Pest Megyi Hírlap, 1980. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-13 / 10. szám
l/pr w K/ÜrííMPl Faluszélen Vörös Ferenc rajza A szülőföld éneke Marko Dekic délszláv költő verseskötete Kerek tíz esztendő telt el a magyarországi délszláv költészet első konyvalakban való megnyilatkozása, az V kolo (Kólóba, Bp. 1969) című antológia megjelenése óta. Az antológia címét Marko Dekic (Dé- kity Márk) verséből kölcsönözte, s ez a költemény ott áll, mottóként, a kötet élén. Az antológiában tíz hazai délszláv költő szerepel, s közülük az időközben fiatalon elhunyt Josip Gujaá-Dzuretin Povratak u Podravinu (Visszatérés a Dráva mentére) című kötete után, most Marko Dekic is önálló könyvben adta közre válogatott verseit. Mindkét kötet a Tankönyvkiadó gondozásában jelent meg, amely 1976 óta nemzetiségi nyelvű könyvek kiadásával is foglalkozik. Dekic a hazai délszláv kortárs költők első nemzedékéhez tartozik. 1937- ben született, Hercegszántán, ahonnan már diákként meg kellett válnia, hogy belső lényével annál szorosabban, eltéphetetlenül tapadjon hozzá. Költészete is az odatartozás mély élményéből táplálkozik elsősorban, amint ezt már kötetének a címe is jelzi: Duga nad zavicajem (Szivárvány a szülőföld felett). Dekié verseit Stojan D. Vuji- Sic válogatta és rendezte ciklusokba. A szülőföld inspirálta költemények közül egy csoportba kerültek azok, melyek fölfokozott hangon, közvetlenül szólnak a költő szerete- téről, valamely, e versekben többnyire konkrétan is megnevezett táj, vidék iránt (pl. Hej, Baranya). Ez a szeretet, odatartozás-érzés nem beszűkült, biológiai kötődés, hanem az ország széles, délszlávok lakta vidékeit átölelő érzés, s az „óhazára” is kiterjed. Ezzel összhangban születnek Dekié „nemzetiségi internacionalista” költeményei, melyekben a különböző etnikai csoportok testvériségéről szól. Itt nem mindig sikerül elkerülnie a költőietlenségnek a tematikából eleve adódó némely csapdáit: a retorikusságot, a programszerűséget. Valódi, meleg líraiság árad viszont a Camac moga detinjstva (Gyermekkorom csónakja) ciklus halk szavú, nosztalgikus verseiből, melyekben a költő gyermekkorára, szüleire és szülőföldjének meghitt, de immár hajdani tájaira és hangulataira mereng vissza. Egészen más jellegű, de hasonló intenzitású költőiség hatja át Dekié tárgyiasított, a közvetlen szubjektiHej,Baranya... vitást visszafogó tájleírásait. A romantika óta konvencióvá lett tér- mészet-civilizáció antagonizmuson túllépve, leírásaiban a természet ere- dendő, önmagán kívül okot és célt nem kereső értei ürességként j elenik meg. S az ember szintén természetes anyagcserében létezik együtt a természettel, mégha kaszával vagy éppenséggel kombájnnal közeledik is hozzá. Lévén, hogy e megromolha- tatlan tisztaságú világkép áttetsző, a líra eredendő jegyeit — muzikalitás, ritmus — magabiztos mesterségbeli tudással kezelő, de nem mesterkélten használó formában ölt testet: Dekié e verseiben igen közel került a költészet lényegéhez, mely egy és oszthatatlan, örök és változatlan. Mesterkéltség terheli viszont olykor Dekié bordalai t, vidám-lelkesült vigadó-énekeit. A költő alapvetően derűs, kitárulkozó, túlcsorduló emberi egyénisége nyilvánul meg bennük, közvetlenül, az őszinteség kétségtelen hitével. Az élményt azonban nem mindig sikerül újra-élhe- tővé, azaz költőivé formálnia. Hasonló kettősség tapasztalható aiz elveszített, tragikusan elhunyt barátoknak szentelt versekben: a személyes fájdalom néha alaktalan bánat marad, őszintén megérthető, de nem mindig követhető. Nagyszerű ellenpélda a Vujicsics Tihamér emlékének szentelt, gyönyörű vers, mert benne nem annyira az összefűző szál, hanem a megsiratott barát szellemi arca formálódik verssé. A tájleíró és nosztalgikus versek művészi egyenletességét a kötetzáró ciklus meditativ, az érett férfikor bölcs visszafogottságával szóló költeményei érik el, sőt — esztétikai szempontból — túl is haladják. A korábban szinte kizárólagos leíró vagy elmondó verset — melyet hagyományos költői eszközök, stíluselemek gazdagítottak — itt felváltotta az összetett, vibrálóan asszociatív képalkotás. Sejtések és víziók, gondolattöredékek és hangulatfoszlányok, komor pátosz és rezignált humor egységében e költemények a világkép és formavilág gazdagodásának iránvába mutatnak. Marko Dekié költői útjára, melyen eddigi eredményei már felsejlett és még beláthatatlan lehetőségeinek szintézise felé halad. A kötet három verse az alábbiakban olvasható. MILOSEVITS PÉTER Hej, Baranya hepehupás tája, Kövér földje, szép Duna-Iapálya. Te erdőkkel, legelőkkel ékes, Roskadó ág, illatozó méhes. Hej. Baranya, érett borgerezdes. Az én szemem sose látott szebbet. Dagad a szív. megfeszül a borda, S kivált büszke, aki neved hordja. Hej. Baranya, sokácok vidéke, Hol a dalnak se hossza, se vége. Pezseg a kedv. s a tamburicára Körberingó, szilaj kóló járja. (1965) Szabó Sándor fordítása Álom Sejtelem Alámerül az álom a tenger tarajos hullámai mélyén; darabokra törik az ébrenlét zátonyán, mint hiú ígéret, s a víz mindent egybemos. Sejtés telepszik rám, mint csöndes álom: kertem kapujában az ősszel magam szembetalálom. Milosevits Péter fordításai Emlékezés Kurt Tucholskyra A hotelhaliban A nagy szálló halijában ültünk, olyan hallban, ahol mindig minden olyan, mint a filmen — sőt effajta hall nélkül film nem is létezik. Egy idegorvossal beszélgettem, aki nemrég fejezte be a rendelését, és most ittuk a gyönge teát — Látja — szólt az orvos —, csak gyakorlat kérdése az egész. Itt jönnék-mennek a szemünk előtt férfiak, nők, németek, külföldiek, vendégek ... és a kutya sem ismeri őket. Csak én. Egy pillantás, plusz némi mélylélektan. Én az emberekben úgy olvasok, mint a nyitott könyvben. — Mit olvas ki belőlük? — kérdeztem. — Egész érdekes fejezietecskét. Előttem nincsenek talányoik, ismerem én ezeket az embereket egytől egyik. Kérdezzen. — Nos... például: ki az az ember ott az a pofaszakáll as öregúr? — Az... nos, az az ember, mint láthatja, döbbenetesen hasonlít az öreg Ferenc Józsefre. Egyenesen azt mondhatnám, hogy a császár hasonmása, úgy fest. mint egy öreg pén- zeslevélhordó, akit az emberek jóságosnak tartanak, mert ő hozza a pénzt... Én ezt az embert mégis egykori bécsi udvari tisztviselőnek tartom. Nézze csak, hogy beszél a pincérrel: született arisztokrata. Tévedés kizárva ... Biztosain excellencies, valami egészen nagy kutya. Ez a helyzet. i. Elképesztő. De hát honnan tudja ön ezt? — Ahogyan már mondtam önnek: gyakorlat kérdése az egész. A rendelőben tettem szert rá. Idegorvos vagyak, mint még jó néhány an. csak éppen van szemem. És benne az a bizonyos pillantás. A „blikk”. V alószínű, hogy az európai irodalmi rangra emelkedett alkotóművésziek közül Kurt Tucholsky írta a legrövidebb, legfrappánsabb önéletrajzot. Harminchat éves korában vetette papírra az alábbi sorokat: „Amennyire visszaemlékszem, 1890. január 9-én születtem, mint a Weltbühne alkalmazottja, Berlinben. Elődeim, a Miesbacher Anzeiger szerint, fákon ültek, és az orrukat piszkálták. Én magam csendesen és békésen élek Párizsban, ebéd után egy félórácskát Doumergeu-gel és Briand-nal