Pest Megyi Hírlap, 1979. november (23. évfolyam, 256-267. szám)

1979-11-15 / 267. szám

1979. NOVEMBER 15., CSÜTÖRTÖK (W Visegrádi tervek Még az idén szeretnének alapozni A visegrádiak már nagyon várják a munka elkezdését — tájékoztat Horváth Margit, a visegrádi tanács vb-titkára. — Ha az új szolgáltatóház elké­szül majd, az sokat fog segí­teni rajtunk, főleg az ellátás szempontjából. Természetesen az sem lesz közömbös, hogy ebben az új létesítményben négy lakás is lesz. — Ez biztató, s mikor in­dul a munka? — Azt nem tudom. A szer­ződés értelmében, amit a Kék Duna Szakszövetkezettel kö­töttünk, október 1-én kellett volna kezdeni... Tahi tótfalu, Kék Duna Szakszövetkezet építő részle­ge. Kovács József építési ága­zatvezető és Szinnai Gyula, a helyettese partnereim. — Szögezzünk le valamit elöljáróban — kezdi a beszél­getést Kovács József —: az építkezés nem a kivitelező, hanem az építőianyag-ipar kezében van. Bizonytalanok az árak, de a szállítás is. A visegrádi szolgáltatóház tervei még az 1978-as árszínvonalon készültek el, ami ma már nem reális, tehát ármódosításra is szükség lesz. Még ebben az évben elkezdjük a munkát, vagyis felvonulunk, terepet rendezünk és kiássuk az ala­pokat. Jól tudjuk, hogy ez a munka Visegrádnak fontos, éppen ezért minden tőlünk telhetőt elkövetünk majd, hogy gyorsan és jól megépít­sük az új szolgáltatóházat, valamint a négy lakást. — Tudom, hogy a szövetke­zet cementhiánnyal küszkö­dik. Hogyan lehetséges ez? Miért nem vettek akkor, ami­kor még kapható volt a pia­con? — Szövetkezetünk nem rendelkezik olyan nagy forgó­alappal, sem raktározási lehe­tőséggel, hogy előre, biztonsá­gi tartalékként vásároljon kü­lönféle építőanyagokat. Valóban, a szövetkezet épí­tőrészlege építeni akar, s nem raktározni. Ilyen körülmények között nagyon nehéz tervet készíteni, s azt határidőre be­fejezni. Lev acast-cipők Bőrlicenc sikere A Budapesti Bőripari Vál­lalat — licencvásárlás alap­ján — most vezeti be a leva- cast-technológiát, Ezzel az új eljárással a korábban csak bélésbőrként használható ha­síték-bőr felsőbőrként is hasznosítható. A gyártást megelőző kísér­leti szakaszon eredményesén túljutottak, megkezdték a hordási próbákat is. A piac­kutatóktól nyert információk alapján arra számítanak, hogy külföldön is- versenyképesek lesznek az új technológiával készülő sport- és labdarúgó­cipők, férfilábbelik, gyermek­cipők, hűtőházi csizmák, szá­ras és fél-munkacipők, vábbá vadászcsizmák. to­Korszerű kenőanyagok Kutatás és gyakorlat A Százhalombattai Nagy­nyomású Kísérleti Intézet ke- néstechnikai osztálya foglal­kozik az egész népgazdaság­nak jelentős hazai kenőanyag fejlesztésével. Amint dr. Vá­láséit István osztályvezető el­mondta : országos fontossá­gúak a kutatások. Hosszú cse­reidővel alkalmazható nagy­teljesítményű kenőanyagok kikísérletezésével és bevezeté­sével foglalkozhat. Ennek eredményeként a gépek rö- videbb ideig állmaik. Az igényekhez igazodva — Az elméleti, laborató­riumi eredmények hogyan kapcsolódnak a gyakorlathoz? Hatezer kis kazán Az idén több mint hatezer Totya kazánt gyártanak a kiskunlacházi ÉGSZÜV lakatosüzemében. Barcza Zsolt felvétele — Módszereink és céljaink szoros összefüggésben van­nak a népgazdaság igényeivel — mondta az osztályvezető. — Nem is képzelhető el mun­kánk a hazai géppark ismere­te nélkül. Állandóan járjuk az