Pest Megyi Hírlap, 1979. október (23. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-27 / 252. szám

VÁC IÍIÁPLO XXIII. ÉVFOLYAM, 253. SZÁM 1979. OKTÓBER 27., SZOMBAT Nem elég csak dolgozni OH munkarendszer az AFIT-nál $ Nem a fegyelmezés eszköze DOLGOZZ HIBÁTLANUL! — hirdetik országszerte pla­kátok ezrei, ám hogy ennek a felszólításnak milyen a fo­ganatja, azt üzeme válogat­ja. Van, ahol elegendőnek tartják, ha a termelési ta­nácskozáson újra és újra elmondják: „javítani kell a minőséget”. Más helyeken — szerencsére ezek vannak többségben — a tapasztalatok szabályzatot, s bizottságot alakítottak az eredmények alapján kidolgozták a DH- értékelésére. Az is gyakori, hogy a DH-t a negyedéves, féléves prémiummal kapcsol­ják össze. Mennyire alkalmas a DH a minőség javítására? — Erre a kérdésre kerestük a választ az AFIT váci telepén, ahol Margó György üzemvezetővel beszélgettünk. — A gépkocsik javítása kü­lönösen nagy szakértelmet, s nem utolsósorban hibátlan munkát igényel, hiszen a leg­kisebb figyelmetlenség is sú­lyos balesetet okozhat — mondja Margó György. — Ezt ismerte fel a vállalat vezetősége, mert már évek óta kísérletezünk a DH-mun- kerendszer mind gzélesebb ,körű alkalmazásával. Az el­múlt esztendők során érté­kes tapasztalatokat szerez­tünk, s ezek alapján többször módosítottuk a szabályzatot. Legutóbb az idén májusban készült új vállalati DH-sza- bályzat. Felelősséggel, hibátlanul — Mi az AFIT célja a DH bevezetésével? — A legfontosabb a minő­ség javítása, s az erre való anyagi ösztönzés. Ugyanis vé­leményem szerint nem az a jó dolgozó, aki, ahogy mon­dani szokták: se nem víz, se nem tűz, hanem az, aki a legnagyobb szakértelmet igénylő, a legnehezebb mun­kát is felelősséggel, hibátla­nul elvégzi. Üzefnünkben mindenki részt vehet a DH- mozgalomban, aki közvetle­nül vagy közvetve, de vala­milyen módon kapcsolatban van a gépkocsijavítással, és részt vesz abban. Ez mintegy 140 dolgozónkat érinti. — Hogyan értékelik az eredményeket? — Külön bizottság foglal­kozik az értékeléssel. Minden dolgozónkról nyilvántartást vezetünk, amely tartalmazza a munkájával kapcsolatos ész­revételeket. A bizottság ne­gyedévenként értékeli a tel­jesítményeket, s félévenként a legjobbaknak jutalmat adunk. Hadd említsem meg, hogy a DH értelmezése körül helyen­ként még sok a bizonytalan­ság. Mi hosszú évek tapaszta­lata alapján felismertük: a DH nem fegyelmezési eszköz, tehát, aki nem kap prémiu­mot, az nem valamiféle fe­gyelmit kap, Csak egyszerűen fel akarjuk hívni a figyelmét, hogy elégedetlenek vagyunk munkájának minőségével. Természetesen, nagyobb vét­ség esetében súlyosabb a fe­lelősségre vonás is. Dicséretet is kapnak — Általában sok a panasz országszerte a szolgáltató- iparra, s ez alól az AFIT sem kivétel. — Az elmúlt évek adatai bizonyítják, hogy egyre ke­vesebben elégedetlenek a ja­vítások minőségével. Kapunk most is észrevételeket levél­ben, de szép számmal akad ezek között dicséret is. Meg­állapításaink szerint a jogos panaszok többsége elkerülhe­tő lett volna, ha szigorúbb az ellenőrzés. A leggyakrab­ban ügyfeleink szármázott, de el nem végzett munka, a ja­vítási határidő elcsúszása vagy szabálytalan ármegálla­pítás miatt tesznek panaszt. Ritkább esetben az is előfor­dul, hogy egyes, hiánycikknek számító tartozékok a több na­pos javítás alatt eltűnnek. Ennek megelőzésére kis rak­tárt alakítottunk ki, amely­ben a munkálatok megkezdé­sétől tároljuk a fontosabb al­katrészeket. Érkezett már ész­revétel dolgozóink helytelen magatartása miatt is. Sok autós azt hiszi, hogy ha el­romlik a kocsija, mi azonnal nekifogunk a javításnak, az ő útmutatásai alapján dolgo­zunk. Ez csak kismértékben igaz, mert bizonyos technoló­giai és biztonsági előírásokat be kell tartanunk, azoktól még az ügyfél kérésére sem térhetünk el. Nem szakszerű javítást nem vagyunk hajlan­dók elvégezni, ebből aztán időnként vita keletkezik. — Mi történik, ha egy pa­nasz jogos? — Azonnal kivizsgáljuk eze­ket. Az idén 15 észrevétel ér­kezett hozzánk, ebből 6 di­cséret. Nos, ha kiderül, hogy az ügyfélnek igaza van, ak­kor mérlegeljük az eset sú­lyosságát. A történteket be­jegyezzük a mulasztó DH- nyilvántartó lapjára. Kisebb esetben megelégszünk ennyi­vel, hiszen ez már egyben prémiumelvonást is jelent. Súlyosabb esetben azonban emellett még fegyelmi úton is felelősségre vonjuk az ille­tőt. Nemrég történt egy eset. Az ügyfél garanciális átvizs­gálásra behozott kocsijának számlájára olvan alkatrészek cseréjét is felírták, amit a valóságban nem is cseréltek. Az ellenőrzés figyelmét elke­rülte a dolog, de a kocsi tu­lajdonosa észrevette a hibát. Kivizsgáltuk, megállapítot­tuk, kik a felelősök. A DH­Politikai könyvhét Elcadássnrozat a HAGY-han A Híradástechnikai Anya­gok Gyára MSZMP-bizotísá- ga és az üzem közművelődési bizottsága az idei politikai könyvhét alkalmával előadás- sorozatot rendez a gyár föld­szinti tan ácst érméiben. Október 30-án, kedden dél­után fél háromkor megnyitót mond dr. Molnár Lászlóné, a gyári pártbizottság agitációs és pronag an da felelőse. Ezután Borsi Tomaj, a Központi Bi­zottság alosztályvezetője elő­adást tart a Társadalmi Szem­le című folyóirat októberi számáról. Október 31-én, szerdán dél­után fél háromkor Arkus Ist­ván, a Pest megyei Hírlap fő­szerkesztő-helyettese dedikál­ja a közelmúltban, a Kossuth Könyvkiadó Vállalat gondo­zásában megjelent Nicaragua című könyvét. November 1-én, csütörtökön délután fél háromkor kerül sor a Világosság című folyó­irat szerkesztőségének arnkét- jára. Az ankét vendége Ko­roknál Zsuzsa, a lap felelős .szerkesztője, majd Csőke An­na, az SZMT Központi Könyvtár igazgatója értékeli az elhangzott előadásokat. November 2-án, pénteken egész napos kömyvárusítással fejeződik be a HAGY érdekes programja. bejegyzésen túl a fegyelmi sem maradhatott el. — Milyen súlyúak a fegyel­mik? — Ha fegyelmire is sor ke­rül, akkor már súlyos mu­lasztásról van szó. A leg­gyakrabban bércsökkentést, más munkakörbe való áthe­lyezést, elbocsátást •alkalma­zunk. A cél minden esetben a nevelőszándék. Ezért nem rit­ka, hogy a fegyelmit egy idő után felülvizsgáljuk, s ha az elmarasztalt dolgozó munká­jával kiérdemelte, el is tö­röljük. Jótállás, garancia — Önök a nagybb összegű javításokra garanciát vállal­nak. Gyakori, hogy a jótállá­si idő alatt meghibásodik a gépkocsi? — Telepünkön naponta 80 —130 autót javítunk. Havon­ta — nem naponta! — mind­össze 3,5—4 ezer forintnyi ja­vítást végzünk az ilyen ga­ranciális kocsikon. A meghi­básodások 80 százaléka bizo­nyíthatóan anyaghibából ered. Egyébként hadd említ­sem meg, hogy ha valakinek a rossz munkája végett a ga­ranciális időben ismét meghi­básodik ugyanaz az alkatrész, súlyosabb esetben kártérítést fizettetünk dolgozónkkal — mondotta befejezésül Margó György. F Z. Moziműsor A Kultúr Filmszínház októ­ber 29-től 31-ig délután 4 órakor a Folytassa, Kleo! cí­mű angol filmvígjátékot ve­títi; este 6 és 8 órakor pedig Jamcsó Miklós Magyar rap­szódia című seines, magyar filmjét mutatja be, 14 éven aluliaknak nem ajánlott mű­sorként. Az idősek hónapjában Öntők, fehér aszta! mellett Október az idősek hónapja. A szociális otthonokban és az idősek napközi otthonaiban öregek napját tartanak, ün­nepi ebéddel, műsorral, láto­gatókkal és ajándékozással, a gyárakban és üzemekben sok helyen ezekben a napokban hívják meg egykori munka­társaikat, hogy mint azt éven­ként egy ízben szokásos, fehér asztal mellett töltsenek el egy­két kellemes órát. A KAEV 7-es számú gyá­rában, a váci öntödében szer­dán délután várta ünnepi asztal a gyár mintegy 1Ü0 nyugdíjasa közül azokat, akiknek egészségi állapota megengedi a hosszabb sétát. Kovács Ferenc igazgató rövid tájékoztatójában az öntöde idei termeléséről, egyebek között exporttevékenységéről beszélt. Százhatvankét mil­liós termelési tervük időará­nyos részét túlteljesítették, sőt tőkés exportjukat a ter­vezett 21 millió forint helyett az év végéig számításaik sze­rint 26 millió forintra növe­lik, elsősorban a kanális­öntvények révén. Az üzem nyugdíjasai, min­denekelőtt az egykori öntők és öntvénytisztítók érdeklőd­ve hallgatták az öntödei re­konstrukcióval kapcsolatos híreket, az évtizedes nehéz fizikai munkát felváltó gör­gősorok építéséről, melyek révén megvalósítható a fo­lyamatos öntés. A fejlesztési célok közül az új kemence építése került szóba később a beszélgetések során, amellyel jelentősen megjavíthatják majd a Vácott készülő önt­vények minőségét. Számotte­vően fejlődik a forgácsoló üzemrész is, új forgácsoló gé­pek érkeztek, ezek és a ma­rógépek kiszolgálására daru­kat szerelnek fel a műhely- csarnokban. A tájékoztató után kisvár­tatva megnyílt a konyha ab­laka és Takács István, a gyár marósa, egyébként vizsgá­zott szakács, friss májpörkölt­tel lepte meg a vendégeket. Radványi Barna pedig, a Lu­das Matyi munkatársa a leg­frissebb humoiból nyújtott át néhány történetet az ünnepei­teknek. Átadták a Fürst Sándor utat Deákváron a Vörösmarty tér és a Vörös Hadsereg út­ját összekötő Fürst Sándor út átépítése befejeződött. Októ­ber 28-án (vasárnap) reggel­től a Volán menetrend szerinti helyi járatai a 3-as, 4-es, és az M5-ÖS eredeti útvona­lon közlekednek. Ezzel egy időben a terelő útvonal meg­állóhelyei megszűnnek. Felmentés, választás Ülést tartott az MSZMP rá- di községi bizottsága, melyen ■egyebek között személyi kér­désekben döntöttek. Juhász János titkárt felmentették tisztéből — a járási pártbi­zottság gazdaságpolitikai osz­tályának munkatársa lett —, s helyébe Paksy Pétert, a kosdi Lenin Mg Tsz agrár­mérnökét választották meg titkárnak. Szomszédolás Pénteken a Magyar Vörös- kereszt váci és járási vezető­sége, a váci vértranszfúziós állomás és a Híradástechnikai Anyagok Gyára üzemi Vörös­kereszt-szervezetének képvi­selői, a Szlovák Vöröskereszt órsekújvári járási és városi vezetőségének meghívására a szlovákiai1 testvér járás szék­helyére utaztak. Részt vettek a sokszoros véradók tisztele­tére rendezett ünnepségen, majd meglátogatták a helyi Elektrosvit-gyárat, ahol a HAGY üzemi szervezetének képviselői együttműködési megállapodást kötöttek a Szlovák Vöröskereszt helyi szervezetével. Postafiók 32.: Miért morog az utas? Piaci jelentés Pénteken a váci piacon a burgonyát 4 és 4,40-ért árul­ták' A tarkababot 35, a 'fehéret 20—25 forintra mondták. A karfiol ára csökkent: 5,40—7 forintra mondták kilóját. A kelkáposzta 5, a fejes 5, a pi­ros 7 forintért kelt el. Tizen­öt forintot kérnek viszont a savanyított káposztáért! A paprikát 24—30, a paradicso­mot 20 forintra mondták. A spenót kilója 16—20, sóska 22 forintért kelt el. Saláta darab­ját 6, a retek csomóját 3,50- ért kínálták. A zöldség cso­mója 5—7, a kilóra mért zöld­séget 7, a sárgarépát 5, a zel­lergyökeret 8 forintért adtak. Nagy szabolcsialma-Vásár Búzát őröl a makim volt: 4,60-ért mérték kilóját. Az alma ára egyébként 7,60— 10 forint között változott. Körtét 14—20 forintért lát­tunk. Szőlőért 20—25 forintot kértek. Egy helyen naspolyát is kínáltak, 17 forintért. A birsalma 10—12 forintért kelt el. A csipkelekvár literjét 25 forintra mondták. A méz ára 50, a máké 40 forint volt. A héjas dióért 25, a tisztítottért 100—120 forintot adtak. A péntek reggelre jött hi­deg elvitte a krizantémokat: az egyébként is drága virágot ez csak tovább drágította. A töves fehér 8—10, a vágott lila 10—12, a sárga 15 forintért cserélt gazdát. Az apró virágú csokrokért 8—10 forintot kér­tek. A mohakoszorúk ára 40 —120 forint között változott, nagyságtól és díszítéstől füg­gően. Fenyőkoszorút 200 fo­rintra mondtak. A vágott kacsáért 240—300 forintot kértek. A libát 70 fo- | rintos kilónkénti áron adták. Az élő csirkét 35 forintos áron mérték. Tojást 2,20-ért adtak a falusiak, 1,80-ért adta a gödi tsz és a ZÖLDÉRT. hogy némán üljek azon a vonaton, valahol Göd határá­ban, amely menetrend szerint 15 óra 15 perckor indult pontosan a Nyugati pályaud­varról, és este hat órakor még mindig az említett he­lyen ácsorgóit. Az eső meg rácsorgott az utazók fejére, mert közel egyórás várakozás után voltak akiknek sikerült kisütnie a technikai baj okát — azon a napon kisíklott egy tehervonat — s így hosszú sorok indultak útnak a busz­megállók felé, hogy előbb- utóbb hazaérjenek. A karambol délelőtt tör­tént, leszakadtak a vezetékek, elferdült a sin. A szakembe­rek aligha gondolhattak arra, hogy az ilyen hibát egykettő­re helyre lehet állítani. Épp ezért érthetetlen a vasút el­járása, amit többen is hely­telenítünk. Meddig tartott volna értesíteni még az in­dulás előtt a Szob felé uta­zó közönséget, hogy a történ­tek miatt több órás késésre lehet számítani. Akkor talán bosszankodás helyett többen buszra szálltak volna, hogy mielőbb hazajussanak. Ugyanazon a napon, s ugyancsak délelőtt, a szerel­vény áll. Vajon ennek mi le­hetett az oka? Olyan forró­ság volt, ami a nyitott ab­lakok ellenére is már-már el­viselhetetlenné tette az uta­zást. Ügy látszik, ha a vasúton elrendelnek valamit, például a fűtést, a nyárias melegben is végrehajtandó, energiata­karékosság ide vagy oda. Németh Péter PENOMAH Csak döntetlenre futotta Az örefiúk labdarúgó-baj­noksága e heti fordulójában a PENOMAH a stadionban sze­repelt. A várt győzelem el­maradt, . s ennek fő oka a csatárok gólképtelensége volt. PENOMAH—BKV Előre 1:1 (1:1). Vác, 150 néző. Ve­zette: Rémiás. (Jól). A váciak a következő összeállításban szerepeltek: Csorba — Seben, Kárpáti, Kántor (Garaba), Balogh, Sima, Pindes, Pintér, Aspirány, Kővári, Ozsvári. A 20. percben Kántor öngóljá­val szereztek vezetést a fő­városiak. A 25. percben Kő­vári kihasználta a védelem hibáját, és egyenlített. A má­sodik félidőt a PENOMAH végigtámadta, eredmény nél­kül. A következő fordulót hét­főn játsszák. A váciak a sta­dionban fogadják a KPM Vasúti Főosztályának csapa­tát. Ny. J. Vasárnapi labdarúgás Az idei tervek szerint több mint 1700 vagon búzát dol­goznak fel lisztté a Budapesti és Pest megyei Malomipari Vállalat váci malmában. A képen: Demény János az őrlés­kor keletkező korpát tölti a zsákokba. Barcza Zsolt felvételei A járási labdarúgó-bajnok­ság mérkőzéseit vasárnap dé­li 12 órakor az ifjúságiak, a felnőttek fél kettőkor kezdik. Járási I. osztály: Letkés— Esze Tamás (v. XIII. kér. 9.30-kor), Félti Tsz—Dunake­szi (v. megyei jv.), Mária- nosztra—Örbottyán (v. Lózs J., Varjú II.), Nagymaros— Szob (v. Petrovics, Tóth J.), Galgavölgy—Váchartyán (v. XIII. kér.), Vácduka—Verőce­maros I. (Kiss J., Pusztai), Vácrátót—Sződliget (v. Var­jú I., Fodor). II. osztály őszi utolsó for­dulója: Kösd—Vámosmikola (v. Ferenc M., Urbán), Verő­cemaros II.—Ipolydamásd (v. Tóth L., Ferenc K.), Püspök­ladány—Szód (v. XIII. kér.), Perőcsény—Rád (v. Kunya, Nagy S.), Fóti Tsz II.—Kós- pallag (v. Strell, Huszár, dél­előtt 8.30 és 10 órakor). A járási I. osztály felnőtt csapa- tainait állása a 9. forduló után: 1. Fóti Tsz SE 9 7 2 — 37-13 16 2. Dunakeszi 9 6 2 1 29- 9 14 3. Márianosztra 9 5 3 1 20-15 13 4. Esze Tamás 9 5 2 2 16-10 12 5. Váchartyán 9 5 2 2 19-15 12 6. Letkés 8 4 2 2 23-11 10 7. Sződliget 9 3 2 4 15-20 8 8. Verőcemaros 8 2 3 3 14-16 7 9. Vácduka 9 3 1 5 17-23 7 10. Szob 9 3 1 5 18-27 7 11. Vácrátót 9 — 6 3 10-20 6 12. Galgavölgye 9 2 2 5 11-17 5 13. Nagymaros 9 1 2 6 10-22 4 14. örbottyán 9 1 — 8 16-32 2 A félreértések elkerülése végett, még írásom elején az olvasó tudomására kell hoz­nom, hogy nem a rossz szán­dék vezet. Miért is vezetne, amikor a vasútnál közeli ro­konaim, ismerőseim nap mint nap szolgalattevők. De azt mégse kívánhatja §1 tőlem senki, az utastól,

Next

/
Thumbnails
Contents