Schafkopfot (szó szerint: birkafej, „tökkelütött” — a szerk.) játszom, ami nem esik nehezemre, és az életben már csak az az egy kívánságom van, hogy lássam egyszer a német politikai foglyok és bíráik szerepcseréjét.” Sokoldalú művészként, sokféle hangot ütött meg írásaiban. A kötetlen formájú, rövid műfajok mestere volt, nem írt regényt, terjedelmesebb elbeszélést is mindössze egyet. A gripsholmi kastélyt, amely magyarul is megjelent. Tizenhét éves volt mindössze, amikor első írását az Ulk című lap közölte. Élete a jómódú polgárok „keréknyomán” indult — jogot végzett, tisztviselő lett egy bankházban —, azonban az írás, a sajtó, az irodalom kísértése nagyobb volt: végérvényesen ezek szolgálatába szegődött. A weimári köztársaság évedben a Die Weltbühne című baloldali hetilap munkatársaként lőtte ki a szatíra éles nyilait a polgári ostobaság és gőg, a militarizmus, és az erősödő fasizmus céltábláira. Első cikkeit ötféle álnéven írta, s egyik írásában maga számol be arról, hogy olvasói öt önálló szerzőt sejtettek mögöttük, mert mindegyik álnév más-más formanyelvet, stílust, írói modort jelentett. Hitler uralomra jutása után — az időközben kapott Nobel-dlj ellenére — a fasizmus vele is „leszámolt”. Mivel 1924 óta jobbára külföldön tartózkodott — Párizsban, Svédországban —, elkerülte a meghurcolást, a koncentrációs tábort. Csak könyveit tudták odahaza a fasizálódó Némeországban máglyára vetni. A fasizmus elöl mnekülő író Svédországban talált menedéket. Sajnos, nem sokáig: 1935-ben, fiatalon, negyvenöt éves karában, hazája, népe sorsa felett érzett reménytelenségében, kétségbeesésében, önkezével vetett véget életének. Most lenne kilencven éves. A hotelhal lban című, Palasovszky Ödön által magyarra fordított írása az 1959-ben nálunk megjelent „Különös lapokat” élünk kötetéből való. KISS GYÖRGY MIHÁLY — Es a hölgy, ott hátul? Aiki annál az asztalnál ül, és a jelek szerint vár valakit, nézze csak, egyr< az ajtón a sízeme.... — Az... szóval ő azon ritka nagy kokottok egyike, akikből manapság már alig van ezen a szegény világon. Nos tehát, az illető a megvásárolható gyönyörök királynője. Zabálja a férfiakat. Fölzabálja... És a szemében ... nézze csak ... a szemében szomorúságkcxmplexus... egesz kert, tele szomorufuzekkel.iVTJt akar még tudni? Ha mór benne vagyunk. Az meg ki? Az a kicsi, kissé közönségesnek látszó hölgy? — Az... az egy szolid, vidéki polgárasszony ... szolid asszony, legalább négy gyermek anyja, aki a kispolgári családok erkölcsi fogalmai szerint nevelkedett. Ö a megtestesült hűség és erény,- és ebből egy jottányit sem enged ... Ö nem ... ' — És ai ott, doktorom? — Látja, az a mai idők tipikus pénzembere. Szőröstül-bőröstül. El tudnám mesélni az egész élettörténetét, olyan világos előttem a lelke. Harácsoló. De állja is a csapásokat. Ez nem engedi magát legyűrni. Nincs ideje piszlicsáré dolgokra; nem olvas könyveket; nem érdekli semmi, csak az üzlet, az üzlet... Szent isten! hat óra. ne haragudjék, de sürgős megbeszélésem van. Fizetek! Azaz hogy kérem a számlámat — helyesbített. A pincér megjelent, elvette a pénzt, távozott. A doktor felállt — És mivel tartozom én? — kérdeztem csak úgy, tréfából. — Amit ön kapott, az megfizethetetlen, megfizethetetlen. Minden jót! Azaz ... a közeli viszontlátásra. Már itt sem volt És akkor kíváncsi lettem, szerfelett kíváncsi. Még valamennyi analizált áldozat a helyén ült— valamennyi. Odasompolyogtam a portáshoz, aki a maga helyéről jól átláthatta az egész hallt. És beszéltem vele. Meg csúsztattam valamit a kezébe. Én kérdeztem, ő válaszolt. Figyeltem. Az osztrák udvaronc egy Glewitz. be való varrógép-kereskedő volt. A nagy kokott, ama szomorúságkomplexumával, egy bizonyos Mrs. Bims- tein, Chicágóból — a férje, a bizonyos Mr. Bimstein, éppen odalépett az asztalhoz a maga egész valójában. A kövérkés mama viszont egy vendégszerető mairseilles-i műintézet tulajdonosa; végül a szemtelen pénzember: a legújabb irodalmi iskola egyik költő-tagja. Csak a pszichológus volt pszichológus. (1930) Dénes Zsófia köszöntése Fönn a Várban, a Szentháromság tér fölött, vakító fehér gyémántfénnyel ragyognak a januári csillagok. A vároldal csupasz gesztenyefái hósapkát öltöttek. Fázós cinkék, didergő rigók cincogása angyali muzsika; születésnapi, ünnepköszöntő ének. Köszöntik a kilencvenöt esztendős Dénes Zsófiát, az írót, újságírót, a szerkesztőt, Ady hajdanvolt menyasszonyát. Zsukát köszöntik — Ady nevezte így! —, aki megszokott karosszékében ül, szemén fekete napszemüveg. Kint vakít a hó s a nagyváradi hársak is fehérek mostanában. Ahogy fehér a pad egy Szőnyi- képen, s fehérek ezek a padok is itt a Várban, a táj is, amely oly sokszor megihlette Szalatnyai József festőművészt, az élettársat, aki rajongó szeretettel veszi körül Zsu- kát. Fejedelmi testtartással ül karosszékében Zsuka, mint egyik ifjúsági regényének hőse. Zrínyi Ilona és elmereng azon a nyáron — Akkor a hársak épp szerettek —, és vergeti maga elé a múlt szép emlékeit, az 1913-as Park Szanatórium kerti csendjét, az „igent" vagy a „nemet”, ami akkor foglalkoztatta, Erfurt, Vasát utca Kiss Attila útirajza az NDK-ból hogy végül is a szigorú anyai parancs győzzön. S e tépelődéses időszak oly ragyogóan áll elénk az Elet helyett órák memoárkötetében. Szinte halljuk fölcsendülni az András- napi, vagy a január 14-i születésnapi finom kristálypoharak csengését. Halljuk az ünneplők, Móricz Zsig- mond, Bölöni György, Ady Lajos és felesege hangját, Papp Viktor „szekérnótáját” és látjuk az „olajban úszó”, dióbarna, sürgetően vádló, de megbocsátó, szép, nagy szemeket is, amelyeket Székely Aladár fotói őriztek meg számunkra leginkább. Januárban, január 14-én született Dénes Zsófia, Ady Zsukája, nagy idők tanúja, Szabó Ervin tanítványa, itthon a Pesti Napló, a Világ, kint pedig, az emigrációs években, a Bécsi Magyar Űjság munkatársa, aki míg itthon ragyogott a Tanács- köztársaság fényes csillaga, A nő a kommunista társadalomban címmel, egyik elsőnek irta le a női emancipáció kiskátéját e tanulmányában. Közben francia fordításaiban ar egyetemes emberi kultúra legjobbjai jutottak el szép stílusú, gondos, míves munkássága nyomán milliókhoz. Mert Ady révén jutott — Gyalog a baloldalon — mindahhoz, amit az Egyszeri kaland, a Párizsi körhinta s az Ünnep című újság szerkesztőjeként, az igazságra, a szépségre szomjazás bátor hite táplált. Élet helyett órák maradtak számára Ady- ból. A Sors akarta így? A szigorú édesanya? Vagy a körülmények? A Léda utáni kiszikkadt szomjúság? Vallanak levelek, versek — olvashatják mai és még majd ezután következő nemzedékek. Az emlékezés pirosló parazsa ielragyontctja előttünk azokat az órákat. Látjuk kezét, amit Ady csókolt, halljuk több hozzáírt versét és köszöntjük őt, itt élve körünkben, mély főhajtással. a csak Neki kijáró hódolattal és tisztelettel. Amiért megőrizte számunkra Adynak azt a portréját, melyet csak ő ismert, ő ismerhetett, amit csak ő szeretett és ez a szeretet sugározza be a mi szeretetünket is ő iránta. Fonja be a tűzforró téli fény a Szentháromság téri házat; adassák még sok-sok év írásra, emlékezésre. KOPRÉ JÓZSEF /
