Pest Megyi Hírlap, 1979. október (23. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-30 / 254. szám

5í5íw f xjmiap 1919. OKTÓBER 30., KEDD Hagyománnyá vált a Beton és Vasbetonipari Műveknél, hogy a vállalati szakszerve­zeti bizottság egy-egy ülését valamelyik vidéki gyáregysé­gében tartja. Mint az Építő­elem október 5-i számában megtudtuk, legutóbb Szent­endrén tanácskoztak, a gya­korlatban is megismerve a gyár munkavédelmi és szociá- -lis helyzetét. „A gyárlátogatás során Lánczky József műsza­ki gyárigazgató-helyettes vá­zolta, hogy a szentendrei gyárban a munkavédelmi te­vékenység szervesen beillesz­kedik a gazdasági tevékeny­ségbe. Az éves feladatterv fe­szes, a féladatok teljesítését nehezíti, hogy a munlzaerő- hélyzet sem a terv szerinti és ez hátráltatja a technológiák Szigorú betartását is. Ennek ellenére a baleseti helyzet megnyugtató a gyárban: 1978- ban 14 baleset történt. Ennek köszönhető, hogy a szentend­rei gyár birtokába került az a vándorzászló, amely a legke­vesebb balesetet elért gyár­egységnek jár. 1979-ben rom­lott a helyzet, de a gyár még igy is a három első helyezett között van” — állapította meg Somogyi Jánosné cikkíró. TALLÓZÁS ÜZEMI LAPOKBAN OLVASTUK kentésével a karbantartási művelettervben megadott ja­vítási időnormák tíz százalék­kal csökkenjenek... A kezde­ményezés jelentősége nemcsak abban van, hogy a brigádta­gonként nyert napi 48 perc hasznos munkaidővel tíz em­ber egy 11-ik munkáját is el­végzi. A felajánlás fontossá­gát döntően meghatározza az, hogy a brigádok ezzel a tevé­kenységükkel megerősítik a karbantartó munkaidőnormák rendezésére irányuló vállalati intézkedéseket ..” ' A Dunai Kőolajipari Vál­lalat Dolgozók lapjának októ­beri számában több érdeklő­désre számobtartó írást talál­tunk. Közülük említésre mél­tó az, amelyben az olajváros Gagarin szocialista brigádjá­nak kongresszusi munkaver- seny-felhívásáról — és válla­lásáról kaptunk tájékoztatást. „A gépészeti üzemfenntartás főosztályi brigádvezetői érte­kezletén a brigádok elfogadták a Gagarin felhívását... 1979 II. félévében a főosztály min­den üzeménél úgy szervezik meg az előkészítő programo­zást, és a terület-előkészítést, hogy a kieső munkaidő csök­Október 15-én jelent meg az Egyesült Villamosgépgyár Villamosgép című üzemi lap­jának legutóbbi száma. Ebben a vállalat ceglédi Kisgépgyá­ráról olvashatunk egy terje­delmes beszámolót. Pontosab­ban: azt tudjuk meg, milyen­nek értékelik a ceglédi üzemi szakszervezeti bizottság mun­káját, s hogy megfelelőnek tartják-e a szakszervezeti éle­tet „A megválasztott bizal­miak kellő hozzáértéssel kép­viselték csoportjuk érdekeit — állapította meg a cikkben Balázs Sándor üszb-titkár. — A bizalmi jog- és hatáskör jobb elsajátítása és megisme­rése érdekében rendszeres ok­tatásokat tartottunk számuk­ra. Ma már szinte minden te­rületen olyan bizalmi dolgo­zik, aki érti feladatát és fele­lősséggel végzi társadalmi munkáját. Bizalmijaink megfe­lelő partnerekké váltak és nagy felelősséggel végzik dol­gozótársaik ügyes-bajos dol­gait, .. Kapcsolatunk a gaz­dasági vezetéssel kiegyensú­lyozott és megfelelő. Minden fontos kérdésben kikérik ál­láspontunkat, megfelelőkép­pen tudjuk testületi jogainkat gyakorolni. Pártszervezetünk­kel ugyancsak jó a kapcsola­tunk. Irányító és segítő mun­kájukra mindig számíthatunk. Testületeinkben a párttag ak­tívákon keresztül érvényesül a párt politikája ...” Konzervipar Miért van több vagy keve­sebb pénz a borítékban? — teszi fel az újságíró a kérdést a „Minőségi bérezés” című cikkben, a Magyar Konzerv október 17-i számában. „A Nagykőrösi Konzervgyárban évente 6 ezer vagon nyersárut dolgoznak fel paradicsomból, ez az egyik legnagyobb meny- nyiségű termékük. Sűrítőik 15—18—48 vagonos kapacitá­súak. Ha a figyelem nem meg­felelő, akkor igen drágán ké­szül el a készáru, s ez bi­zony olyan nagy mennyiségnél alaposan megrázza az üzemet. Ha már rossz a paradicsom szárazanyag-tartalma, akkor a színe sem jó és tovább gyű­rűznek a gondok. Ezért tart­ják fontosnak a minősági bé­rezés bevezetését... Eddig csak két termák gyártásánál sikerült megteremteni a bé­rezési mód lehetőségét: az egyik a paradicsomsűrítmény, a másik pedig dzsem. Adott a műszakonkánti norma, ezt most is teljesíteni kell. De a jó minőségű áruért fizetésna­pokon tömöttebb pénztárcával távozhatnak haza az ott dol­gozók­|jf| ROZMARING híradó S Miután elsősorban virágter­mesztésével vált ismertté a Rozmaring Kertészeti Terme­lőszövetkezet, legutóbbi hír­adójukban egyéb terményeik termesztéséről kerestünk tár jékoztatást. Találtunk is, Hely­zetjelentés címmel. Eredmé­nyeiket nem nevezik rózsá­saknak. őszi búzából például 260 hektár volt a vetésterüle­tük és több mint a felén fagy­kárt szenvedett a búza. A ta­vaszi árpa sem tudott idejében kalászba szökkenni — a má­jus—júniusi szárazság miatt —, így a tervezett 38 mázsás termésátlag helyett csak 24 mázsát értek el. Meghiúsította szándékukat az időjárás az ipari mustármagból is, a ki­esett termés pótlására 7 vagon nyersárut a Növényvédelmi Kutató Intézettől kellett pó­tolniuk. Próbára tette a beta­karítást végző kombájnosokat a zöldbab is, rossz talajon ti­zenhét vagon helyett 11 va­gonnal takarítottak csak be. Hírt kaptunk szerencsére jól sikerült vetésről is: nyugati exportra szánták az olajretek vetésmagot, amelyből hektá­ronként három mázsával ter­mett több a vártnál. (fftiffwUgite illLLLLí A püspökhatvani Galgavöl- gye Tsz termelési elnökhelyet­tese üzemi híradójuk október számába arról ír, melyek je­lenlegi legfőbb tennivalóik — a jövő érdekében. Cikkének is ezt a címet adta. Megállapít­ja: „A megtermelt termények hiánytalan és gyors betakarí­tásán kívül most kell megala­poznunk a jövő évet is. Jövő­re ismét búzát termesztünk a legnagyobb területen; ezer hektáron. Mindent elkövetünk, hogy az őszi búza ülepedett, aprómorzsás, jó talajba kerül­jön. Rendelkezésünkre áll a megfelelő fajtájú és minőségű kenyérgabona-vetőmag ... Na­gyot léptünk előre a talajmű­velésben is, a vásárolt két da­rab IH-tárcsa lehetővé tette, hogy a napraforgó után, szán­tás nélkül termeljünk búzát. Sikerült vásárolni egy altalaj- lazítót is. A gabonák, de a cu­korrépa is megkívánja, hogy elvégezzük levegőtlen talajaink mély lazítását...” Dódé Györgyi APROHIRDETESEF ÁLLAS A Budai Járási Afész ellenőrzési osztályra mérlegképes könyve­lői szakvizsgával bel­ső ellenőrt és gyakor­lattal rendelkező há­lózati ellenőrt keres felvételre. Jelentke­zés személyesen: Bu­dakeszi, Erdő u. 4. Személyzeti osztály. Tel.: 365—013. ADAS­• ~ VETEL Beton kerítéselemek és Simson moped el­adó. Cegléd, Malom utca 3. Érdeklődni lehet: 18 órától. Vác-Deákváron 377 n­Öles építési telek el­adó. Érdeklődni: Vác, ifjúság tér 8. Rózsa, (pénteken 8—12 óra között). _____________ El adó másfél szobás szövetkezeti lakás. Gö­döllő, János u. 11/B. Gerencsér. Telefon munkaidőben: 212—636, Eladó 1200-as Zsiguli és mély gyermekkocsi. Cegléd, Bezerédi utca 23. éz. 2 szobás, beköltözhető lakás garázzsal eladó: Vác, Csikós J. u. 14. Cegléd, Szálkái Ist­ván utca 32. szám alatti ház eladó, 2 család részére is al­kalmas._________ Trabant, Barkas fűtés készítése vállalatok­nak is. Jankai, Fót, Beniczky u. 3. Gyökeres ezüst luc tuja fenyő eladó. Nagykőrös. Batthyá­ny u. 2. UE-s 1982. októberig vizsgázott Wartburg eladó. Kiss Sándor, Nagykőrös, Ceglédi u. 20. sz. Eladó kiváló minőségű 1 éves vegyestüzelésű DU-KA kazán. Nagy­kőrös I. kér. Klapka u. 1. Házhely anyaggal, 3 helyiségből álló mel­léképülettel eladó, lakható. Nagykőrös, Dugonics u. 6. Betonkeverő gép, sza­lagfűrész és abrichter eladó. Csornád, Kos­suth u. 16. Sinkó. 241 n.-öles beépíthető telek, termő gyü­mölcsfákkal eladó. Fót-Kisalag. Komszo- raol f; Vadonat új világos színű Firenze szek­rénysor sürgősen el­adó. Érdeklődni: Ceg­léd, Rákóczi út 55. IV. em. 8. Eladó 600-as Trabant egyéves műszákival és 600-as Combi al­katrészként. Érdek lődni lehet 17 órától: Cegléd, Pesti út 21. Eladó nagyméretű gépkocsiutánfutó, bontásból 2 és 3 szár­nyas ablak, 5 mé­teres gerendák. Érdek­lődni lehet délutáni órákban: Cegléd, Fűz­fa utca 4. szám. Eladó most vizsgázott MZ TS 250-es motor- kerékpár és egy 380/ 200-as 2880 fordulatú villanymotor. Érdek­lődni lehet: Nagykő­rös, Erőd utca 6. szám. 2750, egész nap Szabó Márknál._____________ Hét darab 4 1/2—25 méter aluvázas, 2 db pásztói 5x25 méteres fóliasátor, egy darab Ötéer és 5 darab olaj­kazán eladó. Cím: Abony, Tószegi út 3 b. 2740. Zöldhalomban beköl­tözhető ház eladó. Villany van. Ara: 35 ezer forint. Cím: Sza­bó László, Csemő, Ereklyési út 12, 2713. Eladó 2 szobás családi ház, 1 kh fóliázásra alkalmas kerttel, gyü­mölcsfákkal. Víz, vil­lany van. Buszmegál­ló, üzlet 5 perc. Ér­deklődni: Kormos Pál, Tápióbicske, Damja­nich u. 14. _________ Na gykőrös, Belső Táz- erdő, 600 négyszögöl, kis tanyával sürgősen eladó. Érdeklődni le­het a helyszínen: Ta­nyaszám 64. Eladó ház Nagykőrös, Kölcsey u. 38. ssz., nagy kerttel. Ugyan­itt 2 db 100 kg-os ma­lac. Érdeklődni a hely­színen lehet. CS Wartburg 353 j­állapotban eladó. Tel.: 649—185 16 óra után. Eladó Nagykőrös Vili.. Esed u. 28. sz. ház, beköltözhető. Érdek­lődni lehet: Ceglédi u. 14. sz. fszt. 3. _____ Ke rtes ház eladó Nagykőrös, öjrkéhyi út 55. sz. alatt. Érdek­lődni: Puskás Tivadar 8. sz. Nagykőrös, Tavasz u. 4. sz. lakás eladó. VEGYES Elveszett október 20- án egy fekete német juhászkutya. A becsü­letes megtaláló juta­lomban részesül. Ita- szaia, Cegléd, Lövölde utca 16. Divatos szoknyák, blúzok, selyemgarbó több színben, fekete, fehér is, 1., 2.. 3.. 4., 5.. 6-os nagy méretek­ben is készítőnél: Fri- gyesné. Nagykőrös, Hősök tere 1. Katoli- kus templomnál. Tájékoztatásként kö­zöljük a gépkocsi- tulajdonosokká!. hogy „KÁRFELVÉTEL” és „KÁRRENDEZÉS” ügyében az ALLAMI BlZTOSlTÖ képvise­lője minden CSÜ­TÖRTÖKÖN 13—16 óra között félfogadást tart a nagykőrösi Autó­szervizben. Nagykő­rös. Ceglédi út 23/b. Húshibrid naposcsibe folyamatosan meg­rendelhető, kapható. PéterfJ tenyészkeltető, Pestlőrinc, Kossuth Lajos utca 92. 1181. Telefon: 481—042. Pest megyei városban szoba, konyhás lakást bérelnék meghatáro­zott időre. Cím: Mül­ler Jánosné, Csemő I. kerület Sárik dűlő 2. Társat keres házvétel­hez Cegléden, főútvo­nalon, 3 szobás 2 elő- szobás, 2 részre oszt­ható lakáshoz, külön bejárattal, 160 négy­zetméteres lakás kb. kilencszázezer Ft, fe­les Vjagy 1/3-os fize­téssel. Cím: Nagykő­rös, Tormás u. 29. mm#, ooo n dfee Kisfogyasztók, kisiparosok és magánvásárlók készleteinkből azonnal vásárolhatnak vaskohászati termékeket: 0,7-0,9 mm-es, 1,8 mm-es, 2,5-4,6 mm-es fekete lágyhuzal, 0,9-1,1 mm-es horganyzott lágyhuzal, 0,9—1,1 mm-es fényes keményhuzal, 1,5 mm-es epedahuzal, 40x1,5 mm-es, ASZ 2 L minőségű, hidegen hengerelt szalagacél, huzal- és fazonszegek nagy választékban. Kérjük, hogy megrendeléseiket Hidegáru-főosztályunk címére küldjék: Budapest VI., Lehel u. 3/b. Telefon: 402-380. kis mennyiségben, gyorsan kiszolgáljak: csupasz és horganyzott sodronyköteleket, bowden belső pászmákat, villámhárító acélkábeleket. Kérjük, hogy megrendeléseiket Sodronykötél-osztályunkra küldjék, a címe: Budapest XV., Körvasútsor 110. raktárról kaphatók: betonacélok, melegen hengerelt kör-, négyzet- hatszög- és laposacélok, melegen hengerelt idomacélok, I—U acélok, hidegen alakított, nyitott és zárt szelvények, ll/a minőségű, melegen és hidegen vont acélcsövek, elektromosan hegesztett acélcsövek. Kérjük, hogy a magánvásárlók és a kisiparosok a megrendeléseiket Budapest X., Maglódi út 12—14. szám alatti telepünkre küldjék, a vállalatok és a szövetkezetek pedig a Budapest X., Maglódi út 16. szám alatti telepünkre. Felvilágosítást ad Balogh Ernőné, az értékesítési csoportnál. Telefonszáma: 484—722. A negyedik negyedévben raktárról azonnal kaphatók: 3/8"-ostól 4”-osig fűtési és gázcsövek. Kérjük, hogy megrendeléseiket csőfőosztályunknak küldjék. Címe: Budapest VI., Lehel u. 3/b. Telefon: 402-380. golyóscsapágyiizletunkben azonnal kiszolgálunk: 6000-es, 6200-as, 6300-as golyóscsapágyakat, minden sorozatban, mélyhornyú, kupgörgős, hengergörgős, tűgörgős, axiális csapágyakat, különféle csapágytartozékokat és acélgolyókat, nagy választékban. A szaküzlet címe: Budapest XIII., Victor Hugo u. 2. Felvilágosítást ad: Gáti Pálné üzletvezető. Telefon: 202-415. lemezdaraboló Szemünkben kaphatók: 0,5—2 mm-es, H, S és M minőségű, hidegen hengerelt acéllemezek, 3—12 mm-es járatos táblaméretű, 12 mm felett különféle, nagytáblás méretű, melegen hengerelt acéllemezek. Automata lángvágó gépen, rajz szerint, 10—200 mm közötti vastagságban darabolást vállalunk Az üzem címe: Budapest XX., Gubacsi hídfő 6. Telefon: 479-761, 478-551 és 278-480. Vidéki telepeink is bőséges választékkal állnak a közületek és a magánvásárlók rendelkezésére: Miskolc, József Attila u. 5. Telefon: 35—362. Pécs, Mecsekalja-Cserkút (a 6-os fő közlekedési úton, a 206-os km-kőnél). Telefon: 13-571, 13-523. FEKSSOGLOBUS Vas és Reél Termelőeszköz Kereskedelmi Vállalat

Next

/
Thumbnails
Contents