Pest Megyi Hírlap, 1979. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-09 / 236. szám
mtiiYEI I 'V'i #ytfu VI. ÉVFOLYAM, 236. SZÁM MKIADÁSA 1979. OKTÓBER 9., KEDD Járási úiförőparlament Tanulmányi versenyt hirdettek Huszonhét úttörőcsapat küldte el képviselőjét a járási út törőpari am antra. A küldöttek csaknem 11 ezer úttörő véleményét, javaslatát, ötletét hozták magukkal az új úttörő- év gazdag központi program- javaslatának kiegészítéseként. Részt vett a tanácskozáson Sinkovics Anna, a járási pártbizottság munkatársa, Márton András, a KISZ járási bizottságának titkára, Bander Katalin járási tanulmányi felügyelő, dr. Cseri Lászlóné, a Vöröskereszt járási szervezetének titkára, valamint a vendéglátó nagyközség, Veresegyház képviselői. Németh Tünde, a veresegyházi csapattanács titkára köszöntötte a küldötteket és vendégeket, majd Kommárné, Ge- rőcs Edit járási úttörőelnök számolt be a parlamentnek az elmúlt 3 év úttörőmunkájáról. Sikeres akciók Az Együtt — egymásért kétéves, valamint a Mi világunkért elnevezésű akciók érdekes programokat kínáltak. Sok sikeres sportverseny, kulturális bemutatók, a boglárlellei járási váltótábor, az önálló és vándortáborok, közös vetélkedők a párt- és KlSZ-tagok- kal, a VIT-staféták, a kutatómunkák, a nagyszabású gyermeknapi eseményeit élénken élnek még úttörőink és kisdobosaink emlékezetében. Persze vannak olyan tényezők is, amelyek hátráltatták a munkát: az úttörőszobák hiánya, a csaoatotthonok tantermekké alakítása, az iskolatei-akció döcögő szervezése, az új játszóterek lassú éoítése, a társadalmi munkalehetőségek szűkössége, mind-mind kedvezőtlenül befolyásolták a fejlődést. — örülünk az új iskoláknak Galgamácsán, Kerepes- tárcsán, Nagytarcsán, Isasze- g-en — mondta az úttörőelnök. — De az új iskolák jól felszerelt úttörőszobái csak a lehetőségeket adják meg. Hogy színes, tartalmas, vidám úttörőélet legyen, ez már függ az őrsök munkájától is. Az Együtt — egymásért és a Mi világunkért akciók jó lehetőséget adtak az őrsi és rajmunkához. Sajnos az őrsökben még nem mindenki kap feladatot, és az is előfordul, hogy nem mindig értékelik jól a pajtások munkáját. Sok helyen akadozik a próbázás, ami egyébként a rendszeres úttörőélet gerincét jelenti. Amivel dicsekednek Úttörő közösségeink 85 szo- lialista brigáddal és 57 KISZ- alapszervezettel építettek ki gyümölcsöző kapcsolatot, és sok nemes tett, társadalmi munkaakció fémjelzi úttörőink és kisdobosaink munkáját. Az elmúlt 3 év alatt 4970 mázsa vasat, 1540 mázsa papírt és 353 mázsa textilhulla- dékot gyűjtöttek úttörőcsapataink. Nyolcezer-hétszáz pajtás teljesítette az Edzett ifjúságért mozgalom követelményeit. De szép eredmények születtek a minőségi sportban is: Könczöl Emőke és Takács Mária aranyérmet szereztek az úttörő-olimpián, kimagaslóan szerepeltek a túrái tornászok, a galgamáesai négvtusa csapat, Kiskó Jutka és Szilágyi Mónika is. Sikeresek voltak a kulturális seregszemlék is, amit *a hé- vízgyörki hagyományőrző gyermekcsoport, az éneklő ifjúsági mozgalom eseményei, eredményei tanúsítanak. Hogy Szavaznak a küldöttek mennyire szeretik a pajtások .megmutatni tudásukat — ez észrevehető a szemléken, da a mindennapi tudásszerzés, a tanulás már kissé nehezebben megy. A beszámoló után a kis parlamenterek hat munkacsoportban vitatták meg az úttörőélet egy-egy területet, a jövő évi programokat. Az őrsök és rajok életéről, a megbízatások rendszeréről a kettes számú munkacsoportban Szarvas László, az Őrsvezető című folyóirat olvasószerkesztőjének vezetésével tárgyaltak a delegátusok.- Többen, Varga Ferenc Csömörről, Varró Marietta Túráról, Papp Attila Zsámbokról, Bartók Erzsébet Bagról és Venyi Erzsébet Veresegyházról szóltak arról, hogy nehéz az őrsi foglalkozásokon megteremteni a fegyelmet. Főleg a fiúkkal van a baj. Pörqne Ágnes, kereoes- tarosai küldött szerint a hulladékgyűjtés idején a lánvok dolgoztak derekasan, a fiúk kevésbé, de jutalmul mánia egy focit kantok, amit azóta is csak a fiúk használnak. Túrái felhívás Sok helyen értékelik az őrs minden tagjának munkáját és a jó, vagy piros pontokat dicséretre, oklevélre, az őrsök maguk alapította kitüntetéseire, esetleg ingyenes táborozásra lehet beváltani. A rossz pontok gyűjtői nem vehetnek részt az őrs kirándulásain* túráin mindaddig, amíg nem változtatnak magatartásukon. Persze van olyan hely is, ahol a tanító népi érdemjegyekkel jutalmazza, illetve bünteti az őrsi összejöveteleken való megjelenést — nagyon helytelenül. Tarcali Edit kerepestarcsai pajtás szerint a legfontosabb az,' hogy színes, tartalmas legyen az úttörőfoglalkozás, és legyen mindenkinek megbízatása. Ez a legfőbb biztosítéka a fegyelmezetlenség és a mulasztások megelőzésének. Takács Györgyi, vácszenblász- lói pajtás javasolta az őrsök közötti versenyt, Zsigri Zoltán szadai pajtás viszont nem ért egyet .azzal, hogy a kisdobosoknál úttörők az őrsvezetők. Jobb lenne, ha a foglalkozásokat mindig felnőttek vezetnék. A küldöttek a tanácskozás után a veresegyházi úttörőtáborba vonultak át, ahol ügyesség-bátorság versenyeket szerveztek, majd plenáris ülésen számoltak be a munka- csoportok vezetői a vitákról, és megválasztották a küldötteket a megyei úttörőparia- mentre. Németh Erzsébet túrái küldött felolvasta a túrái pedagógus és közművelődési pártái apszervezet, valamint a túrái úttörőtanács felhívását, amely a tavasszal sorra kerülő XII. pártkongresszus tiszteletére a tanulmányi munka javítására, a takarékosságra, társadalmi munkára hívta fel járásunk úttörőinek és kisdobosainak figyelmét, \ Takács Pál Kertbarát mozgalom Maguk és mások hasznára Sokát hallani a rádióban, olvasni újságokban, a hol mozgalomként, hol csak baráti kör néven emlegetett, különböző kertbarátközösségekről. De valójában takar-e különbséget a két elnevezés, vagy csak hasonlónak vélt kifejezések csereberélgetéséről van szó? Rétfalvi Sándor mint a Hazafias Népfront Pest megyei bizottságának gazdaságpolitikai főelőadója kérdésemre válaszolva elmondta, hogy ezek a közösségek tulajdonképpen kettős tartalmúak, egyrészt baráti korok, hasonlóan a bélyeggyűjtők, vagy mondjuk modellezők hobby-közösségeihez, másrészt itt a szabad idős tevékenység túlnő a partikularitáson és társadalmi szintű tevékenységgé válik, ameny- nyiben a népgazdasághoz kapcsolódva, a tagok legtöbbje értékesítésre is termel. Hasznosabb művelés — Tehát egyszerre baráti kör és társadalmi fontosságú mozgalom? — Igen. A Hazafias Népfront 1967-ben mint mozgalmat indította el azzal a céllal, hogy a háztáji és víkend- telkek tulajdonosait meggyőzze, de ami fontosabb, hozzásegítse ahhoz, hogy hasznosabban, termelékenyebben műveljék földjeiket. — Ha a mezőgazdaság’ irányelveit nézzük, ma a kertbarát mozgalomnak nagy jövője van. Valóban így van? — Az országban szerte, mintegy 1000, ebből Pest megyében száz kertbarátkor Olvasóink fóruma Gondok az Iskolafejjsi A vérségi általános iskola úttörőcsapata megbízott, bennünket az isk óiatij és kakaó árusításával. Sajnos, már tavaly is rengeteg gondunk volt, mert a vácszentlászlói Galga- tej akarta és akarja az idén is meghatározni, hogy mennyi kakaót és tejet igyunk. Semmibe veszik rendeléseinket, a maradékot, a csak félig megtöltött vagy üres poharakat nem hajlandók visszavinni. Igazgató bácsink ajánlott levélben kérte őket még tavaly, hogy szüntessék meg ezt a lehetetlen állapotot, de még választ sem kapott. Az idén is többször telefonált, de csak ígérgettek, s szavukat nem tartották be. Lskolatársdink minket szidnak, amikor kakaó helyett tejet adunk, vagy fordítva. Nem nagyon értik, hogy miért nem ihatják azt, amit rendeltek. Beszélgettünk a korábbi árusítókkal i,s, akik elmondták, hogy amíg Hatvanból kapták a tejet, soha semmi problémájuk nem volt. Miután a GaLgatej nem hajlandó a fentieken változtatni, vajon mit tehetünk? Jantos Erika, Jancsek Magdolna 8. osztályos tanulók UborkafeEdoIgozás géppel A Hatvani Konzervgyár túrái telepén a MEZŐGÉP által gyártott ipari uborkafeldolgozást végző gép műszaki próbája folyik, melynek során a konstrukció működését, teljesítményét vizsgálják. Villányi Miidós, a Műszaki Egyetem docense a gép áramfelvételének adatait rögzíti. W Az óránként hat tonna nyersanyag feldolgozására képes OA—03 típusú gépből a tervek szerint a KGST országainak is szállítanak, de érdeklődtek már nyugati kereskedelmi partnerek is. IfJ. Fekete József felvétele működik, ahol a baromfi, nyúl, sertéstenyésztésen keresztül a galambászatig, méhészetig, a kiskerttulajdono- soknál pedig a gyümölcstermesztéstől a gomba- és gyógy- növénytermesztésig minden megtalálható. — Milyen programok hangolják össze e közösségek kettős jellegű tevékenységét? Szakmai segítés — A kertbarátkörök ösz- szetettsége a rendezvények sok. féleségében is megmutatkozik. A fő hangsúly az illető szakcsoportok szakmai segítésén van mind elméleti, mind gyakorlati vonatkozásban. Néhány példát röviden: főként a téli időszakokban tartják az előadássorozatokat (ezek felhívják a figyelmet a korszerűbb termelési módokra és eszközökre is). — Az általános és kulturális programok viszont a szabad idő másik felének kellemes eltöltéséhez kapcsolódnak. Általában mindenütt" a kultúrott- honok adnak helyet ezeknek a köröknek, ahol igazi közösségi élet folyik, kezdve a sakkozástól, jóízű beszélgetéstől — — a közös hobby mindig összekovácsolja az embereket — a szervezett programokig. További cél — Milyen jellegű műsorok a legnépszerűbbek ? — Kétségkívül a nótaestek. Bár kedveltek az író—olvasó találkozók, sőt a gazdaságpolitikai előadások is. Ami azonban minden, a még oly jól szervezett kultúrműsornál is többet jelent, az az, hogy a körökön belül egyre több ön- művelő csoport létesül. Például Solymáron, Pomázon énekkar szerveződött, ahol a kórusvezető maga is tag és csupán önmaguk örömére és szórakoztatására verődtek össze, nem esetleges későbbi szereplések titkos reményében. — Mi a kertbarátmozgalom további célja? — Legfontosabb törekvésünk, hogy erősítve a szakmai segítséget minél több olyan tagunkat is bevonjuk az értékesítésre termelők már szép számú táborába, akt mind ez ideig csak saját ma gának művelte telkét. Azonkívül szeretnénk, ■ ha minél több fiatal venne részt a mozgalomban, mely túl népgazdasági hasznosságán, szép éf egészséges hobby. S. II. K, Hiányzott egy megszokott arc izgalmas bajnoki mérkőzések Sok csapat képviselőjével ] találkoztunk a városi kispályás labdarúgó szövetségi na- I pon: a bajnokság szereplői érdeklődnek egymásról. A Ganz SZB-től például majd egy csapatnyi ember jött; négyen képviselték az együttest. Egyikükkel, Rab Jánossal beszélgettünk arról, hogy a Komárom megyei Dolgozók Lapjában vasárnap egy közlemény jelent meg, amely szárint más megyéből, más városból szívesen látnának egy- egy csapatot vendégszereplésre. örömmel vették a hírt, és megpróbálják velük felvenni a kapcsolatot. A Gelka—MBMMI mérkőzés elmaradt a Gelka kérésére, mert a csapat tagjai Nagykőrösön voltak antennaszerelésen, mondta Ács 1st. ván, a MBMMI képviselője. Farkas Károly, az Építőipari Szövetkezetből arról szólt, hogy ők szerezték meg a vezetést a Ganz SZJ3 ellen, és végül mégis 5-1-re kikaptak. „Szép játékkal nyertünk 4-2- re a vegyesipariak ellen” — nyilatkozta Lőrinczy István, a gépgyáriaktól. Egy megszokott arc hiányzott, a Járási Hivataliaktól nem volt jelen Mandur Ferenc, helyettese Papp Gábor elmondotta, hogy 4-2-re nyertek a Híradótechnika ellen, noha azok szerezték meg a vezetést. A hivataliak nemcsak gyorsan egyenlítettek, de 4-1-re el is húztak. Tamás István keserűen jegyezte meg: „Újabb vereség ért bennünket, mert nem volt teljes a csapat. A héten már a komplett együttesünk vonul a pályára.” I. osztály: MGI—ATE Gw. 1-2, Szabadság tér—Vízmű 1- 4, Veresegyház—Barátság 2- 9, Gépgyár—Vegyesipari Szövetkezet 4-2, Állami Biztosító—Alsópark 4-4, Áfész—• Tv. Mikro 1-3, HTÜ—Erdő- gazdaság 4-1. II. osztály: Járási Hivatal— Híradótechnika 4-2, KKMV— Zöldért 3-3, Pedagógus—János utca 4-2, Vadgazdaság—Szitás menti 3-6, Ganz SZB—Építőipari Szöv. 5-1, Városgaz- dálkodás^-Ganz 3-1, Elektromos—Posta 5-0, MÉMMI— Gelka elhalasztva. A bajnokság állása; I. osztály; 1. ATE Gm 7 6 1 — 24- 6 13 2. Állami Bizt. 7 5 2 — 26-14 12 3. Alsópark 7 5 2 — 22-10 12 4. Vízmű 7 4 3 — 27-15 11 5. Barátság 7 3 3 1 28-1G 9 6. Afész 7 2 3 2 19-11 7 7. Erdőgazdaság 7 3 1 3 9-15 7 8. Tv. Mikro 7 2 1 4 13-15 5 9. HTÜ 7 1 3 3 12-18 5 10. VKTSZ 7 2 1 4 17-25 5 11. Szabadság tér 7 1 2 4 13-22 4 12. Gépgyár 7. 1 1 5 11-20 3 13. Veresegyház 7 1 1 5 10-29 3 14. MGI 7 1 — 6 6-22 2 II. osztály 1. Ganz SZB 7 7 58-11 14 2. Járási Hív. 7 7 — — 40-10 14 3. MÉMMI 6 5 — 1 36-15 10 4. Zöldért 7 4 1 2 24-15 9 5. Elektromos 7 4 1 2 22-16 9 6. Szilasmcníi 7 4 — 3 24-16 8 7. Vadgazdaság 7 4 — 3 23-17 8 8. Epítőip. Szöv. 7 4 — 3 23-18 8 9. Pedagógus 7 3 1 3 21-18 7 10. Gelka 6 3 —3 24-24 6 11. KKMV 7 2 8 3 21-28 6 12. Híradctechn. 7 2 1 4 19-25 5 13. Városgazd. 7 2 — 5 6-27 4 14. Ganz 7 1 — 6 10-26 2 15. János utca 7 — — 7 9-49 —.• 16. Posta 7 — — 1 11-55 — Cs. J. PÉCELI KISPÁLYÁSOK Nincs pont nélküli csapat KEMÉNY MÉRKŐZÉS, KIÁLLÍTÁS Nincs már pontveszteség nélkül álló csapat a péceli kispályás labdarúgó-bajnokságban. A legutóbbi forduló után az Afész csapata vette át a lista vezetését a Rét SC- től. A BSC színvonalas találkozón verte meg a Barátság SC-t. Nagyiramú küzdelmet vívott a KI ŐSZ és a MEDOSZ. A Ciub-99 és a Vasipar találkozója az előbbiek meglepő győzelmével ért véget. Az 5. forduló eredményei: BSC—Barátság SC 4-2. Vezette: Dezső L. Gólszerző: Cse- mer F., Csemer I. (3), illetve Oláh 1. (2). Újtelep—Rét SC 1-1. Vezette: Nagy L. Gólszerző: László, illetve Skultéti M. A Rét szerezte meg a vezetést, de utána sok gólhelyzetet elpuskáztak játékosai, a végén még örülhettek az egy pontnak. Afész—Tsz 5-1. Vezette: Dezső L. Gólszerző: Katona J. (3), Kiss L., Viola J., illetve Nagy. Vasipar—Club-99 2-4. Ve- I zette: Nagy L. Gólszerző: I Markó Z., Strober J., illetve I Tóth Cs. A Club remek játék- I kai győzte le a csatár nélkül j kiálló Vasipar csapatát. MEDOSZ—KIOSZ 1-1. Vezette: Lestár I. Gólszerző: Fa- zakes E., illetve Baranyi J. Szikrázóan kemény mérkőzést vívott a két csapat. A játékvezetőnek sokszor kellett figyelmeztetni a játékosokat. Besnyő B., a végleges kiállítás sorsára jutott. A bajnokság állása: 1. Afész 5 4 1-22-4 9 2. Rét SC 5 4 1 — 15- 3 9 3. BSC 5 4 — 1 14- 5 8 4. KIOSZ 5 2 1 2 8- 8 5 5. Club—99 5 2 1 2 9-12 5 6. Vasipar 5 113 5-83 7. Tsz 5 — 3 2 4-13 3 8. Barátság 5 113 5-15 3 9. Ü.itelep 5 113 3-12 3 10. MEDOSZ 5 - 2 3 4- 7 2