Pest Megyi Hírlap, 1979. december (23. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-21 / 298. szám
. , w ' '".JT". \>;.y- ->r :ST MEG <&* * YEI HIRLA P KULONK IADA SA VI. ÉVFOLYAM, 298. SZÄM 19*9. DECEMBER 21., PÉNTEK Új tv, új íeladaiok Három szövetkezet tervei Idei munkájuk eredminyei- rői, gondjairól, terveikről érdeklődtünk a három gödöllői ipari szövetkezetben, amelyek megváltozott feltételek között kezdik az új' esztendőt. De előbb nézzük, ml történt az idén. Építőipari Szövetkezet, Be- rencsi János elnök: — Egész évben létszámgondokkal küszködtünk, harminc szakmunkás hiányzott az állományunkból. Tervünket így is 98 százalékra teljesítjük, s ezt az intenzivebb munkának, a műszaki fejlesztésnek, a termelékenység növekedésének köszönhetjük. Nyereségtervünk teljesítésével sem lesz baj, de a legfontosabb az, hogy szövetkezetünk tovább fejlődött és megerősödve várjuk 1980-at. Beruházásaink rendben folytak, a többi között vásároltunk egy Mixer betonszállító gépkocsit egymillió forintért. Alakítás, javítás — Ami munkáinkat illeti, Gödöllőn, a János utcában ütemterv szerint építettük a 81 lakást, folyamatos volt az aszódi fiúnevelő intézet rekonstrukciója is, s a többi megrendelőnk sem panaszkodhatott. Sikeres évet zárt szolgáltató egységünk, a lakáskarbantartó részleg, amely népszerű a lakosság körében. Háziipari Szövetkezet, Köteles Imréné elnök: — Kötőüzamünk már teljesítette szocialista exportkötelezettségeit, 4 százalékkal terven felül. A konfekcióüzem az alapanyaghiány ellenére az év végéig körülbelül 97 százalékig jut a tervteljesítésben. A szolgáltatásban sajnos, különösen az elmúlt két hónapban, visszaesés tapasztalható, méret szerinti szabóságunk kevés megrendelést kap. Pedig átalakítást, -javítást is vállalunk, ami jól beilleszkedhet a családi takarékossági tervekbe. Vegyesipari Szövetkezet, Szávai Tibor elnök: — Szolgáltató részlegeink munkájával elégedettek lehetünk, az idén korszerűsítettük a fényképészetet, új fotóberendezéseket vásároltunk és szakképzett dolgozókat vettünk fel. Az ipari részlegeink összességükben maradéktalanul teljesítették tervüket. Gondot csak a palacsavarok értékesítése jelentett. A gyártmányszerkezet átalakítása után februártól a húsipar számára kéz- és eszközfertőtlenítő berendezéseket készítünk, az induláshoz képest az év végére 8—9 százalékos a ter- melásfelfutás. Különösen jól dolgozott konfekcióüzemünk. itt a tervet 15 százalékkal túlteljesítették dolgozóink. S most nézzük, mi lesz jövőre! flpítőipari szövetkezet: — Az új gazdasági körülmények új elgondolásokat követelnek. Elsősorban munkánk minőségét kívánjuk - javítani, amikor tovább építjük a János utcai lakásokat, ötvennel 1980 végéig szeretnénk elkészülni. Befejeződik az aszódi fiúnevelő intézet rekonstrukciója, új feladat az Agrártudományi Egyetem barokk épületének felújítása, s ugyancsak az egyetemi városrészben építünk 12 lakást. Felsőruha Háziipari Szövetkezet: — A. kötődé és a ruházati konfekció már biztos, hogy nem lesz piac nélkül az első félévben. Az utóbbiban tovább növekszik az arány a magasabb feldolgozottságú felsőruha javára. Különösen a női és gyermekruha iránt nagy a piaci kereslet: az első félévben például 30 ezer karton lányka- és női ruhát, 40 ezer női és gyermeknadrágot kérnek tőlünk. — Tovább folytatjuk az üzem rekonstrukcióját, külsőleg is csinosodunk, renováljuk az épületeket. Ahhoz, hogy új gépeket állítsunk munkába Tevékenyebb pedagógusok Többször elemezték az elmúlt hónapokban a pedagógus ICISZ-szervezetek munkáját a KISZ járási bizottságán, s az ismétlés nem volt véletlen. A megbeszélések, összejövetelek célja egyszerűen összefoglalható: miként lehetne a járás nyolc, pedagógus fiatalokból áíló KISZ-alapszervezetének tagjait a korábbinál jobban bevonni a községek politikai, közművelődési életébe. Első lépésként az alapszervezetek munkáját vették bonckés alá s tisztáztak néhány, a KISZ-munkával kapcsolatos nézetet. Erre azért volt szükség, mert a nyolc alapszervezetben nem egyformán képzelték el a pedagógusokra háruló tennivalók körét, a KISZ-beli munkálkodás módszereit. Miután sikerült közös nevezőre jutni," azokon az új formákon, ötleteken törték együtt a fejüket a KISZ- bizottság tagjai és a pedagógus KISZ-titkárok, hogy milyen módszerek alkalmasak az áhított cél, a közéletibb magatartás kialakítására. Íme, néhány javaslat. A KISZ járási bizottsága mellett működő közművelődési munkabizottságba be kell vonni a pedagógusok képviselőit is. Ez máris megtörtént, s a bizottság legutóbbi ülésén megszületett jó néhány használható ötlet. A fiatal tanítók, tanárok részvétele azonban nem merülhet ki a javaslattételben, a határozathozatalban. A tervek valóra váltása, a végrehajtás az igazi feladat. Egy- egy községi vagy járási kulturális rendezvény megszervezésében tehetnek sokat. A pedagógusok aktívabb közreműködésével érdekesebbé, vonzóbbá válhatnak a községi politikai megmozdulások, a politikai képzés is széles terep, nem beszélve a vetélkedőkről, a különféle találkozókról. A pedagógus KISZ- titkárok három megbeszélésen cserélték ki tapasztalataikat; s az összejövetelek minden bizonnyal meghozzák az eredményt is, amit jövőre a tettek bizonyíthatnak. Rajzpályázat Járási díjazottak A Pest megyei Mészöv gyer- mekrajz-pályázatot hirdetett, a gyermekek nemzetközi éve alkalmából. A pályázatra a Gödöllő és Vidéke Áfész, a májusban kétszáz gyerek részvételével rendezett házi rajzverseny győzteseinek legjobb munkáiból húszat küldött a megyei pályázatra. A Mészöv zsűrije harmadik díjat ítélt oda Takács László, szadai tanuló munkájáért. Kosik János veresegyházi. Szabó Zsuzsanna, Tóth Katalin és Morva Mónika csömöri általános iskolások beküldött pályamunkáját oklevéllel jutalmazták. megfelelő feltételek kellenek: az építőipari szövetkezetben most készült az elektromos kapcsolótér berendezése, amit jövőre felszerelünk. Az új gazdasági szabályozókat ismerjük, csökkentenünk kell a költségeket, erre intézkedési tervet készítünk. Emelni kívánjuk a bedolgozói létszámot, s ezért kézi hímzésű női és lánykablúzokat is készítünk majd. Alkalmazkodás Vegyesipari Szövetkezet: * — 1980. az alkalmazkodás éve lesz a szövetkezetben, s készülünk a VI. ötéves tervre. Tovább folytatjuk ipari részlegeinkben a gyártmányszerkezet korszerűsítését, kis eszközigény, gazdaságos termelés — ez a célunk. Felújítjuk a Dózsa György úti fodrászkozmetikai részlegünket, ; Veresegyházon, a helyi tanács kérésére kozmetikát nyitunk. G. Z. Az iSZiP Járási bizottságának 1980. évi gazdaságpolitikai cselekvési programja A járási pártbizottság 1979. december 18-i határozata A jövő évi feladatok megoldása kulcsfontosságú az V. ötéves terv teljesítéséhez, a módosult gazdasági szabályozók hatásának leméréséhez, a VI. ötéves terv megalapozásához. A fő cél a párt XII. kongresszusának, a Központi Bizottság 1977-es és 1979-es határozataiban megfogalmazott gazdaságpolitikai feladatok következetes helyi végrehajtása és az V. ötéves terv maradéktalan teljesítése. 1. Általános feladatok: — a termelőalapok hatékonyságának, a munka termelékenységének növelése; — a gazdaságosság emelése, a korszerűbb termelési szerkezet és gyártmánystruktúra gyorsabb ütemű kialakítása; — az ésszerű anyag- és energiatakarékosság; a veszteségforrások, a selejt, az önköltség, a készletek csökkentése; — a munkaerő-gazdálkodás racionalizálása, a munka- és a technológiai fegyelem szilárdítása; — az üzem- és munkaszervezés javítása, a tartalékok feltárása és hasznosítása, az exportlehetőségek ' jobb kihasználása; ' — a gazdaságos tőkésexport dinamikus növelése, az import nagyobb arányú helyettesítése, — a nagyobb teljesítményt és a jobb minőségű munkát fokozottabban elősegítő, hozzájuk arányosan kapcsolódó Átadás az esztendő végén Az év utolsó napjaiban adják át műszakilag Gödöllőn a Dózsa György úton felépült harmadik tízemeletes, 88 lakásos épületet, a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói. Barcza Zsolt felvétele Vasárnap Városi fenyőünnepéi? Énekesek, zenészek, bohócok Városi fenyőünnepélyt tartanak vasárnap az Agrártudományi Egyetem aulájában. A műsor reggel 9 órától este hétig tart. A program a kürtösök megnyitójával kezdődik, majd a Télapó köszönti a kisdobosokat és úttörőket. Utána kezdődik a 6—10 éveseknek összeállított sok színű program, amelyben bábosok, énekesek lépnek fel. Móka Miki, azaz Levente Péter, Kemény Henrik, Vitai Ildikó, Markos Zoltán és a bohócok: Gyukár Tibor, Mikolay László és Székely József. Fajt Ágnes, Sziráczky Brigitta modem gimnasztika gyakorlatokat mutat be. Közreműködik még a Kaláka együttes és Sás Károly. A nap első felének befejezéseként filmet vetítenek. Ebéd után Gyere velünk, játsszunk együtt címmel lesz zenés délután. Szerepel a műsorban KRESZ-vetélkedő, árverés, tombola, körjáték, táncverseny. bérezési gyakorlat, valamint ösztönzési rendszer alkalmazása; — az eredmények rendszeres értékelése, a gazdasági folyamatok közgazdasági elemzésének, ellenőrzésének tervszerűbbé, szigorúbbá tétele, — a dolgozó kollektívák kezdeményező és alkotókészségének jobb kibontakoztatása és hasznosítása, a szocialista munkaverseny- és brigádmozgalom színvonalának emelése, az üzemi, szövetkezeti demokrácia továbbfejlesztése. 2. A mezőgazdasági nagyüzemek üzemi termelési értékét 1980-ban 7—8 százalékkal kell növelni a járásban az idei évihez viszonyítva. A növekedés teljes egészében a termelékenység emelkedéséből származzon. Az alaptevékenységen belül a növénytermesztés gyorsabban növekedjen, mint az állattenyésztés. Az alaptevékenységen kívüli termelés korszerűsödjön, jövedelmezősége elsősorban az alaptevékenység fejlesztését szolgálja. A növénytermelés kialakult szerkezetében lényeges változás 1980-ban sem szükséges. Növelni kell a gabonafélék, a cukorrépa, a burgonya és a takarmányok hozamát, biztosítani kell a kukorica és a napraforgó eddig elért termésátlagait. A zöldségfélék közül növ.el- ni kell az energiatakarékosán előállítható' primőrök arányát, főleg az uborkáét és a zöldpaprikáét. Fontos feladat a zöldségféléknek a szerződéses értékesítése. A szőlő- és gyümölcstermelésben növelni kell a hozamokat. Folytatni kell a Rákosvölgye Tsz-ben és a tangazdaságban a telepítést. A dányi szövetkezetben kezdjék meg a rekonstrukciós munkálatokat. A túrái tsz-ben folytatni kell az almatelepítést. A háztájiban és a kiskertekben hozzá kell fogni a szőlő- és gyümölcsrekonstrukció előkészítéséhez. Nagyobb gondot szükséges fordítani o takarmányok minőségének megóvására, a betakarítás, a tartósítás és a fel- használás technológiájának fejlesztésére. Javítani kell a rét- és legelőgazdálkodást, a melléktermékek hasznosítását; a talajerő-gazdálkodást, a termőföld ésszerűbb és hatékonyabb kihasználását. Az állattenyésztésben változatlan feladat a tenyésztési színvonal emelése, a fajlagos ráfordítások csökkentése. A szarvasmarha-ágazatban nagy gondot keli fordítani az állomány minőségének javítására. Az egy tehénre jutó éves fajlagos tejtermelést 3900—1000 literre kell növelni. Fokozni kell a hústermelést a sertés-, szarvasmarha- és a juhtenyésztésben, csökkenteni az egységnyi hús előállításához felhasznált takarmány mennyiségét. A háztáji gazdaságban a sertések számát a jelenlegi szinten kell tartani. Be kell fejezni a tangazdaság fenyőharaszti sertéskombinátjának bővítését, a túrái tsz tehenészeti telepéi, meg kell kezdeni a Rákosvölgye Tsz sertéstelepének bővítését, az ikladi 600 férőhelyes juh- hodály építését. Fontos feladat a Szilasmenti Termelőszövetkezet gyógynövény-feldolgozó kapacitás bővítése első ütemének, valamint a vácszentlász- lói, túrái, dányi gazdaságok gázprogramjának befejezése. Folytatni kell a mezőgazda- sági műszaki szolgáltató hálózat létrehozásának előkészítését, javítani a mezőgazdasági nagyüzemek és az áfészek háztáji és kisegítő gazdálkodást integráló, segítő tevékenységét. Növelni kell a termelők és felvásárlók kapcsolatában a tervszerűséget, erősíteni a szerződéses fegyelmet. A mezőgazdasági szakmunkásképzésben szélesebb körűen kell hasznosítani a járási lehetőségeket. 3. Az. ipari termelést a termelékenység" növelésével 4—5 százalékkal kell emelni. Az Ipari Műszergyárban fontos feladat: A tőkésexport devizakitermelési mutatójának csökken- j tése, a gazdaságtalan tőkés kivitel további mérséklésével importot helyettesíteni, az energiatakarékos elektromos motorok és készülékek gyártásának növelése, a nyereség- növelő tényezők fokozottabb figyelembe vétele, a termelési szerkezet és a gyártmánystruktúra gyorsabb ütemű módosítása. A Hazai Fésűsfonó és Szövőgyár kerepestarcsai gyárában: A termékek minőségének javítása, a hatékonyság és a gazdaságosság emelése, a technológiai fegyelem szilárdítása, a munkaszervezés javítása. Az ipari szövetkezetekben megalapozott fejlesztési munkával, tervszerű gazdálkodással, színvonalasabb vezetéssel továbbra is biztosítani kell a termelés, a termelékenység, a tőkésexport, a lakossági szolgáltatások dinamikus növelését. A tanácsi iparban változatlan feladat a költségvetési üze nek vállalatszerű gazdálkodásának erősítése, a szervezési és vezetési színvonal emelése. 4. A kereskedelemben biztosítani kell a lakosság jobb áruellátását, a szükségletek szélesebb körű kielégítését, az üzlethálózat fejlesztését, korszerűsítését. Az átlagosnál jobban növekedjék az ételek és az alkoholmentes italok forgalma, javuljanak a közétkeztetés . lehetőségei. Javítani kell a felvásárlási tevékenységet. A háztáji és a kisegítő gazdaságok támogatása érdekében biztosítani kell a szükséges takarmány- és tápellátást. 5. Kommunális, szociális, egészségügyi beruházásra mintegy 84 millió forint áll rendelkezésre. Meg kell kezdeni, illetve befejezni 3S cél- csoportos lakást; 75 óvodai, 45 bölcsődei hely, 12 általános iskolai tanterem építését, 02 orvosi rendelők 6 munkahelyivel történő bővítését. Az ivó- vízhálózat 5, a szennyvízhálózat 3 kilométerrel történő bővítését. Az üzemek, intézmények nyújtsanak maximális támogatást a községfejlesztési feladatok megoldásához. A szak- és segédmunkások biztosításával továbbra is segíteni kell a gödöllői művelődési ház építését. Feladatok a gazdaságirányító, -szervező és ellenőrző munkában: A párt szervek és • -szervezetek testületi üléseiken ismertessék, tudatosítsák az 1980. évi gazdaságpolitikai célokat és feladatokat, segítsék és ellenőrizzék a gazdálkodó egységekben folyó tervezési munkát, a helyi feltételeknek megfelelő gazdaságpolitikai cselekvési programot dolgozzanak ki és hagyjanak jóvá, a tervek teljesítése, a cselekvési programok végrehajtására mozgósítsák a párttagokat és a pártönkívülieket. A kommunisták járjanak élen, mutassanak példát a feladatok végrehajtásában. A tervek teljesítését, a cselekvési programok teljesítését félévenként értékeljék, a végrehajtást következetesen ellenőrizzék. A szocialista munkaverseny céljait és a szocialista brigádok vállalásait koordinálni kell a népgazdasági és a helyi feladatokkal. Ismertetésüket az üzemi és szövetkezeti demokrácia fórumain és a szocialista brigádvezetők tanácskozásain biztosítani kell. A tömegszervezetek is ismertessék tagjaikkal az 1980. évi gazdaságpolitikai célokat, a helyi tervfeladatokat és ezek megvalósítására szervezzék, mozgósítsák tagságukat, a dolgozó tömegeket. Az MSZMP járási bizottsága kéri a járás összes politikai és társadalmi szervezetét, kommunistáit, dolgozóját, 'hogy fegyelmezett, lelkiismeretes munkájával járuljanak hozzá 1980 és egyben az ötéves terv befejező éve gazdaságpolitikai céljainak eléréséhez, a tervek sikeres teljesítéséhez. •