Pest Megyi Hírlap, 1979. november (23. évfolyam, 256-267. szám)

1979-11-11 / 264. szám

%fßki<m 1919. NOVEMBER 11., VASARNAP Mozgalmi plakátok Soha még így tied nem vol­tam, / jövő napjától piros or­cád — ez a részlet Juhász Gyula Tirmusok című verséből az új társadalmi rand, a Ta­nácsköztársaság iránti elköte­lezettségről vallott. Vele együtt sok más költő, író, szobrász és festő fejezte ki alkotásai­val szimpátiáját, azonosulását a szocialista forradalomban ki­bontakozott új erőikkel, a meg­változott világgal. E kor pla­kát- és grafikai művészeiét mutatja be — a szitanyomás technikájának reprodukciós le­hetőségeivel — a váci Madách Imre Művelődési Központban maginyílt kiállítás. A kiállítás november 23-ig tekinthető meg. Kovács Margit síremléke Hozzátartozók, barátok és tisztelők jelenlétében — so­raikban Aczél Györggyel, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagjával, a Minisztertanács elnökhelyettesével — avatták fel tegnap délelőtt Kovács Margit síremlékét a Farkasré­ti temetőben. Gábor László, a Budapesti Műszaki Egyetem professzora, a szentendrei Kovács Margit Múzeum tervezője emlékezett a feledhetetlen művészre és munkásságára. A süttői már­ványból készült síremlék Kass János alkotása. A szlovák kulturális na­pok során Dabason a megyei népfrontszer­vezet egyik vezetője is elő­adást tartott a rendezvény- sorozatnak helyet adó mű­velődési házban. A nem­zetiségiek helyzete Ma­gyarországon — erről a témáról szándékozott be­szélni, mivel azonban a hallgatóság zömét a tele­pülés általános iskolásai adták, a vendég, elő­adás helyett beszélgetni kezdett a gyerekekkel. Tudva azt, hogy a szülők közül hivatalosan igen ke­vesen vallották magukat szlovák '■ nemzetiségűnek vagy anyanyelvűnek, fel­tette azt a kérdést': kinek a családjában beszélnek szlovákul a mindennapi érintkezés során. Válaszul szinte valamennyi kéz a magasba emelkedett. A kérdés és a felelet jól tükrözi a többi között azt, hogy nemzetiségi politi­kánk megvalósítása során sokkal több emberre kell irányítani figyelmünket, mint amennyien a nép- számláláskor délszláv, né­met, román vagy szlovák anyanyelvűnek vallották magukat. Dabason, az első kerületet jelentő Sáriban például mintegy háromezer ember beszéli a szlovák nyelvet, őrzi a sajátos ha­gyományokat, vagy kötődik más módon — szokásaiban, érdeklődésével — a szlovák nemzetiséghez. Országszer­te majd’ félmillió, Pest megyében csaknem hat­vanezer emberről van szó: 32 ezer német, 25 ezer szlo­vák, 5 ezer délszláv él ezen a területen Százhalombat­tától Dunabogdányig, a kö­zépkori német letelepedés emlékeit ma is őrző Nagy- börzsönytől Pilisvörösvárig. A megye egymiliidnyi la­kosságához képest nem na­gyok ezek a számok — teendőiket azonban nem az arányok, hanem fontos dokumentumokban — al­kotmányunkban — lefekte­tett elvek határozzák meg. S ezen túl, a köznapi gon­dolkodás számára is nyil­vánvaló: egész népünk, kultúránk, tudatunk szá­mára értéket, nyereséget jelent, ha minden nemzeti­ségi állampolgár a maga sajátos anyanyelvi kultúrá­jával, a hagyományokat is őrző XX. századi művelt­ségével gazdagítja nemzeti tudatunkat, közgondolko­dásunkat. Részt venni a szocialista Magyarország építésében, közben pedig megőrizni, magunk és mások gazdago­dására a nemzetiségi lét jellemzőit — ez egyértelmű s az egyetlen helyes célki­tűzés. Énnek a legfonto­sabb feltétele azonban, hogy az anyanyelvi kultúra nemzedékről nemzedékre öröklődjön, sőt, fejlődjön Kimondták ezt pártunk legfontosabb dokumentu­mai, a tavaly ősszel ren­dezett nemzetiségi kong­resszusok, de kimondta < megyei pártbizottság szép temberi határozata is, és elhangzott a Hazaiias Nép­front megyei bizottságán a nemzetiségiek lakta közsé­gek vezetőinek részvételé­vel megtartott tanácskozá­son: a legfontosabb kérdés az anyanyelv használata. Nem beszélhetnénk ter­mészetesen előrelépésről, ha csak határozatok születtek volna. Ám sok minden történt a gyakor­latban is azért, hogy a leg­fiatalabbak — mivel a ma 20—30 éves szülők használ­ják a legkevésbé a nem­zetiségi anyanyelvet a gyermekeikkel való beszél­getés során —, az óvodák­ban, iskolákban ismerked­jenek a délszláv, német, szlovák anyanyelv alapjai­val. Tíz év alatt tízszeresé­re nőtt például a nemzeti­ségi óvodába járók, 1968 óta 3200-ról 6400-ra emel­kedett az iskolában vala­melyik nemzetiségi nyelvet’ tanuló kisdiákok száma, a megyei tanács ösztöndíjjal segíti a nemzetiségi tanító­kat, a tanári szakfa készü­lő fiatalokat, javult a nyel­vet magas szinten ismerő pedagógusok aránya. Hosz- szan sorolhatnánk még az olyan eredményeket, ame­lyekkel büszkélkedhetünk. Büszkék igen, de elége­dettek nem lehetünk. A nyelvoktató iskolák ugyan­is természetszerűen nem biztosíthatják azokat az eredményeket, amelyeket végső soron el szeretnénk érni: a nyelv valóban anyanyelvi szintű ismere­tét. Ezért újabb oktatási­nevelési formákra, módsze­rekre, több oldalú érzelmi motivációra van szükség az anyanyelvi oktatásban, mű­velődésben. Jó példa erre a pilisszentkeresztiek gyer­mekklubja, olvasótábora, az idén pedig már szlová­kiai cseretáborozása. Erre természetesen nem kerül­hetett volna sor a megyei, járási szervek segítsége nélkül — de nem kerülhe­tett volna sor a szülők érdeklődő támogatása nél­kül sem. I gen, a szülők. A beve­zetőben említett da- basi esten némi hiányérzet fogott el. Hol voltak — hétfőn este tele­vízió sem lévén, a műve­lődési ház melletti étterem is zárva tartott — azok a 30—40—50 évesek, akiket a rendezők feltehetően vártak a gyerekek helyett? Akiktől pedig azt is vár­nánk, hogy a népi művelt­ség elemeit még őrizve, a modern művelődés értékei­nek egy részét is ismerve továbbörökítsék — anya- nyelven is — hagyomá­nyaikat, szakmai és általá­nos kultúrájukat. Nekik kellene leginkább tudniuk — a népművelőknek, peda- : gógusoknak, aktivistáknak pedig e felismerés érdeké­ben az eddiginél is ered- ■ ményesebb felvilágosító munkával kellene megér- ■ tetni —, hogy ez alapkér- i dés. P. Szabó Ernő MUZEUM ES OKTATÁS Históriai korok diaképeken Múzeumaink megannyi is-1 Az utóbbi mellett döntöttünk meret tárházai. Olyan isme- j végül, s ez év október 8-ra reteké, amelyek nélkül szegé- \ megszületett az eredmény, el- nyesebb . általános műveltsé- j készült a diasorozat. Ebből az günk, színtelenebb tudásunk, j első tízet e napokban sokszo- A Ntárgyakban — egy-egy i rosítják a Pedagógiai Tovább- edényben, szerszámban — ] képző Kabinetben, s később históriai korok művészetének, j annyi készül, hogy a megye technikájának, nem ritkán vi- bármelyik általános vagy kö- lágképánek nyomaira búkká- ! zápiskólája kaphasson belőle, nunk, s egy-egy írásos doku- ha megrendeli, mentum még többet árul el November 15—30: Kulturális napok A község nevét említve — az aaomáic során kivui — a másféiszáz tagot számláló Tes- sedik Sámuel Tsz, vagy a Bu­dapesti Telefongyár ezer dol­gozót foglalkoztató bugyi gyár­egysége jut az eszünkbe. A közeljövőben más vonat­kozásban fordul a közfigyelem a hatodfélezer lélekszámú Dél- Pest megyei község felé: no­vember 15 és 30 között rende­zik a bugyi kulturális napok gazdag, színes programját. Az ünnepélyes megnyitó 15-én lesz a