Pest Megyi Hírlap, 1979. november (23. évfolyam, 256-267. szám)
1979-11-02 / 257. szám
XXIII. ÉVFOLYAM, 257. SZÄM 1979. NOVEMBER 2., PÉNTEK Népfrontbizolfsági ülés Tekintélyes társáig®! munkával Öten kaplak jelvényt és díszoklevelet A Lenin úti párt- és tömeg- szervazeti székház nagytermében tartotta október végi ülését; a Hazafias Népfront Vác városi Bizottsága. Dr. Koncz Károly elnök köszöntötte a megjelenteket, s Kiváló társadalmi munkáért jelvényt és díszoklevelet adott át Nagy Sándornak (nyomda), valamint Koltai Imrének (DCM). Érdemes társadalmi munkás elismerést kapott Véha Margit (nyomda), Telek István (nyomda). valamint Szentes Béláné (Híradástechnika). Tari Kálmán, a városi tanács és a HNF városi bizottságának elnökhelyettese értékelte az idei társadalmi munkát, melynek egyik kezdeményezője és patronálója a Hazafias Népfront. A városi tanács 1979. évi tervfeladataiban a város fejlesztési és szépíté- si munkáinál 13 millió forint értékű társadalmi munkával számolt. A városfejlesztési munkák között szerepeltek azok a kiemelt beruházások, amelyeknek a megvalósítását, a határidők lerövidítését csak társadalmi összefogással lehet megvalósítani. A 32 munkahelyes szakorvosi rendelőintézetnél az üzemek dolgozói, szocialista brigádjai és a város kisiparosai idén szeptember végéig 6751 óra társadalmi munkát végeztek, 224 ezer forint értékben. A BV-intézet jelentős segítséget nyújtott azzal, hogy biztosította az építkezéshez a segédmunkaerőt és a szükséges őrszemélyzetet. Tari Kálmán elmondta, hogy a pokolszigeti úttörőtábor bővítése befejeződött, a városi tanács 950 ezer forinttal támogatta; 412 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek itt a város fiataljai, az üzemek szocialista brigádjai, és néphadseregünk katonái. A volt fegyveres erők klubjának városi könyvtárrá történő átalakításánál öt alkalommal szerveztek társadalmi munkát az építkezést patronáló Sztáron Sándor Gimnázium tanulóival. A diákok 290 órát dolgoztak, hétezer forint értékben. Nehezen indult be a tervezett lakótelepi játszóterek építése végül is a kis- . váci körzeti népfronibi- j zottság kezdeményezésére 140 ezer forint értékű játszóteret adtak át a legkisebbeknek a Kálvin utcában. Ahhoz, hogy a szintén erre az évre tervezett Cifra-kerti játszótér és a ligeti tornapálya elkészüljön, még ötezer óra társadalmi munkára lenne szükség. Nagy részben elkészült az MHSZ-szel közös városi lőtér építése. További szép eredményeket hozott Vácott az elmúlt időszakban az Egy üzem — egy iskola mozgalom. Sokat tett a lakosság, a tiszta, virágos Vácért, de ezen a területen még akad bőven tennivaló. Mindezt összevetve, szeptember végén az idei társadalmi munka értéke megközelítette a 11 millió forintot, a tervezett évi 13 milliós reális, teljesíthető. Marcsók Jánosné a Vásár téri FORFA-tantermek tető alá helyezését sürgette, s javasolta, hogy adjon a népfrontbizottság segítséget a déli városkapu, a 2-es számú főútvonal környékének rendezéséhez. Venesz Ernőné javasolta, hogy a költségvetési juttatások elosztásánál tegyék jobban érdekeltté az intézmények vezetőit azáltal, hogy a nagyobb Született: Bazsalya Gyula és Bugár Zsuzsanna: Balázs, Fülöp Dezső és Knobloch Má-, ria: Csaba, Korbély József és Hock Teréz: Ildikó, Várszegi János és Lovas Judit: Anita, Béka László és Báthori Enikő: András, Mojzes Péter és j Sümegi Katalin: Ákos, Bodnár László és Vencsellői Margit: Hajnalka, Keindl Károly és Adame Éva: Szilvia, Molnár Péter és Koppány Ildikó: Ildikó, Piezinger János és Wiezl Magdolna: Zsolt, Sípos Gyula és Kettler Erzsébet: Norbert. Darvast Pál és Don- kó Margit: Judit, Kiss Kon- rád és Nagy Erzsébet: Zsófia, VÁCI APRÓHIRDETÉSEK Vác-Deákváron 377 nöles építési telek eladó. Érdeklődni: Vác, Ifjúság tér 8. Rózsa, (pénteken 8—12 óra között). _______________ Fi atalasszony meghatározott időre albérletet keres Vácott sürgősen. Értesítést: .,3 éves gyermekkel” jeligére hirdetőbe Vác, Jókai u. 9. ____________ 50-es nyugdíjas nő megismerkedne 50—70 év közötti özvegy vagy elvált férfival házasság céljából. Kis lakásom van. Váciak előnyben. Leveleket: „Valakire várok” jeligére hirdetőbe Vác, Jókai u. 9. Diplomás lány külön bejáratú albérletet keres. „Fürdőszobahasználattal” jeligére leveleket hirdetőbe Vác, Jókai utca 9. Egyedülálló nyugdíjas férfi gondozását vállalnánk. „Házért” jeligére hirdetőbe Vác, Jókai u. 9. A Vác Városi Tanács V. B. I. sz. Szociális Otthona takarítónőt telvenne. Jelentkezés: Vác, Burgundia u. 9— 11. sz. Vennék Vácott kisebb kertes családi házat. Levélértesítést: .Készpénz” jeligére hirdetőbe Vác, Jókai u. 9. Keresek kisebb családi házat Vácott vagy környékén. Adok Vác központjában levő másfélszobás, komfortos tanácsit, megy egyezés szerint vagy a fenti lakást -f- 2 szobás összkomfortos, központifűtéses tanácsi lakásokért, kérek: legalább 4 szobás, lehetőleg kertes családi házat.. Telefon: Vác 10—690. ‘ Külön bejáratú albérleti szoba kiadó. Vác, Botond utca 26. Fűzi. Gyermeká«?y eladó. Deákvár, Rigó utca 6. I. 29. társadalmi munkákhoz több pénzügyi segítséget nyújtanak. Kovácsné Pöltz Piroska iskolaigazgató, a HNF alelnöke tájékoztatást adott az új iskolai nevelési és oktatási feladatok megvalósulásáról, a tavalyi 'és a jelenlegi tanév tapasztalatai alapján, végül István Kálmán 'titkár időszerű várospolitikai kérdésekről beszélt. Papp Rezső légi könyvek vására A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat esztergomi antikváriuma hétfőn és kedden Vácott, a Széchenyi utcai Zalka Máté Könyvesboltban antikvár-könyvvásárt rendez. E két napon vesznek és el is adnak öreg, használt szépirodalmi és szakikönyveket. Új laboratórium A Dunamenti Regionális Vízmű- és Vízgazdálkodási Vállalat új vízminőség-vizsgáló laboratóriumot építtetett Vác és Sződliget határában, ahol ezentúl a fizikai és kémiai vizsgálatok mellett bakteriológiai vizsgálatokat is végeznek a munkatársak. Pompor Zoltán és Tóth Irma: Tamás, Mede András és Húszai Mária: Anita, Csadó János és Szabó Karolina: Zoltán, Juhász Gábor és Ormos Mária: Ágnes, Batizi Zoltán és Grósz Katalin: Bálint, Fái József és Olaj Andrea: Gábor, Schmidt József és Engslsdör- fer Marianna: Richard nevű gyermeke. Házasságot kötött: Janecska András Bartók Auréljává), Petre József Veréb Katalinnal, Miskei Sándor Kacsári Katalinnal, Kurdi Gyula André Ágnessel. Vácott hunyt el: Kövesi János (Vác, Lenin út 60.), Hajdú Imréné Ihász Julianna (Szód), Lindmayer István (Budapest, III.), Rácz Lajos (Vác. Mártírok u. 73.) Opalény And- rásné Gaál íréin (Vác, Géza kir. tér 15.), Petényi Sándor (Vác, Lenin út 36.), Papp Róbert (Vác), Tamás Mária (Dunakeszi), Mártái Mihály (Vác, Mária u. 28.), Bach Istvánná Balogh Ilona (Vámosmikola) *Rittinger Jánosné Bándi Lídia (Göd), Pauer József né Fekete Anna (Püspökhatvan), Halá- gyik Lajosné Bucsek Mária (Szokolya), Bocs István (Dunakeszi), Pazsitka István (Sződliget). Soltész Józsefné Korbély Erzsébet (Vác, Beloiannisz u. 35.), Nagy Jánosné Isza Anna (Vác, Damjanich tér 7.), Schenk József (Vác, Zrínyi u. 43.). A Ietkési Ipoly völgye Termelőszövetkezet műszerüzem eben áramátalakító tekercseket ké* szítenek híradástechnikai berendezésekhez, A képen: munkában a Május 1. szocialista brigád. Barcza Zsolt felvétele A föld mélye kincseket rejt Vétóztak a muzeológusok Géza király téri Egészségügyi Szakközépiskola. Ágh Bíró Béla igazgató: — Nézze csak meg! A gyerekek a folyosókon öltöznek, s több mint 300 tanulóra két kicsi gyakorlati termünk van mindössze. Az udvar meg, ahová a tervek szerint az új létesítményt építettük volna, feltúrva. A muzeológusok szerint valami fontos lelet van a földben. De lelet ide, lelet oda, demonstrációs, teremnek épülnie kell, mert enálkül a diákok gyakorlati, szakmai felkészültsége jóval elmarad a kívánalmaktól. Vak Bottyán Múzeum. Raduly Emil igazgató: — Az embereknek nemcsak a jövőjükre, de a múltjukra is szükségük van. Mert mit ér egy ország, egy város, ha ősi emlékeit halomra rombolja? Ez a lelet pedig amelyet a szakközépiskola kertjében találtunk, a maga nemében egyedülálló! Éppen tíz esztendővel ezelőtt született meg a döntés, hogy az eredetileg gimnáziumnak épített középiskolában egészségügyi szakkádereket is képeznek, 1975-ben elhatározták a gimnáziumi oktatás fokozatos megszüntetését. Az elmúlt évben még. működtet gimnáziumi osztály de 1973 szeptemberében végleg megszűnt ez az oktatási forma. Tervek, elképzelések — Több fórumon és sokszor elmondtuk: nem vállalhatunk felelősséget azért, hogy az egészségügyi képzés valóban megfelel-e a követelményeknek, hiszen s&m a tárgyi, sem a személyi feltételek nem voltak meg — mondja Ágh Bíró Béla. — Az illetékesek mindent megígértek, ám ezek nagy része nem teljesült. . Ezért aztán kénytelenek voltunk sok területen kényszermegoldásokat alkalmazni. A demonstrációs termet is saját elképzeléseink szerint alakítottuk ki. de ezt csupán ideiglenes és erősen hiányos megoldásnak tartottuk. Kértük hát, hogy mielőbb ■építsék meg az ígért létesítményt, amely egyebek között ezen a gondon is segített volna. Egy ideig a pénz hiánya akadályozta a munkálatok megkezdését. Aztán végre a megyei tanács előteremtette a szükséges összeget. Ekkor _ az iskola vezetői a Középület Tervező Intézetnél megrendelték a terveket, s kérték, hogy az a márnöknő készítse, aki annak idején az egész intézményt tervezte. Ez a választás azért is látszott jó megoldásnak, mert a KÖZTI szakemberei már kellő tapasztalatokkal rendelkeztek, melyeket a demonstrációs terem építésénél kiválóan hasznosíthattak . volna... Volna — írtuk, s ennek az az oka, hogy amikor már mindent megbeszéltek a tervezőkkel, távirat érkezett a megyei tanács illetékes osztályától, amelyben felszólítják az igazgatót: a KÖZTI-vel a szerződést ne írja alá. Az indoklás: a tervek készítéséről és a beruházás lebonyolításáról megyei szervek bevonásával gondoskodnak. Elmaradt építkezés Hogy mi történt ezután? Erről ismét szóljon Ágh Bíró Bála: — A megbízást a dokumentumok elkészítésére a Pest megyei Beruházási Vállalat kapta, amely egy évig jószerivel csak méricskélt, de ezzel az ügy szerintem egy tapodtat sem haladt előbbre. A helyzet csak annyiban változott, hogy amíg a KÖZTI olyan terveket akart készíteni, melyek megvalósítása mintegy 3 millió forintba került volna, addig a PVB-nél már 7 millió forintról beszéltek. A terv végül is elkészült, de az építésre már nem kerülhetett sor, mert az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség megvétózta. A háromszori tervezés költségei megtakaríthatóak lettek volna, ha már előzetesen kikérik a muzeológusok véleményét... Valóban, mert amikor’ tavaly ősszel megkezdődtek az építkezés helyén az ásatások, már előre látható volt az eredmény. Ráduly Emil. a Vak Bottyán Múzeum igazgatója elmondta, hogy a korabeli térképek tanúsága szerint az iskola sportudvara alatt húzódik az István- király korában épült vár és székesegyház még fellelhető romos maradványa, valahol a föld alatt. — Az a véleményem, hogy már — igaz, az OMF engedélyével — az iskolát is rossz helyre építették — mondja a múzeumigazgató. — Sőt! Annak idején a Ferences-rendi kolostor építésénél is gondatlanul jártak el, mert a székesegyház romjainak egy részét elbontották, illetve ala.pr jait felhasználták. Az iskola udvarán konzervált rom és a most feltárt falmaradványok segítségével egj^rtelműen megállapíthatjuk, betájolhatjuk a többi részlet helyét. Leletek a földben Az ásatásokat Kővári Klára muzeológus vezette: — Az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőségtől azt* a feladatot kaptuk, hogy a demonstrációs terem építésének megkezdése előtt vizsgálják meg, a munkálatok a vár mely részeit érintenék. Helyenként Jobb mint négyméteres mélységbe kellett leásnunk, de amit találtunk, az nagy kincs! Igaz, jelenleg nincs pénzünk az ásatások folytatására, de várhatóan jövőre elhárul ez az akadály is. Néhány év múlva már szabadtéri romkeriben mulathatnánk be a leleteket... Kinek van hát igaza? Justitia mérlegének két serpenyőjét szerintünk egyforma súlyok nyomják. Ésszerű kompromisszumra van tehát szükség. Ezt isrr -rték fel dicséretes gyorsasággal a megye" és a város vezetői, s döntöttek: ha mód lesz rá a következő ötéves tervben szerepei Vácott egy kereskedelmi szakközéoiskola építése. Miért ne oldhatnák meg úgy a dolgot, hogy a leendő létesítményben — mostmár a korszerű demonstrációs teremmel együtt — az egészségügyi szakközép- iskola kapna helyet, a mostani Géza király téri intézményben pedig a kereskedők tanulnának? A szakemberek véleménye szerint az épület elrendezése megfelel a követelményeknek, így a demonstrációs terem építésére félretett milliókat már az új iskolánál használják fel. A vita azonban folytatódik. Csakhogy most már az a kérdés: hol épüljön az új létesítmény? • Furucz Zoltán áSs AMÍG A IfSSZLMT TJM2T: A PEÜT MIGYE1 RUHÁZATI FÜ VACB m Március 15. tér 17 30 %*os árengedménnyel vásárolhat divatos függönyöket, drapériákat. . 1 Néhány cikk az áruválasztékból: Fehér nylonfüggöny, 260 cm széles 98,Ft helyett 68,50 Ft Színes nylonfüggöny, 260 cm széles 102,Ft helyett 72,Ft Színes nylonfüggöny, 150 cm széles 75,Ft helyett 59,20 Ft Fehér nylonfüggöny, 100 cm széles 37,70 Ft helyett 27,Ft Drapéria, 122 cm széles 91,50 Ft helyett 63,50 Ft Anyakönyvi hírek áramátalakító tikereseket készítenek