országot, és a felmérések alapján meghatározzuk a ke- nőanyag-válaszitókot. — Kutatási eredményeik hány százaléka realizálódik a gyakorlatban? — Biztosan nem száz szá­zaléka. Vannak kapcsolási ne­hézségek kutató és felhasz­náló között. Csak egy példát említek. Az M—SE magyar olaj használatával elég -15—16 ezer kilométerenként lecserél­ni a fáradtolajat a személy- gépkocsikból. Ennek ellenére országosan rendszerint még mindig 6—7 ezer kilométeren­ként cserélnek. Tavasztól őszig A következő ötéves terv egyik nagy kutatási feladata lesz például olyan kenőanya­gok kikísérletezése, melyek biztosítják a mezőgazdaság­ban használt gépeknek a ta­vasztól őszig tartó teljes és folyamatos üzemeltetését. Egyébként az elmélet és a gyakorlat kapcsolata csak ak­kor jöhet létre, ha a gyártók, a felhasználók valóban igény­lik a kutatók eredményeit. Ezt az egyik nemrég befeje­ződött munkánk is bizonyí­totta. Kutatókból, gyártókból és a majdani felhasználókból csoportot hoztunk létre, olyan céllal, melynek végeredménye egy új, az eddig .használt kenőanyaggal azonos minő­ségű exportképes termék elő­állítása. Ez fele annyiba ke­rül. S. H. K. tern* ÉJSZAKÁK ES HAJNAtOK Az álom reggelig hazavisz Csepel, Tejút utca 1. A ri­deg, barátságtalan épület fa­lán sötét tábla, rajta a fel­irat: ÉM Szolgáltató Vállalat munkásszállója. Este 9 óra. Az előcsarnokban plakát hívja fel a figyelmet a műszaki és újí­tási hónap eseményeire, a honismereti szakkör kedden várja az érdeklődőket, az ebédlőből átalakított mozite­remben fél ház előtt pedig francia filmet vetítenek: Aho­vá lépek, fű nem terem... Könyvkiállítást és vásárt is szerveznek. Verseny a büfével? A szállón — több intézmény, vállalat dolgozóival egyetem­ben — él a Pest megyei Álla­mi Építőipari Vállalat csak­nem háromszáz munkása: mi­közben a plakátokat tanulmá­nyozom, mellém lép Balogh Ignác, a PÁÉV központi tele­pének betanított vasbetonsze­relője, a szálló fegyelmi bi­zottságának tagja, aki ennyit mond: — Sajnos nem tolonganak a szállólakók ezekre a rendez­vényekre. Ha kultúrprogram van, a kezdés előtt, alig tu­dunk néhány embert becsalo­gatni. Múltkor irodalmi est volt, csodálatos verseket sza­valtak a meghívott művészek, húszán ültünk a nézőtéren. Azok is jórészt idősebbek ... — Talán a programok ösz- szeállításánál jobban figye­lembe kellene venni a közös­ség javaslatait — vetem köz­be. — Lehetséges, de akkor sem várhatnánk csodákat. A büfé­vel nehéz felvenni a ver­senyt ... — hangzott a válasz. E megállapítás jogosságához nem fér kétség. Az alagsori büfé •— este 8-ig tart nyitva — napi 5 ezer forintos forgalmá­nak döntő többségét az ital je­lenti. Egyetlen délután és este — szerény becslések szerint is — legalább félezer üveg sör fogy el. S bár déli 12-től dél­után 4-i.g nem árusítanak szeszt, a munkából hazatérők később már kedvükre fo­gyaszthatnak. — Ha a büfében nem árusí­tanának szeszt, annyit min­denesetre elérnénk, hogy aki odakint megivott már négy üveg sört, az idehaza lefeküd­ne a szobájában és elaludna, így azonban, sajnos, a ház­ban is van lehetősége az ivás- ra — kommentálta a helyzetet Balogh Ignác. Szavait meg­erősíteni látszott az a tény, miszerint az esti forgatagban bizony nem kevés ittas szálló­lakóba botlottunk. Sok a reni­tens: a szálló fegyelmi bizott­ságának elnökét nemrégiben lekapta egy illuminált férfi. A legsúlyosabb büntetés: a kizá­rás... Kéthetente pénteken S aki mindezek után azt hi­szi, hogy az ital szervesen hozzá tartozik valamennyi munkásszállón élő hétköznap­jaihoz, az téved: mint min­den általánosítás, ez is hibás. Példaként említhetem, csen­des, halk szavú beszélgető- partnerem életútját, aki nem a kocsmákban tölti idejét, ha­nem a szállón keres és talál hasznos elfoglaltságot. Most 52 esztendős, s csaknem 30 esz­tendeje a fővárosban dolgo­zik. Kilenc éve a PÁÉV al­kalmazásában keresi kenye­rét, kéthetente péntek délután négy óra tíz perckor vonatra ül, s már majdnem éjfélt üt az óra, mire hazaér a Sza­bolcs megyei Nyírmadára. Otthon rendbeteszi a kertet, a kukoricát, az almafákat, va­sárnap délben megebédel, az­tán feláll az asztaltól, és két órakor már a pályaudvaron várja a pesti vonatot. Éjfél körül ér vissza a szállóra, s nyitja ki a 232-es szoba ajta­ját. Így teltek az évek, a fele­sége pedig Nyírmadán egy­maga nevelte hét gyereküket. — Kénytelen voltam meg­szokni ezt az életformát, mert amikor dolgozni kezdtem, na­gyon kevés fizetést kaptam volna a nyírmadai hizlaldá­ban — magyarázza Balogh Ignác. — Ma pedig már nem tudnék változtatni. A hét gye­rekem közül egyik sem dolgo­zik a fővárosban. — Mi az, amit mai eszével másképpen csinálna? — Mindenképpen szakmát tanulnék. Hosszú ideig segéd­munkás voltam, igaz, most betanított vasbetonszerelő­ként több mint 5 ezer forin­tot keresek, de azért mégis­csak más, ha valakinek szak­mája van. Lehet, hogy akkor Nyírmadán is találtam volna munkát... Néha eltévednek Múlik az idő: nemsokára 11 óra. Az esti forgatagban töb­ben is asztalunkhoz teleped­nek az előcsarnokban, hall­gatják a beszélgetést. Közöttük van a 425-ös szoba új lakója, a 19 esztendős Ádámka Lajos, aki több társával együtt a Csongrád megyei Baksról ér­kezett a fővárosba szerencsét próbálni. A Villanyszerelő­ipari Vállalatnál helyezkedtek Bába Mihály: _AZ ci uénemler.. A tanyabokor egy kis oázis volt a sártengerben. Fazekas árun., hogy a közelében robbant le a ko­csijuk. Egy traktor behúzta a kocs­ma-bolt elé, a sofőr meg elment szerelőt keresni. Késő délután azzal a hírrel jött vissza a kocsmába, ahol Fazekas üldögélt, hogy reg­gelre kész a kocsi, de ott kell aludniuk. — De hol? — türelmetlenkedett Fazekas. — Az agronómus azt mondta, hogy az elvtárs menjen el Kis-Ba- logh Gergelyekhez s mondja meg, hogy adjanak szállást, én a sze­relővel meg a traktorosokkal leszek. Reggel beszólok. — Rendben — legyintett Fazekas. Hamar megtalálta Kis-Balogh Gergelyék házát. A konyha-pitvar­ban egy piros arcú, gombolyded kis asszonyka fogadta. Szíves szóval in­vitálta vendégét, amikor megtudta, hogy az agronómus küldte. Bevitte Fazekast a szobába, megmutatta a nagy ágyat, hol nyugodtan pihenhet majd reggelig. — Látom átfázott. Hiába, ember­hónap, szeles, hideg! Van egy kis cseresznyepálinkám — tette a ha­sas üveget a konyhaasztalra s mellé a féldecis poharat. — Hozok egy Ids kolbászt, szalonnát is, fo­gyassza nyugodtan. Nekem mennem kell, mert sok a jószág, ilyenkor van a legtöbb dolog. — Köszönöm, köszönöm — mond­ta Fazekas, Kis-Baloghn,é térült-fardult, aztán végleg egyedül hagyta. Eltelt egy óra, kettő, de még mindig nem ke­rült elő. Fazekasnak nem volt kedve mozdulni a meleg konyhá­ból, a poharazgatástól lábai is el­nehezedtek, s amikor úgy érezte, hogy már ültében is elalszik, be­ment a szobába, levetkőzött és lefe­küdt. Derengett már, amikor feléb­redt. A konyhaajtó nyitva volt, éles fény szűrődött be rajta. Nad­rágot húzott és kiment. Az asz- szonyka már felöltözve, éppen a kályhába gyújtott be. — Jó reggelt — mosolygott az asszony, amikor Fazekas megállt az ajtóban. — Hogy aludt? Tegnap hamar elnyomta a buzgóság. Siet­tem be, hogy valami meleget főz­zek, hát látom, hogy már alszik. — Nagyon álmos voltam — nyomta el ásítását Fazekas. — Rögtön csinálok kolbászos rán­tottat. Addig öntsön magának cse­resznyét és igyon. Fazekas nem kérette magát. Te- letöltötte a poharat és megitta. Oda­lépett az ablakhoz, kinézett a vilá­gosodó udvarra. Liba-, kacsa-, tyúk­had nyüzsgött szerte. — Sok jószáguk van? — Van hál’ istennek. De kell is az ára, mert a faluban házat épít­tetek. — Akikor hamarosan itthagyja a tanyabokrot? — Az még odébb van. Már bele­öltem kétszázezret a házba, de még félig sincs készen. A mesterek be­csapnak, mert nincs aki a kör­mükre nézzen. Szüntelenül mozgott, tett-vett. Szeletelte a kolbászt, ütötte le a tojásokat, zsírt tett a serpenyőbe, s néhány pillanat múlva már az asz­talon is volt az illatos reggeli. — Tessék, egyen, friss tejet ad­hatok hozzá. — Köszönöm. Jó lesz ez is, vagy­is ebből egy pohárral — mutatott nevetve a pálinkás üvegre. — Igya csak, igya, rögtön tele hozom, van még vagy öt demizson- nal. Letette a teli üveget, s leült az asztal mellé. — Gyereke nincs? Az asszony megtörölte arcát te­nyerével, aztán kendője alá igaz­gatta haját — Nincs gyerekünk, nem is volt Nem akartam szülni az uramnak. Fazekas meglepetten kapta fel a fejét. Lenyelte a falatot, kortyintott a pálinkából. — Nem értem — mondta kissé fakó hangon. — Nem is nagyon lehet ezt, pe­dig így van. Tizenhét még nem vol­tam, amikor férjhez adtak az uram­hoz, aki gyermekkorától vedelte a noha bort, s mostanra annyira be­számíthatatlan, mint egy gyermek. — Maga ezt tudta, hogy így lesz? — Tudtam. Az apja is olyan be­számíthatatlan volt már meglett korára. Az anyja se volt különb. Szóival, úgy gondoltam, ha már ne­kem ilyen sors jutott, akkor nem szülök gyereket, hogy annak is olyan, vagy még rosszabb legyen. Vagy netán nyomorék, bolond, a héthatár bolondja. Na, tessék csak enni, megyek itatni. Rögtön jövök. Fazekas töprengve nézett utána. Már sajnálta, hogy nem faggatta ki, mert bármelyik pillanatban szólhat érte a sofőr és akkor in­dulni kell. Befejezte a reggelizést, felöltözködött, táskájába dobálta a holmiját, majd az ablakon át bá­multa az udvart. Látta, amint az asszony két bikát vezet a vályú­hoz, húzza, meri nekik a vizet, az­tán fogja a kötelüket és vezeti visz- sza őket az ólba. Az istállóajtó­ban ekkor valamilyen furcsa, tor- zonborz, ásító emberi alakot pillan­tott meg. Az ajtófélfának dőlt és vakarózott. Elfordult az ablaktól, öntött ma­gának még egy pohárral. Az asz- szonyka éppen akkor lépett be. Fa­zekas zavarba jött — Nagyon ízlik, megkínáltam magamat — mondta. — Igyon, amennyi jólesik. — Köszönöm. De mondja már, kedves nénóm, ki az a vénember az istállóajtóban? Az asszony kinézett az abla­kon. — Az a vénember az uram. Egy szűk esztendővel idősebb, mint én — mondta zokszó nélkül. — Hihetetlen — dörmögte Faze­kas. — Látszatra legalább egy em­beröltővel ... Elhallgatott. Az udvarról behal­latszott a kiáltás: — Fazekas