helyi művelődési házban. Másnap Somogyi Ist­ván festőművész alkotásaiból nyílik tárlat a Kossuth Lajos utcában. Aznap este Elmon­dom hát mindenkinek ... cím­mel zenés irodalmi összeállítás a műsor. November 17-én Somogyi István festőművész tart elő­adást a könyvtárban a képző­művészet és az irodalom kap­csolatáról. Aznap munkás— művész találkozót és irodalmi vetélkedőt is rendeznek. A november 20-i értelmiségi találkozó vitavezetője Tóris Sándor, a községi tanács el- • nöke. November 22-én Rocken­bauer Pál, a televízió rendező­je tart útiélmány-beszámolót az országos kék túráról. November 24-én gyermek- és ifjúsági nap szerepel a műsor­ban, vetélkedővel, filmvetítés­sel és sportversenyekkel. Az­nap a vend ég szereplő Forrás színpad ad műsort, veresegy­házi szereplőkkel. November 27-én Szentpál Mónika előadóestjére kerül sor a művelődési házban. Témája: a XVI—XVII. század magyar irodalma. Közreműködik Sza­bó István. A kulturális napok 30-án zá­rulnak, a Kiskun népi tánc­csoport — Virág Miklósné ve­zette — együtteséinek műsorá­val. hajdanvolt eleink mindennap­jairól, történelmünk kulissza- titkairól. Kapcsolódni a tanultakhoz Szabó Éva, a Pest megyei Múzeumok Igazgatóságának közművelődési csoportveze­tője múzeumpedagógus. ö mondja: — Az a véleményem, hogy az iskolások múzeumlátoga­tásai nem megfelelőek. Még napjainkban is kevés a kife­jezetten múzeumlátogató fog­lalkozás, s inkább kirándulá­sok során vetődnek be a gye­rekek a múzeumba. Azaz felkészületlenül. Márpedig a múzeumi ismeretek befogadá­sát éppen úgy tanulni kell, mint a műalkotásokét. — A múzeumokban egy-egy felirat pedig keveset mond. Az optimális az lenne, ha a látogatáskor megfigyelt min­den egyes tárgy kepe, minden egyes dokumentum tartalma kapcsolódna az iskolában ta­nultakhoz. Ma pedig a gyere­kek fejében párhuzamosan él az iskolai és a múzeumi is­meret. — És még valami: ha a Pest megyei községi , iskolák­ból múzeumi kirándulást ter­veznek, »rendszerint a főváros­ba, a Nemzeti Múzeumba, a Szépművészeti Múzeumba, a Nemzeti Galériába viszik a gyerekeket. Nem vitatom, fon­tos ez. De kár lenne, ha a Pest hiegyei múzeumokban fellelhető ugyancsak lényeges ismeretek emiatt sokuk szá­mára elsikkadnának. Csak a Pest megyei Múzeumok Igaz­gatóságához harmincöt mú­zeum tartozik a megyében, s ezek anyagát legfeljebb a szomszédos falvak pedagógu­sai, tanulói ismerik. — Szerencsére a vélemé­nyemmel nem állok egyedül, ezt bizonyítja, hogy a megye múzeumainak történészei és a Pest megyei Pedagógus To­vábbképző Kabinet szakembe­rei már évek óta együtt ke­resik a megoldást: miként lehetne a történelem tanítá­sakor hasznosítani a múzeu­mok tárgyalt? — Az iskolában elsősorban elméleti történelmet tanítana!!. Életközelítve varázsolhatják ezeket az ismereteket azon­ban a múzeumok, s a szem­léltetéssel társult tananyag könnyebben is vésődik az em­lékezetbe. Ezt tudva két és fél esztendeje terveztük, elő­ször közösen, hogy oktatási segédeszközként könyvet, vagy diasorozatot használunk. — Hetvenkét színes diafel­vétel. A megye tíz múzeu­mából — Abony, Aszód, Ceg­léd, Isaszeg, Nagykőrös, Nagy- tarcsa, Szentendre, Tápiószele, Vác és Vers eg — származik a nyersanyag. Természetesen válogattunk, 165 képből ma­radt ennyi. Tárgyak, tablók, múzeumbelsők, írott, nyomta­tott dokumentumok kerültek Hegyi Gábor felvételeire. A válogatás szempontjai között első helyen az állt, hogy kap­csolódjon az iskolai tananyag­hoz, amit a felvétel nyújt. Mécses és céhpecsét — Hosszú a képek listája. Csak néhányat közülük: Abonyban egy kötélkészítő műhelyből a sodrógép került lencsevégre. De kezdjük in­kább korábban: Ceglédről egy kultikus madárfigura az ős­korból, Nagy tárcsáról szkíta csörgő, és pattintott magkő, Szentendréről római kori mé­cses, vízvezetékcső, s egy vil­la régészeti feltárásának fo­tója. Honíoglalás.kori harcos sírleletei Nagykőrösről, céh- pecsét, céhláda, vándorló­könyv és céhbehívó Vácról. Nagykőrösi érdekesség Hay- nau kiáltványának egy pél­dánya, s ugyanonnan egy fo­tóamatőr képsorozata az első világháborúról: a lövészárok, a magyar és orosz katonák frontbarátkozása. — Akad itt színházi plakát a Tanácsköztársaság idejéből, s egy kivégzési hirdetmény, amely egy sződi kommunista. Síréba János fegyverrejtegetc Ítéletének végrehajtásáról szól — a fehérterror korából. Olimpiai sorsjáték plakátja 1924-ből: a főnyeremény egy vagon liszt és ezer kiló cu­kor ... Fényképek Zalka Má­téról, a legendás Lukács tá­bornokról, a spanyol polgár- háborúból, azután inflációs pénzek, s a Vörös Hadsereg 2. számú parancsa 1945-ből, a felszabadítók által kibo­csátott pengő kötelező haszná­latáról. Végül egy birtoklevél Ceglédről, ahol Pest megyé­ben elsőként osztottak földet. 1945. április 21-én kelt. Nemcsak az iskolában Mi maradt ki? Sok olyan kép, amelyek nemcsak ezek­ben a múzeumokban hozzá­férhetők, sok olyan részlet, amelyek nem a legjellemzőb­bek. Például az Urániáról, az első magyar szépirodalmi fo­lyóiratról készült felvétel, vagy a Tanácsköztársaság pla­kátjai. — Bizonyos, hogy a diaso­rozat jól használható a törté­nelem tanítása során. De I nemcsak a tanórákon. Jóma­gam itt Szentendrén, a Feren- czy Múzeumban tartok klub- foglalkozásokat, összefoglaló történelemórákat, s ezeknél már kísérletképpen kipróbál­tam a diákat. Beváltak. Hasz­nukat vehetik a művelődési házak is egy-egy előadás, ve­télkedő színesítésére is. S re­mélhetőleg alkalmasak a ké­pek arra, hogy felkeltsék a megye múzeumai iránti ér­deklődést. Talán így gyakrab­ban látogatnak a kis múzeu­mokba távoli falvakból is az iskolások. — Folytatásra még nem gondoltunk. Az biztos, hogy örömmel tennénk eleget a megbízatásnak: készítsünk hasonló sorozatot Pest me­gyében a képzőművészeti al­kotásokról. Vasvári G. Pál Antikvár-aukció Könyvek — kalapács alá Csaknem 700 ősnyomtatvány, könyv és kézirat kerül kala­pács alá november 16—17-én, a MOM Szakasits Árpád mű­velődési házában tartandó könyvaukcióm. A hagyományos könyvaukciót tizenharmadik alkalommal rendezi meg az Ál­lami Könyvterjesztő Vállalat antikvár osztálya. Az árverésre kerülő anyag­ban mindem könyvgyűjtő meg­találhatja a maga érdeklődésé­nek megfelelő ritkaságokat. A könyvnyomtatás legrégibb„em- lékeit két velencei ősnyomtat­vány: Regiomontanus Calen- dariuma 1485-ből és Franciscus Mayronis 1493-ban kiadott Ser- monese képviseli. A metszetekkel, térképek­TV-FIGYELO kel illusztrált könyvek között is szót érdemelnek Görög Deme­ter 60 térképet tartalmazó at­lasza, Hunfalvy János Buda­pestről írt műve, Rohbock Lajos acélmeíszeteivel és Jo­seph Meyer füzetei a Dunáról, amelyeket angol művészek ál­tal acélba metszett képek dí­szítenek. A korban és témában egya- rámt változatos kéziratválasz­tékból kiemelkedik Ady Endre Az utolsó hajók című verse, Aprily Lajos Pear Gynt fordí­tásából néhány lap, és II. Rá­kóczi Ferencnek az ónodi or­szággyűlésre szóló meghívó le­vele. Minden korábbinál nagyobi számban kerülnek árverésre i XVIII—XIX. századi gazda ságtörtánet hazai és külföld irodalmának értékei: a nag; gazdasági reformer és polihisz tor, Pethe Ferenc fő műve, : Pallérozott mezei gazdaság Nagyváthy János több műve, i jó néhány kertészeti, állatte nyésztési szakkönyv és gazda sági folyóirat. Hasonlóképpei gazdagabb a szokottnál a tör ténettudományos munkák é forráskiadványok választéki Olyan ritkaságok találhatóit mint Horváth Árpád oklev tani jegyzetei, Evlija Cselé török utazó magyarországi számolója. Kalapács alá kerül a magya nyelvtudománynak több, rr már ritka, nagybecsű kézi könyve: Budenz József Mi gyár—ugor szótára és Ug< összehasonlító alaktana, Free, kay János: Mesterségek szótí ra. Szarvas Gábor és Simoni Zsigmond Nyelvtörténeti szí tára és az azt kiegészítő Szí mota István és Zolnai Gyű által szerkesztett Oklevélszí tár. Az árverésre kerülő val; mennyi kéziratot és könyv november 13-ig hétköznap és 18 óra. vasárnan 10 és óra között az érdeklődők me: tekinthetik az ÁKV antikv: osztályán, Budapest, V.. Mi zeum körút 21. szám alatt ívé! Mint közgondolkodásunk joggal furcsálható jelenségét, hasznos cselekedetként for­málta tehát tanmesévé ezt a gyes-dolgot a televízió. Ám a szóban forgó műsor készítői még jobb munkát végeznek, ha azt is kiderítik: valójában hány főszereplője lehetett volna ennek a gondozói sze­repcserének. Emancipáció. a műsorszer­kesztés szokásos bakugrásai közé könyvelhetjük el azt az egybeesést, miszerint a Rólunk van szó! csütörtöki félórájá­ban is szinte ugyanerről a té­máról beszélgettek. És — saj­nos — ugyanilyen mankótla- nul, vagyis inkább vélekedve, mint állítva, s ott is csak tű­nődve, ahol érvelni lehetett volna. Pedig hát éppen elég szo­ciológiai fölmérés, tanulmány, értekezés áll rendelkezésre ahhoz, hogy ne csak úgy mondják, mondogassák a női egyenjogúsodás folyamatának társadalmi jellemzőit, hanem — divatosan szólva — mindez érdemben vitatódjék meg. Ha már ott leselkedik az a sok kamera és mikrofon ... Akácz László natkozó felfogásunk egész eszme- (hogy azt ne mond­juk: rögeszme-) rendszerével. Mert ugyan hova is jutna ez a világ, ha nem a kismama öblögetné, majd vasalná a pe­lenkát — noha erre a minden­napos tevékenységre ugyan­úgy alkalmas az apai kéz —; mert ugyan mely tragédiák­nak néznénk elébe, ha nem a nőnemű szülő töltögetné meg a cumisüveget — noha abba tejet vagy teát önteni igazán nem nagy mesterség —; és hát bizonyára eljönne a világ­vége, ha azok a bütykösebb, inasabb ujjak működnének közre a bilire szoktatás zűrza­varos alkalmaikor... S hogy ez mennyire így van, azt minden terjengőssége, a szokásosnál is tanulsághajhá- szóbb megformálása dacára jól megértette, sőt megérez­tette velünk ez a história, amelyben — kivéve az újszü­lött legközelebbi hozzátarto­zóit — mindenki az ősi nótát fújta, kezdve az egyik nagy­mamától a másik sógorbá­csiig. Apífc —gyesen? ösi ma_ gyár névadásunk egyik érde­kessége, hogy az újszülött fiú­kat — mint a család majdan való továbbszármaztatóit — olykor Nümvolónak nevezték el. Abból a meggondolásból, miszerint, akit így hívnak, az ugyan megszületett, s ott visít, rúgkapál a nemezsátorban, de a rossz szellemek számára, amelyek az életére törnének, egyszerűen nincs. Mivelhogy őutódsága — Nümvoló. Ez a majd’ ezerévnyi távol­ból idevillanó szófurcsaság juthatott a néző eszébe, ami­kor a Családi kör legutóbbi, péntek esti adását nézte. No, nem azért, mert Kelemen Endre sorozatának ebben az epizódjában is így akarták volna megóvni azt a kedves apróságot, hanem sokkal in­kább azért, mert — mint a történet során nyilvánvalóvá vált — egy ifjú apának gyes­re menni a közvélemény íté­lete szerint egyelőre még nümvoló. Nem való, nem illik; ellen­tétben áll a családi életre vo­Anyanyelven

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents