolai oktatásban és azon túl korszerű ismereteket kapnak Letkésen. Nevelőik hangversenyre, múzeumba, bábszínházba viszik őket, hogy az élményszerű formákkal alakítsák ki bennük a folyamatos tanulás, önképzés igényét. A fiatal értelmiségiek, szakmunkások többsége azonban iskolái végeztével (nem beszélve most a munkalehetőségről) csak akkor jön visz- sza a faluba, ha közben ott is változnak, a magasabb színvonalú igényekhez igazodnak a körülmények, az anyagi és a szellemi feltételek. Márpedig — s ez megint csak nem helyi sajátosság — Letkésnek nagy szüksége lenne helyben lakó pedagógusokra, agráregészségügyi és műszáki értelmiségire. A most itt dolgozók nagy része más faluból, városból jár ide, s legyen bármilyen lelkiismeretes, munkaköri kötelességeinek elvégzésén túl nem nagyon tud tenni a község lakóiért. Többek között így függ ősz- sze a mindennapi élet és a művelődés, így kapcsolódnak össze Letkés és más, hasonló nagyságú települések gondjai Itt azonban — s ez összhangban van az MSZMP XII. kongresszusának irányelveivel — a közelmúltban mégis történt valami. Január elsejétől szakképzett népművelő kezdte meg a munkát a klubkönyv tárban, ezzel talán évtizedekre véget vetve a személycseréknek, az egymást váltogató különböző elképzeléseknek, vagy époen esetlegességeknek. Néhány nap alatt természetesen még meg sem ismerhette mun kahelyét, a községet, a változás talán csak évek után jelentkezhet. De annak érdedében, hogy a szükségletek, igények szerint működjön a klubkönyvtár, s jelen legyen az emberek mindennap^ életében, ,a népművelő valóban alapos ismerkedésbe kezd Szociológiai felmérést végez, amely érint minden társadalmi réteget, s amelynek eredményeként kirajzolódnak a következő időszak valódi feladatai. P. Szabó Ernő Nemzetiségi kiállítás Tegnap délután nyitotta meg dr. Boros Ferenc, a Kulturális Minisztérium osztály- vezetője a Tankönyvkiadó nemzetiségi kiállítását Szentendrén, a Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár klubövezetében. A kiállítás mottója: „A világ népek kórusából áll. Ebben a kórusban mindenki a maga nyelvén szóljon és énekeljen, s lehetőleg a szocializmus, a nemzeti függetlenség, a béke dallamát szólaltassa meg.” (Kádár János) A Tankönyvkiadó 1976 óta jelentet meg nemzetiségi kiadványokat, s ez a tevékenység önmagában is jelentős politikai munka. Ezen felül a kiadó így járul hozzá a nemzetiségi irodalom fellendítéséhez, kibontakozásához, létének tudatosításához. Most azon tankönyveit mutatta be, amelyekből — az általános iskolától kezdve — a nemzetiségi gyerekek saját anyanyelvükön, németül, szlovákul, szerb-horvátul és románul tanulhatnak történelmet, irodalmat, matematikát és földrajzot. A Tan- könyvkiadó most bemutatott könyvei hiánypótló művek., A kiállításon a pilisszent- kereszti Páva Kör műsorával szórakoztatta a megjelenteket, akik a műsor után megtekintették azt a 239 darab új nemzetiségi tankönyvet, melyeket Aladics Antal, a Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár kiállításrendezője helyezett el ízlésesen a tárlókban. A szépség koldusa József Attila első kötete A szegedi Somogyi könyvtár József Attila születésének közelgő hetvenötödik évfordulója alkalmából hasonmás kiadásban megjelentette a költő A szépség koldusa című kötetét. A mű 1922-ben Juhász Gyula előszavával a szegedi Koroknay-nyomda kiadásában jelent meg, mindössze háromszáz példányban. Az akkor tizenhét éves József Attilának ez volt az első verseskötete. Most a kötet pontos mását fényképezéses eljárással működő sokszorosításos módszerrel háromezer példányban adták ki. .A hasonmás-kiadványt dr. Péter László szerkesztette és ugyancsak ő írt hozzá utószót. SZÍNHÁZI ESTÉK Homburv hercege"ril,ti.eh T0" Kleif-, o o dramaja a Vígszínházban Nem SZCrCnCSéS Hemricli von Kleist; Budapesten bemutatták egy ma már aiig-alig játszható és a közönség számára átélhető darabját. A német romantika e joggal neves szerzője bizony nem tartozik hazánkban a közismert és népszerű szerzők közé. Ez a bemutató sem teszi rajongott íróvá, hiszen zavartan ülünk a nézőtéren, s csak percekre tudunk szabadulni a kérdéstől: mi indokolta ezt a bemutatót? Zavartsá- gunknak, persze csak egyik oka a dráma. Legalább tucatnyi problémát vet fel a megvalósítás is. Kegyetlen ítélő az idő: Homburg hercege ma . már avíttnak, porosnak hat. Csupán egy-egy jelenet erejéig vagyunk képesek szurkolni neki. s még kevesebb az a pillanat, amikor azonosulást képes kiváltani. Pedig keletkezésének idején, a XIX. szazad első évtizedének végén nagyon is húsba vágó és társadalmilag aktuális volt., Von Kleist a Napóleon elleni háborút- dicsőíti — ügyesen álcázva —. de igazi célja a polgárpukkasztás. Az egyre erősödő polgárság önhittsége és már akkor jelentkező dekadenciája, ellenérzést váltott ki. Kleist a hazaszeretet, a hősiesség, a nagy szerelem példáját egy herceg figurájában fogalmazza meg. 4 dráma indítása már önmagában is színpadi képtelenség: a herceg félálomban babérkoszorút fon saját magának. s aztán amikor a választófejedelem és kísérete megjelenik, beszél hozzá, akkor — még mindig álmában — maga is részt vesz a lejátszódó konkrét cselekvésekben. Ez olyan mértéktelenül felfokozott idegállapotot tételez fel, /& olyan karaktert, amelyben a saját nagyságáról önimádóan álmodik valaki és az első szerelmi sikerét is álmában éri el. Aztán Hamburg szélsőségesen romantikus szituációkban hányódik: ismételten (negyedszer) megszegi tábornokként a katonai parancsot. A véletlen hiába segíti sikeríe, mert a választófejedelem halálra ítéli. Homburg hercege, a sok csatát nyert, sok halált látott hős idegbeteg anyámasszony katonájaként vagdossa földhöz magán halálfélelmében. Ráadásul az élet szikrányi reményéért lemond addig emberfölöttinek érzett szerelméről. Milyen hát ez a herceg? Nehéz megmondani. A választófejedelem — mi sem természetesebb — kegyes lévén, megmásítaná a halálos ítéletet, ha Homburg kimondaná, hogy igazságtalan volt vele szemben. Itt az eddig vergődő és zokogó hős pózt vált: vállalja a megsemmisülést, de nem gyalázza meg azt az embert, akiért eddig számtalan csatában hősként küzdött. Kinek van hát igaza? Ezek után szinte feleslegesnek tűnik sorolni a szituációkat, amelyeket a mai közönség képtelen önmagához közel érezni. Eltörpül az a dráma szempontjából életfontosságú esemény is, hogy a hazát megmentő fejedelem-hadvezér ellen fellázad saját serege. A lázadást ugyanis nem alapozza meg sem tartalmilag, sem dramaturgiailag a dráma. Az előadás esetleges jó megoldása még segíthetett volna. De ritkán látható stíluskeveredést produkált a Vígszínház. Marton László rendező munkájáról úgy érezzük, mintha nem döntötte volna el, hogyan kívánja a darabot színpadra állítani. Fehér Miklós és Márton Géza díszlete még megfelelő keretet teremthetne a játékhoz. E modem külsőségben azonban még foltokban sem jelenik meg korszerű szerepfelfogás, A sok szereplő közül csak elvétve akad olyan alakítás, amellyel elégé- dettek lehetünk. A tehetségét már sokszor bizonyító Hegedűs D. Géza láthatóan nem tudott mit kezdeni Hamburg hercegével. Felőrlődött a herceg szélsőségeiben, megalapozatlan kapkodásaiban. Hegedűs D. Géza érzelem nélküli csillogtatásai különösen hamissá válnak attól, hogy a partnereiben nem talált társakra. Bács Ferenc játssza a választófejedelmet: ez a figura egyszerűen gentleman lett. Jólszabott ruhájában, fensőséges hűvösséggel oszt halált, kegyelmet és boldogságot. Feleségét Andai Györgyi alakítja. A nem túl hangsúlyosra írt szerepben korrekt teljesítményt nyújt. Hamburg szerelmesét Natalie hercegnőt a színházban debütáló Tóth Éva formálja meg. Nem szerelmes a hercegbe, nem tud meggyőzően sírni a kegyelemért, sereget lazító konspirátomak még ennyire sem őszinte. A kisebb-nagyabb terjedelmű szerepekben sem találunk igazán jól megoldott karaktereket. Talán Mádi Szabó Gábort kellene kiemelnünk, mert hittel teljesíti feladatát, de ő is mást csinál, mint partnerei. Gáspár Sándor, Deák Sándor, Farkas Antal, Fonyó József és Szakácsi Sándor ad még egy-egy villanásnyi élményt Kriszt György Hair Jelenet a Hair című filmből A Hair (hg#, szőr) 1967-es New York-i bemutatója óta egy műfaj alapművévé magasztosult. Gerome Rágni és James Rado szövegkönyve, dalai és Galt MacDermot zenéje egy nemzedék hitvallásává és himnuszává nőtt a nyugati világban; az 1968-as nagy ifjúsági megmozdulások szoros rokonságot tartottak ezzel a musicallel, s bár más eszmei alapon, más célokkal, a párizsi, az olaszországi és az amerikai diákforrongásokban részt vevők ugyanazok ellen küzdöttek, mint a Hair: a megértést, a szeretetet, a szerelmet gyűlölettel, háborúval és halállal helyettesítők ellen. A Hair bizonyos fokig politikai tett is volt, bár teljes félreértés vagy félremagyarázás lenne, ha valamiféle protest-műnek akarnánk feltüntetni. A begyöpösödött agyú és prűd erkölcsű polgár pük- kasztásárá, megbotránkoztatá- sára nagyobb gondot fordítottak a Hair előadásain, mint az (fogalmazzunk kissé vulgárisán) antiimperialista vagy az antimilitarista harcra. A Hair maga mint jelenség volt meghökkentő, felkavaró, elgondolkoztató; nem attól lett ilyen, mert szereplői ruhátlanul léptek a színpadra, hanem attól, hogy egy nemzedék összekuszált érzéseit és gondolatait, elkeseredettségéi, kiúttalanságát, rossz közérzetét tükrözte. Néhol csak erősen áttételesen, máshol direktebben —, de ez volt a Hair érdeme és értéke. Milos Forman, az Amerikában élő és dolgozó cseh rendező, éveken át hiába dédelgette a tervét: filmet csinálni a Hairből. Tíz évet kellett rá várnia. A film most nálunk is látható, s mindjárt le is szögezhetjük: Forman nagyszerű munkát végzett, mert nem a színpadi műhöz ragaszkodott betű szerint, hanem a Hair szellemében hozott létre űj művet, melyben a cselekmény kerek egész, a történet jól követhető, s tele van szellemes ötletekkel, humorral, drámával, szerelemmel — és a a végén tragédiába fordul. S ami a legfőbb: megmaradt változatlanul a zene, mely Forman számára tulajdonképpen a kiindulópontot és az alapot jelentette. A dalok szilárd vázként tartják a történetet és a mondanivalót, amely közelebb hozza hozzánk ezt a sokak által nagyon is napi aktualitásokból kinőtt műnek tartott musicalt. Forman és a forgatókönyvíró Michael Weller egy vidéy fiú, Claude köré rakják fel a történetet. Claude behívót kap, s mielőtt Oklahomából Nevadába vonulna a csapattestéhez, New Yorkba megy, hogy búcsúzóul kimulassa egy kicsit magát. Itt bqtlik bele Bergerbe és társaiba, a gondtalanul élő fiatalokba, s velük, ezzel a „virágok gyermeke” csoporttal tölti idejét. Itt szeret bele egy gazdag lányba, Sheilába, s ezzel a társasággal keveredik különös kalandokba. Forman kitűnően mesél, és a mese közben zökkenők nélkül indítja el a dalokat, a táncokat. Színészei fiatalok, de tökéletesen tudják a mesterséget. Nekik köszönhető — és a káprázatosán jó vágásnak, meg a pompás táncoknak —,• hogy a film bő két órájának minden perce érdekes, feszült, tartalmas és mulatságos. Forman pompás kis etűdjei még külön örömet szereznek; a sorozási jelenet, a sörözők láb-pantomimje, a táncoló lovak a Central parkban, a gazdag Sheila szüleinél tartott ünnepség remek pillanatai, a kiképzőtábor hangszórójának rakoncátlankodása — mintha a fiatal Formán iskolát teremtő vígjátékának, a Tűz van, babámnak a* szelleme suhant volna át a Hair fölött. A Hairból e filmváltozatban nem hiányzik a csendes, de határozott politizálás sem. Claude háborúba indulna, s bár a konkrét megnevezés hiányzik, nem is érdekes; Forman a Hair nemzedéke nevében is gyűlöli a háborút, meri a háború minden emberi szépséget tönkretesz. Humanista üzenet ez; az eredeti Hair alaphangja szól benne, de már egy humanista filmművész eszközeit is felhasználva. Spirál Krzysztof Zanussi lengyel rendező nálunk még nem játszott filmje talányos alkotás. Nem úgy, mint a múlt héten bemutatott Lidércnyomás volt, amelyben a cselekmény késztette találgatásra a nézőt. A Spirál főhőse, Tornász miatt talányos, — mert talányos figura ez a negyvenéves férfi. A film nem mondja meg túlságosan világosan, ki is ez a férfi, s hogy miért akar a fagyhalálba menekülni a hegyi menedékházból. Csa* mozaikdarabokból áll össze némileg a kép: Tornász „menő” ember volt, aki mindent megkapott az élettől, de megbetegedett, és most ném tud szembenézni a kikerülhetetlenül közeledő hálállak Ám ezek az információk nem fejtik meg a talányt, mert nem tudjuk meg, végül is miféle okai voltak a szintén nem túlságosan világosan jelzett betegségen kívül Tornásznák arra, hogy agresszív, közlés- és kontaktusteremtés- kényszeres helyzetekbe bonyolódjon, s hogy miért áll egyedül, miért nincs kire támaszkodnia? Zanussit — mint korábbi filmjeiben is — tulajdonképpen egy magatartásforma izgatja. Ezt járja körül a Spirálban, de végül is éppúgy nem ad rá választ, mint ahogy hőse, Tornász sem tudott válaszolni az önmagának feltett kérdésekre. Vagy Tornászt maga az élet kérdezte, és erre nem volt jó Tornász válasza, azaz az élete? Alighanem erről van szó, s arról, hogy talán a halál sem legyőzhetetlen. Jan Nowicki ezt játssza el Tornász alakjában, s több magyar filmben nyújtott alakítása után most végre bebizonyítja, hogy jó színész. Takács István