elvtárs, indulunk! Megkönnyebbülten lélegzett fel, hogy tovább mehet el — kubikosként. A fiatal­embernek nincs szakmája. Vajon hová vezet az útja? — Elsőéves kőművestanuló voltam Szegeden, de össze­vesztem társaimmal, megsér­tettek és otthagytam az isko­lát — kapcsolódott a beszél­getésbe Ádámka Lajos. — Az osztályfőnököm hiába ma­rasztalt, eljöttem. Egy hónap múlva már meg is bántam... — Miért? — Igaza van Balogh Ignác- nak: akinek szakmája van, az mégiscsak könnyebben bol­dogul. így kubikosként dolgo­zom, a baksiakkal, fiatal fa­lubeliekkel brigádot alakítot­tunk. A melótól soha nem fél­tem ... — Hol dolgozott korábban? — Kisteleken, a Magyar Kábel Művek helyi gyáregy­ségében. Kiléptem, mert há­romezer forint fizetést ígér­tek, de csak 2690 forintot fi­zettek. Én pedig nem szeretek kevés pénzért dolgozni! — És mire költi a fizeté­sét? — Szeretek szórakozni, dls- cóba járni, divatos ruhákat veszek, és adok belőle a szü­leimnek is. Kubikosként öt­ezer forintot keresek majd. Egyébként nem a pénz miatt jöttem a fővárosba, hanem azért, mert itt rengeteg a csi­nos lány... — Egész életében kubikos lesz? — Nem. Most egy kicsit él­degélek kedvemre, aztán majd tanulok valami szakmát. Le­het, hogy éppen szobafestő le­szek, mert a színérzékem min­dig jó volt. Persze ez a jövő titka. — Mit kezd a szabad ide­jével ? ' — Járkálunk a srácokkal a városban, igaz, néha eltéve­dünk. Pingpongozom is egy kicsit és olvasok, kedvelem az indiántörténeteket. Szürke hétköznapok Az asztalnál ülő, húszesz- tendős Kósa Tibor szakkép­zett hegesztő, korábban a HÓDGÉP baksi kirendeltségé­nél 5 ezer forintot keresett ha­vonta. Most társaival együtt érkezett a fővárosba. — Miért hagyta ott szülő­faluját? — A haverok nélkül én sem jöttem volna Budapestre. így viszont a munka mellett ki­csit szétnézünk a városban. Ha megunom, visszamegyek a szakmámba. Én is a kubikos brigád tagja vagyok.,, A beszélgetés során először Balogh Ignác felcsattant: — Ugyan mi szórakozást ta­láltok ti a fővárosban? —for­dult a fiúk felé. — Ma már a legeldugottabb faluban is van zenés presszó, azért nem kell Budapestre jönni! Ilyen szem­lélettel ne várjatok sok jót az élettől. Ahelyett, hogy szak­mát tanulnátok, itt lébecoltok. Én is szívesen képeztem vol­na magam, de nagy volt a csa­lád, pénzt kellett keresni, erre nem volt lehetőségem ... Szavait döbbent csend fo­gadta. A főváros az évtizedek során csupán munkalehetősé­get adott Balogh Ignácnak,aki' a szállóból a legritkább eset­ben tette ki a lábát, szürkén élte hétköznapjait, távol a családtól, s az emeletes körén, geteget soha nem tudta meg­szokni. Nyolc éve van még'a nyugdíjig. Mi lesz azután? — Hát mi lenne? — néz rám értetlenül. — Hazamegyek Nyírmadára, a szép kis csalá­di házamba. A feleségem na­gyon fog örülni, mert ő a har­minc év alatt sem szokta meg. hogy olyan sokat távol va­gyok a családtól. Nekem meg jól jön majd a pihenés, ápo­lom a kertünket. Elmúlt már éjfél. Amikor búcsúzunk, a szemközti lakó­telep ablakszemsi már elsöté­tültek. Az utcáról látom, amint a 232-es szobában is kialszik a villany. Lakói nyu­govóra térnek: az álmuk kora reggelig még hazaviszi őket. Hajnali öt óra előtt már is­mét talpon vannak: gyors fel­kelés, bágyadt fényű utcai lámpák alatt indulnak a busz­megállóba. Hatkor kezdődik a műszak. Falus Gábor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents