Pest Megyi Hírlap, 1979. december (23. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-24 / 301. szám

titem 1919. DECEMBER 24., HÉTFŐ KÖZÉPDÖNTŐ SZEGEDEN Vers-és prózamondók év végi vetélkedője A SZOT. az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezete, valamint a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség rendezésében két­évenként kerül sor a munkás- fiatalok országos vers- és prózamondó versenyére. A döntőt jövőre, a költészet napján Salgótarjánban tart­ják. A versenyben csak 30 éven aluli, fizilcai munkások vehetnek részt. A vetélkedés célja az irodalmi tájékozott­ság elmélyítése, az üzemi fia­talok irodalmi érdeklődésének felkeltése. A Szakszervezeték Megyei Tanácsa rendezésében az idén a MÁV Dunakeszi Járműja­vító üzemében és a SZOT- székházában rendezett elődön­tőkön csaknem 50 Pest me­gyei versmondó vett részt. Ezt követően került sor a hé­ten a Csepel Autógyár szak­szervezeti művelődési házában Szigethalmon a megyei válo­gatóversenyre. A résztvevők egy SZOT-díjas költő versét, s egy szabadon választott művet mondtak el. A zsűri elnöke Egrassy István; ■ a tv Kazin- czy-díjas munkatársa volt. Az első díjat Pécsiné Homoki Er­zsébet, nagykőrösi csecsemő- gondozó, a második helyezést Bosznyai József, a ceglédi Bem József Szakmunkásképző Intézet tanulója kapta. A har­madik helyen Kotrucz Kata­lin, a váci kultúrcikkbolt ke­reskedelmi tanujója végzett. A nyertesek Pest megye képviseletében Szegeden, ja­nuár közepén részt vesznek a középdöntő versenyein. Bács, Baranya, Békés, Csongrád és Tolna megye versenyzőivel együtt lépnek dobogóra. Itt dől el, ki kerül az országos döntőbe. Műemlékek védelme Vert falat konzerválnak Kísérletek vályogtéglán A világon elsőként a Buda­pesti Műszaki Egyetem szak­emberei dolgoztak ki eljárást a népi műemlékek falazatának tartósítására, a megőrzésre. A szilikofób-anhidro eljárást megfelelően módosítva hasz­nálják. Az első kísérlétekre a Győr-Sopron megyei Táp egyik vert falú épületében került sor. Tapasztalataik a várakozásnak megfelelően kedvezőek. A kő­vetkezőkben vájogtégla-épület- ben is kipróbálják majd új módszerüket. Műteremben Kiss Roóz Ilona Munkácsy- díjas keramikusművész kiál­lítása a Csók István Galériá­ban tekinthető' meg. A kép a művészt műtermében ábrázol­ja munka közben. Fényes Tamás felvétele CYERMEKRAJZON A MINDENNAPOK Vonalakkal megformált világ Napok óta hol kirakok, hol újra táskámba pakolok egy papírköteget: hat-tizennégy éves gyerekek ceruzával, pasztellkrétával készült raj­zait. Azokban őrzöm egy né­hány órás beszélgetés emlé­két. Nem pályázatra készült, különösen magas színvonalú alkotásokról van szó, nem is iskolai feladatként papírra vetett ábrákról, amelyeken érdemjegyek jelzik az érté­ket. Saját elhatározásukból vették kezükbe a gyerekek a ceruzát, a rajzkrétát, hogy elmondják, mit jelent szá­mukra a tél, a karácsony, a vakáció, Kedvtelésből is rajzol — kevés gyerekről mondhatjuk el ezt Egy néhány éve ké­szült vizsgálat szerint a má­sodikosoknak mintegy negy­ven, a negyedikeseknek azon­ban már csak tizenkét-húsz százaléka rajzol, fest otthon rendszeresen. Pedig, ahogyan sok tanulmány leírta már, a rajz mindig gondolatközlést, önkifejezést jelent a gyermek számára, szórakoztató, de so­hasem öncélú tevékenységet. Es gondoljunk csak a ma es­ti gyertyákra: ahogyan mi. - felnőttek kalandozunk gon­dolatban távoli, s egyben na­gyon is emberi tájakra, szí­nes fények alatt, amilyenek­re a mindennapi, éles vil­lanyvilágításban, vagy a té­vé szürke vibrálásában rit­kán merészkedünk, a gyere­kek is olyan őszintén veszik birtokukba a világot egyetlen papírlap es ceruza segítségé­vel. ' Apu embert farag Természetesen ezen nem gondolkodik az, aki saját kedvéből rajzol. A nyolcadi­kos Szalag Kati, aki Szent­endrén a megyei művelődési központ rajzszakkörébe is el­jár, s kedvvel készít ex lib­riseket is, a miért? kérdés­re csak ennyit válaszol: — örömet találok benne, és látom, hogy másoknak is tetszik. A másodikos Vigyázó Ta­más erre a kérdésre nem is reagál, szorgalmasan rajzol­ja a fenyőt a havas dombol­dalra. Ahogy azonban beszél­getés közben arra terelődik a szó, ki mit ajándékoz kará­csonyra a szüleinek, felkapja fejét. __ Én vésőket szoktam ad­ni apunak — jelenti ki az­után —. mert szeret faragni. Meg én is faragok, most egy pipatartót készítettem neki karácsonyra. Apu embert fa­rag. kutyát.- macskát, bikát. Anyu is örül ennek, mert ő is kap ajándékba. — Te is kaptál már? — Igen. Én a kutyát sze­retem legjobban. Ebből azután vita is kere­kedik. Szalay Kati a macs­kát szereti, a másik kislány mindkét állatot kedvesnek találja, de a kutyát kedve­sebbnek, mert azt jobban lehet idomítani. Két dolog­ban, megegyeznek: az egyik az, hogy a kutyát meg kell tanítani úszni, akár cseliel is, úgy, hogy áthívj u»k a pata­kon. A másik pedig az, hogy a hűséges négylábút is meg kell ajándékozni karácsony­kor. És ugyan mivel? — Csonttal. — Sípoló babával. — Labdával — hangzanak gyorsan egymás után a vála­szok. Kívánságok és élmények Hogy mit adnak kará­csonyra, ezen már hetek óta gondolkoznak a gyerekek, azon is, persze, hogy mit kapnak ők. Kívánságokat so­rolnak: könyvet, társasjáté­kot, kézilabdát, melegítőt — lilát. Vigyázó Tamás is fel­pillant: En egy sapkát sze­retnék, bojtosat. Igen, ezt le is rajzolta: égigérő törzsű a fenyőfa, kevés ággal, de an­nál több szaloncukorral, csen­gővel, üveggömbbel ékes. A sapkát már, úgy látszik, fel is vette, de a fa alatt még egy ajándék1: a kedvenc já­ték, a kisautó. — És mi van mögötted? — mutatok egy elmosódott folt­ra. — Egy ágy — feleli. — És ki van benne? — A Ceci — válaszolja magától értetődően. Ceci a kistestvér. Az egyik. Mert Tamás másik rajzán, amelyen a családot mutatja be, nyolc' figurát heyezett el: a szüleit, s magával együtt hat testvért. De most már lapozzuk to­vább a rajzokat! Ágnesét, akinek - a karácsonyfájára a jó Balzsam Tündér helyez ajándékot, s a fa alatt vir- gonckodó krampuszra hóem­ber néz nevetve az ablak mögül; Gizelláét, aló nepi­csak átkötött csomagokat, hanem egy élő ajándékot, egy kutyust is rajzolt a fa alá; és Sanyiét, aki-— ez is őszinte rajz, figyelmeztető a felnőtteknek — karossszék- ben ülő figurát mutat. Az ember háta mögött a kará­csonyfa, de ő a televízió kis fenyőfáján látja, a készülék- bői hallja, hogy karácsony van. Lépjünk ki most a házból! Kövessük Andreát, amint a talpa alatt ropogó hóban a csupasz fák közé lépked, s madáretetőt akaszt az egyik ágra, vagy kísérjük el Katit, Zolit, Ágnest, amint a téli szünetben újra és újra meg­másszák a domboldalt, hogy, szánkón, sikongatva csússza­nak le a mélybe. Nézegetem Zoli rajzát: mi is lehet az a kék-piros folt a szánkó tete­Hó, téli szünet — Az én vagyok az első szánkózáskor. Csakhogy én hasra fekszem, amikor lesik- lom. Értem. Vagy legalábbis azt hiszem, hogy értem. Nem tu­dom, ha ceruzát vennék a kezembe, hogyan rajzolnám le én az első szánkózásomat, a hógolyózást, vagy a répa- orrú, szénszemű embert. Bi­zonyára az ábrázolás törvé­nyeire figyelnék. Az . ará­nyokra, a távlatokra. A rajz bizonyára — próba nélkül is érzem — nem én lennék, nem az az élmény lenne, ha­nem egy mesterkélt valami. Nem úgy, mint Tamásnál, Zolinál, Katinál és a töb­bieknél, akiknél még gyak­ran megtörténik, hogy a va­lóság és a rajz ugyanaz, a világ vonalakká válik, s az ábrák azonosak az élettel. A fenyőfa az a karácsony, ez a fehér a hó, ez a szánkózás a téli szünetben. Talán még értjük, talán megértjük. ■. P. Szabó Ernő Vigyázó Agnes Tündér címrajza KIS FALVAK KOZMUVELODESE Jövőt váró Vácszentlászló Ez a község nem is tűnik kis településnek, inkább kül­városnak. A Vadász étterem előtt ritkán áll féltucatnál ke­vesebb gépkocsi, és jönnek- mennek, ráadásul nemcsak az autósok .., tranzit község. A művelődési ház igazgatója do­minózni tanítja a tiniket, köz­ben egymással is ismerked­Megindult Vácszentlászlótól keletre ta­lálható Zsámbok, nyugatra pe­dig a három község közigaz­gatási centruma: Valkó. A közművelődés állami irányí­tásáért felelős Nagy Béla ta­nácstitkár, csupán a nyár óta tölti be itt tisztét. — Nem mondhatom, hogy rendelkezem valamennyi szükséges információval — kezdi a beszélgetést a távoli megyéből érkezett tanácsi ve­zető. — Azt persze már rö­viddel ideérkezésem után ta­pasztaltam, hogy az emberek elszoktak a művelődési ott­honból. A legkülönbözőbb ki­fogásokat hallom: rosszak voltak a műsorok és főleg rendszertelenek. Az Intéz­ménynek nem volt kapcsolata sem a lakossággal, sem a kör­nyékbeli üzemekkel, sőt még az iskolákkal sem. Most, hogy megalakult a társadalmi ve­zetőség, és új művelődési igaz­gatót alkalmaztunk, már jog­gal bízhatom abban: lesz kul­turális élet. A múltba nézve Lapozgatjuk a múltat, az év elejétől vezetett munkanap­lót: n}ozit pótló filmvetítés és hetente bál. Szakköröknek, ér­deklődő kiscsoportoknak csak a romjai fedezhetők fel, az is­meretterjesztés emlékeiből még ennyi sem. És íme egy példa az antinépművelés- re: közös épületben működik ugyan a művelődési ház és a községi könyvtár, de a köl­csönzési napokon soha sem­milyen foglalkozás, vagy ren­dezvény nem volt. Hogyan lehetett így szétválasztani két azonos célú intézményt? Vá­laszt ma már nem találunk. De lehetett, mert hagyták... Pedig 18 évvel ezelőtt lel­kesítő példa volt Vácszentlász­ló, akkor épült a művelődési ház, amely ma is őrzi a falu lakóinak sok százezer forint értékű társadalmi munkáját, áldozatvállalását. Mára pedig odáig jutottak, hogy az érdek­lődés elemi hiányával küzde­nek a népművelés irányítói, ráadásul erre az évre mór pénzük sincs. Van viszont szakképzett és gyakorlattal rendelkező népművelő, akit kétszobás szolgálati lakással vártak. ' nek: Bánni Faragó Erzsébet szeptember végétől dolgozik az intézményben, korábban a mo-nori járási művelődési ház megbízott igazgatója volt hat esztendeig. Most itt állunk a tini-klubban, csípős hidegben,: fagyoskodnak a télikabátban dominózó, sakkozó gyerekek. az erjedés nek a művelődési ház nagy­termet? Aztán gyermekszcuii- kűrömet javasolt, /vezettem ma­gam jót erezni. Másnap köl­töztem: a lakás előtt nyolc ember várt, azt sem tuaeam kicsodák, és ott segítettek egész nap. Még egy Különös élmény: kora reggel csönget­tek, ioős néni lépett be kosár­ral, én mondtam, hogy nem akarok vásárolni. — Nem is eiiadó — válaszolta, aztán le­tette és gyorsan elment, ott­hagyta a kis ajándékot. Hiába próbáltam tartóztatni. — Feszültségekkel és remé­nyekkel jöttem Vácszeml ász­lóra. Féltem, hogy a járási méretű munka után kicsinek találom ezt a falut, feszített a gondolat: nagyon nehéz lesz bármit tenni. Reménykedtem, hpgy sikerül elfogadtatni ma­gam jövevényként is, és bíz­tam abban: hagynak dolgozni. Ma már nincs bennem féle­lem, érzem az emberek figyel­mét és várakozását, s a ta­nácstitkárban jó segítőtársra találtam. — Ügy érzem, sikerült egy régi problémát is megolda­nom: a zsámboki művelődési ház ide tartozik, de eddig se­hogy sem tudott a két intéz­mény együtt dolgozni. Pedig ott egy nagyon lelkes és szor­galmas pedagógus folytat köz- művelődési munkát: óyőre Béláné. Tisztelni illik az el­képzeléseit, és segíteni kell, hiszen nem főfoglalkozású népművelő. A lényeg végül is az, hogy a közművelődésben feltétlenül szerves egynek ajánlatos tekinteni a három községet, és ezen belül kell figyelni a rész-sajátosságokra. Az újrakezdés Vácszentl ászlón mindent elölről kell kezdeni, jóvátéve azt is, amit egykor a felelőssé­get át nem látók elrontottak. És az indulásnál hiába a sok tapasztalat, mert módszereket képtelenség mechanikusan át­ültetni, hiszen népművelői alaptörvény, hogy csak az adott terület sajátosságaiból, hagyományaiból és az ott élők igényeiből lehet kiindulni. Íme egy kis módszertan: a község valamennyi felnőtt la­kosa levelet kapott a művelő­dési ház új igazgatójától, amelyben Bánné Faragó Er­zsébet bemutatkozott: leírva, hogy honnan települt ide, ho­gyan él, hány gyereke van, hol dolgozott eddig. S hogy mi­ként szeretné szolgálni a falu közművelődését, arról egy kér­dőív tanúskodott műsoraján­lattal és tervezett szakkörök­kel. A tessék választani fel­hívásra a válaszok többségét személyesen hozták el (decem­ber első tíz napjában meg­közelítően százan — íme a törzsközönség lehetősége!), hi­szen kíváncsiak voltak az új népművelőre. Az igények pon­tosan beépültek a művelődési ház most készülő jövő évi ter­vébe. S a távlati elképzelések is alakulnak — természetesen a lakosság területi elhelyezkedé­sét is figyelembe véve. Vác­szentlászló lesz például az if- sági, a munfcásiművelődési (öt üzem van a környéken) és az ismeret,terjesztési centrum. Zsámbok pedig a helytörténet és a hagyományőrzés központ­ja lesz. Ez persze nem azt je­lenti, hogy a különböző ren­dezvényeket kizárólag így osz­tanák el, de mégis sajátos jel­leget, arculatot kapnának a te­lepül ésék. Holnapot ígérő este Este lett, a színházteremben véget ért a tornaóra. A tini- klub tagjai hazafelé indulva még beköszöntenek az irodá­ba. Az előcsarnokból egy húsz év körüli fiatalember érke­zett, új pingponglabdát kért. Kisvártatva egy szőke srác jött, hogy el vinné a citeráját a szekrény tetejéről, s meg kell beszélni: a KISZ községi alap- szervezete mikor kaphat he­lyiséget a taggyűléshez, mert dönteni akarnak arról, mi­ként állítsák össze javaslatu­kat a művelődési ház munka­tervéhez. A könyvtáros is be­nézett egy percre (pontosab­ban a férje, aki a feleség he­lyett dolgozik) rosszallóan: szüntessék meg a zajongást az előcsarnokban, zavarnak az asztaliteniszezők, a tornaóra, meg a mászkálás. Hiába ké­ri... szerencsére! Kr. Gy. írók a színházakban ISMERKEDÉS A PRODUKCIÓK SZÜLETÉSÉVEL Az első lépések — És még sok egyébbel, de mindenekelőtt szeretettel — mondja Bánné Faragó Erzsé­bet. — Talán nem tartozik a nyilvánosság elé, de elmon­dom: szeptember 21-én intéz­tem a tanácsnál a be'épése- met, s már ott várt Kovács György, az iskola i«?azgatóhe- lyettese. és bizony félve kérte, ami egyébként természetes: használhalnák-e tornaterem­Folytatódik a színházak és darabírók alkotói együttmű­ködése, amelyet a Kulturális Minisztérium, a Színházművé­szeti Szövetség, a Magyar írók Szövetsége és a Magyar Szín­házi Intézet kezdeményezett az előző évadban. Az idén kilenc írót hívtak meg a színházak, hogy ismer­jék meg művészi törekvései­ket. produkcióik születésének folyamatát, s írjanak számuk­ra színdarabokat.. Az írók — a Magyar írók Szövetsége fiatal drámaírók csoportjának tagjai — már megcsillantották tehetségüket, s többük darabjait már előad­ták a színházak. A közvetlen kapcsolat a színházi élettel, a szín művészettel várhatóan az űj évadban is serkenti majd a fiatal szerzők drámaírói am­bícióit, amelyet a Kulturális Minisztérium tíz hónaoon át, havi "000 forint szerzői díjjalj is ösztönöz.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents