Pest Megyi Hírlap, 1979. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-09 / 236. szám
1079. OKTOBER 9., KEDD 'xMlap —i M1Li,JÜWWWI U ______ ■---------------lőj . v Szeniendrén, a SZEOL AK ellen Vereséggel búcsúzott a fél esagsat Sülysáp! döntetlen Százhalombattán Noha a Vác pontot vesztett, a Dunakeszi és a Kossuth KFSE pedig vereséggel zárta a fordulót, még sincs okuk különösebb elégedetlenségre a Pest megyei szurkolóknak. A táblázat első hét helyezettje között ugyanis mind a négy megyei csapat ott van! Váci Híradás— 22. sz. Volán 2-2 (2-1) Vác, 3000 néző. V.: Bártfai. Híradás: Pajer — Eisemann, Misnyovszky, Bajnóczi, Bodor (Csima), Strausz, Balogh, Kurnász, Sólyom, Répási, Deák (Friedmann). Huszonhét perc leforgása alatt kétgólos előnyt szerzett a Híradás — és a meccs végén örülhetett a döntetlennek... A hazai védelem sokat kapkodott, Pajer is váltakozó teljesítményt nyújtott, ráadásul Sólyom (2-1-es állásnál) kihagyott egy 11-as't. A kimaradt büntető „feldobta” a Volánt, s a fővárosiak nemcsak, hogy egyenlítettek, de további gólokat is rúghattak volna. A váciak szerencséjére, két ízben a kapufa mentett, kétszer pedig a vendégcsatárok hibáztak ziccert. Érdekesség: a Híradás— Dunakeszi összecsapáson partjelzőként „beugró” Bártfai most elsőszámú sípmesterként működött közre — közmegelégedésre ... G.: Strausz, Sólyom. Jó: Eisemann, Balogh, Répási. Budafok—Dunakeszi 1-0 (1-0) Budafok, 500 néző. V.: Kulcsár. DVSE: Kenesei — Lő- rincz, Hanzel L. (Dévay), Kiss J., Asztalos, Bodó, Hanzel I., Császár, Tóth, Pollák, Nazáth. A két Tóth, valamint Lengyel, Vizi, Pozsár, Karalyos és Krisztin révén amolyan NB I-es „fiókcsapattal” állt fel a Budafok, és néhol komótos, de mindenképpen tetszetős játékával felülmúlta a Vasutast. Bleicher már néhány perc múltán ,,csőre töltött”, bal felső sarokra tartó, biztos gólnak látszó labdáját azonban Kenesei ritka szép mozdulattal hárította. Aztán a dunakeszi kapus késett egy csöppet és lecövekelt hátvédei között Pozsár bekotorta a pet.y- tyest, 1-0. Sokkal inkább találatot érdemlő volt Krisztin alakítása: a szélső a teljes fehér mezes védelmet, majd Kenéseit is elfektette, ám. nem éppen méltó befejezésként a kapufára gurított. Szünet után egy ideig átvette az irányítást a VSE, Hanzel István, Pollák és Császár is egyenlíthetett volna, csakhogy Lengyel kapus — kollégájához hasonlóm — Szinte vonzotta magához a labdát. A hajrában viszont ismét a Budafoké volt a pálya,' s hogy újabb gól már nem esett, azt csupán a többször is hátvédkeserítően szólózó, ára a kapuközeiben már kevésbé ördöngös Krisztinnsk köszönhették a vendégek. Jó: Kenesei, Dévay. Hegyi SZEOL—Kossuth KFSE 2-0 (0-0) Szentendre, 600 néző. V.: Bay. KKFSE: Hornyák — Pozsgai, Szikszai, Gellert, Éger, Ambrus (Szabó), Hámori, Fehér, Fischl, Kozmor (Molnár), Becsei. A szentendreiek közül hatan búcsúfallé- pésükre készültek, utoljára játszottak a KKFSE csapatában. A lelkes hazai drukkerek bánatára azonban a gála elmaradt. Pedig az első félidőben nem kellett különösebb gondot fordítani a hazaiaknak a védekezésre, egyetlen lövés sem ment Hornyák kapuja felé. A KKFSE támadgatott, de igazi gólveszélyt csupán egy vendégvédő jószándékú mentése hozott, ami a felső kapufát találta el. Aztán, az indiszponált játékvezető bakizott: egy szegedi védő látvá| nyos, tizenhatoson belüli ke- zezését nézte el. Szünet után bátrabban előremerészkedett a SZEOL és a 60. percben Fehér vétlen öngóljával vezetést szerzett. A Tisza-partiak ismét begubóztak kapujuk elé, de a vélt hazai rohamok helyett, vérszegény próbálkozások következtek. A 75. percben eldőlt a mérkőzés: a 20 méteres szegedi szabadrúgást annyian lépték át, hogy mire Hornyák rájött, ki is lövi, már kialakult a végeredmény. A mérkőzés végén a vendégek nagy örömmel üdvözölték győzelmüket, hiszen ilyen gyenge játékkal ritkán lehet két pontot szerezni-. Jó: Fehér, Becsei. R. F. Bem SE—Pénzügyőr 3-0 (2-0) Cegléd, 1000 néző. V.: Mézes. Bem SE: Rédei — Kenderes!, Bársony, Borics, Parti, Patkós (Dániel), Csuhay, Gru- borovics, Tassi (Skoda), Dé- kány, Havasi. Változatos mezőnyjáték közben a hazaiak már a 8. percben megszerezték a vezetést. Öt perccel később Patkós révén növelhették volna előnyüket, de — ha szerencsével is — Dómján a gólvonalon mentett. A félidő derekán Hordái, majd Gál- völgyi egyenlíthetett volna, de Rédei mindkét alkalommal bravúrosan védett. A 42. percben Dékány remek szólója után az átadást Patkóst értékesítette. Szünet után a Bem SE bebiztosította győzelmét. A mezőnyben közel egyenrangú ellenfelek küzdöttek, a javuló teljesítményt nyújtó ceglédiek jól kihasználták a vendégvédelem bizonytalanságait, s végül megérdemelten nyertek. A Pénzügyőr is alakított ki helyzeteket, de azokat nem tudta értékesíteni. G.: Havasi (2), Patkós. Jó: Dékány, Rédei, Havasi, Parti. (Tud.: Ungureán László.) ★ A megyei bajnokság kilencedik fordulóját három döntetlen tarkította, s meglepetésnek számít a Sülysáp százhalombattai pontszerzése. Három vendéggyőzelem született. Perbál—Pilis 4-2 (1-2) Pilis, 200 néző. V.: Angyal. Küzdelmes, közepes színvonalú találkozón a kapuk egyformán forogtak veszélyben. A szünet utáni vendégfölény megérdemelt perbáli sikert hozott a lelkesedés nélkül játszó helyiek ellenében. G.: Kovács III (3), Tóth, ill. Gajdos (2). Jó: Kovács III, Tóth, Kovács I. A helyieknél senki sem dicsérhető. (Tud.: Csikós Pál.) Göd—Szentendrei Petőfi 1-0 (1-0) Göd, 200 néző. V: Kedves. Jó játékvezetés mellett alacsony színvonalú találkozó folyt. Az első félidőben többet támadó hazaiak előnyhöz jutottak. Szünet után feljött a Szentendre, több veszélyes helyzetet teremtett, de Gere hálója bevehetetlen volt. G.: Bogdányi. Jó: Gere (a mezőny legjobbja), Horváth, Bogdányi, ill. Gazdag, Dombai, Kovács. (Tud.: Simkó Géza.) Szokolya—Vácszentíászló 0-0 Vác, 200 néző. V.: Halász. A küzdelmes, de alacsony színvonalú mérkőzés első félidejében a hazaiak, a szokolyaiak irányítottak. A vendégek kapkodva játszottak. Szünet után ezt a sítlust átvették a helyiek is... Jó: Drajkó (a mezőny legjobbja), Pauliscsák. Varga, ilL Kóti, Rab. (Tud.: Grausz- mann Ferenc.) Kartali MEDOSZ—Budaörs 2-1 (0-0) Kelenvölgy, 100 néző. V.: Hídvégi. A jó iramú, sportszerű mérkőzésen mindkét kapu sokat volt veszélyben, de gól csak a 83. és a 65. percben esett — a vendégek révén. Befejezés előtt két perccel szépített a Budaörs, amely a játék alapján döntetlent érdemelt volna, hiszen három kapufát Is lőttek a csatárok. G.: Gertiét, Urban, ill. Tóith P. Jó: Gerhát, Magony, Száraz Z., ill. Dóra, Kármán, dr. Tóth. (Tud.: Kovács István.) Aranykalász SE—KSC 6-0 (2-0) Kerepestarcsa, 400 néző. V.: Fekete L. Tartalékosán, ifjúsági játékosokkal állt ki a hazai gárda, s nem tudta felvenni a küzdelmet a tapasztalt ellenfelével szemben. A helyieket az is gyengítette, hogy két sportolójukat kiállították, öt nagy helyzetük volt, de a vendégkapus mindent mentett. G.: Ligeti (3), Földes (3). A teljes ráckevei csapat — élén Szeles kapussal — dicséretet érdemel. Gödöllő—Ceglédi VSE 3-1 (1-0) Gödöllő, 150 néző. V.: Kiss. Közepes színvonalú mérkőzésen Szabadi, Varga és Csépány góljával a vártnál biztosabban nyert a hazai csapat. Lu- kovszky a - mezőny legjobbja volt, kívüle Szabadi A., Horváth és Zsigr-i jeleskedett, míg a vendégeknél nem akadt átlagon felüli teljesítmény. (Tud.: Kristófi Ferenc.) Dunai Kőolaj—Sülysáp 1-1 (1-0) Százhalombatta, 300 néző. V.: Horváth. Az első félidőben sok helyzete közül csak egyet értékesített a Kőolaj. Szünet után visszaesett a hazai gárda, a Sülysáp vérszemet kapott, s egy ellentámadásból kiegyenlített. A keményen játszó süly- sápiak közül egy labdarúgót kiállítottak, három pedig sárga lapot kapott. -G.: Pákái, ill. Motolai. A vendégek közül Hencz kapus, valamint Rafael dicsérhető elsősorban. Érd—Dömsöd 2-2 (1-0) Dömsöd, 600 néző. V.: Szarka. Az első félidőben a ■kapuk ritkán forogtak veszélyben, s az álmosan játszó he-; lyiek ellen az Érd vezetést szerzett. Szünet után élénkült a mérkőzés, a hazaiak kezdeményeztek, mégis a vendégek lőttek újabb gólt. A Dömsöd azonban nem adta fel. s lelkesen küzdve, befejezés előtt tíz perccel kiegyenlített. A döntetlen reális. G.: Witt- mann, Pauli, ill. Szurgent (2, egyet 11-esből). Jó: Tátrai, Várnai, Pauli, ill. Polgár, Kon - •ta, Tóbisz. ÉGSZÖV MEDOSZ—Iklad 3-0 Kiskunlacháza. 1. Megyei ÉGSZÖV bajnokság 9 7 2 — 24-10 16 2. Érd 9 6 3 — 20- 8 15 3. D. Kőolaj 9 4 5 — 21- 7 13 4. Kartal 9 5 3 1 22-10 13 5. Göd 9 3 5 1 10- 7 11 6. Iklad 9 4 3 2 13-13 11 7. Aranykal. SE 9 4 2 3 23-11 10 8. Pilis 9 4 2 3 17-19 10 9. Dömsöd 8 3 3 2 15-10 9 10. Vácszentl. 9 4 1 4 12-12 9 11. Gödöllő 9 3 3 3 10-16 9 12. Sz. Petőfi 9 2 4 3 10-12 8 13. Perbál 9 2 3 4 14-14 714. Cégi. VSE 9 2 2 5 13-12 6 15. Szokolya 9 1 3 5 9-32 5 16. Sülysáp C — 3 5 7-14 3 17. Budaörs 9 1 1 7 11-24 3 18. Kerepest. 9 — 2 7 11-31 2 A 2-0-ás győzelemmel végződött Sülysáp—Dömsöd találkozó eredményét bírói műhiba miatt megsemmisítették, a találkozó újrajátszását rendelték el. Sportkonhrencia Magyar sportvezetők küldöttsége utazott hétfőn Buda István államtitkár, az OTSH elnöke vezetésével Berchtes- gadenbe, a negyedik európai sportkonferenciára. Rióban Portisó vezet Rio de Jenei róban a sakk- világbajnoki zónaközi versenyen Portisch Lajos — akit a szakemberek a legnagyobb esélyesnek tartottak —, ' kezdeti bizonytalankodás után kitűnően játszik. A magyar nemzetközi nagymester a Ilford ul óban a szovjet Balasov ellen mérkőzött és a 31. lépésben győzött. Sax, az eddig vezető nyugatnémet Hübner ellen — sötéttel — a 21. lépésben értékes döntetlent ért el. A női mezőnyben Verőci Zsuzsa a szovjet Aleksz&ndria elleni játszmája függő. A férfi élcsoport: Portisch 7,5, Hübner 7, Vágányán 6 (1), Sax és Petroszjan 6—6, Smej- kal 5.5 (1). A női élcsoport: Joseliani 8 (1), Verőd és Alekszandria 6—6 (2—2), Lazarevics 6 (1), Kozlovszltaja 5,5 (1), Polihro- niade 5 (2). Kézilabdahajrá Egy gél döntött Komlón A férfi kézilabda NB I-ben nemcsak a bajnokság, a kiesés kérdése is teljesen nyílt még, noha mindössze két fordulót rendeznek a „zárásig” (a Dunakeszinek három mécsesé van hátra, a Honvéddal szembeni elmaradt mérkőzését csütörtökön játssza — idegenben). Rába ETO—Dunakeszi 26-17 (11-5) Győr, 800 néző. V.: Grand - jean, Karsai. Dunakeszi: Ger- gye — Varga (1), Valentin I, Fábián (6), Czipó (2), Merkl (3), Germány (1). Csere: Borka, Berceli (3), Borbély (1), Szabó, Gendur. A dunakesziek teljesítményére jellemző, hogy a Rába ETO is ritka gyenge napot fogott ki... Mindez az eredményen nem látszik, minthogy a hazaiak már az első félidőben hatgólos előnyt szereztek. Vereségével — és az Újpesti Dózsa meglepően nagy gólkülönbségű győzelmével a Vasas ellen — a Vasutas a táblázat utolsó helyére került. A bennmaradáshoz — bravúrra lesz szükség... ★ A férfi NB I B-ben jól Innefl-oiman Az Egyesült Államok Grand Prix versenyével befejeződtek a Forma—1 gépkocsik idei világbajnoki küzdelmei. '‘A 15. és egyben utolsó viadalt Watkins Glemben rendezték meg 24 sportoló részvételével. A mezőny 59 kört tett meg, ösz- szesen 320 km-t. A győzelmet és ezzel az utolsó 9 pontot a kanadai Gilles Villeneuve érdemelte ki. Világbajnok: Jody Scheck- ter (dél-afrikai) Ferrari, 51 pont, 2. Villeneuve (kanadai) Ferrari, 47, 3. Jones (ausztrál) Williams, 40. ★ A madridi nemzetközi teniszversenyen jól szerepelt Taróczy Balázs. Megnyci*fce az egyénit, s emellett Santanával az oldalán férfi párosban is a döntőbe jutott. i Berlinben ötezer néző előtt befejeződtek a 10. nemzetközi ökölvívó-torna küzdelmei, amelyekben 10 ország sportolói szerepeltek. A döntőbe jutott egyetlen magyar, Totka Pál pontozásos vereséget szenvedett, és így a második helyen végzett. A Magyar Sakkélet szerkesztőségének vendégeként Budapestre érkezett Isaac Linder, a sportiör- téneti tudományok kandidátusa, szovjet újságíró. A sakktörténelem nemzetközileg is ismert szakértője október 10-én, szerdán délután fél 6 órakor a Magyar Sakk Szövetség székhazában előadást tart a sakkozás eredetéről és fejlődéséről. Nieskyben nemzetközi gyeplabda-tornát rendeztek, amelyen a magyar válogatott az erős mezőnyben az 5. helyen végzett. Röplabda EB Szerdán folytatják Vasárnap a késő éjjeli óráikban értek véget Franciaor. szagban a röplabda. Európa- bajnokságon a csoportmérkőzések. A döntőkbe jutottak. Férfiak: Szovjetunió, Jugoszlávia, Lengyelország, Olaszország, Franciaország, Csehszlovákia. Nők: Románia, Szovjetunió, Hollandia, Magyarország, NDK. Bulgária. Az Európa Bajnokság szerdán folytatódik. A nők Lyonban, a férfiak Párizsban szerepelnek a döntőben. A férfiak a 7—12. helyért Nancy-ban, a nők pedig Cannes-foan mérik ossza erejüket, Fogathajtás Több ezer néző előtt ért véget az országos hajtóbajnokság harmadik fordulója Szilvásváradon. A befejező napon az akadályhajtásra került sor, amelyet kitűnő hajtással Fintha Gábor nyert meg, és így ő lett a harmadik forduló győztese. Ismét jól • szarepeit Muity Ferenc: megérdemelten nyerte a háromfordulós hazai bajnokságot. A harmadik fordulóban, akadályhajtásban a dömsödi Sipos hatodik lett. Az összetettben a dömsödi ifjú Papp holtversenyben az ötödik helyen végzett. Csapatban: 1. Bács-Kiskun megye, 2. Heves megye, 3. Pest megye. A Kossuth KFSE sportolóinak sikere Miskolcon és Keszthelyen Keszthelyen az országos futóvadlövő CSB után az egyéni minősítésért folytatott tíztíz lövéses futóvadlövő számban 23 versenyző közül tízen érték el az első osztályú szintet Közülük Gulyás József Vízi (4-es mezben) már elpöckölte a labdát, Császár (8) és Tóth ezúttal hiába igyekszik. Budafokon megismétlődött a tavalyi eredmény — a vendégek nem kis bánatára ... Koppány György felvétele (Kossuth KFSE) lett az első 566 körrel, 2. Strausz Miklós (Kossuth KFSE) 563 körrel, 3. Specker Miklós (KLK) 563 körrel. Az első két hely tehát Pest megyei, szentendrei sportolónak jutott. 'k A férfi röplabda NB II legutóbbi fordulójában a Kossuth KFSE Miskolcon, az Egyetemvárosi Játékcsamok- ban szerepelt. KKFSE—Miskolci EAFC 3-0 (10, 13, 1) Kossuth KFSE: Gyurity P., Máli, Kuti, Podani, Pálfalvi, Milosevits. Csere; Dancsó, Kertész Gy., Zsidei J., Kordái. Edző: Podani István. A 2-0-ás vezetés „feldobta” a szentendreieket, így a harmadik játékrészben csak egy pontot „engedélyeztek” a miskolciaknak. A küzdelmes, 73 perces mérkőzésen Milosevits volt a legjobb, valamint a feladó, Kuti és a két méter feletti Gyurity, Máli B., Pálfalvi, Dancsó is kivette részét a nem várt, de megérdemelt nagyarányú győzelemből. helytálltak a Pest megyeiek. A bennmaradásért küzdő ceglédi gárda legyőzte a listavezető fehérvári együttest, a csömöri csapat pedig Komlón diadalmaskodott, ott, ahol évek óta nem nyert vendégcsapat. A Pest megyeiek bravúrja révén nagyon tömör az élboly, a 32 pontos MÁV mögött a 31 pontos Szilasmenti SK Csömör következik, s a Pest megyeiekkel együtt versenyben van még a Várpalota és az Ózd is. Szilasmenti SK—Komló 12-11 (9-6) Komló, 200 néző. 0 Szilasmenti SK: őry — Trnka, Bátovszki (4), Pauli- nusz, Tóth-Fekete (4), Mihályi (3), Fábián P. (1). Csere: Fábián F., Bagyánszki, Szabó. Szakadó esőben a csúszós labdához s a víztócsákkal tarkított pályához jobban alkat- . mazkoaó Pest megyeiek az első félidő hajrájában már 9-5- re vezettek. Szünet után fej fej mellett haladt a két együttes, 9-9, 10-10, majd 11-11 volt az eredmény. Befejezés előtt öt perccel Tóth-Fekete szerezte a Pest megyeiek győztes gólját. A hajrában Fábián Ferenc büntetőt hárított, s ezzel is hozzájárult a sikerhez. Valamennyi Pest megyei játékos dicséretet érdemel, közülük is kiemelkedett öry, Bátovszki, Tóth-Fekete, valamint Mihályi. Üttröszt KÖZGÉP—Székesfehérvári MÁV Élőre 17-15 (9-7) KÖZGÉP: Turóczi — Malizs II, Jónás (6), Túlik (5), Gye- nes (2), Pásztor, Malizs II (1). Csere: Győré, Tóth (2), Cseh (1), Lengyel. Végig vezettek, és így megérdemelten győztek a jól játszó ceglédiek. Volt, amikor ötgólos előnyre is szert tettek már (7-2, 17-12), de a néhány perces megtorpanást — amikor több gólszerzési alkalmat is elszalasztottak a Pest megyeiek — jól kihasználták a fehérváriak, s felzárkóztak. 12-11 után viszont újra a hazaiak percei következtek, s a vendégek a hajrában már csak szépíteni tudtak. A Cegléd valamennyi játékosa azt nyújtotta, amire ma maximálisan képes. Néhányan közülük kiemelkedtek: Turóczi remekül védett, Gyenes a védekezésben valóságos „oszlop” volt, a támadójátékban pedig Túlik és Jónás jeleskedett elsősorban. Csupán azért kár, hogy Jónás jó játékát két felesleges kiállításával lerontotta. r. l. Megyeí totéeredmények 1. Budafok—Dunakeszi 1 2. Bem SE—Pénzügyőr 1 3. KKFSE—Szegedi AK 2 4. Pilis—Perbál 2 5. Bömsöd—Érd x 6. Szokolya—V.-szentlászló x 7. ÉGSZÖV—Iklad 1 8. Budaörs—Kartal 2 Jól fizet a totó A vasárnapi totó-fordulóban a 13 találat jelentette a maximumot, amelyet három pályázó . ért el egyenként 442 ezer 524 forint nyereménnyel. Tizenkettes 101, tizenegyes 1358, tízes 11 233 darab akadt. Nyeremények egyenként 8763, 652, ill. 118 forint. Totóeredmények: 2, 1, 1, 1, x, 2, 1, 2, x, 1, x, 2, 2, 2. LABDARÚGÓ NB II. Középcsoport 1. Csepel 10 9 — 1 24- 5 18 2. Izzó 10 5 4 1 17-12 14 3. Vác 10 4 5 1 17- 7 13 4. KKFSE 10 6 1 3 19-13 13 5. SZEOL AK 10 4 3 3 14-10 11 6. Dunakeszi 10 5 1 4 11-11 11 7. Bem SE 10 4 2 4 16- 8 10 8. Szegedi D. 10 4 2 4 16-12 10 9. BVSC 10 4 2 4 12- 9 10 10. BKV Előre 20 2 6 2 11-10 10 11. Budafok 10 3 4 3 12-14 10 12. Kecskemét 10 3 3 4 18-13 9 13. Ganz-M. 10 4 1 5 15-15 9 14. Bp. Spart. 10 3 3 4 11-14 9 15. Dunaújv. Ép. 10 2 5 3 11-16 9 16. Bp. Építők 10 3 2 5 10-12 8 17. 22. sz. Volán 10 1 6 3 11-16 8 18. Esztergom 10 2 3 5 12-21 7 19. .Pénzügyőr 10 2 2 6 9-20 6 20. Jánoshalma 10 2 1 7 7-35 5 l > 1 *