Pest Megyi Hírlap, 1980. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-15 / 11. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA VII. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM 1980. JANUÁR 13., VASÁRNAP Eszmecsere az irányelvekről Tág horizontú gondolkodás lates ház, a több autó mögött nagyobb munka is rejlik. Ötször nyerték el a kiváló címet, háromszor a miniszté­rium és a szakszervezet vö­rös vándorzászlaját. A Gödöl­lő és Vidéke Áfész ebben a tervciklusban minden eszten­dőben kimagasló eredményt produkált. Idei teljesítményük alapján is esélyük van az el­ismerésre, jutalomra Vezető­ségválasztó taggyűlésükön cselekvési programjukat is értékelték, amelyből kivilág­lott, valamennyi céljukat el­érték, teljesítményük majd minden területen nagyobb a tervezettnél. A szokásosnál gyorsabban építették meg Ke- repestarcsán ABC-áruházukat, illetve Gödöllőn a Patak ét­termet. Mindkét helyen dol­gozóik, a szocialista brigádok jelentős mennyiségű társadal­mi munkát végeztek, Lemaradás az ipari ágazat­ban volt, sem az előző évi, sem a tervezett értéket nem érték el. De még ebben is van pozitívum: új munkákra tértek át, a Gödöllői Gépgyár­ral kötöttek kooperációs szer­ződést, melynek révén en­nek a részlegnek is lehetősé­ge lesz a fejlődésre. Érdemes fiatalok Ünnepi eseménnyel kezdő­dött a taggyűlés, Vámos Zol­tán alapszervezeti titkár né­hány biztató szó kíséretében egy új tagnak, Zarándi Györgynének átadta a tag­könyvet. Ilyen esemény sem ritka az alapszervezet életé­ben, folyamatosan és körülte­kintően foglalkoznak az utánpótlással, s örvendetesen megnőtt a párttagságra érde­mes fiatalok száma Össze­függ ezzel a szövetkezetben ta­pasztalható tanulási kedv. Évről évre sokan szereznek alap- és középfokú szakkép­zettséget, de a politikai okta­tással sincs gondjuk. Minden formájában, ML-egyetem, sza­kosító, középiskola, találha­tunk áfész-dolgozót. És a párt-, a KISZ- és szakszervezeti sze­mináriumokon is. E néhány tény birtokában nem meglepő az első felszó­laló, Fehér Béláné személyze­ti vezető közlése: a pártcso- port-értekezleten mindenki kifejtette véleményét, konk­rét javaslatokat tettek az ár­politika kialakítására, a ta­karékosságra, a még kultu­ráltabb kereskedelem, kiszol­gálás megteremtésére. Kár, hangzott el később az elnök­ségi asztalról, hogy ezeket a javaslatokat csak általános­ságban tudhattuk meg. Itt is kísértett az a felfogás, hogy amit a csoportért akezleten már elmondtak, arról a tag­gyűlésen nem kell szólni. Hol­ott nyilvánvaló, azoknak, akik másik pártcsoportba tartoz­nak, nemcsak újak az észre­vételek hanem esetleg hasz­nosíthatók is. Teljesítmény szerint Mi nagyon érezzük az ese­mények sodrát, hangoztatta Pintér Ferenc, áruházigazgató, célozva a gazdasági élet válto­zásaira, s konkrétan a leg­utóbbi árváltozásokkal kap­csolatos nagy munkájukra. Politizálás az is, ahogyan az áruház dolgozói az utóbbi hetekben helytálltak. S nem kevésbé sikeres törekvésük, hogy a híresztelésekkel terhes hetekben újra és újra feltöl­töttek készleteiket, biztosítot­ták a zavartalan ellátást. A Gödöllő és Vidéke Áfész- ban mind több munkakörben kötik a teljesítményhez a bé­rezést és a premizálást. Mun­kájuk jellegéből következik, hogy ez nem mindig köny- nyű. Pintér Ferenc például azon töprengett, feltehetően nemcsak a taggyűlésen, mi­képpen mérhetik a pult mö­gött álló eladók teljesítmé­nyét. Magyaróvári Pál el­nöktől magtudtuk, a szövet­kezet dolgozóinak kétharmada teljesítmény szerint kapja bé­rét és jutalmát. Valószínűleg jó hatással volt, hogy ezt a módszert a vezetőknél ve­zették be először. Nemrég népes, jó hangula­tú nyugdíjastalálkozó szín­helye volt a szövetkezet Pa­tak étterme. Három órán át meg sem mozdultak volt kol­légáik, újságolta elnökük, annyira tetszett néki a műsor. De nemcsak a fehérasztal mellett találkoznak az idő­sekkel. Petrik István nyugdí­jas kereskedő néhány monda­tos hozzászólásában hangzott el: — Csak egy telefon, és jövünk. Benn voltunk az ün­nepek alatt is. A tagság felelőssége Petiik István csak a mun­káról, no meg a fiatalok ne­veléséről ejtett szót. A nyug­díjasok helyzetéről Tóth Mi- hályné elnökhelyettes. Helye­selte azt a törekvést, hogy az alacsony nyugdíjakat közelít­sék a nagyobbakhoz, .hozzáté­ve: nem biztos, hogy az eme­Szomszédolás Bagiak Balgahévízen A bagiak galgahévízi szom­szédolása keretében, amely a versengő falvak járási közmű­velődési vetélkedő egyik ran­gos eseménye, a Bag bemu­tatkozik című kiállítást Kön- czol János vb-titkár tegnap, szombaton, este 18 órakor nyitotta meg a galgahévízi ta­nácsház tanácstermében. A megnyitás után került sor a két község vezetőinek tapasz­talatcseréjére, amelyen a há­zigazda, Barna Jánosné ta­nácselnök Így élünk Galgahé- vizen címmel mutatta be köz­sége életét, az itt élő emberek tevékenységét, munkáját. Vetélkednek a két általános iskola 20—20 fős, s a két if­júsági kiub 10—10 fős csapa­tai. Ma, vasárnap este 6 órakor Miénk a színpad címmel a bagi öntevékeny művészeti csoportok adnak műsort a galgahévízi művelődési ház­ban. Bag község köszöntőjét Jamrik László, a nagyközségi közös tanács megbízott elnöke tolmácsolja A szomszédolás viszonzásá­ra február 9-én látogatnak a galgahévíziek Bagra. — Szűkebb pátriánk köz­lekedésének helyzetéről ta­nácskozik hétfőn. 14-én, a MÉM Műszaki Intézetben a gödöllői városi-járási közle­kedésbiztonsági tanács elnök­sége. Tájékoztató hangzik el a tavalyi évben előfordult balesetekről és a megelőzés­hez szükséges legfontosabb forgalombiztonsági úitézkedé- sekrőL Még a2 olyan ember Is, aki igyekszik előítéletek nél­kül szemlélni a világot, meg­lepődik, hogy az ilyen kis egységekben, mint ez a szö­vetkezet is, milyen tág hori­zontú a gondolkodás, s jó­szerivel minden, a társadal­mat érdeklő kérdés felve­tődik. Ki vonná kétségbe, hogy a párt megítélése, a kívülálló róla alkotott véle­ménye alapvetően fontos. Szikszai Sándor ellenőrzési osztályvezető is ezen meditált. Ügy tapasztalja, sokan a kör­nyezetükben élő, dolgozó párt­tagok viselkedéséből,- tettei­ből alkotnak véleményt. Hely­telenségét könnyű belátni, ami azonban még inkább hangsú­lyozza a párttagok felelőssé­gét, hiszen minden esetleges meggondolatlanságával az egész szervezetnek árthat. Vagy Bodnár Andrásné, bel­ső ellenőr nem országos gon­dokat feszegetett, amikor ta­pasztalatairól számolt be. Ar­ról, hogy milyen rossz hatás­sal van a fiatalokra, ha nem végzettségüknek megfelelő munkakörbe kerülnek. Vaksötétre nyílik a parányi faház ajtaja, befejeződött a szavazás is, vége a taggyűlés­nek. Akik eddig a túlzsúfolt, meleg helyiségben beszóltok, szótlanul in duClnak hazafelé. Óvatosan lépkednék, figyel­müket leköti a jeges, síkos út, ám aligha hiszem, hogy nem gondolják tovább az elhang­zottakat. Kör Pál Központi műhely Gyakorlati foglalkozás, technika A városi iskolák központi műhelyét keresem. Benyitok a megjelölt ház egyik ajtaján, de amit látok, az vészesen hasonlít egy konyhára. Tulaj­donosa felvilágosít: eggyel hátrébb. Hosszabb keskeny csík az iroda, ketten azért el­férnek benne. Mellette rak­tár, egy asztalos- és lakatos­műhely. A műhelyekben az iskolák, óvodák karbantartását ellátók is dolgoznak. Külön­ben is összefonódik a kettő, a központi műhely jelenleg egyetlen alkalmazottja — a vezetőn kívül — a karbantar­tók csoportvezetője. A gépko­csivezető állományilag a mű­helyhez tartozik, dolga azon­ban az iskolák ételeinek a szállítása. Vannak még bonyo­lultabb átfedések is, de azokat ne firtassuk. Papír, fém A gyakorlati, a jogi, állo­mányi hovátartozás különbsé­gei is jelzik, új, kiforratlan dologról van szó. Mi is a köz­ponti műhely feladata? Veze­tője Csató Sándor: — Az ál­talános iskolák gyakorlati fog­lalkozás című tárgyának taní­tásához előkészíteni az eszkö­zöket, anyagokat, az utóbbia­kat megközelítő pontosságú méretre szabni, kivinni a helyszínre, s minden egyéb segítséget megadni az okta­táshoz. Jelenleg kétféle címen bk- tatják általános iskoláinkban’ a tárgyat. Az alsósoknak tech­nika, a felsősöknek gyakorlati foglalkozás. A technika taní­tását két éve kezdték el, s mire a mostani másodikosok ötödikesekké érnek, a gyakor­lati foglalkozás tárgycím meg­szűnik. Változik persze a tartalom is. Az anyagok és alakításuk nevű rész kurtább lesz, s előtérbe kerül a tech­nikai modellezés. A műhely­nek erre is fel kell készülnie. Ami azt is jelenti, hogy a tár­gyat oktató tanárokkal is megismertetik azokat a szerel­vényeket, modelleket, amiket majd a a gyerekeknek kell el­készíteniük. Mivel foglalkoznak a heti három-négy órában fha? A felsősök a papírral kezdik, a fémmel folytatják, hetedik­ben gépszereléssel, nyolcadik­ban elektromos szereléssel is foglalkoznak. Természetesen Új csarnok, korszerű gépek Január elejétől már az új, 238 négyzetméter alapterületű üzemcsarnokban készülnek a Péceli Ruházati Szövetkezet termékei. Az 1 millió 668 ezer forintba kerülő épületben korszerű raktárhelyiség, varrószalagsor és modem vasaló­gépek kaptak helyet. A képen: a varrósor látható. minden esetben az alapokkal ismerkednek, a különböző fog­lalkozási ágak legegyszerűbb munkadarabjait készítik. Ami­kor megtanulják a lágypapír vágását, ellenőrző borítékot, amikor a szegélyezést, akkor kockát, fiókos dobozt. Lemez­ből gyufásdoboz védőt, tolltar­tót, szalvétatartót, sütőbádo­got, kerek hamutálkát, csi­peszt, morzslapátot fából, nyeles csiszolót, szegtartót, játék állatokat, könyvbölcsőt, műanyagból papírvágó kést, füzetborítót készítenek. Eközben találkoznak a szer­számokkal, eszközökkel, anya­gokkal, bizonyos szakmai fo­gásokkal. Az előrajzolással, nyírással, a vonalfajtákkal, a ragasztókkal, a fémlemezek tulajdonságaival, a lyukasztás­sal, fúrással, szegecseléssel, stb. Üzemlátogatásokon is részt vesznek, ahol ugyanazt látják viszont, bonyolultabban és magasabb színvonalon. Még annyit: a gépszerelés a kerék­pár, esetleg a segédmotoros kerékpár megismerését és sze­relését jelenti. A lányok emel­lett horgolnak, kötnek, varr­nak kézzel és géppel, de sze­repel a tantervben háztartási ismeret is, közelebbről a konyha titkai. Szerény keret Amilyen szerény ennek a tantárgynak a presztízse, olyan szűkösek a műhely lehetősé­gei. Évi 75 ezer forinttal gaz­dálkodnak. Ebből veszik meg azt a százféle anyagot, tűt, cérnát, festéket, lemezt, ecse­tet, fát, műanyagot, csavaro­kat, huzalokat, ami az órák­hoz kell. Meg kell fontolniuk minden forint helyét, állan­dóan kalkulálni, hiszen az anyagok ára általában nem mérséklődik, s szeretnének olykor egy-egy szerszámot is venni. Ezt csak akkor tehetik, ha valamit megtakarítanak. Szerencsére segítségükre sietnek a városban működő üzemek, intézmények. A szak­munkásképzőtől fúrógépet és egy kis esztergapadot kaptak, a Vegyesipari Szövetkezettől lemezollót. Az Árammérő- gyártól, a Gépgyártól hulla­dék anyaghoz jutnak. A Há­ziipari Szövetkezettel szerző­dést is kötöttek. A szövetke­zet látja el őket a szabás­varráshoz nélkülözhetetlen anyagokkal. Hol vannak a szakkörök? Csató Sándor maga is taní­totta jó néhány évig ezt a tárgyat. A műhely vezetését is azért vállalta el, hogy itt és így segítse a gyakorlati fog­lalkozás, majd a technika tantárgy rangjának a megte­remtését. Ráfér, hiszen nem is olyan régen az igazgatók egy része ezeket az órákat arra használta fel, hogy a gyere­kekkel az úgynevezett fogd meg munkát végeztesse el. Jellemző, hogy többségében ma sem szakos tanítók, taná­rok oktatják a tárgyat. Ezért is nélkülözhetetlen a velük való jó kapcsolat, a szakmai megbeszélések, tanácsadás. Kevesli a műhelyvezető az ilyen jellegű szakköröket is. Három van a városban, sze­rinte iskolánként lehetne ket­tő-kettő. Nem elképzelhetet­len, hogy minden nyolcadikos megszerezze, a szakkör révén, a segédmotoros vizsgát. Ehhez az MHSZ és a KBT is meg­adná a támogatást, ahogyan korábban is tette. K. P. Benzin és omnibusz Egy példa - két téma Két férfi közeledik egy har­madikhoz, aki autót mos. Mindegyikük kezében akta­táska és bevásárlószatyor, látszik, a bolttól jöttek együtt, s párbeszédük szófoszlányaiból kitűnik: a világ dolgait beszé­lik meg útközben. Ahogy kö­zelebb érnek a parkolóban álló kocsikhoz, az egyik nyo- maitékot adva mondatának, így sóhajt fel­— Hát bizony!' Nem volt azelőtt ilyen, hogy energiavál­ság, meg benzinfüst. Akkor ió volt a ló is. A kocsiját mosó ember pe­dig tovább csutakolta dükkó- zott paripáját S talán azóta is azon töpreng: jutna-e ma­napság élég díszes fogat, s hintó, amenmyiire napjainkban szükség volna. Meg talán azon is elgondolkodik: vajon győz­nék-e vasutak a századeleji pöttömnyi csühögőkkel, a vá­rosok omnibuszokkal a mai nagy forgalmat. Aligha. Persze azért Igaza van az aggódónak: az ésszerű takarékosság nem árthat meg nekünk. A gyógyszertárban nagy a forgalom. Valaki hivatalos megrendelővel az egyik in­tézményünknek akar vásárol­ni. — Sajnálom, hölgyein, mondja a gyógyszerész, de vissza kell mennie, rá kell még azt is íratni az orvossal, hogy... — különben nem tudjuk kiadni az árut. A hölgy, elismerve az ész­revétel jogosságát, valamit csendesen megjegyez. Talán azt, hogy most újra fáradoz­hat munkahelyére és vissza Következő érvét azonban, han­gosan mondja ki: — Én nem bánom, de hát most emiatt még egyszer jár­juk meg az utat? Ez dupla benzinbe kerül! — jegyzi meg kissé felháborodva. Aztán beszáll a vállalati ko­csiba. A sofőr gázt ad. Elin­dulnak. Visszajönnek. Igaz: munkaidőben. De tényleg, fogy a benzin I F. I Kerepest arcsa Kizárólagos jog A kerepes tárcsái Általános Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat gondoskodik majd a budapesti Marx téren épülő ú,i Skála-áruház acélszerkezetei­nek tűz elleni védelméről. Az úpvnevezett ASKET-eljárás­sal, amely magyar találmány, egy különleges bevonattal lát­ják el a szerkezeteket. Az eljá­rást kizárólagos joggal alkal­mazza hazánkban a kerepes- tarcsai vállalat. Az épülő Skí- la-áruháznál vállalt munká­juk értéke 16,5 millió forint, s az év második felében kell teljesíteniük. — Rendszeresen tart film­vetítést a galgamácsai műve­lődési ház. Minden hétfőn Váckisújfalun, szerdai napo­kon Váoegresen, csütörtökön­ként pedig Galgamácsán. A jó filmeknek köszönhetően mind­három társközségben szépszá­mú közönség gyűlik össze. Galgamácsai sporthírek Bíró Sándomé, Sárközi Mihályné és Nagy Dezsöné vasaló­gépekkel szállításra készíti elő a terméket. Barcza Zsolt felvételei A galgamácsai sakkozók az idén is a megyei II. osztályú csapatbajnokságban indulnak. Üjság a sakkozóknál, hogy felkészítésüket ebben az idépyben Fóthy László irá­nyítja, aki az IMI Vasasból igazolt haza, s szaktekintély­nek számít. Házi sakkbajnok­ságot is indítanak, amelyben olyanok is részt vehetnek, akik nem tagjai a szakosztály­nak. Megerősítik, az asztalitenisz- szakosztályt is, amelynek csa­pata a gödöllői járási baj­nokságban kíván indulni. Ezenkívül is sok versenyal­kalmat teremtenek számukra. Galgamácsán az idén min­den sportrendezvény a jubi­leum -•'""ében zajlik, ugyanis 25 éve alakult meg az Össze­fogás Tsz Sportegyesület Nem feledkeznek meg a tö­megsportról sem, ma, vasár­nap szánkó- és síversenyt rendeznek a tsz-tanya melletti részen. A 14 órakor kezdődő versenyre mindenkit szívesen várnak.

Next

/
Thumbnails
Contents